Népújság, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-17 / 115. szám

2 N®PÜJSÄÖ 1960. május 11., kedd Népfront-gyűlések a megyében & gyöngyösi járásban A vasárnap délelőtt 9 órakor kézdődött értekezleten meg­jelent Gutter Oszkár elvtárs, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársa is. A kultúrteremben mintegy kétszáz járási küldött foglalt helyet, mikor Molnár Ferenc járási népfront-bizottsági el­nök javaslatot tett az értekez­let elnökségére. Géczy József, a járási nép­front-bizottság elnökhelyette­se nyitotta meg a küldöttgyű­lést. Megnyitó szavai után gyöngyössolymosi úttörők üd­vözölték a küldötteket, s vi­rágcsokrokat nyújtottak át az elnökség tagjainak és több küldöttnek. A járási népfront-bizottság beszámolóját Kocsis Lajos elvtárs, a népfront-bizottság titkára tártotta meg: — A mai értekezlet járá­sunk népfront-mozgalmának fontos állomása. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a politikai bizottság határozata értelmében május 27—28-ra összehívta a Hazafias Nép­front II. kongresszusát. A kongresszust megelőzően a határozat értelmében minden szinten (járási, városi, községi és megyei szinten is) újjá kell választani a népfront-bizott­ságokat. A jelenlegi küldöttér­tekezletet, amelyre most ösz- szegyűltünk, járásunk terüle­tén is megelőzték a községek­ben a népfront-bizottságok új- jáválasztásai. Mai küldöttgyű­lésünk feladata, hogy megvá­lasszuk sorainkból a gyöngyösi járási Hazafias Népfront-bi­zottságot, továbbá a gyöngyösi járás küldötteit a Heves me­gyei népfront küldöttközgyű­lésére. Az új választás az öt­évi munka után már esedékes­sé vált. A Hazafias Népfront Gyön­gyös járási bizottsága eredmé­nyesen látta el feladatát az elmúlt években, a népfront- mözgalom széles tömegeket mozgatott meg a járás terüle­tén. A mozgalom eredményes­ségét az MSZMP járási ás köz­ségi bizottságainak segítségé­vel értük el, támogatásukkal, minden tevékenységükkel azon voltak, hogy a párt által meg­hirdetett népfront-politika já­rásunk területén a gyakorlat­ban is megvalósuljon. A beszámoló öt évet ölel fel, ezalatt belpolitikai helyzetünk mellett a külpolitikában is je­lentős változások jöttek létre. Erősödött a békemozgalom, e cél elérésében fáradozik a bé­ketábor vezetője: a Szovjet­unió. Hiába akarják az impe­rialisták légi kalózkodással és egyéb formákban feléleszteni a hidegháborús időket, hiába minden igyekezete a kis né­pekre erőszakolt liszinmanok, csangkajsekek, francók és adenauerök bábkormányainak. Az idő kerekét nem lehet megállítani, de még inkább nem lehet visszafordítani. Kocsis elvtárs a népfront­mozgalom jellegének, vala­mint a járás területén végzett mozgalmi munkának, eredmé­nyeknek és felmerült hiányos­ságoknak ismertetése után a mozgalom céljait ismertette: — Célunk, hogy a Hazafias Népfront-mozgalomban egy­másra találjon a párttag és nem párttag. A célunk egy: az emberek életét szebbé tenni, megszüntetni az emberiség fe­je felől a bizonytalanságot, el­űzni a háború, az éhség és a betegség gonosz démonait. Az emberiség régi vágya az, hogy örök békében éljén. Ezekért a célokért küzdenek a társada­lom leghaladottabb gondolko­dói hazánkban is. A beszámolót vita követté, felszólalt Szabó Imre elvtárs, a járási pártbizottság titkára, Pálinkás Jenő, a Hazafias Népfront megyei elnökségétől és több küldött. Az előterjesztett határozati javaslat elfogadása után a megválasztott jelölő bizottság vezetője, Szedmák József is­mertette a 72 tagú népfront­bizottság tagjait és a megyei küldötteket. A népfront-bi­zottság ezután elnökséget vá­lasztott, amely Gyimesi Bélát, a Mátrai Ásványbánya főmér­nökét jelölte a bizottság elnö­kéül, Harangi Istvánt titkár­nak, s elnökhelyettesnek Géczy Józsefet. A füzesabonyi járásban Füzesabonyban vasárnap délelőtt a járási kultúrház nagytermében került sor a Hazafias Népfront Járási Kül­döttértekezletének megtartá­sára. Az értekezletén — ahol a járás községeinek megválasz­tott küldöttei szinte kivétel nélkül részt vettek — megje­lent Pupics Péter elvtárs. a megyei pártbizottság munka­társa, valamint megjelentek a járási párt-, a tanács- és egyéb társadalmi szervek vezető képviselői is. A díszelnökség megválasztá­sa után Rözsnyai Mihály elv- társ, a Füzesabonyi Községi Tanács elnöke mondott rövid megnyitót, méltatva a rövide­sen összeülő II. országos nép- front-kongresSzus jelentőségét népünk életében, rrtajd Fázoli Káróly elvtárs, a Hazafias Népfront járási elnökségének titkára mondotta el beszámo­lóját. — A mai értekezletünk égylk célja — mondotta —, hogy ér­tékeljük a Hazafias Népfront­bizottságok eddig végzett munkáját járásunk területén, s megszabjuk a feladatokat. Égészébén véve elmondhatjuk, hogy népfront-bizottságaink eredményesen segítették a párt politikájának végrehajtá­sát, mindig időben és sikerrel mozgósították a népünk előtt álló nagy feladatók végrehaj­tására. Az elmúlt években több köz­ségben tartottunk réteggyülé- seket, így külön az értelmisé­giek, a volt cselédek, a kubi­kosok között, s ezeken sikerült a bizalom és az együttműködés légkörét kialakítani. Eredmé­nyes munkát fejtettünk ki a tanácsválasztások előkészítésé­ben. Népfront-bizottsági elnö­keink és tagjaink tevékenyen vettek részt a termelőszövetke­zetek fejlesztésében, s közülük többen —, így Kálban Fülöp István és Besenyőtelken Szá­lai Lajos — személyes példa- mutatásukkal jártak az élen. A járási népfront-bizottság jogi csoportot hozott létre dr. Puskás Ödön járási ügyész ve­zetésével, akik a szövetkeze­tekben tartottak előadásokat a tagokat érintő rendelkezések ről és jogszabályokról, több pedagógusunk pedig munka- egvségszámítási tanfolyamo­kat vezetett a szövetkezetek­ben. Az értekezlet szünete után a jelenlevő párt és tanácsi veze­tők, valamint a megjelent kül­döttek közül többen is elmon­dották véleményüket, beszá­moltak munkájukról, és helyes észrevételeikkel, bírálataikkal adtak útmutatást a járási nép­front-bizottság további munká­jához. A hozzászólások után pedig egyhangúlag megválasz­tották a 71 tagú járási bizott­ságot, valamint azt a 46 kül­döttet, akik a megyei küldött- értekezleten képviselik majd a füzesabonyi járás népfront­mozgalmának tagjait. Egerben Több mint ezer részvevővé! tartották meg a küldött-érte­kezletet Egerben. Az értekez­letén megjelent dr. Csemik József, a Hazafias Népfront megyei elnöke, Kácsor János- né, az MSZMP városi bizott­ságának első titkára is. A küldött-értekezleten az el­nökségi beszámoló után meg­választották az új népfront- bizóttságot, és a megyei kül­dötteket. A küldöttértekezleten adták át Dargai Lajos elvtársnak, a Hazafias Népfront városi el­nökségi tagjának a Békevilág­tanács 10 éves fennállásának alkalmából adományozott ki­tüntető oklevelet. Hevesen A hevesi járási küldött- értekezleten Tóth Máriának, a járási népfront-bizottság el­nökségi tagjának nyújtották át megyénkben a Béke Világ­tanács 10 éves fennállásának alkalmából adományozott má­sik kitüntető oklevelet. A pétervásári küldöttértekezletén részt vett Sályi János elvtárs, a Hazafias Népfront megyei elnöke és Bíró József élvtárs, az MSZMP megyei bizottságának másod­titkára is. Cseng a% üllő megint9 szól a kalapács ... A kas falusi kóvácsműhély megszokott színfoltja lett már a mezőtárkányi főutcának. Az idevaló emberek szinte él sem tudták volna képzelni ezt a környéket kovácsműhely nél­kül, úgy megszokták és meg­szerették azt, jellegzetes ze­nebonájával együtt, a hosszú évek folyamán. Mert ne gon­dolja senki, hogy nagyon unal­mas lehet egy ilyen kis műhely környéke. Korántsem. Hajnal­tól napestig vígan peng az üllő, mély hangon szól a nagykala­pács, majd vékonyabb hangon csilingel vissza a kicsi. Eköz­ben pedig szakadatlan lihegés- sel működik a fújtató, magas­ra csap a láng. izzó vasszixrák röpdösnek szerteszéjjel, s e ke­délyes látvány egyúttal a hasz­nos munkával is párosul, hisz a falu népe mind idehozta a javítanivalóját. Egyszóval, vi­dáman folyt itt a munka éve­kig, s a kis műhely fölött ott függött a cégtábla, mely tudtul adta mindenkinek, hogy Mol­nár Mihály vizsgázott kovács- mester itt dolgozik. Szerették is a faluban Mi­hály mestert, volt ám sok munkája, s a kis műhelyében is vidáman folyt az élet. Azaz, fcogy folyt egy darabig, de egy szép napott elhallgatott a ka­lapácsok zenéjé, lekerült a ki­csi cégtábla, lakat került az ajtóra, s az ablák is meréven, értelmetlenül bámult üvegsze­mével az utcára. Mintha né­ma lett volna a környék ezek­ben a napokban. Hogy mi tör­tént? Hát az. hogy a falu Saz dái temnelőszövélikezetben egyesültek, új utat, új életfor­mát választottak, s Mihály mester úgy gondolta, hogy mi szükség :s lenne rá ezentúl? Bezárta kis műhelyét, s elin­dult, úgy gondolta, máshol a helye, talán majd máshol ta­lálja meg számítását. Munkát is kapott csakhamar, hisz a jó szakemberre mindenhol szük­ség van, s Miskolcon, a Ma­lomipari Egyesülés dolgozója lett. Állása és munkája volt már tehát Molnár Mihálynak, de valahogy úgy érezte, hiányzik az életéből valami. Hiányzik a régi munkahelye, a kis, falusi műhely, az otthoni ételíze, un­ta az utazást, az egész héti tá­vollétet. Hiába is tervezte, az idegenben nem találta meg a számítását. Egyre többet és többet, gondolkodott azon, hogy ha eddig szükség volt rá a faluban, talán ezután is szük­ség esz. Meg azután Van a fa­luban sok nagy termelőszövet­kezet, miért ne tudna bárme­lyikük is egy kovácsot eltar­tani. Úgyis akad még ott igen sok ló, meg azután eke, boro­na. szekér, s ezeket is csak keli jaivítani valakinek. Még ha arra kerül a sor, a gépek jáví- tását is elvégzi ő, csak bízzák meg Vele A többit már nem nehéz kitalálni. Három szövetkezet is kapott rajta egyszerre, s mi­vel háróm helyén egyszerre nem léhet, belépett az egyik­be. és a másik kettőnek ő dol­gozik — természetesen már a szövetkezete számlájára. És most, ahogy megjelent az első tavaszi napsugár. újra kinyí­lott a kis műhely ajtaja, a tűz­ben ismét magasra csap a láng, s Mihály mester újra idehaza élezi az ekevasekat, pátkólja a lovat, javítja a kocsit, vető­gépek alkatrészeit. A kornyé­ket ismét betölti a zaj, a mun­ka vidám hangja, peng az ül­lő. csattog a nagykalapács. vi­dáman félesel rá a kiesd, és messzehangzóan hirdeti a kör­nyéken, hogy Molnár Mihály ismét magára talált. Nyilatkozatok és vélemények a szovjet ssputnyik űrhajóról MOSZKVA: Nyikolaj Muszhelisvili aka­démikus, a Grúz Tudományos Akadémia elnöke írja a Prav­da hétfői számában: A szputnyik-űrhajó óriási súlya lehetővé teszi olyan kü­lönösen fontos és változatos rendeltetésű csillagászati mű­szerek elhelyezését, amelyek­kel földi obszervatóriumoknak elvileg megoldhatatlan problé­mák is megoldhatók. Nagysze­rű lehetőség nyílik például nagyméretű Nap-fényképek ké­szítésére és olyan napsugárzá­sok tanulmányozására, ame­lyeket a földi légkör teljesen elnyel, a szputnyik-űrhajóval közvetlenül tanulmányozhat­juk, mi is az a bolygóközi közeg. L. Mirzojan, a bjukarakani asztrofizikai obszervatórium igazgatóhelyettese nyilatkoza­tában utalt arra, hogy egy ilyen nagy súlyú űrhajó felvitele 320 kilométer magasságba, külö­nösen fontos és nevezetes ered­ménye az asztrofizikusoknak, mivel lehetővé válik nagy tel­jesítményű és programberen­dezésű csillagászati távcsövek fölvitele a légkörön túlra, és ezek segítségével a tudósok rendkívül értékes új adatokat nyerhetnek. őszintébb köszönetre és hálára méltók. ULAN-BATOR: U. Nyamdorzs, az Ulan- Bator-i egyetem tanára nyilat­kozatában megállapította: Sokat mopdó, hogy az űrha­jót a párizsi csúcsértekezlet közvetlen küszöbén bocsátot­ták fel. Józanitsa ki ez azokat, akik nem nyugszanak és azt gondolják, hogy egy olyan erős hatalmat, mint a Szovjetunió, egy olyan tábort, mint a mienk, meg lehet félemlíteni szánalmas határprovokációk­kal, felderítő repülőgépek be­küldésével. KAIRO: Dr. Haiti, a heluani obszer­vatórium igazgató-helyettese a következőket mondotta a TASZSZ tudósítójának: Mi, egyiptomi tudósok, lel­kes örömmel értesültünk a Szovjetunió újabb kozmikus eredményéről. A szovjet szput- nyik űrhajó felbocsátása köz­vetett módon feltétlenül az egyetemes béke megszilárdí­tását szolgálja. Mi és a Világ népiéi jv—n „nyílt eget" aka­runk. ahogyan azt egyes állam­férfiak javasolják, hanem nyílt szívet ezeknél az államférfi­aknál, hogy a világ tudósai együttműködhessenek az egész emberiség javára. WASHINGTON: A nyugati hírügynökségek továbbra is nagy elismeréssel és csodálattal számolnak be a szovjet szputnyik űrhajó fel­bocsátásáról. A jelentések ki­emelik az űrhajó hatalmas sú­lyát és rámutatnak, nincs messze az az idő, amikor már embert küldhetnek a világűr­be. Mint az UPI hírügynökség jelenti, amerikai rakétaszak­értők elismerték, hogy a szov­jet űrhajó felbocsáté a ismé­teltén bebizonyította a Szov­jetunió rakétafölényét. Az űr­hajó — hangoztatják — arra is kép>es lett volna, hogy két- három embert magával vigyen az űrbe. A Szovjetunió ismét meg­előzte az Egyesült Államokat — írja az AP hírügynökség tudó­sítója. Az űrhajó súlya két­ségtelenné teszi a Szovjet­unió rakétaíolényét. A tudó­sító szerint a Szovjetunió most már képes lenne arra is, hogy más bolygókra embert küld­jön. Az Egyesült Államok vi­szont csupán jövőre kezdi el annak a Satumus-rakétának a kipróbálását, amely csak meg­közelíti a most fellőtt szovjet űrhajó erejét. LONDON: Az orosz rakétamérnökök — írja a Press Association hír- ügynökség szakértője — most ugyanolyan mértékben az ame­rikaiak előtt járnak, vagy még nagyobb mértékben, mint l957-ben. Az új orosz rakéta kétségkívül felhasználható bo­nyolultabb feladatok megol­dására is, így például arra, hogy automata-laboratóriumöt juttasson fel a Hóidra, vagy tudományos rendeltetésű szputnyikokat vigyen fel pá­lyájukra. Ezek a szputnyikok elvégezhetnék a Venus és a Mars rendszeres megfigyelését. A mostani szovjet kísérlet egyik legérdekesebb mozzana­ta az, hogy a szovjet űrhajó­nak saját berendezésé Van sa­ját pályaelemeinek meghatá- rözására. DELHI: Radhakrisnan indiai alelnök szovjet űrhajó felbocsátásá­val kapcsolatban kijelentette, hogy azok a szovjet tudósok, akik elkészítették az űrhajót, ézért az eredményért a lég­ii németországi szovjet hatfseregcsopori főparancsnokának levele a nyugat-németországi amerikai, angol, francia csapatok főparancsnokához BERLIN (ADN): Jakubovszkij vezérezredes, a németországi szovjet had­seregcsoport főparancsnoka május 15-én azonos tartalmú levelet küldött a Nyugat-Né- metországban állomásozó ame­rikai, angol és francia csapa­tok főparancsnokainak, vél így hangzik: 1960. május 5-én egy felség­jel nélküli repülőgép megsér­tette a Német Demokratikus Köztársaság állami határait és Nyugat-Németország felől be­hatolt az NDK légiterébe. Az említett repülőgép Bei- zenburgtól IS kilóméterre dél- nyugátra 17 óra 22 perckor 1700 méter magasságban ha­ladt át az NDK határán és 9C kilométerre behatolt az NDK területére. Az időközben fel­szállt szovjet vadászgépek A* amerikai légiprovoháció térképen Térképünk az I960, május 1-én a Szovjetunió területéré berepült és Szverdlovszk városa felett 20 km magasságban megsemmisített amerikai repülőgép útvonalát ábrázolja. Jelmagyarázat: 1. A Szovjetunió államhatárát megsértő ameri­kai felderítő repülőgép tényleges útvonala. 2. A repülőgép állítólagos ..útvonala", melyet az amerikai szervek N. Sz. Hruscsov elvtárs első le­leplező beszéde után közőltefe több ízben leszállásra szólí­tották fel a határsértő gépet, de az nein tett eleget ezeknek a felszólításoknak és eltűnt Nyugat-Németország felé. Minthogy az említett repü­lőgép Nyugat-Németországnak az önök fegyveres erői által A le- .ellenőrzött légi térből hatolt be az NDK területére, emiatt eré­lyes tiltakozásomat fejezem ki és olyan intézkedések megté­teléhez kell ragaszkodnom, amelyek kizárják annak lehe­tőségét, hogy a jövőbén az ilyen határsértések megismét­lődjenek. Szükségesnek tartom a fi­gyelmét felhívni arra, hogy a varsói szerződés értelmében a Német Demokratikus Köztár­saság területén állomásózó szovjét csapatok természete­sén olyan intézkedéseket is foganatosíthatnák határséttó repülőgéppel szemben, ame­lyek lehetetlenné teszik az NDK területének büntetlen át- repülését. A németországi szovjet hadseregcsoport pa­rancsnoksága azonban ez al­kalommal elkerülte ennek al­kalmazását. Remélem, hogy az önhöz in­tézett levelemet helyesen ér­telmezik és ilyen határsérté­sek a jövőben nem fordulnak elő. Ugyanakkor kötelességem felhívni figyelmét arra is, hogy ha a Nyugat-Németor­szág területéről a jövőben megsértik a Német Demokra­tikus Köztársaság légiterét, akkor a szovjét parancsnokság kénytelen lesz a legerélyesebb intézkedésekhez folyamodni az ilyen határsértések megszün- tetesére. (MTI) Mongol pártmunkás» küldöttség érkezett Budapestre A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn mon­gol pártmunkás-küldöttség ér­kezett Magyarországra. A kül­döttség vezetője Zs. Dja.mba- dorzs, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizottsá­ga pártmunkás osztályának .vezetője. (MTI) idő,járás jelentés A Meteorológiai Irttézet jelenti: Várható Időjárás kedd estig: Fel­ír játvonuláisok, néhány helyén eső, zivátár. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet keddért: 19—23, várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: 7—12 fok ké» zött.

Next

/
Thumbnails
Contents