Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-14 / 88. szám
1360, április 14.. csütörtök népüjsAg 3 Munkaverseny — szocialista munkabrigádok MAJAKOVSZKIJ: Még emlékezetünkben élnek — bár egyre halványabbá váló képekben — azok a hősi erőfeszítések, amiknek nyomán az üszkös gyárfalak eltűntek, meglfjodott épületek nőitek ki a romok, és az om- ladékok helyén. A megnyo- morodott, berozsdásodott gépek olajos fényben muzsikáltak újra, a mozdulatlanságba dermedt csend után felzengett a meginduló élet lüktetése: megmozdult a föld, i nyomasztó, gúzsbakötöttség után egy nép sóhaja vibrált a tavaszi ég friss színei között. Mi adott erőt a lerongyolódott, kiéhezett munkásnak, a rántottlevesen felnőtt, földhöz jutott parasztnak, hogy szinte erején túl Is vállalja az újjá- teremtést: egy ország gazdaságának, új társadalmi rendjének felépítését? Csak az tud erre a kérdésre feleletet adni, aki maga Is részese volt ezeknek a történelmi időknek. .Es amikor már álltak agyarak, frissen ölelték át a folyópartokat ,az új hidak, vidáman pöfögve zúgtak a mozdonyok az ország érrendszerén, vasútjainkon; amikor mélytüzű csillanással ragyogott a szikrázó napfényben a bányák fekete kincse: a szén — terveket álmodtunk valóra, a holnapot igéztük meg erőnk ösz- szefogásával és hittük, hogy a napfényes égig nőhetünk, csak akarnunk kell. Óriási távlatok nyíltak meg előttünk és a tervek még akkor is megdobogtatták szívünket, ha anyagi fedezetünk lehetőségét meg is haladták. Álmodoztunk csak? Nem! Egy kicsit megszédültünk képzelt nagyságunktól és mert nagyon akartuk, az álmokat valóságnak hittük. Lehet-e másként megmagyarázni azt a máról holnapra országossá növő munkaversenyt, amely magával ragadott mindenkit, még azokat is versenyfelajánlásokra késztette, akiknek munkaköre erre semmi reális lehetőséget nem adott. Az eredmények számai — ha nem is voltak mindig hű tükrei a megvalósult terveknek — megdobogtatták szívünket, vérünk áramát gyorsabb mozgásra serkentették. Es voltak olyanok, akik a számok bűvöletébe kerültek, csak a számokat látták és mégnagyobb számokra törekedtek. Valljuk be őszintén, volt ez úgy is, hogy csak azt láttuk, amit látni akartunk. Es a nemzet megrázkódtatása idején voltak olyanok, akik mindent kárhoztattak, akik még az eredmérfyeket is tragédiává sötétítették, sirámokat jajgattak az öröm vidám dallama helyett is. S bár nem felejtünk, ma már az egészséges ember szemével tekintünk vissza erre a krízisre, amiről az erős szer- vezetűek tudták, hogy nem lesz halálos. Ma már mindezt nyugodtan mondjuk el. Pezseg körülöttünk az élet és azt akarjuk, hogy az élet egyre szebb és boldogabb legyen. Sokszor leírtuk már ezt, de ennyire tudatközeibe talán még soha nem került ez a célkitűzés, mint éppen napjainkban. Érezzük, tudjuk, hisz- szük és akarjuk. Akarják azok a munkások, akik egy újabb versenyt indítottak el. Nem „felülről”, hivatalból jött a kezdeményezés — a szívek mélyéről fakadt. Es megszületett a szocialista munkabrigádok versenymozgalma. Mi többet adott ez az új verseny? Talán a legfontosabb vonása: az ember, a mindig többre, szebbre, jobbra vágyó ember kialakítása, aki nem elégszik meg azzal, amit eddig elért, mert tudja, hogy a fejlődés nemcsak a számokkal mérhető le, hanem a tudat alakulásával is. Aki tudja, hogy a történelemben légüres tér nincs. De tudja azt is, hogy nem elég csak a múltra hivatkozni, bármilyen nagyszerű eredmények fémjelzik ezt a magatartást: többet, szebbet, jobbat csak az képes elérni, aki maga is állandóan több lesz. így válik jellemző vonássá a szocialista munkabrigádok tevékenységében a kulturális és a politikai művelődés. Kell erről beszélnünk? Kell! Sajnos, még ma is kísért néha az a felfogás, hogy a munkásnak, a bányásznak elég annyit tudnia, ami szorosan a mesterségéhez tartozik és aki az irodalomba, vagy a képző- művészetbe, vagy éppen áz atom titkaiba kapirgál bele, az talán máris kispolgárrá csökevényesedett. Kezd mindinkább nevetségessé válni ez a maradi felfogás, ez a rosszul értelmezett „proletár-tudat”. A munkásnak nemcsak joga, de kötelessége is ma már műveltté válnia. Vagy adjuk ki a kultúra művelését a kezünkből? Kinek? Amit tegnap megtanultunk, az már a holnaphoz kevés. Nem a fizikai erő, hanem az emberi ész munkája a jövő igénye. Eligazodni a napi eseményekben, a két világrend- szer tagadhatatlan küzdelmében, csak az képes, aki politikailag is állandóan fejleszti magát. Több áru, nagyobb műveltség és biztonság — ez a ma igénye. Ezt fogja össze a szocialista munkabrigádok versenymozgalma. És minden tiszteletünk, megbecsülésünk, elismerésünk azoké, akik vállalják ennek a háromféle, de egységes célnak a megvalósítását. Bányászok, üzemi munkások, ti vagytok ennek a vezérgondolatnak a szülői és végrehajtói is. Napról napra bővül a körötök, terjeszkedik ez a mozgalom, amely egészséges, őszinte, igaz és szükséges. De ... Valamit hadd mond- jek még el, ami izgat, nyugtalanít és arra késztet, hogy kimondjam őszintén, emberien Ne versengjenek az üzemek egymás között csak azért, hogy hol van szám szerint több szocialista fnunkabrigád. Mihelyt engedünk azokból a nagyszerű követelményekből, amelyek tekintélyt, megbecsülést szereztek ennek az új- tartalmú versenymozgalomnak: elveszti értékét, elseké- lyesedik, rosszul értelmezeti ..divattá válik, elveszti hitelét, és a lángból, amely most átizzítja azokat is, akik már bekapcsolódtak ebbe a mozgalomba és azokat is, akik még az elhatározás küszöbén szemlélődnek: a lángokból akkor csak a füst marad. Kesernyés, szemfacsaró füst. Kinek jó ez? Becsüljük meg ezt a nagyszerű mozgalmat azzal, hogy féltékenyen őrködünk tartalmi tisztaságán, mert minél tisztább marad, annál vonzóbb lesz, annál jobban terjed, annál jobban betölti feladatát. Nekünk szükségünk van arra, hogy azok, akik mai életünk alapját jelentik, ne csak könnyebben és olcsóbban termeljenek, hanem tudatuk tisztább legyen, műveltségük szélesedjék, mert ez mai életünk igénye: mert ez a mi érdekünk. G. Molnár Ferenc Fénykép a gyermekbénulás vírusairól Az Amenkai Rákkutató Társaság közleménye szerint első ízben sikerült lefényképezni a sejtekbe hatolt polio-vírusokat. Remélhető, hogy a fényképek alapján magyarázatot találnak majd arra, hogyan keletkeznek a vírusos fertőzések, s hogyan lehet a fertőzést elszigetelni. Dr. D. C. Stuartnak és dr. Jorgen Foghnak maris több tévedést sikerült tisztázniuk. Megállapították, hogy a poliovirusok nem a sejtek magjában, hanem a citoplazmában gyűlnek össze. Néhány óra alatt körülbelül 100 ezer vírus halmozódhat fel egy-egy sejt belsejében. A parányi polio- vírusok a sejtekben tiszta kristályalakban tömörülnek. Stuart és Fogh megkísérlik, hogy elektron-mikrokamerával felvételeket készítsenek a sejtekben megtelepedett vírusok tevékenységéről. A repülés fejlődése is csodálatos eredményeket mutat fel napjainkban, hiszen elég, ha a TU—114-es és a TU— 110-es megcsodált konstrukcióira és teljesítményeire gondolunk. A TU—114. interkontinentális vonalakon 120 utast szállíthat, rövidebb utakon 170-et. Maximális sebessége pedig óránként 900 kilométer. A technika fejlődése azonban ezekkel az eredményekkel sem elégedhet meg. Korunkat a sebesség és a magasság meghódításának lázas igyekezete jellemzi. A repülőgép-szerkesztők terveiben már is további merész megoldások bontakoznak ki... a fejlődés iránya a raketoplánok felé vezet. A sugárhajtású repülőgépeknek légkörre van szükségük. A légkör tehát határt szab a legkorszerűbb repülőgépek lehetőségeinek is. Ezzel szemben a rakéta a környező légkörtől függetlenül repül, mert magával viszi oxigénszükségletét, sőt a magassággal fokozódik a sebessége, mert ott a légkör nem fejt ki jelentősebb ellenállást. Előnyei tehát nyilvánvalók ... de persze, csak addig, míg fel nem vetjük a kérdést: hogyan használjuk fel a rakétát a Föld egyik pontjáról a másikra való utasszállítás céljaira? Egy merész gondolat Röviden így jellemezhetnénk: a szárnyakkal rendelkező repülőgépnek megvannak a maga előnyei, a rakétának szintén. Célszerű lenne tehát egyesíteni őket, miáltal újfajta légi jármű, raketoplán születhetne meg. A fő nehézséget a Földre való biztonságos visszatérés biztosítása okozza. Az ejtőernyő bevált a kutatórakéták esetében. utasgépnél azonban egyáltalán nem jöhet számításba. A tudósoknak azért azokat az A holnap repülőgépei elveket kell érvényesíteniük, amelyek a mai repülőgépeknél beváltak. Indulás t mint ballisztikus lövedék Hogyan repül az ilyen raketoplán? Repülése kezdetben nem különbözik lényegesen a normális ballisztikus lövedék repülésétől, csak sebessége lesz valamivel kisebb. Rakétamotorok hajtják majd előre, később azonban motornélküli siklórepülésbe megy át. A repülőgép csak annyi üzemanyagot visz magával, hogy az elegendő legyen a légkör sűrű rétegeinek lehető leggyorsabb leküzdésére. A szükséges magasság gyors elérése révén a raketoplán nagy potenciális és kinetikai energiafeleslegre tesz szert. Ezután elfogy az üzemanyag, a motor megszűnik működni, s a gép a ballisztikus görbének megfelelő pályán ismét visszatér a légkör sűrűbb rétegeibe. Itt a levegő a szárnyfelületekre emelőerőt kezd kifejteni. Ezzel véget ér a ballisztikus görbén való zuhanás, a gép az emelőerő nagyságának megfelelően megváltoztatja pályáját. Két lehetőség A repülés hátralevő szakaszán a szabad siklórepülés számára most két lehetőség nyílik. Az első azon alapszik, hogy a raketoplán potenciális és kinetikai energiája és a szárnyaira ható felhajtóerő is olyan értéket érnek el, hogy a gép saját maga, motor nélkül is emelkedni kezd. Ismét a légkör ritkább rétegei felé venné útját, a felhajtóerő azonban fokozatosan csökkenne, ily módon írná le az első ballisztikus görbét, majd a másodikat — valamivel kisebbet. A továbbiak is fokozatosan kisebbed- nének, végül a raketbplán normális siklórepüléssel földet érne. A szovjet szakemberek szerint ez a módszer lenne a legelőnyösebb a 700 kilométernél nagyobb magasságot elérő raketoplánok számára. A második lehetőség sima, úgyszólván egyenesvonalú lesiklással számol attól a pillanattól kezdve, hogy a repülőgép pályája eltér a ballisztikus görbétől. Gyors repüléssel eléri a légkör sűrű rétegeit, de nincs már annyi kinetikai energiafeleslege, hogy ismét felemelkedjék. Siklórepülésbe megv át és aránylag hosszú ideig a levegőben képes maradni. A repülés pályája ebben az esetben lényegesen rövidebb. A sebesség fokozatosan csökken, a légkör sűrűsége következtében a fékezőberendezés segítségével körülbelül úgy szállhatna le, mint a mai szuperszonikus vadászgép. IOOO kilométer magasságig A hatótávolság nagysága elsősorban attól függ, mekkora sebességgel rendelkezik majd a repülőgép a légkör sűrű rétegeibe való _ visszatéréskor. Minél nagyobb sebességet fejtenek ki induláskor a rakétamotorok, annál nagyobb távolságot hidal át a gép. A hatótávolság lényegesen meghaladja a mai interkontinentális ballisztikus lövedékek hatótávolságát, sőt, egyes szakemberek azt állítják, hogy a raketoplán, ha a sűrű légkörtől való visz- szaverődés elvén mozog, megfelelő kezdeti sebesség esetén körülrepülheti az egész Földet; A szovjet szakemberek, akik ilyen gépek tervezetén dolgoznak, feltételezik, hogy a gép eléri a 15 000 kilométeres óránkénti sebességet, s ezer kilométer magasba emelkedik fel. Még sok probléma vár megoldásra A tudósoknak még számos problémát kell megoldaniok, míg a raketoplánokból biztonságos közlekedési eszközt teremtenek. Vegyük például azt a kérdést, milyen alakúak legyenek a szárnyak? Induláskor minimális ellenállást kell kifejteniük, mert egészben véve nincs szükség rájuk. Ezért a lehető legkisebbeknek és legvékonyabbáknak kellene lenniük. A repülés második szakaszában viszont fontos, hogy a szárnyak megfelelő nagy felületűek legyenek a felhajtóerő létrehozásához, s emellett szilárdaknak is kell lenniük. A raketoplán a légkör sűrű rétegeit elérve igen felmelegszik, ezért speciális acélból kell megszerkeszteni. Probléma persze az irányítás kérdése is a légkör ritka rétegeiben. A normális vezérlőszervek ott hatástalanok lennének, ezért segédrakétamotorokkai kellene őkel pótolni. Valószínűleg gázturbinás sugárhajtású segédmotorokra is szükség lesz, mert ezek nélkül a raketoplán nagy súlyára való tekintettel alig tudna leszállni. A felsorolt fő probléma közül egyelőre egyet sem sikerült véglegesen megoldani. A repülő- és rakétatechnika rohamos fejlődése azonban napról napra közelebb hozza azt a pillanatot, amikor az első raketoplán útnak indul. Talán megérjük azt az időt. hogy néhány órán belül körülrepülhetjük majd az egész föld- gömböt. Vlagyimir lilies Lenin (RÉSZLET) Harminc éve, 1930. április 14-én halt meg a világirodalom legnagyobb proletárköltője, a kommunista forradalmár, Vlagyimir Majakovszkij. A párt egyetlen a kis, íergeteg. vékony tongéke* melytó! a* ellenség dördülésre Váltja, erődje megreped. mint ágyuk sortüzétól Rossz ám az embernek Jaj neki! nem harcos a dobhártya, egyedül. mind, aki erős. sőt a gyenge Is, De ha kicsinyek a magányos, fölebe kerül, ha páros. pártba kezet fel, ellenség. fognak össze — reszkess, A párt amely pusztulj! millió ujj közös keze. mint egyetlen ököl. Egy ember badarság, egymaga úgy sújt. egy ember semmi: bármily kiváló lehet — öt hüvelyk vastag gerendát sem tud arrébb tenni — hát még öt emeletet. A párt: milliók egymás mellett. szorosan összeérő váltak. A párttal házakat égig emelnek, kik egymást segítve, segítséget találnak. A párt: a munkásosztály gerince. A párt: a ml ügyünk halhatatlansága. A párt az egyetlen, melyben sosem csalódok Ma inas vagyok, de holnap a térképen én törlőm le a határt. Osztály-agy, osztály-ügy, osztály-erő, osztály-dicsőség: ez a párt. A pártot és Lenint mint Ikerpárt történelem-anyánk egyformán kedveik Azt mondjuk: Lenin — azt értjük: a párt. Azt mondjuk: a párt — azt értjük: Lenin. Sirámok... Mi, szegény halandók, kiket arra ítélt a sors, hogy az egri Tündérparton botorkáljunk — mivel tündérszámyakon nem lebbenhetünk le, s fel ezen a vadregényes és veszélyekkel teli vidéken — elre- begjük panaszainkat: A tavasz leheletét érzi minden, Földanyánk szomjasan issza a langyos cseppeket, de ó, Vándor, szívleld meg aggódó tanácsom: messze kerüld ilyenkor a Tündért tájat. Mert... évekkel ezelőtt a keskeny járda fölött középen tetőcsatorna húzódott végig, itt-ott kissé lyukas. már ahogy egy háborút kiállt csatornához illik, így néhol sűrűbb áldást hallata nyakunk közé. Majd évekkel ezelőtt Mesterek jövének és leszedék a tisztességben megzöldült csatornát, s nií botor reménynyel azt hivénk, hogy újat tesznek helyére. Majd évek múltán más Mesterek jövének. akik a járdát felszaggatták, s mi reméltük, hogy ezt is kijavítják. .De. ó. jaj, reményeinkben megcsalatko- zánk. Mert eddig csak néhol kellett a terven felüli áldást elkerülni, most végig az egész járdahosszat élvezhetjük buzgó „áldás”-mermolis közt a 'dupla esőnormát teljesítő eresz könnyeit. A járda külső szélén pedig — hol csak szimpla eső érne — életünk sokszoros veszélyben forog. A járdát felszaggató Mesterek buzgó munkája nyomán terjedelmes mocsár terül, s oki abba belenősz, bizonnyal cipője elvesztésével lakói, otthagyván, ól. nemcsak lába- nyomát, hanem lábbelijét is. Tovább haladva e veszélyes tájon, vadregényes környékhez érünk, vízmosások szaggatják. az egykor járdának nevezett közlekedési útvonalat, s ha lábbelidet nem hagytad a mocsár feneketlen mélységeiben, itt, a zúgó vízesések valamelyikében bizton elmerülnek, rándulásra ítélve városi terephez szokott bokáidat. De szolgáljon vigasztalásodra az a tudat, hogy még nem tört ki a nyakad, s nem szerepel halálod okául a Tündérparton esős időben történt meggondolatlan közlekedés. S mi. Tündérparton járó halandók, egyre várunk némán és reménykedve, hogy elvezessék fejünk felől a fölös nedűt, majd más Mesterek jönnek forró aszfaltot cipelve, hogy eltűnjék a mocsár és a vízesés. Várunk némán és reménykedve... Illetékesek, — hallják meg panaszainkat! S. Szabó Márta, Eger, Bartakovícs u. I: