Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-14 / 88. szám
2 NtPÜJSAG IPri). 14,. csütörtök CLARA ZETKIN Visszaemlékezések Leninre in A Lenin családjánál tett ^ első látogatásom elmélyítette bennem azt a benyomást. melyet a pártkonferen- cián szereztem, és amelyet azóta számos . beszélgetés megerősített. Igaz, Lenin a Kremlben lakott, a korábbi cári palotában. és több őrszemen kellett keresztülmenni, míg az ember eljutott hozzá (ez na- gyonis szükséges rendszabály volt, az ellenforradalom ugyan - is még nem adta fel a tervet, hogy merényleteket hajtson végre a forradalom vezetői ellen). Ha kellett, Lenin a pazar. dús aranyozású hivatali termekben is fogadott. Magánlakása azonban egészen egyszerű és igénytelen volt. Nem egy munkáslakásban jártam már, ahol a berendezés jóval gazdagabb volt, mint a „mindenható moszkvai diktátor" otthonában. Lenin feleségét és nővérét vacsoránál találtam Mindjárt szívélyesén kínáltak, hogy tartsak velük. A vacsora a nehéz időknek megfelelően egyszerű volt: tea, fekete ke- nvér. vaj. sajt. Később Lenin nővére „a vendég tiszteletére” utánanézett, hogy akad-e valami „édesség”, és boldogan bontott ki egy kis üveg eperbefőttet. Köztudomású volt. hogy a parasztok bőséges liszt-, szalonna-, tojás-, gyümölcs- stb. küldeményekkel kedveskedtek „az 6 Iljicsüknek”, de az emberek azt is tudták, hogy mindebből semmi sem marad Lenin háztartásában. Minden a kórházakba és a gyermek- otthonokba vándorolt; Lenin családja szigorúan tartotta magát ahhoz az alapelvhez, hogy nem szabad jobban élni, mint a többiek, vagyis a dolgozó tömegek. 1/ rupszkaja elvtársnőt, Le- nin feleségét az 1915 márciusi berlini Nemzetközi Szocialista Nőkonferencia óta nem láttam. Kedves arca, meleg, jóságos tekintete eltöröl- hetetlenül magán viselte annak az alattomos betegségnek a bélyegét, amely szervezetét kikezdte. Ettől eltekintve azonban ő is ugyanaz maradt, aki volt: a nyíltság, szerénység és a szinte puritán egyszerűség megtestesülése. Simán hátrafésült hajával, amelyet hátul mesterkéletlen kontyba tűzött föl, egyszerű, dísztelen ruhájában agyonhajszolt munkásasz- szonynak nézhette volna az ember, akinek örökös gondja az, hogyan tudna időt megtakarítani. időt nyerni. Polgári felfogás és terminológia szerint „a nagy Orosz Birodalom első assfonya" — kétségtelenül az első. ami az önfeledt áldozat- készséget. a munka nehéz terhét viselő dolgozó emberek ügyéért való odaadást illeti. Életútjuk és életművük legbensőségesebb közössége fűzte ösz- sze Leninnel. Lehetetlen Leninről beszélni anélkül, hogy ne gondolnánk Krupszkajára is. „Lenin jobbkeze”, legelső és legjobb titkára, legmeggyő- ződésesebb eszmetársa, nézeteinek leghozzáértőbb magyarázója és közvetítője, aki ugyanolyan fáradhatatlan volt abban, hogy a zseniális mester számára tevékenyen és okosan barátokat és híveket toborozzon, mint abban, hogy Lenin szellemében propagandamunkát végezzen a munkásság körében. Emellett megvolt a saját egyéni tevékenységi köre, hivatása is, amelyet szíwei- lélekkel szolgált: a népművelés és a nevelésügy. [VI evetséges és sértő lett. volna az a feltevés, hogy Krupszka.ia elvtársnő, mint „Lenin felesége’1 reprezentál a Kremlben. Leninnel együtt, érte dolgozott és küzdött egy egész életen át — akkor is, amikor az illegalitás és a legvadabb üldözés elválasztotta őket egymástól. Veleszületett anyáskodó természete a lakást — s ebben Lenin nővére. Marija Iljinyicsna készségesen támogatta — „otthonná” varázsolta, a szó legnemesebb értelmében. Igaz, nem a német nyárspolgáriság érte’mében. hanem a szellemi légkör révén, amely megtöltötte, s amely az itt élő és tevékenykedő emberek egymáshoz való viszonya folytán alakult ki Érezte az ember, hogy ezeket a kapcsolatokat őszinteség. megértés és igazi melegség hatja át. Noha Krupszka.ia elvtárshőt mindaddig személyesen csak kevéssé ismertem, „birodalmában” és barátságos gondoskodása mellett mégis mindjárt otthon éreztem magam. Amikor megérkezett Lenin. és valamivel később, megjelent egy nagy macska, amelyet a család örömmel üdvözölt és amely a „diktátor” vállára ugrott, majd pedig az ölében kényelembe helyezkedett, valóban az lehetett az érzésem, hogy odahaza vagyok, vagy Rosa Luxemburgnál, akinek Mimi nevű cicája szinte legendás hírűvé vált a barátok körében. Amikor Lenin betoppant, mi. asszonyok, éppen művészeti. népművelési és nevelési kérdésekről vitatkoztunk. Én lelkes csodálattal beszéltem a bolsevikok egyedülálló, titáni kultúrmunkájáról. a művészet és a nevelés új útjait kereső, alkotó erők eleven kibontakozásáról. Mindamellett nem titkoltam, hogy benyomásom szerint igen sok bizonytalan, zavaros tapogatózás és kísérletezés mutatkozik, és az új tartalomért, új formákért, a kulturális élet új útjaiért folytatott szenvedélyes küzdelem mellett felbukkannak művészeti. kulturális „divathóbortok” , nyugati minta szerint. Lenin azonnal élénken bekapcsolódott a beszélgetésbe. A zoknak az erőknek az ébredése és tevékeny- kedése, amelyek új művészetet és kultúrát akarnak teremteni Szovjet-Oroszországban. jó dolog, nagyon jó” — mondotta. „E fejlődés viharos üteme érthető és hasznos. Be kell pótolnunk és be akarjuk pótolni évszázadok mulasztását. A kaotikus forrongás, az új megoldások és jelszavak lázas keresése, az, hogy bizonyos művészeti és szellemi irányzatokról ma hozsannát zengenek, holnap meg ,feszítsd meg‘-et kiáltanak — mindez elkerülhetetlen. A forradalom kiszabadítja az addig bilincsbe vert erőket és a mélyből a felszínre hajtja őket. Hogy egy példát mondjunk: gondoljon csak arra, milyen hatást gyakorolt festészetünk, szobrászatunk és építészetünk fejlődésére a cári udvarban uralkodó divat és szeszély, valamint az arisztokrata urak és a burzsoák ízlése és bogarai. A magántulajdon alapján álló társadalomban a művész árut termel a piac számára, vevőkre van szüksége. A mi forradalmunk felszabadította a művészeket ezeknek a nagyonis prózai feltételeknek a nyomása alól. Pártfogójuk és megrendelőjük most a szovjet állam. Minden művész, és mindenki, aki annak tartja magát, él azzal a jogával, hogy szabadon, eszményei szerint alkosson, akár ér az valamit, akár nem. íme a forrongás, a kísérletezés, a kaotikus áramlatok. 11 e persze, mi — kommu■*-' nisták vagyunk, Nem ülhetünk ölhetett kézzel, és nem hagyhatjuk, hogy a káosz tetszése szerint kavarogjon. Ezt a folyamatot is tudatosan, biztosan kell irányítanunk, és meg kell kísérelnünk eredményeit kialakítani, meghatározni. Ettől még messze, nagyon messze vagyunk. Ügy tűnik nekem, hogy nekünk is megvannak a magunk doktor Karlstadtjai. Túlontúl „képrombolók” vagyunk. Tartsuk meg azt, ami szép, vegyük mintául, induljunk ki belőle, még ha „régi” is. Miért is fordulnánk el az igazán széptől, miért is vetnénk el egyszer s mindenkorra, mint a további fejlődés kiindulópontját, csak azért, mert „régi?” Miért borulnánk le az új előtt, mint valami istenség előtt, amelynek engedelmeskedni kell, csak azért, mert „új?” Ez esz- telenség, nem más, mint esz- telenség. Egyébként van ebben még jó adag konvencionális képmutatás is, és a Nyugat művészeti divatjának túlságos tisztelete. Persze nem tudatosan. Mi jó forradalmárok vagyunk, de kötelességünknek tartjuk bebizonyítani, hogy a „korszerű kultúra színvonalán” állunk. Nekem van bátorságom hozzá, hogy „barbárnak” tűnjek. Nem tudom az express2iónlzmus, futuriz- mus, kubizmus és még tudj’ isten milyen „izmus” alkotásait a művészi lángelme leg- magasabbrendű megnyilvánulásainak tekinteni. Nem értem meg őket. Nem találok bennük semmi gyönyörűséget.” 1/ énytelen voltam bevai- lani, hogy nekem sincs érzékem ahhoz, hogy felfogjam, miért lenne az átszellemült lélek művészi megnyilvánulási formája az orr helyett egy háromszög, és miért kellene a forradalmi tettvágynak a tagolt emberi testet gólyalábakra állított és két ötágú villában végződő formátlan zsákká változtatni. Lemn szívből kacagott. „Igen, kedves Clara, mi ketten már csak ilyen öregek vagyunk. Meg kell elégednünk az2al, hogy a forradalomban egyelőre még fiatalok maradjunk és az első sorokban legyünk. Az új művészettel már nem tudunk lépést tartani, csak mögötte bukdácsolunk. De — folytatta Lenin — nem az a fontos, hogy mi hogyan vélekedünk a művészetről. Még csak nem is az a fontos, hogy mit ad a művészet néhány száz, sőt néhány ezer embernek, amikor népünk milliókat számlál. A művészet a népé. A széles dolgozó tömegekben kell mélyen gyökereket eresztenie. El kell érnie a tömegek megértését és sze- retetét. Az ő érzésüket, gondolkodásukat és akaratukat kell összefognia és felemelnie. Bennük kell a művészeket felfedeznie és kifejlesztenie. Szabad egy kisebbségnek édes, sőt különleges süteményeket felszolgálnunk, amíg a munkás- és paraszttömegek még fekete kenyéren tengődnek? És ezt, ami kézenfekvő, nemcsak a szó betű szerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is. Tartsuk mindig a munkásokat és a parasztokat szem előtt. Tanuljunk az ő kedvükért gazdálkodni és számot vetni a művészet és a kultúra területén is. Ahhoz, hogy a művészet eljusson a néphez és a nép a művészethez, először az általános műveltségi és kulturális színvonalat kell emelnünk. Hogy állunk ezzel a ml országunkban? Maga lelkesülten beszél azokról a kulturális eredményekről, amelyeket a hatalom átvétele óta elértünk. Hát igen, minden dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy ebben a tekintetben sokat tettünk, nagyon sokat. Nemcsak „leütöttünk fejeket”, amivel az egész világ mensevikjei és az önök kautskyjai vádolnak bennünket, hanem világosságot is teremtettünk az emberek fejébe — sokak fejében. De csupán a múlthoz és a múlt uralkodó osztályainak és klikkjeinek bűneihez mérten „sokakban”. Óriási nagyságban áll előttünk a munkások és parasztok felébredt és általunk ösztökélt művelődési és kulturális szükséglete. Nem csupán Pétervárott és Moszkvában, az ipari központokban, hanem kint is, még a legkisebb falvakban is. És mi szegény, koldusszegény nép vagyunk! Akár akarjuk, akar nem, az öregek túlnyomó része a kultúrának továbbra is kitagadottja marad. Hát persze, az analfabétizmus ellen valóban makacs hadjáratot folytatunk. Könyvtárakat és olvasótermeket létesítünk a nagy- és kisvárosokban és a falvakban. Különböző tanfolyamokat szervezünk. Jó szi- nielőadásokat és hangversenyeket rendezünk, „kultúrvo- natokat” és vándorkiállításokat indítunk az ország minden részébe. De ismétlem: ez még semmi a milliók és milliók számára, akik még a legelemibb tudásnak, a legprimitívebb kultúrának is híjával vannak! Mialatt Moszkvában ma talán tízezren és holnap újabb tízezren gyönyörködnek a ragyogó színházi előadásokban, millióknak arra van szüksége, hogy megtanulja a betűvetést és az egyszeregyet, hogy hozzájusson a legelemibb műveltséghez, ás megtudja, hogy a Föld gömbölyű és nem lapos, hogy a világmindenséget természeti törvények kormányozzák, nem pedig a „mennybéli atyuska”, a boszorkányokkal és varázslókkal egyetemben.” IV e panaszkodjék olyan keserűen az analfabetizmusra, Lenin elvtárs” — vetettem közbe. „Ez bizonyára némileg megkönnyítette Oroszországban a forradalmat, megóvta a munkásokat és a parasztokat attól, hogy polgári fogalmakkal és nézetekkel tömjék túl és zavarják meg az agyukat. A maguk propagandája és agitációja szűz talajra hull. Könnyebb ott vetni és aratni, ahol nem kell előbb egy egész őserdőt kiirtani”. „Igen, ez igaz — válaszolta Lenin —. de csak bizonyos határok között, vagy jobban mondva: harcunknak egy bizonyos szakaszában. Az analfabetizmus tényleg megfért a hatalom meghódításáért folytatott harccal, a régi államapparátus szétzúzásának szükségességével. De vajon mi csak a rombolás kedvéért rombolunk? Nem. Azért rombolunk, hogy jobbat építsünk. Az analfabetizmus rosszul fér meg, egyáltalán nem fér meg az építés feladataival. Az építés, Marx szerint, maguknak a munkásoknak, és hozzáteszem, a parasztoknak műve kell hogy legyen, ha valóban szabadok akarnak lenni. A mi szovjet rendünk megkönnyíti ezt a feladatot. Hála a szovjet rendszernek, ma a dolgozó nép fiainak ezrei tanulnak meg a különböző szovjetekben és szovjetszervekben az építés művén dolgozni. Ezek — ahogy maguknál mondani szokták — „erejük virágjában” levő férfiak és nők. Ez azt jelenti, hogy legtöbbjük még a régi rendszerben nőtt fel, tehát műveltség és kultúra nélkül. Most szenvedélyesen törekednek rá. A legkomolyabban fáradozunk azon, hogy mind újabb férfiakat és nőket vonjunk be a szovjetmunkába, és ezáltal gyakorlatilag és elméletileg neveljük őket. Mindazonáltal az igazgatáshoz, építéshez szükséges erőket még korántsem tudjuk biztosítani. Fel kell használnunk a régimódi bürokratákat, és ennek következtében valami céhbeli bürokratizmus üti fel a fejét. Szívemből gyűlölöm a bürokratizmust. Nem az egyes bürokratákat. Ezek lehetnek derék emberek is. A rendszert gyűlölöm. Megbénít és korrumpál mindent, lenn is, fönn is. A bürokratizmus legvőzé- sének és kiirtásának döntő tényezője a legszélesebb körű népművelés és népnevelés. s milyen kilátásaink vannak a jövőre? Nagyszerű intézményeket létesítettünk, és valóban helyes intézkedéseket léptettünk életbe avégből, hogy a munkás- és parasztfiatalok tanulhassanak, elsajátíthassák a kultúrát. De itt is felmerül a kínzó kérdés: mi ez a millióknak? S ami még rosszabb! Koránt sincsen még elegendő óvodánk, gyermekotthonunk és elemi iskolánk. A gyermekek milliói nőnek fel nevelés, oktatás nélkül. Éppoly tudatlanok és műveletlenek maradnak, mint apáik és nagyapáik. Mennyi tehetség vész kárba emiatt, mennyi vágy lesz semmivé. Kegyetlen bűntett ez a felnövekvő nemzedék boldogsága ellen, s megraboljuk vele a szovjet államot, amelyből a kommunista társadalomnak kell kifejlődnie. Nagy veszélyt rejt ez magában a jövőre nézve.” Lenin máskor oly nyugodt hangjában fojtott felháborodás morajlott. Mennyire szivén viselheti ezt a dolgot, mennyire foglalkoztathatja mindez, gondoltam, ha hármunk számára valóságos agítációs beszédet tart! Valamelyikünk, nem emlékszem már, hogy ki, a művészeti és kulturális élet néhány szemet szúró jelenségével kapcsolatban „enyhítő körülményekre” hivatkozott, s ezeket a pillanatnyi helyzettel indokolta. Lenin erre így válaszolt: „Persze, tudom! Egyesek őszintén meg vannak győződve arról, hogy „panem et circenses” — kenyér és cirkuszi játékok — segítségével úrrá lehetünk a pillanat nehézségein és veszélyein. Kenyérrel — bizonyára! Ami a cirkuszi játékokat illeti — ám legyen. De ne feledjük emellett, fl Hruscsov-Menderes látogatáscsere törökországi visszhangja ISZTAMBUL (MTI): Ismét Inönü volt török köz- társasági elnök, ellenzéki vezér, a Menderes miniszterelnök moszkvai és Hruscsov ankarai látogatásáról hozzá intézett kérdésekre válaszolva az AFP jelentés szerint e2t mondotta: „Ez idő szerint legfelső szintű megbeszélésekkel igyekeznek biztosítani a világbékét és Törökországnak ki kell vennie a részét ebből a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló tevékenységből. Ügy kell cselekedrünk, hogy senki ne vethesse szemünkre, országunk nem óhajtja a békét?’. A vőlt államfő végül sikereket kívánt a moszkvai megbeszélésekhez. Másrészt a központi szerződés szervezete (CENTO) főtitkári hivatalának egyik szóvivője úgy nyilatkozott, hogy Menderes moszkvai útja lényegében „normális tájékozódó látogatásnak” tekinthető a jelenlegi nemzetközi diplomáciai tevékenységre jellemző állam- és kormányfői látogatások keretében. A francia hírügynökség végül tájékozott ankarai körökre hivatkozva közli, hogy Törökország előzőleg tájékoztatta a CENTO és a NATO tagállamait Menderes tervezett útjáról. Glezoszt visszavitték a korfui börtönbe ATHÉN (TASZSZ): Miután az athéni fellebbviteli bíróság megtárgyalta Manolisz Glezosz semmiség! panaszát, a görög hazafit visszavitték Korfu szigetére, az ottani középkori börtönbe. Mint Glezosz nemrég közölte, a börtönnek abban a részében őrzik, ahol a halálraítélteket tartják. Glezosz védői a görög igazságügyminisztériumban tiltakozást jelentettek be a Gle- zosszal szemben alkalmazott kíméletlen bánásmód miatt. Az igazságügyminisztériumban közölték, hogy a bánásmódot a hadügyminisztérium határozza meg, ugyanis Glezosz ügyét ide tették át. (MTI) Idő,járás jelentés Várható időjárás csütörtök estlfft Felhős idő, több helyen eső, néhány helyen zivatar. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 18—22 tok, várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 6—11 fok között. (MTI) hogy a cirkuszi játékok nem jelentenek nagy. igazi művészetet, hanem csupán többé- kevésbé jó szórakozást. Ne feledjük emellett, hogy a mi munkásaink és parasztjaink nem azonosak a római lumpenproletariátussal. Nem az állam tartja el őket, hanem munkájukkal ők tartják el az államot, ök „csinálták” a forradalmat, és azt példátlan áldozatok árán, vérük hullásával védték meg. A mi munkásaink és parasztjaink valóban többet érdemelnek, mint cirkuszi játékokat. Joguk van az igazi, komoly művészetre. Ezért elsődleges feladat a széleskörű népművelés és népnevelés. Ez megteremti a kulturális talajt — feltételezve a kenyérkérdés megoldását —, amelyből egy valóban új, nagy művészet sarjad majd ki, kommunista művészet, amely a tartalomnak megfelelő formákat is kialakítja. Roppant nagy és igen hálás feladatok várnak itt értelmiségünkre. Ezeknek megértésével és megvalósításával lerónák tartozásukat a proletárforradalommal szemben, amely az ő számukra is szélesre tárta a szabadság kapuját, kivezette őket lealázó életfeltételeik közül, amelyet oly felülmúlhatatlanul jellemzett a „Kommunista Kiáltvány”. Oaszélgetésünk. amely a késő éjszakai órákba nyúlott, még jó néhány kérdést érintett. De minden más kinyomás elhalványult Leninnek a művészet, a kultúra, a népnevelés és a népművelés kérdéseiről tett megjegyzései mellett. Milyen őszintén és forrón szereti ez az ember a dolgozó népet! Egyre csak ez járt az eszemben, amikor forró fővel, a hűvös éjszakában hazafelé tartottam. És még vannak emberek, akik Iterűnt valami hideg észlénynek tartják, száraz képletek rideg fanatikusának. aki az emberekben csak „történelmi kategóriákat” lát, és érzéketlenül, mint sakkfigurákkal számol és játszik velük. Lenin észrevételei olyan nagy hatással voltak rám, hogy főbb tartalmukat azonnal papírra vetettem, mint ahogyan általában első látogatásom alkalmával, amelyet Szovjet-Oroszor- szág forradalomtól megszentelt földjén tettem, napról napra feljegyeztem mindent, amit figyelemre méltónak ta’áltam. (Folytatjuk) Adenauer i a* Oberlar BONN (ADN): Adenauer kedden a bonni német sajtóklubban tartott sajtóértekezleten nyilatkozott az Oberlán- dér-ügyről is. Elismerte ugyan, hogy minisztere „természetesen nemzeti szocialista volt”, de ugyanakkor igyekezett lemosni róla a Ívovi tömeggyilkosság bűnét. Hangoztatta hogy Oberländer csak rossz egészségi állapota miatt válik meg a miniszteri tisztségtől, mert „idegei nagyon kimerültek”. Amikor a kancellár kijelentette, hogy „tisztaságot és rendet követel a parlamentben”, Gyarmai Észak -R hodézi á I LONDON (MTI). Az AP jelentése szerint Brockway angol munkáspárti képviselő a parlamentben közölte, hogy Észak-Rhodézjában a gyarmatosító hatóságok elnyomják a néger lakosságot. A képviselő elmondotta, hogy táviratot kapott Észak- Rhodéziából. az Egyesült Nemzeti Függetlenségi Párt vezetőjétől. A távirat a következőket tartalmazza: „Ütik, bántalayilatkozata ider-ügjyről közbevetették, hogy Oberländer nem az egyetlen fasiszta a kormánygépezetben. Adenauer felháborodottan vágta /issza, nem fogja tűrni, hogy felelős emberei közül „egyiket a másik után egyszerűen kilőjék”. ★ Oberländer nem hajlandó megjelenni a Német Demokratikus Köztársaság legfelső bírósága előtt. Miután a legfelső államügyészség benyújtotta az Oberländer-ügyet elkészített vádiratot, a bíróság megidézte a bonni minisztert az 1960. április 20-án tartandó főtárgyalásra. Oberländer az idézést nem fogadta el. (MTI) ti terror ban és Kenyában mázzák az afrikaiakat, megfosztják őket fegyverüktől. A helyzet feszült. Vizsgálóbizottság kiküldését kérjük.” NAIROBI Walter Coutts, kenyai kormányzóság; főtitkár a törvényhozó tanácsban bejelentette, hogy a kormány nem hajlandó szabadon bocsátani Kenyattát é. a többi bebörtönzött afrikai politikust, mert veszélyeztetnék a „közbiztonsa« got.” (MTI)