Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-12 / 86. szám

2 népújság — CUBA ZETKIN T 1 rs PIT * * V lsszaemlekezesek Leninre i. 1 Q9j) kora tavaszán láttam először Lenint az­óta, hogy az Orosz forradalom elindult Világot rengető útján. Közvetlenül Moszkvába érke­zésem után történt, ha jól em­lékszem, a Kreml Szverdlov- íermében tartott pártkon feren- eián. Úgy tűnt nekem, hogy Lenin semmit sem változott, alig öregedett. Meg mertem volna rá esküdni, hogy ugyan­az a szerény, gondosan kikefélt öltöny van rajta, amelyikben a II. Internacionálé 1907. évi stuttgarti világkongresszusán első ízben láttam. Rosa Luxem­burg, aki a művész szemével ismerte föl a jellegzetesei, ez­zel a megjegyzéssel mutatott Leninre: „Jól nézd meg ezt az embert! Ez Lenin. Nézd ezt az akaratos, kemény koponyát! Igazi orosz parasztkoponya, néhány enyhén ázsiai vonás­sal. Ez a koponya falakat akar ledönteni. Lehet, hogy szétzú­zódik, de engedni sohasem fog.” Lenin magatartása és fellé­pése is egészen a régi volt. A viták időnként igen élénkké, mondhatni viharosakká vál­tak. Lenin, akárcsak annak idején a II. Internacionálé kongresszusain, a vita figyel­mes követésével, nagy, maga­biztos nyugalmával tűnt ki, amely mögött megfeszített bel­ső érdeklődés, energia és ru­galmasság rejlett. Ezt bizonyí­tották többszöri közbekiáltásai és megjegyzései, hosszabb fej­tegetései, amikor felszólalt. Éles tekintete, világos észjárá­sa nem siklott el semmi felett, ami figyelemre méltó. Ezen az ülésen is úgy éreztem — akár­csak a későbbiek során —, hogy Lenin legkiemelkedőbb jellem­vonása az egyszerűség és a szí­vélyesség, a magától értetődő természetesség, mert az a ha­tározott benyomás alakult ki bennem, hogy ez az ember nem tud mást mutatni, mint ami­lyen valójában. Belső lényének természetes kifejezése az a mód, ahogyan az elvtársakkal beszél. I enin osztatlanul elismert ■*-' vezére volt annak a pártnak, amely céltudatosan és iránytmutatóan vezette az orosz proletárokat és parasz­tokat a hatalomért vívott har­cukban, és amely most a dol­gozók bizalmától övezve, kor­mányozta az országot, gyako­rolta a proletárdiktatúrát. Amennyire az egyes ember er­• Részlet Clara Zetkin hasonló című Írásából. re egyáltalán képes. Lenin al­kotója és vezetője volt annak a nagy birodalomnak, amely a világ első munkás- és paraszt­államává alakult át. Gondola­tai, akarata milliókban élt, Szovjet-Orószország határain túl is. Felfogása minden fontős döntés meghozatalánál mér­tékadó volt, neve pedig a re­ménység és a felszabadulás jelképe mindenütt, ahol csak kizsákmányoltak és elnyomot­tak élnek. „Lenin elvtárs a kommunizmushoz vezet ben­nünket, kitartunk, bármilyen nehéz is” — jelentették ki az orosz munkások, akik — lel­kűkben a magasrendű embe­riesség eszményi birodalmának képével — éhezve, fázva siet­tek a frontra, vagy kimondha­tatlan nehézségek közepette fáradoztak az ipar helyreállí­tásán. „Miért féljünk attól, hogy az urak visszajönnek és elveszik földjeinket? Iljics és a bolsevikok a vörösgárdís- tákkal megmentenek bennün­ket.” Így vélekedtek a földhöz juttatott parasztok. „Evviva Lenin!” — állt nem egy olasz templom falán a felirat — va­lamelyik proletár lelkes csodá­latának kifejezése, aki az orosz forradalomban saját felszaba­dulásának úttörőjét köszön­tötte. Lenin nevével szervez­kedtek az elégedetlenek — Amerikában éppúgy, mint Ja­pánban és Indiában — a va­gyonosok leigázó hatalma el­len. t ilyen egyszerűen, milyen szerényen viselkedett Lenin, aki már egy óriási tör­ténelmi teljesítményre tekint­hetett vissza, és akire a hivő bizalom, a legsúlyosabb fele­lősség és szakadatlan munka nyr riasztó terhe nehezedett! Egészen elmerült az elvtársak tömegében, egy volt velük, egy volt a sok közül. Egyetlen gesztusával, egyetlen arckife­jezésével sem akart mint „sze­mélyiség” hatni. Az ilyen ma­gatartás idegen volt számára, mert valóban személyiség volt. Szüntelenül hozták a futárok a közleményeket a különböző hivataloktól, polgári és kato­nai szervezetektől. A közlemé­nyekre gyakran csak néhány hirtelenében odavetett szóvolt a válasz. Leninnek minden küldönc számára volt egy ba­rátságos mosolya, vagy fejbó- lintása.és cserébe mindig öröm­től ragyogó arcok tekintettek rá vissza. A tárgyalások során időnként feltűnés nélkül érke­zett a vezető elvtársakkal. A szünetekben valósággal meg­óstrómolták Lenint. Elvtársak és elvtáfsnők vették körül Moszkvából, Petrogradból, a mozgalom különböző központ- jaiból, és nagy számban to­longtak körülötte a fiatalok. „Vlagyimir Iljics, kérem ... ’, „Lenin elvtárs, ne vegye rossz néven”, „Tudjuk jól, Iljics, hogy ön ... de ...” Ilyen és hasonló formában rajzottak körülötte a kérésék, kérdések, javaslatok. Lenin kifogyhatatlan, meg­ható türelemmel hallgatta mag az embereket és válaszolt ne­kik. Mindenki számára volt valami jó tanácsa, akár párt­ügyben, akár személyes pa­nasszal fordultak hozzá. Szi- vet-lelket üdítő volt az a mód, ahogyan a fiatalokkal érintke­zett — elvtársiasan, ment minden fontoskodó leckézte- téstől; sohasem viselkedett olyan fölényeskedően, mintha a kór már egymagában véve is felülmúlhatatlan erény vol­na. Lenin úgy mozgott az em­berek között, akikkel minden idegszálával össze volt kötve, mint egyenlő az egyenlők kö­zött. Nyoma sem volt benne j „Herrenmensch”-nek (az el­nyomó ember típusának); a pártban élvezett tekintélye egy ideális apa tekintélye volt, akinek fölényét abban a tu­datban ismerik el, hogy meg­értés van benne, és maga is megértésre vágyik. Nem min­den keserűség nélkül jutott eszembe a Lenint körülvevő légkörben a német szociálde­mokrata „pártatyák” merev, méltóságteljes magatartása. Es még inkább az az ízléstelen parvenűség, amellyel a szoci­áldemokrata Ebert, mint „bi­rodalmi elnök úr” buzgón igyekszik a burzsoáziától el­lesni, „hogyan krákog és ho­gyan köp”, az a parvenűség, amely elfelejteti a proletariá­tus történelmi jelentőségére való büszkeséget, és elfelejtet minden emberi méltóságot. Persze ezek az urak sohasem akartak „dórén és vakmerőén forradalmat csinálni”, mint Lenin. Es az ő oltalmuk alatt a burzsoázia és néhai „Római Birodalom gyerekszobájában” egyelőre még nyugodtabban horkolhat, mint Henrich Hei­ne idejében, 34 fejedelem alatt. Mindaddig, míg a forra­dalom végre itt is előtör a tör­ténelmileg megérett szükség- szerűség árjából, és mennydö- rögve kiáltja ennek a társa­ságnak: „Quos ego!” (Folytatjuk.) Könyvespolc Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatok A nagy svájci drámaírónak az „És a holtak újra énekel­nek” című darabja után, ez a második színpadi műve. amely könyvalakban is megjelent. „Tandráma, tanulság nélkül” — ezt az ironikus műfaji meg­határozást adta darabjának Frisch, melyben, az emberi lét legfontosabb kérdéseire keresi a választ, s nemcsak a földi színtereket, de az alvilág, a pokol köreit is belekapcsolja az események sorozatába. Mű­fajilag is különös és érdekes Max Frisch drámája. Forma- megoldásaiban a középkori misztériumokat utánozza, mo­dem, drámai eszközökkel. A történetet egy színhelyen (egy szoba és egy padlástér) bonyo­lítja, kevésszámú szereplővel és egy kórussal, mely a helyi tűzoltóságból áll. Biedermann ur. a hajnövesztőszer-gyáros és milliomos alakjában a né­met nyárspolgár tragikus típu­sát formálja. Biedermann ko­runk legszömyűbb fenyegeté­sével, a gyújtogató, agresszív fasizmus képviselőivel kerül szembe. Előbb nagyhangon, erélyesen mondja: „Felakasz­tani őket!”, aztán mikor szem­től szemben áll velük, meghát- rél. Házába fogadja a gyújto- gatókat, Szépít, a díjbirkózót és a pincéi- Eisenringet, eteti, őket. sőt: maga adja kezükbe a város elpusztításához, a tűz­vész lángralobbantásához szük­séges gyufát. A szituáció a képtelenségig kiélezett, szinte irreális. Ssrpi és a pincér nyíltan elmond­ják szándékukat: totális gyúj­togatást terveznék. Bieder­mann kedves tréfának veszi ezeket a szavakat és esze ágá­ban sincs, hogy komo'yan fontolóra vegye a dolgot. Kü­lönben is! „Uraim, én szabad polgár vagyok. Azt gondolha­tom, ami csak tetszik. Jogom van egyáltalán nem is gondol­kodni, ... tudomást se kell vennem róla, uraim, mi törté­nik a házam födele alatt, — mert hisz végül is... én, va­gyok a ház tulajdonosa.” így vélekedik a derék polgár. Mikor kiderül, hogy Szepiék nem viccelnek, a milliomos Biedermann meg szeretné nyerni barátságukat, hogy — ha már el is pusztul körülötte minden — az ő vagyonát, saját házát és családja biztonságát megóvja. Libával és borral vendégeli a gyújtogatókat, együtt iszik és dalol velük, ba­rátainak nevezi őket, s hogy jóindulatát, jóhiszeműségét fi­togtassa, azt is kijelenti: „min­den kívánságtokat teljesítem”. A pincér gyufát kér tőle. Bie­dermann úr és felesége, egész háztartása, meg a gyújtogatok — a pokolban ébrednek ez­után. Jelképes dráma. A szimbólu­mok a fasizmus elöl meghát­ráló, sőt kezükre játszó, libe­rális burzsoázia árulását és bu­kását motiválja. Max Frisch érzi a fasizmus feltámasztásá­nak veszélyes kísérletét, de ennek mértékeit csak a polgá­ri világban összegezi. Ezért nem juthat el a fasizmus el­hárításának igazi felismerésé­hez, ezért nem látja a totális gyújtegfttók megfékezésének reális eszközeit: az emberiség haladó erőinek összefogását Ennek ellenére tanulságos drá­ma a Biedermann és a gyújto­gatok, szenvedélyesen anti­fasiszta. A földi színhelyen játszódó cselekményhez Max Frisch egy utójátékot is ragasztott. Ez a pokolban játszódó jelenet nyíltan is hangoztatja a polgá­ri megalkuvás történelmileg visszatérő csődjét. Mert Bie­dermann úr a pokolban sem változik, üzletember marad és illuzionista, szemernyi felelős­séget sem érez azért, hogy gyu­fát adott a gyújtogatók kezébe. Max Frisch a pokolbeli jelenet végén egy újabb világégés ré­mét festi: Belzebub és a Sá­tán — Szepi és a pincér, a két gyújtogató — újra a főidre ké­szülődik, hogy langcsóvát dob­jon a felépült városokra. Bie­dermann űr most sem cselek­szik, egykedvű szemlélő csak, meg sem próbálja, hogy útju­kat állja. Biedermann úr nem tudja, de nem is akarja meg­fékezni az őrült gyújtogatókat. Biedermann urak élnek ma is szerte a világon, minden­felé. Puhultak és kényelem­szeretők, tehetetlenek, akik képtelenek bármiféle küzde­lemre és harcra. De egyre több a másfajta ember, aki gyűlöli a pusztítást, a gyújtogatást, a háborút, — aki a békét akarja. Ezek az emberek nem meghu- nyászkodók, megalkuvók, akik gyávaságból, vagy ostobaság­ból meghátrálnak a fasizmus előtt; keményen és szenvedé­lyesen harcolnak a neofasiz- mus és mindenféle Bieder- mannok ellen. PATAK* DEZSŐ I960, április 12, kedd ' ... Hruscsov üzenete az ázsiai és afrikai népek 2. szolidaritási értekezletéhez MOSZKVA (TASZS2): Hruscsov, a szóvjet Minisz­tertanács elnöke, táviratban üdvözölte a 2. ázsiai és afrikai szolidaritási értekezletet. — Ez az értekezlet — mondja az üzenet —, ugyan­úgy, mint a Delhiben, Kairó­ban, Akkrában és Tuniszban lezajlott értekezletek, űjabb lépést jelent abban a harcban, amelyet az ázsiai és afrikai népek vívnak a szégyenteljes gyarmatosító rendszer ellen és GENF (MTI): A tízhatalmi leszerelési értekezlet részvevői hétfőn délelőtt, magyar idő szerint tíz óra harminc perckor ismét összeültek. Mint ismere­tes, a tanácskozásokat 19 nap múlva ideiglenesen megszakít­ják és a csúcsértekezlet idején június 7-ig bezárólag szüne­teltetik. A CTK hírmagyarázója rá­mutat, hogy a genfi leszere­lési értekezlet légköre nem ép­pen a legkedvezőbb, mert a nyugati küldöttségek a tárgya­lások kezdete óta olyan takti­kával élnek, amely teljesen el­lentétes az 1959. november 20- án elfogadott ENSZ-határozat szellemével. A szocialista or­szágok most újabb jelentős kezdeményezést tettek. A nyu­gati küldöttségek nem gördí­tenek majd állandóan akadá­lyokat a szovjet leszerelési ja­vaslat megvalósításának útjá­ba. Vagy ismét hitet tesznek az ENSZ-közgyűlés tavalyi ha­tározata mellett, vagy szembe- szállnak vele — bár tavaly még e határozat mellett sza­vaztak — és ezzel saját rossz­hiszeműségükről tesznek tanú­ságot. A Reuter jelenti, hogy a háromhatalmi atomértekezlet részvevői is összeülnek dél­PÁR1ZS (MTI): A Francia- Szovjet Társaság Országos El­nöksége nyilatkozatot adott ki, s ebben Hruscsov látogatásá­nak eredményeit méltatta. A nyilatkozat hangoztatja, hogy a szovjet kormányfő franciaországi útja ráirányítot­ta a figyelmet, milyen nagy szükség van a két ország ha­gyományos szövetségéhez való visszatérésre. A francia köz­vélemény megismerte a Szov­Afrika teljes felszabadulásá­ért, hogy maguk építhessék és fejleszthessék nemzeti államu­kat, gazdaságukat és kultúrá­jukat, egyenjogú részesei le­gyenek a békés emberi hala­dásnak. — A szovjet dolgozók állandó rökonszenvvel kísérik az ázsiai és afrikai népek igazságos és nemes harcának sikereit, őszintéd örülnek e világrészek már függetlenné vált országai­ban kibontakozó hatalmas épí­után, magyar idő szerint ti­zenöt órakor. WASHINGTON: Míg Genf ben a nagyhatal­mak a leszerelésről tárgyal­nak, az Egyesült Államokban még mindig vannak befolyá­sos körök, amelyek a fegyver­kezés, a katonai erő növelése mellett törnek lándzsát. BAGDAD (TASZSZ): Vasár­nap Bagdadban megnyílt az első szovjet ipari kiállítás. A megnyitó ünnepségen Anasztáz Mikojan, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának első helyet­tese beszédet mondott. — A hős iraki nép, amely lerázta a gyarmati igát, bizton számíthat a szovjet nép barát­ságára és segítségére az új élet építésében — mondotta a szov­jet vezető. Ezután ismertette a szovjet népgazdaság fejlődését, mint mondotta, a Szovjetunió már régen utolérte volna az Egyesült Államokat, ha nem zavarta volna meg egy pusztí­tó háború a nép békés építő­munkáját. Ezután elmondotta, hogy a Szovjetunióban ez év végére jetunió békepolitikáját, és el- gondolkozhatik azon a fontos szerepen, amely Franciaország fejlődésében, az európai béke megteremtésében a francia— szovjet együttműködésre vár. A Francia—Szovjet Társaság a nemzetközi enyhülés fokozásá­hoz való jelentős hozzájárulás­nak minősíti a De Gaulle— Hruscsov megbeszélésekről ki­adott záróközleményt. (MTI) tömunkának. Egyszer s min­denkorra véget kell vetni a nyomornak, a pusztulásnak és az elmaradottságnak, amit a gyarmatosítók hosszú uralma zúdított a népekre: nemzetgaz­daságuk és nemzeti kultúrájuk újjászületéséért és fejlesztésé­ért, szabadságukért vívott küz-. delmükben az ázsiai és az afri­kai népek állandó és hű ba­rátra találnak a Szovjetunió­ban, amely hajlandó önzetlen segítséget nyújtani nekik. leszerelési Géniben Az UPI jelentése szerint Stuart Symingtón demokrata­párti szenátor vasárnap rádió­beszédet mondott. A szenátor sürgette, hogy az Egyesült Ál­lamok erősítse meg szárazföl­di haderejét, és haditengeré­szetét, hogy „megvédelmez­hesse önmagát és szövetsége­seit”. az ország minden dolgozója hét, illetve hat órát fog dol­gozni naponta. Befejezésül Mikojan han­goztatta, hogy a szovjet embe­rek a jövőben is ápolni és erő­síteni igyekszenek Irak és a Szovjetunió barátságát és együttműködését. Kasszem iraki minlszterel- elnök válaszbeszédében kije­lentette, hogy nagy örömmel vesz részt a szovjet kiállítás megnyitásán. Politikánk vilá­gos — folytatta —, békeszere­tő és semleges állam vagyunk* senkinek sem sértjük érdekeit, valljuk, hogy a szovjet nép ba­rátai vagyunk. Kasszem felhívta az iraki népet, szorgalmasan dolgozzék, fejlessze az ipart, növelje a lakosság jólétét. Megköszönte a Szovjetunió kormányának, hogy kiállítást rendezett Bag­dadban, majd kijelentette: „szeretném, ha az iraki nép so­kat tanulna ebből a kiállítás­ból, amely szemléltetően pél­dázza, hogyan kell fokozni a nép jólétét.” Idő járásjelentés Várható időjárás kedd esti?: Üjabb felhőátvonulások, többfelé esővel, egy-két helyen zivatarral» Mérsékelt szél, a hőmérséklet északkeleten kissé fokozódik, más* hol alig változik. . Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden: általában 16—1§ fok között, várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 4—9 fok kö* zött. Folytatja munkáját a és az atomértekezlet Q Francia-Szovjet Társaság elnökségének nyilatkozata a Hruscsov-látogatás eredményeiről Mikojan ás Kasszem beszédével megnyílt a bagdadi szovjet kiállítás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents