Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-09 / 84. szám

1940. április 9., szombat NÉPÚJSÁG 3 Az üzemi patronazsmozgalom segítsége Nem kétséges — és ezt ed­dig is számtalan jó példa bizo­nyítja —, hogy megyénk ipari üzemei jelentős és nagyértékű segítséget tudnak nyújtani a létszámában és földterületben meggyarapodott:, vagy éppen az elmúlt őszön megalakult új termelőszövetkezeteknek. Az üzemek patronázsmozgalma nem újkeletű, hiszen évekkel ezelőtt született meg, s lett a termelőszövetkezeti fejlesztés, megerősítés állandó erőforrá­sává. És most, amikor a párt és a kormány — a mezőgazda- sági lakosság, az egyéni gaz­dák között megindult kezde­ményezésekre támaszkodva — újra előtérbe állította a tsz- mózgalom fejlesztését, az üze­mi pa.tronázsmozgalom meg­élénkült. még szélesebben bon­takozott ki és a fejlesztés, ké­sőbb a megszilárdítás nagy se­gítője tudott lenni. A mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésének gazdasági és politikai szempontjai, szüksé­gességének felismerése ma már a köztudatban él. Ezt bi­zonyítják az elmúlt fejlesztési időszak adatai és tényei: a kö­zös művelés alá vont területek nagymértékű megnövekedése, ezer és tízezer dolgozó pa­raszt rálépése a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Ez azon­ban csák a kezdetet jelentig — a továbbhaladás sem nehéz­ségék nélkül való. Az egysze­rű dolgozó parasztok előtt — akiknek szemhatára eddig csak a maguk kisebb-nagyobb parcelláját látta be -, kitárult a széles határ. Akik eddig né­hány holdban gondolkoztak, most meg kell tanulniok né­hány száz, néhány ezer hold- nyi földterületben gondolkoz­ni. És ez nem megy. egyik napről a másikra, ezt meg kell tanulni. A maguk érdekében inkább előbb, mint utóbb. És ehhez tudnak nagy segítséget nyújtani az ipari űzetnek — a patronázsmozgalom útján. Számos új termel őszöv etke- zetünk igen komoly gazdasági, technikai, anyagi nehézséggel küzdött — van. ahol még most is küzd — a kezdet kezdetén. Saját erőből egyáltalán nem, vagy csak igen hosszú idő múl­tán tudtak volna kilábalni ezekből a problémákból. Hon­nan kaphattak, várhattak leg­közvetlenebbül segítséget? A2 üzemek munkásaitól, akik sohasem, és különösen most nem zárkóztak el a kívánt és kért segítség megadásától. Ez a segítség számokkal és tényekkel mérhető le, konkrét és hasznos tevékenységben mu­tatkozik meg és ez mindennél többet ér. Vajon nem konk­rét-e az a segítség, amikor az üzemek tapasztalatokkal ren- denkező pártmunkásai kimen- nek a termelőszövetkezetek fiatal pártszervezeteihez és a magasabb pártszervek segítsé­gével és iránymutatása alap­ján tevékenyen közreműköd­nek abban, hogy a pártélet meginduljon, az előrehaladás segítője legyen. És ugyanilyen konkrét segítséget jelentenek azok az üzemi pártmunkások által szervezett kisgyülések is, amelyeken számtalan problé­ma merül fel és oldódik meg a patronálok segítségével. Nem arról volt és van szó ezeken a kisgyűléséken, hogy az üze­mi munkások megtanítják a termelőszövetkezeteik új tagjait a gazdálkodásra, de arról igen, hogy segítséget nyújtsanak a nagyobb látószög kialakitásá- hoz, az üzemszervezés alapjo­gaiméinak megismeréséhez, a munkaszervezetek kialakításá­hoz ... és így tovább. Űj téf- melőszövetkezeteink új veze­tőségei is sok támogatást kap­tak és kapnak a patronálók- tól a nagyüzemi látásmód ki­alakításában, a tervezésben, vagy akár a könyvelésben is. A közös gazdálkodás megin­dításához szükséges gazdasági­anyagi segítségnyújtás számos szép példáját adták ipáid üze­meink, csupán a gyöngyösi járásban is. A Heves megyei Építőipari Vállalat dolgozói például az adácsi Előre Ter­melőszövetkezetnek egy ötven férőhelyes tehénistállót építet­tek társadalmi munkában. Az elvégzett társadalmi munka értéke csaknem .negyedmillió forintot tesz ki. A gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyár a nagyfügedi Dózsa Tsz-t patro­nálja. A munkásék segítséget nyújtottak a szövetkezet épít­kezéseihez: egy használaton kívül álló volt felvonulási épület anyagát bocsátották a tsz rendelkezésére. Ebből egy süldőszállást és hizlaldát épí­tettek. Elvégezték a csőszere­lési munkákat is, amelyek a gazdaság vízellátásához voltak szükségesek. Az Állami Pince gazdaság a kisnánai termelő­szövetkezetet támogatja: egy kőbánya megnyitásához nyúj­tanak jelentős segítséget. A Váltó- és Kitérőgyár egy ben­zinmotorral. vizvezetékcsovek- kel és egy ötven férőhelyes is­tálló vas tetőszerkezetének el­készítésével és átadásával se­gítette a gyöngyöshalászi Pe­tőfi Termelőszövetkezet indu­lását. A 32-es AKÖV az elmúlt évben a ludasi Űj Életnek egy ötven férőhelyes istálló rend­behozásához nyújtott támoga­tást: a munkások bevezették a villanyt, villanymotort és szivattyúberendezést adtak a termelőszövetkezetnek. Ebben az évben a nagyrédéi Kossuth Termelőszövetkezet, patronálá- sát vállalták el a 32-es AKÖV dolgozói. A Gyöngyösoroszi Ércbanya a helybeli Február 24. Ter­melőszövetkezetet patronálja, szép eredményekkel. A puszta felsorolás is sokat ftiond... Azt mutatja, hogy a termelőszövetkezeték meg­erősítését, segítését az üzemék munkásai is feladatként magu­kénak érzik és mindinkább valósággá válik a pártnak és a kormánynak az a helyes jel­szava, hogy a termelőszövetke­zeti mozgalom megerősítése és fejlesztése váljék egész társa­dalmunk ügyévé. Megyénk termelőszövetkeze­tei már hozzákezdtek a tava­szi tennivalókhoz: földjeiken zöldellnek az őszi vetések, sor­jáznak a tavasziak, a talaj ké­szen várja a tavaszi kapásokat. Szorgalom, igyekezet, bizako­dás mindenhol és mindenki­ben. És ez a bizakodás az ipari üzemek, a munkások várható további segítségében is gyö­kerezik. Dér Ferenc Olasx huligánok felakasztottak egy koldust Az olaszországi Cadei Quln- zanl nevű falucska szégyenle­tes eset folytán került az olasz közvélemény figyelmének kö­zéppontjába. Az olasz lapok „A szégyen falujának” bé­lyegzik ezt a kis községet, amelyben néhány huligán fel­akasztotta Kenzo Bottoli be­teg, öreg koldust. A falusiak egy részé közben a kocsmába ült és noha sejtette, hogy mi történik odakint, mégsem avatkozott bele a dologba. Az eset a következőképpen * tör­tént: Renzo Bottoli, mint minden vasárnap este, ezúttal is vé­gigjárta a kocsmákat egy-egy pohár borért, vagy darab ke­nyérért koldulva. Legalább húsz évvel idősebbnek lát­szott a kofánál, az éhezés és az ital teljesen legyengítette. Olaszország számos részén a koldusokat azért gyűlölik, mert a balszerencse jelképé­Tudia-e, hogy... ... ha minden arányai ki­vonnának a tengervízből és az aranyport elosztanák a Föld lakosai között, minden em­bernek körülbelül 35 tonna jutna. Egy tonna tengervíz ugyanis körülbelül 50 milli­gramm aranyat tartalmaz. ... ha a Mars légkörének egész vízpáráját átvinnék Föl­dünkre, ez a páramennyiség a földi viszonyok és légnyomás közepette alig több, mint egy köbméternyi térfogatot töltene be. ... hogy Seibersdorf ban ha­marosan befejeződnek az osztrák atomreaktor építkezé­st munkálatai. A reaktort szeptember 30-án helyezik üzembe. nek tartják őket. Ezúttal is az történt, hogy kizavarták a kocsmából és nem kapott sem­mit. A koldus az udvaron fel akart szállni rozzant, rozsdás biciklijére, amelyen minden holmiját magával cipelte, köz­ben véletlenül megsértette az egyik kocsmában ülő fiatal­ember motorbiciklijén a festé­ket. Egy fiatal lány a temp­lomból hazafelé jövet meglát­ta az udvaron álldogáló öre­get és beképzelte magának, hogy az követni akarja őt. Futni kezdett és felverte az egész falut. Félórával később a kocsmában borozgatő fiatalok már elindultak az öreg kere­sésére. Dühüket főleg az vál­totta ki, hogy egyikük motor­biciklije az öreg miatt „kárt szenvedett”. A kocsma többi vendégei jól tudták, hogy mi­re készülnek a feldühödött huligánok, nemsokára kintről behallatszóttak az öreg két­ségbeesett jaj kiáltásai is, de senki nem mozdult. Renzo Bottolit másnap reggel egy közeli fa ágán felakasztva ta­lálták. Szabály as szabály ? Joe Ecwar Cullan hosszú ideig a Sing-Sing lakója volt, miután egy bonyolult álkules segítségével teljesen kirabolt egy elegáns New York-i la­kást. A börtönigazgatóság a rab szabadonbocsátásakor szabá­lyosan visszaadta a vagyon­tárgyait, s a többi között az álkulcsot is. Cullan nem vesztegette az idejét, azonnal az előbb emlí­tett New York-i lakásba sie­tett, hogy kipróbálja, nem cse­rélték-e még ki a zárat? Sze­rencsére még ugyanaz volt, csak a lakás bérlője változott. Mivel az új bérlő is vagyonos ember volt, Cullan a börtön­igazgatóság előzékenysége ré­vén ezt a bérlőt is megfosz­totta fölösleges anyagi javai­tól. A Sing-Sínben a régi cella már várja Cullant, s a követ­kező alkalommal talán a bör- lönigazgatóság is jobban meg­gondolja, érdemes-e ennyire előzékenynek lennie? A% üzletvezetőkön is múlik Legutóbb helyt adtunk egy öregedő, de még ma is fiata­losan dolgozó boltos pana­szának. Mindenki igazat adott neki, mert bizony az egész napi látás-futás és fárasztó munka után este pihennie kellene, hogy a kereskedelmi dolgozók másnap újult erővel állhassanak a pult mögé. Jo­gosnak látszott a panasz, hogy miért legszebb álmuk­ból verik fel a túrakocsik ki- sérői a pihenni vágyó bolto­sokat. A panasz nyomán úgy látszott, hogy csak a „túrá­zókat" terheli felelősség. Hallgassuk csak meg a másik felet. Az egyik darab­áras fuvarozásban dolgozó megszívlelendő adatokat kö­zöl, hogy miért maradnak késő estére, avagy késő éj­szakára az áruk kiszállításá­val. — Nekünk se valami kelle­mes az éjszakázás, de men­nünk kell, hogy az áru még aznap rendeltetési helyére érjen. Mi okozza a késést? Példa van itt bőven. A kö­zelmúltban Ostoros, Nováj, Noszvaj, Felnémet és Félsö- tárkányba indultunk a túra­járattál. Tizenöt üzlet részé­re vittünk szeszt, vegyiárut, papírt, textilfélét és ki tudja még, vii mindent. De már az első üzletnél, az oslorosi ital­boltnál baj történt. Nem a lelkiismeretes átvétel, hanem a gyakorlatlanság miatt negyvenöt percig tartott az áru átvétele. Ehhez hozzászá­mítjuk a lerakást, így egy egész órát töltöttünk ott és máris negyven perces késés­sel indultunk tovább. Még furcsább volt az eset Felné­meten a KISKER 134-es üz­letében. Az igaz, hogy sók vásárló volt odabent, de ez mégsem lehet ok arra, hogy csak akkor vegyék át az árut. amikor az ott tolongó 40—50 személyt már kiszolgálták, Különösen helytelen volt az üzletvezető elképzelése, mert csupán egy vegyiládát kellett volna átvennie, ami legfel­jebb három percet vesz igénybe. A mi várakoztatá­sunk ötveh perc újabb ké­sést idézett elő. Tessék most kiszámítani, ha még másik két boltvezető is hasonlókép­pen jár el, akkor este tíz előtt elérhetünk-e a hatodik köz­ségbe? Gondoljunk embertársaink­ra, megfontoltan, ésszel dol­gozzunk, mert csak így lesz könyebb a níunka. Hasznos időtöltés az ecsédi legényszálláson A KÓRA TAVASZI Nap már lebukott az écsédi dombok mögött. Egyszerre este lett és sűrű sötétség lépté el a kör­nyékét. Elcsendesedett a kül­színi saénfejtés környéke, le­álltak a gépek, pihenőre térték az emberek. Az ecsédiék, a szűcsiek teherautón, meg ke­rékpáron indultak el hazafelé, de mitévő legyen itt a Pest megyéi és a Szolnok környéki munkás? Fiatal és kicsi ez a telep, pár évvel ezelőtt búza és kukorica termett a helyén. A környék­beliek hóbortosnak tartották azokat, akik szén után kezdték kutatni a völgyben. De akik a leginkább kételkedtek, azok lettek a legbüszkébbek arra, hogy ezentúl nemcsak Rózsá­ban bányásznak már szenet, hanem Ecséd mellett is. Az meg külön szerencse, hogy nem kell egész nap sok száz méterfe a föld gyomrában rob­bantani, fejteni és ácsolni, ha­nem a íedű eltakarítása után külszíni fejtéssel jutnak a szénhez. Dolog azért jut bőven mindenkinek, pedig a munka legnagyobb részét gépesítették, A Német Demokratikus Köz­társaságból olyan vonóvedres kotrógép érkezett ide, hogy Európában is párját ritkítja. Két és fél kilométeres szállító- szalag hordja a fedőt a gép­óriás alól, naponta öt-hatezer köbméter föld meg se kottyan neki. Az emberek csak irányítják, kezelik a gépet, dömpert ve­zetnek, a szükséges karbantar­tásokat és javításokat végzik. Nem nyers, fizikai erő, hanem szakéfteléín és ész kell ehhez a munkához. Ezért tanulnia kell mindenkinek, aki meg akarja állni a helyét. Megértik ezt ma már Ecséden is az em­berek. Nyolcvanketten Vesz­nek részt egyszerre a gépkeze­lői tanfolyamon. Hetenként kétszer két órán keresztül a vállalat gépészmérnöke, tech­nikusok és elektromos szak­emberek oktatják a tanfolyam részvevőit. ESTÉNKÉNT sókan a tele­víziót és a rádiót ülik körül. Ezek a modern készülékek az ecsédi munkásokhoz közvetítik a fővárosban játszott legújabb színdarabokat, a hangverseny­termek meghitt levegőjét és a sporteseményeket. Nem mer­nénk azt állítani, hogy min­denkit érdekelnék a komo­lyabb előadások, de a kíván­csiság egyre több embert vonz a télevízióhoz és a rádióhoz, aztán szinte észrevétlenül egy­re többen kapnak kedvet „a nehezebb műfajhoz” is* így szórakozás közben tanulnak és művelődnek a mi bányá­szaink. A legényszálló szélső ablaká­ból gyakran késő éjszakáig ki­szűrődik a villanyfény. A 42. szoba lakói érdekes emberek. Műszak végén leállítják hatal­mas Sztalinyecüket, aztán el­tűnnek szobájukban. Olyan csend van ott, hogy azt gon­dolná az ember: a „lakók” bi­zonyára alszanak már. De mi az a csendes kobozás, az alig hallható suhogás? Halk kopo­gás után benyitunk a szobába. Otthon van bizony Szabó La­jos, meg Pintér Gyula is. Az U a most egy kavi­11 csőt ejtenék magamba, még vissz­hangja se lenne. Olyan mély, olyan mélyen üres vagyok, mint a mesebeli feneketlen kút. Vagy egy üres, huzatos magtár, ahon­nan az utolsó gondolat- magokat is elrabolta a mohó egér. Van igy az ember! Tulajdonkép­pen semmi baja, s mé­gis olyan sivárnak, olyan kilátástalannak látja az életet és még egy kicsit értelmetlennek is. Az előbb még sem­mi baj, a napi munka áldott forgataga, aztán hirtelen, mint az észa­ki szél, betör az ember leikébe az üresség. Tu­dom ... tudom, az or­vos, a pszichiáter már tudja, hogy ez is egy eset, ném kór, kóreset, a könnyen hevülő és könnyen csüggedő tí­pusa. alosztály a genu­son belül, amelyet va­laki, ki tudja, miért, homo sapiensnek tisz­telt meg. Ülök, olyan némán és bambán, mint egy lélek nélkül metszett szobor és nézem az eget, amely fáradtan Hangulat vánszorogtatja be fé­nyeit az ablakon. A függöny is féloldala­sán, szürkén, és unot­tan lóg. Tavasz van. Állítólag. A naptár szerint. És mégis hideg szelek nyargalásznak az utcán, az ég olyan, mintha valami piszkos cihát feszítettek volna ki az élet feje fölé... — Mi bajod? — kérdi. |\ j i bajom? Most iT1 mit mondjak? Mondjam azt, hogy szürke az ég és a füg­göny unottan lóg? Azt hinné — bolond vagyok. Ha ő mondaná, én is azt hinném. Vannak érzések, gondolatok, amelyeket csak é n érezhetek, csak ma­gamban érezhetem, el nem mondhatok, mert legjobb esetben is ne­vetséges lenne. S van rosszabb eset is! Szürke kőfalak, szür­ke úttest, szürke em­berek, szürke világ, szürke énmagam. Halvány, pislákoló gondolat csúszik, mint lomha kígyó, valaho­vá az agyam szélére: — Az idő... a ter­mészet hat rád ... Hát nem érted?! Nem, nem értem, nem érthetem. Mert borzasztó érteni, hogy én, a kultúrember, én a civilizált ember, akit százezredek választa­nak el a kőbaltától, én kiszolgáltatottja le­gyek a természetnek. Hát én találtam fel, az ember, a meteoroló­giát, s a tudathasadást, az én rakétáim szágul­danak a szürke ciha­felhők felett, s én, az ember, elemzem a leg­emberibb szerv életét, világát, az agyvelőt. Hogy lehetek akkor én a természet rabja, a szürke felhők vazallu­sa? Dehogyis vazallusa, egyszerű rabszolgája. Ferdén és unottan lóg a függöny. Klinikai eset. Mert csak fel kel­lene állnom és meg­igazítanom, s máris más vólna esése. De ahhoz sincs kedvem, erőm. Minek? IT öldrengés. Táj­1 fun a nyílt ten­geren. Kitör a vulkán. Ezt értem, ez érthető, ezellen még nem tehetek semmit. De hogy a természet kis és mór százszor le­gyűrt előőrsei, a hideg szél, a szürke ég, így hasson rám a város szívében, a kőfalak kö­zött, hol a kályhában tüzet gyújthatok, be­csukhatom a spalettát, s hangulatos fényt va­rázsolhatok az olvasó­lámpa baráti segítsé­gével, hogy ott is, hogy így is... Hát mikör leszek, nőkor leszünk végre igazán szabadok? A felhők vándorol­nak. Ügy úsznak, mint vastag olaj a tengeren: tömören, áthatolhatat- lanul, eltakarva a víz színét és végtelen mélységét. Itt... ott, mintha szakadozni kezdene a Szürkeség. Igen, Igen, lám, ott az ég alján, kivillan az ég kékje, mint az apró tengerszemek— repülő­gépről — a végtelen erdők között. S most, ebben a pillanatban ki­villan a Nap is, meleg sugarai elől riadtan menekülnek a fellegek, mintha fénynyalábjai ostorszálak lennének, s most a Nap űzné, ker­getné e szürke, kegyet­len nyájat. Hiába, tavasz van. Hogy erőlködnek a fü­vek, hogy pattognak ki a rügyek, sorban, se-; rényen, kíváncsian kandikálva, lehet-e,; szabad-e már? Lehet, szabad! Güt a Nap, teljes pompájával, arany mézbe vonja a házakat, az utcákat, az emberek arcát. S milyen vidám a füg­göny, amint kéjes nyúj-; tózkodással adja át magát a fénynek, ki­csit féloldalra dűlve, mint lány a korlátnál, ki kedvesére vár. Hát nem nagyszerű < hogy még mindig, hogy; még százévezredek után is a természet gyermeke vagyok?! J Gyurkó Géza i asztalon színes műányágszál- kötegek és mindkét ember ha­talmas markában félig fonott demizson. A különböző színű műanyagszálakból — csak úgy fáhtázia után — a literes üve­gét, meg a formás kétliteres demizsonokat fonják. — Aztán hányszor töltik meg ezt az ecsédiek? — Nem eladásra, csak úgy kedvtelésből csináljuk, a ma­gunk szórakozására és haszná­latára. — Kedves emlék ez nekünk, nehezen válunk meg tőlük és csak a legjobb barátnak adunk belőle egyet mutatóba — veszi át a szót a fiatalabb „mester”. — Kéthetenként jutunk ha­za. Nem azért, mintha kerese­tünkből nem futná az útikölt­ségre. Kétezerkétszáz-kétezer- háromszáz megvan havóntá. munkásjeggyel óda-vissza 7,10- be kerül az út, de hát messze van Abony, Pest megye túlsó felén. Azért meg, hogy csak beköszönjön az ember, kár lenne a fáradságért. Az üveg­fonás pihenés és szórakozás nekünk. Ha meg ezt megunjuk, itt van a könyvtár, a televízió, a rádió ... HOGY HÜSZ ÉVVEL ezelőtt hogyan éltek a bányászok az ilyen munkahelyeken, arról ez a két ember nem beszélt. Abban az időben ők még az ábc-vel bajlódtak az otthoni iskolában. De én jól emlék­szem, hogy jó 10 évvel ezelőtt milyen nagy vívmány és mi­csoda szenzáció volt, amikor a vidéki munkahelyeken néprá­diót kaptak az építőmunkások Könyvek? Két ládával volt mindössze a vállalatnál. Az egyik meg tönkreázott, mire lovasszekérrel Rákhátpusztára kiszállították. Egyet s mást tettünk az utóbbi években a vidéki munkahelyek, a legény­szállások életének kulturáltab­bá tétele ügyében. Sok még a tennivaló, de a nehezén már túl vagyunk. Vajon van-e szebb és nemesebb hivatás annál minthogy a munkások és min­denki számára ebben az or­szágban elérhetővé tegyük a ;kultúra forrásait? ___________F. L. ; Télikert a Kremlben A moszkvai szerelméspárok- nak bizonyára kedvenc talál­kozóhelye lesz az új télikert, amelyet nemrégiben nyitottak meg a Kremlben. A trópusi éghajlatra íelfűtött helyisé­gekben ezernél több délszaki pálma és bambusznövény, na­rancsfák és kávécserjék, vala­mint sokszínű délszaki virá­gok pompáznak. (A ,,Volksstimme”-ből.) Hatvan város anyakönyvéből Születtek: Jáger Judit, Kuúyt Dezső, Békási Judil. Bornemissza Zsuzsanna Ibolya, Szlanicz János. Rácz Kálmán, Deli Julianna, Bog­nár Mária Eleonóra. Milialik Eri­ka Ildikó, Fehér Róza, Hegyi Sán­dor, Fain László, Nagy Lajos; Meghalt: Lajosházl Jartos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents