Népújság, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-26 / 97. szám

I960, április 26., kedd népújság 3 Szavakká formálódó akarat Láttam egy angol filmet. Még évekkel ezelőtt játszották ugyan, de tán míg élek nem felejtem el a tartalma, témája miatt, oly nagyon megrázó volt. „Első szó” címmel került a magyar mozik műsorára és süketnéma kislányról, s szü­leiről szólt... Ma, amikor az egri Süket­néma Intézetben jártam, is­mét felidéződtek lelkemben a Hím jelenetei ... Csakhogy az Első szó egyetlen tragédiát rajzolt meg és én most hozzá hasonló százharminckettővel találkoztam. Százharminckét fiú és leány, 6—16 évesig. És mind szinte hajszálra hasonló azonos eset. Nyolc- vagy tízhónapos ko­rukban észrevették szüleik, hogy gyermekük: Ágica, vagy Jánoska nem rebben a hangra. Kiabálni lehet az apró ágyacs- ka mellett és a gyerek zavar­talanul alszik tovább. Ezután kezdődött a kilincse­lés. Klinikákon és orvosi ren­delőkben, tudós hírben álló szakorvosoknál. Es egyi'e ke­vesebb reménnyel. Mi marad más? Az utolsó mentsvár: a süketnéma intézet. Még mielőtt az osztályokba felmentünk volna, az igazgató: Vincze Sándor, az intézet szervezési tormájáról beszélt. — Az alap: két előkészítő osztály és ezt követi a nyolc általános iskolai év, amelyet csökkentett tananyaggal vé­geznek növendékeink. — Az előkészítő? — Ott dől el, a gyerek al­kalmas-e arra, hogy növendé­künk legyen... — És mit tanulnak? — A hangok, szavak képzé­sével ismerkednek. A lépcsőház és a folyosó fa­lán képek és másutt is virág és dísznövény. Valamiféle ri­degségnek nyoma sincs, he­lyette tisztaság uralkodik mindenütt. Az előkészítő első osztály­ban tíz hatéves fiú és leány ül a félkörben elhelyezett ala­csony padok mögötti kis szé­keken. A falakat beborítják a szemléltető ábrák és képek. A fekete tábla mögött tükör-. Egyaránt fontos szerepe van mindkettőnek. Varga László tanár foglal­kozik ezekkel a gyerekekké!. Az intézet legkisebbjeivel, akik bizony még csak a kez­det kezdetén vannak még ... leginkább a jelbeszédnél. Energikus kézmozdulat: fel­állnak. .. Azután folytatják az órát. Es persze sok minden történik, aminek a miértjét magyarázat nélkül nem érti az idegen. Marikát, az osztály egyik legértelmesebb növendékét szólítja elő a tanár. Leül, elé, vele szemben, hogy egy ma­gasságban legyen a fejük. Megfogja mindkét kezecské­jét, egyikei saját szája elé, másikat a kislányéhoz emeli Marika tekintete a tanár ajkára tapad. A tanár összeszorítja ajkait, majd hirtelen kiengedi a leve­gőt: — P... Marika látja az ajkak moz­dulatait és kezén is érzi a ki­áramló levegőt. Ajkát most ő is összeszorítja és amikor az előbbihez hasonlóan érzi saját kezén a szájából kitörő leve­gőt, sikerült a betű: — p... Aztán a „Pa” következik, majd megkettőzi a szótagot, s már kimondta első értelmes szavát: — Papa... De mennyi kínlódás, mennyi sikertelen próbálkozás előzi meg ezt a furcsán, torzan hangzó szót. Az első év anyaga 60 szó. A mássalhangzókon kívül az ösz- szes magánhangzó. És a második évben? Erre Bállá Zoltán tanár vá­laszol: — Az összes hang és 120 szó, de még a számnevek is húszig. Es az év vége felé a meglevő szavakból kell mon­datokat alkotni. Az egyszemélyes padok itt is félkörben elhelyezve és a létszám kicsi: tízen sincsenek. A hiányzó érzékszervet első­sorban a szem, a látás pótolja, ezért is helyezik így el a pa­dokat, hogy mindenünnen jól láthassák tanárukat a gyere­kek. Kérem a tanárt, hogy szólít­son elő egy átlagos tanulót. Kérdezem a kisfiú nevét. Büsz­keség érzik Bállá Zoltán mo­solygásában, amely válaszát kíséri: — Majd megmondják ők! A vezetéknevet nem értem, cA Uq újabb tu a gyár ing játék ajxagg. initöl úroczotő a, gttitmiij I. FELVONÁS. (Szín: Kapálatlan szőlő. Nem nagyon látszik, de azért van. Egy pad. Fa. Hejre-tyutyutyu.) A vő: Ajaj, az anyád... Nem engedi, hogy még csak meg is csókújjalak. Kapálni, azt igen. Az anyja lánya: No, azért, hát tudod, milyen kacifántos. Jó az azért. A vő: Akkor hát acca a szád, kisangyalom. (összebo- ruilnak. amolyan istenigazából.) Az asszonygenerális (őrvezetői rangban): Hahahohó... Azt a teremburakóconfittyesrézfánfütyülgetöszipsigésmiafene. Kapálni nem jó, csak ölelkőzni. Hagyjátok már abba, ennyi elég a konfliktushoz. Tanácselnök (felméri a helyzetet és a Lysistratét olvassa): No lóm ... A bakter: Jó volna tán elvenni ezt a kacifántos asszonyt. A másodkormányos: Megvárom, amíg jobb minősítést ad­nak. A pontyász: No, még néhány szóviccel. Hadd borzongjon a nézőtér... Mind: Valamit tenni kell. A nézőtér: No igen, igen... (Többen Dalgolt vesznek be, mások a kabátjukat veszik ki. Diszkrétek.) — Függöny — II. FELVONÁS. (Ez jobb, mint, az első. Derű. Izgalmak. Néprajz. Kiborul a tyúkhúsleves. Egy nő a bakterköpenyben. Megy a vonat. Erdőrészlet. Hímnemű görög nöulánzatok az erdő rejtekén. A férfiak ellenállnak. A bakter, mint Lysistrate. Vagy a vő az) Izgalmas kérdés. Boszorkányok tánca. Sztriptíz.) Az asszony generális: Mit szóltok a bonyodalmakhoz? A nézők: Nana...- Függöny. — III. FELVONÁS. (Ez se rosszabb a másodiknál.) A szereplők: Kössük meg a békét. A bakter: Most már én leszek a generális. A lefokozott asszonygenerális: No jó, maga kis erőszakos Finálé: Trombiták, fanfárok, csókok. Kész!’ A nézőtér: Ajaj! — Függöny. -* M de az utónév hangzott: — Jóseif. A hangokat formálja meg a rat... Itt már minimális a szed, a növendékek mindent valahogy így külön-külön kínlódó aka­jelbe­szints az ajkak mozgásáról olvasnak le, mérhetetlen figyelem-kon­centrációra van szükség. — Az elvont dolgok meg­magyarázása a legnehezebb ... Egy nagyon egyszerű példa. Ha ezt az ujjam behajtom, marad négy. De mindkét ke­zemen behajtok három-három ujjat, s a maradó kettőt-ket­tőt egymás mellé teszem: az is négy. Mindegyik négy. Ilyen — a más számára magától ért­hető és értetődő — dolgot is hosszú ideig tart megmagya­rázni ... Vagy ezt tisztázni mit csinál? Erre a kérdésre mindig más a válasz. Egyszer ez: ül, másszor pedig: szalad. — Az értelmi színvonaluk is elmarad? — Fogyatékosságuk miatt elmaradna, ha sajátos módsze­rek igénybevételével nem fej­lesztenénk. Erre szolgál töb­bek között az egyeztetés. Fel­mutatok egy zöld papirost, ők az előttük levő színes papír­halomból kiválasztják ugyan­ezt a színt. Kétszer tapsolok és ők is kétszer csapják össze kezüket. A meglevő érzékszer­veik kifinomításával, elősor- ban a tapintás, látás segítsé­gével igyekszünk pótolni a hiányzót: a hallást. A 11 órás szünet követke­zett. A növendékek sora egy asz­tal előtt kígyózott az udvaron, amelyen magasra halmozott sütemény hegyek álltak. Mind­egyikük megkapta bőséges ré­szét, aztán szétszéledtek, ki erre, ki arra. Góczö Gézáné ta­nár segített egy hatodikost ke­resni. Az évfolyamból elsőnek a barna hajú, piros arcú An- nuskát találtuk. — Hol laksz? — Párádon lakom — vála­szolt a kislány, s csak két ap­róságról tudhattam, „süketné­mával” állok szemben, ugyanis az „r” hangot a kelleténél hosszabban mondta, s mert szemlátomást számról olvasta le a kérdést, — Milyen órátok volt? — Besszed óránk volt. Felel­tem én is. Tudtam! És íme a legidősebbek, a nyolcadikosok közül kettő: Sándor és Kati. Erős, egészsé­ges, jókedélyű fiatalok. Min­denről, minden különös fárad­ság nélkül lehet velük beszélgetni. Sándort kérdezte az igazga­tó: — Hová mész dolgozni? — Asztalos leszek, azt szere­tem ... — És Kati? — Én fodrász! — és felcsil­lan a szeme. Visszafelé megyünk az ud­varról, mikor az igazgató még búcsúzás közben mondta: — Kitűnően megállják he­lyüket ezekben a szakmákban, csak munkájuknak élnek. — Milyen szakmákat nem ajánlanak? — Ahol a hallásra is szükség van, mint például motorszere­lés, vagy olyan üzem, ahol bal­esetet okozhat a hallás hiánya. A legtöbben szövődében, vagy az asztalos iparban helyezked­nek el... Még évekkel ezelőtt láttam azt az angol filmet. Az Első szó tragédiát rajzolt és ma hozzá hasonló, százharminckét esetet láttam. De most, hogy Katival és Sándorral is beszél­tem, a két nyolcadikossal, el­mondhatom: nem újabb tragé­diákkal találkoztam ... Szántó István (Foto: Márkusz) Az egri utcákon a múlt év ősze óta egyre több régi ház előtt látunk építkezéshez elő­készített állványokat, vasbeton­gerendákat, áthidalókat és sok más egyéb építési anyagot. Megbontják a régi házak tető- szerkezetét és a régi falak fölé új, piros téglás falak emelked­nek. Megtudtuk, hogy a nagy, 15 éves lakásfejlesztési program keretén belül a városok kihasz­nálják a belvárosok régi épüle­teit és újabb terület igénybe­vétele nélkül ezeken a központi I fekvésű, közművesített terüle­teken húznak emeletet a régi épületekre. Nagyszerű, új lakások kelet­keznek ezeken a jól méretezett, erősen megépített falakon. Államunk messzemenően tá­mogatást ad az emeletráépítési építkezésekhez. A kétszobás la­kásoknál 60 000 forint vissza nem fizetendő állami támoga­tást biztosít és 15 éves hosz- szúlejáratú kölcsönnel támo­gatja az építkezőket. Ezenkívül 10 évi bérösszeg erejéig bérbe­számítási jog illeti meg a kije­lölt bérlőket. Nem csoda, ha Egerben már több mint 150 jelentkező van eddig is, de. amint értesültünk, lenne több is. azonban egyelő­re nem lehet minden jelentkező igényét kielégíteni. A már épülő 40 lakásba a boldog kijelöltek rövidesen be­költöznek. Ilyen szép lakások épülnek most a Vorosilov tér 1. szám alatt, a Széchenyi u. 23. és 33. sz. alatt, a Petőfi téren és a Telekesy utcában. Tervbe vették a Somogyi Béla utcát és a Rózsa Károly utcát is. A műszaki előkészítő munkálatok folyamatban vannak, folynak a statikai vizsgálatok, felmérik az építkezés gazdaságosságát. Megtudtuk azt is. hogy ha­sonló építkezések lesznek me­gyénk másik két városában, Gyöngyösön és Hatvanban is. Persze itt már kisebb lehető­ségek vannak. Gyöngyösön fő­leg az Április 4 utcában, a Jó­kai, Egri és Török utcákban, valamint a Lenin úton, a Má­tyás és a Wachott utcában ta­láltak emeletráépítésre alkal­mas épületeket. Hatvanban a Lenin téren és a Kossuth téren van egynéhány olyan épület, amelyre, gondos műszaki fel­mérés után, meg lehet kezdeni az emeletráépítést. Ezekben a városokban is igen sok az érdeklődő, az igénylő. Mindenki, akinek még nincs megfelelő lakása, szeretne a város központjában szép, új, modern lakáshoz jutni. Mint­hogy a lehetőségek korlátozot­tak, az igénylőket a jelentkezés sorrendjében veszik előjegyzés­be az építkezést szervező ingat­lankezelő vállalatok. Az emelet- ráépítések megszervezésére ugyanis az ingatlankezelő vállalatot (városgondozási vál­lalat) bízták meg. Az építke­zések finanszírozását az Orszá­gos Takarékpénztár bonyolítja le. Az érdekeltek ezeknél az intézményeknél - kaphatnak megfelelő tájékoztatást. A régi épületek tehát megnő­nek, új köntöst kapnak. Sok család jut új. szép. egés^éges otthonhoz. £gv épülnek “gyi'e újabb és újabb lakások így szépülnek egyre városaink. / Épülnek a lakások, szépülnek városaink Emlékhangverseny a Pedagógiai Főiskolán tésével. Felhangzott a két zon­gora, amelynek dübörgő kísé­rete, helyenként önálló kifeje­zése mellett csodálatos egység­ben zengett az énekkar ünne­pélyes, komor hangja, amint a rabláncra, az emlékezetben sö­téten feltolakodó múltra gon­dolt. Aztán bebizonyította az előadásmód, hogy a halált le­győzi az élet, az alkotás, a munka, s akire emlékezünk, aki ma már nincs, de alkotá­saiban, elöremutatásaiban ma is él, akkor egyszerre semmi­hez sem hasonlítható erővel íelzendül a kórus fergeteges hangja: „ ... hát éljen a hős, aki értünk feláldozta hős éle­tét!” És szállt, zengett, zúgott, kavargott a név: „Lenin! Hát éljen Lenin és a nép!” A „Lenin-dal” előadását fel­tétlen emelte Rezessy László tanszékvezető tanár két zon­gorára átírt kísérete. Emelte azért, mert nein elsősorban kí­séret volt, hanem a zenekar hatását keltette, amelynek túl az éneken, szövegen, mondani­valója van, önállóan szól a hallgatóhoz. Elképzelését ki­tűnő technikával váltotta va­lóra Rolli Margit és Delley Ágnes, akik a két zongorán kí­séretet játszottak. AZT HISZEM, ez az emlék- verseny meggyőzött sokakat arról, hogy a mai fiatalságért mégis érdemes volt harcolni, küzdeni, érdemes volt számuk­ra megteremteni az új életet, mert ha vidám is, ha megnyi­latkozásaiban szertelen is, de képes a kitartó, következetes munkára és képes arra, hogy méltóan emlékezzék vissza a múlt nagy harcosaira, akiket nem ismert ugyan, de életének minden pillanatában érzi a múlt akarását, útjait egyengető harcát. Cs. Adam Cva hattuk. A finom pianók, az áradó motívumok megboi'zon- gatták a lelkeket, mindannyian éreztük a számkivetettség, a hontalanság semmihez sem fogható keserűségét. Majd Karai József Hevesi csokor című feldolgozását hal­lottuk, aminek külön érdekes­sége, hogy Auer Gyulának, a főiskola karnagyának és az Egri Pedagógiai Főiskola énekkarának ajánlotta a szer­ző. A mű élesen, félreérthetet­lenül kifejezte, s egyben mint­egy válaszolt Bartók Béla el­hangzott kórusának mondani­valójára, hogy íme, alig ne­gyedszázad múlva hogyan, mi­ről énekel a magyar fiatalság. Sikorszki Mazurkáját meg kellett ismételni. A lendületes, vidám kórusmű talán legköze­lebb állt a húszévesekhez, mindenesetre, olyan dinamikai megoldásokkal, olyan pompá­san, színesen adták elő, hogy a fergeteges tetszésnyilvánítás nem is maradhatott el. Műsoruk második részében Karai Barikádra! szólító kó­rusműve hangzott fel. A forra- dalmiság, a tettekben megnyil­vánuló akarat harci indulója ez, amelyet már emlékként, a múlt harcaira való emlékezés kifejezőjeként, mély tartalmi átéléssel énekelt a kórus. Im­pozáns volt maga a tökéletes rendben történő kórusfelállás is, amit a második résztől kezdve már a pedagógus ének­kar és a gyakorlóiskola kék- és vörösnyakkendős úttörő­énekkara is megerősített. CSER GUSZTÁV kompozí­cióját — „Dal a felszabadulás­ról” — az egyesített kórus ad­ta elő. Utána következett az est kimagasló zenei élménye: András: „Lenin-dal”-a, Auer Gyula karnagy művészi veze­VAN-E SZEBB, lehet-e mél­tóbb megemlékezés, mint ami­kor kétszáz fiatal ajkán csen­dül fel a dal: „Éljen a hős, aki értünk feláldozta hős életét! Lenin! Hát éljen Lenin és a nép!” Igen. A mai magyar fia­talok már teljes szívvel tud­ják, érzik, hogy Lenin értük is feláldozta életét. S most, ami­kor emlékezetét, születése év­fordulóját, az emberi mondani­való legtökéletesebb kifejező­jével, a zenével, énekkel kí­vánták megünnepelni az egri főiskolások, elérték azt a ha­tást, amit mély átélésnek, lel­kesedésnek nevezhetnénk. A meghatott ünneplő közön­ség előtt Szokodi József, a fő­iskola igazgatóhelyettese mon­dott ünnepi beszédet. Méltatta Lenint, elmondotta mindazt, ami már 15 év alatt bennünk élővé, ami szívünkbe vésődve a tisztelet, a hála és a szeretet érzésévé változott. Majd átad­ta a szót a fiatalságnak, a ze­nének, éneknek. Antal Imre VIT- és Busoni- díjas zongoraművész felejt­hetetlen élményt szerzett mindannyiunknak kifejező, tö­kéletes technikájú művészeté­vel. Különösen szép volt elő­adásában Hacsaturján Tocca­tája és Liszt XV. magyar rap­szódiája, Devich Sándor hege­dűművész és Devich János csellójátékát mély tartalmi át­élés, elegáns vonóvezetés és bravúros játék jellemezte. A HANGSZERES zene után kórusművek lenyűgöző hatása tette emlékezetessé a hangver­senyt. A főiskola „Barikád” énekegyüttese előadásában el­sőnek a Horthy-korszak min­dennemű elnyomása, a zenébe is beleszóló terrorja elől kime­nekült Bartók Béla csodálato­san kifejező ..Senkim a vilá­gon” című kórusmüvét hall-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents