Népújság, 1960. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-10 / 59. szám

I960, március 10., csütörtök népújság 3 A lőrinciek tavasza Benci bácsi Sűrűn nyílik mostanában a lőrinci Petőfi Tsz irodájának ajtaja. — Hová jelentkezzek dolgoz­ni? — lép be egy fiatal asz- szony, s az elnök nem kési/c soká a felvilágosítással: — Ma­ga a növénytermesztési bri­gádba lett beosztva, hétfőn már jelentkezhet is. — Velem ml lesz — kérdi a másik, egy 65. évét taposó né­ni. 12 holddal jött be, s most érdeklődik, mit kap a szövet­kezettől. — Elintézzük az öregségi já­radékát — hangzik a válasz, persze addig majd keresünk valami könnyebb munkát. — Jó lesz — egyezik bele az öreg néni, s már sorolja is, hogy tud ő még dolgozni, ki­takarítja az irodát, de ha úgy hozza a szükség, nem esik ki kezéből a kapa sem. — Hétfőn megkezdjük a szerfás istállónál az építkezést — mondja a tsz egyik iparos tagja. Aztán gyorsan számot is vetnek az elnökkel: szerszá- moskamra kell, meg takarmá- nyos, később hozzá kell fogni a hizlalda építéséhez, de még előbb rendbehozni azt. ahová az anyadisznókat teszik. Mert azt mielőbb meg kell venni, nem lehet vele várni. Ahogy hallgatja az ember i beszélgetéseket, szinte el sem hiszi, hogy ugyanebben a szö­vetkezetben az őszön 15 ember végezte el az összes őszi mun­kát, a többiek otthon várta*, latolgatták, csakugyan érde- mes-e megkezdeni a közös munkát. Azóta mintha kicse­rélték volna őket — az egész falut, hiszen most egymásnak adják a kilincset, másikra vár, akkor csakugyan nem hoz változást a közös. És az emberek megértették. Meg azért is, mert akik erről be­széltek, azok munkában voltak, amikor mások otthon ültek. Azok már az őszön megszerez­ték maguknak az erkölcsi ala­pot a felvilágosító munkához, amikor néhányad magukkal az egész falu kenyérnek való­ját biztosították. Most azután ott tartanak, hogy kérik ax emberek a munkát. Meg is csinálták a brigádok beosztását. Mi tagadás, sok gond volt vele. Mérlegelni kellett, ki hová akar menni, iá kivel akar dolgozni. És fi­gyelembe kellett venni azt is, hogy a szövetkezet 320 tagja közül 61 öreg, jórészt már te­hetetlen, vagy ott jár azon a határon. És ami még megne­hezíti ezt., egy része a 65 évet be sem töltötte. Persze azért nem fogott ki ez sem a tsz- vezetőségen. Kiokoskodták, ho­gyan tudják foglal Koztatrii őket. Csupa öregekbő1 akar­nak munkacsapatot inálni. majd eldolgozgatnak a kijelölt földön magukban, nem Keve­rednek a fiatalokkal, ne érje őket bántódós. Az új szövetkezet terve — hiszen lényegében még újnak számítanak, ősszel kezdte? meg a munkát — merész, arra van alapozva, hogy Lőrincinek igen nagy részt kell magára vállalnia a selypi medence ipari munkásainak ellátásá­ban. Ezért tervezték a hizla­lást. ezért a 105 holdas kerté­szetet. A családtagok bevoná­sának lehetőségét még csak most méri fel a vezetőség, .le a segítség már is jelentkezett. Mégpedig a munkások részé­ről. Éppen azok jelentkezteK először munkára az asszonyok közül, akikre nem is igen szá­mítottak, az üzemi munkások feleségei. Kertészet és állattenyésztés — ez lesz a két fő üzemág a terv szerint. Mind a kettőnek most rakják le az alapjait. A kertészetben ezekben a napok­ban készül a melegágy. Az ál­lattenyésztésben most az épít­kezés a legfőbb, bővítik a meglevő helyet, hizlaldát, fiaz- tatót építenek — saját erőből. Bővítik a tehénistállót, ez is nagyon kell, mert a bevitt te­henektől már öt kisborjú is van — ezek a tsz-ben látta; meg a napvilágot. Fiaztató kell, mert nemsokára megér­keznek a vásárolt anyadisz­nók, s a hizlalda is- sürgős, mert ebből is nagy jövedelen re várnak. A feltétel: a föld. az állatállomány — és a hoz­záértő emberek, mind adva vannak a szövetkezetben. És most már adva van a legfőbb feltétel is, az emberek munka­kedve. Az elmúlt napokban napon­ta 100—110 liter tejet vittek be a tejfelvásárlóhoz. Elvetették a borsó nagy részét, kikeltek az első kis palánták a kertészet­ben. kőművesek keze alatt nő az új gazdasági épületek fala. Mind ez azt jelzi: megindult a közös gazdálkodás szekéré Lő­rinciben, és egyre gyorsabban halad előre. Deák Rózsi Amikor beléptem hozzá, olyan érzés fogott el, mintha hosszú-hosszú évtizedekkel for­gatta volna vissza valami lát­hatatlan kéz az idők kerekét. Az öreg gerendás tanítói lakás, a bútorok és ő maga a galamb­ősz hajú Benci bácsi is egy da­rabka. egy részecske a múlt­ból, a tovaröppent esztendők­ből. — Kilencven éves vagyok, — kezdi a szót az öreg. de meg­toldja valami jóízű erdélyi adomával, mivelhogy Benci bá­csi Csikszentkirályon született, itt is töltötte gyermekéveit, kora ifjúságát. Beszél, mesél a múltról, aztán váratlanul meg­szakítja gondolatát. — Már ne vegye rossz néven, hogy ágyban fekve fogadom, de ... ilyen esős, borongós idő­ben. .. meg aztán az öreget húzza már az ágy... — Meg­nyugtatom és további beszédre, emlékezésre kérem. — 1891-ben kerültem Ecsédre tanítónak. Bizony öcsém ak­kor még csak a templomon, meg az iskolán volt fazsindely, a házak zsúposak voltak, ki­vétel nélkül valamennyi. Az utak sárosak, ősszel, tavasz­tájt j árhatatlanok. Cudar idők voltak... — mereng a múltba Benci bácsi, s néha egy-egy pillanatra lehúnyja szemeit, mintha emlékéi között keres­gélne. — Tudja öcsém... nem em­lékszem már jól mindenre... hiába, ez a kilencven év ... No, de várjon csak .. . vala­mit még az akkori időkről. Emlékszem, amikor először költözött orvős a faluba, elein­te kevés dolga akadt, mert az emberek nem mertek orvoshoz járni. Szégyen volt. Érti? Szé­gyen volt és később is csak este, vagy éjjel, a patakon ke­resztül keresték meg az orvost. Bizony nem kevés fáradságba, időbe került, amíg megválto­zott az emberek gondolkodása Ecséden is. Benci bácsi kicsit megfáradt a beszédben, kevés pihenőt tart, magam pedig széttekin­tettem a vén bútorok között. Az ablak előtt egy kopott író­asztal, a megvedlett kalamá­risban rég kiszáradt a tinta, akár csiholni lehetne belsejé­ben. A falon öreg óra, nem tudni hány esztendeje mutat­ja már a féltizenkettőt. A sa­rokban büszkélkedik a pipató­rium. benne a pipák, egészen a méteresig. Benci bácsi észreveszi a te­kintetet, aztán megint csak nem állja meg szó nélkül. — Ott az a tajték... a hosz- szúszárú, az a legkedvesebb. — Honnan került a házhoz? — kérdem, de Benci bácsi csak kedves mosollyal csóválja meg fejét. — Nem tudom fiam ... nem is emlékszem ... látja, látja ... már erre sem emlékszem, pe­dig a pipák... azp’k mindig kedves gyermekeim voltak ... — Hanem még elmondanék valamit, — villan föl újra egy emlék a múltból, — és máris kezdi a szót. — Ott az a kép... az a fe- keterámás. Az... az. A tűzol­tóim. Éh voltam a parancsno­kuk egészen a kilencszázas évek legelejétől. Tudja milyen csapat volt az? Messze földön híres. Hanem emlékszem, ami­kor a kilencszázas évek leg­elején Rákóczi Ferenc tetemét Rodostóból hazahozták, akkor mi, az ecsédj önkéntes tűzol­tók is kivonultunk a horti va­sútállomásra, hogy tiszteleg­jünk a nagy vezér előtt. Itthon a falu határában Messzelátó-t dombon pedig tüzet gyújtott tunk Rákóczi emlékezetére. No, így volt... Látja, egyes dolgok olyan világosan élnek bennem, mintha nem is hat- van-hetven évvel ezelőtt tör­ténteik volna. Űjabb pihenő közben Benci bácsi könyveit nézegetem, la­pozgatok a megsárgult írások között, aztán később újra az öregre figyelek. — Hetven esztendős tanítvá­nyaim is vannak már a falu­ban. Hiába... eljár az idő, de azért birkózunk vele. nem en­gedünk olyan könnyen. Min­den nap sétálok egy kicsit, jár­kálok a faluban és nagyon jól esik. amikor régi tanítványa­im nagy szeretettel köszönnek, vagy állnak meg velem néhány szót váltani. Nem itt születtem, de tiigyje el fiam, idevalósinak érzem magam egészén. Itt vé­nültem meg, itt ettem meg a kenyerem legjavát, itt is aka­rok majd megpihenni... Az utolsó szavak már csen-i desen hangzanak Benci bácsi ajkáról, szinte morzsolgatja a hangokat, mielőtt kimondaná. Elbúcsúztam Benci bácsitól és úgy éreztem, hogy ez a ta­lálkozás számomra örökké fe­lejthetetlen marad, hiszen egy olyan embert ismertem meg, aki kilencven hosszú esztendő­vel a vállán, ötven esztendős tanítói múltát hagyott maga mögött, és akinek leikéből még ma is az emberek, faluja irán­ti szeretet sugárzik. Egy igazi emberrel találkoztam, aki ki­lencven esztendő minden ter­hével is tud igazi ember, mos solygós arcú öreg maradni. Szalay István munkát kérnek, s ahogy az elnök sorolja, a fo- gatosokkal és gyalogosokkal együtt mindennap 100—120 ember dolgozik a közös földe­ken. Ki a szántásnál. a borsó vetésnél segít, ki a szárat vág­ja, hogy ne legyen akadály a gépek előtt. Kicserélték az embereket? -Nem, csák jól használta fel a téli estéket a község maroknyi kis létszámú pártszervezete, okosan beszéltek a vezetők. Mert a téli napok ezzel teltei? el ebben a községben. Hogy újra és újra megmagyarázták az embereknek: csakugyan nem kell félni, nem kell bizal- matlankodni. Ha kellett, pa­pírt vettek elő a számadások­hoz, ha kellett a jövő képét próbálták megrajzolni az em­berek előtt. Beszéltek a ter­vekről, és beszéltek a nehéz­ségekről, arról, hogy a jólét nem pottyan majd az ölükbe, azért meg kell dolgozni, job­ban. mint az őszön. Mert ha mindenki csak otthon ül és a „Nincs ebben semmi különös" Túlzás nélkül mondhatom, hogy a petőfibányaiak eddig is zömében boldogan és megelé­gedetten éltek, de március 3- tól kezdve néhány száz ember arca még jobban felragyogott az örömtől. A televízió tulajdonosoké... De ne tessék azt hinni, hogy a készüléküknek örülnek annyi­ra! Á! __ Legtöbbjük már „ö reg” televíziós. Csupán az történt, hogy március 3-án megnyílt a RAVEL-szerviz pe- tőfibányai részlege. Nem tudtam megállni, hogy mindjárt a nyitás után elmen­jek széjjelnézni. Kellemes he­lyiségben, titokzatos műszerek között és 15 készülék társasá­gában találom meg Sturmann Zoltán műszerészt, a részleg vezetőjét, adminisztrátorát és személyzetét egy ember szemé­lyében. — Még hivatalosan nem nyitottunk és máris ennyi a javításra váró készülék! — mutat körül a zsúfolt polco­kon. — Mindent megkaptam a központtól. Egyetlen nehézsé­gem az anyagellátással van. Ez azonban csak a kezdetre jellemző tünet. Remélem, hogy emiatt semmi fennakadás nem lesz. Nemcsak televíziós készülékek javításával foglal­kozunk, hanem minden hír­adástechnikai és elektroakusz­tikai készülékkel, bármilyen gyártmányú is. Hogy érzi magát Petőfibá- nyán, milyenek az első tapasz­talatai? — Kérem, elégedett vagyok — mondja határozottan. — Jó lakásom van, a telep tetszik, úgy érzem, hogy végleg itt ra­gadok Ugyanez a feleségem véleménye is. Nem régen költöztem át Űzd- ról, de nem bántam meg. Hogy mit várok a jövőtől? Nyugodt megélhetést. És ... szeretném, ha a munkám nyomán elnyer­ném az emberek megbecsülé­sét. Ennyit mondott Sturmann Zoltán műszerész. Azt már nem mondta, de látszott a tekintetén, ahogy a hivatalos nyomtatványokra né­zett, hogy az adminisztráció­nak nem örül. Bár itt van most még mellette Zala Gyula a posta 'RAVEL központjából, hogy a kimutatások útvesztő­jében elkalauzolja, az ő igazi életeleme a rádiócsövek, el­lenállások és egyéb csodálatos alkatrészek világa. Azt mondod, kedves olvasó, hogy mindez, amit most el­mondtam, nem nagy dolog. Igazad van. Ma már nem nagy dolog. Gondold csak el: milyen utat tettünk meg eddig, hogy a petőfibányai RAVEL kiren­deltsége már nem is „olyan nagy dolog”. (G. Molnár Ferenc) Hare a gümőkór ellen Az Egri Városi Tanács VB egészségügyi osztálya felhívja az érdekelt szülők figyelmét, hogy az egészségügyi minisz­ter által elrendelt tuberkulin szűrővizsgálatokat és szükség esetén a BCG oltásokat 1960. március 8—16. közötti napok­ban, délelőtt fél 9-től 12-ig és délután 3-tól 5 óráig tartja meg a várósi tanács egészség- ügyi osztályán, hogy a gümő­kóros megbetegedések csök­kenjenek, illetve, hógy ezt a szörnyű betegséget felszámol­hassuk. Tuberkulin szűrővizsgálatra kerülnek: azok a gyermekek, akik 1956. évben születtek, az I—V. és VIII. általános iskolai tanulók és a 16—18 és 20 éve­sek. A városi tanácsházban csak az 1956-ban születettek kerülnek szűrésre, míg a töb­biek iskolájukban, vagy más kollektívákban. — Tessék má mondani, mesz- sze van-e még Debrecen? — szólított meg egy fejkendős néni. Az újságból akkor emel­tem rá tekinteteim, pedig Füzesabonytól szemközt ültünk egymással. — Hát bizony még fele út­ján sem tartunk. Tiszafüred közeledik. — Hányszor állunk még meg? — Sokszor. Sokszor nénikém. Hirtelen nem is tudom meg­számolni az állomásokat. — Tetszik tudni, a fiamhoz megyek. Debrecenben van az egyetemen. Tanár lesz. Már másodéves. Letettem az újságot és hall­gattam. A néni, mint aki csak erre a jelre Várt, beszélni kez­dett. Mint megáradt folyóban a hab, a habot, úgy követték egymást a mondatok. Beszélt... beszélt ... — Nem is tudtam, hogy ilyen messze él tőlem az a fiú. Messzibb város tán már nincs is ennél. Igaz, tetszik tudni, én Gyögvösről nem nagyon vol­tam távol. Egyszer voltunk Hat­vanban a vásáron, de annak is van már harminc esztende­je. Kocsival mentünk szegény első férjemmel. Vonaton még nem is ültem. Biztos nagyon vár már Lajcsikám. így hív­ják a fiút. Sürgönyöztem neki. hogy jövök. Tán már az állo­máson van. Nagyon hosszú ez az út. Reggel óta vonatozok. Sok a munka pedig otthon is. Ked- veskem el sem hiszi, hogy vo­natra szálltam, csakhogy lás­sam őt. Nekem ő minden ... Amikor még fiatal voltam, népes családról álmodtam. Ügy gondoltam, hogy majd ha meg­öregszem, körülvesznek majd a gyerekek, meg az unokák. Mesélek nekik, játszunk együtt. lóban. Az árvák kenyere min­dig kicsi. Nékem is kevés ju­tott, pedig megdolgoztam érte. Aztán az én fejem is bekötöt­ték. Vendel bácsi beteges fia lett a férjem. Az én nászom szomorú nász volt. Tíz eszten­deig ápoltam. Már távozóban r L Vonaton Szegény lány voltam. Édes­apám Piávénál hagyta 18-ban az egyik lábát. Betegen jött haza. Előbb anyám, aztán en gondoztam. A barátnők már azt sugdosták, hogy apám mel­lett pártában maradok. Nap- számoskodtam látástól vakulá- sig. aztán mentem haza apám rendbe tenni. Egyik este alva találtam a jó öreget. Örökre elaludt. Elment anyám után. Mindent eladtam, mégse fu­totta a temetést. — Az emlé­kezés könnyeket csal a bemé- lyedt, karikás szemekbe. — Vendel bácsi segített ki, hogy meg tudjam adni a vég­tisztességet. A pap is csak el­hadarta a mondókáját, mint aki előre tudja, hogy sokat nem várhat. A temetés után Vendel bá­csi magukhoz vett. ök tehető­sek voltak. Saját házuk volt. a házhoz kert, szőlőjük is több mint hat hold. Két tehenet fej­tek, lő is volt három az istái­1 J volt fiatalságom, mikor férjem is kikísértem. Az elválás meg­váltás volt számomra. Hány­szor akartam végezni magam­mal! De mindig gyáva voltam. S akkor, egy reggelen özve­gyen maradtam. Még feketében jártam, ami­kor bekopogott hozzám a bol­dogság. István képében. Együtt játszottunk a porban annak idején. Az iskolában is együtt jártuk mind a négy osztályt. Azóta nem is láttam. Alig is­mertem rá először, de a kis gödör az állán árulkodót róla. Én is nagyot változtam. Ha­jamban mar ősz szál is akadt, amit nem is bántam addig. Amikor azonban esténként Pista be-bekopogott, mindig megnéztem magam a tükörben és kezdtem ritkítani a gond és bánat színezte hajszálaKat. Olyan különös, előbb soha nem érzett valami keringett mindig bennem, mikor Istvánt vártam. Ügy éreztem, hogy nap, nap után fiatalabb leszek. Kendőt, kötényt vettem magamnak. Később terített asztalnál fo­gadtam Istvánt. Már-már éj­szakára se akaródzott haza­menni neiá. A tisztesség azon­ban együtt lakik a szegény­séggel. Szüret után, egy késő őszi napon megtartottuk az eskü­vőt, s egy év sem telt bele, gyermeksírástól lett hangos a ház. Megszületett a lás Lajcsi, akit már annyira vártam. Több nem lehetett, késő volt már. Pedig de jó lett volna legalább egy lány még. Most nem len­nék olyan egyedül! A fiú is ott hagyott. Egyetemre ment. Nem akartam sehogy se bele­menni, de a tanárai voltak na­gyon rajta. Minden bizonyít­ványába csak jeleseket hozott haza. Nem volt avval semmi baj! — A vonat nagyokat nyög­ve, sipítva nyelte a kilométe­reket. Hároméves lehetett, amikor szembe találkoztunk a tanító­val. Megállította a gyerek, hogy ő már szeretne menni az iskolába. — A tanító elmoso­lyodott, barackot nyomott já­tékosan a kis kócosra, aztán megveregette Lajcsi pufók kis arcát, úgy válaszolt: Ráérsz még kisfiam! Majdha :neg- nőlsz, jöhetsz az iskolába, csak meg ne únd! Ö bizony nem únta meg. So­se kellett biztatni a tanulásra. Szerette minden tanítóját, ta­nárát. Pedig az nagy szó! Egyik gyerek is, meg a másik is tu­dott rosszat mondani erre is, arra is. Az én fiam csak di­csérte mindet. A gimnázium­ban is első tanuló volt. Szülői értekezleten mindig szinte s gyelltem a sok-sok dicséretet a többi szülő előtt. — Aztán elérkezett az utolsó év. Grónai tanár úr, agyerek osztályfőnö­ke behívatott magához és szin­te követelte, hogy adjuk a gye­reket tovább tanulni. Öröm az iskolának, hogy ilyen képzett tanulót adhat az egyetemnek. Nekem azonban nem okozott örömet az egyetlen gyerekem­től való elválás. A végén az apja egyezett bele. Azóta egy évben csak kétszer látjuk. Ka­rácsonykor is három napra jött haza, de otthon is tamilt. Ké­szült valami kollokviumra. Soha nem kéme itthonról semmit. Az állam ingyen ta­níttatja, kasztot, kollégiumi el­látást kap. Azért persze egy kis „dugsegély“ csak elkél. Gyakran küldök neki hazait. Nagyon szereti a mákosteker­cset. De ugyan megkapta-e a sür­gönyt? Hogy is találok rá, ha nem vár az állomáson? Nagyon nagy város az a Debrecen! De biztos vár; .: A vonat a végállomás előtt lassított. A kora tavaszi nan aranyló fejével útja végén járt. Az alkony homályba burkolta az ablakokat, tekinteteKet Sók-sok ember tolongott a pá­lyaudvaron. Voltak olyanok is, akik elvétették egymást. ÖV azonban biztos, hogy találkoz­tak Nagy Andor A tuberkulin szűrővizsgálat eredménye fogja eldönteni hogy szükséges-e a BCG védő­oltásban is részesíteni a gyer­meket, vagy nem. A BCG vé­dőoltás fokozza a beoltott gyer­mekek ellenállóképességét a gümőkórral szemben. A BCG védőoltásban részesített gyer­mek is megbetegedhet gümő- kórban, ha azok gyakran, vagy állandóan ki vannak téve erős gümőkóros fertőzésnek, példá­ul, ha egy családban fertőző gümőkóros beteggel gyakran érintkeznek, de tudni kell azonban azt, hogy a BCG ol­tásban részesített gyermek megbetegedése ilyen esetben is sokkal enyhébb és rövidebb lefolyású és a mai módern gyógyszerekkel jól befolyásol­ható és meggyógyítható lesz. Az egészségügyi osztály min­den érdekelt szülőnek küldött idézést — akiknek gyermeke 1956-ban született, de ha volna olyan szülő, aki nem kapott idézést cím hiányában, vagy egyéb okból kifolyólag és gyer­mekük 1956-ban született, azok is hozzák el gyermeküket a szűrővizsgálatra. A szülők tartsák szívügyük- inek a szűrővizsgálatot és szük- ' ség esetén a BCG oltást, fel­tétlenül hozzák el az ilyen­korú gyermekeiket a jelzett helyre és időben. Bár a gümőkóros megbete­gedések száma a felszabadulás óta lényegesen csökkent és már nem nevezik a gümőkórt magyar betegségnek, még min­dig sok a gümőkóros megbete­gedések száma. De hd minden szülő betartja az előírt és a kormány által biztosított védő­oltásokat, szűrővizsgálatokat, akkor remény van arra, hogy ugyanúgy, mint a himlőt, fel­számoljuk. Eger Városi Tanács VB egészségügyi osztálya. Százéves jubileum Kevés ember dicsekedhetik azzal, hogy egészségben ünne­pelheti meg a századik szüle­tésnapját. A napokban levél­ben értesítették szerkesztősé­günket arról, hogy Poroszló községben Csacsol Imre bácsi március 12-én ünnepli száza­dik születésnapját. A nagy ün­nepségen ott lesz az egész család, a rokonok, ismerősök és a sok-sok unoka. Ez alkalomból ml Is szívből gratulálunk a százéves Imre bácsinak születésnapja alkal­mából.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents