Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-08 / 6. szám

1960. január 8., péntek népújság Szárba nem szökken! Nem mániákus félelem, ha­nem kegyetlen tanúság adott tanulságot egy világnak, leg­alábbis annak a jobbik és na­gyobbik felének, hogy a horog­kereszt mögött őrültek, kegyet­len gyilkosok, a tőke legvadabb megszállottái, de annak egyál­talán nem fattyúhajtásai indul­tak rohamra, minden ellen és alles vorüber... S azok, akik egykor szervez­ték, irányították a világtörté­nelem eddigi legszennyesebb. legembertelenebb és legpusztí­tóbb háborúját, akik először a zsidókkal kezdték, majd folya­tatták a cigányokkal, lengye­lekkel. s folytatták volna a ma­gyarokkal, s minden néppel, amely nem Übermensch, — azok jó része ma politikai té­nyező. Ismét. Vagy inkább: még mindig! Ezek az urak, kiknek nevéhez úgy hozzánőtt az átok, mint valami egyáltalán nem nemesi praedicatum, ezek az urak, akik kétségkívül mes­tereinek bizonyultak az oradourizmusnak, ezek az urak ápolták, gondozták a nácizmus ki nem pusztított gyökereit, magját, s elég sajnálatos, hogy a locsolókannán ott a jelzés: Made in USA. A tények különbén is azt igazolják, hogy ama két temp­lom elleni fasiszta merénylet csak klsétlet volt: lehet-e, vagy sem? lehetett! S ma már fe- nyegetődzik az „angliai náci mozgalom” hogy megtorlással válaszol, ha baj éri a nyugat- németországi nácikat; a gráci fasiszták horogkeresztet mázol­tak az Operaház épületére, ná­ci-német horogkeresztes zászló került a milánói II. Viktor Emánuel szoborra —, hogy csak néhány példát említsünk a ma már nem is kevés közül. Nem arról van szó természet- szerűiig. hogy most ugyanaz a helyzet, mint a 30-as években, ezt csak azok a megszállottak hihetik, akik holmi SS-találkö- zókön nosztalgiáznak, akik köl­csönösen tisztára . próbálják mosni egymást a világtörténe­lem egyik kétségkívül legna­gyobb kölcsönös mosdatásában, hogy utána vidáman és büsz­kén újra beszennyezzék magu­kat. Ma több, mint egymilliárd embert jelent a szocialista tá­bor. s újabb milliárdokat azok­nak a tábora, akik még üzleti szempontból sem haüandók. de méginkább becsületből lepak- tálni a gyilkosokkal. De arról szó van, hogy lás­sunk világosan: a májusi csúcs- találkozó, az erőfeszítések a vi­lág békéjének megteremtésére, a teljes leszerelésre, nem talál bizonyos körökben teljes meg­értésre ... Sőt! Megpróbálkoz­nak tehát, hogy minden esz­közt megragadjanak ' a békés kibontakozás megakadályozásá­ra, megkapaszkodnak minden­ben, még a horogkeresztben is. A történelem azonban nem ismétli meg önmagát: a horog- kerészt, a nácizmus már szüle­tése pillanatában halálra volt ítélve, s nem a józanokon múlt, hogy a halálos ítélet. Oly sókáig, s annyi vér után hoza­tott csak meg. A porából pedig nem éled újjá a Phoenix, nem azért, mert ez Csak fege, ha­nem sókkal inkább azért, mert van arra erő és van tanulság is, hogy az effajta madaraknak esetleg újjászületésük pillana­tában levágják, — és nemcsak a szárnyait. A mag kicsírázhatott, dé szárba már nem szökken! Gyurkó Géza Abban a termékeny talajban, amelyet úgy hívnak, hogy Nyu- gat-Németország, kicsírázott a mag. Még nem szökkent szár­ba, még csak hajszálvékony gyökeret próbál ereszteni, de kétségkívül mag-életét a csíra­élet váltotta fel. Az eltelt más­fél évtized alatt — a történe­lem igazolta, nem kell várni újabb évtizedeket —, olyan „agrárszakemberek” ápolgatták óvatos és vitán felül szakértő kézzel ezt a magot, amelyen még mikroszkóp nélkül is fel­fedezhető a horogkereszt genus- jele, mint amilyenek a többek között Oberländer, Speidel és még — sajnos — nagyon so­kan mások. A nyugat-európai fasiszta provokációk egyenes és várha­tó követkézményei voltak egy ugyancsak „egyenes” politiká­nak, amely a világuralmi ter­vek megvalósítása acéltörő ko­saként nyílt teret engedett már a régebbi időkben is volt cé­géres nácik, többszörös gyilko­sok, világhírnevet kivívott hó­hérok politikai ténykedéseinek. Voltaképpen csak az a csodá­latos, hogy eddig nem szök­kent szárba az a bizonyos mag, hogy már ezelőtt nem nyílt ki azoknak a szeme a vélt új vérszag lehetőségre, akik millióknak zárták le véglege­sen a szemét, kiradírozva őket nemcsak az élettérből, de még az életből is. Mondhatta volna bárki né­hány nappal ezelőtt, hogy azért, mert egy nyugat-németországi zsinagóga falára horogkeresztet rajzolt valaki, azért, mert egy evangélikus templomot is meg­gyaláztak, nem kell mindjárt farkast kiabálni. Most marad­iunk csak ezeknél a még né­hány nappal ezelőtti „kis” ese­ményeknél, amelyek miatt ta­lán nem is érdemes riadt pász­torként viselkedni. De ezeket a horogkereszteket láttuk mi már házak falára rajzolva, itt-ott, kezdetben még rejtve, esetleg még büntetve is, de lényegében mit sem törődve vele. Von Putlitz „Németor­szágból Németországba” című visszaemlékezéseiben megírja, hogy annak idején Németor­szágban Hitler hatalomrajutá-* sakor. a hivatásos diplomaták is, holmi pojácát láttak Hitler­ben, az egész horogkeresztes mozgalomban: egyszerűen nem ’/ették komolyan ennek a ba­juszos megszállottnak sem ha­talmát, sem terveit... Nem kellett több, mint fél évtized és a horogkereszt véres árnyékót borított az egész világra, égtek a városok, hörögtek a haldok­lók, sírtak az özvegyek, pusz­tultak a kultúra kincsei Pearl Harbourlól Párizsig és Buda­pesttől Tokióig. Munkaigényes növények termesztését kezdik meg Vécs fsz-küzségben Vécs termélőszövétkézeti község vezetősége, megválasz­tása után hamarosan megkezd­te a munkát. Felmérték a terü­letet, az állatállományt, a ren­delkezésre álló gazdasági fel­szereléseket. A felmérések alapján kiszámították, hogy egy termelőszövetkezeti tagra 4 hold föld jut, artri a mai gé­pesítési viszonyok között na­gyon kévés, és enrtek követ­keztében fölösleges munkaerő mutatkozik. A nagyüzemi gaz­dálkodás azonban tág lehető­ségeket nyújt a tagság foglal­koztatására, elsősorban a mun­kaigényes növényék termeszté­sének bevezetésével. Távolabbi terve a szövetkezetnek az, hogy 200 hold szőlőt, 10 hold szapo­rítótelepet és 10 hold málnát fognak telepíteni. A vezetőség ezt a tervet megvitatás végett hamarosan a közgyűlés, elé ter­jeszti. Egy adóvallomas 1890-böl és ami mögötte van Pergessük vissza az idők ke­rekét hetven esztendővel. — 1890-et írtak és Eger iparosai beadták adóvallomásaikat. Az adókivetési bizottság tárgyalá­sai során feltárult a kisembe­rek „régi jó élete”. Nem egyszer akadt a bizott­ság urainak kezébe olyan adó­vallomás, mely — mint írták — „méltó szenzációt keltene a Borsszem Jankó vicclap ,Cso­dabogaraidban.” Szóról szóra idézzük T. S. fodrászmester adóvallomását, amely a maga őszinte, de kö­nyörtelen szavaival tárja fel a kisemberek sanyarú életét 1890-ben, „azokban a szép fe- rencjózsefi időkben”. Íme, az Örökre letűnt korszak könyör­telen önvallomása: „A bevalló neve cs polgári foglalkozása: T. S. borbélymes­ter. Segédmunkások száma: 2. Tiszta kereseti nyeremény: Tüzes mennykő. Némely kivetési adatok: Es ha ezt a szörnyű adót rólam le nem veszik, úgy én majd megkeresem, hogy Portsák La­jos borbélyra, akinek 40 éves üzlet jutott, miért vetettek olyan csekély adót, Demkó, Be- lánszky és Srőgli urak és én rám miért olyan sokat, mikor még hatan voltunk, fizettem 16 forint egyenes adót, most. ti- zenketten vagyunk, fizetek 52 forint adót. Ez szörnyű igaz­ságtalanság, felapellálok az istenig, de azt ilyen gyalázato­sait, ilyen igazságtalanul nem viselem. Nekem semmi jöve­delmem nincs és még azt is megettem, ami volt. Vegye el a lelkem adóba, üsse meg a menny kő, aki rám tette. Eger, 1890, T. S. borbély.” Nemcsak az iparosokra ne­hezedett az élet minden keser­ves súlyéval, de általánossá vált. Ugyanezen esztendő de­cember 23-án így ír a szociális helyzetről az „Eger és Vidéke” című lap: „Az utóbbi időben a koldu­sok száma annúira elszapóro­dott városunkban, hogy a szer­te barangoló rongyos had élénk visszatetszést szült a lakosság között. (Az újságíró a lakos­ságban támadt visszatetszésről beszélt, pedig a gazdag polgá­rok kapitalista, öntelt gőgjéről kellett volna írnia.) Rendőrka­pitányunk tehát, hogy a tűr­hetetlen állapotokat gyökere­sen orvosolja, legújabban kelt rendeletével szigorúan meg­tiltja a koldulást, s a törvény értelmében a megélhetés esz­közei nélkül szűkölködő lako­sokat a városi menedékházban (magyarán: szegényházba) való jelentkezésre utasítja. Remél­hetőleg sok baj lesz a KOLDU­LÁSI MÁNIA elfojtásával.. Ehhez a két önleleplezéshéz, T. S. borbélymester adóvallo­másához és az amögött még­húzódó szociális helyzethez — úgy hisszük — nem kell kom­mentár. Saját szavaikkal ülte­tik a vádlottak padjára á soha vissza nem térő „régi jó fe- renejózsefi idök”-et, magya­rán: a gyászos múltat. 5. r, Az öreg hegedű — A MÜLT HÓNAPBAN Alakult méű Vécs községben a szövetkezet vezetősége, de már­is góndöl az idős szövetkezeti tagók foglalkoztatására. Beve­zetik a selyemhernyó-tenyész­tést, ahol kivétel nélkül csak az idősebb szövétkezeti tagok fog­nak dolgozni. 3OOCOÓOO0O0OOOOOOOOOOOOÖÓCÓC' ILYEN SÍÖMORÜ hégedűt még sohasem láttam. Nemcsak a húrja szakadt, testéről sok helyen iepattogzott már a máz, s előkandikálnak a száraz fa rostjai. Talán valami kocsmai verekedés hőse volt, s onnan menekült az atkári iskola szer­táréba? Mi lehetett a sorsa a beteg szárazfának? Nem mondtam ki a kérdést, de Gyöngyösi József iskola- igazgató megértette. Előbb res- tellkedve (hogy a magánügyeit firtatom), aztán mindjobban neklhevülVe elmondott három történetet. Ezek úgy összefo­nódnak, mint egy zenei műben a tételek — bár hangulatuk kü­lönböző. Hallgassuk csak: Talán öt évtizeddel ezelőtt Potyoró István gyöngyössoly- mosi ezermester hazavitt az er­dőből egy tüsköt és kijélen- tétte, hogy hegedűt csinál be­lőle. Sokáig vizsgálgatta a kocsmai zenészek hangszerét, és egy csehdes, álmosítóan hosszú télén, egyre küszködve a goromba tuskóval, kibon­totta belőle a kecses hang­szert. Csoda-e, hogy szerel­mése lett énttek a művészét­nek. Faragott olyan hegedűt is a bicskás hegyi pásztorok utóda, amelyen a nyak, a hát, az oldal teljesen egy darabból van. Csupán a fedőlapot tetté rá külön e mesterműre. Az élet szereti a goromba tréfákat, s hajlott korára meg­bénította Potyoró Pista bécsi ügyes kezét. Nem csipái már több hegedűt, s mint magányos öregember, a vámosgyörki szo­ciális otthon lakója lett. Ha a történet itt befejeződ­nék, feneketlen mélységű tra­gédia lenne. Az alkotó ember munkája azonban nem múlik el nyomtalanul és Pista bácsi sem hiába faragta hegedűjét. Egyét közülük, s éppen a leg­becsesebbet, odaajándékozott ókosszemü atkári unokaöccsé­nek, a kis Gyöngyösi Jóská­nak. EZ az ajándék keltette fel a gyermek érdeklődését a korábban nem sejtett szépsé­gek iránt, s talán ez vitte be később az égri tanítóképzőbe, ahol más hangszerekkel is megismerkedett. Ám számára a legbecsesebb mindig a he­gedű maradt. NOVEMBER második felé­ben új tábla került az egri I. számú kórház sebészeti osztá­lyának ajtaja fölé: osztályveze­tő főorvos: dr. Tóth József, A kórház életében oly fon­tos esemény — hiszen dr. Gá­bort József távozása után hosZ- szabb ideig nem volt ennek az osztálynak vezetője — csend­ben, szinte észrevétlenül zaj­lott le. Az igazgatóság pályá- zátot írt ki Két megüresedett hely, az I. és II. sebészet ve­zetői állásának betöltésére. Az utóbbit dr. Gombkötő Béla nyerte el sikerrel, az elsőt pe­dig dr. Tóth József pályázta meg. A kórház örömmel vette ajánlatát, hiszen elképzelése az volt, hogy a két osztályve­zető fóoTvos közül legalább az egyik rendelkezzék gyaKoriat- tal általában a mellkasi, s így a szívsebészt terén is. Dr, Tóth Józsefben pedig éppen a kívánt szakembert találták meg. A főorvos rövid, egy kötözés, egy műtét közötti pihenőjé­ben, kis szobájában — amely egyelőre lakásaként is szolgál — ráér egy kis beszélgetésre. Eddigi munkájáról kérdezem, s így válaszol: — Tizennyolc esztendős se­bészeti gyakorlattal rendelke­zem. Ebből kilenc esztendő a kórházi, s ugyancsak kilenc a klinikai gyakorlat. Mielőtt Egerbe kerültem, 3 budapesti IV. számú Sebészeti Klinikán működtem. Ezt nemrégen még Sebész­továbbképző Klinikának ne­vezték, s aíról Volt híres, hogy nagyon sok kiváló szakember MIRE ISKOLAIGAZGATÓ lett Gyöngyösi József, még há­rom hegedűt szerzett a Pó- tyoró nagybácsi ajándéka mel­lé s az egész falu tudta róla, mennyire szereti a muzsikát. így történt, hogy 1954-ben, amikor a végzős nyolcadikoso­kat búcsúztatták, a bankettem a falu tanácselnöke azt a köny- nyelmű kijelentést tette: vesz három hegedűt, ha a kis mu­zsikusok az igazgató bácsi se­gítségével fellépnek az alkot­mánynapi ünnepségen.- Nosza, áll az alku. Vegye meg hamar a hegedűket — kapott az ígéreten az igazgató. A tanácsnak nem volt sok pénze s csak a legolcsóbb he­gedűkre futotta. A gyerekek azonnal megkezdték a tanu­lást és a gyakorlást. A zene­órákon és otthon, egyre nyúz­ták a hegedűket. Egyen-egyen hatan is próbálkoztak a népi dallamók előcsalogatásával. Ám a tanács ajándéka csak egy ideig volt becses. A szü­lők, a módos termelőszövetke­zeti parasztok, akik a .lecsó- termesztésből’1 új utcasorokat építettek, a hegedűvásárlásra ?sem sajnálták a pénzt. Még­hozzá nem is a leghitványab­bat vették, hanem ki Gyöngyö­sön, ki Pesten, a javát kereste. JELENLEG TIZENKILENC atkári fiúnak és lánynak van saját hegedűje. A tanács aján­déka félredobottan, agyongyö­történ ott porosodik az iskola [szertárában. Hiába, gyakran jez a sorsa az úttörőnek. A gyerekek közül hatan gyöngyösre járnak zeneisko­lába, csak nem vihetik a bu­szon az ócska szerszámot! Kedves Gyöngyösi igazgató alvtárs! Ha már senkinek nincs rá szüksége, vigye haza az egyik szomorú hegedűt, s tegye be a gyűjteménybe, a Pötyoró bácsi által faragott becses jó­szág mellé. Lehet, hogy kevés­bé értékes, de mégis művelő­déstörténeti múzeumba való tárgy ez. Kopott tanúja egy ermelőszövetkeaeti község gazdagon kibontakozó életének. Sólymát József Müsortanácsadót ad ki a Megyei Könyvtár A Megyei Könyvtár igen tet­szetős külsejű és gazdag anya­got felölelő műsor-tanácsadót ad ki a felszabadulási kulturá­lis seregszemlére benevezett színjátszó csoportoknak. A sok­szorosított kiadvány tartalmaz­za azokat a három, vagy annál löbb felvonásos prózai műveket, jeleneteket, amelyek a Megyei Könyvtárból kölcsönözhetők. szét új főorvosát, reálisak és - nagyon helyénvalóais — éppen ; a betegek érdekében. De meg- j valósíthatók-e mégis belátható j időn belül. Dr. Tóth József így í jött le Egerbe új munkahelyé- j re: I — Ha már egyszer elfogad- ! tam az állást, nem szándéko- ] zom elmenni innen. Le akarok i telepedni családommal együtt, j s végezni a szükséges mellka- : si műtéteket, amelyekhez meg- j van a Képesítésem. Nem hagy­tam ott nehezen a fővárost. Tudóm, hogy a fiatalabb ge­neráció is magas szakmai kép­zettséget akar szerezni. Ne­künk „idősebbeknek” tehát át kell adnunk a helyünket. S ez így van jól, már csak azért is, mert itt Eger Környékén pél­dául — még Débrecent is be­leértve — a speciális mellkasi (tüdő) sebészeteket kivéve nincs kórház, amely azt vé­gezné, amit én szeretnék foly­tatni. S melyik kórházban foglalkozzanak ezzel a mun­kával, ha nem éppen a me­gyeiben? EZ AZ ÜJ FŐORVOS min- , den tervének magja, s ez egy- . ben válaszként is kell. hogy . hasson az előbbi kérdésre' megvalósíthatók-e? Meg kell . valósítani, nem egy ember , „Szeszélye“, „szenvedélye“ ha- . nem a betegek, a rászorulók , százainak egészsége érdeké- ; ben, akik jelenleg minden í másnap szinte ostromolják fel- [ vételükért a ma még kicsi, . negvvenkét ágyas. — dé ha módot adnak számára, sokra . képes osztályt. Weidinger László „flmit én szeretnék folytatni...“ — Beszélgetés dr. Tóth József főorvossal — válhatna a baleseti sebészet­től. BerendezKedhefnénk új helyünkön, ml pedig így ren­dezhetnénk át az osztályt — mondja s mutatja máris. Az elképzelés valóban nagy­szerű. A hosszú folyosó egylK végére, ahol kisebb kórterme­ket lehetne kialakítani, a szív és mellkasi műtétesek kerül­nének. Biztosítani tudnánk itt számukra a teljes nyugalmai és a jelenlegi motorszívó he­lyéit — amelynek az a fel­adata, hogy a műtéti összeesés után eredéti állapotára duz- zassza a tüdőt —. egy közpon­ti szívóberendezést szerelhet­nének be, amelynek csak a tüdőre kapcsolható végei len­nének a kórtermekben, a za­jos gép pedig másutt. A folyosó középső részén le­vő szobákban az általános se­bészet kapna helyet, a leg­utolsó, nagyban pedig a gyer­mekeket különíthetnénk el a felnőttektől. Ez kétszeres ha­szonnal járna. Egyrészt a Ki­csik nem zavarnák a felnőtte­ket sírásukkal, hangoskoda- sukkal, másrészt pedig a gye­rekek a hozzájuk hasonló Ko­rúak társaságában jobban el­viselnék a kórházat. min- most. Ez a szétválasztási móc a fővárosban már nagyon jó bevált három helyen is és ép­pen ezért követendő lehetne. A TERVEK, amelyek álta­lában foglalkoztatják a sebé­reléshiány. A sebészeti műtő­nek van ugyan altatógépe, de ez mellkasi műtétekhez meg­bízhatatlan és nem is megfe­lelő. Speciális altatógép kelle­ne. — Január végére már meg is lesz — büszkélkedik moso­lyogva dr. Tóth főórvos. — A IV. számú klinikától kapjuk a minisztérium segítségével. Ak­kor már hozzá is kezdhetünk a régen nem folytatóit műté­tekhez. Csakhogy van még egy másik baj is. A kórtermek kérdése. Ez talán az egész Kö­zött a legbonyolultabb. Köz­tudomású. hogy jelenleg egy közös folyosón, egy közöfe mű­tőben működünk a baleseti sebészettel, s énnek mindkét osztály számára rendkívül sok hátránya van. Ha megkezdünk majd a Későbbiek folyamán egy hosszú ideig tartó komp­likált műtétét, az intratrachá- lls altatógép megérkezése után. mit csinál például a baleseti sebészet, amelynek közben be­fut egy sürgős, beavatkozásra szoruló szerencsétlenülj árt be­tege? — nem túlságosán ió, de azért nem is aggasztó a helyzet — mopdja a főorvos az osztályon tett séta közben és márts a jövőt tervezi, ismét: — Ha a kórháztömbön bélül most épülő új épületszárny el­készül, meg Is tudnánk oldani mindent: a sebészet külön gyógyította teljés hivatásér­zettel a rászoruló betegek szá­zait. AZ I. SEBÉSZET új vezető­jétől ezenkívül aztán saját magáról semmit nem lehet megtudni. Inkább munkájáról, egri terveiről, elképzeléseirői beszél szívesen. — Még le sem jöttem Eger­be — nióndja — már tervez­getni kezdtem, hiszen tervek nélkül, a régit, az adottat tel­jesen elfogadva mUnkához kezdeni az új helyen — bűn a hivatás, s a betegek ellen. A legnagyobb vágyam? Az, hogy artri dr. Pőka főorvos távozá­sával megszűnt újra kezdőd­jék. Ismét meg keli indítani itt Egerben, a megyei kórház­ban a mellkas és ezzel kap­csolatban a szívsebészeti mű­tétek sorozatát. Eddig ugyanis olyan áldatlan állapot volt, hogy a szívbetegek -1- kivéve a báleset miatt rászorulókat — például csak Pécs és a főváros között válogathattak. Megyénk legnagyobb kórházában nem segíthettek bajukon műtéti be­avatkozással. Ennek természetesen több oka volt. Az egyik — s talán legnagyobb baj — az, hogy az osztály forgalma oly nagy, az orvosok létszáma pedig oly ki­csi, hőgy az időtakarékosság szempontjait figyelembe véve is jóbbnak látszott a máshová ' tanácsolás. A másik a felsze-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents