Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-07 / 5. szám

4 népújság 1960. január 1., csütöríSk Hó Megjött... megjött... meg­jött a régen várt, óhajtott, s mint késő vendéget illik, sokat is szidott hó. A tél, a sí szerel­mesei, a szánkó gyermeklovag­jai keserű szájízzel lapozgatták a naptár múló napjait: mennyi idő telt már el a télből és még semmit sem kaptunk a téltől. S most végre megérkezett a tél fehér bundája, bármily so­káig is késtek szabásával a magasságbéli szabók. De bí­zunk benne, hogy csak a hó jött meg és nem lesz hófúvás, nem lesz kemény hideg, sem hóakadály, amely már nem ba­rát, de ellenség még a tél sze­relmesei számára is. Jött, láttuk és győzött. Üd­vözlet a hónak! (-ó) — A HEVESI járás terüle­tén ez évben 28 318 méter vil­lanyhálózat-bővítést tervez­nek 10 községben. A föld- munkálatoknál a lakosság je­lentős társadalmi munkát ajánlott fel. — EGERBEN a szabadegye­tem lélektani tagozatán Em­berismeret címmel tart elő­adást dr. Somos Lajos főisko­lai tanár, január 8-án, délután 5 órai kezdettel. Az előadás he­lye a TIT-klub. — NAGY ÉRDEKLŐDÉS mellett működik Tenken az ezüstkalászos gazdatanfolyam. Az előadásokat átlagosan 35 —40-en hallgatják. — SZÁZ FÉRŐHELYES szer­fás istállót épít a vécsi terme­lőszövetkezet. A szövetkezet tagjainak egyelőre az a ter­vük, hogy az istállóba a lóál­lományt helyezik el. — 50 FÉRŐHELYES nö­vendékistállót, 20 férőhelyes sertcsfiaztatót és 300 férőhe­lyes juhhodályt épít az idén a tiszanánai Lenin Termelő- szövetkezet. A két utóbbi épületet saját építő-brigáddal készítik el. — A HATVANI Cukorgyár­ban előreláthatóan január 20-án fejeződik be a cukor- gyártási szezon, amely alatt több ezer vagon cukrot adnak a népgazdaságnak. — MARKAZON január 8-án adják át az új önkiszol­gáló boltot. A modern üzlet 240 000 forintos költséggel épült. — GYÖNGYÖS város fiatal­jai 475 tégla készítésével járul­tak hozzá a tsz-istállók, gazda­sági épületek felépítéséhez. — ELHELYEZTÉK Hat­vanban az első közkutakat az újonnan épült vízvezeték-há­lózaton. Az új közkutakat 200 méteres szakaszonként állít­ják fel. — AZ EGRI Finomszerel- vénygyárban tegnap, január 6-án kezdték meg az export rendelésre készülő mopedek összeszerelését. — HEVESEN a pusztacsá- szi autóbuszmegállónál új vá­rótermet építenek 24 000 fo­rintos költséggel. Az építke­zést még az első negyedévben megkezdik. — ÚJABB két klinkerégető kemencét korszerűsítenek és egyedi meghajtásra szerelnek át a régi transzmissziós meg­hajtásról a Bélapátfalvi Ce­ment- és Mészművekben. — APCON 498 000 forint lesz ez évben a lakosság köz­ségfejlesztési hozzájárulása. Ebből az összegből 1300 mé­ter villanyhálózat-bővítést, járdaépítést és a kultúrház javítását tervezik. — A SZAKSZERVEZETI Székház központi kultúrcso- portja folyó hó 9-én mutatja be a Tacskó című vígjátékot Füzesabonyban. — a hevesi járásban tizenhat KISZ-szervezet és hat helyen KlSZ-csoport mű­ködik a termelőszövetkeze­tekben A fiatalok igyekeznek kivenni részüket a munkából, s sokat tettek már eddig a kulturális élet fellendítéséért is. műsora : Egerben este fél 8 órakor: Hawai rózsája IKisíaludy-bérlet) cA zene. Immáron hét éve működik Egerben az Állami Zeneiskola. Ez alatt az idő alatt a muzsi­káló gyermekek százait adta tovább az életnek. Nem egy közülük zenei életünk remény­sége, például a gyönyörű han­gú Keskeny Mária, vagy a mo­dem zeneszerzés sasfiókája, a „kis” Kátay. Ám a zeneiskolának nem az az elsődleges feladata és cél­ja, hogy zenei titánokat nevel­jen, hanem az, hogy a gyerme­kekbe beleoltsa a zene, az ének szeretetét. Hogy meg tudják különböztetni a fércműtől a halhatatlan alkotásokat, hogy ne csak hallgassák, hanem hallják és értsék is egy-egy felcsendülő szimfónia mon­danivalóját, hogy megértsék a zene birodalmának halhatatlan­jait. És nem utolsósorban célja az a zeneiskolának, hogy a tár­sas zene és társas ének kap­csán vidám, egymást és a vilá­got szerető embert neveljenek. , az Ének iz&teteie 41 ' S hogy ezt a célt már megkö­zelítették, azt mi sem bizonyít­ja jobban, mint a sok társa­dalmi szereplés, de nem utol­sósorban a legutóbb lezajlott növendékhangverseny. Néhány igyekvő, s szép mun­kát felmutató növendék emlí­tése nem válik az ügy kárára. Elsőnek talán a hegedűt biz­tosan kezelő, merész és máris komoly technikájú Holló Évát kell említeni. Igazi zenerajon­gó a kis Csuhaj Miklós, aki Novajról jár be hegedülni és szolfézsórára. Nemkülönben Köves Géza, aki ma azért bennlakó (Balatonból), hogy zeneiskolai növendék lehessen. S joggal, mert igen tehetséges. Sok vita elhangzott már 14 éve afelett, hogy lehet a zenét tanulni olyan gyermeknek, aki­nek nincs hallása? A zene- pedagógusok erre igennel felel­nek, s íme a példa: Csank Má­ria, aki hatodik éve jár a zene­iskolába, s teljesen „botfülű” volt, most Kamarovszkij: Orosz táncát adta elő egyetlen mel­léfogás nélkül. Csak neki több, kitartóbb gyakorlásra van szük­sége egy-egy darab elsajátítá­sához. A zongorát tanuló növendé­kek közül, magasan kiemelke­dett Groffjody Zsuzsa, Vértes Ákos, Gyenes Rozália, Ré- pánszki Valéria játéka. A csellónak máris szerelme­se Puporka Géza, aki Tartini: Sarabande című darabját mély átéléssel és hű tolmácsolásban adta elő. Az est háta mögött láthatat­lanul ott állnak a nevelők, akik szíwel-lélekkel oktatják, nevelik a csaknem 300 gyer­meket, akik együtt izgultak a szereplő fiókákkal az első szárnypróbálgatások idején. (Á. E.) 1960. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK Névnap: ATTILA. A Nap kel: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 08 perckor. 1715 január 7-én halt meg Francois Fénelon francia író. Az 1699-ben megjelent Tele- méaque című államregényét - amelyben a nép jog mellett szállt síkra — betiltották. Pe­dagógiai munkája: A lányok neveléséről, magyarul is meg­jelent. Fénelon 1651-ben szü- •letett. 70 évvel ezelőtt született Henny Porten, a film ősko­rának legnagyobb német film­színésznője. 1870-ben halt meg Kliegl Jó­zsef, a szedőgép magyar fel­találója. 1959-ben halt meg Borisz Lavrenyov szovjet író. FILM: Vörös tinta MAGYAR FILM Pre, — proludin Az utóbbi időben meghíztam egy kicsit, legalább öt dekát, s ezt nem szeretem. Ha az ember férfi, akkor is vigyázzon az alak­jára, amelynek kiala­kításáért egykoron két ember is fáradozott, nem beszélve saját maga lassan több mint három évtizedes ez irányú tevékenysé­géről. Megnéztem ma­gam a tükörben elő­ször ruhában, aztán glóriában, s miután megállapítottam, hogy alakom némiképpen eltér Sárkányölő Szent János délceg termetétől, elhatá­roztam, hogy pillanat­nyi késedelem nélkül preludint fogok rág­csálni. Sokat hallottam er­ről a csodás gyógy- szerről, amely úgy fo­gyaszt, mint a pinty, bár pinty nevű orvos­ságot még nem írt fel az orvos, de majd fog. arról én meg vagyok győződve. A preludin ügyében tehát döntöt­tem, a rágcsálás meg jót tesz a foggyökér­nek, így egyszerre két legyet ütök: karcsú is leszek, mint nubia párduca, ezzel is biz­tosítva magam a nyu- latszülés ellen, s a fog­gyökereim is olyanok lesznek, mint a rino- cérosz, amely lehet állatnak csúnya, de fognak mindenkép­pen erős. Mielőtt azonban megkezdtem volna a preludin-kúrát, sze­rencsére, közölte ve­lem egy ismerősöm, hogy ezzel a csodatab­lettával nem árt vi­gyázni, mert úgy le­fogyhatok, rnint egy pinty-házaspár, négy fiókájával és nyolc száraz ággal együtt, amelyeken hallgató ajakkal ülnek éppen a kóros preludin-fo- gyasztás miatt. Rend­kívül módon megörül­tem az okos és segítő tanácsnak, amely még idejekorán megmen­tett attól, hogy mint Tutankhámont rekon­struáljanak a Nemzeti Múzeum számára, vagy kiállítsanak egy gyermekek számára készült vitrinbe: íme, így néz ki az, aki nem eszik spenótot. De én fogyni aka­rok! Rövid töprengés után a legokosabbhoz fordultam, akit isme­rek: saját magamhoz. Közismert lelemé­nyességem, amely már helyenként a zsenialitás határát is súrolja (volt is már határvillongás ebben az ügyben), megadta a legjobb tanácsot. Szedek mellé prolu- dint! Ha a pr e-ludin fogyasztó, akkor a p r o-ludin nyilván hizlaló tabletta. A mennyiségek és minő­ségek egyensúlya az én egyen- — akarom mondani az én egyen­letes súlyomat is biz­tosítja minden bi­zonnyal. Tervemet tett kö­vette és immáron há­rom hónapja szedem tablettácskáimat: egy preludin, egy prolu­din, egy preludin, egy proludin... és így to­vább, amíg van. Az élet engem igazolt, az utóbbi időben egy grammot se fogytam, s nem is híztam. így tart ez már jó ideje, s ha kitartó leszek, életem végéig, ugyan­abban a súlyban ha­lok meg, mint amely­ben ezt a ragyogó kúrát elkezdtem. Ke­Erdekes szerelmi dráma bontakozik ki ebben a filmben. Egy töprengő gyermek, a szerelmes tanítónő, s egy művész és apa vívódása áll a középpontban. A főszerepeket: Vass Éva, Pálos György, Tábori Nóra és Nádasi Myrtill alakítja. A filmet az egri Vörös Csillag Filmszínház mutatja be január 7—13-ig és a gyöngyösi Puskin január 21—27-ig. Moxili műsora: rül, amibe kerül. Hát nem csodálatos a tudomány? Hát nem ostoba az ember? (egri) EGRI VÖRÖS CSILLAG Vöröis tinta (szélesvásznú) 'egri brödy Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Láthatatlan kötelék GYÖNGYÖSI PUSKIN Szegény gazdagok (szélesvásznú) HATVANI KOSSUTH Gyalog a mennyországba PÉTERVASÁRA Nincs előadás HEVES Nincs 'előadás FÜZESABONY Nincs előadás jVIÁR AZ ÖTÖDIK, de az is lehet, hogy a tizedik volt. Egy sem tudott megmele­gedni, igazi otthonra találni, mindnek volt valami hibája, hol a szőre színe, hol a pofája volt gyanús, az egyiknek meg éppen olyan tömpe volt a far­ka, hogy sosem lehetett tudni, csóválja-e, vagy sem. S az mégiscsak egy rettenetes dolog, hogy az ember ott áll szemtől szemben a kutyával, ilyeneket mond neki, hogy kutyuli, ccc, gyere ide, te szőrmék és mi­egymás, és a kutyaérzés szeiz­mográfja egyszerűen nem je­lez, illetőleg biztos, hogy jelez, csakhogy a mutatója.;: A ház lakói különben, ahol ez a kis történet lejátszódik, mélységesen meg voltak győ­ződve, hogy az élet igazságta­lan velük szemben, mert a né­pes kutyavilág olyan egyedei kerülnek rendre tenyérnyi ud­varukban, amelyek méltatlan­nak bizonyulnak a két öreg­asszony elismerő szeretetére. Ebben a kérdésben, holmi szak­értelem nélküli szakértők be­vonásával számos vita is le­zajlott, hol az egyik hibáz­tatta a másikat, aki tiltako­zott a gyanúsítgatások ellen, hol a másik az egyiket, aki nem kevésbé felháborodottan utasított vissza minden gyanú- sítgatást a kutyákkal szemben tanúsított viselkedését illető­en. A valóság meghamisítását jelentené holmi olyan állítás bizonygatása, miszerint ebben a házban a legfőbb és legizga- tóbb problémát a kutyák al­kalmasságának vizsgálata je­lentette volna. Szó sincs róla! A mindennapi élet ezernyi fé­nye itt is szivárványos kalei­doszkópot rajzolt a már kissé kopott falakra, töprengtek itt a holnapi ebédről, az unokáról, aki az utóbbi időben néhány nem ildomos szót tanult és al­kalmazott az élet gyakorlatára, az egyetlen lányról, és az egyetlen vőről, akikről szót GYURKÖ GÉZA: váltottak, néha jót, néha rosz- szat, már ahogy szerintük meg­érdemelték. De azon sem lehet vitatkozni, hogy a sok problé­mában egyet, s azért nem is a legkisebbet, a kutya jelen­tette. A KUTYA, AMELY keve- set eszik, őrzi a házat, a két öregasszonnyal, ugat, de ne harapjon, mégis vicsorít­son, mintha harapna, ne le­gyen nőstény, mert a tavasz a természet kegyetlen rendje sze­rint mindig azt jelenti, hogy meggyarapodik a kutyaól, ami megint újabb vitát hozhat. Ki legyen a hóhéra négy-öt apró, és nem kívánatos szőrgombo- lyagnak, ki nézzen szembe a kölykeit kereső, keservesen nyüszítő kutya-mamával. Ilyen előzmények és körül­mények közepette került a ház­hoz Zsömle, amely kölyökkor- ból kinőve ugyan, de megőriz­te még játékos kedvét és olyan vidám pofával szemlélte a kö­rülötte zajló világot, mintha minden, de minden, az ő leg­teljesebb boldogságára rendel­tetett volna. Kicsit filozófus is lehetett a maga mód­ján, mert cseppet sem zavarta a nyakára hurkolt kötél, amely holmi örvszíj szerepét lett vol­na hivatva betölteni, mikor ré­gi, gyerekkori otthonából az új otthon felé vezette a két öreg­asszony egyike. Tudomásul vet­te, hogy vannak az életnek pillanatnyi apró nehézségei, amelyeken keresztül vezet az út a boldogsághoz: az élet ba­jait csupán az öröm szünetei­nek fogta fel. Büszkén feltartott farokkal, fürgén rakva lábait, szaporá- zott az öregasszony mellett, néha apró, éleseket vakkantva holmi szemtelen verébhadra, Zsömle amely nem átallotta tőle öt lé­pésre is szemezgetni a nyikor­gó szekerekben húzó lovak nyomait. Néha haragos arcot vágott, kivicsorította a fogait, morgott és harsányan ugatott is, hogy utána felpislogjon a madzag másik végére: látod: tudok ám így is, de ezt nem kell komolyan venni... Ezt csak úgy csinálom. \Z ÖREGASSZONY ezek után érthető megelége­déssel újságolta el otthon, hogy Zsömle milyen jól ugat, ugyan­akkor hűséges kutya is, mert az ismerkedés barátságos fül­vakarása után szolgálatkész engedelmességgel hagyta ott régi, de három testvérével megosztásra kényszerült ottho­nát, az újért, ahol kétségkívül egyedül lesz az úr, akarom mondani, a kutya. A rövid és tartalmas beikta­tás után Zsömlét, mint ahogy e háznál és gondolom, másutt is szokás, kikötötték a kutyaól elé, nyakába akasztva a láncot, a kopott nyakörvvel, amelyből régi és már ki tudja, melyik sintér által az örökös vadász­mezőkre küldött ebek történe­tét lehetett kiolvasni minden értelmes kutyaorrnak. Zsömle rövid helyzetismerkedés után, amelynek nyomán alaposan megvizsgálta az ólat, a láncot, a fahasábokat az ól mellett és az öreg edényt, amely most még üres volt, mint a gyomra, — elindult az udvaron is terep­szemlét tartani. Ugrott egy könnyed mozdu­lattal és rögtön vissza is hup­pant, hogy fuldokolva köhög­nie kellett: a rövid lánc, a szűk nyakörv nem engedte. Értelmetlenül nézegetett maga köré, aztán felismerve terve akadályát, rágni próbálta a láncot. De még oly éles ku­tyafogak számára is megold­hatatlan feladatot jelentett egy vaslánc, amely fényes volt és hideg. Zsömle leült hát a hátsó felére és keserűen nyüszíteni kezdett. Hiába. Sem a lánc nem oldódott meg ettől, sem a konv-haajtó nem nyílt ki, hogy valaki odajöjjön hozzá és meg­oldja orvét. IJÁROM NAP MÚLVA a két öregasszony keserű szemrehányásokat tett egymás­nak, mert az új kutya — az ötödik, de lehet, hogy a tizedik —, az új kutya sem ugatott, zöröghetett a kapun bárki, s ha véletlenü nyitva maradt, ott sétálhatott el közvetlenül a kutya szomorú orra előtt, — meg se mozdult. — Minek ilyen kutya a háznál? Nem ugat, csak eszik... A házat elrabolják tőle, még arra se hegyezi a fülét... — így az egyik. — Neked semmilyen kutya se jó — így a másik. — De hát nem ugat, nem tudtad te azt, amikor hoztad? — Akkor ugatott... — Most miért nem? — Honnan tudjam? Kérdezd meg tőle — így folyt, folydo- gált a vita és a kegyetlen tra­gédia sötét felhői im lassan tornyosulni kezdtek Zsömle mit sem sejtő feje felett. A fej ugyanis a két láb között hevert szomorúan és remény­telenül, mi több, érdektelenül. Egy fiatal suhanc vidám jó­kedvében belerúgott a kapu­ba, de Zsömlét ez mit sem za­varta. Miért is zavarta volna? Mi köze volt itt neki házhoz, udvarhoz, neki csak a lánchoz volt köze, amely az övé volt és éppen ezt kívánta legke­vésbé, — Gyere, te ronda dög — neszeit fel és őrjítő farkcsó­válásba kezdett, mert nyakán érezte, hogy oldják a bilincse­ket, hogy egy pillanat és fut­hat, ugrálhat, gumilabdaként pattanhat fel a levegőbe, hogy megtáncoltassa testét, ruga­nyos izmait. — Gyere, neked is kitelt a béred — oldotta meg az öregasszony az orvét és a következő pillanatban Zsömle, mint a nyíl, vágott neki az udvar kis körének, felbukott, nyüszített, ugatott, felszaladt a padláslépcsőn, hogy egy hatalmas ugrással beleessen a száraz gallyak közé. — Nem tudom én ezt most megfogni, te — panaszolta be az ajtón az egyik öregasszony. — Hagyd a fenébe, majd jön reggel a sintér, szólsz ne­ki- és majd megfogja ezt az elszabadult ördögöt — jött vissza rá a tanács a konyhá­ból. — Hogy Zsömle mégse ke­rült a sintérhez, annak igazán egyszerű oka van. Még veréb se szállhatott a kapura, máris olyan viharos ugatásba kezdett, úgy meresztgette nyakán seszi- nű szőreit, mintha berberorosz­lánnal állna szemben. Köze volt a házhoz, a kapuhoz, a rő- zséhez és a padláshoz, köze volt megnagyobbodott és igazi birodalmához. Védte hát vi­csorgó foggal mindenkitől, aki­től félthette. — Nézd már a kis bolon­dot! — így az egyik öregasz- szony a másikhoz, Zsömle lel­kes dühét figyelve: — Ugye, hogy ugat? — jött rá a büszke válasz. f T GAT, UGAT, de azért ^ haraphatna is — zár­ta le a vitát az iménti, min­den meggyőződés nélkül, s ment kaput nyitni, sopánkodni, hogy milyen veszélyes egy vér­eb ez a Zsömle, ugye, szom­szédasszony. ... És a véreb farkcsóválva üdvözölte a ház vendégét.

Next

/
Thumbnails
Contents