Népújság, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-26 / 21. szám

1960 január 26., kedd NEPCJS4G A társadalom kis védencei — TESSÉK NEKEM elhin­ni, néni, hogy én itt sokkal jobb helyen vagyak, mint ott­hon! Es nem is akarok innen többet elmenni! — fejezi be rövid, de tömör gondolatait B. Juditka arra a kérdésemre hogy hol szeretne legjobban lakni. Aztán felhő szalad alig nyolc­esztendős hófehér homlokára, és halkan, szinte szégyenkezve suttogja: — Anyukám, apukám börtön­ben vannak. Mi öten vagyunk testvérek, de sokfelé vagyunk. Anyukámék mindig kizártak, majd megfagytunk, engem egyszer a kutya is majd meg­harapott, de Gyurika (ő a leg­nagyobb gyerek) megvédett Meg aztán enni se adtak, meg mindig vertek. Most nekem jó. mert kapok enni, van sa­ját ágyam, járok iskolába es az új anyukám nem ver meg. Pont. Hatalmas hallgatással tett ez a gyerek pontot kicsit kusza, kicsit zavaros, de em­bertelen bánásmódról tanúsko­dó rövidke élete leírására. Az­tán néz, várja, hogy kérdez­zék. Mit is kérdezhetnek tőle9 Tőle. akinek gyermekleikéi megmérgezte az otthon rom­lott levegője, akinek nyolcéves korában az evés — nem verés jelenti a gondtalan gyermek­kort. Annál többet tudnék kér­dezni az édesanyjától, aki a kedves, gödrösarcú kislányát' rábízza az ismeretlenre. Meg szeretném kérdezni tőle, hogy tud élni anélkül, hogy estén­ként átöleljék a kis fehér sa­rok, hogy nem hallja naponta a legszebb szót: „édesanyám!" Hogy' tud lefeküdni azzal a gondolattal, hogy szétszóródott öt gyermeke közül nem beteg- e valamelyik? Hogy a pici Márti hol, kitől fogja meg­tanulni az első lépéseket, hogy a legnagyobb kinéz viszi büsz­ke örömmel első keresetét. Hogy élhet egy férfi mellett, aki üti, veri, szétkergeti a gye­rekeit. S talán még mást is kérdeznék tőle. de nincs értel­me. ök a társadalom legalján vannak. akiií tudják, hogy gyermekeikről gondoskodik az állam. Ez igaz. Gondoskodik. De szeretném én azt az óriási, beszélő francia babát, vagy távvezérléses villamosvasuta; látni, ami többet ér, mint az édesanya hűs keze. ragálytól nem félő csókja a nagybeteg gyermek homlokán. ÁM, HA MÉGIS akadnak léleknélküli anyák, mégiscsak az állami gondozásba vétel az egyetlen helyes út. Ezen az úton biztosítva van legalább a gyermek testi, szellemi fejlő­dése, s ha akadnak olyanok, mint Palkovics Béláék, mint Plank Sándomé, akkor az ál­lam ids védenceiből egészséges lelkületű emberek válnak a gondos, igazi, szülői szeretet­től áthatott nevelők keze nyo­mán. Talán érdemesebb és fonto­sabb is róluk beszélni, mint az emberségükből kivetkőzött szülőkről. Elmúlt az az idő amikor iz­mos, erős gyereket kerestek a „lelencből", mert kellett az istállóba, vagy cselédnek a fa­lusi gazdaságba. De még ma sem tartunk ott, hogy csak sze­retettől indítva fogadnak ma­gukhoz családok egy-egy kis­fiút vagy kislányt. Még ma is sok helven megfordul az akarni gondozottak felügyelője úgy. hogy könnyes szemmel gon­dolkodik el a gyermektartás üzleti voltán. Nem egy család­nál tapasztalja az ember hogv nyütan a fogadott gverek előtt mondják az örökre megmara­dó szavakat: „Hát, nem valami sokat fizetnek értük!" S a kis­gyerek ilyenkor riadt szemmel néz a felnőttekre, vajon újra más helyre kell vándorolnia0 Az ilyen nevelőszülő nem ér­demli meg még azt a „keve­set” sem, mert 1960-ban, fel- szabadulásunk után 15 eszten­dővel, amikor a gazdasági és kulturális élet változása nem múlhatott el nyomtalanul az emberek tudatában sem, em­bertelen szülők helyett ember­séges nevelőszülőket szeret­nénk tudni a kicsik mellett. PLANK SÁNDORNÉ kis ..Józsikája” még nem tudja, hogy a föléje hajoló, gondos­Tehenek a fogorvosnál Az NDK neubrandenburgi állatklinikáján 1950-ben 800 állatot gyógyítottak meg. Ezek nagy többsége tehén volt. A klinikán hordozható műtőasz­taltól kapcsokig és kötésig minden rendelkezésre áll. így például komoly gépi erő kell ahhoz, hogy eltávolítsák a te- hán állkapcsából a 10 centi­méter hosszú hátsó zápfogat. A „Neues Deutschland"-ból. Könyvespolc: Szendrei József: Less még gyümölcs a fán (Kossuth Könyvkiadó) kodó kéz nem az édesanyjáé. Még nem tudja, mert az igazi Plank gyerekek és a kis jöve­vény között nincs különbség, s repdeső örömére ugyanazzal az anyai szeretettel reagál, mint sajátjaira. De eljön majd az az idő is, amikor elviszi édes­anyja, s akkor új életet kell kezdeni a gyereknek. S addig ki tudja még hányszor! Ki tud­ja, mi törik össze addig a lel­kében! Ki a megmondhatója annak, mitől válik esetleg okos. de hideg, számító, üres emberré. Ezt nmg kell akadá­lyozni! Minden erővel. Nevel­ni kell a fiatal, magukról meg­feledkezett. vagy gondokba süppedt édesanyákat. Meg kell adni nekik a maximális segít­séget ahhoz, hogy maguk ne­velhessék gyermekeiket. A ki­tűnően működő nőtanácsok ve­gyék kezükbe az ilyen csalá­dokat. Állítsák le a maró pletykát. a kút körüli szapu- lást, beszéljenek a tanáccsal, párttal. KISZ-szel és úttörő­szervezettel de segítsék a gyermek családban maradását. S ha tel iesen reménytelen a helyzet, kicsi, öntudatlan kor­ban mentsék át a gyermeket a számukra épülő szép világba! ÉS NE ENGEDJÜK, hogy akár egyetlen, riadt, félrehú­zódó gyerek is legyen aki a gúnyolódást azzal a soha való­ra nem váló fenvegetéssel vé­di ki: „Ne félj! Jön értem majd az én anyukám és meg­ver téged!” Nem! Ne „jöjjön maid”, hanem legyen, máris mellette álljon, s ne takarék- pénztári. hanem élő érző gyer­meket lásson a nevelőszülő ab­ban. ak;t magához, családjához fogadott. Cs. Adám Éva Bizony feledni kéne már De mert szivünk a felejtés úgy lepi be, mint békanyál, jöjjön inkább a nem-felejtés. Győré Imrének ezt a négy sorát írhatnánk mottónak Szendrei József könyve elé. Vannak művek, amelyekről azonnal kell írni, nyomban el­olvasásuk után. Szendre. Jó­zsef regénye ilyen . .. Sokan, sokféleképpen írtak már az el­lenforradalom eseményeiről, gazdag kis könyvtárat töltenek meg az erről szóló kötetek. A regények: Berkesi András: Ok­tóberi vihar, Zalka Miklós: Aknamező, Mesterházi Lajos: Pokoljárás, Galabárd. Zoltán. Cigányút; a színpadi művek: Fejér István: Bekötött szem­mel. Dobozy Imre: Szélvihar, lesterházi Lajos: Pesti embe­rek, Darvas József: Kormos ég stb. E művek sorában kima­gasló helyet foglal el Szendrei József regénye. Könyv énen minden oldala véres igazi drá­ma; tiszta szerkesztéssel tömö­ríti, sűríti a feszült cselek­ményt, az izgalmas történetet tehetséggel mutatja a falu ar­cát a zűrzavaros időkből. Stílu­sa gördülékeny könnyed futá sú, élvezetes, népi zamatú Alakjai valóságosak érzéke'- hetően élők. Szendrei nerr 'gysíkúan ábrázol. A történet... A nyírségi homokon dús al­máskért virul. A kert gazdája: Vida Sándor, a 19-es vörösika- tona, ezredparancsnok, aki év­tizedek óta féllábbal él, rok­kanttá nyomorították a fehé­rek. 1948-ban az öreg kommu­nista szövetkezetei szervez, a maga tízholdas almáskertje mellé hatalmas almaerdőt te­lepítenek a szövetkezeti pa­rasztok. Szeretik az elnöküket, hallgatnak Vida Sándorra. 1953 októberében felbolydul a falu, megszólalnak a falu széli repedt kolompok. Olyan emberek emelik fel fejüket, akik évtizedeken keresztül v, sem nyitották szájukat... De akadtak olyanok is, akik ha­sonlóak holmi soklábú férget-- hez, amelyek áttelelve egy rés­ben, az első enyhülésikor moz­golódni kezdenek és már sere sík, hogy kit marjanak meg. (Kocsetov) A becsületes embe­rek is zavarodottan állnak kavarodásban. A téesz a-m-' fáiról szél szaggatja eső veri le a homokba az érett gyümölcsö­ket. És megindulnak a külákoK is... A drága, kincset termő fák törzsébe belevág a földei „visszafoglaló" kulákok fejszé­je. Vida Sándor egyedül áll el len a bosszúra esküsző bandá­nak. Azok már nem ismerne* sem istent, sem embert. És le­sújt a fejsze Vida Sándor egyetlen megmaradt lábára is. Ott húzzák testére a homokot a megcsonkított almafák mel­lett. De Vida Sándor életben marad. Szovjet katonák meg­mentik életét. A faluban tobztpdik a téboly. Folyik a szesz, ömlik a bor. meg a pálinka. Az egyik pá­linkafőzőben nagy a gajdos be­^J)illaiULtkéjfL Olyan volt ez a téli délelőtt is. mint sok­sok hétköznap. Az emberek kipirult arc­cal, magasra tűrt ka­bátgallérral siettek az utcán. Az egri Állami Áruház rövidáru osz­tályán türelmetlen emberek tolongtak. Az ügyes, gyors ki­szolgálás azonban ha­mar véget vetett a to­longásnak és pár perc múlva csak ketten álltunk a pult előtt, egy 8 év körüli leány­ka és én. — Piros, vékony szalagot kérek. 50 cen­tit — mondta a kicsi, s közben egy fehér papírba gondosan be­takargatott kis csoma­got helyezett óvatosan maga elé. A2 elárusí­tó mért és már cso­magolta volna a szala­got, de a''kislány újból megszólalt: — Ne tessék fárad­ni, úgyis erre kötöm — mondta, s a féltve őrzött kis csomagra mutatott. A hidegtől pirosra csípett ujjacs- kák szeretettel fonták rá a szalagot a cso­magra. — Kinek viszed az ajándékot, kicsi? — kérdeztem. Felnézett rám, és tiszta, kéken csillogó szeméből meg nem magyarázható szere­tet sugárzott, ahogy mosolyogva kiröppent ajkáról a szó. — Édesanyámnak. Tetszik tudni, ma van a születésnapja. — Mit vettél neki? — Kölnit. Fogta a feldíszített ajándékot, s bár az utcán hideg volt és a csomag oly kicsi, hogy kabátja zsebében könnyen elfért volna, ő mégis kezében vit­te azt. A keze azonban nem fázott. Melegítet­te a keskeny, piros szalaggal átkötött kis csomag, amelyet féltő szeretettel vitt tenye­rén. mintha forró szí­ve minden ragaszko­dását. háláját helyezte volna arra és nyújta­ná az édesanyjának. Keskeny Ilona szód, a „RÉDOSZ” tartja ala­kuló ülését, illetve „állását"* a „Részeg Disznók Országos Szövetségének” tagjai isznak versenyt egymással; az győz, aki állva legtöbbet tud inni; Es iszik most már mindenki, boldog és boldogtalan. Hiszen minden mindegy, a kommunis­ták mellé zárnak minden em­bert, aki nem örül Hetédy nagyságos úr visszatérésének. Aztán felszakad a lidérces köd ... Vida Sándor újra ott áll az emberek, az újjászerve­zett téesz tagsága előtt; s együtt fogadják meg a kiirtott alma-erdő fölött: „lesz még gyümölcs a fán!" Szendrei József felejthetet­len epizód-alakokat is felsora­koztat regényében ... A leg­jobban sikerült Pente Andris, a falu bolondjának alakja. Pente 1919-ben vörösfutár 'ölt Vida Sándor ezredében. Egyik útja alkalmával rá^madtak a fehérek, elfogták. Kardlappal ütötték agyba-főbe. És meg­bomlott az elméje. A faluban ő volt a leghozzáértőbb állat­tartó gazda, tíz—tizenötezer forintot is adott tenyészbiká­iért az állam. A pénzét félre­rakja, eldugja. Pesti vigéc hu­ligánok — Hetédy nagyságos úr nemzetőrei — megölik Pen­te Andrást, s elveszik tőle a megkuoorgatott pénzt. Szend­rei könyvének legtragikusabb, legborzongatóbb jelenete, mi­kor Pente Andris bikája meg­vadul. szarvára emel egy kis kútgyűrűt. Nem tudja lerázni fejéről a kényszerű koronát és a falnak szalad. A beton szét­szakad. abika szarva letörik... De a többi epizódszereplőn is emlékezetesek, mind nagyszerű emberek, akik erősítik magu­kat, hogv meg nem inogva áll­janak talpukon a szennyet ka­varó boszorkányszélben. Pataky Dezső »OOOOOOOOOC<»OOOOOC>000000000<XXX)OOOCOOOOOOGCX)OOOOOOOOOCXDOOOCXXXX)OOOOOOOOOC)OOOOOOOOC>OOOOOOOOOOOOOOOCXJOÍ»0000000< >50000000000000000000000000 ' Lóverseny a nyílt tengeren A francia óceánjárókon új szó* rakozást találtak ki az utasok ré- szére: ezentúl filmen lepergetett lóversenyekre köthetnek fogadáso­kat. Az előadás előtt a nézők ,,túrfprogramokat” kapnak, ame­lyeken számok szerepelnek:. ezek­re fogadásokat lehet kötni. Miután kiszámították a totalizatőr-díjakat. valaki vaktában választ egyet a lóversenyt ábrázoló filmtekercsek közül. Ezután levetítik a filmet és a fogadók megtudhatják, hogy me­lyikük nyert. Húsz év óta ez az első újítás, amit a francia hajózási társaságok az utasok szórakoztatá­sára bevezettek... )OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCX)OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO FEDVES OLVASÓ, ki most kezedben tartod ezt az újságot, tudod-e, hogy az éjszakai s hajnali órákban hány ember szorgoskodik azon, hogy minél előbb olvashasd a legfrissebb eseményeket. Mi­korra felkelsz, kedves olvasó, ott vár az újság. Gondos kezek csúsztatják levélszekrényedbe, ajtód kilincsére, vagy épp hangos jó reggelt köszöntéssel adják kezedbe, hogy még mun­kád előtt átnézhesd heti-, vagy napilapod képeit, megnézd a rádió műsorát, derülj a Ludas viccein, megtudd, győzött-e kedvenc csapatod és mi min­den történt az országban, a nagyvilágban az elmúlt hír­adás óta. A postások, a kézbesítők munkájáról szól most ez a ri­port, róluk, akiket csaknem naponta üdvözölünk jó isme­rősként, de munkájukról még­is keveset tudunk. Mikor e riport készült, 1960. január 22-e volt és péntek. És hó az utakon, csilligó zúzmara a fákon s hideg, csípős hideg mindenütt. Ezen a napon is minden a megszokott módon történt. Csak talán egyesek jobban várták a postást, mint máskor, lévén ez a nap a nyug díj kifizetés ideje és kivált ez a dátum a többi közül azért is. mert újabb szenzációt adtak a megjelent lapok. De kezdjük az elején. Még nem fordult péntekre a naptár, csütörtök van csupán, s éjjeli 11-et mutat az óra. A fővárosi Szikra Nyomda rotá­ciós gépei nagy zajjal ontják a Népszabadság legfrissebb számát. A gumiszalag egészen ki, az utcára szállítja a kinyo­mott pé'dányokat, ahol autók hosszú sora várakozik a köte- gekre. Sietni kell, indulnak a vonatok. Hajnali tudósítás a gyöngyösi postáról CÖTÉT EZ AZ ÉJSZAKA ^ — a hó világít csupán. Az acélparipa szinte belefúrja magát a sötétségbe. Az utasok nagy része alszik, vagy meg­próbál aludni. A mozgópostán folyik a munka. Itt készítik elő leadásra, az újságot s a napi postát. Fürge kezek válo­gatják a lapokat, s munkájuk­hoz a kerekek csattogása adja az ütemet, a kísérőzenét. Szá­molják, és zsákokba csomagol­ják az újságokat, s idejük sincs belelapozni, a címoldal nagybetűit olvassák el csupán. De azért sokat mond ez a né­hány szó is. Űj eredmény, új szenzáció született — fellőtté1., a szovjet óriásrakétát!... 1 Te, kedves olvasó, ha rádiót nem hallgattál, még nem tuéL hatod ezt a nagy eseményt, tú­szén még a te újságod zsákban csomagolva fekszik a mozgó­posta padlóján. Két óra línúlt húsz perccel. Most érkezük be a vonat a hatvani állomásra. A küldeményt már várják a hatvani postások és a Salgó­tarján felé induló mozgósok. Most az ő munkájuk követke­zik. A Pestről indult szerel vény még nem érte el Füzesabonyt, amikor újabb vonat fék .ez a hatvani síneken. Megérkezett a miskolci. Ez hozza t öbbek között a Népújságot is. Az óramutató megállí thatat- lanul folytatja körútját. Már négy óra van. Egy zöldre fes­tett fakarusz-szerű autó áll a hatvani 2-es Postahivatal előtt. Palik János, a gépkocsi ve­zetője már idegesen nézi az órát. Néhány perc múlv a in­dulnia kellene, Gyöngyös felé vinni a város és az egész já­rás postáját. Ete az autó még áll, nincs kész a bepakolás. Késés, késés, ismét, pedig ... pEDIG FÉL ÖT is elmúlt 1 és a gyöngyösi postán már várják egynéhány an a zöld autót. Ahogy halad az idő, úgy nő a/türelmetlenség e ko. ránkelő emberekben. Egy kéz a telefonhoz nyúl. Hatvant hívj^- — most indult el — hang­zik á válasz. Az ötösön áll az óramutató. /Lassan, nagyon lassan, de a'zért már ébredezik a város. / Pontosan öt óra negyvenkor fordul be az autó a gyöngyösi postahivatal vaskapuján. A munka többi része most már a gyöngyösi postásokra vár. Ed­dig 40 perc a késés, s ezt most nekik kell behozniok. Kell, mert a címzetteknek, a lapok olvasóinak nem szabad hát­rányt szenvedniük. Most ayors, nagyon gyors munka következik. Kirakni a zsákok tartalmát, átvenni a pénzt, leveleket és a sok-sok újságot, minderről írást kémi- adni és sietni, sietni, mert hat órakor már indul az autóbusz, amely hét község postái át vi­szi. Pataki József rovatoló sza­vaival élve, úgy kell dolgoz- niok, mint a tűzoltóknak, ami­kor ég a ház. Végre is a gyors munka eredménnyel jár. Hat óra előtt egy perccel már az új autóbuszállomás előtt áll a postakocsi, így a községek pos­tája nem marad le. r\ SZLIK A SÖTÉT, s egy- re nő a forgalom is. Benn, a posta épületében mun­kába álltak jó ismerőseink, a kézbesítők is. Most rajtuk a sor, az ő hajrájuk következik. A járás postája már nincs ve­szélyben. Hétkor, 8,40-kor in­dulnak a következő autóbu­szok, s így egynegyed tízre a gyöngyösi járás minden közsé­gének postahivatala átveheti a küldeményeket. A posta óráján hat óra öt perc az idő. A város újságjait Darák Ká­roly, az ügyeletes hírlapke­zelő vette ót. Mintegy 130 féle lapot kezel ő, váltótár­sával, Illés Jánosáéval és Dobos Ferenccel, a hírlapcso­port vezetőjével. Ezen a reg­gelen 10 különböző újság ér­kezett s ez közel 7000 pél­dányt jelent. Ott fekszenek most szépen sorba rakva, egy hosszú asztalon. De csak né­hány percig, mert a kézbesí­tők egymás után veszik át a maguk adagját és máris in­dulnak 15 felé a városban. Ez az első menet. Még alig van fél hét. Láttál már, kedves olvasó, újságokkal felpakolt postást, amint kilép a nagy épület vas­kapuján? Ha igen, akkor tu­dod, nem könnyű munka az övék sem. Fischer István már nyolc éve nap mint nap vég­zi kőrútjait. Ötszáz lapot visz reggelente. S hogy hová? — Nagyon sokfelé. A Lenin út 1-nél kezdi, s ki, egész a Mát- rafüred felé eső Dobó utcába, de közben bejárja az Április 4 utcát és az SZTK környé­két is. Szabó Ferenc egész a transzformátorig jár, s nagy a területe a többieknek is. PÉL NYOLCIG— nyolcig tart az első menet. Az­tán van egy rövid, kis pihenő. Ilyenkor előkerül az asszony készítette csomagocska, benne a szalonna, tepertő, kenyér. — aszerint, kinek mit rejt oda­haza az éléskamrája. Regge- lizés közben van idő egy kis beszé'getére is Igv hát meg­tudok egyet-mást munkájuk­ról, titkaikról. Mert nagyon érdekes a kéz­besítő munkája. Igaz, minden szakmának, hivatásnak meg­van a maga szépsége, sajátos­sága, varázsa. Így van ez a postásoknál is. Sok helyen még a nevüket sem ismerik. A hivatalban kettes, hármas, hetes, vagy nyolcas szám a nevük — a körzetek szerint — a címzettek szemében pedig egyszerűen és kedvesen ők a postás bácsik. Így hát a pos­tás bácsi a nyugdíj felé hajló Szakács András éppúgy, mint a 21 év körüli Nagy József. Szeretik őket. Talán mert ők hozzák a csomagot, a lottó-, vagy totó-nyereményt, s a vár­va várt levelet a kedvestől és talán azért is. mert mindig vi­dámak, iókedvűek. mosolygó­sak. Láttam már mogorva gép­kocsivezetőt, főkönyvelőt, de kézbesítőt még soha. — Aztán érdekes munka a mienk — meséli Cserjés János. aki már igencsak tapasztalt embernek számít a gyöngyösi postán. — Kellő tapintat kell hozzá. Sokszor nyitva az ajtó mégsem szabad belépni, hátha épp öltözködik a címzett. Ko­pogni kell, s megvárni, míg ki­jönnek ÜZ IGAZ, KELLŐ tapin- tat kell ehhez a munká­hoz és bizalom dolga is. Nem­csak azért, mert néha 70—80 ezer forint is van a táskában. hanem azért is, mert sokszor fölérnek egy iól kitöltött nép­számlálási nyomtatvánnyal is. Előttük nincs titok. Ök meg­tudják. ha valaki asszonyt vitt a házhoz, vagy ha kisbaba szü­letett. s tudják, hány fokos lá­za volt éjszaka a kis Erzsiké­nek, s tanúja sokszor a családi perpatvaroknak is. S van olvan néha. amikor „nagy titkot” bíz­nak ráiuk: a férjek arra kérik őket. hogy ne az asszonynak vigyék a családi pótlékot. Közben szorgalmasan végzi munkáját. Pénzt számol, pén­zért felel, viszi a levelet, az új­ságot. s gyűjti az előfizetőket a Népszabadságra. Népújságra és a többi lapokra. Szedi a dí­jakat. árusítja a totót, lottót, s játszik rajtuk ő maga is. Lassan túlment a nyolcason az óramutató. A város már a megszokott reggeli életét éli. Kezdődik a második menet, s tart délután ötig. S addig na­gyon kevés a megállás. A cím­zettek várják a leveleket, a pénzt. Csernyák Balázst hat­vanöt nyugdíjas várja ezen a napon és sokan figyelik a többi kézbesítőt is. mikor tűnik fel jól ismert alakjuk egy-egy ut­cában. C TE, KEDVES OLVASÓ, ^ most már elolvastad az újság nagy szenzációját, a szov­jet óriásrakétáról, átvetted a kedveseid küldte leveledet, és örömmel nyugtáztad csapatod győzelmét. Látod, hányán nem aludtak ezen az éjszakán, vagy keltek korán hajnalban, hogy ‘e mindezt megkapjad, megtud­jad idejében... Márkusz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents