Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-13 / 293. szám

1959. december 13., vasárnap népújság A domoszlőt kultúrotthon téli terveiből Igen változatos és gazdag program várja a domoszlói kultúrotthonban a vendégeket. A tél folyamán 14 különböző ismeretterjesztő előadást ren­deznek szakelőadókkal. Elő­adást hallanak többek között Babonák, csodák, ünnepek címmel Szekrényes Vilmos elő­adásában. A kultúrotthon színjátszó csoportja a Pettyes nagysikerű bemutatója után most a Majd. a, papa. című vígjáték próbáját kezdi meg. A KlSZ-szerveze- ten belül a leánytagok részé­re kézimunka szakkört, vala­mint főzőtanfolyamot indíta­nak. York tizenöt pere alatt Blagonravov professzor, a kiváló szovjet tudós, egy pá­rizsi újságnak adott interjújá­ban elmondotta hogy a Szov­jetunióban nemsokára olyan utasszállító rakétákat építe­nek, amelyek hatvan embert szállíthatnak 15 perc alatt Pá­rizsból New Yorkba. A szov­jet technika jelenlegi fejlett­sége lehetővé teszi ezt a rend­kívüli vívmányt. A Szovjet­uniónak máris vannak rakétái, amelyek alkalmasak rá, hogy 50—60 embert hosszú távolsá­gokra elszállítsanak. A gyöng új outóbuszállomc Több éves halogatás után végre Gyöngyösön is felépült az ország egyik legmoder­nebb, legszebb autóbuszállo­mása. Szükség is volt már rá. Mint tudjuk, naponta 300 já­rat körülbelül 6000—7000 utast visz, vagy hoz Gyön­gyösön keresztül. Már lapunkban is jelentet­tük, hogy december közepén — ha minden jól megy — műszakilag átadják az új, négymillió forintos költséggel épülő autóbuszállomást. Van azonban egy probléma, amit a gyöngyösiek aggodalommal néznek. Azt, hogy a reprezen­tatív kivitelű épületben Utas­ellátó büfét nem terveztek. Ha valaki csak átutazóban van, szeretne meginni egy po­hár sört, vagy egy pohár szó­dát, vagy cukorkát venni gyermekének, megvenni a legfrissebb újságot. Ezek után erre nem lesz lehetősége?! Nem hisszük,' hogy a tör­vény tiltaná az Utasellátó építését, hiszen Budapesten, az Engels téri autóbuszállo­másnak úgyszólván a felét a büfé foglalja el, s hozzátesz- szük még azt is. hogy rövid italokat is árulnak. Halász Ernő elvtárs, a gyöngyösi 34­es Válla elnök nekil okoz lomá foglal részleí már n teleké értés emelüi f élűén' gozó, átvétele, Nem. i megfelel aggasztó juk, mi 0 ilyen nap­ról az Uta, Mint a . nwndták: f zétői, sem í rik, hogy n ményszeszt c ez a probién, legszükségesebb italokat, szendvicsek*, korkákat és hírlapok Hogy ki az illetékes, . tudjuk, der szót emelünk Autóközlekedési Ve 1 üat, egyben az utazók iu ében U Reméljük, ez a néhány szó nem talál süket fülekre.. KISS B£T A 'f Néhány hzó egy ellenőrzén nyommi NEMRÉGEN cikk jelent meg lapunk hasábjain negyven né­pi ellenőrünk 10 üdülőben vég­zett ellenőrzésének tapasztala­tairól, észrevételeiről. Sok szó esett ebben az Országos ödü- lőellátó Vállalat gyöngyösi fi­ókjánál;: munkájáról. Az üdü­lőkben az ellenőröknek sok ki- foaást mondtak el a vállalat ellen, de az OÜV gyöngyösi fiókjának ellenőrzésére már nem volt ezúttal lehetőség. Pe­dig itt is érdekes dolgokat tud­hattak vojU-'a meg a népi el­lenőreink/ Csak egy közönsé­ges csütörtöki nap délelőttjén néztük végig, milyen munka folyik itt, s máris előttünk volt az érem — másik oldala. Bágyi László, a fiók vezetője éppen telefonált. Néey helyre egymás után. Budapestre és Egerbe, különböző szervekhez — áruért. Pedig az udvaron éppen három teherautóról rak­tak le húst, felvágottat, gyü­mölcsöt, főzelékféléket. — Ez mind kevés — mondja chiL^uJkák cl QyMLktkhtl a'fiókvezető. — Az előbb Eger­be is pótlnutalásért kellett te­lefonálunk. mert nem elég a hús. A megye nem adhat. Ta­lán a minisztérium majd in­tézkedik húsügyünkben... Kimerítették a „keretet". Mert annak alapján dolgoznak. Negyedévre előre terveznek, s ha váratlan „felfutás” adódik az üdülőkben, tehát ha több a vendég, vagy megnöveked­nek az igények — kapkodhat­nak. Nem ők tehetnek róla. Valóban reális terveket igye­keztek adni eddig. De hogy a jövőben mi lesz, azt ki tudja? Űjabb rendelkezés szerint ugyanis. 1960. elejétől már fél évre kell tervezni. Jó. Az első három hónapi terv összeállítá­sa még megy. De ki tudja azt ilyenkor, decemberben, amikor ezt a munkát el kell végezni, hogy milyen lesz az üdülők .látogatottsága április, május, júniusban, milyen lesz a ter­més primőrökből, s így meny­nyivel csökkenhet vagy emel­kedik például a húsigény? SZERETNÉNEK egy kis nyugalmat az üdülők ellátói is. De hogyan? Előkerült egy számla: legutóbb leadtak egy rendelést a FŰSZERT fiókhoz, amelyben 48 féle árut kértek. Erre kaptak 24 félét, pontosan a felét. Nincs bab, lencse, ece­tes uborka, paprika, egy sor befőtt és konzerv a raktáron. Nemcsak Gyöngyösön, de Egerben sem. A csőtésztáról nem is be­szélnek. Abból keveset gyárt az ipar — mindenki tudja —, mert munkaigényes áru, a töb­bihez képest.' Pedig arra is szükség lenne, mégpedig nagy mennyiségben, mint a többi, be nem szerezhető árucikkre, mert hiszen végeredményben most van itt fogyasztásuk fő ideje. Itt valahol az áruelosz­tással, vagy a füszérték be­szerzési munkájával, téli fel­készülésével van a baj, s ezért szenvednek csorbát a vásárlók is, az üdülők is. Nagy hiba ez, de épp oly jellemző, mint a Mirelite-áruk elosztása. A vállalat gyöngyösi fiókjánál való tartózkodásunk ideje alatt ötödször is meg­csörrent a telefon. Ezúttal Bu­dapest kérte Bágyi László fi­ókvezetőt. A vonal másik vé­gén a mélyhűtött árukat elosz­tó szerv jelentkezett, s közöl- ;to hogy tévedésből a Gyön- 51 érkezett megrendelést ;r állították össze, kétszer ásták te. Ne haragudjon I lH Egy-két ecset vonás és Bogos Bertalanné mun­kája nyomán az ecset szemet varázsol a kis csacsinak. (Kiss Béla felvételei.) Átmeneti Gyermekotthon la­kóinak adják át ajándékkép­pen. Az egri édesanyák tehát arról is gondoskodnak, hogy a gyermekotthonban élő kislá­nyoknak és fiúknak is kellemes és boldog legyen a karácsony. Az egri szülők munkája, szép kezdeményezése, példa­ként áll minden szülői munka­Pontosan másfél hónapja már, hogy az iskolák szülői munkaközösségeinek vezetői, tagjai részt vesznek a Városi Nőtanács által szervezett já­tékkészítő tanfolyamon, hogy azután ki-ki a saját iskolájá­ban vezethesse a játékkészítést. Fehér Istvánné, a Nőtanács titkára, valamint Rátkai Fe- renené, a szülői munkaközös­ségek vezetőségeinek elnöke, mindent elkövettek, hogy siker­rel járjon ez a nemes és szép kezdeményezés, a játékkészítők munkája. Igen komoly és dicséretre méltó feladatot vállalt magá­ra Kozma Györgyné, a VIII. számú Ál­talános Iskola pedagógusa, aki a játékkészí­tő tanfolyamot vezeti és szak­mailag irá­nyítja. Ugyan­csak ő tájékozz tat arról is, hogy valójában miért és hogyan született meg e tanfolyam gon­dolata. Elmondja, hogy az is­kolák szülői munkaközösségei­nek minden esztendőben igen nagy gondot jelentett a sok száz gyerek megajándékozása. Ezen a tanfolyamon a szülők nem tervszerűtlenül készítik Pál Elemérné, a csoport legidősebb tagja is, sok szép ajándékot készített. A képen az egyik gaz­dára váró kisbabának a sapkáját teszi fel. c, ay a gyöngyösi fiók, de ez rr.;-. így történt. Máskor meg a f, sem kapják meg annak, anr: rendeltek... Ilyen körülmények közöt, dolgoznak hát Gyöngyösön az üdülők ellátói. Más .szervektől hiányosan kapják a megren­delt árukat, s így .niagul: sem tehetnek mást — hiányos .a to­vábbítják azokat s,.! üdülőkbe, ÉRDEMES végigböngészni néhány megrendelőit, amit az üdülőktől kaptak, s a számia­kat is, amelyek arról tar íti­kodnak, mit szállított ki s r.ók a megrendelt árukból. A galyatetöi SZOT-üáfU6 november 11-én a megrencelt 60 kiló marhahús helyett 76,5 kilót, sertéshúsból 100 látó he’yett 125-öt borjúhús o AO kiló helyett 57-et, sert*. : iá fe.* a megrendelés szerinti 20 ki­lót, párizsiból 15 'ki ew 15,5 kilót, öt kiló kas:: ..a :ból semmit, tunkmassr jbó; ez : :ó nyelt tíz kilót, virsliből tíz il helyett semmit, tojás 1 darab helyett 720-ot, ! z ; á citromból semmit, tejből z igénylés szerinti 325 litert, vaj­ból a rendelt 30,kilót túri­ból ugyancsak rendesen 25 1 - lót kapott. A mátraházi SZOT-iiaülő ok­tóber 14-én a kért 500 kil burgonyából, tíz kil hagymá­ból, öt kiló gombéi* mii sem kapott többek > A mátrafüredi SZÓ: ül. szeptember 18-i italrendeld-A nek leszállítása így fest: tizen egy tételnyi italt kértek és kaptak ötfélét. Ném volt asz­tali fehér, csemege muskotály, egri rizling, gyöngyös-viso. í- tai, somlói bor, mert itt meg a palackozás az akadály. Ilyen hát e pillanatban j.l OÜV gyöngyösi fiókjának munkája. Hiányosságokkal, hi­bákkal teli, ezek azonban raj­tuk kívül álló okokban gyöke reznek. Amit az őket ellát vállalatoktól sokszor csak hosszas utnájárással kapnak azt mind szétosztjáK íz 6- lökben. Lelkiismeretes, a,: rül- tekintő munkával, de a hibá­kat maguk is látják1- Ezt bizo­nyítja a vállalat központ; a ho. írt számtalan levél is: -lige­tünk... sürgetünk .,. sürge­tünk .;; — csak éppen segíte­ni nem tudnak rajtuk, amíg más szervek munkájával össze nem tudják hangolni tevé­kenységüket. TALÁN EZEN is segítene egy — felsőbb fokú — alapos ellenőrzés. m, u Megnyugtatóan tisztázódott, hogy nagy segítséget nyújt — különösen a fiatalokból álló brigádoknál — „a szakma ifjú mestere’‘-mozgalom. amely nemcsak szakmai ismereteket ad, de elősegíti az általános műveltség növelését is. Ezen részt venni nem kötelező — de igen hasznos a brigádok tagjainak. Nagy vita zajlik az üzemekben ma is afölött, ju­talmazzák-e, illetve miként ju­talmazzák a szocialista mun­kabrigád címet elnyert dolgo­zónak Ez még ma is tisztázat­lan kérdés. A másik vitás kér­dés, amely még sok problémát okoz, annak az eldöntése, hogy a fegyelmezetlen brigádtago­kat kizárják-e, vagy pedig to­vább neveljék — vállalva ez­zel a többletmunKát és annak a lehetőségét, hogy a brigád nem tudja megszerezni miatta a címet. Ennek a kérdésnek az eldöntése is sok vitát szül még, de máris azoknak kell igazat adnunk, akik a nevelés mellett állnak ki, mert köny- nyebb megoldás lenne — és cseppet sem méltó a szocialis­ta munkabrigádra — nevelés helyett elküldeni a brigádból a fegyelmezetlen embereket. A tanácskozás végeredmé­nyeként az összefoglalóból és a felszólalások alapján az a meggyőződés csendült ki, hogy a szocialista munkabrigád cím megszerzéséért indult mozga­lom, ha szám szerint nem is ragadott sok embert magá-tal — nem is volt ilyen célja —, biztatóan fejlődik, s máris so­kat tettele a szocialista ember­típus formálásáért. Ahol ilyen brigádók dolgoznak, észreve­hetőn javul a termelés és az emberek magatartása. Ez csep­pet sem lebecsülendő ered­mény. De különösen biztató az, hogy számos üzem képviselői jelentették be, hogy a jövő év­ben sok-sok brigád kezdi mun­káját szorgalmasabban, azzal a nagy elhatározással, hogy 1960 második félévében már ők is büszkén viselhessék a szocialista munkabrigád cí­met, s minél több ember jelle­mét formálják át példás ered­ményeikkel. Kovács Endre meg a vállalásokat, hogy meg­vizsgálták volna: adva van­nak-e a feltételek azok telje­sítésére? Ezek közé tartozik az olyan vállalás is, hogy a brigád tagjai havonként újí­tást adnak be. Nem kell kü­lön bizonyítani, mennyire tel­jesíthetetlen ez, hiszen Iá tud­ná azt biztosítani, hogy min­den hónapban akad két olyan hasznosítható ötlete, amely el­fogadható a gyár részére. Egynéhány általános válla­lás is akadt, ami nem csodál­ható, hiszen a SZOT irányel­vei csak később jelentek meg, és csak azután tudták módosí­tani a vállalásokat. Ezért szüle­tett az áz elhatározás, hogy újból felülvizsgálják vállalásaikat, s azokat, amelyeknek nincs reá­lis alapjuk, kihagyják. Meri. hiába vette vállalásai közé né­hány száz bányász munkabri­gád, hogy elvégzik például a lőmesteri tanfolyamot, ha ilyen továbbképzést nem tud szer­vezni a bánya vezetősége. Ugyanez vonatkozik egy másik szocialista brigád vállalására is, amelyekben a brigádtagok hegesztőtanfolyam elvégzésére tettek ígéretet, de ennek telje­sítésére sem volt meg a reális alap. Ml tehát a követelmény, a reális, elérhető cél, amelyet teljesíthetnek, s teljesíteniök kell a brigád tagjainak, hogy elnyerjék a szocialista munka­brigád címet? Elsősorban tervük teljesíté­se, s ahol ez lehetséges, a^imk túlteljesítése. Nagy gondot kell fordítaniok példás magatartá­sukra a munkahelyen és ma­gánéletükben egyaránt. Élhar­cosai legyenek a minőség javí­tásának, a takarékosságnak, a gépek óvásának, a munkafe­gyelem betartásának. Mert mi­ként pályázhat a szocialista munkabrigád címre a 3-as szá­mú Kőbánya Vállalat egyik munkacsapata, amelynek tagjai munkaidő alatt „ellógtak” in­ni. s ezzel rossz példát mutat­tak munkatársaiknak is. A követelmények közé tar­tozik a szakmai, politikai tu­dás fejlesztése, az általános műveltség növelése, a tapasz­talatok étadása a szakmailag gyengébb embereknek. Ezex teljesítése után a termelési ta­nácskozás hat hónap eltelté­vel adhatja meg a szocialista munkabrigád címet, s újabb félév elteltével az okleveleit. A kezdet telve volt bizony­talansággal és bizalmatlanság­gal. Sokan nem bíztak e moz­galom életképességében, ami­kor az elmúlt év végén és ez év elején sorra alakultak a bri­gádok. amelyeknek tagjai a szovjetunióbeli kommunista munkabrigádok példájára el akarják nyerni a szocialista munkabrigád címet. Ez a mozgalom, amelynek feladata a szocialista embertí­pus formálása, megyénkben Egereseid bányában látott elő­ször napvilágot. Azóta már há­rom egercsehi brigád nyerte el a szocialista munkabrigád címet és igen sok követőjüK akadt a megyében. Csatlako­zott hozzájuk az egri Finom- szerelvénygyár, a gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyár, Petőfi-altáró, s még számos üzem brigádja, akik ugyan még nem kapták meg a kitün­tető címet, de olyan sikerrel teljesítik feltételeit, hogy sem­mi kétség, rövid időn belül ők is birtokosai lesznek. Kezdetben még nem alakul­tak ki azok a feltételek, ame­lyek teljesítése alapján oda le­het ítélni a címet, de még a napokban tartott értekezlet is azt bizonyította, jó néhány nyitva hagyott kérdése van e nagyszerű mozgalomnak. Az mindenesetre biztató, hogy számos eredményről szá­molhattak már be a mozga­lom kezdete óta, hiszen az ér­tékelés azt mutatta, hogy a fi­atalokból, idősebbekből álló munkabrigádok nem könnyű vállalásukat sikerrel teljesítik. Amellett, hogy termelési ter­vüket kevés kivétellel túltelje­sítik. hogy gondot fordítanak arra: olcsóbban állítsák elő az általuk termelt árut, hogy je­lentős társadalmi munkát vé­gezzenek a termelőszövetkeze­tek, a városfejlesztés javára. Még arra is jut ideiűk, hogy szakmailag és politikailag is fejlesszék tudásukat, növeltek általános műveltségüket. Már ez is dicsérendő cselekedet, s ha még ehhez hozzáadjuk, hogy magánéletükben is a szo­cialista embertípushoz méltóan cselekedtek, nyugodt lélkiis- merettel elmondható, hogy a mozgalom elérte célját. De a tisztázatlan kérdések még mindig sók zavart okoz­nak a vállalások elkészítésénél. Néhány helyen anélkül tették Szocialista embertípus formálódik a különböző játékokat, hanem a játékkészítőkönyv mintái alapján, szakszerű irányítás­sal. A szülők örömmel beszélnek munkájukról és mint mondják, boldogok, amikor szaporodnak a játékok, csinosodnak a ba­bák. Arról is hallottunk, hogy az egyes iskolák munkaközös­ségei által készített játékokat részint a karácsonyi vásárok alkalmával árusítják majd, részint pedig tombolán sorsol­ják ki. Az egri szülők mintegy négy­ötszáz figurát, ajándéktárgyai készítenek el ezeken az esti ta­lálkozókon. A nyolcas számú iskolában a já­tékkészítő szü­lők részére fel­olvasásokat is rendeznek, hogy kellemesebben, gyorsabban tel­jen az idő. . A játékké- szitő munkábe bekapcsolódtak az Egri Dohány­gyár fiataljai is, akik a gyár­ban dolgozó szülők gyer­mekeinek sze­retnének öröm­teli karácsonyt szerezni a gon­dosan elkészí­tett játékokkal; A mintadara­bokat a szülői munkaközössé­gek tagjai, illetve a Városi Nő- tanács karácsonykor az egr az édesanyák, a sok-sok gyer­mekjáték készítői, akik fárad­ságot nem kímélve dolgoznak azért, hogy a város iskoláiban a szülői munkaközösség minél gazdagabb karácsonyi ajándék­kal örvendeztesse meg a gye­rekeket Kedves kép fogadja a látoga­tót az Egri Városi Nőtanács irodájában. Az asztalokon ba­bák, mackók, játéktehenek, lovacskák és ki tudná elsorol­ni még, mi mindenfajta játé­kok sorakoznak teljesen, vagy félig kész állapotban. Szinte percenként nyílik az ajtó és egymás után érkeznek

Next

/
Thumbnails
Contents