Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-12 / 292. szám
1959. december 12., szombat népújság 3 Együttes erővel... Pártunk hetedik kongresszusa nagyszabású feladatokat tűzött ki dolgozó népünk elé. A kongresszus határozattá emelkedett beszámolói így fogalmazták ezeket meg: következő ötéves tervünk időszakában be kell fejeznünk a szocializmus alapjainak lerakását, meg kell gyorsítanunk a szocializmus építését hazánkban. Nem kis feladatokat jelent mindez. A Központi Bizottság korábban kiadott irányelvei részletesen, konkrét tények és számok formájában rajzolják fel a célt szolgáló tervelőirányzatokat. Az ipari termelés 65— 70 százalékos, a mezőgazdasági termelés 30—32 százalékos növekedését úgy kell elérnünk, hogy a nemzeti jövedelem emelkedése legalább 50 százalékos legyen. De ezek csak a legfőbb számok — a terv az é’etnek minden területét átfogja. mindenütt növekedést, nagyobb léptű gyarapodást irányoz elő. A nemzeti jövedelemnek ilyen arányú emelkedése — mint a kongresszus is megállapította — új vonása fejlődésünknek, hiszen a korábbi években a nemzeti jövedelem alakulását több tényező nem a legelőnyösebben befolyásolta. Fock Jenő elvtárs mondotta kongresszusi referátumában: „Mostani gazdaságpolitikánk legsajátosabb vonása, hogy nem egyszerűen a termékek mennyiségét növeljük, hanem ezzel egy időben fokozzuk a termelés gazdaságosságát, csökkentjük az anyagi ráfordításokat, s arra törekszünk, hogy minél magasabb legyen a nemzeti jövedelem.” Az elkövetkező ötéves nép- gazdasági terv feladatai szilárd anyagi és erkölcsi alapokon nyugszanak. A tennivalók megszabásánál a párt és a kormány a meglevő, adott helyzetből indult ki. Mi jellemzi ezt a helyzetet? Szilárd gazdasági megalapozottság, s a dolgozó nép tevékeny és lelkes részvétele az országépítő munkában. a do’gozó emberek millióinak szilárd bizodalma a párt helyes politikájában, bizodalma és nagyfokú felelősség- érzete a jövendőben. Eredményeink nagyok. Az ellenforradalom fegyveres legyőzése óta eltelt több mint három esztendő alatt népgazdaságunk fejlődése — a párt politikájának megfelelően — helyes irányban és ütemben haladt előre. A konszolidáció gyors megvalósítása után teljes mellszélességgel láthattunk hozzá a még most is folyó hároméves tervünk feladatainak végrehajtásához. A párt és a kormány politikája, a megvalósult számtalan, a dolgozók életkörülményeire kedvező intézkedések nagy erőket állítottak az országépítés munkájába. Lehetővé vált, — a márciusi párthatározatnak megfelelően — hogy már ez év végére elértük hároméves tervünk egyes mutatóinak egyébként 1960-ra tervezett színvonalát. Mindez azt jelentette, és jelenti, hogy új ötéves tervünk kezdetekor még szélesebb. még szilárdabb alapokon állhatunk meg; még nagyobb, még hasznosabb eredményeket érhetünk el előrehaladást szolgáló munkánkban. Lerakni a szocializmus alapjait hazánkban, meggyorsítani a szocializmus építését — mindez nagy erőket kíván. S ezek az erők rendelkezésünkre állnak. Az anyagi erőforrásokat most folyó építőmunkánk teremti meg s ezt a forrást teszi bővebbé az az együttműködés, amely országunk és a Szovjetunió, valamint a többi népi demokratikus ország között a KC-ST keretén belül kialakult. A kongresszus így rögzítette ezt: feladataink megvalósításánál elsősorban saját erőforrásainkra támaszkodunk, ugyanakkor népgazdaságunk sajátosságainak megfelelően. sokoldalúan felhasználjuk a Szovjetuniónak és a népi demokratikus országoknak a szocializmus építésében felhalmozódott gazdag tapasztalatait, ugyanakkor elkerüljük a nemzeti sajátosságok eltúlzását is, a tapasztalatok gépies átvételét is. Lényegében mindez már mostani ötéves tervünk megvalósítása során is érvényesült, de még jobban és hatékonyabban érvényesül új ötéves tervünk időszaka alatt, amikor is a szocialista tábor országainak terveivel együ.tt és összhangban kezdődnek el az 1961-es évben. Az anyagi, a gazdasági bázis a feladatok végrehajtásának egyik részét jelenti. Ami mindezeken túl van: az alkotni akaró, teremteni akaró emberi munka, — az ércből vasat és acélt, a sárból építőanyagot, a gyapjúból textilt, a szénből energiát formáló emberi munka — ez is az adott, a célkitűzések rendelkezésére áll. Tekintsünk csak vissza az elmúlt hónapok nagy munkájára: a párt. kongresszus tiszteletére milliókat megmozgató szocialista munkaverseny bontakozott ki, amelynek eredményei a dolgozók lelkesedését, nagy-nagy tenniakarását reprezentálják. S volt-e, van-e megállás, megtorpanás ebben a felszabadult munkaversenyben? Nincs! — és ezt maguk a dolgozó emberek döntötték el így. A pártkongresszus tiszteletére megindult és sok győzelemmel zárult munkaversenv tovább folyik — a dolgozók tovább versenyeznek, s a szocializmus építésében, a tervek megvalósításában elérendő újabb munkaxiíkerekkel felszar badulásúnk tizenötödik évfordulója előtt akarnak tisztelegni. A kongresszus határozatai nagy mozgósító erővel bírnak — ezt tükrözi a tovább folyó munkaverseny is. A kitűzött feladatok vonzóak mindenki számára, önmagukért beszélnek és önmagukban is együvé kovácsolják azt az erőt — az emberek millióinak összefogását —. amely képes lesz valósággá teremteni a ma még papíron levő számokat és előirányzatokat. Mert az előttünk álló ötéves terv célkitűzései egész népünk együttes erejét igénylik! S ez az erő karjainkban feszül, készen a munkára, a szorgalmai építésre. Dér Ferenc tPfböd uten/á/pJí j^ÁHiféoxm l Szombaton: Egerben este 8 órai kezdettel a Szakszervezeti Székház nagytermében nagyszabású úszóbált rendeznek. A bálon ..Dupla vagy semmi” játék és tombola is lesz. Vasárnap: Egerben délelőtt fél 11 órakor: a Városi Művelődési Házban mesedélelőtt lasz, filmvetéssel egybekötve. Este 7 órakor ugyanott táncklub. Köhler Gyula, Mátravidélci Erőmű, lakótelep: A rádióval kapcsolatos panaszát továbbítottuk az illetékeseknek. Reméljük, hogy azt idejében megjavítják, s az ünnepi mű-őrt hallgathatja új rádióján. Bettenbuch Pálné, Heves: Ígéretünktől eltérően csak a jövő héten tudjuk meglátogatni személyesen, addig kérjük, várjon türelemmel. Molnár Zoltán, Márkáz: Üttörő- szervezetükről írt levelét az úttörő-rovatban felhasználjuk majd. Kérjük, hogy a továbbiakban az úttörőkről szóló írásait az Üttörő- j házhoz küldje. Fabók Irén, Kál: A KTSZ-szervezet színjátszó csoportjáról írt kis tudósítását megkaptuk, s azt valamelyik lapszámunkban felhasználjuk. Kérjük, írjon továbbra is a színjátszó csoport működéséről. Fél óra a£ egri TUZEP iüzelőmegrendeíő irodájában Kattan az aitó és idős nénike lép be. — Ez kérem a tüzelőmegrendelő iroda? — kérdi, aztán a kedves szavakra elmondja jövetele célját. — Tíz mázsa szenet, azután a hozzá járó fűrészelt fát szeretném megrendelni. Pető Istvánná ügyintéző már írja is a megrendelést, és biztosítja a nénit, hogy a szén holnaD délelőtt már otthon lesz a lakásán. — Pontosan meglesz az áru? Nem vesznek le belőle a kocsisok az úton? — aggodalmaskodik a néni. Szavaira már i Kerekes ZAszlóné forgalom irányító válaszol, aki elmondja, mintegy biztatásképpen, hogy december 1. óta. tehát néhány nap alatt. 305 ezer forint árú tüzelőt szállítottak lé és egyetlen vásárló részéről sem merült fel panasz, sőt az egriek, de a vidékiek is nagyon örülnek, hogy szinte percek alatt bonyolítják le tüzelőgondjaikat és a kiadás, mázsálás, szállítás gondját sem kell vállalniok. Az iroda dolgozójától tudhatjuk meg azt is, hogy csupán december 1-éh, tehát az iroda megnyitásának legelső napján, 61 447 forint forgalmat bonyolítottak le. ami más szóval annyit is jelent, hogy december 1-én 70—80 vásárló jelentkezett az irodánál. Örömmel hallottuk azt is, hogy mind a tüzelőigényeket, mind a huszonnégy órán belüli pontos szállítást minden zökkenő nélkül vállalhatja továbbra is az iroda. A tüzelőmegrendelő iroda alig kéthetes fennállása azt igazolja, hogy az egri közönség örömmel veszi igénybe az újonnan bevezetett tüzelőbeszerzési módot, de dicséri a TÜZÉP Vállalat döntését is, amellyel Egerben is biztosítani kívánta a lakosság gyors, pontos és kényelmes tüzelőbeszerzését. Sz. I. HhoS az orvosi fecskendők készülnek (Folytatás az 7. oldalról) Több mint száz ember dolgozik a nyár részi ahol m: on ként 1250 orvosi fecskend/ készül el. Bent Miklós csupán harmadik hó napja dolgozik az üzemben, ő a fecskendők dugattyúit esz- tergnlyozza. Kézről kézre jár a munkadarab, s gyakorlott mozdulattal mindenki elvégzi rajta a maga munkáját. Burai Istvánná már egy esztendeje forrasztja a fejeket a fecskendőkre. Munkájával elégedettek az üzem vezetői, havi keresete 1500 forint körül jár. ^ ■iiiiia!:iiii!ia!iiiiiiiBitiiiiiiRiiifii?iiiiiiiiiiiiiana!ii!i A jövő esztendő első negyedévében 3500 vagon szenet biztosit a megye számára a TÜZÉP Jelenleg még a mezőgazdasági területeken — Heves, Hatvan, Kál környékén — hibák mutatkoznak a tüzelőellátás terén. Ezeken a helyeken tárolótér hiányában a TÜZÉP nem tudott elegendő szénmennyiséget felhalmozni, így most a tél első időszakában zavarok jelentkeztek. A jövő esztendő első negyedévében azonban a TÜZÉP mintegy 3500 vagon szenet biztosít a megye számára és így megoldódik a jelenleg mutatkozó probléma. [ Ez a szénmennyiség bősége- \ sen elég lesz, mert 20 százalék- j kai több, mint az elmúlt tél j hasonló időszakában volt. Fő- ; ként nógrádi szenek érkeznek j megyénkbe, de lesz elegendő i fa és brikett is. Egerben a I megrendelő iroda igen jól mű- ! ködik, népszerű, s megkönnyíti j a vásárlók helyzetét, mert ké- j nyelmes, modem megoldásnak I bizonyult Milyen tapasztalatokat szereztek a KISZ-fiatalok nyári társadalmi munkájánál? — Az ifjúság elvégzett munkáját dicsérni lehet. Sok értékes munkát végeztek el. Olyat is, amelyre a közeljövőben nem lett volna mód és beruházási keret. Ilyen munka volt például a korszerű közvilágítás szerelése, amelynek határidejét előbbre tudtuk hozni egy félévvel. A város KISZ-fiataljaj közül sokan voltak a nyári építőtáborokban és az ott szerzett tapasztalatokat idehaza is gyümölcsöztették. Nagy lendületet adott a fiataloknak az „Ifjúság a szocializmusért” jelvény megszerzésére indult mozgalom. amely egyaránt nagy érdeklődést váltott ki az iskolák és üzemek fiataljai között. A tapasztalatok jók. A fiatalok a munkát komolyan vették, igyekeztek a feladatokat a legjobban elvégezni. Sokan jelentkeztek a különböző munkákra. volt olyan eset is, hogy a Pedagógiai Főiskola lányai panaszkodtak: nem jutott nekik társadalmi munka. A főiskolás lányok közül végül ötve- nen az egri Balázs Ignác Tsz- ben. százan pedig a Tangazdaságban segítettek a cukorrépa ásásánál. Milyen munkában segítettek még a fiatalok? — Már említettem, a Kossuth utcai neon világít ás felszeadni rendeltetésének. Ebben a munkában számítunk a város fiataljaira. Tovább akarjuk vezetni a demjéni gázt, hogy a gyárak- kon kívül egyre több lakóházat tudjunk bekapcsolni a gázhálózatba. és mind több háziasz- szonynak könnyítsük meg a „második műszakját'. A gázcsövek lefektetése szép feladata lesz a fiataloknak. Azokat a kiszeseket, akik a tudományos kutatások után érdeklődnek, szeretettel várják a vári ásatások vezetői. A város tisztaságáért is sokat tehetnek a kiszesek. A mozi előtt például ügyeletet tarthatnának és figyelmeztetnék a meggondolatlan szeme- telőket. A lányok segíthetnének a parkok gondozásában ... Ez mind a jövő évi tervhez tartozik, amelyben, remélem, olyan lelkesedéssel vesznek részt a fiatalok, mint ebben az évben. Az jó kapcsolat, amely a tanács és az üzemek, iskolák KISZ-fiataljai között kialakult, — bízom benne —, a jövő évben is gyümölcsözik majd. A városi tanács nevében csak megköszönni tudom valameny- nyi fiatalnak, — akik részt vettek a város fejlesztésének munkájában — odaadó, lelkes szorgalmukat, igyekezetüket — fejezte be nyilatkozatát Kristóf László, a városi tanács al- nökhelyettese. Kovács János E A füzesabonyi Bocsi Szidó- rnia egy esztendeje dolgozik a =műhelyben. s kiváló munkát /-végez a csiszológépen. ? Az elkészült darabok a cso- ímagolók asztalára kerülnek. ?Buzás Józsefné és Turna Fedetlené ízléses dobozokba csomagolják a fecskendőket. Ók =ts igyekeznek munkájukkal, hiszen sok helyen várják — bel- \földön, külföldön egyaránt — • ígyár kétszítményét. téren felállított emlékmű, az 1919-es vörös tűzéreZred elesettjeinek emlékműve — az úttörők munkáját dicséri. Ok gyűjtötték társadalmi munkával össze a pénzt és segédkeztek az építésnél is, hogy a dicső harcok katonáinak megfelelő emlékműve legyen. Hozzávetőleges számítások szerint az elmúlt nyáron 700 KlSZ-űatal, több mint négyezer órát dolgozott társadalmi munkában. A városi tanácsnál csak azokat a munkákat tartják nyilván, amelyeket a községfejlesztési terv szerint végeztek. Azokról a munkákról, amelyeket az iskolákban, üzemekben végeztek, csak az üzemi felelősök tudnának beszélni. A jövő évben milyen feladatok elvégzésében számítanak a város KlSZ-fiataljainak segítségére? — Az 1960-as év is gazdagnak ígérkezik. A jövő évben megkezdik az egri szabadtéri színpad építését a Népkertben, a Sörkert és Park Szálló közötti üres részen. A színpadot szeretnék augusztus 20-ra átgázcsövet, amelyen majd a demjéni gáz érkezik az állomásra, s a környék üzemeibe. A munkaerő megszerzése nagy gondot jelentett a városi tanácsnak, de a honvédség KISZ- fiataljai segítségükre siettek. Kiásták az árkokat, lefektették a gázcsövet és ezzel a munkájukkal 70—80 000 forintot taka_ látottak meg a fejlesztési alapból. A középiskolák kiszistái inkább iskolájuk csinosításán dolgoztak eredményesen. A Dobó gimnázium tanulói lesala- kozták az udvart, kitisztították a csatornákat. A megtakarítás itt is húszezer forint. A Gárdonyi Géza Gimnázium fiataljai rendbehozták a KlSZ-helyisé- get, gondosan elrendezték szertárukat. Az így felsorolt és becsületesen elvégzett társadalmi munka mellett meg kell említeni azt is, hogy a nyáron mintegy 16—18 000 facsemetét ültettek el a vállalkozó szellemű KISZ-fiatalok a város különböző terein. De nem lenne egész a fiatalok nyári munkájáról festet' kép. ha nem említenénk meg a legfiatalabb generáció, az úttörők munkáját. A Ráckapu relésében nagy részük van a város kiszistáinak. Munkacsoportot szerveztek, hogy a Hajdú-hegyen kiássák a földben 1913 óta heverő magasfeszültségű kábelt. Azért lett volna szükség erre a kábelre, mert a Budapesti Kábelgyár csak a jövő év közepére vállalta a szállítást, és csak akkor kezdhettük volna meg a Kossuth utcai neon-világítás szerelését. Miskolcról azonban soron kívül kaptunk kábelt, így a Hajdú-hegyit nem használták fel. A Pedagógiai Főiskolások nyolcvanan egy szombat délután és egy vasárnap kiásták a vezeték árkát a Kossuth Lajos út két oldalán. A további munkánál segítettek a középiskolák fiataljai is. A 32. sz. AKÖV kiszesei végezték a legjobb munkát a stadionhoz vezető út korszerűsítésénél. A Finommechanikában dolgozó fiatalok az üzem területén végeztek társadalmi munkát. Igen jelentős a honvéd KISZ- szervezet segítsége. Nagy munkát vállaltak, de amit elkezdtek, sikeresen be is fejezték. A tervek szerint a demjéni olajmezőtől az állomásig ki kellett ásni és le kellett fektetni a Négyezer óra — társadalmi munkában Eger RISZ-fiataliainak elmúlt nyári munkájáról és a jövő terveiről nyilatkozott Kristóf László, a városi tanács elnökhelyettese