Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-06 / 287. szám

NÉPŰ.!» AG

1959. december 8., vasárnap

Kádár János zárszava az első két napirendi ponthoz

(Folytatás az 1. oldalról) lenne meg, nem lehetne termelőszövetkezetet létesítem, mert. életerős termelőszövetkezeti mozgalom csak a parasztsággal egyetértésben jöhet létre. így viszont létrejöhet!

Emlékezzenek csak az ez évi tapasztalatokra. A télen és kora tavasszal alakult termelő- szövetkezeteink élnek és dolgoznak, kivétel nélkül mindegyik megvan és fejlődik. Lehet tehát a parasztsággal egyetértésben fejleszteni is, szilárdítani is a termelőszövetkezeteket, A politikai feltétel a fontos. De amint a szervezés előfeltétele nem lehet az előre biztosított anyagi eszköz, ugyanúgy nem lehet magukra hagyni a megalakult termelő- szövetkezeteket sem.

A megszervezés után azonnal hozzá kell látni a

termelőszövetkezetek megszilárdításához,

A termelőszövetkezet

megszilárdítása szempontjából nagyon fontos, talán még az anyagiaknál is fontosabb, hogy milyen vezetőséget választanak. A dolog nagyjából úgy áll — és ezit nyugodtan lehet mondani —, hogy a jelenleg még egyénileg dolgozó magyar parasztemberek tudják: termelőszövetkezeti parasztok lesznek. Általában már rá is adták erre a fejüket. Van még bennük maradiság. van még olyan is, hogy előbb férjhez adom á lányom, meg_ még 1—2 ezer forintot a takarékba nyomok. pár mázsa gabonát meg fel a padlásra és majd azután... (Derültség.) A magyar paraszt nem fél már a termelőszövetkezettől. nem

fél az államtól. Bízik a pártban. Mitől fél tehát? Attól, hogy a termelőszövetkezet rossz vezetőt kap. és őszintén megmondva, elvtársak, kell is ettől egy kicsit tartania. Hiszen, amilyen brigádvezetőt kifog magának az ember, aszerint van, vagy nincs létezése, mert azt még valahogy csak ki lehet bírni egy ideig, ha egy országban mondjuk a Központi Bizottság titkára, vagy valamelyik miniszter „nehéz” ember. De ha a brigádvezető ilyen, azt nem lehet sokáig bírni, abba egy hét alatt bele kell pusztulni... (Derültség, — nagy taps.) és a parasztember azt mondja: nem félek én attól a Dobitól, Münnichtől. Marosamtól, meg Kádártól. Ök nem fognak engem bántani: három évig nem bántottak, miéit bántanának ezután? De az nagyon fontos, hogyan bánik maid velem az elnök, meg a brigádvezető.

A múlt évi tapasztalatok e téren is nagyon hasznosak voltak. Jó. hogy bátrak voltunk és azt mondtuk: keressétek ki magatoknak azt. akit elnöknek, brigádveaetőnek. vagy agronönusnak akartok. Elvtársak, megmondom őszintén, ebben a parasztok az elsőrendű érdekelt felek és nem mi. ök dolgoznak majd azzal az emberrel, azzal a vezetővel. Ha a brigádvezető jól dolgozik, nekik dolgozik jól. ha rosszul dolgozik, ők látják kárát. Ha komisz az ember velük komisz, ha rendes, velük bánik jól. A paraszt nem ellensége önmagának, azért hát jól meggondolja, kire bízza ott magát. Többé-kevésbé a sorsát, a jövedelmét, a megélhetését.

— A tavalyi és az idei tapasztalatok jók, a szövetkezeti vezetők többsége bevált. És ez a jó tapasztalat most segíteni fog. A parasztok ugyanis a közbeeső időszakban nagyon figyelték, milyenek az elnökök, hogyan viselkednek és mit csinálnak a többiekkel. Természetesen volt olyan paraszt- ember is. akit már bét esztendeié hívtak a termelőszövetkezetbe és mindig azt mondta: „Én nem akarom, hogy nekem más parancsolgasson.” És azután nagy nehezen belépett. Másnap úgy döntött a tagság, hogy ő legyen az elnök. Akkor meg attól esett kétségbe, hogy neki kell majd másoknak parancsolnia. (Derültség.) Ilyen csoda is előfordul.

A vezetők többsége bevált, és ez nagyon fontos/ mert. ismétlem: a parasztoknak most már nem a rendszerrel, nem a szocializmussal van aloovető problémájuk, hanem azon belül egyes részkérdésekkel. S

néha bizony ezek a részkérdések is nagyon fontosak.

Nálunk már majd 15 éve népi demokrácia van. A rendszer jó volt, a népi hatalom jó volt, azonban előfordultak hibák is. amelyek időnként megnyomtak egy-egy embert. Ezekben a dolgokban segíteni kell tehát a parasztembereknek. A legjobb segítség, ha bízunk bennük és bátraik vagyunk. Higgyék el, elvtársak, a parasztemberek közül nem kevesen azt hitték, hogy mi legalább tíz esztendeig nem merünk rájuk bízni semmit, mert ők öt, vagy hat évig vitatkoztak velünk: az idén lépjenek-e be a tsz-be, vagy jövőre. S az a tény, hogy bízunk bennük és gzt mondjuk: vállald el, meg fogod csinálni — olyan erkölcsi kötelezettséget jelent az embernek, amely őt sarkallja, hogy becsülettel meg is feleljen a bizalomnak.

— A mezőgazdaság szocialista átszervezésével egy időben — folytatta Kádár János — nagyon fontos a termelés fejlesztése is. Ellenségeink azt mondják erről: nem tudjuk megoldani, hogy a mezőgazdaságot szocialista útra vigyük és egyidejűleg a termelést is növeljük, fejlesszük. Hozzá kell tennem, hogy most már ellenségeink hangadói — mint például a Szabad Európa — sem mondják; azt, hogy minek az a termelőszövetkezet, hanem olyasmiről vitatkoznak, hogy „nem győzik majd beruházással”, ..nem tudják majd egyidejűleg fejleszteni a mezőgazda- sági hozamokat”, „a munkások életszínvonala sínyli meg” — szóval ilyen és ehhez hasonló „gondjaik" vannak nekik, (Derültség.) Más síkra helyeződött át tehát, a vita. Term észebes zeit.

— Központi Bizottságunk — hangsúlyozta — tisztában van azzal, hogy az elvont tudományos kutatás is szükséges, kell olyan kutató munka is, amelynek nincs meghatározott, közvetlen gazdasági célja. Ebből születhetnek olyan ismeretek, amelyek később a munka, a termelés és a technika fejlesztésének alapjaivá válnak. Arra kérjük azonban a tudósokat, hogy a lehetőség szerint hangolják össze kutatómunkájukat a népgazdaság előtt álló feladatokkal. A tudósok — és nemesink a tudósok, hanem más kutatók, mérnökök, tech- j nikusek is — nagyon jól tud- lják most már: mi tisztában

tesen komolyra fordítva aszót, a mezőgazdaság szocialista átszervezése és a hozamok egyidejű növelése nem könnyű feladat. Az idei eredmények azonban bizonyítják, hogy megoldható. A termelőszövetkezeti mozgalom ugyanis ebben az évben körülbelül háromszorosára nőtt, s a mezőgazdasági termelés is megnövekedett. Az idei terméseredményekben, a hozamok emelkedésében bizonyos kedvező időjárási körülmények is közrejátszottak, de nem javulhattak volna a mezőgazdasági termelés eredményei, ha nem lettek volna rendjén a dolgok.

. Az úgynevezett kettős feladat végrehajtható tehát, d* nem egyszerűen. Tény az ugyanis, hogy a falu szocialista átszervezése közben az egyéni parasztok termelési ked. ve bizonyos mértékig váltakozó. Érthető, ha egy paraszt- ember gondolkodik és azt mondja: másfél hónap múlva már a termelőszövetkezetben leszek, tehát nem vásárolok gazdaságom számára mezőgazdasági gépet és nem eszközlök beruházást. Az egyes parasztok termelési lendületében tehát jelentkeznek bizonyos köz-, beeső hullámvölgyek. Ez magától értetődik. De ezt a kiesést ki lehet és ki is kell pótolnunk a szocialista bázis segítségével. Az a mezőgazdaság, amely mint a miénk a szántó- terület több mint felén már szocialista bázison áll, az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek termelési színvonalának fejlesztésével kiegyenlítheti, sőt túlszárnyalhatja az említett termelési megtorpanást. Ezért a termelőszövetkezeteket tovább kell szilárdítani.

vagyunk azzal, hogy eredmény csak kísérleteikből születhet. Tudjuk, hogy a nagy eredményekhez idő kell, munka kell Kísérletezni kell — Igazat adok Novobátzky elvtársnak abban, amit ő úgy fejezett ki: tudomásul kell vennünk, hogy évről évre bővebb anyagi lehetőségeket kell a tudomány és a kutatás rendelkezésére bocsátanunk. Az emberi munKa differenciáltsága növekszik, mind nagyobb és nagyobb teret nyer a technika, az pedig nem fejlődhet tudományos kutatás nélkül. Világos tehát, hogy a tudományt és a kutatást évről évre nagyobb anyagi segítséggel kell úrnőit (ermelönxövetkexetekből több árui kell kapnia ax oraxágnak.

Elvtársak! A néptömegek előtt ez a számvitel rendkívül egyszerű. Ezért önmaguknak is úgy tehetik fel a kérdést: többet ad-e a termelőszövetkezet a népnek, vagy nem ad többet? Ha a termelőszövetkezet nem képes több árut adni az országnak, akkor — megmondom őszintén — mindnyájan jobban tesszük, ha a felvilágosító szó helyett elmegyünk egy kicsit kapálni. Mert abból is kijöhet vagy tíz kiló kukorica, bár egy kicsit már kiestünk a folytonosságból. No, természetesen ez tréfa. A valóság:

a szocialista mezőgazdaság sokkal több árut ad a népnek, mint a kisárutsrmclő gazdaság, az egyéni gazdálkodás.

Ez így van és így is kell, hogy legyen. A nyár elején a Győr megyei győztesek, az ország első szocialista megyéjének küldöttei bent jártak nálunk a Minisztertanácsban, önérzetes emberek, igazuk is van, nem kis dolgot vittek véghez, s ebben az ő személyes munkájuknak nem kis része van. De azért mi feltettük nekik a kérdést,mondván: nos, a győzelem megvolt, meg is ünnepeltük azt, hogy Győr megye az első szocialista megye: de most gyerünk tovább egy lépéssel : több búzát fog-e adni Győr megy? az országnak, mint tavaly? Ad-e több kukoricát, több sertéshúst, több marhahúst é több tejet? Az egész harc, az egész munka végső számvitele ugyanis ebben jelentkezik! Ha többet ad. akkor az égés7

nép azt fogja mondani: Hurrá, gyerünk, próbáljunk még egy-két szocialista megyét csinálni! Ha meg az sül ki belőle, hogy nem ad többet, akkor sok ember kérdezheti: minek szerveztük mi ezt a szocialista megyét, ha még több áruja sincs belőle az országnak?

A kommunisták helyesen fogták fel a kérdést. Győr megye szövetkezeti parasztsága pedig méltóan válaszolt: teljesítették terveiket, s a kongresszuson már joggal hivatkozhattak az -eredményekre. Ez is része a falu szocialista átalakításának.

Máris bebizonyosodott, hogy a szövetkezeti mozgalom fejlesztése, a falu szocialista átalakítása együtt jár a mezőgazdasági termelés emelkedésével.

Azt szoktuk mondani — mégpedig belső meggyőződésből — hogy a magyar paraszt munkaszerető, értelmes, az okos dolognak nem ellensége és ha akar, nagyszerű dolgokat csinál! Már az új termelőszövetkezetekben is nekifogtak a munkának és közülük sokan nagyon szép dolgokat csináltak. Azt hiszem, ha parasztságunk szocialista útra lép és jó központi vezetéssel, jó helyi irányítással dolgozik, akkor mi arról a bizonyos 115 százalékos szintről — amelyet a mezőgazdasági termelés 1938- hoz képest elért- — nagyon hamar élőre megyünk. Ezt a „ha- mart" természetesen években számoljuk.

Kádár János ezután

a tudomány és a kultúra egyes kérdéseiről

gatni. Ez azonban csak az érem egyik oldala.

— Egyik beszélgetésünk alkalmával azt kértük az akadémikusoktól, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagjaitól, hogy legyenek olyan szívesek és az ideálist kapcsolják össze a reálissal. Ez a dolog másik oldala. Hogy képletesen fejezem ki magamat, nagyon jó az, ha a mi tudósaink gondolataikkal, merész elképzeléseikkel az egeket ostromoljak, de lábukkal azért maradjanak'a földön. (Nagy taps.)

Csak azt kérjük: az ideális törekvéseket — hiszen tudóstól nem is lehet kívánni, hogy ne a lehető legjobbra törjön — kapcsolják össze a reális lehetőségeinkkel. Ha így tesznek, megvalósíthatjuk azt, hogy a tudomány évről évre igenis növekvő arányban kapjon támogatást a kormánytól.

S hogy' milyen lehetőségek állnak előttünk, arta csak egy példát. Bár nem jó korán dicsérni, mégis meg kell mondani: nagyon dicsérete' és jó dolgokat lehet máris látni ftz Akadémia Fizikai Kutató Intézetében, amely még nem is nagyon régi. Az ott dolgozó tudósok kutató munkájuk közben olyan műszereket állítanak elő, amelyek kísérleteikkel összefüggnek, s amelyeket már most exportálni is tudunk. Tehát egy elméleti kutatással foglalkozó intézmény gyákoria.

ti munkájával, ügyességével, ötletességével előteremti saját fenntartási költségeinek egy részét — mégha kisebbik részét is. Azt hiszem, további tényleges eredménnyel járna, ha ezt a példát figyelembe vennék a hasonló tudományos intézetekben.

— Szó esett a kultúra munkásairól is. Sokan beszéltek erről a kérdésről, tehát nem akarom részletezni, mert véleményem szerint Kállai elvtárs felszólalása meglehetős teljességgel tartalmazza az elvégzendő munka lényegét. Amit hozzá szeretnék fűzni, az a következő:

— Közismert, hogy van zz írók között egy-kettő, aki olyan ellenzékíóleségben van velünk. Ezen azt értjük, hogy dacosan nem csinál semmit. (Derültség.) Nincsenek sokan és kissé az olyan szomorú pelikánra emlékeztetnek, amelyik szárnya alá dugva fejét, téllábon állva gondolkodik: lépjen-e egyet a jövő héten. (Derültség.) Nincsenek sokan, olyan kevesen vannak, hogy meg is tudnám itt őket nevezni, de nem nevezem meg, mert nem akarom őket megbántani.

— Pár hónappal ezelőtt vitatkoztunk az „ellenzékieske- dő” írókartársatekal. (Derültség.) A vita első stádiumában mi elsoroltuk az ő hibáikat, ők pedig a mi hibáinkat. Nekik az a fő problémájuk, hogy a

párt vezet és még az irodalmai is irányítani akarja. Azóta már a második állásban rendezkedtek be és azt mondják: amit a Központi Bizottság mond, azzal mi egyetértünk, de lejjebb vannak olyanok, akik helytelen vonalat visznek. (Derültség.) így diskuráltuhk. Gondolkoztam és hallgattam őket. Aztán azt mondtam: nézzétek, ne tegyünk egymásnak sok szemrehányást. Valahogyan ugyanis úgy érzi az ember, hogy itt egy kicsit jobb pártot kaptatok, mint amilyet megérdemeltetek. (Derültség.\nekünk pedig olyan íróink vannak, amilyeneket mi megérdemlőnk. (Derültség.) A még berzenkedő és velünk túlságosan jóban levő írókat is reálisan kell néznünk és ha dolgunk van velük, arra kell törekednünk, hogy a mi pozícióink megtámadhatatlan, igazságos legyen.

A továbbiakban a vezetés egyes kérdéseiről beszélt Kádár elvtárs. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos vitában sók elismerő szó hangzott el a vezetésről, de volt bírálat is, Mindkettő nagyon fontos, meri az elismerés biztonságot, erőt ad a vezetésnek, erősíti azt a tudatot, hogy alapjában véve helyesen irányít, és sokat segít az is, ha bírálatot kap.

— Söjtör elvtárs nagyon szépen határozta meg a vezetés lényegét, amikor — immár a nép vezetésére is értve a dolgot — azt mondta:

a mi pártunk 400 ezer nyugodt és megfontolt ember,

aki tudja, mit akar és helyesen irányítja a munkát. Azt hiszem, ez a megfogalmazás alapjában véve meg is állja a helyét, egy kis kiegészítéssel.

Legyünk mi nyugodtak és megfontoltak, amikor a helyzeteket kell elemezni és a feladatot kell meghatározni. de én azt ajánlom, hogy legyünk ingerültek és türelmetlenek, ha hibákkal találkozunk.

És legyünk haragosak, ha ellenséggel, vagy bűntettel találkozunk. Mert hibák is vannak nálunk. Ezek részben revizionista, részben szektás eredetűek, részben azonban olyan tőről fakadnak, amelyeket már jóval előbb „feltaláltak”, mint akár a revizionizmust, akár a szektarianizmust, mint a közönséges emberi butaság, tre- hányság, a felelőtlenség — és ezek ellen is harcolnunk kell. (Taps.)

— Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy pártunk minden egyes tagja a párt vonalának, a párt határozatainak megfelelően járjon el, a párt szellemének, erkölcsének megfelelően éljen és dolgozzék. Ez a döntő, ez a legfőbb a vezetés szempontjából.

Az a döntő tehát, hogy a pórt minden tagja egységesen járjon el, egv vonalat vigyen, és itt nem lehet alkudozni.

Ha valaki egyetért a párt politikájával, akkor értsen egyet annak egészével és cselekedjék aszerint.

Ha nem ért egyet, mondja meg. Vitakozzunk, beszélgessünk — aztán, ha semmi sem segít, hát 1957-ben beiktattunk egy pontot a Szervezeti Szabályzatba: a párt minden tagjának erkölcsi elmarasztalás nélkül joga van saját akaratából kilépni a pártból. De aki azt mondja, hogy egyetért a párt politikájával, az ne válogasson a neki tetsző pontok között és ne mellőzze a többit, hanem köteles követni a párt vonalát a maga teljességében.

— Ami az állami és gazdasági vezetést illeti, van még tennivaló itt is. Az államapparátusban tíz- és tízezer elvtárs derekasan és becsületesen dolgozott az elmúlt három évben Másképp nem születhettek volna meg eredményeink. A rendesen dolgozó emberek mellett azonban van egy kisebbség, amelyik lelkiismeretien, vagy felületes, vagy esetleg alkalmatlan a vezetésre. Ilyen is

előfordulhat, de nem ez a többség. Miért nem boldogulunk hát gyorsabban a még meglevő hibákkal?

Azért, mert van nálunk egy betegség; ha például valamelyik állami, vagy gazdasági vezetőtől megkérdezzük, van-e bürokrácia, azt mondja: „Van egy kicsi.” Mindegyik ezt mondja. De ha azt kérdezzük: és a te minisztériumodban van-e? Azt feleli: ,,Ott nincs, ott mindenki rendesen dolgozik.” (Derültség.) Ha a másikat kérdezzük, az is azt mondja, hogy nála sincs (Derültség.) Ha a hibákat szóvátesszük, sokszor előre tudom a választ: ..Rágalom, hazugság, nem igaz, kitalálták... Illetve mégis igaz, de mi már négy hónapja a kollégiumban ezt megtárgyaltuk és már el is van intézve”. (Derültség.) Nem lehet ilyen receptekkel dolgosmi.

— Ismerek állami vezetőket: szívük-lelkük a munkásoké. Tudom, készek meghalni is a munkásosztályért, ha arra szükség lenne. Mindenre képesek, csak néha egyre nem: elismerni, hogy az általuk irányított területen valami hiba lehet. Ezzel kárt okoznak, saját magukat és hivatalukat is rossz megvilágításba helyezik a munkásosztály előtt és nem segítik a hibák kijavítását... Olyan embernek, aki trösztök, vágj' minisztériumok élén dolgozik, ahová tíz, vagy százezrek tartoznak, meg kell szoknia, hogy ha észrevételt tesznek apparátusának irányító munkájára, azt először is vegye komolyan! Vegye úgy, hogy igaz az észrevétel és ne mindjárt úgy, hogy nem igaz. Ha aztán kiderül, hogy nem igaz, akkor örüljön, de ne kezdje azzal a dolgot, hogy rágalom. És ne védje hamis presztízsből a „zászló becsületét”. Ezen változtatni kell.

Igaza van Kiss Dezső elvtársnak és másoknak, akik szóvá tették, jelenleg ellentmondás van a nép öntudatos részének aktivitása, lelkesedése, lendülete és a mi vezetésünk hibái között. Ezt az ellentmondást fel fogjuk számolni, mégpedig nem úgy, hogy megtartjuk a bürokráciát, a trehányságot és tönkretesszük a dolgozók lelkesedését, hanem úgy, hogy tönkretesszük a bürokráciát, a trehányságot és magasabbra szítjuk a lelkesedést. Gondoljanak csak arra. milyen nagy tömegek mozdultak meg a kongresszus előtti szocialista munkaversenyben és milj'en gyönyörű példáját adták az emberi helytállásnak! .

Mind állami, mind párt*

vonalon olj'an vezetés kell,

amelyik méltó az öntudatos dolgozók lendületéhez, lelkesedéséhez,

s ha minden vezető úgy fogja fel saját feladatát, amint a kongresszusi versenyben részvevő száz- és százezrek felfogták a párt szavának értelmét — akkor nyugodt lelkiismerettel tekinthetünk a jövőbe. (Hosszantartó, nagy taps.)

Kádár János elvtárs ezután a pártról beszélt.

— Nagyon örvendetes és

egészséges dolog az — háng- súlyozta —, hogy a mindennapi pártélet és a pártmunka belső tartalmát a párt központi politikai, gazdasági és kulturális feladatai képezik. Ez a helyes és arra kell törekednünk. hogy a jövőben mégin- kább így legyen, hogy a párt- szervezetek tevékenységében a jövőben még nagyobb szerepet kapjon a gazdasági és a kulturális munka.

Ha ilyen > tartalom hatja át a pártmunkát, akkor az oktatás is, a szervezés is, sőt a tagdíjfizetés is rendben megy. A tagdíjfizetéssel is úgy vagyunk — bocsássanak meg a hasonlatért —. mint annak idején a kölcsönjegyzéseikkel. Éveken át, egy álló hónapig, a párttagság a legállhatatosabb pártonkívű 1 iekkel együtt kölcsön jegyzéssel foglalkozott. Emlékeznek még rá: az egésznek annyi eredménye volt, hogy az utolsó években évi 700—750 millió forintnyi ösz- szeg bekerült az állami forgóeszközök közé. Amióta éz nincs, egy teljes hónapot nyertünk az igazi pártmunkára (Derültség.) Lehet, hogy egy kicsit ezért is megy most jobban a munka. Az a 700—750 millió forint is előkerül valahogy! Az egyik ember totózik. a másik lottózik, a harmadik csak egyszerűen beteszi "pénzét a takarékba. Általában rend van az országban, s ha a rendszer erős, ha a pénz stabil, ha az emberek normálisan élnek, akkor nem kell külön vitázni velük azért, amit ők önszántukból, jókedvűen ötszö- rösen-hatszorosan is túlteljesítenek. (Nagy taps.)

— Ami a belső pártélet kérdéseit illeti, elmondhatjuk, hogy a párt általában véve egészséges, erős és betölti történelmi feladatát. A mi gon(Folytatás a 3. oldalml