Népújság, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-19 / 298. szám
1959. december 19., szombat NßPÜJSAG é Vége felé járunk az 1959. esztendőnek és közeledik az új év: 1960. Az év végén az élet minden területén számvetést készítenek és mérlegre teszik az eredményeket, mulasztásokat, hiányosságokat. Ezek a számvetéseik szükségesek és hasznosak, hiszen ösz- szehasonlításokra adnak alkalmat és lemérhető rajtuk keresztül az előrehaladás, a fejlődés üteme, milyensége. Az összehasonlítás azonban akkor mutat igazi, hű képet, ha a múltba tűnő 1959. év eredményeit a korábbi évekkel vetjük össze, vagy éppen a felszabadulás előtti korral, akkori helyzetünkkel. Az ország, illetve Heves megye egészségügyi helyzetével foglalkozva, elöljáróban megállapíthatjuk, hogy egészség- ügyi helyzetünk a felszabadulás előtt messze elmaradt a szomszédos kapitalista államok mögött. Csupán néhány adat a múlt illusztrálására: 1926-ban minden negyedik újszülött meghalt medvénkben. 1939- ben a megye 190 orvost számlált és minden 10 ezer lakosra hat orvos jutott, nem szólva arról, hogy különösen a falusi lakosság anyagi erejéből nem futotta a drága orvosi kezelésre, nem is szólva a magas gyógyszerárakról. Ugyancsak 1939-ben a társadalombiztosításba bevontak száma alig érte el a megye lakosságának 30 százalékát. A felszabadulás, mint minden területen, így a közegészség terén is lényeges változásokat hozott. Mindenekelőtt megszüntettük a kiváltságokat, a kórházak I—II—III. osztályait. A kórházak, szanatóriumok államosítása biztosította, hogy minden beteget a legmegfelelőbb helyen gyógyítsanak. A társadalmi átalakulással arányosan növekedett a kötelező biztosítottak száma is. Jelenleg a biztosítottak száma meghaladja megyénkben a nyolcvanezret. Heves megyében jelenleg 317 orvos dolgosak, ami azt jelenti, hogy minden ezer lakosra jut egy orvos. Noha az orvosok, rendelőintézetek száma állandóan emelkedik, mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy egyre több orvosra, kórházi ágyra, rendelőintézetre van szükség. Ez természetes, hiszen dolgozóink részére ingyenes gyógykezelést és minimálisan olcsó gyógyszerárakat biztosítunk és a dolgozók élnek is lehetőségeikkel és ha betegek, gyógykezeltetik magukat. Ma már szinte rossz emléknek tűnnek azok az idők, amikor a tanyák és falvak szegény népe, a sokgyerekes családok — küszködve a kínzó nyavalyákkal, fertőző betegségekkel —, minden fajta kórral odahaza szenvedtek, vagy Házassági szokások a pápuáknál A igen házasságot megerőltető „inaskodás” előzi meg az új-guineai pápua törzseknél. Ha egy fiatal pár eljegyzi egymást, ez a következőképpen zajlik le: a vőlegény apja meglátogatja a menyasszony rokonait és megállapodik velük az árban, amelyet a jövendő asszonyért fizetni kell. Ezt általában gyöngyházkagylókban, gyöngy nyakékekben, baltákban és késekben követelik. Az ár lefizetésének gyakorlati lebonyolításánál a vőlegény nem lehet jelen. Ezután következik az eljegyzés megünneplése a lány szülői házánál. Másnap reggel a menyasszony megkezdi „inasko- dósát” jövendő anyósánál, aki bevezeti őt a főzés, kertészkedés, dlsz- nóhizlalás, gyermekgondozás, stb. 'ejtelmeibe. A lánynak különböző ételeket kell elkészítenie, amelyeket a vőlegény csaladjának férfitagjai alaposan megbírálnak. Maga a vőlegény azonban az esküvő napjáig ném ehet menyasszonya főztjéből. Az esküvő napján a menyasszony áltál elkészített és a vőlegény által elfogyasztott étel pecsételi meg a házasságot. A janguri törzshöz tartozó pápuáknál a fiatalok 15—17 éves korban házasodnak, a lányok még hamarább. Ha két évén belül nem, születik a házasságból gyerek, a férjnek jogában áll asszonyát kizárólag háztartási munkák elvégzésére korlátozni és új feleséget választani. Fizessenek a kövérek! Egy dán orvos a pénzügyminiszterhez intézett beadványában javasolta, hogy a normá- j lisnál nagyobb testsúlyú embe- , reket kilónként adóztassák meg. j „A kövérség fényűzés — han- j goztatta Svend Rudolf sen dók- j tor — és ezért méltányos, hogy i adót fizessenek utána. Manap- | ság senki sem kényszerül arra. j hogy kövér maradjon, mert j ezen megfelelő orvosi kezelés- j sei segíteni lehet. Ha viszont a dohányzást vagy a hazárdjátékot megadóztatják, miért ne lehetne a fölös kilók után is adót kivetni? Felmerül a kérdés, vajon Svend Rudolfsen doktor nem foglalkozik-e „csodás hatású fogyókúrák” rendelésével? Az ÉM. Heves megyei Állami Építőipari Vállalat egyik betonozó részlege a pince feletti fedém-betonozást végzi a most épülő gyöngyösi munkásszállón. A pél er vásári járás példamutatása és egy kis palóc furfang TAVALY a pétervásári járás vezetői arra hivatkoztak, hogy az ő vidékük iparilag fejletlen, lakossága szegény, építőipari vállalat nincs a közelben, szakembert nem kapnak, vasúthiány miatt nehézkes az anyagszállítás és ilyen „objektív” akadályok miatt a községekben tervezett út-, járda-, hídépítés, patakszabályozás és még sok minden más elmaradt. Ezzel szemben a megyed tanácson a napokban tartott értekezleten megállapították, hogy az idei községfejlesztési tervek teljesítésében és különösen a társadalmi munkák szervezésében első a pétervásári járás. Hogyan érték el ezt a szép eredményt, mi a sikerük titka? Ezután kutattunk és érdeklődtünk a hegyeken túli kis falvakban. — Pétervásárán nyár derekán alakult meg a községfejlesztési brigád. Akkor láttunk hozzá igazán a munkához — magyarázza Forgács Miklós mérnök. — Júliusban még 30 százalék alatt álltunk a tervek teljesítésével és 25 ezer forint hárem éve községről községre vándorolt, de sehol sem lett belőle eddig tűzoitószertár, Istenmezején három év óta halogatták az útépítést, község- fejlesztési célokra kettő millió, költségvetési felújításokra másik kétmillió volt a bankban és többen azt mondták itt, hogy mit kezdjünk ezzel a sok pénzzel. A vállalatokra hiába vártunk. A terveket, költégvetéseket megcsináltuk magunk, és mindig szívesen segítettek a járás szakemberei. Vagy 20 főnyi szakmunkás-brigádot szerveztünk. Az emberek azt mondták, hogy Bojtos Miklós bácsi sok éven keresztül önálló kőműves- és ácsmester volt, a brigád tagjai közül többen dolgoztak már akkor is a keze alatt, panaszuk nem volt rá, az öreg érti a szakmát, legyen ő a munkavezető. A kubikusokat Földi János, a bükkszéki munkásokat meg Szabó Gábor vezeti. A BRIGÁDOKNAK az AKÖV-től bérelt kocsi szállítja az anyagot, Mert akad itt anyag, helyben is, csak eddig nemigen tárták fel. Ma már nincs hiány homokban, folyamkavicsban, két kőbányát üzemeltetünk, a fölöslegből el is adunk, kőzúzót vettünk 110 ezerért, tavaszra hengerünk is lesz már. — És ki tudják majd használni a gépeket? — — Lesz azoknak munka bőven. Az idén Ivádon 85, Eger- bocsőn 85, Terpesen 90 ezer forint értékben építettünk utat, jövőre a gépék segítségével sókkal többre haladunk. Ivádon autóbusz várót építettünk, bővítettük, felújítottuk a kultúrházat. Kisfüzesen két új vasbetonhíd épült. Szederkénypusztán új gazdakört, orvosi rendelőt, várót, párthelyiséget építettünk, — sorolja a mérnök egymás után. — Győzik a munkát azzal a néhány emberrel? — — Hát módja van annak is. A mi brigádunk halad az élen. ők végzik a munkát, de segít a falu apraja-nagyja. Mert mielőtt hozzákezdünk a munkához, a község vezetőivel, a tanácstagokkal megbeszéljük a dolgot, ők aztán házról házra viszik a hírt és összefog a falu. Tudja, hogy jártam Bükkszéken? A patak teljesen alámosta a partot, nyolc-tíz házat kocsival már nem is lehetett megközelíteni. Megbeszéltük a teendőket, de mire kimentem, hogy felmérjem, a munkát már elvégezték, a patak partját rózsafonattal megkötötték és egyöntetű, szép léckerítést építefc- tßk MEGNÉZTÜK a bükkszék! új orvosi rendelőt, várót és tanácsadót, a kicsinosított erdő- kövesdi és bükkszenterzsébeti kultúrházat, Pétervásárán az orvosi lakást és a kastélyban átépített darálót. Mindezek a községfejlesztési brigád jó munkáját hirdetik. Feltűnt nékem és szóvá 18 tettem, hogy Pétervásárán milyen sok járdát építettek az idén. — Hátha még cementlapunk volna! De úgy mondták, az kell a tsz-építkezésekhez. Amikor megtudtuk, hogy a TÜ- ZÉP-telepeken akad cementlap, gyorsan összevásároltuk azt messzi vidékről is, és haza szállítottuk. Aztán jöttek az emberek, hogy itt ez a sok jó cementlap és veszekedtek, hogy ők meg a sarat tapossák; Azt mondtuk, cementlap az lenne, de a járdaépítéssel a jövő évig várni kell, mert a pénz elfogyott. Nem kell ahhoz pénz se tudomány, megcsináljuk mi magunk, türelmetlenkedtek a laktanya környékiek. Hozzá is fogtak mindjárt; következő nap jöttek a második és a harmadik utcából is: hát mi alábbvalóak vagyunk, nekünk mikor lesz már járdánk. A tanács vezetői csak egymásra néztek, aztán valaki megsúgta az embereknek, ha azonnal hozzákezdenének, akkor ... és délutánra jöttek a szekerek, hordták a cementlapot, minden agitáció nélkül egymás után építették a járdákat. ‘ — Volt ennél nehezebb ügy is. Erdőkövesden az első járda lerakásánál több kerítést le kellett bontani; Röpgyűlést hív- ltunk össze. Megmondtuk az 'embereknek, vagy beljebb teszik a kerítést, vagy nyákig járnak tovább is a sárban. A járda határidő előtt elkészült. Közben jön egy küldöttséé a másik utcából: csak az alvégen lehet járda? A mi utcánkban kőkerítések vannak, lebontjuk és arrébb rakjuk és már vitték is a cementlapokat. Hát így építettünk mi dupla meny- nyiségű járdát a legnagyobb anyaghiány idején. 1 — A közmondás azt tartja, csavaros a palóc eszejárása; Ügy látszik, van is ebben valami. — MAGUNKHOZ való eszünk ne lenne? Mert ugye a községfejlesztési alap minden forintja a nép ügyét szolgálja, a saját falvainkat építjük, szépítjük. Hát még jövőre. Jöjjön el egy év múlva, akkor nézzen szét a mi járásunkban! Fazekas László 1939-BEN KILENCÉVES kisfiú mutatkozott be illedelmesen Füzesabonyban azoknak, akik addig még nem látták, s nevét kérdezték: Marian Trojan. Ennél többet aztán nem is tudott mondani magyar nyelven, amit pedig anyanyelvén, lengyelül - beszélt, senki sem értette. Lengyelországból. Przemysl városából került ugyanis Heves megyébe a Kisfiú, s itt is élt öt és fél esztendeig. Megtanulta a mi nyelvünket, írásunkat, s mikor a búcsúzásra került a sor, sokan sajnálták, hogy visszatér hazájába. Megszerették, s azt gondolták, utoljára látják. Tévedtek. Marian Trojan visszatért Füzesabonyba, s ma itt él közel a vasútállomáshoz egy kedves kis házban feleségével, s annak szüleivel. Hosszú sor lenne elmondani visszatérésének körülményeit, elég csak okát adni. Még 1945-ben, Füzesabonyban tartózkodása végén megismerkedett egy ccpfos kislánnyal. az ő levelei hozták vissza 1956 augusztusában úgy, hogy utána, szeptember 2-án össze is házasodtak. Mindent otthagyott menyasszonyáért Marian Trojan Lengyelországban, minden, a szülővároshoz kötő emléket, az ismerősöket, a barátokat, csak egyet nem — a fametszés irán. ti olt.hatatlan. hatalmas szenvedélyét. Egy hatalmas máp- pában hozta át mindegyikei füzesabonyi otthonába, amikor 1958-ban megkapta a végleges letelepedésre jogosító magyar engedélyt, s őrizgeti mindegyiket. féltő szeretettel. A lengye] munkás egyszerű, tömör vonalakkal fába metszett képét, édesanyja megrendítően szép halotti portréját, még a nem nagyon sikerült levonatokat is a kis cigánygyerekről. A családban nem volt senki, aki a fametszés művészetének hódolt volna. Marian Trojan is csak 1955-ben kezdett el foglalkozni vele. Erről az időről így beszél: — A rajz már régebben is szenvedélyem volt. Mindent szerettem volna megörökíteni, amit megláttam, s a fametszéssel is tulajdonképpen ennek révén kerültem kapcsolatba. Arra gondoltam, hogy a rajzok helyett ezek maradandóbbak lesznek. Hozzá is fogtam volna, mindjárt az új műveléséhez, de nem ismertem a titkát. Egy lengyel asztalos- mester vezetett be a metszéí rejtelmeibe, annyira kedvel kaptam tőle, hogy már a kísérletezést sem tudtam abbahagyni. Egy sikert sok sikertelenség követett, s a még makacsai)!) elszánás: csak azérj is meg kell hódítani az anyagot. Az ilyenfajta „makacsság’1 eredményes, különösen ha buzdító. bátorító segítőtársa is van. Marian Troj an erre Nova Hután egy grafikusművész személyében talált, aki az alapok lerakása után elindította a fiatal férfit útján. Az első állomás egy „beugrás” volt, egy kiállításon való váratlan, de sikeres szereplés. Ez újabb erőt, ösztönzést adott Trojannak. Űjabb célok kerültek előtérbe, újabb lehetőségek kínálták magukat. Marian Trojan azonban nem az az ember, aki meggondolatlanul. megalapozatlanul belevág mindenbe. Most, itt Magyarországon tanul. A Műszaki Egyetem másodéves hallgatója, s tanulmányai csaknem minden idejét lefoglalják, a hét. végét meg Füzesabonyban, feleségénél tölti — ugyancsak munkával, a magyar építőművészet lengyel vonatkozásainak tanulmányozásával. Meg készülődéssel, új fametszet-sorozatának előtanulmányaival. — A JÖVŐ NYÁRON LESZ otthon. Przemysl-ben a mi gimnáziumunk 1950-ben végzett tízéves érettségi találkozója - mondja. — Nálunk egy ilyen találkozón az a szokás, hogv mindenki elmondja, mit végzett égy évtized alatt, s beszámol eredményeiről. Én kézzel fogható bizonyítékot akarok vinni. Egy tíz képből álló fametszet-sorozatot a budai várról, s egy húsz képből állót Egerről. Kettőt, hármat meg is mutat már az első kísérletek alapján készült munkákból. Az egyik a budai Mátyás-torony, a másik ugyancsak budai utcarészlet. Egy harmadik metszeten az egri Minaret, egy negyediken pedig a vár most rendbehozott bejárati része látható. Megannyi kis remeke a fametszésnek, Marian Trojan azonban nincs megelégedve mindegyikkel. Kicsit idegenes kiejtéssel — csak akkor érezhető ez beszédjén, amikor nagyobb indulattal löki ki magából a szavakat — mond magáról véleményt: — Majd ha hatvan éves leszek, akkor talán tudok valamit. Marian Trojan, amikor először kezdett el foglalkozni a fametszés művészetével, valami titkot keresett az asztalosmester magyarázata, bemutatója mögött. Maga végül a titok birtokába jutott, de most már nemcsak ezzel az eggyel rendelkezik, hanem egy újabbal is: a saját munkájával való örök elégedetlenkedés titkával, ami már magában biztosíték az egyre gyorsabb, tökéletesebb fejlődésre. A két sorozat elkészítésén kívül nincsenek különösebb tervei fametszési munkájával kapcsolatban. Azazhogy mégis: 1960 januártól levelező tagja lesz az egyetemnek, itthon, Füzesabonyban, vagy Egerben vállal munkát. Több ideje lesz mindenre, csak beosztás kérdése az egész. Nappal dolgozik, utána, egy kis ideig metszeteivel foglalkozik, s este még marad idő a tanulásra. Az egyetemi tanulmányokra és a fametszéssel kapcsolatos önképzésre is. Hogyan. ki lehet ebben segítségére? Füzesabony fiatalsága. — Én a magam által kijelölt utat járom — mondja Marian Trojan — s sikerrel akarok a végére érni. A fametszésse: kapcsolatos önképzési rendszerem talán kicsit különös, de sikerében bízom. MIT AKAR TENNI? Januártól, a Járási Művelődési Ház segítségével maga köré gyűjti azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek Füzesabonyban a fametszés munkája, művészete iránt — már vannak néhá- nvan — s miközben segíti kezdő, botladozó első lépéseiket, maga is tanulni akar tőlük. Üj elkéozeléseket kidolgozni, új témákat ötleteket átvenni s velük egvütb maradandó anyagban, fába'f megörökíteni. — új titkokat keresni Ma Svédországon. Weidinger László Marian Trojan „titka“ meg a helyzet, noha van még bőven tennivalónk a jövőben is. Szükség van és terveink vannak a szakorvosi rendelők számának bővítésére, hiszen a tsz-mozgalom fejlődésével a következő időkben további SZTK-beteglétszámemelkedés várható. Igen örvendetes, hogy megyénkben a tbc-betegak száma, a legfrissebb statisztikai adatok alapján 18,8 százalékkal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában. A szűrővizsgálatok száma 38 8 százalékkal növekedett a múlt évihez viszonyítva. Ez év eredményei közé tartozik az is, hogy a bőr- és nemibetegek száma megyénkben 25,7 százalékkal kevesebb, mint egy éve. 16,7 százalékkal csökkent a balesetek száma is 1958-hoz viszonyítva. Az egészségügyi fejlődésre jellemző, hogy a betegségük megelőzése már a születés előtt megkezdődik. Megyénkben jelenleg 87 gondozási kör működik. ahol az elmúlt évben a szülő anyák 89, a csecsemők 87 százalékát vizsgálták meg. Érdemes megemlíteni, hogy a szülő anyák megyénkben az elmúlt hat év alatt mintegy 15—IS millió forint értékű kelengyét kaptak ingyenesen. Egészségügyi fejlődésünk legbiztosabb fokmérője az a tény, hogy ma már az átlagos életkor 59 év, a felszabadulás előtti 48-cal szemben. Világos tehát, hogy népi államunkban nemcsak jelszó, de igaz valóság is, hogy .a legfőbb érték az ember.” Szalay István pusztultak, mert nem volt pénz orvosra, kórházra és nem maradt más mentség, mint a csodatevő „vizesruha”, vagy a babonák esztelen, de sokrétű ., gyógymódja”. Igen. Eltemettük már ezeket az időket, óriási lépést tettünk előre, de még mindig keveset ahhoz, hogy elégedettek legyünk. A múltnak nagy vétkeit, mulasztásait pótoltuk az elmúlt tizenöt esztendő alatt, de terveink, szándékaink még biztatóbbak az eddigi eredményeknél is. Dolgozóink egy része hajlamos arra, hogy természetesnek vegye az ingyenes betegellátást, a kórházi ápolást és az SZTK által nyújtott lehetőségeket. Csak akkor tudnánk meg igazán, hogy mit nyújt ezen a téren népi államunk, ha egyszer is kifizettetnék velünk az orvosi kezelést, a gyógyszerek teljes árát, vagy éppen a kórház költségeit, ahol éppen magunk, feleségünk, vagy gyermekünk töltött el néhány napot, vagy hetet. Egy ismerősömtől hallottam a minap, aki nemrég tért haza külföldről: A kapitalista államokban az emberek csak azért imádkoznak, hogy betegek ne legyenek, mert óriási pénzbe kerül a gyógykezeltetés, a kórházi költség — nem szólva arról, hogy az üzem, vagy gyár, ahol dolgoznak, eay bizonyos idő múlva — tekintet nélkül betegségére — egyszerűen felmond és elbocsátja állásából az illetőt. Ismételten kell hangsúlyozni, hogy nálunk és a szocializmust építő államokban gyökerében, alapjában változott Egészségügyi számvetés
