Népújság, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-15 / 269. szám

1959. november 15., vasárnap

SEpOJSAi,

3

A gyermeknevelés problémái

Az ember társas lény, a közösség egy tagja, szoros szálak fűzik alihoz a környezethez, amelyben él, dolgozik. Ezek a szálak azonban csak akkor értékesok, ha hatásukban vonzóak, a közösség érdekeit előbbre helyezik az egyéni érdeknél, az egyént a közösséggel valóban összekapcsolják. Az együttérzés, a segítőkészség, az önzetlenség, a bizalom azok az erők, amelyek hatásukban valóban előbbre vivői a közösségi életnek. Hiába hallana azonban a gyermek ezekről a szép tulajdonságokról, ha valóban nem győződne meg azok igazságáról, szépségéről. Ezek a tulajdonságok a barátkozásban nyerhetnék kifejezést

A gyermeknél még barátságról, mély, hatásaiban nagy erőt hordozó vonzalomról nem beszélhetünk. A gyermek természetéhez a pajtáskodás áll közelebb. Ha kimegy az utcára, már pajtás után néz, ha kilép az iskola kapuján, megvárja azt. aki pillanatnyilag szívéhez a legközelebb áll. A tanteremben is akkor érzi magát igazán jól, ha pajtása mellett ülhet A legnagyobb ritkaságok közé tartozik, hogy egy gyermeknek nincs pajtása.

A pajtáskodást még főleg az érdek szabályozza. Egy új papírszalvéta, egy labda, egy játék már pajtásokat húz a gyermek felé. Pajtáskodnak vele, mert csak így nézhetik meg egy-egy percre a szalvétát, csak így labdázhatnak ők is a szép gumilabdával, csak így játszhatnak az érdekes játékkal De ezeken az apró önzéseken keresztül jut el a gyermek azoknak az érzéseknek a megízleléséhez, amelyek megnyilatkoznak az örömben, a bánatban, az együttérzésben, az egymást segítésben, az ösz- ezefogásban. s az önző emberkének megmutatják a önzetlenség érzésének új ízét.

két is rábízhatjuk, olyan kincs, amelynek értéke felmérhetetlen,

Ha ilyen. hatalmas neveiőér- télve van a gyermeki, az ifjúi barátkozásoknak, a szülőknek is sokkal nagyobb gondot kell fordítanák rá. Vannak szülők, akiír nem néztek utána, kivel barátkozik a gyermekük, vagy legalábbis nem tulajdonítanak ennek különösebb fontosságot. Csak amikor már megmutatkoznak a romboló hatások, döbbennek rá, hogy keressék az okot, de akkor már a jóra való visszatérítés óriási munkát, türelmet és keserűséget jelent.

Egyik Volt tanítványom, évekkel ezelőtt, önvallomásában ezeket írta: „Volt egy barátom. Egy nap megkérdezte:

— Miért nem jössz ki délután?

— A leckét csinálom — válaszoltam. — A lecké-ét? — csodálkozott. — Igen — feleltem.

— Tudod mit? Mondok neked egy jó tanácsot. Most menj be a szobábal Mondd azt, hogy a leckét tanulod, és osonj ki! Én itt várlak... — Jó, megpróbálom — egyeztem bele. — És mi lesz a leckével? — kérdeztem. — Majd megcsináljuk este! — szólt rám türelmetlenül... Sikerült kiszöknöm. Egész estig játszottunk. Hamarosan besötétedett. Este már nem tudtam megcsinálni a leckét. Tanító bácsi aznap nem nézte meg a házi feladatot, de éreztem, hogy bűnös vagyok”. Ez a gyermek önmaga döbbent rá, hogy fel kel! hagynia a barátkozást azzal a fiúval, aki őt a rosszra csábította. Nem így történt, azonban azokkal az alig tizenhét esztendős fiatalemberekkel, akiknek ügyét a nyár vége felé tárgyaltuk az egri járásbíróságon, társadalmi tulajdon sérelmére betöréssel ismételten elkövetett lopás és va- gyanrongálás bűntette miatt. Az elhangzott ítélet mögött a szülők is vádlottként állottak,

dig találkozik az eltiltottal. Hazajövet, a szülők kérdésére, a hazudozás védekező fegyverére szorul. Gyakori hiba az is, amikor a szülő leszólja gyermeke előtt annak barátját. Tulajdonképpen igaza van, csak a módszere helytelen, mert a gyermek, barátjának leszólását személyes sértésnek veszi, úgy érzi, hogy őt bántotta meg az édesanyja, édesapja. Csak még fokozottabb mértékben ragaszkodik pajtásához, barátjához.

Sok szülő élesen szembeállítja gyermekét barátjával Ilyenéket mond neki: „Már megint piszkos a cipőd! Nézd meg a Jancsiét! Az övé mindig ragyogó, tiszta.“ Ezek az örökös szembeállítások bántják a gyermek önérzetét, nem elkövetett hibájának a belátására vezetik, hanem a dacot, a keserűséget váltják ki szívéből.

Az ig gyakori hiba, hogy a szülő nem Következetes, ^ nem kéri minden esetben számon, hol járt, mit csinált, kivel töltötte él az időt, míg a szülői háztól távol járt. A gyermek kihasználja ezt, és azzal tölti el az idejét, aki a ő természetének megfelel. Ha pedig a megengedett időn túl marad távol a gyermek, s a szülő szó nélkül hagyja ezeket a kimaradásokat, önmaga engedi gyermekét arra az útra, amely csak lefelé vezethet a • lejtőn.

Mikor jár el tehát a szülő helyesen? A legfontosabb, hogy gyermekének megértő, igaz barátja legyen. Beszélgessen vele gyakran, de ne úgy, hogy a gyermek már előre féljen ezektől a beszélgetésektől. Érezze, hogy szülei érdeklődnek az ő apró örömei, de bánatai után is. A meleg hang, a megértés őszintévé teszi a

Elkészítették tervüket

gyermeket, felnyitja szívének a legeirejtettebb zárait, s az apró örömök, bánatok elmondásával együttjáró kettős öröm és fél bánat megteremti azt a meleg légkört, amely beleszólást enged a gyermeki szív legféltettebb jogába, hogy kivel barátkozzék.

Helyesen jár el az a szülő, aki néha-néha meghívja gyermeke barátját. Hyen alkalmadkor azután megfigyelheti a játékukat, a beszélgetésüket. Az azokba való időnkénti bele- kapcsolódás csak mélyíti gyermeke barátjának a megismerését. Ha aztán úgy látja, hogy ez a megismerés gyermeke jellemének a kialakulására hátránnyal jár, akkor újabb ismeretségek útját készítse elő. akár családlátogatással, akár pedig kirándulásokra való meghívással.

A leszélással, az egyenes le: tiltással csak megnehezíti azt az utat, amely gyermekét a helyes és jó barátkozás felé vezetné. A szembeállítás helyett beszélgessen él a piszkos cipőről, a rossz feleletről, a he. lyes tanulásról, éreztesse meg gyermekével, hogy tettével bánatot, szomorúságot okozott neki. A belátás útja a legbiztosabb út, amely a hibák leküzdéséhez vezet. A szülői háztól való távoliét számonkérésében pedig legyen következetes, s ne engedje meg a legkisebb kilengést sem.

A jó példa a legnagyobb vonzerő, amely a jellem kialakulását a helyes útra tereli. Segítsük tehát a gyermeket, az ifjút, olyan baráti szálak megszerzéséhez, amelyek már példaad hsukban is kialakítják a közösségi élethez szükséges szép emberi tulajdonságokat.

Hórvölgyi István

a kerecsendi úttörők

Az ifjú korban már beszélhetünk barátságról. Az érdekeket félretolják az érzelmi szálak, a hasonló gondolkodás. Az ifjú meglátja társában a szépet, a jó tulajdonságokat, s a közeledés szálai gyakran egész életre kiható szoros barátsággá fűzik össze őket. Hatásaiban ezeknél jelentkezik az élet egyik legszebb ajándéka, hogy nem maradnak soha egyedül, mert mellettük lesz mindig '— ha távolságokon át is — a jó barát. Tudni azt, hogy van valaki, altiban nem csalódhatunk, akire az életünakik nem törődtek gyermekeik barátkozásával.

A szülőknek tehát elsőrendű kötelességük utánanézni, hogy kivel barátkozik a gyermekük. Ezt általában meg is teszik, azonban egyik leggyakoribb hiba, hogy ráerőszakolják gyermekükre a nekik rokonszenves gyermek barátságát, ugyanakkor pedig eltiltják attól, hogy másokkal érintkezzék. A barátság azonban nem megrendelésre születik. A gyermek elmegy hazulról azzal, hogy a „kijelölt1’ barátjához megy tanulni, közben peMegtartották első foglalkozásukat a kerecsendi úttörők, ahol elkészítették ez évi munkatervüket. Sok minden szerepel ebben a munkatervben, amelyeknek megvalósításához már hozzákezdtek a pajtások. Elhatározták, hogy minden úttörő beszerzi az egyenruhát, eddig közel 2000 forint értékű ruhát rendeltek az Úttörő Szakszervezettől.

Két hold földet kaptak a tanácstól, s annak megművelését is ők végzik majd el. Tervük, hogy kukoricát fognak termelni, s a jövedelemből pótolnak

a nyári táborozás költségeihez. Ugyancsak erre gyűjtenek majd a színdarabok rendezéséből is.

Készülnek november 18., •— Kerecsend felszabadulásának méltó megünneplésére is. Nem feledkeznek meg a takarékosságról sem. Versenyeznek az őrsök, hogy melyiknek lesz több takarékbélyege. Eddig több mint 4000 forintot gyűjtöttek össze, az egyéni átlag 20 forinton felül vám

Ifj. Szentgyörgyi László,

csapatvezető

1958 196S

Az új ötéves tervben, a dolgozó nép életszmvoJ ' abbi emeléséért 55 százalékkal emeljük a nyers melését. Ez a szám is hűen kifejezi egyrészt, hog műnk mindent elkövet népünk élelmicikkekkel vt felelő ellátására, másrészt annak szükségességét, lattenyégztésünk intenzív, nagyüzemi módon tér®.

ítészéijunk a ,,bicikli-politika

amely, sajnos, még igen sok ember tulajdonsága. 1 denki, miről van szó. Adva vagyon egy ember, i középszerű beosztásban, aki úgy akarja pozícióját teni — megtartani, vagy magasabbal felcserélni —, h letlenül „tapos lefelé”: szemforgatóan szigorú és heteden beosztottaival szemben, nagyon vigyáz c közöttük és közte mindig meglegyen a megfelelő magát nagyképűen csalhatatlannak, főleg pótolhi tünteti fel, aki ura és parancsolója az egyszerűbb s akihez az egyszerű lelkek szava, bírálata fel sí Jellemző, hogy szereti, ha agyba-főbe dicsérik, a di vállveregető leereszkedéssel fogadja, mintha nem i né az egész, de azért szorgalmasan megjegyzi valar, alkalomadtán fel is használja azokat.

Így tehát lefelé... S felfelé? Ez már más kápc „fenn” még magasabb beosztású elvtársak vannak a mi emberünk: akikkel leghasznosabb jóban lenni, szik is mindent megtenni, hogy ez a jóviszony ki s számára mindenképpen hasznosan gyümölcsözzön. a

dimenzióban ő van alul, s tudja, mi esik jól a „főni Jólesik egy kis születésnapi figyelmesség, jólesik a bi,' . gerinchajlító szolgálatkészség, a ,Jönök” humorizáld sősorbani megértése és tapsolása, helyes az, ha a látja, hogy az ő beosztottja úgy bírál, hogy az nem c hanem inkább emeli a tekintélyét... és így továbfi.

Persze, sokkal többen vannak olyanok, akik mai tározottan rácsapnak a biciklizéstől lihegő „barátim, vére, ha az valahol megjelenik — és ez a helyes. N künk szükségünk olyan emberekre, akik nem tudásu termettségükkel akarnak életteret biztosítani maguk nem elvtelen és törtető &bicikli-politikával”, más hátrányára és kárára...

“CCOOCCC UOCXX*>ÄXX»OC©COOCKXflCQeCCOOClCOOOOCOOOCroOOCO«KX)OCOOCXXX^^ OCOOOOOO

Ez a kép Várnában készült, a bolgár tengerpart legnagyobb kik5- tóvarosában, ahol a világ minden nemzetiségének hajói megfordulnak, árut visznek, hoznak, messzi idegen országból. Ma már a bolgár hajók eljutnak a Bolgár Népköztársaság ipari, mezőgazdasági cikkeivel Dél-Amerikába éppen, úgy, mint az ötödik világrészbe: Bulgária kereskedelmi flottája jó nevet vívott ki magának * nemzetközi hajózásba**

Az éttermek zsúfoltak, az üzletek tömve emberekkel, a kirakatokban kétségtelen árubőség: nem kell különösebb képesség hozzá, hogy megállapíthassa bárki — emelkedő életszínvonal, gazdagodó élet jellemzi a bolgár főváros lakóinak életét.

S nemcsak a fővárosét, amely csak jelzi, de egymagában még nem jellemzi a mai Bulgáriát.

Mi a titka, hogy ebben az országban, ahol, ha lehet, még nagyobb volt a nyomor és a sötétség, mint Horthy Magyar- országán, ahonnan ezrek és ezrek vándoroltak „ki”, éppen hozzánk, Magyarországra, itt keresni jobb életet — mi a titka, hogy most ebben az országban úgy élnek az emberek, ahogy annak idején legfeljebb csak megálmodták?

\ines különösebb titka

A felszabadult bolgár nép, pártja vezetésével most maga élvezi szorgos munkájának minden gyümölcsét, olyan ipari központokat hoztak létre, amelyek bármely klasszikus ipari ország díszére válna. Várna, a Fekete tengernek ez a gyöngyszeme nemcsak természeti szépségéről híres, nemcsak üdülőinek kilométer hosszú soráról —, de üzeméiről is. A hatalmas hajógyár, textilüzem, a közelben levő modem, imponáló nagyságú cementgyár, hogy csak néhányat említsünk, ezt az iparosodást jelzi. Rasse, ez a Duna menti ősi város sem csak szépségéről ismert, de arról is hogy 100 ezer lakosa közül 40 ezer az ipari munkás, hogy ötven nagyüzemében a mezőgazdasági gépiektől a konzerváruig, a bútortól a textilig mindent gyártanak

K^CCOCCOOCŰOOOOOOCSOOOCCOOCJOOO

és jó részét exportálj;

A szocialista ipar n •

teremtése, ennek az lenyűgöző arányú feji; első „titka”, hogy Búig már csak földrajzilag gazdasági és politikai « kultúrájában, fejlődésé a méhen messze maga o *- >.

hagyott nem egy nyu szágot

A másik titok: a me. ság. S erről a titokról, nek fátylát sikerült tel szében fellebbenteni, ki vebben essék most sí. véletlenül: hazánk mez ■ sága mai nagy átalakít, holnapját ott láttuk é mel láttuk Dobrudzsák gária éléskamrájában.

Már a repülőgépről verőfényes időben vitt Szófiából Várnába, ol képiét láttunk magun amely életteli makett! zolta alánk a ma Bu nak arcát Hatalma függő táblákon suhar a gép árnyéka, amelye itt-ott tört meg a város ségek körül húzódó k< goltsága. Itt, ebben az ban befejezték a me ság szocialista átal- nagy és milliomos kol o • tömörült a dolgozó pa

Volt alkalmunk arr ellátogassunk többek abba a kolhozba is, al < 1957-ben megfordult K; nos elvtárs is, megtek Bulgária egyik legnagj lami gazdaságát és eg; dem mezőgazdasági 1 intézetét. Az itt szerzett benyo» mások nemcsak egyszerűen megismertettek bennünket a mai bolgár mezőgazdasággal de választ adtak például arra a kérdésre is, miért olcsó és miért sok az élelmicikk Bulgáriában. (Folytatjuk!

nép Igaz ismeretét. Emiatt aztán kicsit szemlesütve kell írni a sorokat, amelyeknek nem véletlenül adtuk az útinapló címet, mert bizony inkább csak feljegyzések, benyomások ezek, mintsem a teljes és magabiztos tájékozottságon alapuló, elemző beszámoló gondolatai.

Egyben azonban bízunk: ez a kis naplószerű feljegyzés is hozzájárul majd a két olyany- nyira azonos sorsú nép barátságának továbbmélyítéséhez, egymás jobb megismeréséhez, azoknak a szálaknak erősítéséhez, amelyek nemcsak a történelmi múlt alapján, de még inkább a történelmi jelenből fakadó jövő alapján összekötik a magyar és a bolgár népet. Ha ehhez valamicskét is hozzájárultunk, nem végeztünk hiábavaló munkát.

A repülőgép, amely a vattahátú fellegek felett, több mint háromezer méteren, suhanva vitt minket Szófia felé, a TAP- SZO menetrendszerű járata volt. A Bolgár Légiforgalmi Társaság szervesen bekapcsolódott Európa légiközlekedésébe, gépei biztosak, kényelmesek, gyorsak:

két és félóra alatt

leszállás nélkül a bolgár fővárosba szállított bennünket. A repülőtérről autóbusz vitte be az utasokat a városba, mellettünk két magyar külkereskedelmi tisztviselő üldögélt, most érkeztek Bukarestből, egy másik géppel. Voltak a buszon németek és franciák, lengyelek; egy kisdarab a nagy

L

Valljuk be őszintén: itthon, újságot olvasva, beszámolókat hallgatva, gyakran úgy érezzük, hogy lényegében egész jól ismerünk egy-egy országot, egy-egy népet. Látni már csalt a vizuális emlékképek szempontjából volna érdekes, mert különben... Valahogy így voltunk mi is Bulgáriával, ezzel a baráti országgal és népével, amelynek történelme hasonló volt a miénkhez, s amelyről annyit olvastunk, hallottunk, hogy bízvást kijelenthettük — azt hittük — érdekeset adhat még, de újat már aligha^

S mint annyiszor, úgy most is csalódtunk. Kellemesen és kicsit szégyenkezve, őszintén beismerve annak az egyszerű mondásnak, az igazságát: lakva ismerni meg az embert. Majd három hetet töltöttünk ebben a természeti szépségekben és kincsekben egyaránt gazdag, a Fekete tengerrel ölelkező országban és most, hogy emlékeinkben visszakutatva, összegezni próbáljuk az élményeket, meg kell állapítani: ismerni, ismerkedni az országgal, az élettel, a népével — az sikerült. Megismerkedni, egészen közel hatolni ennek a szabadságszerető nemzetnek diadalmasan dobogó szívéhez, már kevésbé.

Nem rajtuk, inkább az időn, 3 tán egy kicsit rajtunk is múlott mindez, akik az itthoni „jól tájékozottság” szemellenzőjével csak kiegészíteni akartuk azt, amit nem kiegészíteni, de teljes egészében megalkotni kellett volna magunkban: egy

GYURKÓ GÉZA — SUHA ANDOR:

Qjidjmjdai litbuifiLó

zően monumentális, élete mind pezsgőbb ritmusú, lakói vidámak, kedvesek, közvetlenek.

Telve optimizmussal szemlélik a jövőt, s a jövő várományosai ott nyüzsögnek a megszámlálhatatlan téren, parkban — sok gyerek van Szófiában és a „gyermekkultusz” úgy látszik nemcsak magyar betegség... Mint ahogy nem is betegség ez, még gúnyos fogalmazásban sem, hanem a növekvő élet- színvonal legbiztosabb mércéje.

világból. Ha Szófia a sző teljes értelmében még nem is világváros, de nem kell sok idő és azzá leszw A néhánynapos szófiai tartózkodásunk legalábbis erről győzött meg. Fejlődik, rendkívül gyors ütemben fejlődik és szépül ez a város, amely a századforduló idején éppen csak hogy megérdemelte a nyugati értelemben vett város nevet, s amelyben most jóval több, mint hétszázezer ember él, dolgozik. Központja lenyűgö