Népújság, 1959. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-06 / 261. szám
1959. november 6., péntek N8PBJSAG Tapasztalatok az idei szőlőtermelési után MEGYÉNK MINDEN szőlő- vidékén befejeződött a szüret, sőt a présházi munkák zömét is elvégezték, a gazdák. A mustok nagy része már a hordókban erjed, legfeljebb néhány egri pincében forrnak még kádon a-vörös borok. Az idén valamivel előbb fejeződtek be a szüreti munkálatok, mint a tavalyi esztendőben, egyrészt a kisebb termés, másrészt pedig az időjárás miatt. A szüret idejét különben nem is lehet naptári időben meghatározni, mert az őszi időjárás erősen befolyásolja. Ki gondolta volna, hogy október első hetében kemény talaj menti fagyokat kapunk (1 és 5 Celsius fokkal!), amely a szőlő vidékek legtöbbjén a szőlő lombozatának túlnyomó többségét leperzselte, úgyany- nyira, hogy ezzel a szőlő további élettevékenysége le _ is zárult. A szürettel tovább várni most már ezért sem lehetett. i Persze arra sem igen gondoltunk, hogy a bortároló-tér hiánya miatti aggodalmak rövid kct hónap leforgása alatt megoldódnak. A nyári bő terméskilátás felesleges pánikot keltett a tárolóteret illetően. Mi okozta rövid időn belül a nagy terméskiesést? Mert bizony a jóslatok nem váltak be, igenis terméskiesés okozta, hogy a tárolótér-probléma megoldódott. Talán bizony a termésbecslések voltak túlzottan kedvezőek? Kétségtelen, hogy a termésbecslések kissé túl lőttek a célon, ami az óvatosságot illeti, azonban ez a körülmény egymagában még nem okozott volna ekkora eltolódást. AZ 1959. ÉVI NYÁRI termésbecslésből, azt a hasznos tanulságot lehet levonni, hogy a nyár derekán túl, azaz a pe- ronoszpóra-veszély javán túl sem vehetjük bizonyosnak a tőikén mutatkozó termést, még a jégeső elmaradása esetén sem. Mi történt voltaképpen a nagvnak ígérkező szőlőterméssel?" Mert, hogy általában csak gyengéről, a gyengén közepes terméseredményekről hallunk az idén, és hogy közepes, vagy jó terméseredmények csak szórványosan fordulnak elő. Általában az a tapasztalat, hogy az idei termés a tavalyinak mintegy 50—70 százalékára becsülhető, de előfordult bizony, hogy még az 50 százalék alá is süllyedt. Ilyenformán megközelítjük a valóságot, ha megyénkben átlag 16 mázsás holdankénti termés- eredményt veszünk számításba. Még ezt a feltételezett terméseredményt is csökkenti az a szüreti tapasztalat, hogy az idei mustmennyiség aránya a szőlő súlyához képest kedvezőtlen számot mutat. Ennek a magyarázata főként az őszi fagyokkal együtt járó bogyó-töppedés és nedvesség-veszteség. De hozzájárult a szőlőbogyó kevéslevűségehez a több mint kéthónapos száraz időjárás is. A hátrányokkal szemben viszont jelentős minőségi eredmények adódtak, ami némi kárpótlást jelent a szőlőtermelőknek. Általában 19 cukorfok Eeletti mustokkal kezdték a szüretet október hó elején és a hó második felében már igen sok 21—22 — sőt ennél még magasabb cukorfokú mustokaí is nyertejt a termelők. így ha a mennyiség nem is, de a minőség mindenképpen kedvező lesz borvidékeinken. ELÖLJÁRÓBAN említettem, hogy a termés mennyiségét rendszeresen megdézsmáló pe- ronoszpóra a legkritikusabb időben, május végén és június hó folyamán egyáltalán nem, vagy csak egészen szórványosan pusztított. A június hó vége felé beálló kiadós esőzések hatása alatt — amely időszakban mintegy 80 milliméter csapadék; hullott le két hét alatt Egerben — a pero- noszpóra-fertőzés feltűnőbben megmutatkozott. Ilyenkor már az alsó levelek megerősödtek és a fertőzés főként a fiatalabb és gyengébb új hónalj- és hegyleveleket támadta meg. A peronoszpóra nyári spórái ilyenkor már a szőlőbogyók zöld kocsányaira veszélyesek. A még zöld, vagy zsendülö szőlőbogyókat a kocsányokon keresztül támadják meg, körülbelül két heti lappangási idő közben. Azok a szőlőtermelők tehát, akik ebben az időben, azaz július vége felé a bordói leves permetezést elmulasztották. azok -minden bizonnyal komoly fürtperonosz- póra-kárt szenvedtek. Az ilyen fertőzött bogyók már augusztus második' felében és szeptember elején egyenként, vagy fürtáganként összeráncosodtak, összeestek teljesen, vagy a bogyók féloldalán, — aszerint, hogy a peron oszpóra-fertőzés a szőlőbogyót a fejlődés me- jlyik stádiumában érte. Sok szőlőtermelő ezt a kártételt, — mivel igen alattomos — nem ismerte fel. Más okból próbálják megmagyarázni a kárt, s különböző népies elnevezésekkel! illetik, kolera, buddoóra- gya stb). Jó néhányan — tegyük hozzá: tévesen — a bogyókra tűző nap melegének tulajdonítják a kárt, holott ez egész más kórtani képet mutat. Véleményem szerint a július végén elmaradt bordóileves permetezések, vagy a rézmész. porral való por zások elhagyása következtében a fürtpero- noszpóra a várható terméshozam lecsökkenéséhez jelentősen hozzájárult. Általában az a tapasztalat Egerben, hogy a szőlőtermelők zöme a rézmész- porozást nem alkalmazza, pedig a fürt peronoszpóra elleni Megnyílt Varsóban a KGST Nemzetközi Mezőgazdasági Műszer ás Mérőeszköz Kiállítása A méréstechnika, mint tudományág ma már az egész világon. de különösen a szocialista országokban szerzett magának mérhetetlen jelentőséget. A mezőgazdaság szocialista átszervezése a műszertechnika újabb térhódítását hozza magával a mezőgazdaság minden ágában. Ezért a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa határozatot hozott Nemzetközi Mezőgazdasági Műszer és Mérőeszköz Vándorkiállítás rendezésére, hogy a szocialista országok mezőgazdasági tudománnyal foglalkozó dolgozóit megismertessék a legkorszerűbb műszerekkel, s azok alkalmazásával. November 3-án Varsóban ennek jegyében nyílt meg ünnepélyes keretek között a sikeres moszkvai és lipcsei rendezés után immár harmadszor a Nemzetközi Mezőgazdasági Műszerkiállítás. A Tudomány és Technika Palotája előtt —a kiállítás színhelyén —, Szovjetunió. Lengyelország. Csehszlovákia. NDK és Magyarország, az öt részvevő ország zászlaja leng. A kiállítást nagy érdeklődés kíséri. Nemcsak a lengyel mezőgazdaság tudományos kutatói és szakemberei tekintik meg az öt ország legkorszerűbb módszereinek bemutatóját, hanem egyetemek hallgatói és a politechnikai oktatásban részesülő fiatalok is. Hazánk a kiállításon 150 nagy jelentőségű — köztük világhírnevet szerzett — műszerrel képviseli magát. Kiállították Scheibler kalciméterét, amely a gyors talajvizsgálatra alkalmas. Bemutatásra került a hazai gyártmányú infralám- pákkal felszerelt sokoldalúan használható laboratóriumi in- fraszárító, amely a laboratóriumi minták gyors szárításánál alkalmazható. Elismerés kíséri a magyar állatgyógyászat nagyjelentőségű műszereit, közöttük a Bölcsházy-féle állatszülészeti készletet, s ezenkívül műszeriparunk a mezőgazdaságot segítő többi gyártmányait. A Nemzetközi Műszerkiállí- tás tudományos jelentőségét „nemzetközi napok” keretében számos tudományos szakelőadás, tapasztalatcsere és tudományos filmvetítés emeli. védekezésnek ez az egyik leghatásosabb eszköze. NAGYMÉRTÉKBEN fellépett az idén, helyenként igen komoly károkat okozott a július végén jelentkező, s egész augusztus, sőt szeptember hó folyamán terjedő szőlőliszthar- mat gombabetegség. Egerben a szőlőtermelők ez ellen komolyan, rendszeresen nem is védekeztek az elmúlt években sem, de az idén sem. Ennek köszönhető, hogy a gombakái— tevő idei erőteljes megjelenésekor egészen tanácstalanul álltak. A gambakártevő szintén a meleg, páradús légköri állapotokat kedveli, az ilyen légköri állapotban makacs szőlőkártevő. A védekezés ellene feltűnésekor: vagy többször megismételt és fürtökre irányított kénporozás, vagy pedig rendes bordóileves permetezések alkalmával ugyancsak kéntartalmú Sulfanol-keverék, amelyből egy hektoliteres bordóileves permetező anyagba egy kilogrammot teszünk. Természetesen a Sulfanol alkalmazását. főként a lisztharmat fellépését megelőzően, tehát már június végén, július hó elején végzett bordóileves permetezéseknél ajánlatos igénybe venni, és szükség esetén több alkalommal is megismételni. Ez a kártevő talán legnagyobb mértékben csökkentette a remélt terméskilátásokat. EGY KÍSÉRLETI telepünk — mint a peronoszpóra jelző- szolgálat egyik állomása — rendszeresen, azaz május 17- tol július hó 29-ig, összesen hat ízben közölte a peranosz- póra és a lisztharmat, valamint egyéb szőlőkártevők fellépésével kapcsolatos védekezés idejét és módját. Sajnos ezekről a jelzésekről a szőlőtermelők nagy része nem szerzett tudomást. vagy egyszerűen nem fogadta el a tanácsokat. A bajt, már mint rendszerint történik, megkésve jelentették gazdák, mikor már a kártevő olyannyira elhatalmasodott, hogy eredményes orvoslásra kevéske lehetőség volt. Az idei esztendő megmutatta a szőlőtermelőknek, hogy nem pusztán a jégeső az egyetlen. ami a bőségesnek látszó szőlőtermést a nyár vége felé elapaszthatja. Szolgáljon ez okulásul arra nézve, hogy a jövőben ne legyűrne sosem okoskodók és elbizakodottak a védekezés dolgában; Az egri kísérleti telepünk július 30-án végezte el az utolsó védekezési eljárásokat. Utoljára, de már hatodszor: részben bordói lével részben DNRB szerrel a peronoszpóra ellen, ezenkívül kétszer porozott rézmészporral, főként a fürtperonoszpóra ellen. Sikerült ezzel elérni, hogy a szőlő megmenekült a fürtperonosz- pórától és a kéthónapi nagy szárazság, valamint a szőlőbogyók levét szikkasztó októberi fagyok ellenére is 38 mázsás katasztrális holdankénti átlag- termét értünk el a telepen, átlagosan 23 must-cukorfokkal. 1959-es év a szőlőgazdálkodásban a meglepetések évjárata volt. A tavasz nagy fürt- hozammal, a nyár közepén pe- ronoszpóramentes időszakkal, az év nagy termést ígért. Az ország minden részén bortároló-tér hiányáról beszéltek. Es mi történt? A termés jelentős részét a nyár végén vitte el a fürtperonoszpóra és a lisztharmat, tehát kevés, vagy szerényen közepes lett a termés és így nem a legkellemesebb bár, de megoldódott a bortároló-tér körüli probléma; LAM, a SZÖLÖGAZDÄL- KODÄSBAN sem válnak be mindig távprognózisok. Dr. I’só Andor A mezőgazdasági technikum fiataljai az „Ifjúság a szocializmusért" próbarendszerért Az MSZMP Központi Bizottságának március 6-i határozata alapján a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága közzétette az „Ifjúság a szocializmusért” próbafelhívását. KlSZ-sderve- zetünk magáévá tette a felhívást és megindította iskolánkban az „Ifjúság a szocializmusért” próba széleskörű ismertetését az iskola KISZ-tag- jai és a KISZ-en kívüli fiataljai között. A KISZ vezetősége az iskolánk sajátos helyzetét figyelembe véve, a próbafeltételeket olyanformán alakította ki, hogy azok az iskolák nevelési célkitűzéseinek megfeleljenek. Tanulóifjúságunk 78 százaléka munkás- és parasztszármazású. Növekvő számarányban szerepelnek a tsz-tagok gyermekei. Tanulóinkat arra neveljük, hogy pártunk célkitűzéseinek megvalósítását magukévá téve, alapos felkészüléssel kerüljenek ki a későbbi munkaterületükre, a termelésbe. Ezen nevelési cél elérése érdekében állítottuk be „Ifjúság a szocializmusért” próbát. Próbára a tanulóifjúság 94 százaléka, összesen 107 tanuló jelentkezett. A próba első követelményét az a tanuló teljesíti, aki társadalmi munkában legalább húsz órát elvégez. E munka végzését részben a környező termelőszövetkezetek munkával való megsegítésével, részben a tangazdaságunk kérésének megfelelően a kötelező munkagyakorlatok elvégzésén kívül az időszakos sürgős munkák elvégzésével teljesítheti tanulóifjúságunk. Azonkívül, mint az elmúlt tanévben is történt, a városi KlSZ-szerve- zet által tervezett társadalmi munkák elvégzésébe kapcsolódunk be. A második követelménynek az a jelentkezett tanuló tesz eleget, aki az iskolai tanulmányaiban legalább közepes eredményt ér el, és rendszeresen részt vesz a KISZ által rendezett ifjúsági akadémia előadás- sorozatain. Az előadások témaköre a következő: 1. KISZ-feladatok az iskolában és a kollégiumban. 2. A tsz-mozgalom feladatai, helyzete, problémái. 3. A VII. pártkongresszus célkitűzései. 4. Az ötéves terv és az ifjúság. 5. A szocialista kollégium megvalósítása. 6. A kommunista ifjúsági mozgalom és mártírjai. 7. A termelőerők fejlődésének lehetőségei. 8. Béke vagy háború. A VII. pártkongresszus feldolgozását az osztályfőnöki munkaközösség bevonásával s annak irányítása mellett fogjuk elvégezni. Szervezzünk azonkívül ifjúsági szabadegyetemet. A szabadegyetem előadásai a következők: 1. Kulturált viselkedés. 2. Mit olvassunk? 3. Az ateista világnézet. 4. Pályakezdés az iskola után. 5. Káros szenvedélyek. SZEMÉLYGÉPKOCSINK részére megfelelő helyet garázsnak bérelnénk, Statisztikai Igazgatóság. Eger, telefon: 25-13; HAJDÜSZOBOSZLOl kettőszobás, 525 négyszögöles házamat elcserélném Egerben hasonlóért. Bővebbet: 58-56-os telefonon. ;sAAA>A'ÄÄAAAAäAAAääAAAAAAAAAäAa., SZOLNOK—HEVES MEGYEI MÉH VÄLLALAT telepei minden mennyiségben átvesznek tollat. nyersbőrtf állati szőrt és emberhajat Telepek: Eger, Hatvan. Gyöngyös, Füzesabony. Heves és Recsk. 6. Emlékezzünk 1944. március 19-re. 7. Kérdezz—felelek-est. 8. Mit várnak a termelőszövetkezetek a technikusoktól. Maguk az előadások és az előadással kapcsolatos kérdések, viták azt a célt szolgálják, hogy tanulóifjúságunk világosan lássa pártunk célkitűzéseit, a rájuk váró feladatokat. A világnézetük formálását olyan irányba terelje, amely a párthoz, dolgozó népünkhöz áldozatkész, szilárd jellemű ifjúvá való serdülését biztosítsa, materialista világnézetét kialakítsa. A harmadik követelmény teljesítése részben kulturális, részben sportfeladat elvégzésében teljesítheti a próbára jelentkező tanuló. A kulturális munka részvevői az iskolában megrendezésre kerülő szavalóversenyen, vagy az iskola által kiírt irodalmi pályázaton, vagy a klubestek, iskolai rendezvények, nyilvános szereplések vállalásával tehetnek eleget a követelményeknek. A sportmunkában részvevők a sportkörökön belül végezhetik el a próba teljesítését. A sportkör szakosztályai (atlétika, torna, sí, ping-pong, kosárlabda, kézilabda) lehetőséget nyújtanak arra, hogy a tanulók abban a sportágban vegyenek részt, amelyhez tehetséget és kedvet éreznek. Az osztályokon belül megrendezett tömegversenyek megszervezése a testnevelő tanár irányítása és vezetése mellett történik. A próba követelményének teljesítését osztályonként a KISZ-vezetőség ellenőrzi. A KISZ-vezetőségben minden osztály képviselve van. Az „Ifjúság a szocializmusért” próbában az ifjúság zöme, majdnem teljes egésze vesz részt, éppen ezért a KISZ- szervezet munkájának a középpontjába állítjuk, mert meg vagyunk arról győződve, hogy az ifjúság szocialista nevelését, a kommunista közösség kialakítását segíteni fogja. A tantestület magáévá tette a KISZ Központi Bizottságának felhívását, mert az elmúlt tanév tapasztalatai alapján látja, hogy a próbarendszer mutatkozik a legalkalmasabb formának arra, hogy a tanulóifjúság politikai fejlődése kulturális és erkölcsi erősödése szervezetten folyjék. A Kilián és Ifjú kommunista próbák mellett az Ifjúság a szocializmusért mozgalom még szélesebb, tömegeket mozgat majd és a KISZ-tagokon kívül a tanulóifjúság teljes egésze érdeklődésének felkeltésére alkalmas lesz és méltóan készüljön fel hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára. Gyöngyösi Mezőgazdasági Technikum KISZ-veze tősége A KISZ Központi Bizottságának újabb határozatáról szóló hír hamar eljutott az eger- csehi bányatelepre is. Ifjúsági hetilapok és folyóiratok országszerte meghirdették a Központi Bizottság nagyszerű határozatát. „Ifjúság a szocializmusért” próbamozgalom feltételei r ry érdeklődést keltettek a fiatalokban. Az érdeklődők részére egy összevont KISZ-tag- gyűlés adott választ. Fiatal bányászok, lányok és ipari tanulók siettek a kultúr- ház felé, hogy szervezetünk taggyűlésén részt vegyenek, s meghallgassák Afagy István KISZ-títkár elvtárs beszámolóját. A KISZ-titkár beszámolója után egymás után jöttek a kérdések, javaslatok. Kultúrosok. sportosok egyaránt felemelték szavukat, de elsősorban azok, akik ifjú kommunistákhoz méltóan mindennapi munkájukat teljesítve politikailag is képezik magukat. Bokor Béla elvtárs, a pártbizottság ifjúsági felelőse többek között ezeket mondotta: „Nem lehet teljes értékű tagja sem a KISZ-nek, sem a pártnak, aki politikailag nem képezi magát”. Vízaknai György és B óta László elvtársak arra szólították fel a kiszsitákat, hogy jöjjenek minél többen, segítsenek végrehajtani a makiári tsz-ben vállalt munkaakciókat, hogy ezzel is tevékenyen segítsük a mozgalom teljes sikerét. Még jöttek a javaslatok sorban. Mit tegyünk? Hogyan szerezhet valamennyi fiatal próbajelvényt? A taggyűlés, amely tartalmilag igen színvonalas volt. azt a határozatot hozta, hogy a „kiszeseknek, mint ifjú kommunistáknak itt is élen kell járni továbbra is”. Szervezetünk valamennyi tagja kell, hogy benevezzen a mozgalomba. A taggyűlés határozatában leszögezte azt is. hogy mindhárom szempont teljesítése mellett az a KISZ-fiatal végez teljes értékű munkát, áld egy-egy KISZ-en kívüli fiatalt is bevon a mozgalomba. A taggyűlést követő napokban megkezdődtek a jelentkezések üzemrészenként. Alapszervi aktivisták és vezetők jártak a fiatalokhoz a benevezés megtételére. Ma már KISZ-tagjaink 97 százaléka benevezett, most folyik a munka a KISZ-en kívüli fiatalok szervezésére. Minden reményünk megvan arra, hogy KISZ-tagjaink szervező- képessége által üzemünk fiataljainak legalább 50 százaléka részt vesz a mozgalomban és sikeres vizsgát tesz. Egercsehi Bányaiizemi KISZ-szervezet. A Gyöngyösi Kiskereskedelmi V. Gyöngyösön, a Főtéren a mai napon. november 6-án MEGNYITOTTA ÖNKIVÜLASZTÓ MINŐSÉGI NŐI KÉSZRUHA szaküzletét. * Különleges fazonú és kivitelű NŐI KABÄTOK és ruhák BŐSÉGES VÁLASZTÉKBAN! Az ifjúsági próbamozgalom szervezéséről