Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-17 / 244. szám
1959. Oktober lt„ szombat NtPOJSAG Az SZTK rendelőintézetben Tegyük a kezünket a szívünkre — nem orvosi utasításra, csak úgy, magunk megvizsgálására — és valljuk be, úgy nagyon őszintén, hányán vagyunk, akik hirtelen jött haragunkban sokszor szidjuk az egri SZTK rendelőintézetet, ha egy kicsit később elgondolkozunk rajta — legtöbb esetben bizony alaptalanul. Nagy munka folyik ebben a kétemeletes épületben nap mint nap. olyan, ami nemcsak jó idegeket, alapos szakmai ismeretet, hanem egy hatalmas adag embersze- retetet is igényel. Senki sem szeret beteg lenni, s ez az az épület, ahová csak beteg emberek járnak, gyógyítást keresve és kérve bajaikra. A különböző rossz érzéseket és fájdalmakat pedig ki így, ki úgy viseli. az orvosnak, ápolónak alkalmazkodnia kell szíves szóval a páciens iránt érzett szeretettel is hangulatukhoz. S már ez maga elég nagy teljesítménynek számít, különösen, ha azt is nézzük, hogy naponta több száz beteg fordul meg az intézetben. Az első emeletén mindjárt szembetűnik, hogy a legtöbben a belgyógyászat ajtaja előtt várakoznak. Benn. az egyszerre a reumatológián is, itt is rendelő — mert helyettesít — dr. Balogh István egy idős nénit vizsgál. Néhány perc múlva a beteg lefelé indul a lépcsőn, hogy mell-kas- és gyomor-röntgen után biztosan állapíthassák meg, mi okozza gyomorpanaszait. Utána egy huszonhárom éves nő kerül sorra. Általános gyengeség, így fogalmazza meg baját, aztán kiderül, hogy az elmúlt napokban többször rosz- szul lett munka közben is. Itt az egyedüli orvosság a hizlalás, erősítés, antibiotikumokkal, s minden lehető módszerrel. A minden apróságra ügyelő, betegséget megállapító munkában végre jön egy kis pihenés. Tizenhat éves lány lép ugyanis a szobába, virulva az egészségtől, s gyorsan el is mondja — nehogy véletlenül is betegnek nézzék —, hogy munkát akar vállalni, s ezért a kötelező orvosi vizsgára jött csupán. Ez néhány perc alatt igazán jó eredménnyel meg is történik. Utána férfiak csoportja következik. Először régi ismerős lép az orvos elé. Emlékeznek esetére. Valamikor nyombélfe- kélye volt, kezelték, majd elküldték Visegrádra. ahonnan, úgy látszott, gyógyultan tért haza. Két héttel később azon20CCOOOOOCX30000000CX)COOOOOOOOOOOOOCCXXXXXXjCCiOOOOOOOOCOOCXXXX)OCOCOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC'-X ban ismét jelentkeztek a régi baj jelei, s újra orvoshoz kényszerítették. — Milyen munkahelyen dolgozik — kérdi az orvos, miközben betegét a díványra fekteti. — Meleg is van, gáz is van ott, kérem — hangzik a válasz. s ezután már nem csodálatos, miért rakoncátlanko- dik ismét a fekély. A kórlapra felkerül a diagnózis, aztán újra elhangzik a rövid mondat: a következő beteget kérem. Nagy, tagbaszakadt ember lép a rendelőbe. Ugyancsak a gyomrára panaszkodik. — Olyan rosszak az éjszakáim, annyit kínlódom mindig, hogy aki reggel meglát, azt hiheti, egész éjszaka züllöttem — mondja a vidékről bejött bácsi, aztán már csak az orvos kérdéseire válaszol, szépen sorjában. Végső megállapítás: a bácsinak régen már voltak panaszai a gyomrára, de akkor azért, mert túlságosan sok volt a gyomorsava. Most épp az ellenkezője a baj. Ezen kell segítenie az orvosnak, úgy, hogy az éjszakai fájdalmak is minél hamarább megszűnjenek. Egymás kezébe adják egész délelőtt az ajtó kilincsét itt a belgyógyászaton. Egy percnyi pihenő, egy lélegzetvételnyi szünet nincs. Sok az olyan beteg, aki dolgozni ugyan tud. de valami panasza mégis van S ez így van a baleseti sebészeten is. Ez a rendelő a földszinten található meg, s ugyanarról nevezetes, mint a belgyógyászat. Az ajtó elől innen nem fogynának el soha az emberek. Bódi Tivadamé adminisztrátor — míg Pócsik Elek kiadja utolsó utasításait egy most kezelt sérültnek — gyors statisztikával szolgál. Az elmúlt hónapban — eszerint — 1080 új és régi beteg fordult meg a rendeléseken a legkülönbözőbb panaszokkal, sérülésekkel. Ez azt jelenti, ha az összes rendelési órát tekintjük, hogy átlagosan öt percet tudtak foglalkozni egy-egy beteggel. Pedig például, akinek valamelyik végtagját gipszelni kell, sokkal több időt vesz el a rendelési órákból. Vagy itt van Tóth néni esete. Fekete Alajos, városunk egyik kedvenc színésze — aki az Érdekházasság egyik előadása közben egy fűrésszel alaposan megsértette a lábát, s most kötözésen volt benn — után ő kerül a főorvos elé. Kéréssel jött. segítséget szeretne kapni fia érdekében. Tóth János ugyanis, lassanként egy évvel ezelőtt, egyik szabadnapján édesapjával kiment az erdőre fát vágni Egy fa azonban a hátára esett, eltörte gerincét úgy, hogy még a gerincvelő is megsérült. Kórházban kezelik, de lassan lejár az egy esztendő, kimerül táppénzigénye, mert nem tud csak másfél esztendei munka- viszonyt igazolni. Mit lehetne tenni? — ezt jött kérdezni, s csúcsforgalom ide. vagy oda, Draskóczy Géza, Pócsik főorvos legfőbb segítőtársa máris karonfogja az idős asszonyt, viszi az irodákba, tanácsot kérni, intézkedni. Közben azonban mégsem állhat meg a munka. Máris egy férfi következik, akinek munka közben megrándult az ujja, s azóta nem tudja mozdítani. A főorvos most megvizsgálja, s a gyógyuló állapotra való tekintettel most már azért egyre erőteljesebb mozgást javasol. Egy másik beteget két-három- perces gyógytornákra és fürdőkre utal, de már arra is gondja van. hogy a kislány, aki a fehér műbőrrel borított asztalon fekszik, gondos kezelést kapjon. A gyerek néhány hete balesetet szenvedett. Egyik Iá' ba egy motorkerékpár kerekéhez ért s a küllők nagyon csúnyán összeroncsolták a sarkát. Most már gyógyulóban van a seb, de eltart még jó néhány hétig, míg a nyoma is eltűnik. Itt is van éppen elég munka. De a szomszédban is, gyógyszer felírásán kívül meg- ! dupláztatja ezt az adagot. Bébi- j; zonyosodott ugyanis, hogy még ilyen kiskorú gyereknél is az egy-egy szem Ultraseptyl csak 8( táplálja, s nem öli meg a ba- £ a gégészeten,, ahol dr. Szabó Elemér vizsgál. Az orvos előtt a székben egy honvéd szakaszvezető ül. Fülzúgásra, rossz hallásra panaszkodik. A vizsgálat eredménye: megfázás utáni állapot következménye. Helyére egy fiatal- asszony ül kislányával ölében. Szorítja magához, hogy a gyerek ne tudjon mozgolódni amikor a doktor bácsi vizsgálja. Ez a csöppség is erős megfázással és tüszős mandulagyulladással küszködik. A mama elmondja,hogy már voltak a körzeti orvosnál. gyógyszert is kaptak. Ultraseptylt, amiből naponta háromszor egy szemet adott a kislánynak, állapota mégsem javult. Szabó doktor másik cillusokat. Itt is pillanatnyi szünet nélkül jönnek a betegek s a statisztika még elképesztőbb: csaknem kétezer beteg havonként. Pedig a közeljövőben, mint mindenütt, itt is csak „felfutás” várható, akkor, amikor az új termelőszövetkezeti tagok is megkapják majd SZTK jogosultságukat. A rendelő- intézetben egyelőre nem is nagyon tudják, hogyan birkózzanak meg majd a lénveges többletmunkával. Dr. Szabó Elemér a maga napi nyolcórai munkájának elvégzése mellett szeretne kérni legalább egy négy óra hosszat rendelő orvost is maga § mellé. Ugyancsak ilyen kérés- f sei foglalkoznak a többi osztá- | lyokon is. Az indok egyszerű, | de alapos. Az SZTK orvosok ;>J mindinkább kötelességüknek §' érzik a betegek lelkiismeretes % ellátását, gyógyítását, ehhez pedig idő, új módszerek tanulmányozására lehetőség is kell. Amúgy is van épp elég baj egy- egy „újítás” bevezetésénél. Itt van mindjárt egy remek, hai- lásmegállapító készülék, l az audiométer. Lengyel gyártmány. Nemrégen kaptak belőle egy darabot, használnák is, de nem tudják, mert a mellékelt utasítás csak lengyel nyelven van meg. Pedig de nagy kár, hogy kereskedelmi szerveink erre nem gondolnak, amikor külföldről érkező árat vesznek át. mert lám. csak ezzel az egy műszerrel is mennyit tudnának segíteni az emberek gyógyításában az egri SZTK-ban, ha tudnák használni. Sok a gond. De milyen jő mindjárt hozzátenni, hogy ezek azért az örökös, a szakadatlan fejlődés gondjai. A tenniakará- sé, a módszerek tökéletesítéséé, a gyógyítás meggyorsításáé, amik már nap mint nap szép eredményeket is hoznak. S ezt még a legtürelmetlenebb beteg sem tudja letagadni... Weidinger László 4 pamutjjonodák kapacitása > / „A paniuliőnudakban magasabb műszaki szím onalat jelentő eljárások bevezetése és új orsók üzembehelyezése révén a fonókapacitás 28—30 százalékos emelkedését kell elérni. A meglevő üzemek korszerűtlen gépeinek kicserélésével a pamutszövödék kapacitását 26—28 százalékkal kell emelni, az automata szövőszékek arányának 5 százalékról 35—40 százalékra való fokozása mellett.” (A Központi Bizottság irányelveiből.) 4 gyermekraíz-kiállításról (Folytatás az 1. oldalról) m A kiállításon külföldi képek is szerepelnek Ez az arckép H. Kutyeva Nyina, 15 éves szovjet kislány munkája. Kulturális intézkedési terven dolgoznak... .. a gyöngyösi XII-es akna párt- és KISZ-vezetői. Az új intézkedési tervben 1960. szeptember 1-ig szabják meg azokat a feladatokat, amelyeket a KISZ-szervezetnek el kell végeznie, hogy fellendüljön a kultúrmunka és egészségesen fejlődjék a KISZ-tagok politikai nevelése. A tervben figyelembe veszik KISZ-tagok javaslatait és A NAP SZIPORKÁZVA szórja szét a tanműhelyben milliónyi sugarát, körülragyogva a csiszolókorongokra simuló üvegpoharakat, kelyheket. Strubel Sándor, a fiatal ipari tanuló kezében is ügyesen táncol a munkadarab és a gyorsan forgó kő engedelmesen rajzolja a mintát az anyagra. Mellette sorakoznak a kész áruk. amelyeket majd külföldre szállítanak a megrendelőnek. A tizenhét évének minden igyekezetével forgatja, ügyeskedve végzi munkáját, hogy mestere meg legyen elégedve és ne valljon szégyent a tanulótársai előtt sem. Le nem veszi tekintetét a munkáról, mintha meg akarná babonázni a hideg üveget, lelket akarna lehelni a holt anyagba. — Mert az anyagnak van lelke. csak nem mindenki találja meg —. oktatják Sanyit a mesterek. S ő igyekszik megtalálni az anyag lelkét, elrabolni tőle szépségét, báját, hogy végül is remekmű kerekedjék a szorgalmas csiszo'ómunkából. Tradíció már ez a foglalkozás A család va’amennvi férfi- tagla itt cseperedett, nőtt fel a gyárban s 1e‘t be1öle üvegfúvó, csiszoló festő vagy éppen mihez volt kedve és tehetsége. Sanvi az üvegcsiszolást választotta. A kétéves gyakorlat 4 ki a holt anyag lelkét keresi azonban még kevés ahhoz, hogy mindent értsen, ismerje a szakmát. Az iskolában is még tizenegy hónap van hátra, hogy kezébe adják a szabaduló levelet. Addig még sok szépművű poharat, kelyhet kell csiszolnia, sok rózsaszirmot kell megformálnia a domború üvegen. A forgókorong nedvesen vágja a finom vonalakat. Vigyázni keli. mert ha egy kicsit erősebben rányomja, máris tönkretette a gyönyörű vázát, a szinte élő virágot az oldalán. ÜJ DARABOT VESZ a kezébe, nézi. forgatja, megkopogtatja és a vékony üveghang. mint ezernyi kis harang zenéje, betölti a munkahelyet. A szomszédja kezében is megpen- dül a pohár és rövid idő alatt a hirtelen alakult xilofon-zenekar érdekes játékán derülünk. A jövő szakmunkása, a fiatal Strubel Sándor 16 társával együtt dolgozik a Parádsasvári Üveggyárban, hogy a kiöregedő. nyugdíjba vonuló csiszolók helyébe megfelelő tudású fiatalok kerüljenek. A xilofonzene inkább dicsekvő bemutató volt. hogy mit tudnak ők, de aztán komoly munka következett Sanyi is gépe fölé hajlik és indítja a korongot. Sok munka vár még elvégzésre. A katonás sorban álló poharakra fel kell rajzolni a „Margit”-mintákat, hogy a készlet egy része elkészüljön. Felelősségteljes munkát bíztak rá, nem akarja, hogy szégyent valljanak vele a gyár vezetői, mert a Parádsasvári Üveggyár készítményeinek nagy sikere van a külföldi országokban. Afrikába. Amerikába és még lehetne tovább felsorolni a nyugati országokat, ahonnan rendelések érkeznek üvegárukra. A fiatal Strubel Sanyi minden igyekezetével azon van. hogy minőségi munkát véeez- zen. Nyugodtan, türelmesen rajzolja a bonyolult vonalakat virágszirmokat. Minden munkájába a lelkét adja. nem remeg a keze. határozottan vezeti az éles korongot. SOK ÉRTÉKES MUNKA került már ki a keze alól. Megpróbálta a festést is, de mégiscsak a csiszolás mellett maradt Ezt szereti, itt érzi otthon magát a csiszolókő mellett. A remekbe készült süteményes tálra büszke a készítője, de boldog az édesanyja is, mert látja, milyen munkát végez a fia és amikorr* megemberesedik. azokra építve, állítják össze az éves kulturális intézkedési tervet. A terv szerint a XII-es akna KISZ-fiataljai fokozottan bekapcsolódnak Gyöngyös város kulturális életébe. A kultúr- és tánccsoport, valamint a bányász-zenekar újjászervezése igen komoly munkát jelent a bánya kulturális és politikai vezetőinek. mestere lesz szakmájának. De addig kitartó munkára van szükség. A tanulással ki- £ csit hadilábon áll, különösen a történelem „szomorítja életét”. A második év végén majdnem vészes tragédiát hozott nyakába a történelem. A vizsga nem sikerült. de a pótvizsgát már sikerrel tette le. — Most kell tanulni, nem lehet könnyelműsködni az utolsó évemben. Azért is megmutatom, hogy a történelem se fog ki rajtam — így határoz akaratosan és amit eddig elhatározott. azt végre is hajtotta minden áron. Akarat kell a tanuláshoz és türelem. Strubel Sanyira számít a gyár, hiszen már második éve lesz. hogy itt dolgozik hetenként öt napion. Ha az iskolát, a gyöngyösi Erkel Ferenc Iparitanuló Iskolát sikeresen elvégzi, akkor lesz teljes értékű munkása a gyárnak. Most még ipari tanuló, a jövő szakmunkása. A FINOM ÜVEGPOR csillogva. vastagodva gyűlik a tál aljában az elvégzett munka § . , .. után. A fiatal tanuló. Strubel i lenWel Sándor vezeti a korong vékony t lány munkája vonalát, hogy hajlékony virá- '( az a festmény got és rózsaszirmot varázsoljon • amelynek aláz élettelen anvagra. megsző- ; , !a!*assa. formába öntse a leen- , icot”la 0 K,‘ dő szakmunkás művészetét. í copfos címet Kovács János s adta. Ez a kép Argentínából jött. Egy 12 éves kisfiú festette, címe: Az osztályban. Egy 5 éves