Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-14 / 241. szám
NÉPÜJSÁG % 1956. október 14.. A sebészet újabb diadala: Csontragasztóval a lábtörések ellen Indul a Heves megyei asztalitenisz CSB Hosszas szervező és előkészítő munka után 14 csapat részvételével október 17-én, szombaton elkezdődnek a Heves megyei asztalitenisz CSB küzdelmei. A részt vevő csapatok: Gyöngyösi Vasutas, Lőrinci Elektromos, Egri Helyiipar, Egri SC II., Selyp! Cementgyár, Egri Postás, Selypi Cukorgyár, Egri Pedagógus, Tisza- nánai KSK, Hatvani Gimnázium, Erdőtelki KSK, Sirok, Apc, Bélapátfalvi Építők. Ilyen nagy létszámmal még soha Bem rendeztek Heves megyében bajnokságot, s ez jórészt annak tulajdonítható, hogy a Megyei Testnevelési és, Sport Tanács jelentős segítségét adott a szervezéshez. A szövetség a legnagyobb körültekintéssel végezte a bajnokság sorsolását, ahol csak arra mód nyílt, páros sorsolásokat eszközölt. A résztvevő csapatok figyelmét az alábbiakra' hívjuk fel: mérkőzéshalasztást egyetlen csapat sem kaphat, csupán a megyei, vagy a magyar válogatottban való szereplés lehet ok a mérkőzés elhalasztására. Tiszanána. Apc, Sirok, Erdőtelek és Bélapátfalva az MTST engedélye alapján igazolás nélkül vehet részt a bajnokságban, a többi csapatok igazolásának elintézésére december 31-i határidőt tűzött ki a szövetség. Igazoló kartonokat és lapokat az országos asztalitenisz szövetség (Bp. Rosenberg’ házaspár u. 1.) lehet beszerezni, az igazolásokat szintén a MOATSZ intézi. A győztes csapat intézője, vagy az erre kijelölt személy a kitöltött eredménylapot rövid jelentéssel köteles a mérkőzést követő napon express levélben feladni a Heves megyei Népújság sportro- vatanak két példányban. A szövetség innen fogja az egyik példányt megszerezni. Döntetlen esetén a hazai csapat köteles az eredmény megküldésére. A jelentés mintája: Gyöngyös—Hatvan 3:3. Gy: Hídvégi 3, Bodrogi 2, Orbán 1, Oravesz 0, illetve Kiss 4, Fekete 2, Körös- falvy 1, Benei 0, Gyöngyös, 500 néző. A legjobb teljesítményt a jó formában levő Kiás nyújtotta. Sportorvosi igazolvány kötelező. A bajnokság sorsolása. Október 17. (18.30 óra). Selypi Építők—Egri Pedagógus, Egri SC—Tiszanána, Egri Posta— Sirok, E. Helyiipar—Erdőtelek. Október 18. (9.30.) Gy. Vasutas—Bélapátfalva, Lőrinci—Apc. E. Helyiipar—Sirok, Egri SC—Erdőtelek, Selypi Építők —H. Gimn., Egri Posta—'Tiszanána; Selypi Kinizsi—E.. Pedagógus. Október 24. (18.30.) Selypi Építők—^Bélapátfalva, Selypi Kinizsi—Tiszanána, E. Pedagógus—Hatvan. Október 25. (9.30.) E. Posta—E. Pedagógus, Selypi Építők—Tiszanána, Egri SC—Hatvan, Lőrinci—Sirok, Gy. Vasutas— Apc,, Selypi Kinizsi—Bélapátfalva. Október 31. (18.30.) E. Posta—Hatvan. E. Helyiipar— Selypi Kinizsi. November 1. (9.30.) Gyöngyös—Sirok. J/•---j iő- telek, E. Helyiipar—Halvan. Egri Posta—Selypi Kinizsi, Bélapátfalva -Apc. November 7. (18.30.) Egri Pedagógus—Bélapátfalva. November 8. (9.30.), E. Posta—Bélapátfalva, Selypi Kinizsi—Selypi Építők, . E. Pedagógus—Egri SC, Tiszanána—E. Helyi- ipar, Hatvan—Lőrinci, Erdőtelek- Gyöngyös, Sirok—Apc. November 14. (18.30.) Egri SC—Selypi Építők. November 15. (9.30.) Gyöngyös—Ha tvan, Lőrinci—Tiszanána, E. Helyiipar—Egri Pedagógus, Egri SC—Selypi Kinizsi, Apc—Erdőtelek, Bélapátfalva—Sirok, E. Posta—Selypi Építők. November 21. (18.30.) E. Posta—Lőrinci. November 22. (9.30.) E. Pedagógus—Lőrinci, Ttezanána —Gyöngyös, Hatvan—Apc, Erdőtelek—Sirok, E. Posta—Egri SC; Az összevont járási bajnokságért Füzesabonyi VSC— Gy. Spartacus II. 8:0 (1:0) Füzesabony, 200 néző. V.: Zagyvái. Füzesabony: Bocsi — Túróczi. Gál I., Kakuk - Kelemen, Gál II. - Kovács, Molnár, Bernáth, Horváth, Antal. A gyöngyösi csapat megkésve érkezett Füzesabonyba, a közönség nagy része eltávozott a pályáról, s így csak gyérszámú néző előtt kezdődött el a mérkőzés. Rögtön kezdés után a hazai együttes vette át a játék irányítását, a tartalékos támadósor azonban csak egyetlen gólt tudott szerezni az első félidőben Molnár révén. A n. félidőben átcsoportosították a füzesabonyi együttest, amely most már szinte egy kapura játszva, tetszés szerint érte el góljait Molnár (2), Túróczi (2), Gál 1., B?r- náth révén. A nyolcadik gól öngól volt. A gyöngyösi csapat igen gyenge játékerőt képvisel, szinte érthetetlen, hogy egy jóképességű NB III-as együttesnek ilyen gyenge tartalékcsapata legyen ... SZIGETVÁRY JÓZSEF November 29. (9.30.) Gyöngyös—E. Pedagógus, Lőrinci—Selypi Kinizsi, E. Posta—Egri Helyiipar. Sirok—Hatvan, Apc —Tiszanána, Bélápátfalva—Erdőtelek. December 5. (18.30.) Selypi Építők—Sirok, Selypi Kinizsi—Gyöngyös, E. Helyiipar— Lőrinci, Egri SC—Apc. Egri Posta —Erdőtelek. December 3. (9.30.) E. Helyiipar—Bélapátfalva, Egri SC—Lőrinci, Selypi Építők—Gyöngyös. E. Posta—Apc, Selypi Kinizsi—Sirok, E. Pedagógus—Erdőter lek, Tiszanána—Hatvan. December 13. (9.30.) Lőrinci—Bélapátfalva. E. Helyiipar—Gyöngyös,- Selypi Kinizsi— Hatvan, E. Pedagógus—Tiszanána. December 20. (9.30.) Bélapátfalva—Egri - SC, Selypi Építők—E. Helyiipar, Tiszanána— Sirok. Hatvan.—Erdőtelek. Apc— Egri Pedagógus. December 27. (9.30.) Gyöngyös—E. Posta,' Lőrinci— Selypi Építők, E,1 Helyiipar—Egri SC, Erdőtelek—Tiszanána, Sirok— E. Pedagógus, Apc—Selypi Kinizsi, Bélapátfalva—Hatvan. 1960. január 3. (9.30.) Gyöngyös—Egri SC, Erdőtelek— Selypi Kinizsi, Sirok—Egri Posta, Apc—Selypi Építők, Bélapátfalva— Tiszanána. Február 7. (9.30.) Gyöngyös—Lőrinci, Erdőtelek— Selypi Építők. Sirok—Egri SC, Apc—Egri Helyiipar. | Szoros küzdelem után két vereség Az asztalitenisz NB H-ért újabb két mérkőzést vívott az újonc Egri SC csapata.Mindkét mérkőzésen hatalmas küzdelem folyt, a Budapesti Művész 10:6, a Gödöllői Ganz pedig 9:7 arányban győzte le az egrieket. A Művész elleni mérkőzésen Vár- konyi 4, Mezei 4, Darvas 1, Fehér 1, illetve Hart 2, Ruttkai 2, Harangi 2, Hlavács 0 szerezték a győzelmeket. Hart, Harangi és Ruttkai a harmadik játszmában kaptak ki Mezeitől. A gödöllői mérkőzés győztesei: Tóth 3, Nagy 3, Juhász dr. 2, Árvái 3, illetve Hart 4, Ruttkai 2, Harangi 1 és Kalmár 0. Balszerencsés vereség volt. Hart ragyogóan játszott, a negyedik ember ismét csődöt mondott. James Donelly ötvenhat éves philadelphiai fémmunkás lába másfél évig volt gipszben. Az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Amióta elgázolta egy gépkocsi, számtalan műtéten esett át, de eredménytelenül. Lába sehogyan sem tudott begyógyulni. Az orvosok már- már az utolsó megoldáshoz: az amputáláshoz akartak folyamodni. Ekkor csoda történt. Másfél évvel a szerencsétlenség után Donelly talpra állt. Lábán nem volt gipsz és kezéből is hiányzott a bot. Olyan könnyen lépkedett, mintha soha semmi baja sem lett volna a lábával. Két hét múlva már ismét munkába állt. Égj' olasz származású orvos neve pedig belekerült áz orvostudomány aranykönyvébe. A modem sebészet ismét diadalt aratott. A műtét félóráig sem tartott. Annál hosszabb és fárasztóbb volt az évek hosszú során tökéletesített munka: kilenc év verejtékének és álmatlan éjszakájának eredménye. 1950-ben Mihailo Mandarino, olasz származású sebésznek merész ötlete támadt: mi lenne, ha eltörött csontokat összeragasztana? Nem, nem úgy, mint — mondjuk — a porcelánt. Olyan anyagot kell találni, amely gyorsan megmerevedik, de ezenkívül lehetővé teszi az ) új sejtek fejlődését. A csontot pedig belülről erősíti. A plasztikus anyagok hosszú listáján azonban számtalan fajta van. Melyik a legmegfelelőbb? Mandarino az osztamer- nél állapodott meg. — Ezt az anyagot sok olyan elem alkotta, amely az emberi szervezetben is megtalálható. Sok van belőle a körömben, a fogakban, a hajban. Ha tehát az oszta- merrel dolgozik, olyan anyagokat visz be a szervezetbe, amelyek amúgy is megtalálhatók benne. Okoskodása helyénvalónak bizonyult. Ebben a plasztikus anyagban is akadálytalanul fejlődtek a csontképző sejtek. Ezenkívül nyolcvan százaléka teljesen felszívódott, a szervezet pedig valódi csontszövettel helyettesítette. Az osztamer igen jelentős mechanikai tulajdonságról is tanúbizonyságot tett: 70 kilogrammos nyomást is elviselt, tehát — bármilyen hihetetlenül hangzik is — erősebbnek bizonyult a csontnál. Mandarino biztos volt a sikerben. amikor hozzáfogott Donelly operálásához. Egyszerű sebészi műtéttel hozzáférkőzött lábszárcspritjához és — lyukat vájt bele. Csatornájába osztómért öntött, majd ismét elzárta a nyílást. Néhány pere múlva, amikor az osztamer megmerevedett, egyszerűen bevarrta a sebet. Nem volt különös műtét. Százával, ezrével hajtanak végre ilyeneket az orvosok, de jelentőségét tekintve a legkényesebbek közé tartozott: az volt a rendeltetése, hogy megállapítsák: milyen sikerrel használhatnak plasztikus anyagot törött csontok összeillesztésében. Amint tudjuk, sikerült: a plasztikus anyagok egyike, az osztamer bevált. A sebészet pedig újabb diadalt aratott. Megjavítja ellenőrző munkáját az abasári J öl d ni űvesszö vet kezet felügyelöbizottsága és tughizottságu Barátságos labdarúgó-mérkőzés E. Spartacus— E. Előre 3:0 (1:0) Eger. Vez.: Nagy L. Spartacus: Boros — Heltovics, Bóta, Polonkai — Nagyszalóki, Mester — Miskolci, Gyarmati (Árvái), Szabó, Husi (Jezoviczki), Nagy F. (Csepcsányi). Előre: Korsós — Bodnár I., Mata (Balázs), Huszár — Túrái, .Kerékgyártó — Bodnár Gy., Petrányi, Bagó, Füle, Tóth (Vedress). Az első félidőben váltakozó jáHeves megyei ejtőernyősök sikere Miskolcon Szél nélküli, kedvező időben rendezték meg Miskolcon a „November 7” vándorkupáért kiírt ejtőernyős járőrversenyt. A részvevő csapatok PO—2-es típusú gépekből hajtották végre az ugrásokat.. A célbaugrás után előre kijelölt terepszakaszon morze- és térképjelek megfejtésével folytatódott a verseny, majd gránátdobásban és céllövészetben is összemérték tudásukat a csapatok. A versenyen a* legtöbb pontot Éger—Hatvan vegyescsapata szerezte, külön örvendetes, hogy ez a csapat a célbaugrásnál elérhető maximális 900 pontból 815,20 pontot szedett össze! A győzelem azért is értékes, mert Hatvan csapata az elmúlt évi bajnokságón az utolsó helyen végzett, de azóta versenyzői a célbaugrásban jelentős fejlődést értek el. A csapat tagjai: Magna József (Hatvan), Kókai Sándor (Hatvan) és Generál Ferenc (Eger) voltak. A második hélyet az Erős István, Koczka Gyula, Gyulai Sándor összetételű egri együttes szerezte meg, amely a célbaugrásban 763, az összetett verseny során pedig 1893 pontot szerzett. Nagyszerűen sikerült Gyulai Sándor négyugrásos, kezdő növendék bemutatkozása, aki a célbaugrásban egyénileg is harmadik helyet szerzett. Eredetileg Molnár Ferenc alkotta volna a csapat harmadik emberét, ő azonban minden .indokolás nélkül távol maradt, s így esett Vigh László oktató választása a fiatal Gyulai Sándorra. A verseny komoly főpróbája volt, a még ugyanebben a hónapban megrendezésre kerülő Steinmetz kapitány emlékversenynek, mely a budapesti Ferihegyi repülőtéren és a vecsési határban lesz lebonyolítva. Ezen a versenyen a miskolci bajnokságon szereplő csapat vesz részt. A verseny befejeztével több ugrásra is sor került LI—2-es típusú gépből. Az első ugrásánál súlyos sérülést szenvedett Jankovics Éva is sikeres ugrást hajtott végre, remélhető, hogy további fejlődésével a legjobb magyar ejtőernyős nők közé küzdi magátRÉSZLETES EREDMÉNYEK. 1. Eger—Hatvan vegyescsapat 1974,46 ponttal, 2. Eger csapata 1893, 3. Miskolc H. 1785.84, 4. Miskolc I. 1594,04, 5. Székesfehérvár 1587,60, 6. Hatvan I. 1452,01 ponttal. Az első helyet elért csapat egy évig védője lesz a „November 7” vándorserlegnek. Ezenkívül a csapat minden egyes tagja oklevelet és más ajándékot kapott. A verseny befejeztével a miskolci repülőklub vendégül látta a részvevő csapatokat, a barátságos összejövetel során még jobban elmélyült a klubok közötti jó kapcsolat. ték folyt, mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. A 30. percben Szabó a kapufát találta el, majd a 39. percben vezetést szerzett _ a Spartacus: Gyarmati kiugratja Miskolcit, aki a vetődő Korsós mellett a jobb sarokba lőtt. 1:0. Ezután fokozatosan a Spartacus vette át az irányítást, Szabó szabadrúgása a felső kapufáról vágódott Vissza, Husi elől pedig lábbal mentéit a kapus. A II. félidő rögtön góllal kezdődött, Husi beadását Miskolci fejelte kapura, Korsós kiütötte a labdát, pontosan Szabó elé, aki mvntegy 11 méterről élesen a jobb sarokba lőtt. 2:0. Ezután Miskolci beadása a kapufáról jött vissza, és a befutó Szabó ezúttal mellé lőtte a labdát. Ebben a játékrészben állandó Spartacus-fölény jellemezte a küzdelmet, az Előre mindinkább visz- szaesett. A 78. percben Árvái átcselezte magát a védőkön és a vetődő Korsós mellett a jobb sarokba helyezte a labdát. 3:0. A másik oldalon Füle már csak Borossal állott szemben, de elhamarkodottan a kapusba lőtte a labdát. Az utolsó esemény Cíiepcsá- nyi jól eltalált lövése volt, de Korsós bravúrosan szögletre hárított. Az első félidőben jóiramú küzdelem folyt a pályán, a másodikban az Előre fokozatosan visszaesett és a Spartacus könnyen ér- te el háromgólos győzelmét. Atlétika A hovaji Petőfi Sándor úttörő- csapat és a helyi iskola sportköre közösen rendezte meg Novai úttörő atlétikai bajnokságát. A versenyen minden felsőtagozatos . tanuló részt vett, s a döntőbe az osztályok, legjobbjai kerültek. A győztesek, valamint a helyezettek értékes írószer- és könyv- jutalmakat kaptak. EREDMÉNYEK. Hányok. 60 m: Bartók Mária 9,1. 100 m: Bartók Mária 15,9. 300 m: Murányi Margit 58. Távolugrás: Bartók Mária 382. Magasugrás: Bartók . Mária 115, Király M. 115, Nagy Hona 115, Nagy K. 115. Sülylökés (4 kg): Dobó Mária 633. Kislabdahajítas: Kováes Margit 34,40. Gránátdobás: Nagy Piroska 29 méter. Fiúk. 60 m: Balogh József 8,8. 100 m: Balogh József 14,7. 400 m: Balogh József 73. Távolugrás: Nyilas József 405. Magasugrás: Balogh József 133. Súlylökés: Balogh József 717. Kislabdahajitás: Dzsupin Lajos 53. Gránátdobás: Zsiga János 44,60 méter. Stépán László, igazgató. * A Hatvani VSE atlétikai szakosztálya október 15-én, csütörtökön délután 15 órakor, a Vasutas-pályán megyei atlétikai versenyt rendez. A versenyen, melynek rendezési költségeit a HVSE, az utazás, étkezés és egyéb költségeket á részvevő csapatok fedezik — a megye minden atlétikai szakosztálya részt vehet. Nevezés a helyszínen. A verseny programja: 15,10 órakor felnőtt és ifjúsági 500 m síkfutás. (Megyei csúcskísérleti verseny.) 15,20: 300 méteres felnőtt és ifjúsági síkfutás. 15,35 órakor: férfi, női ifjúsági és felnőtt gerely- hajítás. 15,45 órakor: női ifjúsági és felnőtt 400 m síkfutás. Hétfőn este megbeszélésre ültek össze az abasári földművesszövetkezet vezetőségének és tagbizottságának tagjak Értékelték eddigi ellenőrző munkájukat és megállapították, hogy e téren náluk nincs minden rendben: nem minden esetben tettek eleget a szövetkezeti tagság által tójuk bízott feladatoknak. Azt is elmondták, hogy ez az ellenőrzési munka, amelyet a tagság tőlük jogosan- elvár, nem is olyan nehéz, csak akarat, kell hozzá, könnyen megvalósítható. Megvitatták a SZÖVOSZ igazgatóságának a tagbizottságok ellenőrzésére vonatkozó felhívását és elhatározták, hogy munkájukat még az év hátralevő idejében ennék szellemében végzik. Elkészítették a IV. negyedévi ellenőrzési tervüket, személy szerint megszabták, hogy a vezetőségi tagok melyik egységeknél fognak ellenőrzést végezni. A taApróhirdetések 3 SZOBA, konyha; Budapest, VITT. kér. lakásomat elcserélem hasonló egri lakásra. Kertesház előnyben. Érdeklődni: Tavássy Antal u. 5. özv. Pekámé. OLDALKOCSIS Pannónia igényesnek eladó. Eger, Lenin n. 70. Központi irodánk elköltözött. Uj címünk: Eger, Lenin út 13. sz. BORSOD-HEVES MEGYEI TÉGLAGYÁRI EGYESÜLÉS Az idegrendszer „gyilkosa" G. 35-ös vontatóhoz és V 28-as vontatóhoz gyakorlott vontató vezetőket Diesel és féldiesel motorhoz szerelőt alkalmaz a TALAJJAVÍTÓ VALLALAT, Füzesabony, rozsa u. 13. szám alatti ífszooo. összkomfortos ház beköltözhetőség- gel eladó. Novák. HASZNÁLT, 600 literes, jó boroshordó olcsón eladó. Oravecz, Erdőtelek, Fő utca 94. BEKÖLTÖZHETŐ családi házat keresek megvételre Égerben, címeket „családi ház” jeligére a Kiadó- hivatalba kérem leadni. BETEGTOLÖ kocsi eladó. Eger, Széchenyi u. 42. pusztaiatokat bizottságonként külön-külön értékelik és mindig megbeszélik a további teendőket. A gyűlésen elhangzotta:, alapján úgy gondolom, hogj ez fordulópontot jelent a szövetkezet vezetőségének munkájában. Most már rajtuk a sor, hogy tervüket megvalósítsák és hatékony, rendszeres ellenőrzésükkel segítsék, biztosítsák a szövetkezeti vagyon fokozott védelmét. Ha az elhangzott szavakat tett követi, a legközelebbi közgyűlésen nem kell szégyen- kezniök a földművesszövetke- zeti tagság előtt. Nyugodtan elmondhatják, hogy végrehajtották a rájuk bízott feladatokat Murányi László A régi rómaiak fiatalon haltak meg Warwick professzor, a londoni egyetem anatómia tanára 800, York kornyékén talált római csontváz fhegvizseálása után arra a következtetésre jutott. hogy a régi rómaiak átlagos életkora 35 év volt. A brit tudós társaságnak benyújtott jelentésében részletesen ismerteti kutatásait és megállapítja. hogy az ötvenéves életkor már ritkaságszámba ment Púder és krém helyett: OÜxLa, KRÉMPÚDERT használjon! Elida Favorit-napok AZ EGRI ILLATSZERBOLTBAN I; Sztrelcsuk professzor a Szportyivnaja Zsizni Rosszil idei 5. számában cikket írt az alkohol- tartalmú italok fogyasztásának káros hatásáról. Ismerteti egy vágtázó esetét, aki a verseny előtti napon egy pohár konyakot ivott meg. Másnap feltűnően gyengén futott. Ezzel kapcsolatban megjegyzi a professzor, hogy bár átmenetileg az ember úgy érzi az alkohol hatására, hogy elmúlt a fáradtsága, emelkedett a kedélyállapota. és nagy teljesítményre képes: utána azonban nagy a depresszió idegileg is. fizikailag is. Megemlíti, hogy Pavlov az alkoholt az ideg- rendszer „gyilkosának” nevezte, mert először gyengíti a gátló folyamatokat, aztán fokozza az ingerlékenységet. zavarja a központi idegrendszer felső régióinak működését, s csökkenti a munkaképességet. Az alkohol tehát nemcsak az ember, hanem a társadalom ellenségévé is válhat. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelés kiadó: Tóth József. Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 8. Telefon: 56-74. 56-78. Postafiók 33. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44 Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Bródy Sándor u. 4. Felelős vezető: Mandula Emő. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 11 ft Értékesítsük a csöves KUKORICÁT a Terményforgalmi és Fmsz felvásárlóhelyeken. Termény forgalmi í. Az Áramszolgáltató Vállalat Egri üzemvezetősége közli a villamosenergia-fogyasztőkkal, hogy 1959. október 15-től 22-ig reggel 6 órától 8 óráig az alábbi utcákban lesz tatarozási munkák miatt áramszünet: Jókai utca, Kossuth Lajos utca náros oldala végig, Kossuth Lajos utca páratlan oldala 1—7. számig, valamint az Egészségház utca saroktól a Tárkányi Béla utca sarkáig.