Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-15 / 242. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Hogy fényárban ússzanak az utcák... AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 242. szám ÁRA: 50 FILLÉR 1959. ckfóber 15., csütörtök Megtorpanás nélkül Sok kommunista foglalta ‘ e! ,,hivatalát” az utóbbi he- j tökben az újonnan válasz- [ tott pártvezetőségekben. Az | ünnepélyes „hivatalbalépés” óta jó néhány hét telt el, s ' azóta már nemcsak ez a tény vált ismeretessé, de az j is, hogy az új pártvezetősé- j gi tagok máris munkához látták és a kezdeti bizony- | tálán lépések egyre bizto- sabbakká formálódnak és az első napok várakozása, ( bizonytalansága után meg- j kezdték a munkát az új | pártvezetőségek. Különösen örvendetes eb­ben, hogy a vezetőségvá­lasztási előkészületek lelkes hangulatát sikerült „átmen- teniök” a választás utánra is és nagyobb megtorpanás nélkül folytathatták a nagy- események, a párt VII. kongresszusára való felké­szülést. Az új pártvezetőségek el­ső munkája a funkciók el­osztása volt. Ez a választás után röviddel megtörtént, 3 ma már nincs egyetlen olyan alapszervezeti pártve- zeiőség sem, amely ne dön­tött volna arról, kit milyen munkával bíznak meg a pártvezetőség tagjai közül. A további eredményes munka alapját: a negyed­éves terv elkészítését azon­ban még nem kezdte el és nem fejezte be a pártalap- szervezeti vezetőségek jó része. A megkérdezett ve­zetőségi tagok véleménye szerint ez a hét lesz a ter­vek elkészítésének hété.­Az elképze'ések' már megvannak a legfontosabb teendők megoldására, csu­pán ezek rögzítése nem tör­tént még meg, bár egyné­hány alapszervezetnél már alaposan kidolgozott mun­katerv’ alapján végzi teen­dőit az új pártvezetőség. Ezek közé tartozik Petőfi altárő H-es pártszervezete, ahol az év végéig minden fontosabb tennivaló elvég­zésére tervet dolgoztak ki — kezdve a pártoktatás megszervezésétől, a tömeg­szervezetekben végzendő munkáig. Az új pártvezető­ségnek nines egyetlen olyan tagja ebben a pártszervezet­ben. aki ne kanott volna va­lamilyen megbízatást. De ahol még nincs telje­sen kész a munkaterv, ott is munkához látott az új pártvezetőség. A Bélapát­falvi Cement- és Mészmű- ben, a gyöngyösi XII-es ak­nánál. a terv elkészítésével párhuzamosan még a funk­ciók elosztásánál konkrét feladatokat kaptak a párt­vezetőség úi tagjai, hogy a terv elkészültéig is haszno­san munkálkodhassanak. Feladataik közé tartozott a pártoktatás megszervezése, a kongresszusi munkaver­seny fokozottabb segítése, a pártmegbízatások elosztása, a pártcsoportok megerősí­tése, a tömegszervezetekben végzett politikai munka, a termelőszövetkezetek patro- nalásával kapcsolatos tenni­valók s még egész sor más, sürgős feladat elvégzése, ame'vek nem tűrnek ha­lasztást a terv elkészültéig sem. Mindezek alapján el­mondható, hogy a községi, üzemi pártszervezetek új vezetőségei a kezdeti bi- zonvta1 anság után egyre bátrabb léptekkel haladnak az eredményes pártmunká­hoz vezető úton. Nagy sikere van a különleges húsáruk i egri bemutatójának Második napja válogathatnak a vásárlók a jobbnál jobb fala­tok között az Eger és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat egri 1-es számú önkiszo'gáló bolt­jában. A Széchenyi utcai üzlet­ben az Egri Vágóhíd és Húsfel­dolgozó Vállalat 44 féle hús­árut állított ki. Az ízlésesen berendezett pul­tokon szinte csalogatják a vá­sárlókat a húsféleségek. Már az első napon nagy forgalmat bo­nyolított le az üzlet, s nagyon sokan vásároltak az ízes fala­tokból. Kapható itt, többek kö­zött paprjkás fehérpecsenye, májpástétom, kenőnyelv, rakott fej, friss pörce és sorolhatnánk még tovább a közel íélszáz húsféleséget.- A GYÖNGYÖSI XII-es akna ez évben új formáját szervezte meg a munkaver- seny-mozgalomnak, amely je­lentősen elősegíti a szén minő­ségének javítását és azok a bá­nyászok, akik sikerrel teljesí­tik a verseny követelményeit, 10 százalékkal több nyereség- részesedést kapnak. m V Kovács Endre: TAKARÉKOS MUNKÁSNEMZEDÉK ★ Kovács János: BÜCSÜFIA ★ Halasy László: ISMERD MEG HAZÁDAT! ★ Dr. Baskai Ernőné: LOTZ KÁROLY ★ Sugár István: EGRI MOZAIK ★ ÜTTÜRÖÉLET ★ HÍREK — SPORT Elkésett képnek is lehetne nevezni talán ezt a felvételt, mert mikorra az Olvasó elé kerül, az ÁVESZ villanyszerelői már odébbtolták magas létrájukat, s a város más ré­szén másszák a magas póznákat, s szerelik a villanyt, a fényt. A hatvani Vöröshadsereg útján pedig munkájuk nyomán ragyog a neon, s szinte nappali világosság uralkodik az utcán. (Foto: Márkusz) a kongresszusi munkaversenyról Behozzák a lemaradást — segítenek a kiszesek Titkári értekezletet tartott a Hazafias Népfront Tegnap délelőtt titkári érte­kezletet tartott Egerben, a Ha­zafias Népfront Megyei Elnök­sége. Az értekezleten részt ve­vő városi és járási titkárokkal megbeszélték, hogyan kapcso­lódjanak be a népfront-bizott­ságok a pártkongresszus elő­készítésébe.- . - * ' ' j . Az é^tek^ziet -második, napi­rendi' pontjaként megtárgyal­A Gyöngyösi Téglagyárban is a kongresszusi munkaver- seny vállalásainak teljesítésén dolgoznak, de legnagyobb igye­kezetük ellenére Sem tudták adósságmentesen zárni a har­madik negyedévet. A gyakori nyári esőzések, a rossz időjárás nagyon visszavetette a tégla­gyár termelését, nem tudták tervüket teljesíteni, lemaradtak a nyersanyag-termeléssel. A lemaradásukat a negyedik negyedévben az éves tervük teljesítése mellett be tudják hozni, mert segítenek a gyár KISZ-szervezetének tagjai is. Vasárnap is műszakot tartanak, hogy a környék termelőszövet­kezeteinek negyvenezer darab téglát adjanak ki és biztosítsák a hétfői munkakezdés feltéte­leit. A vállalás teljesítéséből még kétmillió tégla hiányzik. Már eddig az év folyamán hétmillió kétszázezer darab téglát éget­tek ki, de hogy a tervet és a kongresszusi versenyvállalást teljesítsék, még további három­millió tégla kiégetése szüksé­ges. A gyár vezetői igvekeznek*jó munkaszervezéssel tovább emelni a termelékenysége1:, a munkások is segítik a vezető­ket munkájukban. A’ koftgresz- szusi munkaverseny lemaradá7 sát —, ha az időjárás ilyen ma­rad — biztosan be tudják hoz­ni a gyár munkásai. 16 210 tonna cement terven (elül A Bélapátfalvi Cement- és Mészműben tovább fokozódik a kongresszusi munkaverseny Az év elejétől állandóan kima­gasló eredményekkel dolgozik a gyár, teljesíti kongresszusi vállalásait és éves tervét. Október 9-én reggelig a kong­resszusi munkaversenyben 16 210 tonna cementet adtak terven felül a népgazdaságnak Ez a túlteljesítés majdnem tíz­millió forint értéket képvisel. A gyárban előreláthatólag más­félmillió . forintot takarítottak meg a regie-költségeknél a terv túlteljesítésével. A gyár dolgozói igyekeznek, hogy ezeket a jó eredményeke1 még tovább fokozzák & a kongresszus idejére még szebb termelési eredményekkel büsz­kélkedjenek. Tíz nappal a határidő előtt Az Egri Lakatasárugyár ter­melésében is érezhető a kong­resszusi munkaverseny. A gyár munkásai Egyiptom számára tíz nappal a határidő előtt ké­szítettek el 12 darab szálelszívó berendezést. A harmadik ne­Vállalás vállalást követ az Egri Dohánygyárban „Nem lehet visszatartani a munkásokat a kongresszusi munkaversenyben, egyre töb­bet termelnek, eddig valameny- nyi vállalásukat túlteljesítet­ték” — ilyen hangokat lehet hallani az Egri Dohánygyár vezetőitől. S ez az igazság! Az éves vállalásuk a kong­resszusi versenyben 645 000 fo­rint volt. de ezt már az első félévben teljesítették, össze­gyűltek a munkások és újabb kiegészítő vállalást tettek, hogy további 214 000 forinttal növe­lik a verseny nyereségszámlá­ját De úgy látszik, ez a vállalá­suk is kevésnek bizonyult, mert szeptember elsején a vállalt 859 000 forint helyett 921000 forint volt a kongresszusi mun­kaverseny . eredménye. Most újabb pőtvállaláson dolgoznak a gyárban és a vál­lalást pártvezetőségi ülésen hagyják lóvá. A gyár munká­sai lelkesen veszik ki részüket a kongresszusi munkaversenv- ből és pótfelaiánlás. pótfeiaján last követ, mert minden válla­lást határidő előtt túlteljesíte­nek a dohánygyár dolgozót gyedéves tervüket 106,5 száza­lékra teljesítették, míg szep­tember hónapban 116 százalé­kot értek el. A kongresszusi munkaver­senyben félmillió forint meg­takarítást vállaltak s már ezt teljesítették és még további 293 000 forinttal toldották meg vállalásukat. Az utolsó negyedévre is ki­dolgozták a munkaterveket a brigádok részére, hogy tovább fokozzák eredményüket. ★ Megyénk üzemeiben, ahogyan közeledik a kongresszus meg­tartásának ideje, úgy fokozó­dik a verseny lendülete. Ahol már teljesítették a vállalásokat, ott pótvállalásokkal egészítik ki. A megtakarított forin’ok szaporodnak, emelkedik a ter­melékenység és egyre kevesebb igazolatlan hiányzó neve kerü a táblára, így készülnek ipar. üzemeink munkásai november 30-ra, a pártkongresszusra. ! Állami felvásárlási vásárolhatnak a Országszerte máris igen élénk érdeklődés tapasztalható a múlt években jól bevált álla­mi hízottsertés eladási akciói iránt. Az Élelmezésügyi Mi­nisztérium Állatforgalmi Igaz­gatóságán közölték, hogy azok­nak a bérből és fizetésből élő dolgozóknak, akik hús- és zsír­szükségletüket magánvágás útján akarják kielégíteni, az állam az .idén is ad el hízott- sertéseket. Az eladásokat a hi­degebb idő beálltával, előrelát­hatólag már november végén, de legkésőbb december első napjaiban megkezdik a megyei állatforgalmi vállalatok. Az igénylésre szolgáló űr­lapokat a megyei állatforgalmi vállalatok járási kirendeltsé­gein, vagy a "felvásárlóknál ok­tóber 20-tól : lehet' beszerezni és az üzemi ■ bizottság, vala­mint a vállalat megfelelő ’ga­zolásával ellátva, a' dolgozók lakhelye szerint illetékes állat- forgalmi járási kirendeltségen kell benyújtani. A rendelkezés szerint kizárólag családfenn­tartó dolgozók kaphatnak hí­zottsertés vásárlási engedélyt, az igények elbírálásánál előny­áron húottísfptést Táros! dolgozók I ben kell részesíteni . az ipari munkásokat. A beküldött igény­lések élbírálása után a járási kirendeltségek írásban közlika felekkel, 'hogy melyik telephe- lyen, s mikor választhatják ki az igényelt hízottsertést. A hízottsertések ára az álla­mi eladásoknál azonos lesz. a szerződéses alapon hizlalt ser­tések állami felvásárlási árá­val. Eszerint a 106 kilón felüli, sima lefutószőrű hússertésekért a vevők 15,50 forintot, a 110— 165 kilós zsírsertésekért 14,50 forintot, a 165 kilón felüli zsír­sertésekért pedig 14.80 forintot fizetnek kilónként. (MTI) UT Szeptemberben 116 tanácsülés volt a megyében Szeptember hónapban He­ves megye 116 községében tar­tottak ülést a tanácsok. Eze­ken az üléseken 2535 tanácstag vett részt. Ezeken foglalkoztak az őszi mezőgazdasági mun­kákkal, azok előkészületeivel, a termelőszövetkezetekkel, köz­ségfejlesztéssel, az iskolai ok­tatással és egyéb, a községeket érintő problémákkal. Nemrégiben arról írtunk, hogy a petőfibányai gép­üzem kiszistái nagy gond­ban vannak, hogy milyen társadalmi munkával lás­sák el az egyre szaporodó KISZ-tagságot. Akkor úgy tűnt, nagyon nehéz lesz, de csak látszatra, mert a pél­da azt mutatja, hogy kellő körültekintéssel lehet talál­ni munkát minden KISZ- l tag számára. Nemrégen a pedagógusok azzal a ké- ■ réssel fordultak a tröszt vezetőihez, hogy politechni­kai oktatáshoz szükséges gépeket adjanak az iskola számára. Ez a kérés még mindig fennáll. Itt van te­hát a lehetőség a társadal­mi munkára. Kiselejtezett gép van elegendő, még több dolgozni vágyó KISZ-fiatal, hadd kapjanak hát minél több gépet és szerszámot a barkácsolni, dolgozni akaró oetőfibányai iskolások. K. E. ták a november eleien induló népfront-tanfolyamokkal kap­csolatos feladatokat. A tizen­két előadásból álló tanfolya­mon részt vesznek a tanácsta­gok is. Mindkét napirendi pontot Sdlyi János elvtárs. a Hazaiak. Népfront megyei elnöke, ismer­tette az értekezlet. részvevőivé!.

Next

/
Thumbnails
Contents