Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-25 / 251. szám
1959. október 25., vasárnap NÉPÚJSÁG Egy család példája SZÁMOLJUNK ! Most ismét számoljunk, mert ugyancsak a számok világát éljük mostanában. Megnőtt a becsülete a papírnak, ceruzának, azaz, nem nélkülözhető egyik sem, hogyha az ember meg akarja nézni, hogy a pénzét hová teszi. Márpedig ki az, aki ilyesmire nem ügyel? A pénznek «megvan a maga helye, el kell osztani. Különösen igaz ez T'enk községben, K. Tóth Jánoséknál, ahol bizony lehet gondolkodni: tízfelől is jelentkeznek az igények, nagy a család. Különben, hogy mennyire megnőtt a számok becsülete, K. Tóth János hangoztatta, ugyanis régen nemigen foglalkozott számolással, nem sok értelme lett volna, ha csinálja akkor sem. és felesleges most faggatni: mi a különbség, mennyi a mostani és a régi közt a differencia? — Azt tudom, hogy most hogy állunk, mint állunk. Any- nyi biztos, ió világ ez, jobb nehezen lehetne — ennyi a válasz. Mi volt, mi nem — a múlté. Nem szívesen emlegeti, adatokkal meg nem is tudna szolgálni. Elmondta ugyan: hatvan esztendeje nagyobbik része keservesen telt. Mit tudják a maiak, hogy mit kellett dolgozni. Negyven fokú létrán mászkáltak a kazal tetejére ... Zsákot hordani a padra.. * no hiszen ott megismerték a magyarok istenét. És megjárt négy frontot. — Nem volt semmi bajom, most jön csak a hatás. Szív. gyomor, vese — nem múlt el mégse nyomtalanul a cselédsor — így emlékezik. I senki sala 1ST mf” nagyüzemi gazdálkodás, mit jelent a szocialista mezőgazdaság. Legalább is K. Tóth Jánosnál jobban elmondani nehéz, pedig nem használ hivatalos vaskos, idegen szavakat, az említett két fogalom is ritkán fordul i I ilyen formában a beszédében. Azt mondja: — Nyolc esztendeje vagyok a tsz-ben. bár előbb kezdtem volna. Az látja, aki itt él évről évre, mennyit gyarapodik a szövetkezet... Mindig jobb... Itt van most úi istállót építünk, aztán két Zetort is vettünk. Az a fontos, az alap ... Az terebélyesedjék. Ezek az újak is mind ezt hajtják. Előbb kellett volna ... Hiszen itt volt,' miért nem. jöttéje... Mondom Másfél lóerős személygépkocsi A francia Bugatti gyár október elején új törpe gépkocsival lepte meg. a közönséget, amely valóságos szenzációként hatott. A kétüléses, háromkerekű gépkocsi motorja másfél lóerős, legnagyobb sebessége 65 km, 100 km-re 4,5 liter benzint fogyaszt, ára 300 000 frank. A kis Bugatti tehát a világ legolcsóbb, törpeautója. Mivel elöl csak egy kereke van. a kis kocsi kitűnően tud siklani a zsúfolt utcákon. Hossza 2.87 méter, alakja pedig a dod^em- kocsihoz hasonlít. mindig, oda nézzetek csak. mi lesz itt még. Azzal kezdtük: számoljunk. K. Tóth Jánosék öten dolgoznak a Béke Termelőszövetkezetben. A családfő mezőőr, eddig 302 munkaegységet írtak a könyvébe. Miklós fia vontatóvezető. Megvan 393 munkaegysége, Margit. Ilonka, a két lány: az egyik adminisztrátor bent az irodán, a másik a mezőn dogozik. Az egyik 288. a másik 290 munkaegységgel dicsekedhet. Bélának, a legkisebb fiúnak, aki most megy katonának, van 160 munkaegysége, pedig későn kezdte a munkát, nem a többiekkel együtt. Tessék, lehet számolni. A család munkaegységeinek az összege 1432 eddig, összesen ha azt: számítjuk, hogy egy munkaegység 56 forintot ér —. mert ennyit mindenképpen —. meg lehet nézni: ez 80.200 forint. Ekkora a család jövedelmének egy része. A munkaegység az év végéig még gyarapodhat ugyanis. búzát, árpát, kukoricát, cl KAPTAK MÁR mákot is 71 kilót és készpénzt. Még mindig számítanak annyira, amiből bútort, motorkerékpárt, ruhát lehet vásárolni. Az 1600 négyszögöl háztáji földön is megtermett 32 mázsa kukorica, meg krumpli is any- r.yi, ami a családnak elég. —y Ilyen jó idő akkor sem lehetett volna, ha mi irányítjuk — mondja K. Tóth János —, megmutatkozik most a termésben szépen. Otthon az istállóban ál: egy kis tehén, malacuk van, hízó. koca is. Mind-mind pénz. Tavaly 1193 munkaegységet értek el, az idei már most több mint 1400. Ismét helyesebb a K. Tóth János szavait idézni: — A legjobban van ez így mármint ez a munkaegység. Annyit kap az ember, amenynyit dolgozik. Máshoz szokott ez a nép itt és azt kell felejteni. A cseléd, ha tehette, becsapta a gazdát, miért is ne. hiszen őt is becsapta a gazda. Ha a cselédember minden alkalmat kihasznál, félig sem tsudta a gazdát utolérni. No, ezt a tempót kell most már eimel- lőzni, nem azért mondom, mintha nem igyekeznének az emberek, de ha még itt-ott előfordulna. Ez már itt a mienk. Magunkat meg nem volna okos dolog megrövidíteni. I TAVAI,Y IS ííó..v.olt f ken.' iák. nagyon jó. Pedig kevesebb volt a munkaegység, mint most az idén. Ez az év még jobban sikerült. Itt van mindjárt a K. - Tóth Jánosék családja. Arra a kérdésre, hoav mihez fognak a I zárszámadás után a pénzből — I azt mondják: nem gond a/, itt, hogy mi legyen a pénzzel, ahol ennyi lány van. Négv lány közül kettőnek már megvan a bútora, még ket- 1 ülnek meg kell vásárolni, de ét fiúnak ugyancsak megvan- j nak az igényei. Egy motorkerékpárt most vásároltak nemreg. úsv tervezték, vesznek egy másikat is. Bútor, motorkerékpár, ruha "és mindezen túl egy szikrát, sem okoz gondot a mindennapi megélhetés. A zárszámadás után lehet, hogy a két bútort vásárolják meg, de lehet, hogy csak az egyiket, meg egy motorbiciklit. Ezt még maid eldöntik majd akkor, ha együtt lesz a pénz. Nos: itt ezek a „gondok”. végén K. Tóth Építkeznek a gyöngyösi járás * teruieiuszüvet keze lei ♦ A gyöngyösi járás termelő- * szövetkezetei a megnövekedett ♦ állatállomány közös elhelyező- ♦ sónak biztosítására nagyará-» nyú építkezést kezdtek meg a ♦ nyár és a koraősz folyamán. ♦ Száz férőhelyes istállót épí- * lenek a viszneki Béke, atkári J Petőfi, nagy fügedi Dózsa ter-X melöszévétkezetek. ötven fé- * röhelyes istálló készül Vécsen, X a Rákóczi Tsz-ben, a detki • Szabadság, az adacsi Klóré, a X Kossuth és a gyöngyöshalászi * Petőfi termelőszövetkézetek- j ben. Több termelőszövetkezet- * ben régi épületek átalákítá- * sával, újjáépítésével oldják * meg az állatok téli áttelelteté- ♦ sének problémáját. Ilyen mun- ♦ káli-tok folynak a vámosgyör- J ki Haladás, az atkán- Micsu- * rin, a karácsondi Dózsa és a X luda.si termelőszövetkezetek- J ben. ♦ Az épületek átadásának idő- | pontját a tervek szerint nem 1 halasztják a következő évre, s ♦ hogy ez- valóban né történjék X meg, az az épitőbrigédok mun- * kajától függ. • Uj magyar film születésénél, (A képes riport folytatása az 7. oldalról) *• ÍGY, A SZÁMADÁS Jánosék példája a legbeszédesebb bizonyíték arra. hogy az újat kell választani, mert ez az előnyös, ez biztosítja egész népünk magasabb életszínvonalának egyenlő arányait. Kiss János Jól ha’ad a vetés a hevesi járás tsz-eiben A hevesi járás termelőszövetkezetei idejében, jól előkészített magágyban kezdtéK meg a vetést. A jó felkészülés a megfelelő mennyiségű gepi- munka lehetővé tette, hogy az őszi árpa, a rozs, és a takarmánykeverők teljes egészében földbe kerüljön a tervezett határidő előtt. Árpából 3135, rozsból 432 holdon fejezték be a vetést. Jól halad aa őszi búza vetése is. Eddig körülbelül hétezer holdon vetették cl az őszi búzát, ami a tervezett terület felét teszi ki. Mészáros Gyula retfdezi a készülő Kálvária című filmet. Most éppen egy forgatás előtti jelenet beállítását magyaráz, za Majczen Máriának és Paláncz Ferencnek. Hajnal Nagyifigeden HAJNAIODIK, de a kémé- nyek..már eregetik a füstöt a deres tetők fölé, csapódnak a kis kapuk, kocsik zörögnek, máris ébred a falu: munkába igyekvőktől hangosak az utcák. Reggel négy óra lehet még, amikor Nagyfügeden a Dózsa Termelőszövetkezet központi tanyájára igyekszünk, egy irányba tartva a falu koránkelő embereivel. A tanyaközpont udvarán még nehezen következtetne az ember a gazdaság méreteire. Az ötezer holdas termelőszövetkezet központjának udvarán néhány traktor, az-istállóban pár ló, de ember sehol. Szilágyi János ugyan megnyugtat bennünket, mindjárt kezdődik az élet, mert úgy halad itt a munka, mint a parancsolat. Nem kell sokat várni, itt lesznek a kocsisok, meg a gyalogosok is. — Az új tagok jönnek? — Azok is! — Maga is új tag? — A tavaszon léptem be és azóta dolgozom. Úgy gondoltam. ahogy belépek, munkába is állok. Szereztem is eddig 250 munkaegységet. — Tehát megtalálta a számítását? — Ha minden év így sikerül, nem lesz itt semmi baj — hangzik a válasz. Szilágyi bácsinak a fia is itt dolgozik, s kettőjük munkaegységére megkaplak már 17 mázsa búzát, meg árpából is 14 mázsát, kukoricát 37 mázsát, hét malacot, négy birkát, a háztáji földön is megtermett 40 mázsa kukorica. Az egész együtt több mint 100 mázsa termény, ami a Szilágyiék padlására került alig több mint egy félévi munka után. KÖZBEN megelevenedik az udvar, mire teljesen kivimül. Jönnek-mennek emberek, asz- szonyok, lányok. A fogatosok itatnak, a nők a silózáshoz készülnek, néhány ember a vetőmagot készíti, a traktoristák pedig a gépeikkel foglalatoskodnak. Barkóczi József, az egyik belorusz-traktor vezetője, négy éve dolgozik a Dózsában. Ismeri már a fügedi határ. zegét-zugát és úgy ösz- szeszokott a tagsággal, mintha ő is közéjük tartozna, ő is a Dózsa tagja lenne. A nyáron, amikor Halmajugrára irányították, a Dózsa-tagok addig jöttek-mentek, míg visszahozták. Azóta is itt van, Váltótársával kora reggel nyeregbe szállnak és csak éjfélkor állnak le, mint a többi traktorosok is, már hosszú hetek óta. Sípos Károly brigádvezető tájékoztatott, hogy miként állnak. Kikelt 200 hold őszi árpájuk. 1100 holdon a búzát vetik. 3700 hold mélyszántást kell elvégezniük, a tél beállta előtt, ékkora munkára csak jó traktoristák képesek. Azért is ragaszkodik annyira a termelő- szövetkezet Barkóczi Józsefhez és társaihoz. Van itt most munka jSóskán, az összes között a legfontosabb a vetés. A legnagyobb igyekezet mellett is alig több, mint 50 százaléka van elvégezve. A brigádvezetők, agronómusok minden erőt a hatalmas táblákra irányítanak. A lófogatú és gépvontatású vetőgépek pedig dolgoznak, ahogy csak erejükből telik. Olyan talajmunkát adnak a földnek, amilyet més sosem kaoott ebben a Védőoltások Egerben Eger Városi Tanács VB. egészségügyi csoportja ismét felhívja az érdekelt szülök figyelmét, hogy 1959. október 27-én és 28-án —.kedden és szerdán — délelőtt 9—12 és délután 3—6 óráig a Szakszer- . vezeti Székházban pót-védőoltást tart, tekintettel arra. hogy az október közepén tartott oltásoktól sokan elmaradtak. Ismételten felhívja az egészségügyi csoport a szülőket, hogy a védőoltások kötelezőek és rendkívül fontosak a gyermekek egészségének megvédése szempontjából. Védőoltásban részesítjük: 1. mindazokat a gyermekeket. akik 1958. év október 1 és 1959. március 31 közötti időbér születtek. Ezek a diftéria-per- tussis első oltását kapják. 2. akik 1957. október 1 és 1958. március 31 közötti időben születtek. Ezek kapják a második diftéria-pertussis-te- tanus védőoltást. 3. akik 1958, április 1 és 1958. szeptember 30 közöti időben születtek,,, ezek részesülnek most himlő első oltásban. 4. továbbá ezekben a védőoltásokban részesítjük mindazokat a gyermekeket, akik eddig valamilyen ok miatt ezektől a védőoltásoktól elmaradtak. Az egészségügyi csoport külön felhívja most is azoknak a szülőknek figyelmét, akiknek gyermeke nem Egerben született, vagy időközben más lakásba költöztek és így esetleg nem kapnak most idézést, hogy azok is hozzák el gyermekei' két, akár ilyen korúak a gyermekek, akár nem, ha el vannak maradva valamilyen oltástóL Kéri az egészségügyi csoport a szülőket, hogy hozzák magukkal a kiküldött idézést és a gyermek oltási lapját is. Eger Városi Tanács VB. i egészségügyi csoportja ♦ : ♦ : határban. Az ősziek, alá egy 5 mázsa szuper-foszfátot hordtak* ki holdanként, a pétisó pedig $ már most biztosítva van a j fejlrágyázáshoz. ♦ A SILÓ ZÁSNÁL jókedvű X lánycsapat foglalatoskodik.* Féricz Balázs, a brigádvezető! mondta, hogy valamennyi lányt új tag a szövetkezetben, ali töltöttek itt még néhány napot, ♦ máris megszerették a munkát* Azt mondja Beniát Giziké, az* egyik kislány: sokan vagyunk, • és fel sem tűnik az idő rnú- $ lása. 1 Biztató a kezdet. A régi ta-X gok mellett naponta 150—200 új ember is részt vesz a közös munkában. A vezetők már elő-* re számitottak a nagy indu- • lásra és tudván tudva, hogy az } eredményt csali jó szervezés J után tudják elérni, meg- X felelően elrendeztek mindent. X A rendező utasítását betartva, állnak a felvevőgép elé a színészek, a műszakiak i. elfoglalják helyeiket, s most már a filmfelvevőgépé és a operatőré a szó. Illés György Kossutli-díjas operatőr a gép mellől figyeli a jelenet forgató sát, s ha hibát lát. kezdődik elölről a felre tel. Három üzemegységet létesítőt- í tek az ötezer holdon. Minden X üzemegységben két-három bri-X gád dolgozik, akikhez megfe-X lelő arányban gépeket, foga-1 tokát, szerszámokat adtak. • Mindenki tudja már, hogy ho-X va tartozik, merre kell dolgoz- * nia. Az üzemegységek vezetői, * de a brigádvezetők is egyelőre* úgy oldották meg a dolgot, ♦ hogy az emberekkel együtt • minden reggel az I-es számú* üzemegységben találkoznak, • aztán minden csoport viszi * a megfelelő munkaeszközét. ♦ fogatokat, gépeket, mennek X dolgozni szerte a határba. Ad- 5 dig lesz ez így, amíg egy he-J lyen vannak a lovak, a vető-_J mag, műtrágya, üzemanyag, X gépek, szerszámok, és így to-* vább. Ha később előrehalad- X nak az építkezések, majd ki-X alakulnak az üzemegységek, s* ki-ki 'saját területén helyezi el | az eszközeit, és nem kell minden reggel a központi tanyából indulni a földekre. JÓL MEGY a munka Nagyfügeden, a Dózsa Tsz-ben, jó gazdái lesznek a termelőszövetkezetnek a nagyfügediek. Gyönyörködtünk a szép árpavetésben, elnézegettük a jól megmunkált földeket... Tanulják, s. egyre jobban tudják a nagyfügedi gazdák: mit jelent a közös munka, a termelőszövetkezet. £rki János Egy kedves jelenetet rögzít most a filmszalag. A statiszták, akik a vásárlók, a a tejet, vajat árusító termelők lesznek a filmben, nagy érdeklődéssel figyelik a filmesek munkáját. Ha majd a filmszínház széksoraiban ülve, előttünk pereg a Kálvária című új magyar film, így látjuk annak egyik jelenetét: Ferencet és Gi zit, az ifjú há zaspárt, Mai. ezen Mária Agárdi Gál alakítását.