Népújság, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-25 / 251. szám

népüjsácí

1959. Oktober Ää., vasaras*

KOLTOK ES VERSEK

FORGÁCS KÁROLY versei:

Őszi sóhaj

Május volt, virág, napsugár-tané. muzsika szállt s a verünk égett, i'ózsaillatú köd takarta a csók-ígérő messzeséget..

/-lófehér fürtök. Illat ömlött.

, szent szárnyat csókolt vágyainknak: /.erelmes szavaié, suttogások szellőjétől az ágak ingtak.

Virágzó gesztenyék ölében fehér pádon álmodva ültünk, tlapsugár szállt dongó méh-szárnyon, kacagott minden körülöttünk; szemünk dalolt, a szavunk égett kezünk összesimult remegve és azt hittük: mi mindig élünk, fény ölel át és nem lesz este; mindig illat lesz csókunk ágya: gesztenyeszirom hull kezünkre és örök-élő csók-bimbóból virágzik ki a lelkünk üdve:..

Szavunk selyméből tervet fontunk, ajkunkon csókvirágok nyíltak...

.. Most varjú károg, zörgő ágak recsegnek, s fagyos minden illat.

Csattanó, tüzes, ifjú csókok., eletteremtő száz ígéret...!

— Keserű lett az ajkam, mert a

sok szép terv mind, mind semmive lett.

Dalolnak a habok

ttár nem hoz bút a sötét éj.

\z őszi szél sem sír felém Sötét, halotti éneket:

V napok szürke tengerein

Már újra vígan evezek.

V messze parton integet ügy napszemú lány, kis fehei Kendővel. Vár, vár engemet:

Kacagó hullámok felett Sebesen siklik csónakom

V cél felé, a part felé.

Ragyog felettem jő napom.

S a parton all egy lány es vár.

Az ég a vízbe mosolyog:

Vígan dalolva evezek S velem dalolnak a habok!

A iánymosoly az őszt elűzi

Kopár az udvar. Meztelen gallyak merednek a homályba levételen ágakat csókol a sűrű, nedves őszi kod.

A vágyak tompán elnyújtózva pihennek: nincs mi húzza, vonzza tel a magasba. Kacagás nem zeng és hervadt szirmait mind elhullatta a virág.

Sírós szél suttog fenn a várban, a hegyek közül zokogás lopódzik be a dermedt szívbe...

Köd ülte meg a lelkemet, a szívem pislákoló mécses: halkan lobogva, imbolyogva színtelen fényt vet a szemembe, de halvány fénye is egy édes mosolygós leányarcra téved,

S a lánymosoly az őszi képet beragyogja és virágillat önti el csüggedt szívemet...

FARKAS ANDRÁS:

Riport egy „világotjárt kisfiúról

Barátaimhoz

Ba,rátáim, bizony már régen elmúlt.

Mikor szivárvány hátán lovagolt Jó cimborátok, messzi tengeren túl,

S a lába földre nem lépett sehol.

Ma már emlékeit kacagja néha.

Az álmokat, amikben visszajön i sok hazugság, sok-sok gyatra-béna Reménykedés s a megvakult öröm.

V baj csak ott van, hogy gyerek maradiam, S körülöttem mindenki öregebb, j S én táncolok, mig minden mozdulatlan.

S amíg a józan ész intést hebeg. Szememben régi álom fénye hiutáz,

S már nem tudom: valóság itt e színház?

ANTALFY ISTVÁN:

Őszi |roiutol«tuk

bocsi;

Menjetek fecskék, menjetek, messzi meleg vidékre, mert kell tinéktek a meleg, ne fagyjatok meg, mégse!

De jöjjetek majd vissza ám, feltétlen visszavárunk!

Hisz tudjátok, hogy idegenben nincs hazája annak, akinek szíve van!

SZŐLŐBEN

Teremtőm! Mennyi dús bogyó:

Mily pompás színek, ízek!

Es most mégsem a pohár borra, nem az ivásra gondolok, hanem, hogy egy kosárral de jó lenne belőle ily frissen, ízesen a télnek közepén...

ESŐ ELŐTT

Tudom, hogy esni fog, nemcsak, merthogy borult az ég. hanem, mert ma mosni akartál, és a ruhák már beáztatva ott fürdenek a kis teknőben, s Te úgy sóvárgod a napot, mert most ez néked legfontosabb!

GOND

Nézz jobbra, balra, mindenütt gyümölcs, gyümölcs! Szőlő, dió. alma és szilva >—millió!

Hová fér ennyi szőlő és bor, amennyi termett az idén,

Es ki fogja e sok bort majd meginni?

VAGY

Ö, mindig szerettem az őszt.

— ősszel születtem, mint e vagy —,

és níégis, amikor áz éjek

mát hűs illattal lepik meg szobánkat.

úgy vágyom a tűnt nyár után,

vágj’ azntán. melyik majd jön,

csak nyár legyen, napos, fényes, derűs!

ALKONY

Elhallgatott a suhogás, csupa tükör lett a világ.

Munkásarcokra fény pereg gyárablakok redőin át.

... És mire elszürkül a fény. hangos-zsivaj gó gyerekek csillagkavicsok ezrivel dobálják tele az eget.

Kajarác expedícióra indul

Kajavác Alfonz lelkes ember volt vilag- életében, aki könnyen és lázasan reagált minden olyan eseményre, amely más volt, eltérő volt a Vi- zetsósító Vállalat belső eseményeitől. Lelkesedésénél talán csak

elhatározókészsége volt nagyobb, amely azonnal tettekre ösztönözte bármikor és bármiről volt is szó. Ezek után nem leket csodálkozni, hogy Kajavác Alfonz azonnal talpraugrott a karos- székből, amikor meghallotta. hogy Afrika legvadabb területére indul egy expedíció, ismeretlen állatfajok felkutatására. egyes néptörzsek szokásainak tanulmányozásara.

Talpraugrott. lerúgta papucsát és Kajavác Alfomzné. született Bendegúz Amália legnagyobb megrökönyödésére. harsány hangon jelentette ki:

— Asszony. vakolj, indu'ok Afrikába...

— Hová indulsz te?

— kérdezte Amália érthetetlen értetlenséggel, mintha Kaja- vác egyáltalán indulhatott volna máshová, mint Afrikába, ismeretlen állatfajok felkutatására.

— Afrikába ... Egy Kajavác nem maradhat ki ilyen kalandból ... Elég volt a tétlenkedés, férfi vagyok, ott a helyem, ahol a férfiíetteké « szó — mondta emelt hangon Kajavác és ruganyos léptekkel kivonult a kamrába, felmérni a készlete- amelyek tudva- elengedhe- szükségesek egy expedíció sikeréhez.

Aztán a lázas tevékenység percei következtek, mert Kajavác a gyors tettek embere volt. Elővette'a nagy bőröndöt, felesége nylonszatyrát, a nagy konyhakést, a dugóhúzót, két csomag egészségügyi papírt, három doboz máj- krém-kovzervet. ricinust és Karillt kellő

két, levőleg tétlenül

mennyiségben, megfakult rövidnadrágját és $íbakancsát, valamint felesége szalma- Izalapját és gyors ütemben pakolni kezdett.

Amália a fejéhez kapott és áldotta 'íz eget, hogy fejet teremtett a számára, amihez lmpni lehet és imigyen siránkozott:

— Alfonz, te meg vagy őrülve... Mit keresel te Afrikában... Hát még Gönyün se voltál. Minek neked az a dzsungel, meg a sok vadállat... Alfonz, térj észhez... Te jó isten, minek neked a harapófogó?

— Hahaha — kacagott Alfonz — mit értesz te hozzá? Mit gondolsz, az elefánt agyarát hogyan fogom kihúzni... Mi? — és lázasan folytatta tovább a pakolást, amelynek keretében további expedíciói kellékek kerültek a bőröndbe, úgymint jé- ger alsó és kötött kesztyű, két üveg szamóca-dzsem. valamint a házi kávéfőző, mert hátha nincs presszó a Kongó mellett. Amálka ámuldozott és eírt, Kajavác pakolt és lelkesedett és megszólalt:

— Zoknit kérek, tisztát!

— Nincs... mosásban van ... Ami van. az már használhatatlan — hüppögte

Amálka. Kajavác felhördült:

— Nincs zokni? Hát elengednél engem Afrikába zokni nélkül? Hát milyen asz- szony vagy te — ro& kadt le kétségbeesetten a bőrönd mellé. Kilátástalannak látta a helyzetet, minthogy az is volt. Ilyen kis dolgon elcsúszni egy nagy tervnek! Kegyetlen az élet. egy vacak zokni miatt marad terv egy nagy terv. álom egy csodálatos álom. névtelen egy névtelen ember.

Egy pár zokni miatt,

...és bánatosan majszolni kezdte a szamóca-dzsemet.

(egri)

I > LID I TEKINTETŰ. fe- ■*-*• kete hajú kisfiú ül a i kerecsendi tanácsház irodájának sarkában.

— Az éjszaka találtuk, — mutat a tanácselnöiK a didergő legénykére.

— Az egyik kerülő hozta be. Azt mondja, egy kukoricaszár - csomóból bújt éppen elő, amikor megpillantotta. Fázott, reszketett szegény, hiszen egy glottnadrág volt rajta csa.r. meg egy kötött pulóver.

A gyermek bizalmatlanul figyeli a tanácselnök szavait, aztán hol ránk. hol az elnökre les riadt szemekkel.

— Honnan kerülsz ide, kis pajtás? — kérdezem és megsimogatom bozontos, régen fé£sült haját.

— Szabolcsiak ... Sza ... Szabolcsiak vagyunk, — válaszol meglepő élénk hanghordozással és mintegy magyarázatiképpen még hozzá is teszi:

> — Tetszik tudni, rakamazi

1 vagyak... ott laktam a nagyapámnál, de...

— De! — Vágok szavába és további beszédre biztatom.

A gyerek most lesüti szemét, és ha lehet, még jobban s összegubancolódik a széken, s — Fázol? — kérdi tőle vallasd —

s — Nem... Nem fázom. Az < előbb kaptam egy melegítőt, í aztán ettem is egy kis szalon- s nát...

1 — Hanyadikos .vagy? — vesszem át újra a szót. s A ^gyermek újból felkapja > tekintetét es érdeklődéssel vá- | laszal.

\ — Nyolcadikos! Igen ...

!

s Nyolcadikos voltam, mert tavaly már kikerültem az iskolából. ..

— Hány esztendős vagy? — koppén az újabb kérdés.

— Elmúltam tizennégy és ha a nagyapám nem vert volna, akkor sose jöttem volna el ott- l honról... Mert tetszik tudni, gyapá érdekes ember.

< Így mondja, éppen így és >most már mesél, magyaráz okosan, értelmesen, úgy, mintha egy nagy ' .igatóság előtt tartana valamiféle előadást.

— Tetszik tudni, nem rossz ember a nagyapám, csak ha iszik, akkor aztán megbolondul. Most is alig tudtam tiszaladni a kunyhóból az utolsó pillanatban.

— Kunyhóból?

— Igen, a kunyhóból, mert az én nagyapám csősz, kint lakunk a szőlőhegyen és egy macskaköves útról kell befordulni a dűlőútra. Még nadrágot se volt időm rántani, azért jöttem csak így. Szóval, inkább eljöttem. Jöttem és egy egész hétig árkon-bokron keresztül, hol gyalog, hol szekéren és még most is mennék, ha a kerülőbácsi ide nem hoz.

— Hová akarsz menni — kíváncsiskodik valaki.

— A gyermekvárosba! — vágja ki határozottan. Fótira akarok eljutni, mert nekem már nem is élnek a szüleim. Nem, mert..:

Az úgy volt, hogy a második világháborúban apukám partizán volt és éppen szabadságon volt odahaza, amikor egy bomba belevágott a házunkba és meghaltak mindketten, csak én maradtam életben, de engem is katonák neveltek fel egy darabig, míg aztán magához nem vett a nagyapám.

— Szereted a nagyapádat? — tudakoltam a gyerektől.

Rámnéz, állja tekintetemet, aztán kevés idő múlva megválaszol:

— Nem! Rossz ember a nagyapám. Nem is akarom többet látni.

összenézünk néhányan. akik ott állunk a gyerek körül.

Ű RTHETETLENÜL te■ J kingettünk egymásra, hallgat a kisfiú is.

— Azt mondja, egy hétig csak csipkebogyót, kerti növényeket. kökényt, mit evett, — suttogja halkan valaki, s szemei sarkából rákacsint a kisfiúra.

Gyors haditanács és a fekete hajú kislegény máris ott ül a kellemesen fűtött kocsiban és száguld az autó Sziha- lom irányába.

— Sz!h almon lakik az Ilonka néném. — erősíti. Nagyapám mindig odacímezi a levelet. Emlékszem jól. Sztálin út 154. A kocsi már a Sztálin út vége felé jár, amikor a gépkocsivezető hirtelen lefékez. Nincs is százötvennégyes házszám.

Kiszállunk a kocsiból, egykét emberrel váltunk szót, megkérdezzük, nem ismerik-e valahonnan a gl’ereket. Mindegyikük értetlenül rázza a fejét.

Becsaptál minket, — mondom szomorúan és megpróbálok lelkére beszélni.

— Látod, mi jót akarunk neked. Azt akarjuk, hogy mielőbb jó helyre kerülj, ahol szeretnek, ruhát kapsz és meleg levest.

A gyerek most váratlanul olyan mozdulatot tesz, mintha eszébe jutott volna valami.

—Bácsi! Most emlékszem csak, hogy egy tanyán lakik az én Ilonka néném. Egy macskaköves útról kell bei urduim és itt van valahol Mezőkövesd körül. Már én is voltam náluk, meg is ismerném a házukat, ha kellene. A falu előtt van egy tábla. Az van ráírva: szocialista község.

>— Klementina tanya! — vágok szavaiba.

— Az! Igen, az lesz! — derül mosolyra a kisfiú. És az autó máris indul Klementina felé. Közben beszélgetünk.

C ORRA KERÜL a szám- ^ tan, a történelem, a nyelvtan és utasunk meglepő pontosan válaszol a feltett kérdésekre, sőt határozottan beszél a műveltein igékről, a melléknévi igenevekről és egyéb más „rózsás“ kérdésekről is.

— Tudom én! — mosolyog most már. Szép iskolánk volt nekünk. Voltak benne tömött madarak, meg sok-sok más egyéb is.

Klementinán már tisztában voltunk a gyerekitel. Mondanom se kell, hogy „Ilonka néném“ itt se volt található és bár a fél tanya összesereglett érkeztünkre, de nem akadt senki, aki ismerné, vagy valaha is látta volna a vézna fiúcskát.

Mezőkövesden kiszálltunk a kocsiból és látszólag őrizetlenül hagytuk a gyereket, gondolván, kereket old, vagy megkísérli á szökést: Ám tévedtünk ezúttal is. A kis vendég jól érezte, magát és kényelmesen nyújtózott el a kocsi ülésén, miközben jóízűen eszegette a kapott zsemléket.

—- Meglepően értelmes gyerek — súgta fülembe a gépkocsivezető, majd kollegám vette újra vallatóra a fiúcskát.

— Szoktam én újságot is olvasni —, vágta ki hetykén a gyerek. Olvastam a szovjet rakétáról is, amelyik a Holdba érkezett...

Estére járt az idő. A távolban már Eger fényei csillogtak, amikor megállt a gépkocsi az úton. Egyikünk se szólt egy szót se, — iparkodtunk kihasználni a lélektani pillanatot.

— Elég volt a hazudozásból! — jelentettem ki határozottan. Mi jót akarunk neked, kötelességed becsületesen megmondani az igazságot. Ha tovább hazudsz, átadunk a rendőrségnek, nem kínlódunk veled többé.

— Nem félek én a rendőröktől — vágta rá azonnal a gyerek. Kevés híja. hogy el nem nevettem magam. De komoly maradtam és keményen igyekeztem beszélni.

— Meg kell mondanod az igazat! Tíz perc gondolkodási időt adunk.

(’SEND LETT. A kocsi ’"'motorja leállt és szinte hallottuk eevmás lélegzetét. Alig telt el három-négy pere. amikor a ©’erek megszólalt halkan:

— Nem a nagyapámtól szöktem. ö nem is él már. csak azért mondtam, hogy vissza ne vigyenek apámékhdz.

— Miért, félsz az apádtól — kérdeztem fagyos, kemény hangon.

—■ Megver, sokszor megver, sírta el magát a gyerek Most is megvert, mert nem mentem el kukoricát törni.. aztán ..

őszintének látszottak a szavak. bár eddigi vallomásának naev része mellett továbbra is kitartott.

E

Kertész út 101. Az autó fékez és kiszállunk mindhárman a kocsiból.

— Tudod, hol vagyunk, hová viszünk — kérdezem.

— Nem — rázza a gyerek » fejét, és láthatóan nem is érdekli , különösebben, csak akkor csillan fel a szeme, amikor meghallja a gyerekzsivajt, beszédet. Fehérköpenyes néni fogad minket, akinek elsoroljuk a történteket és elmondjuk jövetelünk célját.

— Hogy hívnak, kisfiam — hangzik a szelíd kérdés és & gyerek ártatlanul mondja:

— Nagy Árpád a nevem

A barátságosan berendezett szobában kíváncsian tekinget széjjel, majd a kedves gondozó néni tüzetesebben szemügyre veszi

— Meglepőét) tiszta —, jelenti ki határozottan... aztán néhány perc és Árpi máris elvegyül a Gyermekgondozó Intézet lakóinak társaságában. Éppen vetítenek és a diafilm kockáin át a fehér falra kerül * kőbaltás ember...

NAPTÓL kezdve többször is érintkezésbe léptünk a Gyermekgondozó Intézettel és szüntelen érdeklődtünk Nagy Árpi felől. Ám már a második napon jelentkezett í. baj. mert Nagy Árpi időközben bevallotta, hogy ö bizony F Sándor és nem Nagy Árpád mint azt előbb állította. Azt it elmondta — mint kiderült — hogy édesanyjánál lakik és nyolcán vannak testvérek, de nem Rakamazon. hanem Muhi- pusztán. _

Teltek, múltak a napok. Telefon Muhipusztára, a tanácshoz és bizony a gyermekotthonnak komoly gondot okozott á kis vadóc, míg végül is F. Saryi egy hét múlva elmesélte, hogy Debrecenben lakik és. ■ szeretne u'ermeknevelő intézetbe kerülni, mert odahaza gyakran megverik. Azt is bevallotta. hogy csak 11 éves és hatodik osztályos.

Az illetékesek Debrecenbe telefonáltak és most már végképp az igazság nyomán megállapították F. Sándor pontos kilétét, környezettanulmányt, kértek az iskola igazgatójától és három nappal később F Sanyi búcsút mondott Egernek és elindult Debrecenbe, ahol most . a gyermekotthon legfrissebb lakója.

•A

Kedves olvasó! Nem csupán érdekes olvasmányként közöltük F. Sanyi kalandos utazását Debrecentől Egerig. Nem is azért, hogy bemutassuk: egy hazulról elkallódott gyerek mennyi mindenre képes, hanem azért, hogy elgondolkodtassunk

F. Sanyi édesanyja magányosan él Debrecenben és nyolc gyermeknek adott életet. Nagyobb fia disszidált, Svájcban él és csupán nagy néha ad magáról életielt. Egyik fia börtönben ül. anyja nem is tudja pontosan. mióta. Sanyit, a jó eszű gyereket, mint kiderült, szereti édesanyja és eltűnése után azonnal jelentkezett is az iskolában. Ismeri kimagaslóan ió képességeit, taníttatni szeretné, de a gyerek tele van kalandvággyal és már többször előfordult. hogy elcsatangolt több napra hazulról.

E VIGYENEK haza! — így beszélt Egerben és fejecskéiében gyors egymásutánban kergetőztek a gondolatok. Ügy hazudott, hogy szinte maga is szentül hitte már saiát hazugságait.

És most mi történt? Az. hogy a társadalom vette kezébe F Sanyi sorsát és gyermekotthonban. szakképzett nevelők próbálnak meg belőle embert faragni őszinte, becsületes, dolgos embert, aki hasznára íesv majd a közösségnek. Nyesegetni, nevelgetni. oltogatni kell maid a kis vadócot. hogy ember váljék belőle. Sok mindent kell pótolni maid. A csa'ádi nevelés Irányát, az apai szigort. az édesanyai szeretetet, amely ha meg is volt. de mégse, tudta soha átmelegíteni a fagyos kis gyermekszívet.

Szalay István

N1

i