Népújság, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-27 / 227. szám
V I 8 NÉPÚJSÁG 1959. szeptember 21., vasárnap sífxchM A számok tükrében NB III: A labdarúgó NB Tll-ban elérkeztünk az ó.szi idény félidejéhez. Csapataink egy-Jcét kivételtől eltekintve az ősszel Íebonyolításra kerülő 16 mérkőzés közül nyolc-rtyol- cat lejátszottak. Az elmúlt fordulóban ismét Egercsehi együttese szereptilt a legjobban. Csatárai végre megtalálták góllövő cipőjüket is, s győzelmük annál is inkább értékesebb* mivel azt a negyedik helyen álló és igen jő játékerőt képviselő Debreceni Honvéddal szemben érték cl. Az egercsehiek a 12. helyről a 9-re tornászták fel magukat, a D. Honvéd viszont ^ hatodik helyre esett vissza. A Gy. Spartacusra nézve hízelgő az l:l-es eredmény, mert ha a vendégcsapatnak valamivel nagyobb szerencséje van — gólokkal nyert volna. Az Egri SC győzelme nem meglepetés, csupán az a meglepő, hogy az eddig igen gyengén szereplő nyíregyházi együttesnek mindössze két gólt tudott rúgni a tárna dósor. Megyeszerte nagy megdöbbenéssel vették tudomásul a szurkolók a HVSE súlyos vereségét Pestújhelyen. Ugyanez a csapat egy héttel korábban 4:1 arány, sima győzelemmel hagyta el a játékteret. Vajon mi a magyarázata, ennek a hirtelen formahanyatiásnak? ötödik NB m-as csapatunk, a Petőfibányai Bányász, ebben a fordulóban szabadnapos volt. A legjobb egyéni teljesítményt nyújtó .iá* Okosok természetesen, az' Egercsehi Bányász együtteséből kerültek ki. Elsősorban Selmeczi, Balogh, Szűcs és Tengely játéka érdem* ! dicséretet. ..Ált<iIában n hátsó vonalak nyújtották a legjobb teljesítményt, viszont feltűnően kevés fedezetjáté- kos játszott jól. A 8. forduló legjobbjai. Kapusok: Selmeczi, Szűcs, Csaba. Hátvédek: Balogh. Szűcs (Egercsehi), Nyerges Aiaxai, Boros. Fedezetek: Török, Bánhidi, Pete. Csatárok: Tengely, Dudás, Hanna, Farkas, Hídvégi (Eger). Az eddig lejátszott nyolc fordulóban 50 gólt szereztek a csatárok, egy-egy mérkőzésre tehát átlagosan. 1.35 gól jut. Az adott gólátlag terén a Gy. Spartacus vezet, viszont a legkevesebb gólt az Egri SC kapta. A góllövő lista állása. Kilenc- gólos: Baarnyi (Gy. Spart). 4 gólos: Jancsó (Petőfibánya), 3 gólos: Treiber (Gy. Spart.) és Kiistyán (HVSE). 2 gólos: Srej, Sáfrán, Zilahi (HVSE), Szász, Hanus (Eger.) A leggyakrabban előforduló eredmények 2:0 (14-szer), 1:1, 0:0 (9szer), 2:1. 1:0, 3:2 (8-szor). Az északi csoport eddig lejátszott mérkőzéseit 49 300. az északkeleti. csoport mérkőzéseit pedig 99 800 néző látta. Ebből Heves megyei csapatok mérkőzéseire 37 700 néző jut. Tehát., az egésznek a 39,5 százaléka! A legjobb nézőátlaggal a Gy. Spartacus csapata rendelkezik, mérkőzéseit átlagosan 3500 néző látogatja. Utána az Egri SC 2000. Egercsehi 1600, Pet.őfibánya 1300. és Hatvan 933 nézővel következik. A legtöbb játékost a HVSE vonultatta fel, számszerűit 21-et. utána Eger követkézik 18. majd Egercsehi, Petőfibánya 16—16 és Gyöngyös 14 játékossal. A csapatok hazai és idegenbeli szereplését külön-külön vizsgálva, a következő kis táblázatot kapjuk. Otthon: 1. Gyöngyös 7. 2. HVSE 6, 3. Eger 6, 4. Egercsehi 5. 5. Petőfibánya 5 ponttal. Idegenben: 1-2. Eger és GyónPostás labdarúgók Gyöngyösön nagy érdeklődés mellett barátságos labdarugó-mérkőzés keretében mérte össze erejét két postásesapat. A csíkozott mezben játszó együttes 2:0 arányban győzött. Képünk a mérkőzés előtt Ábrázolja a csapatokat. gyüs 3—3 ponttal, 3. Egercsehi 3, 4. Hatvan 2, 5. Petőfibánya 1 ponttal. Érdekes, hogy hazai pályán az Egelcsehi Bányász kapta a legkevesebb gólt, számszerint egyet, a legtöbbet pedig a Petőfibányai Bányász. Nyolc ízben rezgett Pelőfi- bányán a bányász-csapat hálója. Otthonában Gyöngyös csatársora 11 gólt szerzett, Egercsehi viszont csak négyet. Idegenben a Petőfibányai Bányász még nem tudott gólt szerezni, a gyöngyösiek viszont hat ízben voltak eredményesek. Mint vendég Eger és Petőfibánya kapta a legkevesebb gólt, 2—2-őt. Egyénileg eddig Szűcs (Egercsehi) nyújtotta a legjobb teljesítményt, utána ez a sorrend: Hanus Bárányé Csaha, Sándor. Farkas, Törők, Boros, Takács (Eger), S. Kovács. A játékosok eddigi rangsorolása: Kapusok: Csaba, Szűcs, Selmeczi. Jobbhátvé.d: Veres II., Bóta, Balogh, középhátvéd: Szűcs, Sándor, Boros, balhátvéd: Nyerges. Adám, Nagy (Eger). Jobbfedezet: Hanus. Török. Kiss (Hatvan), Balfedezet: Pete. Bujalka, Kelemén. Jobbszél- sö: Takács (Eger). Trenösényi, Opovszki. Jobbösszekötö: Jancsó, Lovász, Marosvári. Középcsatár: Farkas, Tengely, Tóth (Petőfibá- nya). Balösszekötő: Baranvi. S. Kovács. Veres I. Balszélső:' Szla- vek, Kiss (Gyöngyös), Bocsi. SZKOCSOVSZKY TIBOR-A. ál ^ A A. A Vidéki munkára SEGÉDMUNKÁSOKAT keresünk. Fizetés 950—1150 forint és napi 25 forint kiküldetés. ■ Jelentkezés: Heves megyei Villany- és Épületszerelő V., Eger. Zalár utca 1. sz. rT"T’ T TTVTTT Nagyítígedi Ktsz azonnal belépésre keres ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT, vagy TECHNIKUST műszaki vezetőnek. Fizetés megegyezés szerint. KÓRHÁZI FŐMÉRNÖKI munkakör betöltésére pályázatot hintetek. Az állás építész-, vagy gépészmérnöki képesítéshez kötött és október 1-én foglalható el. A kórházi főmérnök a műszaki tervezést, a beruházások és falújítások kivitelezését, az energiagazdálkodást, továbbá a műszaki dolgozók munkáját irányítja, közreműködik az elvégzett beruházási és felújítási munkálatok műszaki átvételénél, felelős az intézet műszaki állapotáért. A szabályszerűen felszerelt pályázati kérelmeket a Megyei Kórház igazgatója (Eger, Széchenyi u. 27.) címre lehet benyújtani.-^■-*****»**-**--« —A A A — ,. * vv»wv WWWWWWWWWW WWWWWWW ▼ A Heves megyei Tsz Beruházási Iroda (Eger, Dobó tér 2.) gyakorlattal rendelkező agronómust, építési műszaki ellenőrt, művezetőt, építésvezetőt, építőipari technikust és épület gépésztechnikust keres felvételre. A Heves megyei Moziüzemi Vállalat ASZTALOS (saját szerszámukkal). SZOBAFESTŐ, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁST keres október 1-tól kezdődő és állandó alkalmazásra. # Fizetés megállapodás szerint! Jelentkezni lehet a vállalat irodájában, Eger, Sándor Imre utca 2. A próh í r (leiének BECSI zongora, fatőkés, eladó. Eger, Kisfaludy u. 8. EGEKBEN, Árpád U. 34. KZ. ház beköltözhetőséggel eladó. Ugyanott 2 darab ablak is eladó. BEKÖLTÖZHETŐ 4 szoba, összkomfortos családi ház (két családnak is megfelelő) eladó, Széchenyi u. 37. Ugyancsak eladó részbeni beköltözhetőséggel a Petőfi u. 22. számú ndgykertes családi ház. Érdeklődni a helyszínen. KAUKÁZUSI diófa kombinált szekrény, konyhakredenc, konyha- asztal, kályha, éjjeli szekrények, vaságy eíadó. Eger, Szovjethadsereg U. 2. ELADÖ a Makiári úton (Merengő utcai kereszt hátánál) 1 szoba, konyhás éti '12 db. házhely. Érdeklődni: Juhász Pál, Eger, Kölesei tér 2. Kanada. 500 és 250 1-űs boroshordók, kád, félfenekű hordók, borszivattyú eladó. Eger, Vörösmarty u. 37. FÉL DIESEL és Btesel rendszerű vontatók szerelésében jártas fő- szerelőt és vontatóvezetőket keres felvételre a Talajjavító Vállalat. Füzesabony. JÖL BEVÁLT, hordozható cserépkályha eladó. Eger.. Szénáskert u. 8. délután 5-től. BÚTOROZOTT szobát teres Egerben magános férfi, később budapesti csere lehetséges. Címet a Kiadóhivatalba kérek. RÁDIÓJA VITAS, vidékieknek azonnal, Egerben, autóbusz megállónál, Bajcsy-Zs. 13. BÖRKABATFESTÉS — bőrszakembernél, garanciával. Hosszú kabát: 130 Ft. Vidékieknek soron- kívül, postán. Czibula Béla bőrfestőnél, Eger, Sas u. 92, EGERBEN, Kisfaludy u. 11. alatt 1 szoba-konyhás, vlzvezetekes öröklakás sürgősen eladó, elfoglalható. BIZTOS megélhetőséget nyújt Juhász Benedek 2 szoba, összkomfortos villaháza 1500 négyszögöl jóminőségű szőlővel és 300 négyszögöl gyümölcsössel, egyben esetleg megosztva is eladó. Heves, Bem u. 14. VÍZGÉPÉSZETI Vállalat I. sz. Üzeme. Kunhegyes, gyakorlattal rendelkező esztergályos és géplakatos szakmunkásokat keres felvételre. Fizetés teljesítménytől függően1! Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: a Vállalat Munkaügyi Osztályán, Kunhegyes. Kossuth u. 2. sz. alatt. NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáeitön He vés megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja-. Felelős szerkesztő; Suba Andor. Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat, Felelős Kiadó: Tóth József, Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u, S. Telefon: 56-74. 56-78. Postaflők: 23 Kiadóhivatal: Eger. Bajcsy—Zsilinszky a, IT Telefon: 24-44 Postaüók: *3. Heves megyei Nyomda Vállalat Eger, Felelős vezető: Mandula Emő. Eger, Bródy Sándor u* *. K égi én új termelőnső retke setek, egyéni termelők FIGYELEM! Az 186(fcí évi termésű kenyérgabonára most kötünk értékesítési szerződést. — A szállítás idején érvényes áron felül métermázsánként 10 forint felárat fizetünk. A isz-ek rövidlejáratú bankhitelt igényelhetnek a szerződés alapján. — Az egyéni termelők métermázsánként 1)0.— forint előleget kapnak. A szerződés köthető a Tennényíorgalmi és Fmsz. bizományosi felvásárlóhelyeken. Heves megyei Termény forgalmi Vállalat Felhívjuk mindazokat a termelőket, akik a földművesszövetkezetnél liba hizlalására szerződtek, hogy a hizlalást kezdjék el sürgésen mert a 19 forintos kg-kénti átvételi ár a megkötött szerződés értelmében október 10-ig van érvényben, október 10 után az átvételi ár 18,50 forint. BAB FELESLEGÉT MINDEN KÖZSÉGBEN ÁTVESZI A HELYI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET! Átvételi ár: Fehér speciál-bab — — , - Szokvány fehér — — —■ ■ Fürjbab (fajtakeverék mentes) Vegyes fürjbab — — — - Egyszínű színes-bab — — - Vegyes színes-bab — — — — 360.— Ft /q — 320—. Ft/q — 320.— Ft/q — 280.— Ft/q — 280.— Ft/q — 200.— Ft/q Értékesítési szerződésre lekötött mennyiség után q-ként 20 forint felárat fizet az fmsz. Az átvételi áron felül dupla értékesítési visszatérítést fizet á föld műves szövetkezet. Értékesítsük csöves KUKORICÁI iiiKSilllllIflinijiiiilijljiil-ijilifjiliijliUijiijii íSjüüil a Termény foggal mi és Fmsz. ielvásár Jóhelyeken. Tér meny forgalmi V, eflBBfflBBBBHBHRBaaHB BBBBBBBBBBBBBI Gontloljon a télre! SZEREZZE BE TÉLI BURGONYA ÉS VÖRÖSHAGYMA SZÜKSÉGLETÉT a Szövetkezeti Értékesítő Központ akcióján keresztül. Megrendelhető Ella burgonya és vöröshagyma. Legkisebb mennyiség burgonyánál 50 kg, vöröshagymánál 10 kg. Megrendeléseket minden fmsz, zöldség-gyümölcs szakbolt és piaci stand felvesz. SZEPTEMBER 25-TÖL OKTÓBER 10-IG. Átvétel minden zöldség-gyümölcs szaküzletben és standon október 15-től november l5-ig. SZÖVETKEZETEK HEVES MEGYEI ÉRTÉKESÍTŐ KÖZPONTJA. SIBIBafllHSIIIBHHHBIklIRIHRBIHIII Értesítjük ügyfeleinket, hogy 1959. október 1-től kezdődően számlánkat nem az 527-es MNB-fiók fogja vezetni, hanem az 528-as MNB- fiók. Ettől az időponttól kezdődően tehát vállalatunkkal szemben jelentkező megbízásaikon az 528-as MNB. fiókjelző számot szíveskedjenek használni. Szolnok—Heve megyei Allatforgalmi Vállalat Szolnok Egri KISKER híradó Tegye nsebbé kényelmenebbé otthonát l Tekintse meg A BÚTOR ÉS LAKASBERENDEZÉSI cikkek bemutatóját Egerben, a Bútorüzletben. HOLNAP NYÍLIK Egerben az Önkiszolgáló MŰANYAG bolt (Széchenyi u. 10, a Kis Csemege helyén.) 30« RÁDIÓ, 3000 HANGLEMEZ várja a vásárlókat az Egri Kiskereskedelmi Vállalat ön kiválasztó RÁDIÓ ÉS \ ILLAMOSSÁGl cikk szaküzletének szeptember 29-én kezdődő nagy őszi RÁDIÓ és HANGLEMEZ-vásárán A hosszú őszi, téli esték legkellemesebb otthoni szórakozása a rádió és a hanglemez, . Érdemes most vásárolni, mert azok között, akik a vásár tartama alatt rádiót, lemezjátszót,'televíziós készüléket vesznek a fenti üzletben, egy darab táskarádiót sorsolnak ki. Hanglemez vásárlásnál pedig (oO.— Ft-on felül) ajándékszámot kap a vásárló. Az ajándékszám sorsoláson értékes hanglemez-csomagokat lehet nyerni. Mindkét sorsolás október 13-án lesz, a „HANGLEMEZPARÁDÉ” Keretében, (x)