Népújság, 1959. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-26 / 226. szám
2 NEPÜJSÁG 1959. szeptember 28., szombat A leszerelés a kérdések kérdése (Folytatás az l. oldalról) demokráciát, hanem megteremti az igazi demokrácia fejlődésének valamennyi feltételét. Sőt, a munkásosztály diktatúrája a demokrácia legmagasabb formája. Reuther ismét megjegyezte, hogy „a miniszterelnök úr, úgy látszik, elfáradt, s ezért újabb kérdéseket nem kell feltenni.” Hruscsov erre gúnyosan így válaszolt: „Mi az? Talán nincs elég erejük, hogy velem mérkőzzenek? Én formában vagyok! Amíg csak élek, nem fáradok bele a munkásosztály céljaiért vívott harcba. Ha akarják, beszélgessünk komolyan, senki sem korlátozza időnket.” Carran, a tengerész-szakszervezet elnöke vette át a szót és elmondta, hogy a mindennapi életből szeretne egy kérdést feltenni. „A harmincas években jártam a Szovjetunióban, amikor önök gépeket vásároltak tőlünk. Örülünk a Szovjetunió műszaki haladásának. Most azt szeretném tudni, fejlődni fog-e a szovjet ipar műszaki fejlődésével együtt a kollektív szerződések rendszere, megkapják-e a munkások a sztrájkjogot? Hogyan védik a szakszervezetek a dolgozók érdekeit?” Értem a kérdést — mondotta Hruscsov —, s tetszik nekem, hogy ön osztályérzésekkel veti fel a szakszervezeti munka problémáit. De úgy tűnik, hogy ön egyáltalán nem látja tisztán a szocialista állam belső viszonyait, a munkásosztály helyzetét, a szakszervezetek szerepét, ön mindent a szokványos amerikai mértékkel mér. Itt Reuther észrevette, hogy Carrant komolyan érdeklik Hruscsov magyarázatai, s gyorsan közbevágott. A személyi kultusz kérdéséről mondott valamit. Carran élesen rászólt: „Ne szakítsd félbe!” Hruscsov Carrenhez fordulva folytatta: „Az ön kérdése azért tetszik nekem, mert egyenes. Egyenesen is akarok rá válaszolni. Az októberi forradalom után, a legelső években nálunk is voltak sztrájkok. Magam is többször beszéltem sztrájkoló munkásokkal. Most nem sztrájkolnak a szovjet munkások. Hogy miért? Ön magától is megtalálhatja a magyarázatot, ha emlékezetébe idéz néhány tényt Melyik tőkés országban képzelhető el, hogy a kormány minden, a munkásoktól jövő nyomás nélkül terveket dolgozzon ki a munkásosztály életszínvonalának emelésére? Tőkés országban egyenesen elképzelhetetlen, hogy a munkások bérét a munkaidő csökkentése mellett, minden sztrájk nélkül felemeljék. A Szovjetunióban viszont ez a feladat elsőrendű fontosságú. A kormány, a munkások és a szakszervezetek egységesen azon dolgoznak, hogv tovább emeljék a béreket és csökkentsük a munkaidőt. Ehhez csak a kellő gazdasági lehetőségeket kell megteremteni. Azt hiszem, hogy ha elfogadnák a teljes és általános leszerelésről előterjesztett javaslatunkat. nem 1964-ben, ahogy ezt a hétéves terv előirányozza. hanem már sokkal előbb megkezdhetnénk a hatórás munkanap bevezetését és az ezzel járó béremelést. A szovjet munkások szüntelenül figyelemmel kísérik az ország gazdasági fejlődését és jól tudják, hogy megvan-e az adott pillanatban a gazdasági lehetőség arra, hogy emeljük a béreket. Carran megköszönte a választ. Reuther, hogy megint kiélezze a vitát, kijelentette, hogy „a Szovjetunióban a szakszervezet az áilam függvénye”, s magyarázatot kért arra. miért nem emel szót a Szovjetunióban a szakszervezet a párt ellen. E szavaknál néhány szakszervezeti vezető szót kért, de Reuther úgy tett, mintha nem venné ezt észre és tovább beszélt a többiek helyett. Hruscsov mosolyogva megjegyezte: „Maga olyan mint a csalogány: ez a madár, amikor énekel, behunyja szemét, sem nem lát, sem nem hall, csak a saját hangjában gyönyörködik”. A jelenlevők hangosan elnevették magukat, Reuther elpirult, de tovább folytatta mondókáját és azt állította, hogy a szovjet munkásokat védelmezi. — Miért dugdossa az orrát a mások dolgába — kérdezte Hruscsov. — A szovjet munkások maguk döntik el saját ügyeiket és jól megvannak fo- gadatlan prókátorok nélkül. Ha ön mindig csak kioktatni akar, ebből nem lesz jó beszélgetés. Reuther erre gőgösen kijelentette: — Nemzetközi munkásszolidaritás is van a világon. — Hogy mernek önök nemzetközi szolidaritásról beszélni? Hiszen önök szakították ketté a akció bújtogatta magyar ellen- forradalom meg akarta dönteni a szocialista rendszert. Az összeesküvők Nyugatról kapott fegyvereket is használtak. Nyugatról jövő utasításoknak engedelmeskedtek. Az ellenforradalmárok, miután néhány napra kezükbe kerítették Budapesten a hatalmat, garázdálkodni kezdtek, irtották és gyilkolták a becsületes embereket. E nehéz percekben a Kádár János vezette magyar forradalmi kormány hozzánk fordult segítségért. Mi teljesítettük a kérést és büszkék vagyunk erre. Hruscsov elvtársat a John Deere mezőgazdasági gépgyárban kedves fogadtatásban részesítették. szakszervezeti világszövetséget. Ha nem siettünk volna a KáÖnök szegezték szembe saját szakszervezeteiket a világ legtöbb szakszervezetével — válaszolta Hruscsov. Reuther, mint mindig, ha sarokba szorították, nem felelt, hanem újabb kérdésre terelte a beszélgetést. Knightnak adta át a szót. Knight hányaveti hangnemben felvetette „a németországi szabad választások” kérdését és az úgynevezett „magyar ügyet”. Tud ön egyáltalán valamit a Német Demokratikus Köztársaságról? Járt már ott? — kérdezte Hruscsov. — Mert ér. már többször jártam ott és elmondhatom önnek, hogy a Német Demokratikus Köztársaság a legdemokratikusabb alapon jött létre. Minden kérdést demokratikusan megválasztott kormány dönt el. Az NDK-ban megszűnt a termelőeszközök magántulajdona. A hatalom a dolgozóké. A munkásosztályt a munkásérdekekhez hű párt, a Német Szocialista Egységpárt vezeti, s más demokratikus pártok is vannak. Ami pedig a németországi választásokat illeti, már többször rámutattam, hogy ez a németek belügye. Döntsék el maguk közt a németek, senkinek sincs joga, hogy belügyeibe avatkozzék. Amikor Hruscsov határozottan visszautasította a ..magyar kérdés” felmelegítésére irányuló kísérleteket, Reuther közbeszólt és megdöbbentő tudatlanságról tett tanúságot. Védelmébe vette Kádár Jánost, mint polgári nacionalistát. Kollégái fergeteges kacajban törtek ki és rászóltak Reu- therre, hogy Nagy Imréről kell beszélnie. Reuther csak ezután igazította helyre „nyelvbotlását”, mégpedig eléggé esetlenül. A dolog lényegéről Hruscsov a következőket mondotta: — A Magyar Népköztársaságnak saját alkotmánya, saját törvényes rendszere, saját, demokratikusan választott kormánya van. Szabadon fejlődik és nagy eredményeket ért el a szocializmus építésében. Mi is történt Magyarországon 1956- ban? A dolgozók hatalmával elégedetlen népellenes elemek fellázadtak. A nemzetközi redár János vezette népi kormány segítségére, a fasiszták megkaparinthatták volna a hatalmat. Amikor testvéri segítséget nyújtottunk a magyar népnek a fasiszta lázadók elleni harcához, mi internacionalista kötelességünket teljesítettük. Ezután néhány szakszervezeti vezető azt állította, hogy a Szovjetunió nem nagyon igyekszik fejleszteni a szovjet—amerikai kulturális kapcsolatokat. Hruscsov visszautasította ezeket a hazug állításokat. Hangoztatta, hogy valójában az amerikai félen múlik a dolog, s ajánlotta, hallgassák meg a jelenlevő Georgij Zsukovot, a külföldi kulturális kapcsolatok szovjet bizottságának elnökét, aki tájékoztathatja őket a kérdésről. Az amerikai szakszervezeti vezetők azonban kitérték ez elől. Az egyikük így szólt: „Majd az újságban elolvassuk.” A tájékoztatás cseréjéről szólva, Hruscsov rámutatott, hogy a szovjet emberek helyeslik az igazságnak megfelelő hírek cseréjét. Mert ez elősegítené a békét és a népek közeledését. A jelenlevő Szatyu- kov, a Pravda főszerkesztője emlékeztetett rá, hogy a Pravda teljes szövegben közölte a munkanélküliségről tárgyaló Washington-i amerikai szak- szervezeti értekezleten elhangzott beszédeket, egyetlen szó változtatás nélkül. Az amerikai lapok viszont nem közölték ezeket a beszédeket. Sőt, „vörös propagandának” minősítették. „Az értesülések kicserélésének kérdésében, miként sok más kérdésben is, véleményünk különbözik — mondotta Hruscsov. Ez azonban nem jelenti, hogy nem találhatjuk meg a közös nyelvet az országaink népeit érdeklő problémákat illetően. Mi azt mondjuk önöknek: próbálják tágabb körben nézni az eseményeket. Nézzenek túl a falujuk határán. Jöjjenek el hozzánk, nézzék meg, hogyan élnek és dolgoznak a szovjet munkások, hogyan végzik munkájukat a mi szakszervezeteink, hogyan védelmezik a munkások érdekeit. Mi másként fogjuk fel a jelenségeket, mint önök. Mi haladunk a magunk útján a kommunizmushoz. Önök pedig meg akarják szilárdítani a kapitalizmust. Ilyenformán álláspontunk különbözik. Ismerjük el ezt a vitathatatlan tényt. Ámde nem próbálnánk meg, ' ogy alapot találjunk a hathatós együttműködésre? Mi azt hisszük, megpróbálhatnánk. Ilyen együttműködésre szüksége van az egész munkásosztálynak, abban a harcban, amelyet alapvető érdekeiért, a békéért vív. Nem azért jöttünk ide önökkel beszélgetni, hogy tovább élezzük a viszonyt, ez amúgy is rossz — jelentette ki Hruscsov. — Ha vádakat emelünk egy-’ más ellen, ez semmi jót nem hoz a munkásosztálynak. Hallgassunk a józan észre. Ne érintsük azokat a kérdéseket, amelyek elválasztanak bennünket. Egyesítsük erőfeszítéseinket a világ békéjéért folyó harcban”. K. Feller azonban még egy további kérdést tett fel a hidegháború szellemében. Egy papírlapról olvasva megismételte a burzsoá propagandának azt a koholmányát, hogy a szocialista országokban a munkásokat elnyomják és ennek folytán kénytelenek külföldre menekülni. Adzsubej, az Izvesztyija főszerkesztője, aki szintén jelen volt a beszélgetésen, rámutatott arra, hogy Feller szó szerint megismételte azt, amit a New York Times aznapi száma irt. „Fontolják meg mit tesznek — mondotta Hruscsov —, önök itt a burzsoá sajtó cikkeit ismétlik. Olvassák a proletár sajtót, akkor majd tisztábban látnak ezekben a kérdésekben". Hruscsov megjegyezte, hogy a néger Weavernek, aki szintén jelen van. a beszélgetésnél, többször is már szinte száján van a kérdés, amelyet fel akar tenni, de Reuther sehogysem akarja ezt észrevenni és megadni neki a szót. „ön nem vezeti demokratikus módon a beszélgetést — mondotta Hruscsov —, engedje szóhoz jutni Weavert is. Szégyen, amit Ön csinál. Igaz, önöknél ma is vannak olyan helyek, ahová néger nem teheti be a lábát!” Weaver beszédében megjegyezte, hogy sok kérdésben az amerikai küldöttség és a szocialista országok küldöttségei megmaradtak eltérő álláspontjukon és éles összecsapásokra került sor közöttük. Megkérdezte Hruscsovtól, hol kell elkezdeni, hogyan kell megtalálni az alapot az együttműködéshez, „népünk számára fontos, hogy választ kapjon a beszélgetésünk során feltett kérdésekre” — mondotta Weaver. Tudom, hogy az önök szak- szervezetei sokat tesznek, hogy a négerek az Egyesült Államok egyenjogú polgáraivá váljanak, — válaszolta Hruscsov. — Ami pedig azokat a kérdéseket illeti. amelyekben az önök szak- szervezeteinek nézetei nem egyeznek a szocialista országok szakszervezeteinek nézeteivel, ez a válaszom: önök tudják, hogy mi másképp közelítjük meg a társadalmi élet jelentőségeit, mint önök. és másképpen értékeljük e jelenségeket. Véleményünk szerint a szak- szervezeteknek gyakoribb kapcsolatokat kell teremteniök egymással. Egy csapásra természetesen nem lehet mindent megoldani. De ha kibontakozik és megszilárdul a szakszervezetek együttműködése egyes, eleinte akárcsak kisebb jelentőségű kérdésekben, akkor végeredményben a két ország eljut a közös erőfeszítésekhez. Egy csapásra önök nem tudják megérteni a mi szakszervezeteink álláspontját, miként a mi szak- szervezeti dolgozóink sem tudják egy csapásra megérteni önöket. Ezért közelebbről meg kell ismernünk egymást, jobban be kell tekintenünk egymás munkájába, jobban meg kell ismernünk egymás tevékenységét, vitatkozhatunk, lehet, hogy nem is értünk egyet, ámde ha meg akarjuk szilárdítani a békét, javítani akarjuk a munkások, a dolgozó nép életét, miért élezzük ki kapcsolatainkat? Hiszen ez csak közös ellenségeink malmára hajtaná -a vizet. Önök a mi szocialista rendszerünk megváltoztatását akarják? Remélem, hogy nem! Mi szintén nem akarunk és nem is fogunk beavatkozni az önök belső ügyeibe, nem föreks'k az önöknél fennáró rendszer megváltoztatására. Mi azt mondtuk és mondjuk ma is: legyünk türelemmel egymás iránt. Sok kérdésben ugyan különbözik a véleményünk, de van egy közös ügy. amelynek érdekében egyesítenünk kellene erőfeszítéseinket. Ez a békéért folyó harc. A népek békét akarnak, a békéért harcolnak. Ami a szakszervezeti mozgalom konkrét kérdéseit illeti, be kell vallanom, hogy n»ég sohasem dolgoztam e téren és nem vagyok a kérdés szakembere. Vannak azonban tapasztalt szakszervezeti kádereink. Miért ne lépnének érintkezésbe velük. ök nem próbálják önöket kommunistává tenni és azt hiszem, önök se tennék őket a kapitalizmus híveivé. Mégis az eszmecsere kétségkívül hasznos lenne.” Carey, az AFL—CIO alelnö- ke a beszélgetés végén köszönetét mondott Hruscsovnak a találkozóért. „Köszönöm, hogy idejét ránk pazarolta — mondotta — szerencsés utat kívánunk. Működjünk együtt, a világ, az emberiség javára.” A találkozó baráti légkörben fejeződött be. Búcsúzáskor a szakszervezeti vezetők újra meg újra köszönetét mondtak a szovjet kormányfőnek a találkozóért. Ezek után meglepetést keltett az a tény, hogy nyomban a találkozó után sajtóértekezletet tartottak, amelyen Reuther durván elferdítette a beszélgetés lényegét és támadta azt az embert, akit kollégáival együtt az imént megbecsült vendégként fogadott. Reuther odáig ment, hogy kijelentette: Hruscsov a beszélgetés alatt „öklével az asztalra csapott és ezt kiáltotta: Én a munkásosztály diktátora vagyok”. Az ilyenfajta rágalmazó koholmányokkal nyilván olyanokra akarnak hatni, akiknek fogalmuk sincs a Szovjetunióról és vezetőiről. Nem véletlen, lített kijelentést. Ekkor Hruscsov ezt mondta: „Ha Reuther ilyet mondott, akkor nem járt el becsületes ember módjára. Amit mondott, az valótlan. Nem becsülhetek olyan embert, aki ilyen módszerekhez folyamodik. Beszélgetésükön szó esett a munkásosztály diktatúrájáról. De nem a személyi diktatúráról. A marxizmus—leninizmus azt tanítja, hogy amikor a hatalom a munkásosztályé lesz, a munkásosztálynak meg kell te- lemtenie diktatúráját, hogy elfojtsa a megdöntött kizsákmányoló osztályok ellenállását. A munkásosztály diktatúrájának formája különböző országokban más és más lehet. Ha a megdöntött osztály nem tanúsít ellenállást azzal az újjal szemben, amely a társadalom történelmi fejlődése során forradalom eredményeként született, akkor a munkásosztály számára nem szükséges, hogy alkalmazza az erőszakos elnyomás eszközeit. De amikor a ki- zsákmányolók vissza próbálják fordítani a történelem kerekét, nem akarják megengedni, hogy a nép kezébe vegye a hatalmat, el akarják nyomni a forradalmat. akkor a munkások a dolgozók életbevágó érdekeikért kötelesek felhasználni az elnyomó eszközöket és megvédeni szocialista vívmányaikat, az egész nép életbevágó érdekeit.” Hruscsov hangsúlyozta, hogy minél jobban halad a Szovjetunió a kommunizmus felé, annál nagyobb mértékben valósulnak meg a Szovjetunióban az állam elhalása felé vezető intézkedések. — Nálunk a Szovjetunióban — mondotta — már egész sereg messzemenő intézkedés történt e téren: csökkentjük a fegyveres erőket, a karhatalmat, — csökken''ük az állambiztonsági szervek dolgozóinak létszámát. A rendfenntartás és az államigazgatás egyre több funkcióját adjuk át a társadalmi szervezeteknek. ★ A TASZSZ megjegyzéseket fűz a beszélgetés szövegéhez, A többi között megállapítja: Az amerikai szakszervezeti vezetők és a sz.vjet kormányfő találkozójának paszta ténye azt mutatja, hogy az Egyesült Államok politikai légkörében bármilyen erős is egyes amerikai szakszervezeti vezetők szovjet-ellenes hangulatai az amerikai nép béketörekvése, a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavításának óhaja felülkerekedik. Feltételezhető, hogy ez a Hruscsov elvtárs megtekintette a gyár gépeit. hogy sok burzsoá laptudósító megkérdezte Hruscsovot, mi a véleménye Reuthernek erről a hihetetlen állításáról? „Nem tudom, mondotta-e ezt Reuther, vagy csak lelkiismeretlen újságírók adták a szájába — válaszolta Hruscsov. — Valóban ezt mondta volna?” A sajtóértekezleten részt vett újságírók megerősítették, hogy Reuther megtette az emtalálkozó jő kezdet lehet, egyengetheti a szovjet—amerikai szakszervezeti kapcsolatok kialakításának útját. Ezekre a kapcsolatokra szükség van, igen gyümölcsözővé válhatnak a világbéke megszilárdításáért vívott közös harcban. Aki pedig makacsul a hidegháború táborában kíván maradni, ezzel csak leplezi magát a világ dolgozóinak szemébes.
