Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-16 / 192. szám

1?59. augusztus 16., vasárnap NBPOJSAG 3 Viszneki jegyzetek részt vet­tem a viszneki Béke Tsz zár- számadási i közgyűlésén. Mint minden évben, akkor is kitet­tek magukért, csöppet sem kellett szégyenkezniük az eredményeiken, hiszen azok közé a szövetkezetek közé tar­toztak, amelyekről már eszten­dők óta lehetett mondani: el­érték a középparaszti színvo­nalat. Noha sok volt az évközi beruházás, jutott bőségesen a jövedelemből a munkaegysé­gekre is. Csak egy nagy gond­ja volt akkor a szövetkezeti tagoknak, — nem volt valami bensőséges a barátság a szö­vetkezetiek, meg az egyéniek között. Igaz, hogy nem volt például kilépőjük az ellenfor­radalom idején, — de belépő sem sok akadt. Talán majd ta­vaszra megváltozik a véle­mény — mondották akkor, hi­szen a hosszú téli estéken so­kan gondolkozhatnak azon, hogyan lehet jobban megélni. S azoknak lett igazuk, akik ezt jósolgatták, mert tavaszra megfordult a község hangula­ta. Mindenki belépett. Eleinte még volt ugyan szó arról, hogy- n községben két szövetkezet lesz, de végül úgy határoztak: egy legyen, egy erős, virágzó, nagy szövetkezet. Akkor még csak nagyjában, a fejekben rajzolódott ki a nagy szövetkezet terve. Azóta minden nappal közelebb jutot­tak a képzeletbeli nagy szövet­kezet megvalósításához. majd min­den tagot megmozgató lépés a közös takarmányvetés volt. A szövetkezet vezetői — Csombok elvtárs, az elnök, meg az öreg Held Laci bácsi, az agronómus — immár évtizedes szövetke­zeti tapasztalat alapján kiszá­mították, mennyi felülvetés kell, hogy az állattenyésztő község hírnevéhez méltó állat- tenyésztést folytasson. Kijelöl­ték, melyik lesz az a tábla, ahol a lucernát, herét vetik. Persze, nem ment az olyan könnyen, hiszen volt olyan gazda, aki másodszor is kény­telen, volt kalászost vetni a tavalyi kalászos helyére, — de nem volt jobb megoldás. Más­képp nem tudták volna egy táblába vetni a takarmányt. Használtak tehát több műtrá­gyát, alaposan megokolták a módszer szükségességét a ta­gok előtt, s most — miután kintlétem óta már esett is a AZ ELSŐ IGAZI, TAVALY ŐSSZEL hőn óhajtott eső — nemsokára meg lehet kezdeni a közös ve­tésű felülvetés első kaszálását. Nagyon kell a takarmány, össze is szedték minden ér­vüket a kommunisták, — segí­tettek a szövetkezet ügyét szí­vükön viselő aktivisták is, s most már ott tartanak, hogy nagyjában meg is van a meg­növekedett állomány részére a széna. 21 vagonnal az új tagok hoztak be úgy, ahogyan a köz­gyűlés meghatározta, azaz, nem is csak úgy. Mert például Vágó József, mikor behozta a napokban a második kaszálás­ból járó két kocsi szénát, meg­kérdezte, kellene-e még, mert van még kettővel. Kell. Vágó Józsefnek sok takarmánya van, — kinek adná el, ha nem a szövetkezetnek. Az állattenyésztésnél tar­tunk, összefügg azzal nagyon is az építkezés. Egy új istálló már épül a régi mellett, s most kértek újabb segítséget, mert fiaztató, hizlalda is kel­lene. Pénzt, pénzt, pénzt. Ez most a legfőbb kérésük, — *csak győzze teljesíteni a bank a hi­tel folyósítását. az épít­kezésnek az új tagok sem, — bármilyen összegről is van szó. Az elmúlt küldöttgyűlésen — erről a későbbiekben majd bővebben is szólunk — már a jövő évi tervekről volt szó. A terv szerint egy szükségmag­tár kell már jövőre, hiszen az egész falu egy gazdát jelent, egy szövetkezetét. A vezetőség ideiglenes épületet javasolt. Fodor István, az egyik új tag, miután már előzőleg meghány- ta-vetette társaival a dolgot, előállt azzal, hogy ne építse­nek csak úgy ideiglenesen. Megtoldják a költséget 150—200 ezer forinttal, s építhetnek egy földszintes nagy magtárat. El­fogadták a javaslatát. A küldöttek közgyűlése egy viszneki specialitás. Nehéz volna már eldönteni: ők kezd- ték-e, vagy a pélyiek, elég az hozzá, hogy nagyon jó megol­dás ott, ahol nagy a tagság, nincs olyan székház, ahová mindenki beférne. Itt úgy szer­vezték meg, hogy minden tíz ház egy embert küld a köz­gyűlésre. Ezek a küldöttek már előre is összegyűjtik a javaslatokat — hiszen mindig tudják, miről lesz szó —, s be­számolnak hűségesen a hatá­rozatokról. A 10 ház gazdája NEM ELLENSÉGEI megbízik bennük, s esetenként ők fogják'össze azt a tíz csa­ládot, ha nagyobb munkára készülnek. TUDJA MÁR I ,a közífg" _______________1 ben azt is mi ndenki, ki melyik brigádban, melyik munkacsapatban dol­gozik majd, s az új tagok ki- kijárogatnak tájékozódni jö­vendő . munkahelyükre. Van, aki külön is kérte, hová te­gyék. Így például Fodor Ist­ván állattenyésztő lesz, Távi János a sertésekhez kerül, — arany keze van hozzá, ahogyan mondják. Mindenki megtalálja a szövetkezetben a kedvére való munkát. Azon túl, hogy így jobban érzik majd magu­kat a közösben az emberek, még mást is jelent. Idővel szakemberei lehetnek annak a területnek. Fodor István — ahogy jóváhagyták, hogy az állattenyésztésbe megy dol­gozni — beiratkozott a mező- gazdasági technikumba. Lesz ideje tanulni most már arról, amihez a legnagyobb kedve van. A tanulás, a szakember­utánpótlás biztosítva van. A szövetkezet tapasztalt, régi szakembere mellett két fiatal dolgozik, évtizedes tapasztala­tok kincsesháza nyílik így meg előttük A harmadik agronó­mus Tóth László lesz, a köz­ség mezőgazdasági előadója, akinek már eddig is sok köze volt a szövetkezet munkájá­hoz, lévén a község párttit­kára. Két új tagot a fiatalok közül — Ádám Sándor és Fodor Já­nos fiát — elküldenek a szö­vetkezeti kétéves tanfolyamra, Horváth János pedig, a szö­vetkezet régi tagja, általános tagozatú tanfolyamra megy. Farkas Béla lánya egyéves ba­romfitenyésztő tanfolyamra kerül. Egyhetes tanfolyamon már volt, s apja tanyáján már részben az ő gondviselése alatt növekszik a termelőszövetke­zet jövendő baromfi törzsállo­mánya. megy az __________ ember Viszneken, a kármiről érdeklő­dik, mindenütt találkozik a bontakozó új élettel. Lépten- nyomon meggyőződhet róla mindenki: ha nehezen is dön­töttek a visznekiek, amikor már eldöntötték, merre tarta­nak, akkor töretlenül "halad­nak az úton. Deák Rózsi akármerre Tiszta szívvel — Berta J. Tibor párt vezetőségi tag munka járói GYORSAN FUT a ceruza a fehér papíron, — emberi sor­sok. családok életét jegyezve a jegyzettömbbe. Szaporodnak a sorok és a kusza betűk mögött az embe­rek ügyei. apróbb-nagyobb gondjai húzódnak, s várnak el­intézésre. Berta J Tibor, a gyöngyösi XII-es akna pártszervezetének vezetőségi tagja, megáll, meg­pihen kis időre a .munkában és újult erővel dolgozik tovább. Akaratos, erőt sugárzó kezé­ben úgy néz ki a ceruza, mint­ha az igazságszolgáltatás iogőre lenne, amely mindenütt segít­séget. biztatást osztogat és megrovást, ha az ügy megkí­vánja. Fiatalember még. de már a haját ezüstös szálak festik fe­hérre. 34 éves Berta Tibor. 1948. óta aktív harcosa a párt­nak és 54-ben már a pártveze­tőségben dolgozik szorgalmasan, a bányászok érdekeit képvi­selve. Csendes természetű ember. A kérdésekre is röviden, tőmon­datokban válaszol, mintha rej­tegetni akarna valamit munká­jának értékéből, elhallgatni azt amit eddig végzett, szerényen, másra hárítva a sikereket, s eredményeket. Lassan, ahogy felenged az is­meretlenség okozta ride'aséa. úgv ered meg a beszélgetés is EGYRE JOBBAN nekihevül a beszédnek, meséli életének- sorát, alakulását. különösen akkor izzik fel tekintete, ami­kor az 1956-os eseményekre emlékezik. — Váratlanul ért az ellen- forradalom. de a kezdeti bi­zonytalanság után megéreztem. hol a helyem. Nem volt köny- nyű dolog. Miskei Lászlóval és a többiekkel a legzavarosabb időben kezdtük a pártot szer­vezni. Még nyíltan nem lehe­tett. túl sok volt a felhevült „nemzeti hős”, akik fegyverrel a kézben rótták az utcákat és a kommunistagyanús embere­ket is igazoltatták. Házaknál találkoznunk. váav titoknpn pártbizottságon, hogy megszer­vezzük itt. Gyöngyösön is a munkások, a bányászok párt­ját. Ha kellett, éjjel is dolgoz­tunk. A szervezési munka so­rán erős kis közösség alakult ki közöttünk. Jó barátok, szinte testvérek lettünk. A kommunista öntudat ve­zette Berta Tibort a nehéz na­pok alatt, szívét adta volna, a/ alakuló, születő pártért, érezte ugyan, hogy voltak hibák, de tudta: a kijavításuk tőlük, kommunistáktól függ. s az el­lenforradalom csak félbeszakí­totta az egészséges fejlődés fo­lyamatát. A zivatar elvonulása és a konszolidáció a gyöngyösi vá­rosi párt végrehajtó bizottságá­nak tagjai között talália Bor1 ■ Tibort, aki fáradhatatlanul dol­gozik. pedig odahaza az as/- szony és négy gyermek varia a nap minden órákéban. BOLDOGAN EMLEGETI a Berta csemetéket, közülük a' legnagyobbra, a 13 évesre n legbüszkébb. — Mind a négv fiú Ha lát­ná. milyen öröm““1 fogadnak amikor hazamegyek. — büsz­kélkedik. szólal mea belőle az apa. A legnagyobbikkal mór mint ló barátommal, úgy kell beszél­ni. mert sokszor olyan kérdé­seket szegez a mellemnek hogy ugyancsak törni keli a feiern a válaszon. Ha szabad időm van. együtt kirándulunk a családdal a Mátrába. Füredre, vagy Házá ra. Most vasárnap is a munkás­őrséggel Mátrafüredre me­gyünk. Jutalom ez a gyakorla­ton végzett ió munkáért. A beszélgetés közben lehet Kis község a IVÍátra alján Vécs. Nincs semmilyen ipari, vagy más egyéb gazdasági lé­tesítménye. A lakosainak szá­ma még az ötezret sem éri el. De tarthatatlan az a helyzet, hogy a községben a nap csak bizonyos órájában lehet kenye­ret vásárolni. Amikor a kenye­ret szállító kocsi megérkezik, akkor valóságos rohammal igyekeznek biztosítani napi ke­nyerüket a falusiak, A község­be hetenként háromszor — hétfőn, szerdán és pénteken hoznak kenyeret. Ezeken a. na­pokon a ráérők, legtöbbször a gyerekek, délután 5 órától kezdve az üzlet előtt csoporto­sulnak, várják a kenyér érke­zését, mert lehet, hogy az fél­hatkor, hétkor, vagy esetleg nyolc óra előtt érkezik. megismerni Berta Tibort. Nem dicsekszik eredményeivel, pe­dig volna oka ró. mert 1954* ben a bányásznapon első íz­ben kapott kormánykitüntetést a ió munkájáért. Második esetben 1957-ben a Parlament dísztermében Dobi István tűz­te mellére a szolgálati érdem­érmet. A pártkongresszus anvagat és előkészítését tanulmányozza Berta Tibor, hpgv a bányászok kérdéseire mint oártvezetőségi tas minden esetben határozóit választ tudjon adni. Tanul, so­kat olvas, képezi piagát. mer! érzi. hoev eav oártveré'őséa: tagnak ez a kötelessége és a tudásvágya ezt követeli Űiabb bányászok érkeznek, akik mint a .szakszervezet tit­kárát keresik problémáikká!. Lakásügyeket intéz, szakszer­vezet’ seaélvt hagv ióvá. Szor­galmasan dolgozik, s egvre több aktán, a bányászok kérel­mein ott díszeleg a felírás: el­intézve. MINT PÄRTVEZETŐSÉGI tagot, de mint szb-titkárt is. szeretik a gyöngyösi XH-es aknánál. Az úi választásokon őt választották meg a szak- szervezet titkárának, a bányá­szok bíznak benne: számítanak segítségére Kovács János Sokszor van olyan család, hogy a kenyérszállítmánybó! nem jut nekik.- A földműves- szövetkezet vezetősége szerint nem tudják előre kiszámítani a megrendelendő kenyér mennyiségét, mert esetleg ab­ból valamennyi meg is marad­hat, így a szövetkezet ráfizet­ne.. A kenyér pedig nem áru­cikk, amelyen okvetlenül ke­resni kell, hanem elsőrendű élelmezési ciick. Inkább ma­radjon az üzletekben eladatla­nul egy-két kenyér, mintsem ne jusson a lakosságnak. Így írt panaszos levelében Kardos Rezső általános iskolai igazgató, aki velünk és a köz­ség lakosaival együtt is az ille­tékesek gyors intézkedését várja. Az illetékesek figyelmébe Miért nincs kenyér Vécsen ? NYUGAT KAPUJÁBAN Találkozások flisszidensekkel ín. Bécs utcáin, a szórakozóhelyeken, a magyar fiatalok szálláshelyének környékén, a fesztivál rendezvénye­in, mindenhol, ahol megjelennek a magyar fiatalok, disszidensekkel ta­lálkozhatnak. Ezek a külföldre szökött magya­rok öltözködésben, viselkedésben és felfogásban általában egyformák, de azért ahánnyal beszél az ember, any- nyi sorsot, jellemet ismer meg. Van számtalan, aki az ellenforradalom pusztítását látva, hurcolkodott Nyu­gatra, mert „úgysem lesz ebből az elpusztított országból semmi”, s itt próbálta életét, jövőjét biztosítani. Ha ilyennel beszélsz, látod az arcán, hogy örül annak az eredménynek, fejlődésnek, amit a magyar nép elért, kielégíthetetlen érdeklődése, mindent „első kézből” akar tudni, mert ő is tisztában van azzal, hogy az osztrák és a többi nyugati sajtó — enyhe kifejezéssel élve — elferdíti a magyarországi helyzetet. Van olyan, aki őszintén elmondta: nem találta meg számítását, szívesen ha­zajönne. ha kapna lakást, munkát, és ha nem vonnák őket felelősségre tetteikért. Ezek az emberek, ha az megbocsáthatatlan is, hogy hűtlenük gyáván itthagyták hazájukat — jó szándéknak, és csali sajnálni tudja őket az ember. Megsértődnek, felhá­borodnak, ha még ma is a lágerek­ben élő menekültekkel azonosítja az ember őket. Az egyik őszintén meg­mondta. sokszor letagadja, mert. szé- gyelli, hogy magyar. Mert nemigen fogadta be őket Bécs és a lágerek lakóitól szívesen megszabadulna nemcsak a bécsi munkás, de még a bécsi polgár is. És minden okuk megvan rá. Ez a nem dolgozó, henyélő és huligánkodó tá-sa.’ág sok gondot okoz a rendőr­ségnek. Ha egy betörés, lopás törté­nik, elsőnek itt kezd, ezek között nyomoz a rendőrség — s bizony sok esetben jó helyen tapogatóznak. Ban­dákba verődve nőket, békés járó­kelőket molesztálnak, inzultálnak, s amikor erősnek érzik magukat, szembefordulnak a hatósággal is. A fesztivál ideje alatt különösen ez a réteg aktivizálódott. Érthető. A fesztivált megelőző utolsó hóna­pokban javult az ellátás a lágerek­ben, több „zsebpénzt” kaptak a disz- szidensek, tanfolyamokat szerveztek számukra, ahol felkészítették őket propagandamunkára és provokáció­ra. Hogy ők hogyan értékelik mun­kájukat most a fesztivál után, nem tudom, nem is nagyon érdekel. Az igazság az, hogy nagyobb provoká­ciót nem sikerült nyélbeütniök, ahol próbálkoztak is — megakadályozták. Vagy az osztrák munkások, vagy külföldi, más országbeli fiatalok, vagy pedig a magyar ifjúság. Ami a propagandájukat illeti, fogadjuk el Canaval-nak, a szélsőbaloldali • Salz­burger Nachrichten főszerkesztőjé­nek véleményét. Ezt mondja: „Vall­juk be, hogy a fesztiválellenes pro­paganda nem volt hatásos... Ami pedig a kialakult világnézeti eszme­cserét illeti, a dialektikus materia­lizmusban jól képzett keleti if jak­kal szemben a nyugati fiatalok nem voltak megfelelő partnerek.” Ami a vitát illeti, az volt bőven és a disszidens magyarok részéről a nekünk való vita már azért sem le­hetett eredményes, mert ők legtöbb­ször nem vitatkoztak, hanem rá­galmaztak és hazudtak. Márpedig Bécsben is érvényes az a magyar közmondás, hogy a hazug embert és a sánta kutyát hamar utol lehet ér­ni. És most akaszkodjunk néhány hazug ember nyomába. Két ember hatféleképpen beszél A VIT megnyitójának napján, már a kora reggeli órákban nagy csoport disszidens érkezik a téli kikötőben levő magyar táborba. Legtöbbjük autóval érkezett, mert ugye, hát ez csak természetes, hogy a „szabad világban” 2—3 éve élő'magyarok már kocsitulajdonosok, s ez jobban impo­nál a magyar fiataloknak, akiknek legfeljebb kerékpárja, vagy motorja van. Csoportok alakultak ki, két-há- rom magyar fiú és ugyanennyi disz- szidens beszélgetett. A beszélgetés fő témája: hogyan él­nek a magyar fiatalok és az új „ausztriai magyarok”? Mi őszintén beszéltünk, de tőlük ezt nem vár­hattuk, és nem is kaptuk, mert hi­szen nem azért fizették őket, hogy őszintén szóljanak, hanem, hogy „szédítsék el”" a magyarokat azzal a jóléttel, amelyben ők dúskálnak. Dehát nem volt alapos a felkészítés, a beszélgetések során zavartak, ide­gesek voltak, mert a mi „srácaink” elég konkréten kérdeztek. Beszéltünk egy Szegedről és egy Szolnokról disszidált fiúval. Egy­mástól öt méterre álltak, ahogy ők mondták, egy üzemben dolgoz­nak, együtt laknak. De hogy meny­nyit keresnek, milyen az üzemben az egészségügyi ellátottság, a mun­kavédelem, hogy ki jogosult munka- védelmi segélyre, s ki nem, égbekiál­tóan más dolgokat mondtak. Az egyik szerint például: hogy valaki munkanélküli segélyt kapjon, két évet kell dolgoznia és szakszervezeti tagnak kell lennie. A másik sze­rint három hónapi egy helyben dol­gozás szükséges és nem kell szak- szervezeti tagnak lennie. S melléke­sen megjegyezve: egy kocsin érkez­tek, de mind a kettő magáénak mon­dotta a kocsit. Mondták is nekik a magyar fiata­lok ha már gurítotok, legalább egy­formán csináljátok. Egy lebukott ,,szemtanú“ Az egyik információs sátor előtt egy „Magyarországról" érkező fiatal beszélt a magyar állapotokról. F'a- talokról, akik internáló táborban vannak, dühöngő ávósokról, munka­nélküliségről, sorbaállásról, éjszakai zaklatásokról. A körülötte álló külföldiek szinte hihetetlennek tartják ezt a sok ször­nyűséget, de ő bizonyít, kézzel, láb­bal mutogat és érvel. Olyan hévvel és hitelesen magyaráz, hogy egyre több hallgató arcán látni, hogy hisz ennek a fiatalnak, amikor három ma­gyar turista érkezik oda. Meglepetten hallgatják „honfitársuk” szavait, majd az egyik megszólal: — Honnét, melyik városból jöttél? — Budapestről, Angyalföldről — válaszol a kérdezett. Vita, szóváltás következik, végül is a három magyar fiú a mesélő turista-igazolványát kéri. Ez felhá­borodva tiltakozik, ávóról beszél, ami még itt is megfigyel, de most már az addig türelmes hallgatóság is követeli, védje meg igazát. Ekkor elkezd hápogni, kotorászni a zsebé­ben és addig addig mozgolódik, míg a kör szélére nem kerül, aztán mint egy gyors vágtázó, rohan keresztül a nagy forgalmú úton. Ez Volt a szerencséje, mert a ló­vá tett hallgatóság igencsak felhá­borodott, könnyen pórul járhatott volna a disszidens „szemtanú". És a három turista, még órák hosszat beszélgetett az érdeklődő külföldi­ekkel és tájékoztatta őket a ' ma­gyarországi helyzetről. Mennyit keres egy fogtechnikus? Majd minden este találkoztunk vele. Ott őgyelgett az étkezőhelyi­ségünk közelében, hol ehhez, hol ahhoz a csoporthoz csatlakozott, anekdotákat mesélt arról, hogyan jutott át a határon, elmondta, hogy 20 ezer schilling kölcsönt kapott. 19 ezerért szerzett lakást, motort vett részletre, jól bebútorozta a lakását, amibe az a hiba csali, hogy gáz van bent, de víz nincs, egyszóval min­den nagyszerű, jól megy a sora. semmi pénzért nem jönne vissza Magyarországra. Érdeklődtünk: hol dolgozik, mennyit keres? Egy ma­szeknál fogtechnikus, keresete két­ezer schilling, a felesége is keres "hátszáz schillinget, vasárnaponként kirándulnak, szóval: dínom-dánom. Az egészben az a bökkenő, hogy egyik nap kétezerhatszáz schillinget keresett a feleségével együtt, a ná- sik nap már ő volt a maszek fog- technikus és 4000 schillinget kere­sett, úgyhogy nagyon nehéz volt el­dönteni, mit higgyen neki az ember. Mikor említettük neki, hogy el­lentmondás van a mai és a tegnapi szavai között, nem tudott csak any- nyit válaszolni: tegnap nem ő vele beszéltünk. Hát szóval ilyen a disszidens fog- technikus élete. De hogy milyen, azt most nem tudjuk, mert nem volt őszinte és igazmondó a fogtechnikus ismerősünk. Beszéltünk még sok disszidenssel. Olyannal, aki éppen Nyugat-Német- országban egyeteme utolsó évét vég­zi, és most Olaszországba utazik pi­henni, egy Svájcban élő magyar transzformátortekercselőval, aki ugyancsak világlátásra indult. És ha nem tapasztaltuk volna olyan sok­szor, hogy túlozzák jólétüket, akkor többet elhittünk volna nekik. Mert volt eset, hogy mi magyar fiatalok bizonygattuk nekik: tudjuk, vannak olyan disszidemsek. akik ha hazáju­kat nem is. de számításukat meg­találták külföldön, jól élnek, csak az a haza ne volna, Magyarország az ismerősök és barátok. Mert akármilyen jólétről is be­széltek, azért csak kicsendült: ide­gen országban, idegen emberek kö­zött élnek... Ptipp János (Következő folytatásunk : Kéthly Anna és a többiek)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents