Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-28 / 201. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI I'ANÁCS NAPILAPJA A jég birodalmában X. évfolyam. 201. szám ARA: 50 FILLÉR 1959. augusztus 28., péntek A nyugati sajtó Eisenhower bonni fogadtatásáról BONN : A csütörtöki nyugatnémet lapok beszámolnak arról a lel­kes fogadtatásról, amelyben a bonniak Eisenhower elnököt részesítették. A hamburgi Welt az elnök látogatását értékelve, megállapítja, hogy az euró­paiak nem egységesek, ener­giájuk és bölcsességük nem elegendő ahhoz, hogy megta­lálják a módját, hogyan férje­nek meg egymással. A lap kis­sé gúnyosan jegyzi meg, hogy ezért van szükség egy ameri­kai tábornokra és hozzáteszi, még mindig jobb, ha elfogad­ják segítségét, mintha tovább is egyenetlenségben élnek. NEW YORK: Eisenhower Bonnba érkezé­sét a csütörtöki New York-i lapok is szenzációt keltő for­mában tárgyalták. Óriási fény­képeket közölnek és a tudósí­oldalas címeket ad­tásoknak nak. PÁRIZS: Az Humanité felhívja a fi­gyelmet, hogy Bonn az ameri­kai elnököt olyan feliratokkal és jelszavakkal fogadta, ame­lyek Sziléziát, a Szudéta-vidé- ket és Kelet-Poroszországot követelték vissza. LONDON: A csütörtöki londoni lapok lapszélességű címei, köztük a Daily Mail „Ike über alles” címe, beszámoltak az angol ol­vasóknak arról a lelkesedésről, amellyel Eisenhower elnököt Bonnban fogadták — írja az AP. Az ünneplésben Adenauer is osztozott, mint a News Chro­nicle megjegyzi, Eisenhower bonni látogatása „felszöktette a kancellár árfolyamát”. (MTI) I asárnap a kiskörei Dóssá Tsx-be látogatnak a pétervásári járás termelőssövetkexeti rexetői A Pétervásári Járási Tanács mezőgazdasági osztálya a ter­melőszövetkezetek közti jó kapcsolat kiépítése és a jól működő termelőszövetkezetek sok éves tapasztalatainak át­vétele céljából már -többször szervezett termelőszövetkeze­tet látogató kirándulást a já­rás termelőszövetkezeti veze­tőinek részére. Vasárnap a m ft kiskörei Dózsa Termelőszövet­kezetbe látogatnak el. A lá­togatáson hatvan termelőszö­vetkezeti vezető, párttitkár és könyvelő vesz részt. Megte­kintik az ott folyó építkezést, a tsz gyümölcsösét, a brigá­donként! munkaszervezést, hogy hazatérve hasznosítsák az ott szerzett tapasztalato­kat. N. SZ. HRUSCSOV ÜZENETE ADENAUER KANCELLÁRHOZ ★ BESZÉLGETÉS HÍDÉPÍTŐKKEL ★ Suha Andor: NARANCSFÁK ALATT Álmodik a nyomor Corso Augusto ★ SZÍNHÁZI krónika ★ Pintér — Szabó: titkos utakon (Regény) ★ Kiss Béla: NÖVEKVŐ TAKAREKOSSÄG ÉS AZ OTP NÉHÁNY PROBLÉMÁJA ★ Forgács Károly: ÉRDEMES VOLT ÚJRA KEZDENÜNK 1870-ben fedezték fel a csehszlovákiai dobsinai jégbarlangot. A sok érdekességei és szépséget rejtő barlangot külföldi turisták milliói látogatták meg a megnyitás óta. Nap­jainkban is nagyon sokan keresik fel a festői szépségű barlangot, az örök jég eme föld alatti birodalmát. Megkezdődött ax Inter parlamentária A Recski Ércbánya Vállalat dolgozóinak segítségével építkezik a kisfüzest Hunyadi Tsz Húsz-százalékos fejlesztési hozzájárulással... Unió tanácskozása VARSÓ (Reuter): Varsóban csütörtökön 48 ország parla­menti küldötteinek részvételé­vel megkezdődött az Inter­parlamentáris Unió tanácsko­zása. Az Unió tanácskozik töb­bek között a nemzetkört ke­Városunk kulturális, életének nagy eseményei közé tartozik néhány esztendeje a Bugát Pál Szabadegyetem megnyitója. Hagyományossá válik, hogy évről évre megnyitja kapuit a tudásra, művelődésre vágyók előtt szabadegyetemünk, ahol a legképzettebb előadók, a legkor­szerűbb szemléltető eszközökkel (film, magnetofon, televízió, stb) ismertetik a tudomány és tech­nika legújabb eredményeit. Az elmúlt évihez viszonyítva jelenleg több új, nagy érdeklő­désre számot tartó sorozattal gazdagodott a szabadegyetem tematikája. „Századunk techni­kai csodái” címmel az atomerő­művektől a film és fényképezés óriási fejlődéséig szinte vala­mennyi kiemelkedő technikai vívmányt ismertetnek az elő­adók. Sok embert fog érdekelni a „Városunk nevezetességei”, il­letve az „Operatörténet” című előadássorozat is. „Édes anya­nyelvűnk” címmel a nyelv ki­alakulásától, fejlődésétől kezd­ve a stiláris problémákig igen sok nyelvészeti kérdést tárgyaló előadásokat hallhatnak. A köz- gazdasági. filozófiai és psziho- lógiaí témák is a hallgatóság ér­deklődését kívánják kielégíteni. Érdekesnek ígérkezik az „Ébre­dő Afrika”. Valamint „A termé­szettudomány nagy úttörői” cí­mű sorozat. A nagyar- és világ­irodalom kedvelői számára is sok újdonságot jelent az ez évi program. „Küzdelem a hala­dásért” címmel a világ és a ma­gyar történelem nagy forradal­mi megmozdulásait tartalmaz­zák az előadások. Ez évi prog­ramban is szerepel a .,Szülők akadémiába, melynek előadása­it a legképzettebb pedagógusok reskedelem előtt álló akadá­lyok kiküszöböléséről, az álta­lános lefegyverzés és a nem­zetközi bizottság problémáiról, valamint a parlamentek sze­repéről az egyéni jogok védel­mében. és pszihológusok tartják, a gyer­mekneveléssel kapcsolatban fel­merülő problémák megoldása érdekében. Újdonságként jelentkezik a programban a „Szónokképző tanfolyam”, amely régi hiányos­ságokat igyekszik pótolni. A szabadegyetem nyelvisko­lája is ' gazdag programmal je­lentkezik. Angol, eszperantó, francia, német, olasz, orosz nyelvszakon hirdet felvételt kezdők és haladók részére. A TIT megyei titkársága eb­ben az esztendőben meghirdeti szabadegyetemét Gyöngyös és Hatvan városban is. Egercsehi-bányatelep dolgo­zói is lázasan készülődnek a szeptember 6-i bányásznap! ünnepségekre. Látványosabb, szebb és tartalmasabb lesz az idei bányásznap, mint az el­múlt évek bányászünnepei. Többen kapnak kitüntetéseket, jutalmakat és hűségpénzt. Bá­nyász-paraszt találkozó, nagy sport- és kulturális események szerepelnek a bányásznapi ün­nepségek műsorában. Közel hárommillió forint hű­ségpénzt osztanak szét az idén a bányászok között, — ponto­sabban 2 millió 800 ezer fo­rintot. Nagyobb összeget kap: Péró Nándor: 6568, Jánosi Ig­nác: 6555, Antal János 7797, Székely Lajos: 7204, Antal Jó­zsef: 6990 forintot, stb. A kisfüzes! Hunyadi Ter­melőszövetkezet - tagjai az ál­latok közös elhelyezésének biztosításéra elhatározták, hogy egy 50 férőhelyes növen­dék-istálló építését kezdik meg a cséplési munkák befe­jezése után. Az építkezéshez szükséges építőanyag szállítását a ter­A szerződéses szarvasmarha­tenyésztés kedvező eredményei­nek hatására a jövő évre egyre több állatra kötöttek szerződést az állammal megyénk termelő- szövetkezetei. A jövő évi szerződések meg­kötése ugyancsak a napokban kezdődött meg, de mér számo­sán aláírták ezeket az okmányo­kat. A több éve működő terme­lőszövetkezetek mellett az őez- szel kezdők is kötnek már szer­ződést. így a terpesi Rákóczi Termelőszövetkezet 18, míg a szederkénypusztai Béke Terme­A bányásznapi ünnepsége­ken a hűségpénz mellett ki­tüntetéseket és jutalmakat is átnyújtanak a legjobban dol­gozó bányászoknak. Négyen kapnak bányászati munka- zászló jelvényt és az ehhez já­ró egyhavi fizetést, 7 főnek adományoznak kiváló dolgozó jelvényt és kétheti keresetük összegét, — ez személyenként 1200—1300 forintot jelent. 31 dolgozót tüntetnek ki a kiváló dolgozó oklevéllel és egyheti keresetük összegével. A kiváló dolgozói oklevéllel kitüntetett bányászok sorában csillések, külszíni munkások és adminisztratív dolgozók van­nak. Ezenkívül 14 fő kormány­kitüntetésben, négy fő pedig melőszövetkezet tagjai hama­rosan megkezdik, hogy ez építkezési munka mielőbb megindulhasson. A munká­hoz a Recski Ércbánya Vál­lalat ad szakmunkásokat, akik körülbelül 50 ezer forint érté­kű társadalmi munkával vég­zik el az épület elkészítését. lőszövetkezet 30 növendék hiz­lalására kötött megállapodást. Az állatokat a következő gazda­sági évben adják majd át az ál­lamnak.- 300 FÉRŐHELYES juh- hodályt építenek az ősszel kezdő szederkénypusztai Béke Ter­melőszövetkezet tagjai. Az építőanyagot hitelből vásárol­ják. Az építkezést társadalmi munkában a jövő hónap kö­zepén kezdik meg. miniszteri kitüntetésben ré­szesül. De nem feledkeznek meg az öreg bányászokról sem. Azok­ról, akik a bányában nőttek fel, akiket a bánya nevelt em­berré, akik évtizedek óta fej­tik a szenet, irányítják a rob­bantásokat, a bányagépeket. Jubileumi kitüntetéseket nyúj­tanak át 25 és 40 éve bányá­ban dolgozó munkásoknak. A jubileumi kitüntetések, a hű­ségpénz és a jutalmak mellé egyhavi keresetük összegét is átnyújtják majd az öreg, Idős bányászoknak. Tizenöt bányász kap 25 éves jubileumára ki­tüntetést és ketten kapnak 40 esztendős munkásságuk elis­meréseként jutalmat és kitün­tetést Egercsehi-bányateiepem Talán amióta Feldebrö fel­épült — probléma volt áz Egerbe vezető földút — rmnt- egy ötkilométeres szakaszának hallatlan elhanyagoltsága. Hosszú évtizedeken keresztül csak tervezték, hogy megépí­tik, de a tervek megvalósítat­lanok maradtak. A felszabadu­lás előtt a községi elöljáróság már el is határozta a megépí­tést, ez azonban csak úgy va­lósulhatott volna meg, ha a helybeli gazdák mindannyian vállalják egy köbméter kő helyszínre szállítását. A mó­dos, fogattal rendelkező gaz­dák azonban húzódoztak a munkától, mert attól tartói- t&K, hogy nekik kell dolgoz- niok majd azok helyett is. akiknek nincs lova, kocsija. Az emberi önzés így azután újra csak „ad acta" tette >íz útépítés problémáját. Jártak a rossz, kátyús úton tovább, a hepe-hupék emésztették a ko­csikat, lovaikat. A probléma akkor került újra előtérbe, amikor a köz­— LENDVAI VILMOS elv- társ tegnap este Feldebrö községbe látogatott, ahol a helybeli gazdákkal a nagy­üzemi mezőgazdaságról, a termelőszövetkezeti mozga­lom kérdéseiről beszélgetett eL ■ -NMáVMa» Ma Gyulán sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorso­lását ismét vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság. A lottó 35. játékhe­tének nyerőszámait augusztus 28-án, pénteken délelőtt tíz órai kezdettel Gyulán, a sza­badtéri színpadon húzzák. Ugyancsak sorsolással dön­tik el azt is, hogy az augusz­tusi 32, 33, 34 és 35. játékhét közül melyik hét szelvényei vesznek részt a legközelebbi tárgynyeremény húzáson. (MTI) ségfejlesrté;, . megkezdődő',: Feldebrőn is, Áz út megépí­tését maguk a gazdák sürget­ték, ami ugyancsak . érthető, mert azon- a részen,, ahol áz út elvezet, nem kevesety>. mint 210 kataszlrélis hóid szőlpt művelnek, tehát nagy a forgalom. Amikor az útépítés konkrét formában a tanács­ülés elé került, egyhangúan szavazták meg a 20 százalé­kos hozzájárulást — ami ké­rőkén 660 ezer forintot jelem- Ügy döntöttek, hogy ennek az összegnek a felét minden esz­tendőben az út megépítésére fordítják, egészen addig, amíg teljesen el nem készül. Eddig mintegy, másfél kilo­méteres útszakasz készült eh A munka természetesen folyik tovább. Az építésből — az anyagi hozzájáruláson kívül — a lakosság társadalmi mun­kában is kiveszi a részét A községfejlesztési hozzájá­rulás fennmaradó összegéből bővítik a közvilágítási hálóza­tot és más kisebb létesítmé­nyeket valósítanak meg. | pókkal ezelőtt 1000 méteres 1 I geológiai kutatófúráshoz ] 5 rakták le az első cölöpöket, l majd a fúrótorony tartozó- j kait. A serény munka egu ! idő óta félbeszakadt, csak : az éjjeliőr körsétája jelezte, } I hogy még nem felejtették el > egészen az egyébként árván / álló berendezést. Most újra megkezdik a j munkát, amit — pénzhiány- í ra hivatkozva — félbeszaki- | tottak. A közeljövőben meg- j érkeznek a hajtógépek, és \ az 1000 méteres kutatófúrás j munkálatai remélhetőleg megindulnak, hogy felderít. j sék a föld mélyének rejt el- j meit, s biztos adatokat szol- > gáltassanak az ércerekről. $ Október 1-én nyílik a Szabadegyetem Egerben Híradás l<r er csehi-bányatelepről; Hárommillió forrni hűségpéiiz 77 bányász kap kitüntetést és jutalmat Megkezdték a növendék hiztimarhák szerződésének megkötését megyénkben a termelőszövetkezetek

Next

/
Thumbnails
Contents