Népújság, 1959. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-25 / 198. szám

1559. augusztus 25., kedd NfiPŰJSAG 1 _1? Kp ílő gondolatok Fénykép az újság második Oldalán jókedvű, mosolygó emberek körében Kádár elv­társ áll, éppen kezet fog egy munkással. A kép a győri al­kotmányünnepi nagygyűlésről készült. A néhány négyzetcen- timéternvi kockán ott sűrűsö­dik a gyűlés hangulata: őszin­te beszélgetés a dolgozó nép­pel. Az ünnepi nagygyűlés egy alkalom volt arra. hogy a nép vezetői elmondják a népnek, hol tartunk az országépítő munkában, s milyenek azok a tervek, amelyek most szövőd­nek, most készülnek, hogy a teremtő munka nyomán a szé­pülő jelent, majdan a még szebb és gazdagabb jövő váltsa fel. A tervek készítői, az ország építői — mind-mind egyszerű, dolgos emberek. A szocializ­must építő ember alakja végig­vonult Kádár elvtérs győri be­szédén — szólt bár eddigi ered­ményeinkről, a nagyobb fele­lősségvállalásról, a termelőszö­vetkezeti mozgalomról, vagy éppen országunk közelgő nagy eseményéről: a pártkongresz- szusról. Kádár elvtárs győri beszédé­ben — mint mondotta: teljes felelősséggel jelentette ki: ...... a magyar nép építhet pá rtunk és kormányunk szavá­ra, pártunk és kormányunk pe­dig bízik a népben, számít a néptömegek támogatására és minden elhatározásának szi­lárd alapja a népbe vetett bi­zalom.” E felelősséggel kijelentett szavaknak olyan, gránitnál is keményebb fedezete van, mint az elmúlt három esztendő épí­tőmunkája és megannyi ered­ménye. Az ellenforradalom fegyveres leverése óta óriás léptekkel haladtunk előre: megvalósítottuk a konszolidá­ciót, hozzákezdtünk hároméves tervünk végrehajtásához. Erőn­ket mutatja az a tény, hogy pártunk márciusi határozata alapján már ez év végére el­érjük hároméves tervünk né­hány mutatójának, egyébként 1960-ra tervezett színvonalát Feltehető a kérdés: minek kö­szönhetjük ezeket a nagy ered­ményeket? —, s kézenfekvő mindjárt a felelet: pártunk helyes politikájának, amely a nép bizalmára épített, s amely elnyerte a nép bizalmát és tá­mogatását, Pártunk politikája minden — a szocializmust épí­teni akaró és építő — ember politikája, dolgozzék bár bá­nyában, üzemben, falvakban, vagy különféle intézmények­ben és intézetekben. A mun­kás az üzemben csak a terme­lés kis részét végzi el —, de ha elvégzi, munkájának eredmé­nye megtalálható lesz mindab­ban, ami nagy és hatalmas, ami a szocializmus építésének eredményét mutatja: az épülő házakban, gyárakban, az új üzletsorokban, a több iparcikk­ben, a több élelmiszerben, a nagyobb termésben ... A mun­kás, a paraszt, az értelmiségi a termelésnek csak egy kis ré­szét végzi el —, de elvégzésé­vel felelősséget vállal azért a jövőért, amelyet milliók alkotó munkája teremt meg: a szou cializmusért. S gbben az építő munkában a kommunisták járnak minde­nütt az élen, — s hozzájuk zár­kóznak fel mindazok, akik nem tagjai az élcsapatnak, de akar­ják a párt helyes politikáját — a szocializmust — megvalósí­tani. Ezért hangsúlyozta Kádár elvtárs: körültekintően kell az emberekkel foglalkozni. „Meg­tanultuk és ajánljuk minden­kinek — mondotta —, aki em­berek sorsával foglalkozik — dolgozzék a pártban, a tanács­ban, oktatási intézményben, a népfrontban, vagy másutt —, hogy minden embert nézzenek teljes egészében.” Élő és érző, dolgozó és mun­kájában, magatartásában oly­kor hibákat is elkövető embe­rekről beszélt Kádár elvtárs, akiktől nemcsak követelni le­het és kell, hanem mély hu­mánummal, mély barátsággal, sok-sok jóakarattal hozzájuk fordulni, ha valami problémá­juk van, ha valahol hibát kö­vettek el. Segíteni nekik a problémák megoldásában, fel­emelni őket a kicsinyes embe­ri hibák hínárjából, úgy, hogy érezzék az emberek: törődnek velük, jót akarnak nekik, azt akarják, hogy még inkább ki­bontakoztassák alkotó tevé­kenységüket, értékeiket ne pa­zarolja el gond, ne pazarolják el apró, s nagyobb emberi hi­bák. Így foglalkozni az embe­rekkel — ez pártunk politikája, s aki ezellen vét, a párt poli­tikáját sérti meg. Kádár elvtárs érintette be­szédében az osztály viszonyokat is és újólag leszögezte elvein­ket: „ ... társadalmunk vezető osztálya a munkásosztály. Pár­tunk a munkásosztály forra­dalmi pártja, politikánk alap­ja pedig a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a mun­kásosztály vezetésével”. Beszélt a kispolgárokról: őket is be­vonjuk a szocializmus építésé­be — amennyiben a társada­lom egyik-másik szükségletét elégítik ki. Az osztályidege­nekkel kapcsolatban leszögez­te: ha makacs az ellenség, ha ellenséges osztályként lép fel a néphatalom ellen, aljkor meg kell mutatni nekik, hogy mi a munkásököl. Ha alkalmazko­dik a rendszerhez, ha betartja a törvényt, akkor a törvény megvédi őt is, mint az állam egyik polgárát. Tiszta és világos ez a be­széd. Politikájuk lényege: a nem­zet minden alkotó erejét tömö­ríteni építömunkánkhoz. Az ország felvirágoztatása — mint nagy nemzeti cél — csak akkor jöhet létre, ha azon az egész nép dolgozik: szorgalmasan, becsületesen, odaadóan. Kádár elvtárs néhány nap­pal ezelőtt elhangzott beszéde még cseng az emberek fülé­ben, lehatol értelmükbe, s megtermékenyíti az alkotó gondolatokat. Nagy munkában állunk — s ennek egyik muta­tója az a mind jobban kibon­takozó szocialista munkaver­seny, amelynek nagy és egyre növekvő'eredményeivel az üze­mek, gyárak, gazdaságok egy­szerű dolgozói, egyszerű mun­kásemberei, a vezető élcsapat kongresszusát akarják kö­szönteni. Haladunk előre, s ez azt jelenti, hogy országunkban egyre jobban, egyre szebben és gazdagabbap él a nép — mert így akar élni. Ennek az aka­ratnak a kiteljesedését szol­gálják az alkotmányünnepi beszéddel megtermékenyült építő gondolatok. Dér Ferenc ... hogy a Lengyel Népköz­társaságban az idén jelentős beruházásokat eszközölnek az ipar termelőképességének fej­lesztésére. A nehézipari be­ruházásokat elsősorban fém­ipari és gépipari üzemek építésére és kibővítésére, tur­binák. hajók, vasúti beren­dezések és szerszámgépek gyártására fordítják. Első­sorban a két legnagyobb ne­hézipari bázist, a nowahutai Lenin Fémipari Kombinátot és a Warszawa Fémipari Üzemet fejlesztik. A könnyűipari beruházások 30 százalékkal növekedtek 1958-hoz viszonyítva. Az ipari beruházások összege 7,8 mil­liárd zloty. Mennyire szükségtelen itt mindenféle kommentár!- kyd ­Hatvon város onvahőnvvébtíl Születtek: Srej Ágnes. Sebák Er­zsébet, Peigelbeck Magdolna, Deák Mária. Sisa János, Bugyi Bálint, Tóth-Ilkó Erzsébet. Bíró Zsófia. Balog Márta. Tari Magdolna, Rácz Mária, Langó István. Takács Ist­ván János. Kucsik Károly, Zant- leitner Erzsébet. Házasságot kötöttek: Gál József —Oravecz Ilona. Wagner Dénes— Sümegi Judit Anna, Márkus Sán­dor—Nagy Mária, Hordós Dezső László—Drabos Mária Julianna, Pásztor Attila István—Kulacsik Er­zsébet, Terék Ferenc—Szomszéd Erzsébet Margit. Tóthpál József— Vass Jolán. Fodor József János— Tóth Erzsébet, Sebestyén János— Sándor Mária Amália, Kókai Sán­dor—Kaszás Ilona. Meghalt: Hernádi Gyuláné (Ambrus Mária;) . * ,as új kenyér, .. az idei termésből készült új kenyér, amely több, s tán még ízesebb is, mint az elmúlt évi volt. A magyar népnek a kenyér a mindene: többet jelent e szó, mint egyszerűen ama búzalisztből készült tészta. Az apa „kenyeret ad" a fia Kezébe, „kenyeres pajtása”, a legjobb barátja, „Kiütik az ember kezéből a kenyeret", „kenyér nélkül marad", aki­nek munkája, állása nincs — helyesebben nem volt. Kakas­tejből készül a kenyér és van madárlátta kenyér is, ás. Móra kisfiúja addig csaknem éhezett, míg háromfogásos ebédet ehetett, úgymint, kenyeret, haját és a bélit. Három hete őrlik a malmok az új búzát, kisütötték be­lőle, mag is ették már az első új kenyeret. Illő hát köszön­teni szóban is azt a szelet kenyeret, amelyet oly magától értetődő természetességgel nyújt át az anya kisfiának — mert van ropogós, foszlósbélű, idei, új kenyér. Óhatatlan az emlékezés: volt idő amikor szó szerint kenyérből sem ehetett eleget az ember, amikor anya adta, apa vitte és végén a gyerek ette meg az utolsó száraz karéjt. Olthatatlan az emlékezés a sülő friss kenyér illatánál, a panaszkodó és kétségbeesett summás, aki már ilyenkor tudta, hogy nem lesz kitartása az újig, amikor egy szelét friss kenyér nagyobb ranggal bírt, mint ma a legfinomabb cukrászsütemény. Pedig a föld akkor is termett, jól-rosszul, de adott búzát, a malmok akkor is őröltek, a pék akkor is sütött és mégis a kenyér volt a legnagyobb kincs, a KENYÉR, amely éppen az akkori társadalmi körülmények következté­ben messze túlnőtt tulajdonfőnévi. fogalmi köréből. Három hete őrlik a malmok az idei búzát, néhány nap­ja már új kenyeret eszünk, miért is gondolnánk a múltra, nyomorra: éppen egy szelet idei kenyér miatt? Gondoljunk! Csak egyetlen pillanatig és még joibb ízű lesz a karéj, még megbecsültebb az idei kenyér, amelyből serény munkánk nyomán, megérdemelten eszünk annyit, amennyi csak jólesik. Ma mindenkinek van kenyere! (gy.. . ój Megszépültek az ígéret szavai... JÓVAL KORÁBBAN, lehet annak már vagy négy hónap­ja, Gyöngyösön jártunk, fent a Pipishegyen, és jól emlék­szem, hogy nem valami derűs színekkel ecsetelték helyzetü­ket a Szerszám- és Készülék- gyár munkásai. Meg is írtuk annak idején, hogy panaszkod­nak, meg azt is, hogy igazuk van. Így kezdődött a beszá­moló: a baj nem jár egyedül... Ezzel elismertük, hogy baj van, mert valóban volt is, no meg aztán az is benne foglalta­tott ebben a mondatban, hogy esőstől akadnak javítanivalók. Beszélgettünk Győri Miklóssal, Zámbó Györggyel, Zemniczky Lászlóval, Nagy Józseffel, — a gyár munkásaival és megkér­Qftuj^anasutáh alatt álmadlk a ntjomúT Utijegyzeíek Olaszországból __________ H. I m it yfn I széles lehet egy | MILYEN | vasati kocsi? Alig több, mint két méter. S mégis mennyire el lehet fárad­ni ilyen kis úton is, — nos ezt az Adria-expresszen tanultuk meg, miközben azt a fizikai té­telt szerettük volna megmásíta­ni, miszerint két ellentétes ol­dal nem lehet egy és ugyan­azon az oldalon. Miután a tétel makacsul ellenállt minden pró­bálkozásunknak, jártunk hát mi egyik ablaktól a másikig. Badentől, az Alpok kapujától késő estig, mikor már olasz földön száguldott velünk a vo­nat, s úgy éreztük, hogy a már több mint ezer kilométert nem is a síneken, de saját lábunkon tettük meg. Közvetlen Becs után kis me­netrendet nyomtak a markunk­ba, „Wir wünschen gute Rei­sen” felírással, jó utazást kí­vánva valamennyiünknek. S a „gute Reisen” keretében, mint valami megbíztítt ellenőrök, fi­gyeltük a menetrend állomásai­nak nevét, az odavaló érkezés, az onnan való továbbindulás pontos idejét. Bruck a. d. Mur- ból — amelyet zsongó, franciás hangzással bruckadamurnak ejtett a kalauz — néhány per­ces késéssel indultunk tovább. \ felháborodás általános volt. -nindenki meglopva és becsap­va érezte magát — a követke­ző állomásig. Addig mindent alfelejtettünk és nem véletle- 3 Ül. . . Nekünk, Heves megyeiek- íek, ne beszéljenek a hegyek­ül, Itt a Mátra. ezer méteres »ácsával, itt a Bükk, vadregé- ayes szikláival piaztrángos, szikrázó vízesésekkel... .. .A Semmeringen, kétezer méter magasan a tengerszlnt felett, amikor kiszálltunk a vonatból, hogy kissé kinyújtóz­tassuk az utazástól megtört testünket, felnéztem egy ki­sebb hegycsúcsra, amely vagy 500 méter magasra szökött fel fenyőzöld hátával, honi szívem­nek is el kellett ismernie: ke­mény fából faraghatták Hanni­bál elefántjait! Az Alpokról persze írni lehet, kell is, de az Alpokat leírni — nos — meddő próbálkozás. Szépsége, nem tud­ni, minek köszönhető inkább: hatalmas csúcsainak, amelyen megáll pihenni a felhő, gyors sodrású hegyi folyóinak, ame­lyek fékezhetetlen csikóként törnek előre a mély szakadé­kok kanyargós útvesztőibe, vagy a végtelen erdők száz­féle színének, illatának? > Vagy mindnek együtt? * vágtató 1 dülve kúszik mind feljebb és feljebb, alagút alagutat ér. már számolni is megunja az ember. Az egyik alagútból ki, rá egy viaduktra, amely olyan félkörívet kam'arint, hogy a vonat elejét szemben látja az ember, s be egy másik alagút­ba. amelyből kifutva és visz- szatekintve. a lábunk alatt lát­juk az iménti viaduktot. S köz­ben tenyérni tisztások, apró faházak, sziklacsúcsokon régi lovagvárak, vízesés és zúgó fo­lyó, országút szalagja, apró já­tékautókkal, szakadék a vonat alatt, amelynek nem látni az al­ját, sziklaorom a vonat felett, amelynek nem látni a tetejét. A természet nem fukarko­dott, amikor az Alpokat meg­teremtette, adott rá annyi szépséget, romantikát, hogy a városhoz szokott ember úgy ér­zi, igaza volt Rousseaunak — itt jó élni. Az természetesen más lapra tartozik, hogy ama kis házak lakói, a távolban ka­nyargó vonat láttán talán a mi helyünkbe kívánkoznak. Már nyolc órája, hogy el­hagytuk Bécset és csak né­hány perce, hogy Klagenfur­tot. A vonat most a Wörthersee mellett robog tova. Űj szépség ez: az Alpok kitárulkoztak itt és ölükbe fogadták ezt a festői szépségű, negyedbalatonnyi ta­vat, amelyet mindenütt nyara­lók kísérnek körben, s ame­lyen fehér vitorlákat duzzaszt az itt pihenni sohasem képes alpesi szél. Szívtelen és érzé­ketlen az Adria-expressz, meg sem áll többet a tó mellett, si­et az ismeretlen állomásokon keresztül — de végeredmény­ben is neki van igaza. MINDENNAP I láíni: _______________L is lehet únni, de legalább is megszok­ni. Mint ahogy mi magunk is megszoktuk Egert, a várral, a Mátrát, lábánál Gyöngyössel. Szilvásváradot... A kalauz udvarias, az uta­soknak helyet kereső fiatalem­ber, aki az iménti állomáson honi büszkeséggel érdeklődött, hogy s mint tetszik az Alpok vidéke, most a vonat előtt jár­kál, figyeli, felszálltak-e már az olasz hatóság képviselői. Arnoldsteinben vagyunk, utol­só állomás osztrák földön, mert Tarvis, vagy olaszosan Tarvisio már olasz határállomás. A vo­deztük Szabó Árpádot is, az új igazgatót. Szabó Árpád akkor került a vállalat élére, s amit mondha­tott, csupán a jövőre vonatkozó tervek halmaza volt. — így csi­náljuk, meg úgy... rendbehoz­zuk majd a dolgot... — ilyen­formán nyilatkozott és végül is mindennek a végén megje­gyezte, hogy majd meglátjuk: rendet teremtenek. Erre pedig akkor aligha lehetett mást vá­laszolni: reméljük, igaza lesz. A munkások legyintgettek: Kár a szóért, úgysincs semmi foganatja. Amit elmondtak, régi, sokat emlegetett dolgokként tüntet­ték fel valahányat és egyked­vű, kesernyés megjegyzések kísérték a mondanivaló lénye­gét. Itt-ott fel-felforrott az in­dulat. — Kinek a javát akarjuk mi, amikor a rend megterem­tését követeljük, a magunkét vajon? Keresni akarunk, az biztos, de ez a gyár javát szol­gálná elsősorban. így van, vagy nem így van? — dühösködött egynémelyik közülük és vala­ki mindig csak lehűtötte a he- veskedőket. — Ugyan, kár ezért kiabálni, mit érsz vele? MOST MÄR A NYÁR DE­REKÁN túl, sokat változott ez a vélemény. Ha az igazgató, Szabó Árpád ígéretére gondo­lunk, megint csak egy köz­mondás kívánkozik a papírra: az ígéret szép szó, ha megtart­ják úgy jó. És most már utó­lag meg lehet állapítani, hogy megtartották, tehát szépek vol­tak az ígéret szavai. Ha kevés­sel beérnénk, talán megeléged­nénk annyival, hogy ma már természetes az: ha valakinek nem tetszik valami, akkor nyíl­tan, egyenesen megmondja, hogy mi bántja. Az igazgatói szobában két dosszié tartalma tanúskodik az írás erejével. A munkáslevele­zés és a termelési tanácskozá­sok jegyzőkönyvei. A papírok közt turkálva, sok-sok érdekes dolgot talál, aki keres és feltűnne a figye­lem, a gondoskodás sok apró, sőt nagyobb jegyei is ezeken az aktákon. Kárász Károly épí­tőanyagot kapott a lakása ki­javításához. Bárdos István la­katos volt, marós lett és nem akarták kifizetni neki azt a három napot, amíg a marósok­nál tanult... Intézkedés olvas­ható egy másik alapon: a tanu­lással töltött időt átlagbérrel kell elszámolni. Néhány mun­kástól levontak jogtalanul bi­zonyos összegeket selejt címén. A bérosztály köteles visszafi­zetni, kiderítették, hogy nem gyártottak selejtet a munká­sok. A köszörűsök panaszkodtak, hogy a forgácsolóktól selejtet kapnak és a minőségi ellen­őrzés a rovásukra írja. „Az ilyen esetekért mindig a meós a felelős” — szól a véghatáro­Ä VÁLTOZÁSRÓL ÁM nemcsak a papírok beszélnek, hanem az emberek is. Győri Miklós marós annak idején pa­naszkodott, hogy a szerszámki­adó nem. érti a dolgát, és a munkára szánt időt rabolja. Nagy József a bizonylatrend­szert kifogásolta: a dolgozók távollétében veszik át a mun­kadarabot, elkallódnak a mun­kalapok, nem tudják bebizo­nyítani, hogy mit végeztek, s jönnek a levonások. Zámbó György a munkásszállásra pa­naszkodott. Azt mondja most már mind a három munkás: — megoldód­tak ezek a dolgok. — A marósoknál külön be­állítok dolgoznak — magyaráz­za Győri Miklós. — A szer­számkérdés, a munkák előké­szítése az ő dolguk. Persze, a szerszámkiadás is megválto­zott, úgy tudom, más van most már ott, hozzáértőbb ember. Nagy Józseftől megtudtuk: az igazgatói rendelkezés szabá­lyozta, hogy a munkát a dolgo­zók jelenlétében kell átvenni a meósoknak. Zámbó György is elégedetten nyilatkozott. Ha a régebbi helyzetet emle­getjük, csak legyintenek. — No, igen, akkor még más volt a helyzet, de most már a vezetés megváltozott. Azt persze nem lehet min­den megfontolás nélkül kije­lenteni, hogy itt-ott nem kerül még egy-egy hiba. Czene László beállító most is csak el­mondta, hogy sokszor kell egyik munkáról egy másik munkára átváltani, hogy sok az apró. pár darabos széria, ami pedig a gyárnak sem, de a munkásoknak sem gazdasá­gos. Nagy időveszteségét jelen­tenek az átállások. Megkérdeztük később Szabó Árpád igazgatót, hogy néz ki ez a széria-kérdés? Megmutatta, hogy ebben az ügyben kétszer is intézkedett. A dossziéban ott egy írás: „utasítom a termelési főnököt, hogy gazdaságos szériákat biz­tosítson ”, A MUNKÁSOKNAK igazuk volt. a termelési főnök nem biztosított megfelelő gazdasá­gos szériákat... Erről beszél a második igazgatói intézkedés, a termelési főnökre kiszabott pénzbüntetés. Szabó Árpád igazgató ígére­te tehát nem volt alaptalan és valóban sok-sok minden meg­változott a gyárban. Nem hiá­ba reméltük, hogy igaza lesz. Kiss János nat indul, s mire a következő: állomásig, Olaszországig meg-: tesszük a tíz kilométert, a hű-: vös, de udvarias útlevélvizsgá-! lat véget is ér. ! Lelépünk a vonatról. Tál-; punk alatt Olaszország, hátunk; megett Ausztria, jobbra, a tá-; volban Svájc hófödte csúcsai.; A nap most nyugszik le a he-; gyek ormain, fehéren vakítva; le ide, a kis völgyben épült ál-! lomásra, ahol már az alkony; vert tanyát és az olasz szó, me-! lyet eddig csak a rádióban,! vagy a moziban hallottunk, s! amely most a kemény osztrák! beszéd után sokkal lágyabb-! nak és dallamosabbnak tűnt,! mint eladdig bármikor. ! Két villanymozdony vonszol; bennünket ismét, mind maga-J sabbra. Az út mentén házak,; az ablakból vidáman integet-! nek, aztán felgyorsul a tempó,; sötétre vált az ég, a Hold már! csak időnként bukkan ki sárga,! kíváncsi képével a hegyek csú-J csai mögül... ! Itália... Itália... Itá-< 1 i a: kattogják a kerekek és; robognak le, dél felé, a szép; Pó-síkságon, gyümölcs- és sző-; Iőligetek, régi városok között,! egyre csak dél felé, a tenger-! hez, a kékvizű, zöldhátú Ad-! riához... ! RINGAT I a ™nat' atezik! ---------------! a 120 magyar: < most m ég nem az otthonról ál-; módik. És alszik Olaszország is. 5 Hogy mit álmodik? Tán’; megtudjuk azt is. { Gyurkó Géza <! (Folytatjuk.) i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents