Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-17 / 114. szám
NÉPÚJSÁG 1959. májú*! It.. vasáruim Ne búsuljunk tovább, süldő pajtád, vessünk veget a bizonytalanságnak és mondjuk meg a gazdánknak, KÖSSÖN RÄNK hizlalási szerződést. Ö Is jól jár. mert sok pénzt kap értünk, mi is tol járunk, mert jobb kosztol kapunk. Sertéshizlalási szerződést termelőszövetkezetekkel, termelőszövetkezeti tagok háztáji gazdaságaival és egyéni termelőkkel a az egész 1959. évre — a SZOLNOK— HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI VALLALAT községi felvásárlói kötik, változatlanul magas átvételi árak és előnyös feltételék mellett. Termelőszövetkezetek figyelem! A kőrmány döntése alapján az új és területileg jelentősen megnövekedett termelőszövetkezetek — amelyek július hó 15>ig sertéshizlalásra szerződést kötnek — a szerződésben biztosított összes előnyökön felül — a leszerződött sertések minden darabja után egy-egy mázsa kölcsőniakarmányft » kapnak. A folyó sertéshizlalási szerződéskötési akció keretében 1999. ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN TÖRTÉNŐ ÁTADÁSRA 20 KG-ON ALULI MALACOKRA IS KÖTÜNK SZERZŐDÉST. Ä szerződéskötési feltételek változatlanok. Kölcsön'takarmány ennél az akciónál is egy-egy , mázsa, malac-darabonként. Előhasi kocák beállítása után is van kölcsöntakar- mány-juttatás. SZOLNOK—HEVES MEGYEI A l,LATFORGALMI VÁLLALAT FIGYELEM! FIGYELEM I , Elcserélném debreceni egy szoba; womfortosj különbejárató, klE- fcertes lakásomat egri hasonlóra; a* I Nyomda Vállalatnál; Sporthírek — A GYÖNGYÖSI Honvéd NE U-es ökölvívó-csapata ma délelőtt újabb mérkőzést vív á Békéscsabai Építők együttesével. A viadal 10.30 órakor kezdődik Gyöngyösön, a kultúrház nagytermében. — AZ adACSI FSK kérésére 17- óra helyett 15 órakor kezdődik ma Egerben az Egri Spartacus—Adácsi FSK, megyei labdarúgó-mérkőzés. — A TERÜLETI kosárlabda- bajnokság során ma Egerbe a Nyíregyházi együttes látogat el és 9 órakor bajnoki mérkőzést játszik az Egri PFSC csapatával. ■fíSRóHmnisíi MOZAIKLAP, mintás, csiszolt, sírkő, sírkeret és mindenféle beton- és műkőáru topható: Daytoa, Verpelét. Nagy mezőnyök, kiváló eredmények az általános iskolások megyei atlétikai bajnokságán KEVÉS nád eladó. Hevesaranyos, Boza Szilárd. KERÉKGYÁRTÓ és kovács szakmunkásokat vesz fel a gyöngyöst Jármű Szövetkezet. Jelentkezni: Gyöngyös, Vöröshadsereg útja 7. RÜGOS stráfkoesi, egy vagy két ló után eladó. Cím: Bajcsy u. 3. I. era. A MISKOLCI Antikvárium május hó S6-án és 27-én könyvlel vásárló napot tart. Értékesítse nél- külözfeető könyveit, könyvtárát. Címét adja le a helyi Állami Könyvesboltba. ÉPÜLET-, bádogosmunkát, permetezőgép javításokat vállal: Ba’o- lontol bádogos, Eger, Széchenyi utca 11. (Udvarban). Egerben, mintegy 350 fő részvételével rendezték meg Heves megye 1959. évi általános iskolás megyei atlétikai bajnokságát. A verseny végig színvonalas, magasíolcú volt, a kitűnően előkészített gyöngyösiek szerepeltek legjobban, de igen örvendetes volt a vidék előretörése is. Néhány nagyszerű eredmény arra enged következtetni, hogy Heves megye atlétikai utánpótlása jó úton halad. Igen értékes a nagyfügedi Lelik Mária 462 cm-es távolugrása. Csányi Magda (Eger) 961 cm-es sűlylökése. Az egri Rózsa Sándor 7,8-at futott 60 méteren, a gyöngyösi Tözsér pedig 582 cm-t ugrott távolban és 75,27 métert hajított kislabdával! Nagy tehetség a gyöngyösi Takács Ferenc, aki ezúttal „csak” 12,75 métert lökött súllyal. Kitűnőek voltak a csapatátlagok Is. EREDMÉNYEK: Lányok: 60 m: 1. Koboz (Atkár) 8.4, 2. Lelik (Nagyftiged) 8,5, 3. Pénzes (Hatvan) 8,6. Az egri Domonkos végig vezetett, a cél előtt azonban lába megbicsaklott, ö 8,3-at tud... 4x100 m váltó: 1. Gyöngyös I. 58,2, 2. Hatvan n. 58.3. 3. Kisköre 60,1. Magasugrás: i. Harm (Hatván) 130, 2. Kovács (Eger I.) 125, 3. Mester (Kál) 125. Csapatban: 1. Gyöngyös I. 123, 2. Eger I. 122, 3. Kál 117. Távolugrás: i. Lelik 462. 2. Kiss M. (Kömlő) 440, S. Koboz 435. Csapatban: 1. Kömlő 390, 2. Eger V. 302, 3. Gyöngyöshalász 380. Súlylökés: i. Csányi (Eger IH.) 962, 2. .Fekete (Heves) 933, 3. Harasi (Gyöngyös I.) 925. Csapatban: 1. Gyöngyös I. 820, 2. Eger HL. 722, 3. Hatvan II. 705. Kislabdahajitás: 1. vízkeleti (Erdőtelek) 43,45, 2. Venesz (Szihalom) 42,60, 3. Boromann (Gyöngyöshalász) 40,73. Csapatban: 1. Erdőtelek 40,60. Fiúk: 60 m; l. Rózsa (Eger H.) 7.8, 2. Bóbita (Eger I.) 7,9, 3. Bordács (Eger I.) 7.3. Versenyen kívül: Sztepanov 7,6. ■kzioo m váltó: i. Hatvan I. 53: 2. Gyöngyös I. 57,2, 3. Eger II. 57,8. Magasugrás: 1. Császti (Kömlő) 150,, 2. Kókai (Hatvan II.) 145, 3 Csépány (Gyöngyös) 140. Csapat ban: 1. Gyöngyös I. 136, 2. Eger I 134, 3. Hatvan H. 132. Távolugrds: 1. Tözsér (Gyöngyös I.) 582, 2. Juhász (Hatvan I.) 534, 3 Farkas (Hatvan I.) 53f. Csapatban 1. Gyöngyös I. 497, 2. Hatvan I. 483, 3. Eger I. 460. Súlylökés: 1. Takács (Gyöngyös III.) 12,73. 2. Dudás (Gyöngyös III.) 11,74, 3. Nagy (Hatvan) 10,44. Csapatban 1. Gyöngyös IH. 10,51! * Eger H. 983, 3. Hatvan 950. Kislabdahajitás: i. Tözsér 75,27. 2. Márkus (Kömlő) 71,20, 3. Belesik (Adács) 67,74. Csapatban: 1 Gyöngyös I. 59,29, 2. Eger H. 55,11, 3. Mátraderecske 54,50. A verseny jó rendezésben folyt le, nagy kár azonban, hogy a vidéki kísérő tanárok nem adták meg hozzá a várt segítséget... A kerek labda n vonni bari rAÖIÓJAVÍTAS, vidéKeknek azonnal. Egerben, autóbusz-megállónál, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. KERESEK egyhónapi időtartamra 3 fekvőhelyes tiszta szobát, körülbelül június közepétől. Dr. Láng Sándor, Budapest, V-, Király Pál u. 16. Sürgős választ kérek. RÁDIÓ, lemezjátszó, mosógép, minden típusú háztartási gép javítása garanciával. Sárvárinál, Beloiannisz u. 6. (Gyürgyényi u.) 125-ÖS CSEPEL motorkerékpár eladó, újonnan vizsgáztatva, ugyanott G család unéh, magyboco- nádi (kaptárban eladó. Bán László. Ostoros. ELADÓ 500-as. kardán tengelyes, kéthengeres, jó állapotban levő, új rendszámú Zündapp motorkerékpár, Eger, Eazola (Vadász) u. 6. A BELVÁROS legszebb részén ísaládi ház eladó. 2 szoba, hall, veranda, teljes üsszekomíorttal, beköltözhető. Érdeklődni: Teie- kesy u. 3/a. délután. NB Hl: Megyei tk NB IiT-as csapatai eddig 86 mérkőzést játszottak, a csatárok 136 gólt rúgtak, ami egy-egy mérkőzésen átlagosan 1,58 gólnak felel meg. Az előző fordulóhoz viszonyítva tehát az adott gólarány javult. A védelmek viszont 149 gólt toptál:, ami 1,63 gólnak felel meg átlagosan. Ha csak a tavaszi eredményeket nézzük, akkor következő a helyzet: 1. Egri se 11, 2. EgercSehl 10, 3. HVSE 6, 4. Petőfibánya 4 ponttal. A tavasz! idényben örvendetesen jól szerepel az Egri SC és az Egercsehi Bányász, ősszel mindkét együttes 15 pontot szerzett a 15 mérkőzésen, inig most a nyolcadik forduló után Eger 11, Egereséül pedig 10 pontot gyűjtött ösz- sze. És még hét forduló van hátra! Egercsehi csatárai jóval gólképe- sebbek, mint az ősz folyamán, mert akkor mindössze 17 gólt rúgtál:, most viszont már a 16-nál tartanak. Sajnálatos viszont, hogy az őszszel ragyogóan szereplő HVSE erősen visszaesett, s mindössze hat pontot szerzett. A rossz szereplésre jellemző, hogy a hatvani csatárok lőtték tavasszal a legkevesebb gólt. Petőfibánya változatlanul gyengén szerepel és erősen a kieső zó;xába került. A góllövő listán most ez a helyzet. 11 gólos: Hídvégi (Egri SC), 10 gólos: Román. Tengely (Egercsehi), 9 gólos: Hídvégi (HASÉ), 8 gólos: Bajuhovszky (ESC), Hanti, Sáfrány, Zámbó (HVSE). Az eddig lejátszott 45 mérkőzésnek 48 ezer nézője akadt, legjobb átlaga az Egri SC-nefc van 1592 nézővel. 2. HVSE 900, 3. Egeresehi 891, 4. Petőfibánya 336. MEGYEI I. OSZTÁLY: Az eddig lejátszott 23 forduló, 184 mérkőzésén csapataink a következő teljesítményt érték el: Gyöngyösi Spartacus 76.1 százalék, Eger 73,9, Kúzsaszentmárton 67.1, Gy. Bányász, Verpelét 63—63, Lőrinci 60.9, Hatvan 52.2, Heves 50. Gy. Honvéd 47.8, Ape,- Becsi: 45.7—45.7, Bélapátfalva 41.3. Selyp 34.8, Adács, Tiszafüred 23.3—23.3, Füzesabony 21.8 százalék. Az adott góláüagok terén a Gv, Spartacus vezet Eger, Heves és Lőrinci előtt. A kapott gólátlag terén viszont Eger áll az élen. megelőzve Verpelét és a Gy. Spartacus csapatait. Eger és Ró asaszentmárton 11—u alkalommal nem kapott gólt, viszont Eger kéz ízben, a Gy. Spartacus három íz. ben nem tudott gólt szerezni. Az eddig lejátszott 184 mérkőzést llu 440 néző nézte végig. Ez azt jelenti, hogy egy-egy mérkőzésre átlagban 757 néző jut. A legtöbb nézővel a Gy. Spar, tacus dicsekedhet, mérkőzéseit átlagosan 1518 érdeklődő tekintette meg, utána a Gy. Bányász következik 950 nézővel. A tavaszi fordulóik foíyamáe. még négy veretlen csapat van: Gy. Spartacus, Eger, Adács és Lőrinci. A legtöbb játékost eddig a Gv; Honvéd szerepeltette, szám szerint 27-et. Rózsaszentmárton viszont lí játékossal játszotta végig mérkőzéseit. A tiszafürediéi: az elmúlt vasár nap győztek először Idegenben a bajnokság során. Szkocsovszky Tibet Esztergályosokat élköszőrüst azonnali belépéssel felveszünk, — Jelentkezni lehet Eger, Autóipari Forgácsológyár, személyzeti előadónál. 7—14 óráig. Egerben pen «leseik meg az országos középiskolás úszó- és víziJabda-bajitokságot BÚTOROZOTT szobát keresek, lehetőleg a belvárosban; Címeket kérem: 19—27-es telefonszámon. figyelem: 125-ös első-hátsó teleszkópos, kiselejtezett CSEPEL MOTOR- KERÉKPÁR ELADÓ. Érdeklődni: Egri Bizományi Áruház. NAPOS CSIRKE 3,20 Ft/dh NAPOS KACS A 10.— Ft db Kapható a FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZET baromfifelvásárlójánál. Kössön csirkére, pulykára nevelési, hízott libára hizlalási szerződést FIGYELEM! Ismét kötünk értékesítési szerződést KENYÉRGABONÁRA mázsánként 3.— Ft felárral és 60.— Ft előleggel. SÖRÄKPÄRA a megállapított takarmanyarpa ár felett 70.— Ft felár. Előleget 80.— Ft-ot fizetünk. EGYÉB FELTÉTELEK megtudhatók a Termény forgalmi és az Fmsz. felvásárlóhelyeken. HEVES MEGYEI. TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT a megye bármely községében az Országos Takarékpénztártól vásárolhat. JÜZ V Közelebbi felvilágosítást az OXP-íiokok nyújtanak. eaaaaaaaaeiaaBaaKaeaaaaafliaBaaaaa NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a Megyei Tanács napilapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennapi Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz utca 5. Telefon: 56—74, 56—78. sz. Felelős kiadó: az MSZMP Heves megyei bizottsága Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca l. sz. Telefon: 84—54. sz, PoGtafiók: 23, Heves inegyel Nyomda Vy Eaer. Fv: Mandula Ernő, Eger. Kéziratokat nem őrsünk me: äs mm küldünk vissza, Május 23-án és 24-én, a „Béke és barátság sportünnepség” keretein belül rendezik meg Egerben az országos középiskolás úszó- és vízilabda-bajnokságot. A versenyt a Heves megyei diák sporttanács rendezi, a küzdelmek mindkét napon délután 15 órakor kezdődnek. Részt vehetnek mindazok az 1953-59-es tanévre beiratkozott nyilvános középiskolás tanulók, akiket a rendező DST meghív, hat hcínapnál nem régebbi keletű sportorvosi Igazolással rendelkeznek, tagjai az Iskola sportkörének, a háromnegyedévi konferencián rovót nem kaptak. Mind a bajnold, mind a kísérő számokban egy versenyző csak két egyéni, s egy váltószámban, vagy vízilabdában Indulhat. A versenyben a MUSZ versenyszabályai a mérvadók. | A nevezéseket 1959. május 15-ig Válent Gyula elmére (Sportuszoda, I Eger) kellett beküldeni. I A VERSENY PROGRAMJA: ünnepélyes megnyitó 23-án, 14,30 órakor. Az első napi számok sorrendje: í. 400 m férfi gyors, 2. 100 m női pillangó, 3. 100 m férfi mellúszás (klsérőszám), 4. 100 ni leány gyorsúszás (klsérőszám), 5. 100 m férfi hát, 6. 100 m női gyors, 7. 100 m férfi mell, 8. 100 m női hát (klsérőszám), 9. 100 m fiú gyors (klsérőszám), 10. 4x100 m férfi vegyesváltó. 11. 4x100 m női gyorsváltó. Ezt követi az ESC OB I-es vízilabda-mérkőzése. A második napi számok sorrendje: 1. 100 m férfi hát (kísérőszám), 2. 100 m férfi gyors. 3. 100 m női mellúszás, 4. .200 m fiú gyors (kísérőszám), 5. 100 m leány pillangó (kísérőszám), 6. 100 m férfi pillangó, 7. 100 m női hát, 8. 100 m leány niell (kísérőszám), 9. 100 m fiú pillangó (klsérőszám). 10. 4x100 in férfi gyorsváltó, 11. 4x100 m nói vegyesváltó, Ezt követi az Egri SC OB I-es bajnoki vízilabda-mérkőzése. A nevezések számától függően szombaton, az OB 1-es bajnoki vízilabda-mérkőzés után kerülnek sorra a középiskolás vízilabda-bajnokság küzdelmei, melyek vasárnap délelőtt folytatódnak, majd vasárnap délután kerül sor a döntő mérkőzésre A versenybíróság elnöke Zsír. ger Lásiló, az országos DSK úszóbizottságának elnöke, elnökhelyettese Tóth Tibor, titkára Válent Gyula, felelős rendező: Gerzovit* József, r a Vízi Éva tartson bemutatót.., Ürömmel értesültünk a Népújság sportrovatából, hogy a „Béke és barátság sportünnepség” keretén belül nagyszabású tornabemutatót rendeznek Egerben. Szeretjük a tomasportot, s bizony régóta nem volt már alkalmunk ilyen eseményt látni, Arra kérnénk a rendezőséget, hogy a tornabemutató alkalmával Vízi Éva is mutassa be tudását, annál Is Inkább, mivel réges-régen. valamikor a Il-es pártkörzetbefi láttuk ót tornászni, s azóta — mint ahogy az újság írja — nagyon sokat fejlődhetett. Kormos József, Vass István. Tóth András. * Ügy véljük, hogy ' a rendezők nevében ígéretet tehetünk arra. hogy Vízi Éva részt vesz majd .* tornabemutatón! Fegyelmi ítéletek Varga. István (Gyöngyösi Bányász) és Kocsos József (Egri Spartacus) labdarúgó-játékosokat durva játékért megdorgálták, Vörös Ferenc (Gyöngyösi Bányász) játékost három soronkövetkező bajnoki mérkőzéstől, Gyarmati Tamás (Egri Spartacus) játékost három soronkövetkező bajnoki mérkőzéstől eltiltották. A fegyelmi bizottság elutasítja a Recski Bányász Tiszafüred elleni óvását, mivel Vámos István tiszafüredi játékos eltiltása csal: a közlöny megjelenése után lépett életbe. Az Egri Dohánygyár—Egri Spartacus IX. mérkőzés két pontját 6:0 gólaránnyal a Dohánygyár javára Igazolta. Az Egri Helyiipar—Egri Lendülő- újrajátszandó mérkőzés költségeit a Lendület sportkör viseli. iíoruiiglö? észét A Mátrafüredi Erdészeti Sport Kör pályáján rendezték meg a senyét nagyszámú induló részvételével. A versenyen gyöngyösi, hatvani, hevesi és mátrafüredi céllövők Indultak. Eredmények. (25 korong): 1. Baranyai Zoltán (Gyöngyösi MHS), 2. Bogár László (Heves), 3. Magyar Béla (Mátrafüredi MHS), 4. Undenberger (Heves), 5. Kiss JóTörvényesitett gyilkosság Háruld Barnes, az amerikai profi-ökölvívás legismertebb mérkőzésvezetője (több mint hatezer profimérkőzést vezetett) a következőképpen nyilatkozott: 63 éves vagyok és mint állandó harmadik ember a kötelek között — éppen eleget láttam. Ha módomban lenne, azonnal megtiltanám azt az öklözést, amelyet nálunk, az USA- ban űznek. Ha kendőzetlenül meg akarom mondani azt kell mondanom: a profi-öklözés törvényesített gyilkosság. A továbbiakban elmondotta, hogy 1945. óta 156 ember vesztette életét profi-mérkőzés következményeképpen, s a profik fele súlyos idegrendszeri elváltozásokat szenved a kíméletlen harcmodor következtében. Barries kijelentése óriási feltűnést keltett és az ökölvívásból élő versenyrendezők között óriási felháborodást. Meg is értjük . ... MITŐL SZÁGULD AGOSTINI? Mike Agostini, az ismert vágtázó, mindenkinek ajánlani szokta kedvenc Italát: a mézes sört. paradicsomiével. — Ha ezt iszom — bizonygatja —, úgy száguldók, akár egy rakéta. Bob Morrov, a legutóbbi olimpiai bajnok, ezzel hárította el az italt:- Ha ezt innám, valószínűleg én is gyorsabban futnék, csalt éppen - nem # kifeszített célszalag felé... zsef (Heves), tí. Bábel József Mátrafüredi MHS.) Kezdők. (10 korong): 1. Magyar György (Mátrafüredi MHS), 2. Sza bó István (Gyöngyös), 3. Bagi Jo zsef (Mátrafüredi MHS), 4. Ra konczat (Mátrafüredi MHS1, 5. Izrael (Mátrafüredi MHS). A verseny befejeztével a helye- zettek értékes díjakat kaptak. Baranyai Zoltán kézilabda A. megyei kézilabda-bajnokság vasárnapi eredményei: .Egri Építők— Gyöngyössolymos 11:7. Egri Honvéd—Hevesi MEDÓSZ 84:5 Hatvani Kinizsi—Petőfibánya 13:9 Gyöngyösi Honvéd—Verpeléti Honvéd 13:8. A Bervai Vasas—Egercsehi Bányász mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása a 4. forduié után: 1, Egri Építők 8 pont, 60:27 gólarány. 2. Egri Honvéd 6. 61:19- 3. Gyöngyösi Honvéd 6, 65:32. 4. Gyöngyössolymos 4. 27:27. 5. Hatvani Kinizsi 4, 42:50. 6. Petőfibánya 3, 30:51, 7. Egereseid 2, 28:46. 8 Bervai Vasas 1, 15:20. 9. Verpeléti Honvéd 1, 27:53, 10. Hevesi MEDÓSZ X, 30:60