Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-12 / 109. szám

YlLAü PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK? AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA X évfolyam, 109. szám ARA; 30 PILLÉR 1959. május 12., kedd Saját erűből Az újlörínefalví Május 1 Termelőszövetkezetben be­fejezéshez közeledik az is­tálló építése. A termelőszö­vetkezet tagjai, egy régi épület elbontásából nyert anyagból, némi pótlással, saját erőből építették fel modem istállójukat, s ezzel ? túlnyomórészt megoldották j a közös állatállomány elhc- í lyezését. Most már a tető- i szerkezet felrakásán a sor, ! Ehhez a munkához a szak- i mai segítséget a Téglagyári J Egyesülés adja, két szak- ' embert küldve az ácsmun- ! kák irányításához. A mun- , kaeröt is saját erőből biz­Í tosította a szövetkezet, ez annál is könnyebb volt, mert a kora tavaszi mun- * káknál még úgysem tudták f foglalkoztatni az egész tag­i ságot, > Felépült egy istálló, meg- oldódott egy szövetkezet- ' ben a közös állomány elhe- ! lyezése — saját erőből, anél- 1 kül, hogy nagyobb mérték- í ben igénybe vették volna a t központi kiutalásokat. Me­gyénkben nem egy ilyen, ' vagy ehhez hasonló kezde­ményezés született már, melynek célja, hogy a szö­vetkezet nagyobbrészt saját erőből' téremtse meg nagy­üzemi gazdaságának alap­jait Ilyen törekvés a heve- i si Ezüstkalásznál, hogy a f tagok ősszel egy-egy hízó | árának összeadásából gépet \ vásárolnak, hogy asszo- | nyaik egy-egy kotlóalj cslr- j ke felnevelésével a közös ^ baromfiállomány alapját te- ] remtik meg. Másutt saját erő pótlásával érik el, hogy az egy istálló építésére adott kölcsönből kettőt épí- < tenek fel. Sok Ilyen egész­séges kezdeményezés van ? már megyénkben, s mindez | azt bizonyítja, hogy az új és 5 régi szövetkezetekben egya- ; ránt nem várnak csak a készre, nem várnak csak az állam segítségére. Magok is ' sokat tesznek azért, hogy ’ bővítsék a gazdaságot, vagy J lia ősszel kezdenek, megte- j remisek a nagyüzemi kez- ; dés minden feltételét. Ür- ! vendetes tény ez és termé- \ szetesen következik belőle J párt- és állami szerveink- ; nek az a feladata, hogy | ezeket a kezdeményezéseket : minden esetben karolják v fel, s ha megfelelő, más [ községekben, termelőszövet- • kezetekben is terjesszék el. Kormányunk ebben az év­ben igen jelentős összeget fordít az ország és benne megyénk termelőszövetke­zeteinek fejlesztésére, de teljesen megoldani a prob­lémákat csak úgy lehet, ha a termelőszövetkezetek ma­guk is minél többet adnak. Mint a példák bizonyít­ják, van erre lehetőség és nem maradhat el a siker, ha minden szövetkezetben iga­zan szívvel-lélekkel dolgoz­nak a nagyüzemi feltételek megteremtéséért-. Határsxemlék az egri járásban Az egri járás községeiben befejeződtek a határszemlék. A határszemléket minden fa­luban egy-egy bizottság vé­gezte, amelynek tagja volt a községi gazdasági felügyelő is, valamint a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke is. A hatánszemlék eredménye­it összegezve megállapítható, hogy különösen szépek az őszi búzák és igen szépen fej­lődtek a pillangósok is. A korai tavaszodás, a kedvező időjárás általában minden nö­vényre kedvezően hatott és jó ütemben haladnak a növény- ápolási munkált: is. A gyön­gyösi Növényvédő Állomás ez ideig kb. 200 holdon végzett vegyszeres gyomirtást a járás területen. A kedvező kilátások, mel­lett azonban az is megálla­pítható volt a határszemlék eredményeiből, hogy- egyes községekben, így Kerecsenden, Demjénben, Balatonban és Bélapátfalván még mindig akad parlag, megműveletlen terület, noha ezek megművel- tetéséről a községi tanácsok­nak intézkedniük kellett volna a 87/1954. F, M. rendelet ér­telmében. NEMZETKÖZI SZEMLE ★ Sugar István: MAGYAR FASISZTA* KfSÉRTETJARASA NYUGATON ★ NEM TUDOM. MONDTAM-E MAR... ★ Kovács János: ÚJÍTÓK AZ EGRI FINOM­szerelvénygyArban ★ Szalaj- István: A RIZSFÖLDEKEN ★ FANTOM-BETÖRŐK 1800 méterrel bővítik Kgerszalók villanyhálózatát Kgenszalók villanyhálózatá­nak megépítésekor a szűk költségvetési keret következ­tében három utcába nem ve­zették be a villanyt. A Kos­suth, a Petőfi és a Dózsa György utca lakói már több­ször kérték a tanácsot, hogy ők is villanyhoz juthassanak és felajánlották, hogy az árók- és gödörásást társadal­mi munkában elvégzik és csa­ládonként 200 forinttal járul­nak ahhoz, hogy mielőbb fel­válthassa a petróleumlámpát a villanykörte, s bekapcsol­hassák végre a • már régen megvásárolt.. rádiót. A községi tanács — eleget téve a dől gő­zök kérésének — 100—120 ezer forintos költséggel 1800 méter villanyhálózat bővítését ter­vezi. A részletes terveket már elkészítették, s ez év harma­dik negyedében megkezdik megvalósítását is. Harmincöt szarvasmarhát vásárolt tegnap az egri vásáron a maklári Új Élet Tsz A maklán. Űj Élet Terme­lőszövetkezet tegnap az egri vásáron 35 növendéküszőt vá­sárolt és ezzel megalapozta szarvasmarha törzsállományát. A tervek szerint a közeljö­vőben még újabb 15 szarvas- marhát vásárolnak. A jószá­goknak a szükséges férőhely és takarmány az őszre, illet­ve a jövő évre biztosítva van. Is „ inna Frank naplóin•• Füxesa bonyban Vasárnap este-a füzesabonyi . művelődési házban a Kiske­reskedelmi Vállalat dolgozói bemutatták Bertold Brecht: Anna Frank naplója című drá­máját. A művet Fejes András, a művelődési ház igazgatója ren­dezte, aki egyben Otto Fran­kot, Anna édesapjának szere­pét is alakította. Annát Réz Katalin személyesítette meg, kiemelkedően, éppen úgy, mint ahogy Okáli Artur, Mol­nár Lenke, Popovicsné, Szabó István és a többi szereplő for­málta meg a darab alakjait. A csoport nagy érdeme, hogy szinte teljesen, saját erejükből szereztek meg mindent, a ru­hákat, díszleteket, kellékeket, ami a darabhoz szükséges. Emellett dicséretes maga a szándék is, hogy olyan témát választottak, amely a hitleri korszak Kegyetlen zsarnoksá­gát idézi elénk, emlékeztetve: ezeket a hóhérokat, s utódai­kat sohasem szabad vissza­engedni az emberek közé. (Gyula Ibolya) Közösen biztosítják a közös állatállomány takarmányát A füzesabonyi járás újonnan alakult termelőszövetkezetei­ben is sokat beszéltek arról, hogyan lehetne legjobban biz­tosítani a közös állatállomány részére a takarmányt. A tag­ság ezekben a szövetkezetek­ben úgy határozott, hogy a közös állomány takarmányát már ezen a nyáron is közösen termelik meg. Mindenütt ve­tettek pillangósokat, s ha jói sikerül, ebből már az őszön lesz szálastakarmányuk, ezen­kívül egynyári, nzálaeíakar­mányt adó növényeket, és si­lókukoricát is vetettek közö­sen. Több termelőszövetkezet­ben az állami tartalékföldön abraktakarmányt is termel­nek. A közeljövőben mindenütt sor kerül a határszemlékre, s az a terv, hogy ha parlagon hagyott földet találnak, azt a szövetkezetek rendelkezésére bocsátják, s ott is közösen ter­melnek majd takarmánv- növényf Építkeznek megyénk termelőszövetkezetei Spül a tiszanánai Petőfi Termelőszövetkezet új 100 férőhelyes tehénistállója. A Heves megyei Építőipari Vállalat nagy igyekezettel végzi ezt a munkát, hiszen sok munká­juk lesz még ebben az esztendőben, mert teljes ütemben építkeznek megyénk termelő­szövetkezetei. Képünkön: Török Antal, Kiss József és Sikur József, az ácsbrigád tagjai. (Foto: Márkusz) ,VWVVWvVAV.\\VA\iW/vVVVW//**/. ^#VVvVVV%^/teV^»VVVV^A(flW^íVW•^v^/^A/V készül a Herrn teherszállító moped tervrajza Országszerte,. sőt mondhatni' Európa-szerte ismerik mér az Egri FInoanszerelvénygyár ál­tal készített Berva-mopede- ket, s a bevált kisgépek mel­lett most újabb konstrukción dolgoznak a Finomszerelvény- gyár műszaki dolgozói. A vá­laszték bővítésére rövidesen elkészítik a Berva-robogó nullszériájának dokumentá­cióját, a nyár közepére pedig; elkészül a Berva-teherszállító moped rajza is. Ezzel a két új gyártmánnyal remélhetőleg újabb hímevet szereznék majd a Berva védjegynek. Sportpályát építőnek Gyöngyösön A gyöngyösi MÁV Kitérő- gyártó Üzemi Vállalat dolgo­zói a gyár előtt- új sportpályát építenek. Ezen a sporttelepen j lesz Gyöngyösön az első gyep- f szőnyeges pálya. A sportpályát már körülkerítették és a gyep­szőnyeg is igen jo. állapotban van. A közeljövőben a lelátót építik meg és a salakos pályá­kat készítik el. Szeretnék augusztus 20-án felavatni az új sportlétesítményt, amelyet nagyrészt társadalmi munká­val hoznak létre. Népi ellenőrzési bizottsági ülés Egerben A Heves megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság helyiségében bizottsági ülést tartanak má­jus 13-án délelőtt 9 órakor. Az első napirendi pontként szere­pel a beszámolóban az 1958-as tanácsi költségvetési, beruhá­zási és költségvetési felújítási tervek teljesítésének vizsgála­ta. Ezen a bizottsági ülésen foglalkoznak a Heves megyei Tanács Építőipari Vállalatnál és a Heves megyei Villany- és Épületszerelő Vállalatnál foly­tatott vizsgálatok eredményei­vel is. A Központi \épi Ellenőrzési Ilixotlság elnöke Gyöngyösön i Úczel János elvtára, á Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizott­ság elnöke, az elmúlt napok­ban látogatást tett Gyöngyö­sön. Látogatása .során meg­vizsgálta a városi és járási né­pi ellenőrzés munkáját, a bi­zottságok helyzetét, működé­sét, a központi intézkedések végrehajtását. Felülvizsgált lá­togatása áorán néháfty oly áh1 ügyet is, amelyet a helyi bi-3 zottságok korábban már letár­gyaltak és jóváhagytak. Oczék János elvtárs gyöngyösi láto-- gatása során, igen nagy és je-: lentős segítséget adott a városi és járási népi ellenőrzési bi­zottságok- további, munkájá­hoz. Megtartották a RIOSZ választmányi értekezletét Tegnap délelőtt 10 órakor kezdődött a KIOSZ megyei választmányának értekezlete a Park Szálló fehértermében. Az értekezleten megjelent a me­gyei tanács ipari osztályának vezetője, Mucsi Sándor elv­társ, dr. Németh Sándor, a KIOSZ országos központja anyagosztályónak vezetője, va­lamint a KISZÖV, a KSZKBI, a megyei tanács pénzügyi osz­tályának képviselői is. A veze­tőség féléves beszámolóját Solymosi László, a KIOSZ me­gyei titkára tartotta. Beszámo­lója után hozzászólások követ­keztek, majd kiosztották a ju­talmakat. Dr. Németh Sándor, a KIOSZ országos központjá­nak osztályvezetője átnyúj­totta Göcző Illés, Kál községi kőfaragónak a Könnyűipar ki­váló dolgozója kitüntetést. Tavaszi munka Kápolnán A vártnál korábban bekö­szöntött tavasz, valamint az aránylag Kedvező, időjárás je­lentősen elősegítette a tavaszi munkák időbeni és jó elvég­zését Kápolna határában is. A község területén — egy-két növényféleség lóvé telével — befejezték a tavaszi vetése­ket. Többek között tavaszi ár­pából 295, kukoricából 650, burgonyából 85, cukorrépából 34, takarmányrépából 45, mák­ból 40, borsóból ugyancsak 40 holdat vetettek el. A tavaszi munkák végzésében minde­nütt élen jártak a tavasszal megalakult termelőszövetke­zetek tagjai. A termésátlagok növelésére a község dolgozó parasztjai mintegy 130 katasztrális hold­ra elegendő istállótrágyát szál­lítottak ki a földekre, s ezt annak idején alá is szántot­ták. A kalászos növények fej­lődésének elősegítésére a köz­ség dolgozó parasztsága ösz- szesen több mint egy vagon műtrágyát használt fel. A kedvező időjárás hatásá­ra a korai vetésű kapásnövé­nyek ápolási munkája is meg­kezdődött. a községeKben és nagy ütemben halad. Folyik a mák sarabolása, valamint egyelése. Eddig mintegy 20 holdon végezték el a mák egyelését. A tavaszi munkál? megindulásával együtt meg­kezdték a Különféle gyomok irtását is. Í N agy ütemben épül az új autóbuszmegálló Gyön­gyösön. A Heves megyei < Építőipari Vállalat dolgo- I zói valóban derekas mun- > kát végeznek és már most látható, hogy az épületet | jóval a kitűzött határidő ! <' előtt átadják majd a kö­zönségnek. Az autóbuszmegálló fa­lait már felhúzták, s most a födémezést fejezik be. A Heves megyei Építőipari Vállalat dolgozóit és veze­tőit méltán érheti dicséret gyors és jó munkájukért.

Next

/
Thumbnails
Contents