Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-09 / 107. szám

Balhiq ffiAf- a aht diák AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA X. évfolyam, 101, szám ÁRAS SO FILLÉR 1059, május 9., szombat I KISZ megyei bizottság levele a ballagó diákok hóit KEDVES ELVTÄRSAK! IFJÜ BARÁTAINK’ LÁNYOK ÉS FIÚK! i Ballag: ás tok alkalmával szeretettel köszöntünk Ben­] neteket KISZ-tagokat és rajtatok keresztül a KISZ-en i kívüli fiatalokat. Életetek igen fontos szakaszához értek most, ami- ; kor négyéves tanulásotokat mérik majd le az érettségin, j majd kikerültök az életbe, s ki tovább tanul, ki a mua- 1 kát választja. Itt fog megmutatkozni eddigi munkátok t gyümölcse. Mi hisszük, gazdag termese lesz a munkátoknak, s az életben is harcos építői lesztek épülő, szépülő hazánk* nak. Bízunk benne, hogy továbbra is hű támaszai marad­tok Ifjúsági Szövetségünknek, A KISZ továbbra is szá­mít lelkes, odaadó munkátokra, amit a KISZ tagjaitól joggal el is várunk. Most, amikor búcsúztok tanáraitoktól, tanuiótársaí- tnktól és az iskolától, most küldjük üdvözletünket, s to­vábbi jó munkát, a sikeres vizsgáitokhoz erőt, egészséget kíván » KISZ HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA. Munkáa-parasst találkozó Pélyen A pélyi Aranykalász Terme­lőszövetkezetet Petőfibánya patronálja. Ott jártak azokban a napokban is, amikor a ter­melőszövetkezetek szervezésé­ről volt szó, de nem hagyták magukra a termelőszövetkeze­tet akkor sem, amikor a ba­ráti segítség áldozatokat is kí­vánt. A petőfibányai bányá­szok már eddig jelentős meny- nyéségű követ küldtek a ter­melőszövetkezet építéséhez, és ígéretet tettek arra, hogy na­gyobb mennyiségű lignitport is bocsátanak a község rendel­kezésére a szikes területek megjavítására. Petőfibánya 40 bányászát az elmúlt napokban baráti talál­kozón látta vendégül Pély köz­ség. Az Aranykalász Termelő- szövetkezet székhazában igen hasznos és termékeny tárgya­lásokat folytattak, majd a ter­melőszövetkezet tagjai ebéden és halvacsorán látták vendé­gül h petőfibányai munkáso­kat. Az atkán tangazdaság dol­gozói értesültek az ipari mun­kásságnak a pártkongresszus tiszteletére indított mukaver- senyérol, s több mezőgazdasá­gi üzemmel együtt, magukévá tették a felhívást. A dolgozók felmérték azokat 8 lehetőségeket, amelyekkel az önköltséget a lehető leg­jobb mértékben csökkenthetik és így az egyes ágazatokon belül és a gazdaság összessé­gében tonnéstöbbletet érjenek el. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdaságban a termelési periódus hosszrú, a befektetett munka gyümölcse csak később jelentkezik, a gazdaság dolgo­zói elhatározták: már most fokozott lendülettel végzik a munkát, hogy az eredményeit tpár a nyári és az őszi beta­karításkor jelentkezzenek. A' gazdaság dolgozói vállal­ták, hogy az őszi és a tavaszi búza betakarításánál fokozott mértékben harcolnak a szem­veszteség ellen, így 92 mázsa terméstöbbletet érnek el. Az újabb szénakészítési eljárások alkalmazásával mennyiségileg j éti minőségileg fokozottabb' eredményeket kíván elérni a gazdaság. Az állványos szállí­tás folytatásával jobb minő­ségű és 45 múzsa többletter­mést kíván elérni lóheréből. A gépi erő fokozottabb. ki­használásával a fogaterő fel- használását' nagymértékben csökkentik, s így . 50 nappal kevesebb lesz a növényterme­lésnél betervezett fogatnap. A mesterséges borjúnevelés­nél eddig négyhetes korig ita­tott a gazdaság teljes-tejet, as újabb kísérletek azonban azt mutatják, hogy a teljes-tej egy részét beállított tejjel is tehet. helyettesíteni a hozamok csökkenése nélkül. így a tel­jes-tej háromhetes kortól be­állított teiiel való helyettesí­tésével. 1700 liter telies-tejeí takarítanak meg. A szőlészei dolgozói vállalják hogy a sző­lőtelepítési munkákat mielőbb elvégzik, s a telepítésre foko- •ottabban ügyelnek hogy a beeredési százalék elérje a 96-ot. Az önköltség csökkentésé­vel, a munkaerő jobb megszer­vezésével, a gépek kihaszná­lásával összesen 61 380 forint értékű terméstöbbletet érnek el. A gazdaság műszaki és ad­minisztratív dolgozói elvállal­ták, hogy továbbra is közre­működnek: a tsz-ek megszilár­dításánál. Vállalták az adácsi Ezüst­kalász Termelőszövetkezet pat- ronálúsát, amelyet mind poli­tikailag, mind szakmailag se­gítenek. Minden héten a gaz­daság üzemi páfttjtkára, fő- agronómusa, és főkönyvelője egy napot a termelőszövetke­zetben tölt el, ahol mind a szakmai irányításban, mind a könyvelésben közvetlen segít­séget nyújtanak a tavasszal kezdett fiatal termelőszövet­kezet tagjainak. Kiss Janos: BESZÉLGETÉS A BIZALMIVAL *• ★ Fejes János: A GYŐZELEM NAPJA ★ Sugár István: A MÜLT A VÁDLOTTAK PADJÁN ★ FÜLDMÜVES- SZÖVETKEZETI HÍRADÓ ★ Halassy László: KULTURÁLT KÖRNYEZET- KULTURÁLT MAGATARTÁS KÜLPOLITIKAI JELENTÉSEK A megye városaiban ma ballagnak a „vén diákok”. Búcsúztatja őket az iskola, fiatal osztálytársaik, várja őket először még az érettségi, az utolsó vizsgák láza, izgalma, s azután az élet. A dal régi, de az ünnep — mert ünnep ez •— mindig új, és mindig örök, és mindig bizakodó. Bizakodó volt régen is, de hol volt a bizalom tartalma? A ma biza­kodásában ott van egész szocialista életünk, jövőnk, a fiatalság korlátlan lehetősége. (Foto: Márkust) ÁAA/VNAAAA/W\AAAA^VVVVV\AAVWVVYVVVVVVVVVVVVVV^ 9 A LOTTO e heti nyerőszámai: A 19. játékhéten 4 479 786 • lottószelvény vett részt a hú- ! záson: ennek megfelelően egy I nyerőosztályra 1 679 913 forint nyeremény jut. ! A dombóvári járási művelő- I dési házban az alábbi szérno- | kát húzták Id: 12, 22. 29. :t:t. 69 \ hevest jár»«. >ehetőinek lálogutása a larua menti községekben Az elmúlt napokban a heve­si járási pártbizottság és ta­nács vezetői együttes. látoga­tást tettek Tarnabod, Tárná­méra, Zárunk és Erk közsé­gekben. A járás vezetői elbe­szélgettek a községek termelő- | szövetkezeteinek vezetőivel és tagjaival, sorra véve azokat a problémákat, amelyek jelenleg legjobban érdeklik a termelő- I szövetkezeteket. Tárgyaltak az építkezésről, szervezeti kérdé­sekről, az állattenyésztés fej­lesztéséről. A látogatás után a termelőszövetkezetek vezetői úgy vélekedtél:, hogy a járási, vezetők helyszíni látogatása és a baráti beszélgetés igen hasz­nos volt és annak a remé­nyüknek adtak kifejezést, hogy ilyen beszélgetésekre sor kerül még a jövőben is. Május végétől 120 méter hosszú síneket gyártanak A gyöngyösi MÁV Kitérő­gyártó Üzemi Vállalat május végétől kezdve 120 méter hosszú gineket gyárt. -Az el­múlt évben még 72/méter hosszú sínek kerültek ki a gyárból; majd 96 métereseket készítettek, s május,végén pe­'''ífv kiváló békehareost tüntettek ki Hevett megyében A Hazafias Népfront megyei elnöksége emléklappal, s emb­lémával tüntette ki. azokat a kiváló békeharcosókat, akik immáron 10 esztendeje'! vesz­nek aktívan részt a megye bé- kémozgalrriában. Emléklápót, s emblémát kapott Kovács La jón MÁV nyugdíjas és Kobzi Imre cukorgyári művezető Hatvan­ból, Lengyel -Pál bányatnéi*-. nők Egercsehiből és dr. Cser* nik József, ak egri Közgazda- sági Technikum igazgatója. ' Befejezték a kukoriea vetését a hevesi járásban — Jól halad a növényápolás is A kedvező időjárás meg­gyorsította a vetési munkákat megyénk területén. Különösen a kukorica vetése halad jó ütemben megyeszerte és első­nek a hevesi járásból jelentet­ték, hogy befejezték a kukori­ca-vetést. Ugyancsak a. hevesi járásból, jelentették, hogy kedvező ütemben halad a növényápo­lás is. Megkezdték a termelő- szövetkezetek a-borsó másod­szori kapálását és a cukor­répa sarabolásával mintegy 50 százaléknál tartanak. Azokban a termelőszövetke­zetekben, ahol a kertészeti nö­vényeknél a fagy jelentősebb kárt okozott, most folyik a palánták másodszori ültetése, a fagykárok pótlása. 210 ezer (Toriul 3,30-ért Az elmúlt héten újra elláto­gatott a Fortuna istenasszony Heves megyébe. Ez alkalom­mal Tóth Mihály bácsit, a Selypi Cukorgyár népszerű kapusát érte a szerencse. A háromgyermekes apa egy- szelvényen 209 814 forintot nyert a totón. Mint mondja, jól jött ez a nyeremény a 800 forintos havi fizetés mellé, mert régi vágyát válthatja be, vehet egy új házat a család­nak. Megvásárolja már. most 13 éves kislányának a kapott pénzből a bútort is. Azóta már kézhez is kapta a nagy össze­get. A pénzt az üzemben fizet­ték ki a doleozó társai előtt, akik ott a helyszínen megfo­gadták, hogy a jövőben rend­szeresen totózmak, hátha ők is szerencsések lesznek. ugdíjaztáh a ilobszőt Balatoulmu A napokban szerelték lei az új hangszórókat Balatonban. Azelőtt csak a tanácsházán szólt: két hangszóró és most a felszerelt 10 új közleményét mái- a falu legszélső házában is meghallják. Minimálisra csökkent Vitéz Józsi bácsi, a régi kisbíró munkája, most, csak az értesí­téseket viszi a házakhoz, s falra akasztotta a dobot, mert nyugdíjazták a dobszót Bala­tonban. A hangszórók szerelé­si munkálatait tegnapelőtt fe­jezték be a faluban Legyen legfőbb gondunk a falusi mozik helyzetének javítása Háromnapos filmszakmai konferencia volt égerben A magyar filmszakma veze­tői, a megyék moziüzemi vál­lalatainak igazgatói, a megyei tanácsok művelődési osztályai­nak vezetői, a Művelődésügyi Minisztérium Tanácsok Főosz­tályánál! képviselői, a Film­főigazgatóság vezetői, a stú­diók, laboratóriumok és a MO- KÉP képviselői május 6-án háromnapos országos konfe­renciára gyűltek össze Eger­ben, a Heves megyei tanács épületének dísztermében. A konferencia első napjának reggelén Lénával Vilmos elv­társ, a megyei tanács végre­hajtó bizottságának elnöke üd­vözölte a részvevőket. Elmon­dotta, hogy a szakemberek a jövőben minden bizonnyal nagy segítséget nyújtanak a falusi mozik helyzetének régen időszerű javítását»**. A konferenciát ezután Ré­vész Miklós, a Művelődésügyi Minisztérium Filmfőigazga- toságának vezetője nyitotta meg. Elmondotta, hogy meny­nyire aktuális a falusi mozik helyzetével való foglalkozás most, amikor a termelőszövet­kezeti községek egymás után alakultak meg országszerte, s fokozottabban előtérbe került a Magyar Szocialista Munkás­párt művelődés-politikai irányelveinek megvalósítása. Révész Miklós után Strbák István, a Heves megyei tanács V. b. művelődési osztályának vezetője tartott előadást, osz­tálya vállalati irányító munká­járól. A következő eladást Papp Ernő, a Heves megyei Mozi­üzemi Vállalat igazgatója tar­tatta, Foglalkozott a megyei falusi mozik helyzetével, pél­dákat, statisztikai adatokat so­rolt fel állapotukkal, látoga­tottságukkal kapcsolatban, ap­rólékosan. ismertetve a jelen­legi körülményeket, s a jövő terveij. ( Az előadás korreferense Akucs László, a Komárom me­gyei Moziüzemi Vállalat igaz­gatója volt. Bírálta, kiegészí­tette, több észrevétellel gazda­gította Papp Ernő beszámoló­ját. Az előadások után megkez­dődött a vita, amely a második nap programja után — ebben több Heves megyei mozi meg­látogatása szerepelt — tovább folytatódott. A konferencia eredményeit végül Tárnok László, a Filmfőigazgatóság osztályvezetője összegezte, 4 főiskolai hallgatókat búi‘!üú/la(lák az egri gyakorló Iskolások daiknak, a mostani másodéves hallgatóknak. A kedves ünnepség után a gyakorlások virággal kedves­kedtek a búcsúzoknak, majd közéjük vegyülve lekísérték őket a főiskolára. H. L. | l/iég&éL Í [ Sok-sok kiváncsi ember í I gyűlt össze tegnapelőtt Ti- * - szanána főterén. Hatalmas í j alkotmány emelkedett las- > i san, centiméterről centimé- jj í terve a magasba és néhány í ) órán belül talpon állt a ti- j i szanánai víztorony. r Emberek beszélgettek kö- ( ) rülötte arról, hogy a falu- ' ? ban vízvezeték lesz, arról, I r hogy a megyében ez a víz- í ) torony a legnagyobbak kö- f J zé sorolható, hogy sok száz- S r ezer forintba került az óZ-jj > lamnak, a falunak, de na- l ; gyón megérte, mert mégis- * ( csak nagy szó lesz, ha nem f J hell minden veder vízért a f j kútra szaladgálni. i Amíg az emberek beszél- i • gettek, a hatalmas húzókö- \ [ telek felállították a víztor- t í nyot, amelynek csillogó, 5 [ ezüstös gömbjén büszkén ; j ragyog az ötágú vörös csil- I \ lag... I L ... VlLÁti PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! dig a 120 méteres hosszúságot j is elérik. A hegesztési techno- j lógia fejlődése igen gyorsan j következett be. Ezt a legújabb j eredményt azzal érték el, hogy j jelentősen meghosszabbították a rakodó-telepet. . Az atkán tangazdaság dolgozóinak versenyvállalásai Pénteken 12 órakor benső­séges ünnepségen búcsúztat­ták el a gyakorló iskolások a most végző főiskolai hallgató­kat Egerben. Az épület előtt úttörő ünnepélyességgel felso­rakozott tanulók zászlódiszben várták a tanárjelölteket. Meg­érkezésük után rövid ünne­pély következett. Eríekkari, szavalókórusi számok . és sza­valatok váltották egymást, amelyekben az életbe kilépi ifjú pedagógusokat üdvözölték hálás kis tanítványaik. A harmadéves hallgatók a gyakorló iskolában ismerked­tek meg 'a pedagógia gyakor­lati munkájával, itt szerezték meg azokat a készségeket, amelyek birtokában megold­hatják a későbbi feladataikat. Itt estek át az első órák tűz­keresztségén, a gyakorlóiskol- lások azok, akiket első tanít­ványaiknak tekinthetnek Most, amikor búcsúztak, már sok élmény maradt meg em­lékezetükben, amit magukkal visznek az életbe és ami örök­re feledhetetlenné teszi az itt töltött napokat. Ezek a gondolatok — a sze­retet melegével áthatva — hangzottak el, mind a búcsú­zók, mind a búcsúztatók be­szédeiben. A beszédek elhangzása után az eltávozó tanárjelöltek át­adták a főiskola zászlaját utó­

Next

/
Thumbnails
Contents