Népújság, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-24 / 120. szám

1959. május 24., vasárnap NÉPŰJSÁG S Hatvan 15 éves távlati tervéből Az ötéves távlati tervek el­készítése után megyénk váro­saiban, községeiben megkezd­ték a 15 éves távlati tervek el­készítését is. E tervek összes­sége s az ebből megvalósuló létesítmények adják majd -meg a megye további arcula­tának kialakulását. Hatvanban a városi tanács­nál is megkezdték már a vá­ros 15 éves távlati tervének kidolgozását. Jelenleg még csak két osztályon: az egész­ségügyi és a művelődési osz­tályon készült el a terv, de a többi osztályokon is folyama­tosan készül. Az egészségügyi osztályon Zeke Gábor városi főorvost kértük meg: nyilat­kozzék, milyen egészségügyi létesítmények várnak megva­lósításra a távlati terv során — Az ötéves, illetve a tizen­öt éves távlati terv egyik leg­nagyobb létesítménye az új kórház építése, amit a Gras- salkovich kastélyból alakíta­nak át. Az ötéves távlati terv során 180-ágyas kórházat kap a város itt, szülészeti, nőgyó­gyászati és gyermekosztállyal. Az így megszűnt szülőotthon helyére fertőző osztályt ter­veznek. Tekintettel am. hogy a kór­házban rendelőintézet is lesz, így a jelenlegi Vécsey úti ren­delőintézetünket is betelepítik a kórházba . felszerelésével együtt és a helyére a tüdőgon­dozót költöztetik. Mivel a tüdőgondozó elköl­tözésével sok helyiség fel­szabadul, a vele egy épületben levő 30-ágyas szociális otthont áttelepítik a felszabadult tü­dőgondozó helyiségébe. Ter­mészetesen így az otthon ré­szére is nagyobb helyiség áll majd rendelkezésre, s 30-ról 50-ágyasra fejlesztik fel. Mi lesz az épülő új kór­ház területén levő fiúkollé­giummal? — Ez problémát okoz, mivel a városban jelen pillanatban pines mód arra, hogy a kollé­giumot a kórház területéről kiköltöztessük. Amennyiben mód és lehetőség nyílik, a kol­légium helyén kis átalakítás­sal szülészeti osztályt tudnánk létesíteni. A szakorvosi rendelőinté­zeti órák száma mennyiben emelkedne? — Jelenleg a rendelőintézeti szakorvosi órák száma 30, amely az ötéves távlati terv­ben 58-ra, a 15 éves tervben pedig 80 órára emelkedik. Milyen nagyobb fejlesztés lesz a 15 éves távlati terv során az új kórházban? — A négy — belgyógyásza­ti, sebészeti, szülészeti, gyer­mekgyógyászati alapszakon kí­vül — még 40 ággyal szeret­nénk bővíteni a kórházat kü­MÉG CSAK MOST zajlot­tak le a megye középiskolái­ban az érettségi vizsga írás­beli dolgozatainak izgalmas napjai, az államigazgatási szervek azonban már jelentős mértéKben feldolgozták azokat az adatokat, amelyek a most érettségizők továbbtanulásával és elhelyezkedésével foglal­koznak. A számadatokból ki­bontakozó képből megállapít­ható. hogy az egyetemen: és főiskolák a Heves megyei if­júság nagy részét fogadják és képezik ki szakemberekké, de vannak jelentős számban olya­nok, akik, nem akarnak vagy nem tudnak egyetemre és fő­iskolára kerülni. Fiataljaink a szakiskolák és az általános gimnáziumok padjaiból ko­moly százalékban^ közvetlenül az érettségi letétele után a termelőmunkában helyezked­nek el. ott igyekeznek tudásu­kat gyarapítani, szakképzett­séget, szerezni, kenyeret keres­ni. boldogulni. Ezekről a fiatalokról, ezek­nek a fiataloknak a gondjai­ról. elhelyezkedési problémái­ról beszélgetünk a megvei ta­nács munkaerőgazdálkodási osztályán Paulik és Veres elv­társakkal. — A tanácsok munkaügyi szervei eddig is kutatták és ezután is kutatni fogják a me­gyében működő ' vállalatoknál az érettségiző fiatalok számá­ra az elhelyezkedési lehetősé­lönböző osztályok létesítésé­vel (orr-, fül-, gége-, urológia, stb.) Mennyiben emelkedik az orvosi körzetek száma? — Az első öt évben ötről hétre növeljük ezt a számot A 15 éves terv során pedig 8-ra. Ezzel párhuzamosan nö­veljük a védőnői körzetek szá­mát is, ugyancsak a terv vé­gére a jelenlegi ötről nyolcra. Meg kell említenünk az isko­laorvosi ‘szakrendelések növe­lésének -feladatait. A szakren­delést az iskolákban már az elmúlt évben is meg tudtuk volna valósítani, azonban erre orvoshiány miatt nem kerül­hetett sor. A jövő évben a la­kás már biztosítva lesz az or­vos számára és így háromórás fogorvosi szakrendelést tu­dunk biztosítani az iskolások számára. Lesz-e növekedés áz üze­mi és a sportorvosi rende­lési órák számában? — Mind az üzemi, mind a sportorvosi szakrendeléseknél jelentős óraszámnövelésre ke­rül sor. Jelenleg az üzemi or­vosi napi órák száma néev. amit a 15 éves terv végére tízre emelünk. A sportorvosi szakrendelést a jelenlegi ket­tőről az ötéves terv végére négyre, a 15 éves terv végére pedig hatra emeljük. Ezenkívül még számtalan egészségügyi létesítményt kap a város, amely teljes mérték­ben biztosítja majd Hatvan lakosainak egészségügyi vé­delmét — fejezte be nyilatko­zatát Zeke Gábor főorvos. A művelődési felügyelőségen Kovács Jánosáét kértük meg: tájékoztassa la unkát a 15 éves távlati terv különböző létesítményeiről. Az 1960-ban átadásra kerülő négytantermes általános isko­la 1962-ben 8 tantefwliesrír''bő- vül, amelyhez ‘,méÖírégy . nap­közit is építenek. 1966-báh újabb nyolctantermes iskola átadására kerül majd sor és ezt követően 1968-ban a Hegy­alján négytantermes iskolát adunk át. A távlati terv utol­só időszakában épül rhég egy új, nyolctantermes iskola is. A tizenöt év alatt természetesen jelentősen nő majd a tanulók száma is. Jelenleg egy tante­remre 59 tanuló jut, s ez a tervidőszak végére 48-ra csök­ken. A politechnikai oktatással kapcsolatban két iskolánál. I-es és a Il-es számúaknái hozzáépítésekkel két-két mű­helyt létesítenek, amelyeket szerszámokkal és gépekkel látnak eL Itt kell megemlíte­nem még, hogy 1965-ben — a nagy jelentkezési igények fi­gyelembevétele miatt — bővül a Zeneiskola is két tanterem- mel. • Az általános iskolák 1975-re, a tervidőszak végére jelentős felújítást kapnak. Hat iskola 2 300 000 forint értékben kap felújítást, s ez azt jelenti, hogy 29 100 légköbméterrel bő­vülnek a tantermek. A közép­iskoláknál ugyancsak jelentős felújításokat szeretnénk vég­rehajtani. amelyekre 5 080 000 forintot tervezünk. Épülnek-e új óvodák és napközi otthonok a tervidő­szak alatt? — A jelenlegi területi óvo­dáknál 227, üzemieknél 111 a férőhely, illetve a létszám. Ezekhez építünk egy 350 sze­mélyes, két 100. és három 50 személyes óvodát. Kap-e művelődési házat a város? — Egy 600 férőhelyes mű­velődési ház létesítése elen­gedhetetlenül kell. Ennek megvalósítása több okból szükséges. A város lakosságá­nak kulturális ellátottsága nincs biztosítva, mivel a jelen­legi kultúrházban a férőhelyek száma csupán 320. Ezenkívül az épület meglehetősen rossz állapotban van, a színpad ki­csi, komolyabb rendezvényre nem alkalmas. Nincsenek öl- tözőhe’riséeek, úgy^mtén szakköri helyiségek és előadó­termek sem: Ugyancsak szükségessé vá­lik egy ezerszemélyes szabad­téri színpad és szélesvásznú mozi építése is, mert a város­ban seregszemléken, állami ünnepeken tíz-harmincezer fő kulturális igényeinek kielégí­téséről kell gondoskodni, amit a jelenlegi körülmények kö­zött nem tudunk biztosítani. A művelődési ház táncren­dezvények lebonyolítására al­kalmas lennem míg, a műsoros rendezyépveken a - létesítendő új művelődési házban rendez­nénk. Ilyen feltételek mellett több lehetőség nyílna az ifjú­ság nevelésére is. Ismeretes, hogy Hatvan termelőszövet­kezeti város lett és a lakosság kulturális ellátottsága mellett komoly problémát jelent a termelőszövetkezeti dolgozók kulturális ellátottsága is, melv a mai körülmények között még csak szűk keretek között oldhatók meg. Az elmondottak szellemé­ben készítettük el a 15 éves távlati tervet, amelynek meg­valósulása jelentősen elősegíti mind az iskoláztatási, mind pedig a kulturális lehetőségek javulását. Kiss Béla A szőlőtermelők figyelmébe 1 A Megy« Növényvédő Állo­más felhívja a szőlősgazdákat, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a szőlők peronoszpóra elleni permetezését, tekintettel arra, hogy a csapadékos idő­járás következtében megnőtt a fertőzés veszélye. Az első permetezéshez 0,5—0,7 száza'é- kos bordói levet, a második permetezéshez 0,7—1 száza1 ékos bordói levet kell használni. Azoknak a termelőknek, akik már az e’ső permetezést elvé­gezték, ajánlatos hozzáfogni a második permetezéshez is. Több helyen — elsősorban a gyöngyös—visontai borvidéken — szőlőmoly-fertőzés is várha­tó. Ezeken a helyeken ajánla­tos a második permetléhez 0,4 százalék Pernitet keverni, s így egy permetezéssel mind a két fertőzés ellen védekezhet­nek Lesz elegendő takarmány A ludast Űj Élet Termelő- szövetkezetben — gondolva ar­ra, hogy őszre biztosítva le­gyen a közös állomány részére a takarmány — 100 holdon ve­tettek felülvetésként szarvas- kerepet és herét. A napokban határszemlén vizsgálták meg a pillangósok fejlődését. Az eredmény nagyon jó, a meg- fe'elő időjárás következtében szépen fejlődnek a vetések és számítani lehet arra, hogy már az első esztendőben is jelentős mennyiségű takarmányt taka­ríthatnak be az új vetésről. Római katolikus papok eskütétele a megyei tanács elnöke előtt — AKTÍVAÜLÉST tartot­tak csütörtök délután a gyön­gyösi Szerszám- és Készülék- gyár pártirodájában. Az ak­tívaülésen a termelőszövetke­zetek patronálásának ütem­tervéről 'tanácskoztak. Mint már beszámoltunk róla, harminc Heves megyei római katolikus pap jelent meg pénteken a megyei tanács kistanácstermében, hogy letegye az államesküt. Képünkön Rakolcai Gábor, az egri Hittudományi Fő-» iskola rektora, dr. Brezanóczy Pál főkáptalani helynök és Marosi Ernő apátplébános az eskütételen. Fellegi Sándor adácsi plébá­nos aláírja az állameskü szö­vegét. Mit jelent „magyarul" a sztár? Hogyan kell szégyenkeznünk olykor, az ember szinte fülig vörösödik bele, ha csak rágon­dol. Hiába, ilyen az élet, min­dig jön valami kellemetlenség, hogy legszívesebben elsüllyed­nék miattuk. íme,' most is... Éveken keresztül használunk egy szót. Befogadjuk a szókin­csünkbe, időnként, ha úgy adó­dik, bőkezűen odavetjük, hasz­náljuk, bánunk vele, azt hisz- szük: a miénk. Magabiztosan kezeli az ember, mint a saját­ját, fölényesen ejti ki, meggyő­zően hangoztatja lépten-nyo- mon. Teheti, hiszen az övé. És most mi történik? Kide­rül, hogy a szó, ez a sajátnak Hol heiyezkediielik el a megye érettségiző fiatalsága, ha nem megy egyetemre és főiskolára ? geket — mondja Paulik elv­társ. A rendelkezésünkre álló adatok szerint — az igénylé­sek egy része már összesített formában áll — az általános gimnáziumok végzős növendé­kei előtt nehezebb az út az elhelyezkedéshez. A statisztikai adatokat és az eddigi igénylések adatait Veres Ernő így veti egybe: — Az idén a megyei szak- középiskolákban 149 tanuló végez. Ezek közül továbbtanul 29. Itt az azonnali munkavál­lalásnak nincs akadálya, hi­szen a megyei művelődési szervek útján 18 tanító, a me­zőgazdasági termelőszövetke­zeteknél 50 mezőgazdász és ugyancsak 50 könyvelő azon­nal dolgozhat. — Más a helyzet az általá­nos gimnáziumokban végzet­teknél. ötszáz lány és fiú ke­rül ki az intézetekből érettsé­gi bizonyítvánnyal a kezében. Ezek Közül az eddigi jelentke­zések szerint 280 lány és fiú kíván egyetemre kerülni. A felvételeknél többen le fog­nak maradni, tehát arra lehet és kell számítanunk, hogy mintegy 250 általános gimná­ziumban érettségizett lányt és fiút kell mun Kába állítani. — A TANÄCSI KERESKE­DELEM tanulónak fogad 60 főt, a textilnagykereskedelem 2 főt, adminisztratív munka­körre 6 főt igényeltek eddig, a Tüzép-hez gyakornoki mun- Kakörbe 5 főt, az Országos Ta­karékpénztárhoz 2 főt kértek Cukor- és konzervgyári idő­szaki munkára 1959. december 31-ig bezárólag tartó alkalma­zási Kötelezettséggel 110 főt kértek. A pincegazdaságok ugyancsak időszaki adminiszt­ratív munkára 1959. december 31-ig szóló alkalmazási köte­lezettségvállalással 9 főt igé­nyelnek. Az adminisztratív munkaköröket az igénylők lá­nyokkal kívánják betölteni és a kereskedelem is inkább ér­deklődik a lányok munkája iránt. — Ezzel a felsorolással nem akarjuk azt mondani, hogy az érettségizettek elhelyezése ki­elégítő és mi már mindent megtettünk annak érdekében, hogy a fiatalok munkához és keresethehez jussanak — mondja Paulik elvtárs. Az igények felkutatása folyamat­ban van, a megoldást meg kell találni arra, hogy minden végzős fiatal vagy az egyete­meken. fiőskolákon. vagy a munkapad és az íróasztal mel­lett megtalálja a helyét és boldogulását — Adataink még tájékoztató jellegűek, ezeknek a kiértéke­lése folyik. Javaslataink lesz­nek a Munkaügyi Minisztéri­um felé, hogy a foglalkozta­tottság kéTdése feltétlenül megoldódjék. Elgondolásaink között szerepel pl. az is, hogy az egyes vállalatok szervezze­nek a végzős fiatalok részére késéssel is — foglalkozási le­hetőséget, hogy dolgozhassa­nak, szakmunkási képzettséget nyerhessenek és keresethez jussanak. A foglalkoztatás mó­dozataira is terjesztünk be ja­vaslatot a minisztériumhoz. — A VÁLLALATOK felé is meggyőző munkával kell fordulnunk: ne sajnálják a fá­radságot a fiatalemberekkel való foglalkozástól, hanem tü­relmes nevelő munkával for­málják át az iskolából kike­rülő fiatalokat *jó szakmunká­sokká, dolgozókká. Valóban: ha a számokra te­kintünk, az eddigi igénylések nem merítik ki azt az élő ke­retet, amit a középiskolából kikerülő fiatalok nyújtanaK De ha figyelmesebben meg­nézzük az igénylő vállalatok névsorát, úgy találjuk, hogy sok olyan vállalat akad amely benyújthatna még igényt fia­hitt hangcsoport, tévedésből került hozzánk, becsaptuk ve­le egymást, mert tulajdonkép­pen fogalmunk se volt róla, hogy mit jelent. Micsoda szé­gyen! A buta, faragatlan em­berek szokása szerint, idegen kifejezést használtunk, amikor azt sem tudtuk, hogy mit je­lent magyarul. A sztár szóról van szó. Igen, hányszor mondtuk, hogy X, Y a színház sztárja. Mennyit hangoztattuk, hogy így a sztá­rok, meg ügy a sztárok. Bólon- gattunk, hogy bizony, bizony, a sztárok. És nem tudtuk, mi­csoda a sztár. Az hittük, jól kereső, neves, divatos színé­tal, dolgozni vágyó munka­erőikre. Amint látjuk, a me­zőgazdasági termelőszövetke­zetek igénye nagymértékben felszökött: ötven mezőgazdászt és 50 könyvelőt kémek egy csapásra. A falu ezekben az években szükségszerűen fogja vonzzani ifjúságunkat. De az iparnak, a termelés egyéb ágainak is fel kell vennie a megfelelő létszámú fiatalsá got: a középiskolák padjaiban kiművelt emberekből jó ;zak- munkást, jó dolgozót nevelni kötelesség és nemes feladat. AZ IGAZ, HOGY az állam igazgatásnak nem az a köte­lessége, hogy minden iskolá­ból kikerülő diákot munKa hellyel és jó keresettel lásson el. A személyi önállóság és szorgalom nagyon sok fiatal­nál az elhelyezkedés kérdését meg is oldja. De a tervszerű­ség és az állami szervező irá­nyító munka biztosítani Kí­vánja és biztosítani is fogja hogy a fiatalok ne kallódja­nak el, hanem — a lehetősé­gekhez mérten — ki-ki hajla ma és rátermettsége szerint munkát vállalhasson. Enne* az írásnak is az a szándéka, hogy az érettségizettek egv részéről, a munkaadó kisebb és nagyobb vállalatokat más­részről figyelmeztesse azokra a lehetőségekre és feladatokra, amelyek ifjúságunk foglalkoz­tatása és elhelyezése körül szaporán jelentkeznek. (í. a.) szék, akik viselkedésükkel Is kirínak a többi közül. Igen, azt hittük. De ki van abban a szerencsés helyzetben, hogy szülészeti lexikonban győződ­jék meg a helyes értelemről? Még szerencse, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház műsor­füzetének figyelmes szerkesztői a múltkori számukban közöl­tek egy darabot e lexikonból és többek között megmagya­rázták nekünk, a sötétben té­velygőknek a sztár szó magyar értelmét is. Hogy mit tud meg az ember bagatell két forin­tért?... Bámulatos. Meddig használtuk volna még a sztárt téves értelmezésben, ha közbe nem lépnek?! Szörnyűség Mert mi is a sztár tulajdonképpen? Benne van a füzetben: a kivé­teles sikereket arató, mindenki által divatosnak tartott színé­szek vagy színésznők „építhe­tem omansa”. Az egyéni kul­tusz kinövéseinek egyik szí mptómája”, „negációja” az együttes komoly művészi . pro­dukcióján” épülő színházi kul­túrának. Bizony, nem egyszerű dolog­ról van itt szó. A sztár ere­detileg angol, tehát idegen ki­fejezés, az ilyent pedig meg kell magyarázni magyarul, a ku­tyáié ját neki! Igenis, a sztár az „epiteton omans”, „szimp- tóma” és bizonyos dolgok „ne­gációja”. Végül is, annyit még­is illik tudni egy színházláto­gatónak a sztár szóról, mégha angolból vettük át, akkor is. Nos, hogy ez ugyanaz, amivel már mindenki tisztában volt? Dehogy. Egy nyakatekert és szótár kell hozzá Görög és la­tin szótár. Ez pedig kü’önbség, nevetségesen bár. de nagy kü­lönbség. Alaposan megma­gyarázták magyarul az idegen szót Csak most már a követ­kező számban magyarázzák majd meg a görög és latin szavakat is. A magvarázathoz nyugodt lélekkel felhasznál­hatják a sztár kifeiezést, hi­szen talán az összes közt ez a ’egkörismertebb Valahoey így gondolnánk: „epiteton omens” — díszítő jelző, pl. „X Y., a sztár.” KISS JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents