Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-16 / 88. szám

4 N £ t- 0 j $ A G 1959. április 16., csütörtök Fogadónap után DR. ABRAMI ISTVÁN országgyűlési képviselő, a Ké­kesiétől Állami Gyógyintézet igazgató-főorvosa, április 10- én fogadónapot tartott válasz­tókerülete két községében, Pé- tervásárán és -Sírokon. Egy rövid hímek ennyi elég is lenne, s mégis hosszasab­ban kell foglalkozni ezzel az eseményei. Nem csupán azért, mert Ábrányi elvtárs­nak — akire az elmúlt esz­tendő novemberében adta sza­vazatát sok falu lakossága, hogy képviselje érdekeiket az országgyűlésben — ez voit az első fogadónapja Pétervásá- rán. Megkapó, s elismerésre méltó volt az az igyekezet, tenniakarás, amivel a képvi­selő hallgatta a hozzáforduló­kat, s ahogy minden módot megragadott ügyeik tisztázá­sára, rendezésére. Az érdekes- .séget azonban nemcsak ez szolgáltatta, hanem maguk az emberek, a választók, azouí gondjai, előadott problémái. Más lett a falu az eszten­dők során — mondjuk nem egyszer — s erre ékes bizony­sággal. szolgált a fogadónap néhány órája is. A pétervásá- ri tanácsháaán elsőnek egy napbarnított, középkorú férfi lépett a képviselő elé. Felhá­borodottan közölte, hogy a pedagógust, aki eddig —mint azt fényképpel is bizonyította — az úttörőzenekaxt tanította és vezette, nemrégen „szemé­lyi bosszúból elvitték innen.” Mosolyogni kellett, amikor ki­derült, hogy az illető peda­gógus nem más, mint a járási tanács új számadó igazgatója, akit rátermettsége, szakmai tudása miatt emeltek erre a magasabb, s felelősségtelje­sebb posztra. A hirtelen jött derűt azonban, felváltotta a komoly tisztelet, mert a pana­szos a továbbiakban arról beszélt, hogy milyen rossz ez igy. Ninos, aki foglakozzék ezután is a nagyobbacska gye­rekekkel, akikért ismét izgul­hatnak „a dolgozó szülők, hogy szabad idejükben hol csava­rognak.,. —r Jó Volt ez a zenekar, ké­rem — mondta — s nem csu­pán azért, mert foglalkozta­tást jelentett a gyermekek­nek. , Tanultak, szépen halad­tak a zene elsajátításában. Most azonban zeneiskolát akarnak szervezni Pétervásá- rán. Sokan jelentkeztek, hogy beíratják a gyermekeket, de kevesebben vannak, akik bír­nák is a nyolcvan forintos tandíjat havonta. Ha azáUam valami segítséget nem tud ad­ni, alighanem sikertelen ma­rad a próbálkozás. Ezért is kellene újra életre szólítani ezt a valamikor jól működő úttörőzenekart. — Két duplát kérek... — Kérek ezépen egy do­bost... — Igenis, hozom a Huber­tust! — ...Miért, talán az utcára. üljek ki? — ...és akkor azt mondja nekem... képzeld drágám, nekem, akinek annyit kö­szönhet ... — ...nem a szeme, az úgy ahogy van, nem több az át­lagnál... De a nézése, a tekin­tete, tudja... Zsong a kis cukrászda. Délután van, munka vége, a tenyérnyi asztalok körül úgy ülnek az emberek egy kis tereferére, mint fecskék a dróton, vagy hogy találóbb legyen a hasonlat, mint ve­rébraj a fán. Csivitelés, ne­vetés, halk suttogás, felcsat­tanó női hang, rendelés: nem, semmiképpen sem a nyuga­lom és a csend békés, pihen­tető rejteke egy ilyen cuk­rászda, de úgy látezik, az emberek szeretik ezt a zajt, egymás hangját, egymás kö­zelségét. De mégis: az én -tsz- talom az én váram... Ülői a sarokbs-n, s eléggé tisz‘*letlenül — ha bevallom, ha nem, úgyis rá'ön az ol~ /xtsó — hállgatózom. Ó, nem nagy titkokra, tragédiádra, szerelmekre vagyok n.-'-st ki­váncsi, bár a tragéaia, a sze­relem, a titok nagy, ha sajá­tunk, csak arra: ugyan miről beszélgetnek ma az emberek, SZAVAIBÓL A VÉGÉN már nemcsak az csendült ki, hogy az egész azért jó, mert míg a zenekarban próbál, nem csavarog a gyerek. Va­lami nagyon szívenfogó hang azt bizonyította: ezek az em­berek, akik annak idején a hat. elemit sem járták ki ren­desen, azt akarják, hogy fia­ik, leányaik sokkal többet tudjanak, sokkal többre me­hessenek fiatal életükben, mint egykor szüleik. Aztán később, néhány asz- szony után jött az idős Csá­szár György. — Villany kellene már a kisfüzesi résznek, képviselő elvtárs — mondta alighogy a szobába lépett. Az országgyűlési képviselő összenézett a járási tanácsel­nökével. — Bajos lesz az Császár bácsi — válaszolta a járási tanács elnöke, — alig kap­tunk néhány száz méteres há­lózatbővítésre keretet ebben az esztendőben, — Nem is kell nekünk be­ruházásból villany, — adta vissza a szót a panaszos — csak az ÉMÁSZ ne kösse olyan nagyon magát, hanem segítsen. A mi környékünkön most átépítenek egy hálózati részt. Hét oszlop felszabadul. Ne is az egészet, csak egy ré­szét adják nekünk, meg a drótot, a többit, az állítást, a szerelést elvégezzük, vagy vé­geztetjük mi magunk. * Nem a saját érdekében jött ide beszélni. Jó néhány csa­lád kérését mondta el. Miért? Nagyon egyszerűen fogalmaz­ta meg: „mert nem élet ez így már, kérem, villany nélkül. Ott sem, ahol kisgyerek van, meg ott sem, ahol kicsit ol­vasni, rádiót hallgatni kíván az ember esténként, munkája végeztével”. KÉSŐBB TIKOKON, a Fém­műveknél egy idős asszony nyitotta meg a fogadónapra érkezők sorát. A fiát, több mint egy évtizede munkára vitték néhány társával Svéd­országba. Társainak szülei EGRI VÖRÖS CSTT.TiAG Apák iskolája EGRI BRÖDY Nincs előadás GYÖNGYÖSI SZABADSAí Álmatlan évek GYÖNGYÖSI PUSKIN Városi asszony HATVANI VÖRÖS CSILLAG A S9-es dandár HATVANI KOSSUTH Nővérek már mind kimehettek két hó­napi látogatásra, csak ö, öz­vegy Szabó Istvánná — ki tudja miért — nem láthatja idegenbe szakadt gyermekét, mert útlevélkérelmét Kétszer is elutasították. A gondolat még az öregasz- szony körül forog, amikor új­ra nyílik az ajtó. Egy férfi lép be rajta, lehet, hogy ugyanilyen személyes problé­mával? Nem lehet csodálatos, hisz ipari üzemben dolgozó embernek, mások a gondjai is. Mégsem folytatódik így a fogadónap, bár jönnek többen is egyéni kérésekkel. Ki rok­kant, féltüdejű apósát szeret­né jobban jövedelmező állás­ba juttatni, ki azon panaszko­dik, hogy házát nem tudja befejezni, mert a tetőszerke­zethez nem kap faanyagot, egy fiatalember meg telekügyet szeretné elintéztetni a képvi­selővel. De nem ez a jellemző, ha­nem amit Gyurcsik László mond: A sírok! tanács kőbá­nyával rendelkezik, s innen rendszeresen szállítanak kö­vet. De esős időben oly nagy sarat hordanak fel az amúgy is rossz útra a teherautók, hogy a falu vége felé nem le­het csak gumicsizmában jár­ni. A legrosszabb még az, hogy az utolsó háromszáz mé­teres szakozón villany sincs, sem az út mellett, sem a há­zaknál. — hiába kérik már 1954. óta. Itt sem akarnák a sült ga­lambra várni. Anyagot kémek mindössze, s segítenének min­denben. Az oszlopok felállítá­sában, a szerelésben, az út rendbehozásában. NEM KÉRNEK SOKAT, lehetetlent képviselőjüktől, csak azt, amire már futia erőnkből, s ehhez hozzáadlak a magukét is, hogv otthonuk­ba végre beköltözhessen a fény. s hogy javuló körülmé- nveiket még emberibbé, szén otthonukat még melegebbé, barátságosabbá tehessék mun­kások, parasztok, mindenütt. Weidinger László PÉTERVASARA Nincs előadás FÜZESABONY Mindhalálig HEVES Mindig veled Antiboritikum 1959. április 16, csütörtöki 1919. A román ellenforradalmi csapatok megkezdik az antant ál­tal irányított intervenciót a Ma­gyar Tanácsköztársaság ellen. 1949. Aláírták Budapesten a magyar—csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös se­gélynyújtási szerződést. 1844-ben született Anatole France francia író. 1859-ben született Kosztasz Pala- masz görög költő és szabadsághős. V Névnap C? Ne feledjük, pénteken: RUDOLF ti IIIsir — NEGYVENEZER forin­tos beruházással játszótér építését tervezik a jövő évben Boldogon. — AZ ÉMÁSZ tizedik él- üzemkitüntetéséhez az is hoz­zájárult, hogy villanyszerelési tervüket 110,8 százalékra telje­sítették az elmúlt év második felében. — 120 EZER forintos költ­séggel a jövő évben Csány községben korszerűsítik áss óvodát. Hogy mit meg nem ér az ember? Hiába, a tudomány meghökkentő dol­gokra képes: meg­állapították Fran­ciaországban, hogy a vörös bor leg­alább annyit ér mint gyógyszer, ha nem többet, mint a penicillin. Hurrá! Eddig, ha beteg voltam, jött az or­vos és egy ménkű nagy tűvel oda­szúrt, amit nem il­lik mutogatni és ahol köztudomású, nem az agy székel. Ezentúl, ha beteg leszek, jön az or­vos és nem szúr, de önt: két decit tisztán a jó vörös­ből — az antibo- ritikumból. Előre látom már, amint egy ország fekszik a betegágyban, és csodák csodája, — semmi riadtság, megijedés az or­vos láttán, sőt bé­kés és várakozó derű az arcokon, mert az orvosi táska fejenként léét deci, akarom mondani két bor­egységnyi vöröset tartalmaz, a száz ­ezer egységnyi pe­nicillin ellen. Lesznek, egészen biztosan lesznek olyanok, akik di­rekt nem kelnek fel majd a beteg­ágyból, s a három óránként kapott ..gyógyszer” hatá­sa alatt vidáman éneklik, hogy aszondja: „piros bort ittam az este. csillagom, orvo­som, galárnbom”.. Sőt olyanok is lesznek, akik sírva könyörögnek majd a patikában, hogy adjanak nekik még orvosságot, mert nagyon gyor­sait akarnak meg­gyógyulni és s gyors gyógyulást sok és gyakori or­vossághasználattal kívánják elérni. Micsoda távla­tok, micsoda lehe­tőségek! Sztrepto- micin helyett egri leányka, ultrasep- til helyett pedig visontai pecsenye- S akkor lesz majd itt jó világ, ha ra­dioaktív izotópok helyett kétszer fél­deci kisüstit ír majd elő az orvosi recipe és altatni se elavult szerekkel, bonyolult készülé­kekkel altat a se­bész, hanem való­di négycsillagos brandyvel. Szegény SZTK, mennyi táppénze­se lesz. Majdnem annyi, mint mostI (egri) Súlyos tévedések Fazola Henrik készülő egri szobra körül munora: Egerben este J/i 8 órakor: ILYEN NAGY SZERELEM (bérletezünet) Az ember mindig szívesen olvas fővárosi lapokban sa­ját városáról. így akadt meg a szemem az „ESTI HÍRLAP” április 9-i számának második oldalán egy címen: MŰVÉ­SZEK MŰHELYÉBŐL. Eger­ben, Sztálinv árosban állítják fel Laborcz Ferenc szobrait.” Nagy érdeklődéssel kezdtem a fikát olvasásához, de hamaro­san keserű lett a szám íze. Miért? Nem minden ok nél­kül. A „d. t.” betűkkel jelölt riporter meginterjúvolta La­borcz Ferenc szobrászművészt, aki a következőket mondotta: „Fazola Henrik szobrom kö­zel jutott a végleges megfo­galmazáshoz. A szobor Eger egyik terére, a Fazola Múzeum épülete elé kerül. Kompozíci­óm az Olaszországból hozzánk szakadt és a magyar műtör­ténetben jelentős szerepet ját­szó ötvösművésznek állít em­léket... Szerettem volna a szobron Fazola olasz szár­mazását is érzékeltetni.” Hogy a szobrász munkájá­ban már jelentősen előreha­ladt, abból is következtethet­jük, hogy a művész a követ­kező kijelentést is tette: „Mi­közben Fazola-kompozícióm agyagban érlelődik...” Hogy elkerüljük az olvasók meddő fejtörését a „Fazola Múzeum” holléte felől, meg­súgjuk, hogy az majd csak a jövőben fog megalakulni, az ún. „rossztemplom” helyreállí­tása után, a templom épületé­ben. Tudomásunk szerint a szobor nem a múzeiim előtt fog állani, minthogy ott nincs is tér, hanem a mellette épülő új, általános iskola homlokza­ta előtt, mely — az eddigi tervek szerint, a múzeumhoz hasonlóan — majd Fazola ne­vét viseli. Nem tudjuk, hogy ki adta Laborcz Ferenc szobrászmű­vésznek a megbízatást a szo­bor elkészítésére, — az azon­ban bizonyos, hogy a mű­vésznek, mielőtt nekikezdett kompozíciója megalkotásához, tanulmányoznia kellett volna Fazola személyére és mun­kásságára, életművére vonat­kozó adatokat. Általában csak akkor örökíthet meg egy mű­kis eulmíizdáJmM. mi foglalkoztatja őket, s egy­általán foglalkoztatja-e őket valami. VALAMI! Szemben velem két nő ül. Az egyik fején korunk divat­jának kétségbeejtő kalapja, — ő az idősebb. A másik ha­jadonfőit, sugárzó fiatalsága biztos tudatában. Lábán tű- sarkú, csau színű körömcipő, akaratlanul is úgy tartja, hogy lássák. Talán nem is a cipőt, mint inkább kétségte­lenül szépvonalú lábát... Beszélgetnek. Miről is más­ról, mint... Téved az olvasó, nem a divatról, mégcsak nem is egy másik nőről, aki... Az idősebb tanácsokat ad--. Va­lahogy így: — ...csak ne tegyél bele sok tojást, mert akkor ke­mény lesz a tészta... A fér­jem, tudod, úgy szereti-.. — s itt terjedelmes magyarázat következik, hogyan szereti a férje azt a tésztát, amelynek sütésére most a fiatalabbat tanítja, aki nemcsak korban, de asszonyságában is fiata­labb. ■— ...és a kuplung még ak­kor is csúszott... A f°ne belé, hiába vitt-m a javítóhoz, vagy nem értenek hozzá, vagy csak a pénzt akarják kihúzni az ember zsebéből — ezt a hátam mögött panaszolja egy idősebb férfi egy szemüveges barátjának, akiről első pil­lantásra leri, hogy vagy könyvelő, vagy tanár... ké­sőbb tudom meg, hogy esz­tergályos. A másik sarokban négyen ülnek. Nincsenek messze tő­lem, hallom félig suttogom fogott hangjukat. Két fiú, két lány, kint április, verőfény, virágillat és madárdal. Sze­relmesek, de nem a szerelem­ről beszélgetnek, azazhogy, nem direkt módon... Az egyik kezében ott a kicsi, íz­léses kiállítású gyűjtemény, a világirodalom legszebb sze­relmes verseinek gyűjtemé­nye... S uram bocsá’, egy so­ron, egyetlen soron vitatkoz­nak, a két fiú, a két lány, hogyhát kötött szótagú-e a szonett, s milyen is a vers­képlete? A vita heves, de mégis fojtott hangú, hisz hat­szor is elmondják a sort, amelyben kétszer is szerepel, hogy szeretlek--- Még félre­értenék az emberek. Bi­zony! S az emberek mennek, fü­zetnek, újak jönnek. Időn­ként, mintha valami titkos karmester intene, elhallgat a cukrászdái délután diszhar­monikus szimfóniája, hogy váratl ’’■nul aztán fortissimo- ba csapjon át. Olyan az egész most valahogy, mint a tenger, melynek habjai hol előretörnek, hol visszahúzód­nak, ring, zsong a szavak hullámain az egész kis füstös terem. Szemben velem három fér­fi ceruzával irkái valami pa­pírra. Egy tanácskozás, vala­miféle értekezlet utóvédjei ők, akik most mondják el, most fektetik papírra vélemé­nyüket. amelyeket vagy az idő, vagy a bátorság hiánya miatt ott, ahol kellett volna, nem mondhatták el­Bejön egy kisfiú, meg egy kislány. A fiú tán tíz, a kis­lány nyolc, s úgy tipeg lo­vagja után, mint középkori várkisasszony a titkos folyo­són trubadúrja után. A kis­fiú fesztelenül leül, magabiz­tos hangon rendel két kré­mest, s egy üveg bambit... — De két pohárral, néni... jó? — jelenti ki, s a néni bó­lint természetesen. Űjabb hangok egy szom­szédos asztaltól: — Mit ugrál ez az öreg muki? Már kancellárnak se kell... Csak keveri a ... (ezt ne írjuk le, ezt valóban nem illene), ahelyett, hogy elmenne már nyugdíjba. A társaság, lehetnek vagy öten, férfiak, rők vegyesen, egyetértőén helyeselnek. Az egyik nő még hozzáteszi.,, — ... végre sikerült meg­venni a kombinált szobát... A kombinált szoba és Adenauer, mert nyilván róla van szó, ime, a két ellenpont. A kombinált szoba, a bútort vásárló nő életében nemcsak kényelem, otthonosság, de szimbólum is. A nyugalom, a béke szimbóluma, s a társa­ság szemében Adenauer is szimbólum! Nem, az emberek nem kicirkalmazott, ragyo­góan megfogalmazott monda­tokban fejezik ki véleményü- ke+ a sorsdöntő kérdéseink­ben ... csak így, de így ta­láló! Lassan besötétedik. A cuk­rászda diszkrét félhomályát fény váltja fel. A két asz- szony, a kalapos és a fiatal, már régen elment. A fiatal asszonyka talán már otthon próbálgatja fiatal férje szá­mára az új tésztát. A gyere kék is otthon vannak a bam­bi jóízével szájukban. A fény elől kimenekültek az utcára a szonetten vitázó szerelme, sek is, s tán, nemcsak szo­nettről került majd ott kinn szó, az illatos este árnyai alatt.., Ideje menni, ideje, hogy abbahagyjam az illetlen hall- gatódzást, amely ugyan lehe­tett illetlen, de tanulságos is volt Egy órát kaptam sok ember életéből. S az emberek életéből mindig lehet és kell is tanulni. Gyurkó Géza vész jól valakit, ha alaposan ismeri, hogy ki és mi volt az illető. Ennek az alapvető mű­vészeti kívánalomnak azonban itt, sajnos, nyomát sem ta­láljuk, hiszen a művész abban a tévhitben él, és alkot, hogy Fazola a napfényes Olaszor­szágból származott hozzánk. Mint olvasható, úgy is nyilat­kozott, hogy a szobor Fazola olasz származását érzékeltetni is fogja. 1 Tekintve, hogy a szobor Egerben kerül felál-4 lításra, a legnyomatékosabban fel kell hívnunk mind az il­letékesek, mind magának s művésznek a figyelmét, hogy korrigálja az agyagba formált szobron Fazola Henrik olasz származású jellegét, hiszen, mint tudjuk, a németországi WÜRZBURG-ban látta meg a napvilágot. Fazola életműve legjobb ismerője, Soós Imre egri levéltáros szerint semmi olyan adat nem merült fel, ami olasz származására utalna a legkisebb mértékben is Ér­dekesség gyanánt megjegyez­zük, hogy nevét is igen sok­szor nem „Fazola”-nak, hanem „Fazole”-ként írja alá, ami né­met szó és zöldbabot jelent. Van nem egy eset, hogy ne­vét „ss”-el írja. De talán a legsúlyosabb „baklövés”, amit Laborcz Fe­renc szobrászművész nyilatko­zatában elkövetett, az, hogy Fazoláról úgy nyilatkozott, mint ötvösművészről! Óriási tévedés! Fazola soha sem volt ötvösművész, de még csak öt­vös sem. hanem lakatos, vagy ha úgy tetszik, a kovácsolt vasmunkák művésze. Na és, mint a vas szerelmese, nem kisebb ember volt a derék mester, mint a diósgyőri vas­gyár alapítója! Bennünk, egriekben, joggal felmerül a kívánság, hogy Eger­ben, hol amúgyis oly kevés szobor van (3!), nem kellene-e az illetékeseknek a jelenlegi­nél tapasztalt nagyobb gonddal és körültekintéssel eljárni egy ilyen jelentős alkotás megren­delésénél. De a szobrászmű­vészt is felelősség terheli, mert mint említettük — neki is utána kellett volna járnia a kérdésnek! Még szerencse, hogy ez a sajtóinterjú megtörtént és nyilvánosságra kerültek a vaskos tévedések, amik nég helyreigazh siók, hiszen je­leni g csak agyadban érlelődik a szoborkompc zío ó a művész keze alatt. Legyen tehát gazdagabb Eger városa ismét egy művészi al­kotással, de csak olyannal, melyre nyugodt lel ki i-mérettél Tekinthet a művész, és büszke­séggel városunK polgársága. Sugár István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents