Népújság, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-04 / 79. szám

4

XgPŰJSAö

1959. április U st#«W

A ki harcolt a szabadságért

Harminc lépés

ülritnifc a színpad, a nézőtér páholy- -Li sora, el az emberek, a színészek, csupán a szavak, a halkan kimondott mondatok zúgnak finoman és mégis erős harsogással, betöltve mindent, s mindenkit. Megáll a lélegzet a kérdés után: „Tudja, hogy akkor én harminc lépésnyire voltam a boldogságtól?.. ”

Akkor. Ez a s*o sűrít, emlékeztet. Minden benne van, ami a múltat, a háborút, a szenvedést, a nyomort idézi fel az emberekben. A nő, aki szerelmére várt, harminc lépésnyire volt a boldogságtól, mert a fiú a közelből, egy kis rejtekből leste, s nem mert hozzásietni. Félt a lebukástól. A párt iratait, magát a pártot mentette. Azok bízták rá, akiket néhány nappal előbb már udvariasan közrefogtak és elvezettek a fekete keménykalaposok. Harminc lépésnyire ... Milyen szép és milyen kifejező mondat. Oly sok mindent juttat eszünkbe. Hányán voltak azokban az években „harminc lépésnyire” a boldogságtól, hányán szerették volna már megtenni ezt a rövid, de hihetetlenül rögössé tett utat. Emberek ezrei, milliói tudták, hogy ott a végén van valami, ami más, ami szebb azoknál, amit eddig láttak, tapasztaltak. Vágyódtak utána. Sokan már határozott értesülések alapján tervezgettek, mások apró hírmozaikból állították össze az elképzelt képet, s érzéseikre hallgatva, vonzódtak az út közelébe, mert emberségre, szabad lélegzetre, biztató, serkentő meleg napsugárra vágytak, az embertelenség, fojtott levegőjű sötét esztendeiben.

arminc lépés... És peregtek az esztendők, hulltak az emberek, mert mit tehettek mást. Kábultságukban nem érezték meg erejüket, és harcba mentek a boldogság ellen. De a nagy test nem szereti a kínzást, a vérvesztést, súlyának csökkenését. Szervecskéi lázadozni kezdtek. Egyenként mire mentek volna? Semmire. Erejük csak akkor érhetett valamit, ha az elpusztultak, az elpusztítottak helyére egyre nagyobb számban, összefogva állnak. így lett. Az élet nem szűnt meg, sőt, a test úgy érezte, ismét visszakapta erejét fokozatosan, lassan., szinte lopva, valami mélyről jövő hatalom segítségére, ösztönzésére. S mozdult, hogg megtegye a harminc lépést, ezt a rövid utat. De az út másik végén is történt valami. Elindult biztos, határozott léptekkel a várva-várt „valami”, az új, a szebb, egy, a boldogságot hozó erős ember karjaiba.

A légoltalmi pince egyik kis zúgában férfi kuporog. Bújtatják, rejtik hetek óta. A gettóban, vagy valamelyik haláltáborban végezH<

tek volna már vele. De nem engedték azékf akik azokban az ágyúdörgéstől dübörgő na# pókban embereknek nevezhették magukat. Már nem volt harminc lépés, csak néhány. Egy, kettő. Talán még annyi sem. S a szivekben a pislákoló remény erős, olthatatlan lánggá duzzadt. Itt van már a közelben, eljön, mégis eljön végre a boldogság... 1

Ha áldozatok, az utolsó pillanatokban is áldozatok árán, de jön. Hallani léptét, s a pincében felkiált a férfi: „Élni akarok, most élni akarok, hiszen csak néhány perc ..” Nem érte meg. A vaksötét éjszaka még akkor is ragadott el áldozatot a hajnaltól, amikor az már derengett.

111 végre csak megvirradt, s o nay* fény, ha hunyorgóssá tette is a szemeket, már melegített. Mindenkire. Azokra, akik oly nagyon hiányolták már éltető sugarait, akik erejüket tőle remélték vissza. A nagy test felállt. Körülnézett, megpróbálta izmait, s a baráttól, aki segítségére sietett, biztató mosolyt kapott: van erőd, indulj hát!

Lépett egyet, kettőt, és egyik keze beleakadt valamibe. Ránézett. Régi, rossz, haszontalan volt. Összetörte. Aztán mindent, ami hozzá hasonló volt. Dq a másik kezével épített, végre magának, magáért. Nem birkózott meg valamivel egyedül? A barát, az igazi jóbarát, aki felemelte a kínlódó vergődésből, ott állt azóta is mellette, s segített, mindig önzetlenül, szívesen.

A nagy test apró részecskéi, az emberek itt ülnek most a színházban. A színlap ilyen címmel hirdette az előadást: Pesti emberek. De akikről szól, mégsem pestiek. Emberek. Az ország minden embere, akik emlékeznek, és dolgoznak. Emlékeznek mindenre, ami volt. Keserűn, fájón. Nehéz volt. Nehéz a munka is. De más most, tizennégy esztendeje. Ez az élet. A nagybetűs Élet, amit vártak. Ami ott volt a harminc lépés hosszú út végén, ami végre itt van, ami a miénk. Építettünk, dolgoztunk, és bizonyítottunk: a boldogság számunkra nem azt jelentette, hogy ha megkaptuk, megnyugodhatunk. Meg akartuk tartani, s meg is fogjuk tartani.

A színpadon az utolsó jelenetek pere®* r* nek. „Nem játék a sorsunk, és a jövőnk. Vigyázzatok az életre, emberek!” A kiáltás megint végigharsan a falak között, S az ember ismét túl lát mindenen. Pillantásával körülszáguld az országban, felméri, mit tettünk, mit alkottunk, mi vár ránk a jövőben, mit teszünk holnap, s biztos határozottsággal válaszolja: vigyázunk!

Weidinger László

ígérjük, hogy esztendőre ismét mienk

lesz a zászló- Ünnepélyes keretek között adták át a Hevesi Állami Gazdaság dolgozóinak a Minisztertanács vándorzászlaját —

(Folytatás ca 1. oldalrólJ

má^sa terményt, sok liter tejet, bort, sok új tenyészállatot jelentenek ezek a milliós számok. Ennyivel többet adtak.

Esztendőkön kérésziül ráfizetett az állam erre a gazdaságra is. Ebben az évben már jelentős, több mint három és félmilliós nyereséggel zárták az évet. Nyereséggel, mert többet és olcsóbban termeltek. Ezért dolgozott egész esztendőn át a gazdaság minden vezetője, dolgozója. Az eredményekben mindenkinek része van. A vezetőknek, akik okosan irányítottak, a traktorosoknak, akik kevesebb üresjárattal, kevesebb üzemanyag fel- használásával • dolgoztaik, a tehenészeknek, akik két esztendő alatt több mint 600 literrel növelték az egy tehénre eső tejhozamot — s úgy találják, ezt még fokozni kell —, a szőlőmunkásoknak, akiknek szorgos keze munkája nyomán teremtek dűsabban a tőkék, — a tervezett 22 mázsa szőlő helyett 30 és félmázsát szüreteltek holdanként —, s a tervek túlteljesítését segítette a növény- termesztők minden kapavágása. Erejéhez, tudásához, beosztásához mérten mindenki, — a gazdaság mind a kilenc- száz dolgozója igyekezett munkája legjavát adni. A közös munka gyümölcse, hogy elnyerték a Minisztertanács zászlaját, hogy a nyereségből ezen az ünnepségen 630 ezer forint nyereségrészesedést — átlagosan 750—800 forintot oszthattak —, hogy ezen felül a legjobb dolgozók 170 ezer forintot kaptak, hogy idős Kolozsvári Illés, Mészáros István, Bettenbuk Lajos, Tóth PáIné és még többen, állattenyésztők, traktorosok, szőlő- és növénytermesztési munkások elnyerték a kiváló dolgozó jelvényt.

Volt mit ünnepelniük a gazdaság dolgozóinak -*• de arról

sem feledkeztek el, hogy beszéljenek az elkövetkező munkás hétköznapok feladatairól, hogy ne csak ígéret maradjon a szó, s egy év múlva, újra ünnepelhessék a vándorzászló elnyerését. Javítani az állattenyésztés munkáját, olcsóbban termelni a tejet, a tojást, s még jobb eredményt elérni a növénytermesztésben — ez a feladat, állapították meg. Jól kell dolgozni, mert a többi gazdaságokban is állandóan javul az eredmény, s évről évre magasabb követelményeket kell teljesítenie annak a gazdaságnak, amelyik győztes akar lenni.

Az ünnepségein részt vevő vendégek sorra üdvözölték a gazdaság kollektíváját. Tóth Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság üdvözletét tolmácsolta a dolgozóknak, Romany Pál elvtárs a Borsod—Heves megyei igazgatóság nevében kívánt sok sikert a további munkához. Deli István elvtárs, a MEDOSZ megyei bizottsága nevében üdvözölte őket.

Ezzel le is zárult az ünnepség hivatalos része, s utána éjszakába nyúló vígassággal ünnepelték a gazdaság dolgozói a nagy napot, amelyen egy egész ( évi munka jutalmát kapták meg.

Másodszor nyerték el az élnzem címet az Eger 1. számú Postahivatal dolgozói

Április 2-án, ünnepélyes keretek között avatták élüzemmé' az Eger 1. számú Postahivatalt és a Postaműszaki Fenntartási Üzemet, s jutalmazták meg a legjobb munkát végző dolgozókat.

Az Eger 1. számú Posta- hivatal dolgozói csütörtökön délután 5 órakor a Postahivatal kultúrtermében ünnepség keretében vették át — ezúttal már másodszor — az élüzem címet. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium kiküldötte tartott beszédet, majd 54 dolgozót pénzjuta ómmal tüntettek ki, Pelyhe István kézbesítőnek a posta kiváló dolgozója címet, három dolgozónak pedig kiváló dolgozó oklevelet adományoztak.

Ugyani ak csütörtökön tartották élüzemavató ünnepségüket a Postaműszaki Fenntartási Üzem dolgozói, a posta KISZ-fiataljainak kultúrműsora után Posta vezérigazgatósáp részéről Benkő József szakosztályvezető tartott beszédet. A ve-' ’ --gpfú«ág részéről Szevrei Ferenc is részt vett az ünnepségien.

Harmincnégy dolgozót tüntettek ki pénzjutalommal, Perge József vonalfelvigyáző- nak és Szeredi Klára műszaki nyilvántartónak a posta kiváló dolgozója címet, míg Simon Lajosnak, a pétervásári járás vezeték- és rádió-karbantartó vezetőjének, valamint Hegyi Istvánnak, a fenntartási üzem vezető-helyettesének a posta kiváló dolgo--'ia oklevelet és t velejáró pénzjutalmat adományozta.

Több mint három és negyedmillió forint

az egri járás községfejlesztési költségvetésének kiadási főösszege az idén. Ez az összeg egymillió kétszázezer forinttal több, mint amennyi az elmúlt esztendőben volt. A pénzből a járás községeiben, főként villanyhálózat-bővítéseket, út-, híd-, járdaépítéseket valósítanak meg Ebben az évben fejezik be többek között az egerszóláti kultúrház építését is.

Persze, néha nagyokat is kellett mondani. A zászlósnak is azt mondtuk, hogy egy nagy létszámú partizán ala- ] kulat körülvette az egész fa- j lut. Elhitte és átadta fegyvernél

BESZÉLGETTÜNK; ^ l

tűk tőle, hogy 64 emberét so- . rakoztassa fel a bíró házának ; udvarán. A fegyvereket pedig ' rakják le egy szomszédos ház ‘ kertjébe. (

A zászlós teljesítette párán- , csunkat Ott állt a 64 magyar J utász katonás rendben, ott állt a sorban a volt parancsnok, j a zászlós is. Csorba elvtárs , ismertette az emberek előtt a , katonai helyzetet. Én őrként . álltam a kapuban. A többi \ emberünk a falu szélén vi- i gyázták a mi akcióinkat. (

Két lovasjárőr azonban va- i lahogy bejutott a faluba. Meg- ( álltak a bíró háza előtt, az i egyikük, egy szakaszvezető, 1 leugrott a lóról, besietett az < udvarba, szabályosan tisztéi- i gett Cserba elvtárs előtt és : jelentett: „Főhadnagy úrnak f alázatosan jelentem,” — s • mondta a magáét. Mondanom j sem kell,. hogy Cserba elvtárs 1 félig-meddig magyar főhadnagyi egyenruhában volt, főhadnagyi jelzéssel; - 1

Nagy volt a szakaszvezető 1 csodálkozása, mikor válasz- 1 képpen a szabályos jélentke- 1 zésért elvették fegyverét és 1 beállították őt is a sorba;

Ezekben a pillanatokban egy ( kis hiba történt, a másik jár- . őrnek sikerült elnyargalni. . Cselekednünk kellett, hiszen a falu környékén nagyobb tű- zéregységek tartózkodtak. A , katonáknak elmondtuk, hogy ; a háború néhány héten belül i befejeződik. Szerezzenek civilruhát, menjenek haza, vagy próbáljanak meg elbújni a magyar és német csapatok elől. A fegyverek egy részét parasztszekérre raktuk és útnak indítottuk az erdő felé, a másik részét pedig kiosztottuk a civilek között»«*»

E jól sikerült akció után megnőtt a létszámunk. A civilek egy része is hozzánk csatlakozott: már 25-en voltunk.

Sokat lehetne még mesélni ■ izgalmas történeteket, parti-1 zánélményeket, melyeknek részese voltam.

NOVEMBER 20-A UTÁN |

már erősen közeledett a front, éppen a falu szélén táboroztunk, amikor megérkeztek a szovjet csapatok. Nagy volt az öröm. Elláttak bennünket iratokkal és a partizánok egyik gyülekezőhelyére irányítottak bennünket. Itt találkoztunk össze egységünk többi tagjaival. Szása már messziről felismert és elkiáltotta magát: Sütye! Sütye! így hívott. A Sütőt nem tudta kimondani.

XXX

A történet többi része már 1945. után folytatódik. Januárban a volt partizánokkal befutott a debreceni pályaudvarra a szerelvény. Megalakult az első partizán-zászlóalj. Sütő elvtárs őrparancsnok lett, ott lépett be a pártba. A szovjet hadsereg gyors előrenyomulása következtében a partizánzászlóalj bevetésére már nem kerülhetett sor. A szovjet fegyverek pontot tettek a háború végére.

1945-ben mint rendőrhadnagy dolgozik Egerben Sütő László. Majd amikor az élet már normális kerékvágásba kerül, visszatér falujába, Eger- csehibe, félrerakja partizán- felszereléseit és dolgozik tovább a bányában. A bányában, amely már nem a régi, a bányában, amelyet azóta birtokba vett az ország népe, amelynek dolgozói is elnyerték azóta a szabadságot.

| A SZABADSÁG^ k2hoz

fegyverrel a kezében segített Sütő László. Ezt bizonyítják a mellén a kitüntetések, s ez a megbecsülés, ez az elismerés érződik az emberek szeméből, amikor megkülönböztetett tisztelettel beszélnek róla, amikor a kis úttörők csillogó szemek- , kel köszöntik az utcán őt, a volt partizánt

(márkusz)

honfitársaik a frontokon vé- reznek, míg a csehi bánya urai odahaza sokasítják vagyonukat. S őket, a bányászokat, a dolgozókat illeti az üzem, a bánya, s a parasztokat a föld. S hogy ez minél előbb így legyen, tenni kell valamit ..nekik is.

Sokan megértették ezt: így került Sütő László is a kijevi partizán-kiképzésre. November vé^pig tartott a felkészülés, majd néhány napos pihenő, s hatodikén éjjel magasba emelkedett velük a gép...

— Az esőhöz erős szél társult, így a tisztás helyett egy Bükkfa tetején kötöttem ki. Egyenként vagdostam el ernyőm zsinórjait, s így ereszkedtem le a fáról. A szél nagyon szétszórt bennünket. Hajnali háromkor értem földet, s csak délelőtt 9 órakor akadtam az első emberre. Nagyon megörültünk egymásnak. Aztán már ketten kerestük a többieket, Szásával, az örökké vidám, nagyhajú ukrán fiúval. Szása még csak 19 éves volt, de már tekintélyre tett szert a csoportban. Ó volt a robbantómester.

| A KORA DÉLUTÁNI |

órákban már majdnem együtt volt az egység. Egy ember hiányzott csupán, pedig ő volt a legfontosabb: a kis Katja, a

rádiós.

Izgatottan kerestük őt a sűrű erdőben, az esti órákban akadtunk rá. ö is keresett bennünket, csakhogy elhagyta csizmáját s félcipőben, rádióval a hátán, nagyon nehéz a közlekedés az Ung-kömyéki hegyekben.

Nagyon megörültünk Kát jónak. Ö és kis okos gépe jelentette a kapcsolatot, az utánpótlást, az irányítást Ki jewel, a parancsnoksággal. Találkozásunk utón néhány perccel már működött az adó-vevő s Bujanov kapitány, az egység parancsnoka leadta első jelentését szerencsés földretéré- sünkről.

A 24 ember nagyszerűen fel

volt szerelve. A fegyvereken és robban tó-eszközökön kívül volt román, angol, magyar egyenruhánk, s természetesen volt civilruhánk is. Tizenhat magyarból és nyolc szovjet katonából állt az egység. A parancsnok szovjet volt, helyettese magyar, Lencsés elvtárs.

Másnap már megkaptuk az első parancsot. „Az Ung folyó túlsó partján működik egy erőmű, működését meg kell akadályozni.”

Felderítés után indul az egész csapat a folyó felé. Egy keskeny hídon kellett átkelnünk. Egy hídon, amelyet csendőrök őriztek. Cselekedni Kellett. Néhány pillanat múlva szabaddá vált az út! Libasorban mentünk. Még öten voltunk az innenső parton, amikor nagyobb csendőregység közeledett. Fedeznünk kellett a többieket. A csendőralakulat felvette a harcot Villantak a torkolattüzek a sötét éjszakában, s az erdő felerősítve verte vissza a fegyverek ropogását. A többiek már régen a túlsó parton jártak, mikor visszahúzódtunk az erdőbe.

ÖTEN MARADTUNK,

mind magyarok, rádió s parancsnok nélkül. A vezetést Cserba élvtárs vette át

Mozgalmas napok következtek.

Mesél, mesél a volt partizán, ömlik belőle a szó, felfél ugrik s szinte újraéli az eseményeket.

— Az erdő, bár védelmet nyújtott a partizánoknak, de azért tartogatott meglepetést is. Az egyik napon légvédelmi megfigyelőkbe ütköztünk. Hat magyar katona volt. Hozzánk csatlakoztak, már 11-en voltunk. Tovább kellett mennünk. hiszen a megfigyelőket

i kereshetikNagy gondot jelentett azel■ látás, már mindenünk kifo■ gyott, végső elhatározás előtl • álltánk. Betörünk- a faluba . bár tudtuk, hogy ott utószói ä tartózkodnék. A parancsnok i i kocsmában volt. Nagyon meg- - leoődött, amikor a kivágód( c ajtóban ott álltunk hármai t automatával a kezünkbe**

í PONTOSAN! muta«______________1 tott a vezető

pilóta karórája, amikor felzúgtak a katonai repülőgép motorjai. A légcsavarok jól felkavarták az ázott levegőt, a gép lassan elhagyta a kijevi repülőtér kifutóját s felemelkedett a magasba. 1944. október 6-át mutatott ekkor a naptár.

Géppuskáiövedókszerű gyorsasággal koppantak a nagy, kövér, őszi esőcseppek a gépmadár páncélján. Benn, a gép belsejében mit sem törődtek a külvilággal. A 24 ember saját gondolataival volt elfoglalva. Talán csak a két pilótát nyugtalanította a sűrű eső és a légvédelmi ágyúk fel-fel- villanó torkolattüze.

Már a front felett hasította a levegőt a gép; majd néhány perc múlva hosszú hegyvonulatot jelzett a térkép s a kora hajnali derengésben feltűntek a Kárpátok csúcsai.

A 24 ember lassan készülődni kezdett. Szinte szó nélkül ment minden. A gép egy tisztás felé ért, néhány kört írt te, s megbillentette szárnyát. Ez volt a jel. Elsőnek a parancsnok lépett az ajtóhoz, felnyitotta, majd még egyszer keményen, bátorítóan nézett végig emberein, beakasztotta ejtőernyőjének biztosító-zsinórját s határozott lendülettel ugrott ki a gépből, hogy rövid zuhanás után a kibomlott ernyőn ereszkedjék le az Ung- vár környéki hegyekbe. Aztán ugrott a második, a harmadik s a többiek.

Most épp a huszadik áll az ajtóhoz. Két kezével erősen markolja a kis korlátot, s néz- néz le a mélységbe. Alatta, mint szépen viruló gombák, libegtek a kibomlott ejtőernyők.

1 bar nagyon I

rés ebben az ejtőernyős ruhában. de talán e 30 éves barna fiatalemberben az egereseinek most ismerősre találnának. Csakugyan ismerős ő: Sütő László, egercsehi bányász, Horthyék volt katonája, aki a negyedik ukrán hadsereg egyik partizán alakulatának golyó- szórósaként épp most hagyja el a gépet, hogy földet érve, elkezdődjék életének egyik legizgalmasabb szakasza.

Most, 15 év távlatából emlékezik a nagyszerű eseményekre Sütő László egercsehi bányász, az egykori partizán. Rajta is nyomot hagyott az idő. 40—50 között jár már, a bányászmunka is nehéz, no meg a reuma, amit emlékül kapott a hideg erdei éjszakáktól.

Nem nehéz visszapergetni az eseményeket. Mindenre pontosan emlékezik: a tokaji ár- kász-századra. a miskolci behívóra, a Don-kanyarra.

Ment ő is. Ment, mert vitték.

Egy kis szerencséje is volt, Bz első vonalak «telkos tüze helyett a kondérok tüzénél teljesített szolgálatot. Szakács- kodott mindaddig, míg az Sgyik hideg téli reggelen...

— 43. január 14-én reggel történt. Épp főzéshez készülődtünk, amikor, mintha a földből nőttek volna ki, 17 partizán vett körül bennünket. Pillanatok alatt történt minden, s én ezt a háborút a magam részéről máris befejezettnek tekintettem.

1944. tavaszán már részletesen tájékoztattak mindenről bennünket. Rendszeresen olvastuk az újságot, s hallgattuk a rádiót. A fogolytábor parancsnok több alkalommal magához hivatott. Aztán mar gyorsan peregtek az események.

Kéthetes antifasiszta-iskola- mentem, majd azt követte a háromhónapos politikai iskola, júniusban pedig a partizánkiképzésre jelentkeztem.

| MILYEN KÖNNYŰ j I£°ft

mondani s leírni e szavakat, imily egyszerű most minden. De akkor hány álmatlan éjsza- fvájába került a hadifoglyoknak. míg levonták az események végső következtetéseit. S ebben sokat segítettek £ szovjet emberek is. Segítettel abban, hogy megértse az egercsehi bányász — és a többiét fej —t hogy idegest érdekekér