Népújság, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-29 / 75. szám
t NEPÜJSAG 1959. március 29., vasáru»# Tízéves a nép bankja, az Országos Takarékpénztár 10 évvel ezelőtt, 1949. márciusában alakult meg az Országos Takarékpénztár. Megragadtuk tehát az alkalmat, hogy felkeressük az Egerben székelő megyei irányító fiókot, hogy tájékoztassuk olvasóinkat az eltelt évtized eredményeiről. Vadász Károly elvtárs, a fiók igazgatója, feltett kérdésünkre, így vázolja röviden a 10 év történetét. — „Kezdetben a feladatkör igen szűk volt, a takarékbetétek gyűjtésén kívül jóformán csak a Békekölcsön lebonyolításával foglalkozott. A takarékpénztár kezdetben, a piacrendezés során, a megszűnt kapitalista bankok helyén, járási székhelyeken és nagyobb városokban létesített fiókokat. Minthogy a lakosság gazdasági helyzete a II. világháború szörnyű pusztításai után még nem volt kielégítő, a takarékbetétgyűjtés sem volt eredményes, ezért később csupán Egerben maradt meg a fiók. A gazdasági életünk fejlődésével arányban, együtt nőtt az OTP is. 1953. elején már ismét megnyílt a gyöngyösi fiók, 1954. nyarán pedig már valamennyi járási székhelyen működött fiók. E fiókhálózat kiépítésével -megkezdődött a rohamos fejlődés, úgyhogy ma már 9 fiók, 4 totó-lottó iroda működik a megyében.” Tudva azt, hogy a megtakarított forintok kezelése, a takarékbetétgyűjtés az OTP főfeladata — elsősorban eziránt érdeklődtünk. „Takarékbetét- gyűjtéssel a megyében foglalkozik — mondotta Vadász igazgató — 9 OTP-fiók, 128 posta- hivatal, 15 Takarékszövetkezet és 92 KST. A megyénkben 1958. folyamán kereken 140 millió forint betétet szedett be a Takarékpénztár és 110 milliót fizetett ki, az év végén 30 millió állományemelkedést értünk el.” Amikor az iránt érdeklődtünk, hogy miként változott a betétek 'összege az évek során, — a következő igen jellemző kimutatást teszi elénk a megyei fiók igazgatója: 1951- ben 1,2 millió forint, 1952- ben 2,5 millió forint, 1953- ban 4,5 millió forint, 1954- ben 7,7 millió forint, 1955- ben 11.0 millió forint, 1956- ban 8,3 millió forint, 1957- ben 27,2 millió forint, 1958- ban 57,2 millió forint. 1956. végén, érthető okokból, m betétállomány hatalmasat zuhant, de az ország életének konszolidálásával, a bizalom növekedésével a betétállomány ismét rohamosan emelkedett. 1958-ban pedig soha nem látott összeget ért el! Az OTP tieves megyei fiókjai által kezelt betétek összege 1959-ben, a mai napig pedig már a 70 milliót is meghaladja! Megkérdeztük a bankszakembert, hogy miben látja a takarékbetétek összegének ily hatalmas mértékű emelkedését? — „A bérből és fizetésből élő dolgozók reálbéremelkedése ma már lehetővé teszi, hogy a létfenntartási kiadásokon kívül megtakarításokat eszközöljenek. Az életszínvonal emelkedése növeli a dolgozók igényeit és fel nem használt forintjaikat, ma már nem költik el könnyelmű kiadásokra, hanem igyekeznek nagyobb értékű bevásárlásokat eszközölni. A lakosság ma már elérhetőnek tartja nagyobb céljai — gépkocsi, motorkerékpár, televízió, háztartási gépek és egyéb kultúrcikkek vásárlásának — megvalósítását és hajlandó megtakarított forintjait takarékbetétben összegyűjteni.” Amikor a nagyobb összegű takarékbetétek felől érdeklődünk, megtudjuk, hogy a nyereségrészesedés, bányászhűségjutalom kifizetése, tsz-zár- számadások utáni, bor, szőlő, rizs, paradicsom, dohány stb. értékesítésével kapcsolatos nagyobb pénzbevételek igen jelentős mértékben növelik a betétállományt, mert ilyenkor hatalmas tételek kerülnek takarékbetétkönyvekre való elhelyezésre. A bányászhűségjutalom kifizetése kapcsán — mondotta Vadász igazgató — 1958-ban a 6992 bányásznak kifizetett 15 938 000 forintból 3294 betétkönyvbe 5 645 000 forintot helyeztek el a takarékoskodó bányászok. A borértékesítő kampányból 4 millió forintot, a rizsből pedig félmilliót helyeztek el a termelők az OTP-be. A megyében 1958-ban 18 171 dolgozó részére 15723000 forint nyereségrészesedést fizettek ki, ebből 5938 személy 5 035 00Q forintot helyezett el takarékbetétként. A KST-k után tudakozódva, megtudtuk, hogy számuk 1958. év folyamán 47-ről 92-re emelkedett és a taglétszám 3700-ról 8200-ra! — „Az OTP feladatkörébe tartozik még — hívja fel a figyelmünket Vadász igazgató — a legújabban életrehívott és a földművesszövetkezetekre épített takarékszövetkezetek, melynek instruálását és ellenőrzését is az OTP végzi. Jelenleg már 15 takarékszövetkezet működik a megyében, több mint 3 millió forint betétállománnyal. A takarékbetétszövetkezeteknek az a céljuk, hogy a parasztság fel nem használt pénzösszegeit begyűjtse és annak egy részét ugyancsak a falu lakossága között, hitel formájában, kifolyósítsa. Teljesen önálló vezetőségük van, amely a MÉSZÖV és az OTP ellenőrzése alatt működik.” Hatalmas kötegekben iskolai takarékbélyegek fekszenek az igazgató íróasztalán. Mint a takarékosságnak egy speciális formája iránt érdeklődve, a megyei fiók igazgatója elmondja, hogy ebbe a szép „mozga- lom”-ba a megyében 44 973 tanulót vontak be 1958-ban, akik összesen 2 milliónál nagyobb összeget takarítottak meg ennek a révén. Az érdekes beszélgetés során megtudjuk, hogy mennyire szerteágazó az Országos Takarékpénztár működése. A múlt év szeptemberében beindított ún. áruvásárlási hitelekre eddig kb. 4500 vásárlónak 7,5 millió forintot folyósítottak. Az áruvásárlási hitelt ma már az árucikkek széles skálájára kiterjesztették, így főleg rádiót, motorkerékpárt, tűzhelyet, ágyneműt, újabban mosógépet vásárolnak a dolgozók ezen OTP-hitelakció keretében. Az egyéni hitelek mellett községfejlesztési hiteleket is nyújt a takarékpénztár. Az előttünk kiteregetett iratok tanúbizonysága szerint Adács és Gyöngyöshalász kültúrházra, Egerszólát a község villamosítására, Egerbocs autóbuszmegálló építésére, Aldebrő utcakövezésre kapott hitelt a nép bankjától. Ezenkívül a megye területén 414 házhelyet adott el az OTP a dolgozóknak. Kózsaszent- mártonban, Petőfibányán és Gyöngyösön 124 bányászházat építtetett a takarékpénztár és adott el hosszúlejáratú hitelek keretében a bányászoknak. Egerben pedig most épül és augusztusban lesz beköltözhető egy 9 lakásos öröklakásos ház. Közismert a családi ház építési hitelakció. Az OTP Heves megyében 1958-ban 1191 családi házra adott kölcsönt. Ebből a terv szerinti 800 ház helyett 991 készült el! Érdeklődtünk a totó-lottó ügye iránt is. — „A múlt évben több mint 6 millió szelvényt értékesítettünk r mondja Vadász igazgató. — Heten-v ként átlag 120 000 szelvényt adunk el. ami azt jelenti, hogy 1000 lakosra 380 szelvényvásárlás esik. A szelvény eladás emelkedő tendenciát mutat: míg 1957-ben globálisan 3 650 000 szelvény fogyott el a megyében, addig 1958-ban már 6 150 000 darab! Amikor eltávoztunk az Országos Takarékpénztárból, pezsgő élet nyüzsgött ,, a nagy bankteremben. A pénztáros üvegkalickája előtt egy öreg nénike 500 forintot vett fel betétkönyvéből, egy dohánygyári dolgozó férje pedig 800 forintot tett be az eddigi ezresek mellé. Pár méterrel alább nagyobb csoport, a családi ház építők, javában folynak a tárgyalások, megbeszélések a hitelek engedélyezése ügyében. Hiába, — az Országos Takarékpénztár valóban a nép bankja! Sugár István Ki mennyi családi pótlékot kap ? Az elmúlt napokban rövid hír jelent meg arról, hogy a Minisztertanács megtárgyalta a családi pótlék emelésének kérdését és rendeletet fogadott el a bérből és fizetésiből éüő többgyermekes családos anyagi körülményednek megjavítására. A rendelet értelmében felemelik a nyugdíjasok, a kisipari szövetkezeti tagok és a mezőgazdasági ter- melőszövetKezeti tagok családi pótlékát is. A kormány hivatalos lapja szerint — amely közli a rendeletet — azoknál a családoknál, ahol két gyermek van, ott a családi pótlék változatlanul 75 forint marad. Az emelés tehát a két gyermeken felüli családokra vonatkozik. Három, vagy ennél több gyermek után a pótlék lényegesen emelkedik. Nevezetesen három gyermek után 360, négy gyermek után 480, öt gyermek 600, hat gyermek után rjedig 720 forint családi pótlékot folyósítanak. Ennél több gyermek után a pótlék gyermekenként, 120 forinttal emelkedik. A rendelet gondoskodói az egyedülálló gyermekes nők helyzetének könnyítéséről is. üzsknek a családi póÜéKaegy gyermek után is emelkedik, mégpedig az eddigi 30 forintra! 90 forintra. Az ilyen egyedülálló dolgozó nők két gyermek után 240 forintot napnak, további gyermekek után pedig a pótlék 120 forinttal emelkedik. A mezőgazdasági termelőszövetkezeti többgyermekes családok pótléka is emelkedik. A rendelet értelmében a termelőszövetkezet tagja, ameny- nyiben saját háztartásában legalább három tíz éven aluli gyermeket tart el. és az előző évben 120 munkaegységet teljesített, ha nő az eltartó, akkor 80 munkaegység teljesítése után a következő összegű családi pótlékot kapják: háAz Egri Faipari Vál nagy részét az anya« Áz Egri Faipari Vállalat éves szinten 257 ezer forint többletnyereséggel zárta az évet. A megtakarításnak jelen- tős részét az Erzsébet-háló- szoba bútorok gyártása hozta. Egy hálószoba bútor előállítási költsége 1957. IV. negyedévével szemben 90 forint 82 rom tíz éven aluli gyermek után 350 forint, hat tíz éven aluli gyermek után 420 forint, minden további tíz éven aluli gyermek után a családi pótlék összege 70—70 forinttal emelkedik. Az egyedülálló nő, ha tagja valamelyik termelőszövetkezetnek, és az előző évben 80 munkaegységet teljesített, és eltartott gyermekei a tizedik életévüket nem töltötték be, egy gyermek után havi 70 forint, két gyermek után 140 forint, ennél több tíz éven aluli gyermek után 70—70 forinttal növekszik a családi pótlék. A felemelt családi pótlékot első ízben áprilisban fizetik ki. lalat nyereségének gtakarékosság hozta fillérrel csökkent. A nyereséget hozó főforrás az anyagfelhasználás csökkentése volt. Fenyőfűrész áruban 49, lemezben hárpm köbméter, 220 kilogramm lakkot 695 liter denaturált szeszt és 30 köbméter lombosfűrészárut takarítottak me& A Pravda a Bonn—Párizs—Róma háromszög MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda Segni olasz miniszter- elnök és Pella ólasz külügyminiszternek a francia és a nyugatnémet államférfiakkal, valamint Norstadt tábornokkal, a NATO főparancsnokával folytatott legutóbbi tárgyalásairól ír, s hangoztatja, hogy a Bonn—Párizs tengely Bonn—Párizs—Róma háromszöggé alakult át. A Bonn—Párizs—Róma háromszög nem alapszik semmiNEW YORK (TASZSZ). John Morris, a New York Herald Tribune teheráni tudósítója cikket ír az iráni helyzetről. Megállapítja, hogy a bürokratikus hivatalnokok kialakulásáról félé írásbeli egyezményen — írja a Pravda. — Arról van szó, hogy a három ország az agresszív Atlanti Tömb Keretein belül a leginkább imperialista amerikai körök irányvonalával teljesen megegyező, egységes külpolitikát folytat. A három ország elfogadja az Egyesült Államok vezető szerepét és egységes arcvonalban igyekszik fellépni az európai politikában. Az olasz államférfiak páritíz százalékát munkálják meg. Morris hangsúlyozta, hogy az iráni gazdasági életben egyre nagyobb sz-repe van a külföldi — amerikai, angol, japán, francia és az olasz — tőkének. zsi és bonni találkozói azt bizonyítják, hogy a szóbanforgó politikai irányvonal célja a feszültség enyhülésének a vitás kérdések tárgyalásokkal való megoldásának, az európai béke megszilárdulásának megakadályozása. Az európai reakció új szövetsége ez, amelyet az imperialisták hívtak életre és támogatnak, hogy »fokozzák az európai feszültséget, szabotálják és meghiúsítsák a Nyugat és Kelet közötti tárgyalásokat. — Nem kétséges — írja a Pravda —, hogy az európai reakció politikáját a néptömegek elítélik, erre a politikai kudarc vár. Az új háromszög politikája gyökeresen ellenkezik az európai népek életbevágó érdekeivel, csak a nyugatnémet militarista és revansvágyó körök és a mögöttük álló amerikai imperialisták számára előnyös. (MTI) Irán a gazdagok, a koldusok és a kábítószerek országa uralma alatt élő Irán, a koldusok és a gazdagok kiáltó ellentéteinek országa. Az óriása természeti kincsek .el rendelkező ország húszmilliós lakosságának nagy többsége elmaradott, koldus — írja Morris. Az egyik legégetőbb társadalmi probléma a kábítószierek tömeges elterjedtsége... A lakosság 75 százaléka írástudatlan. Orvosi ellátás csak a nagyvárosokban van. A megművelhető földnek mindössze Egy „hétprébás“ fákon némeíországí francia cs PÁRIZS (MTI): A francia kormány felmentette Allard tábornokot algériai tisztségei-. tői és a Nyugat-Németország- ban állomásozó francia erők főparancsnokává nevezte ki. A francia kormány határozata csatlakozik azokhoz az előző döntésekhez, amelyek egymásután távolították el Algírból a május 13-i eseményeK- ben exponált tábornokokat. *> Az osztrák kormány eddig kétmilliárd Schillinge! fordított a hadsereg céljaira BECS (MTI). is Egyesült Államok Kommunista Pártjának nyilatkozata NEW YORK (TASZSZ) Az Egyesült Államok Kommunista Pártja nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat elítéli az Egyesült Államok kongresz- szusának bel- és külpolitikáját. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a széles néptömegeK támogatásával követei(ni kell a kongresszustól: Vessen véget a háborús uszításnak, szüntessék meg az atomfegyver-kísérleteket és a fegyverkezési versenyt. Ismerjék el a Kínai Népköztársaságot. Bővítsék a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelmet, béke és barátság kell a népek és nemzetek között. Elengedhetetlenül szükséges továbbá minden munkásellenes törvény hatálytalanítása, a munkahét csökkenése bérLONDON (TASZSZ): Angliában az atomfegyverkezési verseny elleni tiltakozás jegyében elindult a nukleáris leszerelés híveinek második „békemenete”, különböző meggyőződésű, különböző politikai nézeteket valló emberek részvételével. A részvevők Aldermaston- ból, a múlt évben rendezett első békemenet végpontjáról, — a tudományos atomkutatóközpont közeléből — indultak Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, sok helyen esővel. Mérsékelt déli. később megélénkülő északnyugati szél. Enyhe éjszaka. A nappali hőmérséklet csökken. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 5—8 fok között. Vasárnap 11—14 fok között. Távolabbi kilátások: hűvös, szeles időa időnként esővel* (MTI) csökkentés nélkül, a legalacsonyabb munkabérek emelése, valamint az olyan törvény- hozás, amely igazi polgárjogot biztosít és szavatolja, hogy a négereket a teljes egyenlőség elve alapján haladéktalanul bevonják az amerikai élet minden területére. BONN (TASZSZ): Strauss nyugatnémet hadügyminiszter az Északatlanti Szövetség fennállásának tizedik évfordulója alkalmából nyilatkozatot adott a Politischsoziale Korrespondenz című nyugatnémet sajtótájékoztatónak. A nyilatkozat voltaképpen dühödt megrágalmazása a el. Aldermasíonban a szakadó eső ellenére összegyűlt a menet több mint négyezer részvevője, hogy 80 kilométeres gyalogutat tegyen meg Londonig. Március 30-án Londonban a Trafalgar-téren rendezendő nagygyűléssel ér véget a békemenet. PÁRIZS (MTI): Párizsi lapjelentések szerint véres ütközet volt pénteken Algéria déli részén Bou Sada körzetében A harcban francia ejtőernyősök és vadászgépek is részt vettek. Francia hivatalos közlések szerint 136 algériai felkelő elesett, a franciák vesztesége 6 halott. De Gaulle tábornoknak a szerdai sajtókonferencián Algéria sorsáról tett kijelentései osztrák hadseregre fennállásénak négy éve alatt hétmilliárd schillinget költöttek. A Der Soldat című katanas lap, amely igen közéd áll a hadügyminiszterhez, fokozódó propagandát fejt ki, hogy rakéta- és atomfegyverekkel sze-> reljék fel az osztrák haderőt. A kommunista Volksstimme ehhez a követeléshez a következő kommentárt fűzte: „Ausztria népe nem kér ebből a kalandor-politikából. A hadsereg rakéta- és atomfegyver rekkel való felszerelése nemcsak hatalmas összegeket emészt fel, hanem beláthatat■* lan katonai és politikai veszélyeket zúdít országunkra és népünkre.” — sok a gyilkosság óban kijelentette, hogy az országban gyilkosság következtébe® többen halnak meg, mint bármilyen betegségtől, a szívbajt és a maláriát nem számítva. Minden százezer lakosra évi 93 malária-haláleset, 66 szívbaj-eset, és 48 gyilkosság jut. A jogászok szerint ennek a bíróságok elnéző ítélkezései az oka. Mexikóban ugyanis nincs halálbüntetés, s minden 30 gyilkos közül tizenhetet felmentenek. (MTI) Szovjetunió békeszereto külpolitikájának. Ellenzi a nyugat-berlini helyzet rendezését, holott a. nyugat-berlini feszültség állandó háborús veszélyt rejt magában. A bonni hadügyminiszter nyilatkozatában elutasító álláspontra helyezkedett az európai korlátozott fegyverzetű övezet megteremtésének kérdésében, s kijelentette, hogy az ilyen tervek „veszélyesek” a Nyugatra és „meggyengítenék védelméf’. Sőt mi több, azt állította, hogy a béke és a szabadság csakis az Északatlanti Szövetség „elrettentő erejével” biztosítható. Strauss ezzel ismét bebizonyította, hogy odaadó híve a bukott erőpolitikának. idézték elő Algírban. Lagail- lardo, a diákvezér képviselő, aki 1958. május 13-án az algíri szélsőjobboldali ifjúság élén megrohamozta és elfoglalta a főkormányzósás épületét, kijelentette: „az államfő algériai orientációja rossz.” Lagaillardo szerint az algériai népszavazáson „nem De Gaulle, hanem az integráció mellett foglaltak ál- lást.” „Békéménél“ Angliában a nukleáris leszerelésért Véres ütközet Algéria déli részén valóságos nyilatkozatözönt Strauss újabb hitvallása az erőpolitika mellett Az osztrák kommunista sajtó bíráló hangon mutat rá, hogy a bécsi kormány évről évre nagyobb összegeket fordít a hadsereggel kapcsolatos beruházásokra. Míg az 1956. évi állami költségvetésben a katonai kiadások mindössze 500 millió schillinggel szerepeltek, ebben az évben e célra már 2012 milliót vettek fel. Az iok vette át a nyugat- apatok parancsnokságát Francia baloldali körökben nem tátikolják az aggodalmat amiatt, hogy egy ,„hétpróbás'’ algériai tábornok veszi át a nyugat-németországi francia csapatok parancsnokságát. Nincs halálbüntetés Mexik MEXIKO CITY (AP) Egy ismert mexikói büntetőjogász