Népújság, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-04 / 29. szám

4 As ÉPÜJSAG 1959. február 4.. szerda Ifjú nyomolvasók között... Qvq DORMÁNDON, az általános iskola egyik tantermében még a késő délutáni órákban is nagy a sürgés-forgás. Az idő lassan már az estébe, hajlik, "íe a szorgalmas úttörőknek még mindig akad tennivaló­juk itt. a második otthonuk­ban. Vödör Istvánná. tanámé- ni,: az úttörőcsapat- vezetője szép díszes albumot húz elő az- asztal fiókjából. Rajta dí­szes betűkkel a felirat: Hősök Könyve. Vajon milyen hősök­ről szól ez a gyűjtemény, mi­lyen emlékeket, dicső tetteket őriznek a könyv lapjai? Negyven évvel ezelőtt né­pünk történelmének dicw nap jai ebben az alig másfél ezer lakosú kis faluban sem múltak el nyomtalanul. A Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltása ide­jén Dormándon is szép számmal akadtak igaz emberek, hazafi­ak, akik bátran kiálltak a nép, a proletárállam ügye mellett, és tudásukkal, s ha kellett fegyverrel a kezükben is igyekeztek megvédeni a munkásak hatalmát. Ezekről a hősökről szól hát a fent emlí­tett gyűjtemény. Még meleg október eleji idők jártak, amikor ide is megérkezett á - forradalmi nyomolvasók országos pa­rancsnokának első számú na­rancsa. Minden úttörő figyel­mesen hallgatta Hunya elv- társ (az országos parancsnok) felhívását, és november 7-e után hozzá is láttak a nagy gyűjtő- és kutatómunkához. Munkájukat azzal kedték, hogy meghívták a község öreg, veterán harcosait egy teaestre. Itt' aztán barátságos hangulat alakult ki, s a beszélgetések során előkerülteik a régi em­lékek. a hosszú történetek a régmúlt idők harca!ról, hősies csatákról. A veteránok emlé­keztek. DE AZ IGAZI gyűjtőmunka még csak ezután kezdődött meg. A kispajtások vasárna­ponként, és hétköznapokon a tanítás után sorra járták a volt direktóriumi tagok, vö­rösőrök. vöröskatonák házait. S az idős férfiak ajkáról újra megeredt , a szó, újra előtörtek a beporosodott, de mégis ele­venen eíR* ‘emlékek. A veterá­nok emlékeztek, és beszéltek, az -úttörők pedig szorgalmasan jegyezgették az elmondottakat ahogyan szaporodtak a látoga­tások, és ahogyan telt az idő, úgy’ teltek meg az őrsi nap­lók, s úgy szaoorodtak a so­rok a Hősök Könyvének lap­jain Idős Antal István 75 éves dolgozó parasztot Kis Magdol­na és saját unokáia, Antal Má­ria kereste fel 19-es emléke­kért. Antal bácsi már várta, és szívesen fogadta őket. A beszélgetés során elmondotta nékik, hogy negyven évvel ez­előtt ő is egyik tagja volt a direktóriumnak. Ez a szó azt jelenti, hogy ő.k irányították a község életét. Mit is jelenteit akkor ez az irányítás? Minde­nekelőtt fenntartották a ren- j det, megnyitották az urada- I lom magtárait, és ingyen bú- í zát mértek az éhező népne.c, 1 ezenkívül megszervezték falu­jukban a vörösőrséget. Antal István annak idején tagja volt az úgynevezett bér­rendező és békéltető bizott­ságnak, amely Egerben műkö­dött. Az öttagú bizottság egyik alkalommal két hétig ülése­zett Egerben, ahol a cselédbe - rek' rendezését tárgyalták. Az idős bácsi most büszkén em­lékezik erre a tisztségére, s elmondja, hogyan sikerült ki­harcolniuk a cselédeknek töb­bek között évi 20 mázsa bú­zát. 4 mázsa árpát, két hold földhasználatot, tehén és anya­koca tartást, s még számos más apró cseprő kedvezményt. Idehaza, Dormándon tervbe vették a földosztást is. azon­ban az intervenciósok táma­dása miatt erre már nem ke­rülhetett sor. Ezt a vágyukat csak az 1945-ös felszai>adu!ás valósíthattá meg. Egy másik veterán, Godó Jó­zsef, az olasz fronton harcolt 1918-ban. Az őszirózsás forra­dalom szele őt is hazasodorta, s a nép rögtön beválasztotta a községi tanács tagjai közé. Go­dó bácsi arról emlékezett, hogy Dcrmánd a Tisza felé vonuló Vörös Hadsereg egységeinek volt a pihenőhelye. A parancs­nokság az Engel-féle kastély­ban székelt, a katonák pedig a házaknál kaptak helyet. A Tanácsköztársaság bukása után az egyik augusztusi reg­gelen lélekszakadva rohant hozzá Szalontai József, a köz­ségi dii-ektórium volt elnöke. — Nagy baj van kedves ba­rátom — rontott be az ajtón. Keresnek bennünket. Godó nem késett a válasszal: — Menekülj él, itt gyorsan a kert alatt, a temetőn át. — Szalontai megfogadta a taná­csot, de akkor már késő volt. Az intervenciósok körülfogták a falut, s Godó Józsefet is elfogták. Besenyőtelekre kísér­ték át őket itt egy pajtában tartották fogva. KOZMA LUKACS elbeszé­lései szintén megerősítik Godó bácsi vallomásait, hisz együtt élték át a dicsőséges napokat, együtt voltak akkor is, amikor az ellenforadalom bírósága összeült Ítélni sorsuk felől. Kozma bácsi állításai szerint 1919-ben járt a faluban maga Kun Béla is, meglátogatta itt élő bárátját, Heller Sándort. Ezt az állítást különbén Godó Jóasefné, mint másik élő ta­nú is bizonyítani tudja. Igen érdekesek voltak a volt vöröskatonák izgalmas el­beszélései, harci kalandjai. Balogh Zsigmond Budapesten volt inas, s amikor elhang­zott a jelszó, hogy fegyverbe, az elsők között jelentkezett a Vörös Hadseregbe. Harcolt a Tisza vonalánál, s elmondta, hogy az árulás jelei már kéz- I detben megmutatkoztak. Nem I kaptak éles töltényt, s vak- 1 tölténnyel lövöldözve harcol- I tak a jól felszerelt ellenséggel. Nagy Gyula 1919. tavaszán vo­nult be Egerbe, s a Felvidé­ket végigharcolva vett részt a cseh intervenciósok elleni Küz­delemben. Kezdetben ezek Felsőtárkány felől lőtték Egert. A vörösök Egerbaktánál üt­köztek meg velük, s utána Putnok, Ózd vonalán egészen Rimaszombatig üldözték őket Sok ilyen és ehhez hasonló élményanyagga] gazdagodik nap mint nap a dormándi if­jú nyomolvasók jegyzetfüzete, s a negyvenedik évfordulóra teljes hitelességgel áll a köz­ség népe előtt a kép a Tanács- köztársaság emlékeiről. Vége­zetül Fodor Istvánná azt is el . mondja, hogy az úttörők nemcsak összegyűjtik, liánéra méltóképpen ápolják is az 1919-es emlékeket, megbecsü­lik az öreg veteránokat. Az újév napján például díszes rajzokkal, saját masuk által készített üdvözletekkel kö­szöntötték az idős harcosokat. Egy másik alkalommal felku­tatták a temetőben a meghalt vöröskatonák sírjait, s azt gondnokságük alá vették. Ezek között ígv gondolák maid az elhunyt Csonka Vilmos, és egy budapesti vöröskatona sírem­lékét. S AZ ÉLŐK megbecsülése? Erről sem feledkeztek meg. Godó bácsi, Kozma Lukács, Antal István és Juhász Ágos­ton részére kedves meglepetés­ként ajándékokat készítenek».. Ugyanígy ajándékokkal és kö­szöntővel üdvözlik majd a há-r rom volt vöröskatonát az év­forduló alkalmából. Ezenkívül mindig meghívják őket raj- gyűléseikre. az őrsi össze‘öve- | telekre, tábortüzek mellé, Tisz- j telet és megbecsülés övezi! őket öreg napjaikban, unoká­ik, a mai nemzedék fiainak szeretete, megbecsülése. Hadd lássák és hadd érezzék, hogy az a harc. melyet negyven év­vel ezelőtt vívtak, nem volt hiábavaló. Császár István 1959. február 4, szerda: 1943. A dominiuml alkotmány kihirdetése Ceylonban (Ceyl >n nemzeti ünnepe, a függetlenség napja). n? Névnap C? Ne feledjük, csütörtökön: \rjoTA iSfUslf- TARNAÖRSÖN négy és fél kilométeres járdát építettek az elmúlt esztendőben. A ta­nács 71 000 forinttal, a község lakosai pedig 35 000 forint ér­tékű társadalmi munkával já­rultak megépítéséhez. — VASÄRNAP ESTE 8 oraE kezdettel rendezik meg j Egerben, a városi kultúrház- j ban a hagyományos farsangi j álarcos bált. A bál alkalma- ! val a rendezőség értékes tom- j bela-nyereményeket sorsol ki.- VISZNEKEN eddig sok kárt tettek a sportpályában a kint legelő tehén- és disznó­csordák. A községi tanács ezért 20 000 forintos költséggel kerí­tést építtet köré. A munkála­tokat még a tavasszal megkez­dik. — A GYÖNGYÖSI járási tanács végrehajtó bizottsága február 5-i v. b. ülésen tár- ' gyalja Adáes község végre- i hajtó bizottságának szervező munkáját a 3004-es kormány- határozat végrehajtásában.- A FÜZESABONYI zene­iskola vasárnap délután félévi növendékhangversenyt tartott a tanárok közreműködésével, a II. számú iskola emeleti ter­mébene A hangversenyt nagy­számú ■ érdeklődő hallgatta vé­gig. Egerben este fél 8 óraikor: MEGPERZSELT LÁNYOK (Főiskolás bérlet) (Csak felnőtteknek) Füzesabonyban este 7 órakor; MAJD A PAPA Hústalan napok... csontta- lan húsok. Ez a két szélsőség jutott eszembe, amikor ami­nap levescsontot kértem a hentesnél vásárolt sertés­comb méné s a jólmegter- mett férfiú határozottan in­gatta a fejét, jelezve, hogy az új szabály az szabály: csontot pedig nem kapsz. — hiába is kérsz. Mert írva va­gyon: egy csomó sertés, mar­ha és borjú húsfajtához mos­tantól fogva nyomatéknak, vagy más címen csontot ad­ni nem szabad. Persze a ren­delet nem teszi hozzá, hogy akkor sem, ha a vevő külön kéri, dehát miért ne legyen itt is egy ló, aminek csak túl­só oldala van. A hústalan napok pedig úgy jutottak eszembe, hogy van nekem egy kutyám Bo­zontos, feketeszőrú puli, „aki” lega'ább úgy szereti a csontot, mint én a borjúfri- kandót. Az ő számára tehát a csont, a hús, s most kénysze­rűségből bevezetten étrend­jébe a „hústalan napokat”. Mit szól hozzá? Nem tudom. ** Bömbölde a főúton. Ez le­hetne a címe egy a Széche­nyi utcáról készü.t színes ri­port címének. Ha a 10 fokos hideggel dacolva, eleget te­szel haladó hagyománya d- nak és korzószerűen végig­ballagsz az esti Eger főutcá­ján a Körhinta c. film vurst­lijában képzeled magadat Rekedt m-gafon bömböl ugyanis a SZOT székház mo­zijának erkélyéről unos-uMa- lan a városok csendesebbé tételére irányuló törekvé ek nagyobb dicsőségére, mén so­hasem hallott és már sohsem énekelt slágereket recsegve (így!) a járókelők felé. Az arra lakók már bosszankod­nak. Képzeljük el, mi lenne, ha az összes egri kultúrtermek ideiglenes és állandó mozik átvennék ezt a harsogó hagyo­mányt. A kereskedelmi vál­lalatok szerencsére már rá jöttek, hogy a ny'oy nőipfe- hérnemű eladásához nem kell okvetlenül Tabányí Val- se musettet játszani, s hogy EGRI VÖRÖS CSILLAG Bum, a katona EGRI BRODY Ügyetlen kapué EGRI BÉKE Amiről az utca - mesél GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Naplemente előtt GYÖNGYÖSI PUSKIN A test ördöge Sárdy János, miközben a De szép vagy erdő c. dalt énekli hangszalagainak legintenzí­vebb megfeszítésével, aligha buzdít a Pátria malátakávé fogyasztására. Sőt! Az érzé­kenyebb idegrendszerű vá­sárlók az ilyen papagá'yke- reskedést elkerülik. Ideje lenne helyhatósági szabályrendelettel fellépni az utcákon hangoskodó hang­szórók üzemeltetésének ügyé­ben. »* Olvastuk, hogy a fővárosi hómunkás-toborzó felhívá­soknál): alig van foganatja, s csak gyéren jelentkeznek a nyilván ideiglenesen ál'ásta- lan szükségmunkások. Két kép jutott eszembe e hírecs- kéről. 1941-ben, hatalmas ha­vazás bénította meg u fővá­ros forgalmát. Diák voltam s ritkán jutottam Pestre. Akkor — a havazás miatt — két . napig ott ragadtam. Ámulattól tágult szemmel jártam az utcákat, ahol ezrek birkóztak, rongyos, kötött kesztyűben, bundás nők, ka- tonksipkában, rózsaszín kör­müket és piros ujjúkat fújva, szájukba kapva — a hótö­meggel. „Kik ezek?” — kér­deztem apámat. — „Hómun­kások” — válaszolt röviden és hangjánál) rezdüléséből valami, számomra akkor még érthetetlen szomorúság csen­gett-ki. A másik 1946 teléről való: a Nyugatinál egy per- zsabundás, idős asszony lapá­tolta a havat s arany karkötő láncot ígért annak, aki át­veszi tőle a szerszámot. Az emberek közönyösen nézték: Mindenki sietett a do'gára, az asszony pedig ot+ tipe­gett fel s alá a buckák között s haját fehérbe vonta a szál­longó hó. Mindez már a múlté. Ké-' nyelem, meleg szoba, fűtött autóbuszok, mozi, színház, televízió a klubokban. Ez a mai tél „profilja”. Szükség­munkás? Egy 13 éves gye­reknek ma már úgy kellene megmagyarázni ezt a fogal­mat. A nyomor szótárát lassan elfelejtjük. —pagony— HATVANI VÖRÖS CSILLAG Hajnalodik HATVANI KOSSUTH Régi idők mozija FÜZESABONY Ne várd a májust PÉTERVASARA Ház a sziklák alatt HEVES Bátrak csapata • —■—■II l l Moximűnor «'WW'AAAWA vVW /' vW A^/V'/ÁWvN/WvVVVVvWvVVóAAAAANÁAAA(\AÁAAAAAiVv*vVAVVVSAAV)A\\\\\\\\^Vw^^^^^^^^V>AAAiViA(fté NY! KÓDÚ DAS K 13 F Vl i42) Persze a vázlaton levő jel­zések és ábrák tömegét nem tudta a fejében tartani, de az integrátor legfontosabb gócait s működési alapelveit pontosan megjegyezte. És egyre inkább meggyőződött arról, hogy Wagner professzor gépe ko­rántsem tökéletes alkotás. Sőt: egy teljesen új és eredeti, a ré­gi gép működésétől eltérő ké­szülék körvonalai is kezdtek kibontakozni benne. S bár csak halvány elképzelései voltak a gépagregát átalakításáról, gondolatban már „differenciá- tornak” nevezte el Wagner professzor készülékének új változatát. De ez a gép még csak áb­ránd volt. Ahhoz, hogy való­sággá váljék, mindenekelőtt meg kellett találni az újon­nan helyreállított gépezet se­bezhető ponját. Ami nem ment könnyen. Mire azonban Peterson átvette a szolgálatot, ez a vállalkozás is sikerült. — Semmi eredmény! — mondta mégis Jack kérdésére és kiment a laboratóriumból. De ezúttal rosszul színészke- dett. Hangjából ugyanis — akarva-akaratlanul — az ellen­fél felett aratott győzelem örö­me csendült ki. Peterson hosszan utána né­zett. Aztán bezárta a laborató­rium ajtaját, és az integrátor­hoz lépett. Maga sem tudta, minek kö­szönhette, a szerencsés vélet­lennek-e vagy a bonyolult szerkezet tanulmányozása köz­ben szerzett tapasztalatainak — de egy-két óra alatt megta­lálta és gyorsan kiküszöbölte Scseglov kártevését. Majd sa­ját leleményességén felbuzdul­va, s abban a biztos remény­ben, hogy emberbaráti terveit most már hamarosan valóra válthatja, bekapcsolta a főin­tegrátort és fejére tette a „rá­diósisak” -ot. ... Ekkor Betsy Knipps is­merős hangja szólalt meg, olyan érthetően, akár két hó­nappal azelőtt; mintha egyene­sen neki beszélne. De ez a hang lelkesedés helyett csak sértett haragot és bosszúvá­gyat fejezett ki: — Maga egy közönséges szél­hámos!... Maga az én tiszta érzéseimet arra használta fel, hogy erőre kapjon, * sétán apámmal együtt fakepnel hagyjon bennünket!... Pénzt koldult tőlem, s én ostoba, tel­jesítettem a kívánságát. A „Világmindenség királynőjé”- nek koronája pedig nincs se­hol!... Azt Parker valamelyik nőrokonának tartogatja, ugye? ... Hát abból nem lesz sem­mi! ... Mert vegye tudomásul, hogy mindent elveszek magá­tól, nemcsak Greenhouse-t meg ezeket a szörnyű gépeket, hanem a cipőjét is, a lakkcipő­jét, igen, azt is lehúzom a lá­báról! Itt minden az enyém. Csak az enyém! Még maga is tetőtől-talpig az én tulajdo­nom, s ha akarom, ezer mást kaphatok maga helyett! Pedig a .,Dunlop Rubbef ’-részvények felét elvesztettük!.. t Na, és most takarodjék innen, s ad­jon vissza mindent! Bztsy úgy kiabált, mint egy kofa. Aztán elsírta magát, mint egy kisgyerek. Rövid szünet után Knipps vette át a szót. Száraz és fe­nyegető hangon mondta: — Numero egy: térítse meg a kárunkat. Numero kettő: mint Greenhouse egyedüli tu­lajdonosa és korlátlan ura. el­koboztatom a készülékeit. Vagy ha más megoldást .akar, esz­közölje ki. hogy az integrátort gyártó' részvénytársaság összes részvényeinek 34 százalékát az én nevemre írják. Ami pedig Betsyt illeti, az az ön magán­ügye. Minthogy a lányomat nem jegyezte el. nyugodtan fe­leségül veheti Edith Parkért is. — Mit? Még hogy nem jegy­zett el! — A milliomoslány zokogása most már sikoltozás­ba csapott át. — Azt mondod, hogy nem jegyzett el?... Na, nekem ebből elég!... Eluta­zom... Azonnal elutazom!... Azonnal, érted? Azonnal!... — Várj Betsy! — a kétség­beesett Knipps meg akarta nyugtatni a lányát. — Itt most komoly pénzügyekről van szó. De a sikoltozás erre már olyan éles lett, hogy Jacknek be kellett fogni a fülét. — Rendben van. Mister Knipps — szólalt meg Har­wood, a hirtelen támadt szüne­tet kihasználva, szigorúan, de udvariasan. — Holnapután mindent részletesen megtár­gyalunk Szingapúrban. — Igen. És most pedig bo­csássa rendelkezésünkre a re­pülőgépét. Amint látja, Miss Betsy ma túl ingerlékeny. — Sajnos, várniuk kell, Mister Knipps. A gép csak es­tefelé ér vissza Szingapúrból. De talán az autóm is megfelel­ne... Az is teljesen biztonsá­gos: egy csapatszállító páncél­autó meg egy tank kisérné önöket. , Valószínűtlen, hogy ez az ajánlat kielégítette volna a fé­lős milliomost. De mivel Betsy újra elkezdett kiabálni. „Azon­nal!” — Knipps kedvetlenül beleegyezett: — Na jó. Elutazunk. Good bye, Mister Harwood. Kedden várom! — Good bye, Mister Har­wood! — csuklóit fel Betsy hangja, majd egy hatalmas po­fon csattant. — Good bye! De Harwood, úgy látszik, nem vette komolyan az esetet. Olyan higgadt hangon mondta, mintha mi sem történt vona. — Good bye, Mister Knipps ... Good bye, Miss Knipps! Csak annyit akarok mondani, hogy a pofon ma már kiment a divatból. Néhány percig még hallat­szottak a lépteik. Aztán felber­regett a három motor, meg nyikordult a vaskapu, és a zaj egyre jobban eltávolodott. Harwood csendesen károm­kodott ... De akkor hirtelen üvegcsörömpölés törte meg a csendet... Lépések kopogtak.« Valaki idegen nyelven sutto* gott... Majd újabb lépések.« és újabb ajtónyikorgás ... A motorok zaja mind távo­labbról hallatszott... Aztán hirtelen ugyanabból az irány­ból éles robbanás hasított a le­vegőbe, kétszer egymás után... Géppuskalövés dörrent. majd megint szünet-lett... S nemso­kára még erősebben megismét­lődött a robbanás. — A partizánok! — sápadt el Jack Peterson. Igen, a motorok berregését már nem lehetett hallani. De egy örvendező hang kínaiul vagy valami más idegen nyel­ven hadart... — A partizánok! — Peterson szinte ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy kereket old­jon. Mert éppúgy félt a partizá­noktól, mint Parker vagy Knipps. Lelki szemeivel szin­te már látta is: ott, az autó­úton, a géproncsok mellett vad örömtáncba kezd sok száz fe­kete bennszülött, akik csak ab­ban különböznek az állatoktól, hogy két lábon járnak. Arra még gondolni sem mert volna, hogy a „rimba” megrongált hídjánál csupán két derék, bé­kés, barnabőrű ember teljesít szolgálatot, s miközben az egyik — az ifjabb Csen — táv­írón kopogja le a feladat vég­rehajtásáról szóló örömhírt, eszébe sem jut, hogy a sérült tank mellett lángoló, zárt autó­ban nem az elképzelt amerikai, hanem egy angol milliomot tartózkodik. (Folytatjuk) /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents