Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-04 / 3. szám

1959. január 4., vasárnap BíEPÜJSAG cA izejmu^ Falusi párt titkárnak lenni — ami nem is függetlenített funkciót, ezzel szemben na­gyon komoly és felelősségteljes munkát je­lent — nem kis dolog. A párttitkár — vezető személyiség; nem csupán a pártszervezet élén áll, nem csupán a pártszervezet kom­munistáit fogja össze, hanem — amennyiben a kommunistáknak kell élenjárniok minde­nütt — tevékeny részese az adott kisebb, vagy nagyobb falu életének. A párttitkárt nemcsak ismernie kell a falunak, hanem úgy kell megismernie, mint a nép ügyének áldo­zatkész és hűséges szolgáját, akinek az a szó, hogy ember, nem csupán közömbös va­lakit, vagy valakiket jelent, hanem az életet jobbá, szebbé formálni akaró népet, amely­nek becsületes és jószándékú törekvéseit ereje, tudása legjavával kell a megvalósu­láshoz irányítani. S ahhoz, hogy ilyen ember tudjon lenni, hogy egy embert ilyennek ismerjenek meg és becsüljenek iegy faluban, ahhoz nem csupán az kell, hogy megtanulja a vezetést, hogy megszerezze a politikai mű­veltséget, hanem nagyon ismerni kell a né­pet, ott kell lennie mindig a nép sűrűjében, tudni, hogy mi van az emberek között, mi foe’alkoztatja őket, milyen problémáik van­nak ... Amikor Tamóczi József iskolaigazgatót a gyöngyöshalászi pártszervezet titkárává vá­lasztotta. az új párttitkár tudta, hogy ez a megbízatás nemcsak megtiszteltetést, hanem sok munkát is jelent. Már maga az a tény, hogy egy falusi pártszervezet pedagógust választ meg titkárának, bizonyos értelemben újszerűséget jelent, amelynek indokolása igen sokrétű. Az alap, amelyből kiindultak a község kommunistái, ez volt: Tarnóczi elv- társ ismeri jól a falut, az embereket, elvhű kommunista, a népi rendszerben lett valójá­ban tanító — és nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek tanítója. Tarnóczi elvtárs még fiatal ember. 1944- ben kezdett tanítani, januárban, de kilenc hónappal később katonának hívták be, vit­ték a frontra. Németországban esett fogság­ba, angol táborban volt, s 1946. májusában jött haza onnan. Akkoriban sokat beszéltek arról, hogy aki nyugaton volt fogoly, „sok­kal többet látott annál, hogy kommunista legyen”. Nos, Tarnóczi József — bár nem beszélt arról, hogy mit látott a „mesés Nyu­gaton” —, kommunista lett: 1947-ben lépett be a pártba, hogy azután egész életére elje­gyezze magát a szocializmussal. Szerény, és csendes ember. Magáról — ha lehet — a legkevesebbet mondja el, de an­nál többet beszél a faluról, a megvalósult, s a megvalósulandó tervekről. Szereti a fa­lut, az embereket. Itt kezdte tanítói műkö­dését, s bár volt más községekben is —, ide jött vissza, itt alapított családot. A pedagógus szemével nézi minden mun­káját; de munkavégzésében mindig felfedez­hető a kommunista ember stílusa. Háromszázöt gyerek jár az iskolába, a tanítás két műszakban, kilenc tanulócsoport­ban folyik. Ö heti 8 órát tanít, emellett az igazgatói teendőket látja el — és községi párttitkár. Szereti hivatását. Nevelni! — ez azt je­lenti neki, hogy átformálni az emberek lel­két a szocialista társadalom viszonyainak megfelelően, s a most élő és növekvő ifjú generációból szocialista embereket ková­csolni, a mai kor ideális embertípusát meg­alkotni. S ezen elv megvalósításánál a párt­titkár és a pedagógus nem választható el egymástól benne. Amikor az iskolában megszervezték a szülők iskoláját, akkor is nevelési vezérelve vezette. A mindig zsúfolt szülői értekezletek, valamint a szülők iskolája nagyon jó fórum arra, hogy a gyerekről beszélve, szólni le­hessen a szülőkhöz, a felnőttekhez, segíteni őket egy-egy probléma értelmi, vagy éppen gyakorlati megoldásában. Ilyen előadások szerepelnek a szülők iskolájának program­jában: A „rossz” gyerekről; A gyerekek he­lye a családban; A serdülőkorú gyerek ne­velési problémái; Hogyan segítheti a szülő az iskolai nevelést; Az úttörő szervezetről... és így tovább. Ezen előadások egyike sincs önmagáért, mind igen komoly problémákat vet fel és próbál megoldani egy-egy nehéz, úgynevezett „rázós” pedagógiai kérdést. Maradjunk még egy kicsit az iskolánál: Talán senki se érezte úgy az iskola zsúfolt­ságának tarthatatlanságát, mint a nevelői kar, és elsősorban az igazgató. Most kétmil­lió forintos költséggel új iskola épül a köz­ségben: négy tanteremmel, természettudo­mányi előadóteremmel, szertárakkal, ifjúsági szobával, nevelői lakással. A munka már el is kezdődött, az alapokat lerakták. Az új iskola régi óhaja volt a községnek, s hogy az illetékesek végül is hozzájárultak idei felépítéséhez, abban a párttitkár-iskolaigaz- gatónak éppen olyan nagy része volt, mint a helyi tanács vezetőinek. Milyen a tanács és a pártszervezet viszo­nya? A kérdésre egyszerűen válaszol: Jó a viszony. Korábban voltak kisebb-nagyobb problémák. Az emberek, ha valami pana­szuk volt, vagy ha valamit lassan, körülmé­nyesen végzett el a tanács, vagy ha az adó­ügyi előadó nyersen, türelmetlenül beszélt a lakosokkal, — a párttitkárhoz mentek a panasszal. Mit tehetett a párttitkár? Segí­tett a problémák megoldásánál, — de nem­csak azzal, hogy az adott egyes eseteket orvosolta, hanem úgy is, hogy felhívta a tanácsban dolgozó kommunisták figyelmét a jelenségekre, és azok megszüntetésének fontosságára. Ha a tanács jól végzi munká­ját, nem lehetnek panaszok, akkor az embe­rek nem panasszal járnak a pártszervezet­hez, hanem dicsérettel... Hogy az emberek felkeresik a pártszerve­zetet, a párttitkárt —, ha panaszokról van is szó és a példa így negatív előjelű —, abból le lehet vonni azt a következtetést is: biza­lommal viseltetnek a pártszervezet iránt, a párttitkár iránt, akire valóban ráillik az, amit mondanak is róla: emberséges ember, s érti a dolgát. Érti. Egy faluban ezer és ezer probléma van, legyen bár az őszi munkáikról, a ta­vaszra való felkészülésről, a termelőszövet­kezetről, a községfejlesztésről, vagy a KISZ- szervezet megélénkülő munkájáról szó — mindezekhez a falu párttitkárának is hozzá kell tudni szólni. Érdemben. Könnyű lenne a dolga, hacsak úgy tessék-lássék módra, a fentről kapott irányelveket sematikusan és nem pedig a helyi viszonyokat figyelembe- véve, hajtaná végre és így végezné munká­ját. De ő gondolkodó ember: abból indul ki mindenben, ami az adott problémával kap­csolatban a saját tapasztalata, s aminek ilyen, vagy olyan voltáról az emberek véle­ményét is kikérte, megismerte. így volt ez a most épülő új kultúrotthon- nál is (mert az iskola mellett még ez is épül). Az emberek régi óhaja volt ez, beszél­tek róla nemcsak szerte a faluban, hanem a pártszervezetben is. a tanácsnál is. Végül is a régi óhaj valóság lett — pontosabban való­ság lesz. Épül a kultúrotthon. 900 000 forin­tos beruházással. Az összeget — a 230 000 fo­rint bankhitelen kívül — a 15 százalékos és öt évre előre lekötött községfejlesztési alap­ból teremtik elő. Ehhez jön még a helyi anyag és a felajánlott társadalmi munka ér­téke. S hogy az új kultúrotthon mindenki­nek szívügye a faluban, azt mutatja az is, hogy az elmúlt 1958-as esztendőben nem ke­vesebb, mint 213 000 forint értékű társadal­mi munkát végeztek el. Az önkéntes munka­brigádba elsőnek a község párttitkára je­lentkezett, s az építkezésnél töltötte egész szabadságát. Kellett-e az embereket túlságosan biztat­ni a munkára, amikor látták, hogy a község pártvezetője reggeltől estig, nap mint nap ött van az emelkedő falak mellett? Nem, mert a példamutatásnak minden szép be­szédnél nagyobb az ereje. S van-e azon mindezek után csodálkozni való, hogy Tarnóczi József párttitkárt min­denütt, ellenvetés nélkül jelölték, s novem­ber 16-án meg is választották tanácstagjuk­nak a gyöngyöshalásziak? Nincs. Tamóczi József a párt szerény munkása, s néhány mondatvonallal így lehetett meg­rajzolni portréját. Dér Ferenc .4 balatoni KISZ kultúrcsoport vidéki túrával kezdi a* évet A környékbeli községek na­gyon jól ismerik a balatoni KISZ-szervezet kultúrcsoport- iát, s nemcsak ismerik, de sze­retik, várják is őket minden­hol. A jó hírű kultúrcsoport a Mária főhadnagy operettel kö­szöntötte az 1959-es évet, me­lyet zsúfolt ház előtt mutatott be január elsején az otthoni kultúrteremben. A darabbal még ebben a hónapban körút­ra indulnak, hogy a környező községekben is tovább növel­jék a csoport jó hírnevét és megfelelő gazdasági alapot te­remthessenek a KISZ-szervezet nyári programjainak végre­hajtásához. A szorgalmas színjátszók Kormos Zsigmond, Bóta Ernő, Kaszás Ferenc irányítása alatt tanulták a színdarabokat, amellyel meghódították a kör­nyék falvainak apraját, nagy­iát. _ 100 000 lórin! kút javításra Megyénkben sok helyen probléma az ivóvíz-ellátás. Vannak községek, ahol csupán az elmúlt két-három év alatt sikerült kielégítően megoldani a vízellátást. Most csupán az egri járásban 100 ezer forintot fordít az ál­lam kutak felújítására, fertőt­lenítésére. Azokban a közsé­gekben, ahol az ivóvízellátás súlyos probléma, a dolgozók saját erejükből is erőfeszítése­ket tesznek a jó ivóvíz-ellátás megvalósítására. _____ Út építés, útiavítás Az 1959. évben az egri járás községeiben félmillió forint értékű útépítési és útjavítási munkákat végeznek állami költséggel. Bélapátfalva het­ven, Nagyvisnyó hatvan, Eger- szólát hetven, Verpelét hetven- kilencezer forintot kap erre a célra. A félmillió forintos összegen kívül a községiéi les''tési tervek is jelentős pénzt áldoznak út­építésre. VASAKBAN. mmm * (Foto: KISS) Lemaradtuk a párt oktatásban — most minden héten oktatási napot tartanak a Selypi Cukorgyár kommunistái A Selypi Cukorgyárban a nagy termelési idényben nem tudták megszervezni a pártok­tatást, de a cukorrépa feldol­gozása után a gyár kommunis­tái elhatározták, haladék nél­kül hozzákezdenek a tanulás­hoz. Mivel a pártoktatásban le­maradás mutatkozik, a kétheti — AZ ÉV ELEJÉRE már csaknem teljesen sikerüli biztosítani az 59-es cukorrépa feldolgozó idényhez szüksé­ges termés szerződtetését a Selypi Cukorgyárban. foglalkozások helyett minden pénteken oktatási napot tarta­nait, hogy minél előbb pótol­hassák a lemaradást, s lépést tudjanak tartani a többi üze­mekben már előrehaladott álla­potban levő nártoktatással. Az új oktatási év sarán nem a számszerű eredmények haj­szolását tekintik fő célnak, ha­nem azt, hogy olyan legyen a politikai foglalkozások, szemi­náriumok légköre, hogy min­denki őszintén és bátran el­mondhassa véleményét és ezek a foglalkozások a párttagság helyes marxista—leninista ne­velését szolgálhassák. Az új év kezdetén Heves megye kisipari ter­melőszövetkezetei néhány nap­ja egy eredményes munkás­évet búcsúztattak. Az 1958-as év eredményes és jelentős ese­ménnyel bővelkedő volt a szö­vetkezeti mozgalom számára. A megye valamennyi szövetke­zeti dolgozója büszke lehet arra, hogy szorgalmas munká­jával 115 millió forint értékű ruhával, cipővel, bútorral, kis­lakásépítéssel, javítással járult hozzá a lakosság igényeinek kielégítéséhez, az üzemek terv­feladatainak teljesítéséhez. Büszke lehet arra, hogy egész évben kielégítő volt a szövetkezetek munka- és anyagellátása, hogy a szorgal­mas munka után szépen ala­kultak a keresetek, biztosítva a kisiparos családok tisztessé­ges megélhetését. A múlt év elején lezajlott vezetőségválasztások, majd az OKISZ harmadik küldöttgyű­lése után erőteljes fejlődés in­dult meg a szövetkezeti moz­galomban, de az év végén le­zajlott kultúrfesztivál is mél­tóan tükrözte vissza a kisipari dolgozók egyre tartalmasabbá váló, szépülő életét. Az évvégi pihenés után új év kezdődött, új eredményekkel, örömökkel, feladatokkal, gon­dokkal. S hogy a múlt évben járt eredményes útunkat to­vább folytathassuk, jól fel kell készülni az 1959-es évre. A la­kosság igénye állandóan nö­Dr. Karl Beck, a bayreuthi gyermekklinika főorvosa a na­pokban bejelentette, hogy vég­leg abbahagyja kutató munká­ját. amelyet az orvostudo­mánynak egy egészen új terü­letén végzett. Ez az orvostu­dós az atomrobbantások és az újszülöttek fogyatékosságai között levő összefüggés tanul­mányozását tűzte ki feladatá­ul, s igen meglepő, sőt — mondjuk meg mindjái't — megdöbbentő eredményekre jutott. Most aztán egyszerre beszüntette tudományos kuta­tómunkáját. A nyugat-német sajtó pedig, amely egyébként nem mulaszt el egyetlen al­kalmat sem, hogy valami szenzációt jól kiszínezve ol­vasói elé ne tálaljon, ezúttal megelégedett a puszta beje­lentéssel, és bölcsen hallgat az orvostudós elhatározásának indítékairól. Dr. Beck látva, hogy a lapok agyonhallgatiák. s a közvélemény nem értesül majd elhatározásának előzmé­nyeiről, indokait és az egész Esetet leírta a Die Tat című Miért ment nyugdíjba egy nyugat-német orvos ? hetilapban, a német ellenállá­si mozgalom volt harcosainak lapjában. Cikkében Wagner „Nürn­bergi mesterdalnokok“ című operájára utálva, lelkiisme­retlen kritikusait, akik vissza­vonulásra késztették, elnevez­te Beckmessereknek, annak a nevéről, akit operájában Wag­ner mint hívatlan kritikust kigúnyolt, magát pedig „bay­reuthi éjjeliőrnek“. A hason­lat valóban nagyon találó, egy megszorítással azonban, tudni­illik azzal, hogy ebben az eset­ben nem — mint az opera végén — a kritikust hallgattat­ták el, hanem ellenkezőleg az éjjeliőrt, és most a mai beeg- messerek nagy lármával tin- neplik győzelmüket az öreg, elfáradt, s lemondó orvos fö­lött. De, hogy a dologra térjünk, dr. Beck 1923. óta, tehát több mint három 'évtizede az újszü­löttek különféle testi és lelki fogyatékosságaival foglalko­zik. S mióm a háború végén a bayreuthi gyermekklinika főorvosa lett, megfigyeléseit statisztikai adatokkal is el­lenőrizhette és kiegészíthette. Orvosi, s tudományos körök­ben bizonyára nagy érdeklő­déssel és figyelemmel olvas­ták volna tudományos mun­káját, ha közbe nem jön va­lami. 1957-ben ugyanis a fogyatékos csecsemők statisztikai görbéje egyszerre hirtelen felszökött. Addig a gyermekklinikán az újszülöt­teknek csupán 1,7 százaléka jött a világra különféle rend­ellenességekkel, ebben az év­ben azonban egyszerre 5 szá­zalékra szökött fel ezeknek a csecsemőknek a száma. Hon­nan ez a hirtelen változás? A főorvos hallott, azaz ol­vasott ugyan japán kollégája, Isidatesz kimutatásairól, ári megállapította, hogy a hirosi- mai és nagaszaici atombomba­támadás után következő év­ben a két város környékért az újszülötteknek 14,2 százaléka vagy halva jött a világra, vagy koraszülött volt, vagy különféle fogyatékosságban szenvedett, ő azonban ezeknek a deformációknak mindig csak hagyományos okait — a ter­heltségei, különféle családi és szociális körülményeket — ta­nulmányozta. Mindezek az okok azonban nem adhattak magyarázatot a fogyatékossá­gok ilyen nagyarányú megnö­vekedésére. Sokan kétségbe­esve szegezték a kérdést a professzornak: — Miért éppen a mi gyerekünk ? Hiszen mindkét részről csupa makk° készséges ember van a családunkban. Ekkor kezdődött a fordulat dr. Beck vizsgálataiban. El­kezdte számon venni az atom- sísérleteket, s rájött arra, hogy a statisztikai ugrást megelőző évben, 1956-ban leg­alább 27 kísérlet történt a világon, és csak június és ok­tóber között tehát .alig négy­öt hónap alatt ti tói három atomrobbantás, A gyerekek nagy része éppen ebben az idő­ben volt k ó-három hónapos, tehát abban a korban, amikor a magzat a legérzékenyebb a külső hatásokra, kiváltképp pedig a sugárzásra. Az öreg professzor sohasem foglalko­zott politikával, s valószínűleg nem is gondolt arra, hogy ta­nulmánya ,,Az újszülöttek de­formációi és az atomrobban- tások” éppen abban az időben készült el, amikor a bonni par­lamentben megkezdődött az elkeseredett vita a nyugat-né­met hadsereg atomfegyverke­zéséről. Miután tanulmányát megírta, az egészségügyi ha­tóságokhoz fordult, hogy né­hány, egész Nyugat-Németor- szágra vonatkozó adattal egé­szíthesse ki kimutatásait. S ekkor a professzor és tanul­mánya egyszerre a politikai harcok kellős közepébe került. Mindenféle támadás érte. kí­gyót, békát kiáltottak rá, kom­munistának, hazaárulónak ne­vezték, sőt nemcsak politikai téren, hanem szaktéren is be­lekötöttek, s különféle „politi­kailag megbízható" orvosok vekszik és több és jobb minő­ségű cipőt, ruhát, bútort, la­kást vár a kisipari szövetkeze­tek dolgozóitól. A korunkban zajló technika! forradalom a ktsz-eknek is pa- rancsolóan írja elő a szövetke­zeti ipar színvonalának emelé­sét, s azt, hogy minden kis­iparos tovább képezze magát szakmájában. Parancsolólag írja elő a kfez­ek további fejlesztését s aztj hogy minél többen vegyük kJ részünket a társadalmi életből, hogy a kollektív bölcsesség biztosítsa minden szövetkezet­ben az eredményes munkát, az egyéni és közösségi érdekek összehangolását. Polgár Miklós sarlatánnak, kuruzslónak ki­áltották ki, A kérdés az ellenzéki pár­tok követelésére a bajor par­lament elé Is került, itt azon­ban az egészségügyi bizottság levette a napirendről, mond­ván, hogy dr. Beck állításai úgysem állják ki a vitát, Az öreg orvos belefáradt a harcba, s visszavonult. Miután a Die Tat című lapban bejelentette és megindokolta visszavonulá­sát, ezzel fejezte be cikkét: — Ha bírálóim munkámat ilyen kifejezésekkel minősítet­tek: „ál tudományos kutatá­sok“, a „közvélemény tudatos félrevezetése”, rólam pedig azt mondták, hogy sarlatán va­gyok és megértem az őrültek házára, akkor jómagam csak a „bayreuthi éjjeliőr“’ névre tarthatok igényt, de minden­esetre abban az értelemben, hogy mint éjjeliőr fölemelem veszélyre figyelmeztető sza­vam. Remélem, az emberiség hamarosan belátja, hogy vég­ső ideje megállni és felszá­molni az atomsugárzás veszé­lyeit. Ez az utolsó kívánsága a bayreuthi éjjeliőrnek^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents