Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-31 / 26. szám

V 4 äEFÜJSÄG 1959. január 31., szombat Zajlik a jég Gyöngyösön — Spontán sorok egy hangversenyről — ALIG NÉHANT HETE ad­tuk Tudtul örömmel, hogy Gyöngyösön egy kisszámú, de lelkesen merész együ eles­nek sikerült megtörnie a vá­ros kulturális életére nyo­masztóan ránehezedő jégpán­célt, amelyet operett-döm- pingnek is nevezhetnénk. Igen, a váltógyári színjátszók egy prózai darabbal gyöngyösi vi­szonylatban igen nagy és rit­ka sikert értek él, és ezzel a jég megrepedezett. Most azon­ban — hogy e hasonlatnál ma­radjunk — a jég nemcsak to­vábbrepedt, de darabokra hal­lott . és megmozdult. Vajon honnan jött ez a meleg, amely az évtizedes konok hideget ki­szorította? A kívülállók részé­re nem is olyan nagy ese­mény, de a város kultúrájával törödöknek kétségtelenül je­lentő® rendezvény okozta ezt a változást. Az elmúlt héten, — ki tud­ja, hány év után újra — hangversenyt, méghozzá óriá­si sikerű komolyzenei hang­versenyt rendeztek Gyöngyö­sön. Azon a Gyöngyösön, ahol még a legutóbbi időkben is csak egy-egy operettest, vagy könnyűzenei hangverseny arat­hatott teljes síikért, ezen a Gyöngyösön nem egyszer meg- újráztak egy Schubert, vagy Scarlatti-dalt, Débussy-etüdöt. Kié az érdem, hogy felrázta a tespedésből a város kultu­rális életét, és kivezette a kö­zönség jó részét az álkultúra, felszínes műélvezetek ,;tw> jéből? Kétségtelenül a /.i szervet, az Állami Ze- e'skola tantestületét és el­sősorban Szabó Tivadar igaz- „Heti a dicséret és a köszönet. És nem nagyszerű az, hogy eme kezdeményezés teljes si­kert arat már az első estén? Hogy milyen volt az előa­dás? Kétségtelenül méltó az eseményhez. Nemcsak kezdet­nék, mindenképpen nagyszerű. A közreműködő művészek — Sándor Judit énekesnő, Érsek Mária és Losonczy Andor zon­goraművész — tudásuk, művé­szetük legszebb virágait ad­ták. S á közönség tudta mél­tányolni, megbecsülni e virá­gokat. Igén, a közönség is más volt, mint eddig. Nem kép­mutató sznobok, nemis maguk teremtette „magasabb régiód­ban" élők, de kultúrált, kifi­nomult ízlésű közönség töltöt­te meg a termet. Természetes, hogy a hallgatóság nagy ré­sze a város értelmiségének so­raiból került ki, de — és ma már ez is természetes — sok idős és fiatal munkást is lát­hattunk a vendégek között, akiken látszott, hogy értették, vagy most kezdik megérteni a zenét. A hangulat — ehhez talán a terem otthonossága, és az előadók közelsége is hozzájárult, de közvetlen oka a zene hatása volt — szinte családiasban meleg, bennsősé- ges volt egész este. S biztos, hogy akik' ott voltak, hordo­zói lettek e hangulatnak, szét- vitték apró rész-melegjeiket a városba, s talán már a kö­vetkező, vagy az azt követő hangversenyen szűknek bizo­nyulnak a borostás barátságú boltívek. A HANGVERSENYEN be­jelentették. hogy e sorozatot újabb követi, a nyári idény­ben pedig az Operaház együt­tese fog . szerepelni Gyöngyö­sön a Rigolettóval, a Bán* bánnal és a Varázsfuvolával. Aki hallotta a bejelentést kö­vető tapsvihart, megáUapí+- hatta: lesz közönsége Gyön­gyösön az operáknak is. Befejezésül még csak any- hyit: ha a félszabadulás előtt jellemezni akarták egy vidéki város kultúráját, vagy „pa­rasztvárosnak”, vagy „úrivá- rosnak" ítélték. „Üriváros" volt az, ahol a közigazgatási, vagy egyházi központ függvé­nyeként néha valódi, de leg­többször csak felszínes, kis­polgári kultúra alakult ki. Nos, Gyöngyös ez időben a „parasztváros” legkevésbé sem büszke címet viselte. Az utób­bi időben ez a kifejezés „ope- rettváros"-sá aktualizálódott. ami alatt értendő az, hogy a közönség • „bukott" minden élelmes fővárosi szervező-mi­kulás által prezentált avas cu­korangyalkára, amiben tölte­lékképp egy pár dal, lánc, dzsiloló és uncili-smuncili volt. A helyzet még ma sem ró­zsás. Talán még ma is na­gyabb közönsége lenne a Csárdaskirálynőnék. mim a. Toscanák, de — a jég már zajlik. haazajlAs továbbra is ilyen ütemben halad, két­ségtelen, hogy rövid idő eltel­tével a „parasztváros” Gyön­gyösből — nem áporodott il­latú, sznobos „úriváros", de a szó jó értelmében vett egész­séges. szocialista kultúráiú vá­ros alakul. S hogyha ez bekö­vetkezik, abban igen nagy ré­sze lesz a zeneiskola hasonló rendezvényeinek. Rózsa Gyula MSZBT hírek Amikor alig néhány hónap- j ja létrejött ez az intézet, már í sejtettük, hogy jó hatással lesz a város kulturális életé­re, hiszen tudtuk, hogy lassan a tanulókon keresztül a szü­lőket, a hozzátartozókat is be­vonja a zene bűvkörébe. De hogy mindez ilyen hamar be­következzék. arra nem is mer­tünk gondolni. BOCSÁSSON MEG az ol­vasó a, .nagy lelkesedésért, nem a provinciális kicsinyes­ség, vagy a túlzó lokálpatrio­tizmus sugallja, de ezekről a tényekről minden kötelező tárgyilagosság mellett is csak elismeréssel lehet szólni. Vagy nem nagyszerű, hogy az ország jó néhány zeneisko­lája közül a legfiatalabb, a legtöbb kezdeti nehézséggel birkózó, mer arra vállalkozni, hogy országos, sőt világhírű művészek meghívásával hang­verseny-sorozatot indítson egy olyan városban, ahol ember­emlékezet óta nem volt lát­szólag semmi érdeklődés a klasszikus komoly zene iránt? A megyei elnökség január 17-én megtárgyalta a barátsági hónap programját. Az elnök­ségi ülésen részt vett az MSZ­BT központ kiküldötte és a megyei pártbizottság egyik munkatársa. EGRI VÖRÖS CSILLAG Ház a sziklák alatt EGRI BRÖDY Ügyetlen kapus GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A gitáros lány GYÖNGYÖSI PUSKIN Üzenet érkezett HATVANI VÖRÖS CSILLAG Haláltánc HATVANI KOSSUTH Régi idők mozija FÜZESABONY Amiről az utca meséi HEVES Tizennyolcé Vések PÉTERVAS^RA Teuton-kard akció Január 26-án. az MSZBT járási, városi és nagyüzemi titkári értekezleten tárgyalták meg a barátságú hónap fel­adatait. * Január 24-én Egerben, az SZTK MSZBT baráti köre képkiállitással egybekötött klubestet tartott, ahol dr. Pa- takfalvy István tartott élmény- beszámolót szovjetunióbeli út­járól. Utána filmvetítéssel szemléltette Moszkva, Lenin­grad egyes részeit. • Január 27-én, az MSZBT eg­ri elnöksége tárgyalta meg a barátsági hónapban teendőket. Az elnökségen a párt és tö­megszervezetek képviselői is jelen voltak. Január 31-én. a verpeléti honvédségnél Kiss István MSZBT elnökségi tag előadást tart az űrhajózásról. 1959. január 31, szombat; 1804-ben született Bajza József, a Nemzeti Színház első igazgatója, a magyar színikritiica' megteremtője. V Névnap Ne feledjük, vasárnap: IGNÄC — SZÁZ DARAB meleg­ágy! ablakkeretet vásárol az idén, mintegy 14 060 forintos költséggel az atkári Kossuth Termeló'szövetkezet tagsága.- AZ ÜDÜLŐHELYI Állan­dó Bizottság a Mátra üdülőhe­lyeinek szépítése érdekében Mátraházán, 4000 négyzetmé­ter parkot létesít, virágágyak­kal és rózsalugassal. Az előké­születi munkák befejeződtek. A tájegységbe szervesen bele­ülő új parkot még ez évben elkészítik. — HARMINCEGYEZER fo­rintot kapott Visznek község, mert túlteljesítették az el­múlt évi adótervet. A pénzt a községfejlesztésre fordítják.- GYÖNGYÖSÖN, a peda­gógus szakszervezet gyöngyösi járási bizottsága február 7-én, este nyolc órakor a városi Mű­velődési Ház összes termeiben megrendezi hagyományos far­sangi pedagógus bálját. , — A HATVANI Városi Művelődési Ház Irodalmi Színpada február 1-én, vasár­nap este 7 órakor közkívá­natra megismétli a Három vidám fickó komédiája c. estjét.- EGERBOCS ez év máso­dik negyedében új kovácsmű­hely és lakás építését tervezi. Az építkezésre 91 700 forintot fordítanak. — VERMES ISTVÁN ta­nácstag fogadóóráit ezentúl minden héten hétfőn reggel 8 és 9 óra között tartja Eger­ben, a Széchenyi utca 2. szám alatt. Egerben este fél 8 órakor: MEGPERZSELT LÁNYOK (Katona J. bérlet) (Csak 18 éven felülieknek) Gyöngyösön este 7 órakor: MAJD A PAPA FILM; Az ügyetlen kapus Magyarul beszélő csehszlovák bins Kedves, vidám, fordulatos történetet mesél el a film, két iskolai jégkorong-csapat vetélkedéséről, csínyjeiről. Jók a gyermekszereplők. A filmet az egri Bródy Filmszínház mutatja be 31-ig. Az egri Gárdonyi Géza Szín­ház ismét új darabbal lép a közönség elé, ezúttal — a szo­kástól eltérően — nem Eger­ben, hanem Gyöngyösön. A bemutatásra kerülő vidám, zenés, mai tárgyú darab címe: Majd a papa... A háromfelvo- násos vidám játék a főváros­ban már több mint 300 elő­adást ért meg, s így minden bizonnyal a megye városaiban, községeiben — s egy kis szü­net után majd Egerben is — nagy sikert arat majd. A Majd a papa... főbb szerepeit For­gács Kálmán. Fontos Magda, Antal László, Bodó Judit. Kautzky Ervin, Lenkei Edit, Dánffy Sándor, Pathó István játsszák. Színházi kuriózum­ként említjük meg, hogy a da­rabot az eddig is igen sok ol­dalról megismert, tehetséges színész, Gyuricza Ottó rendezi. A bemutató ma este lesz Gyöngyösön, a művelődési ott­honban. #« — Vass Károly főrendező vi­dékre utazott... — hallottuk a színházban, de arra a kér­désre, hogy hová, már nem kaptunk hivatalos választ. De azért mégis csak megtudtunk valamit... A kitűnő főrendező — az Ilyen nagy szerelem egri rendezője — Budapestre, Sze­gedre, Debrecenbe utazott az ottani színházakhoz, amelyek éppen most játsszák az általa hamarosan megrendezésre ke­rülő színművet. Tapasztalat- cseréről van szó? Lehet... Az elutazás ilyen formája minden bizonnyal összefüggésben van az Ilyen nagy szerelem maj­dani bemutatójával... ** Az Ilyen nagy szerelem-ről még valamit... A szereposz­tásról újabbat, nem tudtunk meg. Ami mégis új: a női fő­szerepet Kovács Mária játssza. A férfi főszerepet elvileg még nem osztották ki. A kulisszák mögüli értesüléseink szerint ezt a szerepet vendégművész játssza majd. *» A Majd a papa... egyik női főszerepét, — mint már króni­kánkban megírtuk — Bodó Ju­dit játssza. A bájos, fiatal szí- • nésznőnek ebben a színházi évadban ez a második nagyobb szerepe. — Hogyan tetszik ez a szerep? — tettük fel a kérdést Bodó Juditnak a próba szü­netében. — A szerep tetszik. Bizonyos mértékig újszerű számomra, már annyiban is, hogy az első egri nagyobb szerepemnek úgyszólván pontosan az ellen­kezőjét kell a Majd a papá­ban játszanom. De fiatal szí­nésznő vagyok, úgy gondolom, s tudom is, hogy ez is továb­bi fejlődésemet szolgálja majd- Örülök ennek a szerepnek... (~r) (39) Arca veszt jósló és megadó: éber és határozott volt egy­szerre. Egész törékeny, karcsú lényével feszülten figyelt, mint aki az utolsó leheletéig véde­kezni kész. Mihail elmosolyodott: ugyan mii kezdhet ez a kislány a késsel, amikor az ő kezében fegyver van?! De hogy derék lány, az bizonyos! Néhány pillanatig hallgattak. Aztán Limar a csövénél fogva lassan átnyújotta pisztolyát: — Tessék! A kislány leplezetlen csodál­kozással nézett Limarra, De azért megfogta a pisztolyt és mindjárt ráparancsolt: — Fel a kezekkel! - mondta angolul,. Limar csak nevetett. Kezét szánt-szándékkal összefonta a mellén. — Ide hallgasson, kislány, hagyja abba! Már alig állok a lábamon, és majd felfordulok az-éhségtől. ■j- Kezeket fel! — Hát jó! — Limar felemel­te a kezét. — Na, most mi lesz? A kislány maga sem tudta mit csináljon foglyával? Te­kintete megzavarodott. — Kislány, nemsokára besö­tétedik! Ha maga igazi parti­zánlány, akkor vezessen a pa­rancsnokhoz. Ha meg nem, vigyen a legközelebbi telepü­lésig. És könyörgöm, értse meg: én nem vagyok sem an­gol, sem amerikai. Én orosz va­gyok. Moszkva. Érti? Moszkva! A kislány meghökkent. Elő­ször úgy nézett rá, mintha Kérdezni akart volna vala­mit, de újra csak katonás hangsúllyal mondta: — Előre!... És ne nézzen se jobbra, se balra! Mihail útközben egy kis dalt dúdolt az orra alatt, őszintén mulattatta ez a kaland. Mégis­csak jobb, hogy szép kislány foglya lett, mintha egyedül kellett volna áttörnie a halott dzsungelén. — Gyorsabban! Ő. a kis kiállhatatlan! Vgy lépkedett, mintha nem ismerné a fáradtságot! Akarata ellenére is sietnie kellett, mert nemsokára besö­tétedik. A sötét, fullasztö éjszaka hirtelen lepte meg őket. Sok­színű égő bogárkák cikáztak előttük. Az elpusztult fák kor­hadt törzsei bágyadtan fény­lettek. Fényük azonban nem törte meg, csak még ijesztőb­bé tette a sötéséget. — És most nai lesz? — Mi­hail megállt. A kislány bele­ütközött. — Nem látok sem­mit. — Majd én vezetem. De ne­hogy megpróbáljon szökni! Megfogta Mihail balkezét, . a pisztolyt a hátára nyomta. Suttogva vezényelt: — Előre! — Messze megyünk még? A lány nem felelt. — Kedveském — nevetgélt Limar —, nem volna jobb, ha a pisztolyt én magam szoríta­nám a szivemre? Ügy sokkal veszélytelenebb lenne. Mert hátha megbotlik. En pedig még élni akarok. Lassan, de határozottan ma­gához háza a lányt, és elvette tőle a fegyvert. — De ne felejtse el, hogy a kés még mindig nálam van — mondta a lány fenyegetően. — Tudom. A kislány jobbfelé ment, és Mihail piszolyt tartó kezét a vállára tette. Ez kissé naiv elővigyázatosság volt, de most csak arra kellett ügyelniök, hogy a vadállatok meg ne tá­madhassák őket. így mentek előre, szinte ölel­kezve. A úrimba” pedig élt, nyüzsgött, zajlott körülöttük. A tücskök fáradhatatlanul cir- peltek. A sűrűben egyre csak ropogtak a léptek. Egy kis ál­lat szaggatottan, panaszosan cincogott. Valami tompán kop- pant. Talán egy fa esett le. Ezek a hangok titokzatosak és ijesztők voltak Limar szá­mára. De a maláji lány, aki valószínűleg a dzsungelben született és itt is nőtt fel, min­den hangot meg tudott külön­böztetni egymástól. Vállrándí­tásával hol gyorsabb ütemet parancsolt, hol megállt és háll- gatózott. Olyan éles szeme volt, akár a macskának; nem csak az utat látta a sötétben, hanem a legkisebb gödröket és halmokat is. — Tsz-sz! — A kislány Li­maihoz simult, s valamit sú­gott a férfi fülébe, valószínű­leg maláj nyelven. — Lőni!.. Készüljön fel! — tette hozzá angolul. Limar akárhogy hegyezte is a fülét, semmit sem hallott. — Gyorsabban!... Ide... Ide... — A kislány hátraszaladt, s ma­gával húzta Limart. — Mász- szón fel! De mire?... Limar keze egy sűrű ágfonadékba ütközött. Közben a lány már felmászott az ösvény fölött átívelő fára, és a kezét a férfiért nyújtotta, így aztán ő is felkapaszkodott. Limar csak most értette meg az izgalom okát: nem messze tőlük, az ösvényen egy ragado­zó üvöltözött. — Oroszlán, vagy tigris? A kislány megtapogatta Li­mar arcát és apró, meleg te­nyerét a szájára tette. Közben hozzásímult, Mihail a szívveré­sét hallgatta. A „rimba” egyik drámája pergett le előttük. Hatalmas állatok rohantak veszett iram­ban, nehéz lélegzettel. Mögöt­tük meg — ha ugyan a paták dobbanása nem csalt — egy ki­sebb állat futott. Aztán akkora üvöltés bódult fél, hogy Limar hátán végigfutott a hideg. Mert mit is tehettek volna ebben a helyzetben a korom­sötét éjszakában? Az a két- három méter, amely elválasz­totta őket a földtől, igazán nem okozhat nehézséget egy ragadozónak. De Limar a merész kislány mellett ugyancsak bátran ké­szült fel a harcra. S a lány, aki valószínűleg ugyanolyan jól tudott volna védekezni, mint Limar, már semmi félelmet nem érzett. Szorosan a férfi­hez simult. A társhoz, akinek ősidők óta. bátrabbnak és erő­sebbnek kell lennie. A zaj elült. Csend lett. Egy éjszakai fecske halk szárnycsa­pásokkal suhant el felettük, ők ketten pedig még mindig a Vastag faágon ültek. Veszélyes útjukat egyelőre nem merték folytatni. — Hogy hívják magát, kis­lány? — kérdezte Mihail sut­togva. — Parima... A lány elhall­gatott, s fejét felemelte Limar melléről. — És magát hogy hívják?... Maga valóban orosz? (Folytatjuk) N

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents