Népújság, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-30 / 25. szám

NEPÜSSAG 1959. január 30., péntek Egy fatalista új magyar film Wétgjegyzés£k a „Ház a sziklák alatt** című filmről j^fdekeS téma, lélekbemaű- köío drámai feszültség, nagy­szerű operatőri és rendezői munka és mégis: szégyen be­ismerni;, . de bűn .volna elhall­gatni, hogy ismét gyártottunk egy gyenge, felemás filmet. Mért, ha az ember végig­nézi a „Ház a sziklák alatt” cí mű új magyar filmet, körül­belül ilyen gondolatai támad­nak: Hát ez meg mi volt? Mi­végre csináltuk már megint ezt a mondanivalójában semmisé­get? Mit«akartak mondani a film készítői? Kiknek szólt? Mi a tanulsága? Hogyan kell értelmezni? Talán arra gondoltak, hogy ez; lenne az az alkotás, amely­nél nem szabad semmit keres­ni^ csak „Idd meg vándor egy pohár bor gyanánt — és bó­dulj el tőle?” S ha tényleg csupán ennek szánták alkotói, mégis, hogyan képzelték? Ho­gyan lehet jó egy pohár folya­dék, amelyet, bár szépen csi­szolt kristálypohárban szolgál­tak fel, amelynek még a színe is tetszetős, csupán csak íze nincs, illetve ha van, az lan­gyos is, keserű iá, édes is, meg sós is. jSTem, sehogyan és semmivel nem magyarázható és nem menthető a Ház a sziklák alatt című. új; magyar film elvi scmmitmondása. V' e a második világhábo­rúi: Hazatér a falubeli két jóba ' t is a fogságból — ezzel indui igen vontatottan a film. K, a főszereplő (Görbe „cuios) betegen, János a másik (Szirtes Adám) egészségesen, életkedvvel. Ixinéttől kezdve Jánost sor­sa, szerencséje előbbrelendíti életpályáján, bár ezt csak né­hány villanásnyi képpel mu­tatja a film. Ferenc, szegény meg, mint, akit megátkoztak, elindul lefelé a számára kije­lölt szakadékba, s mégha pró­bálkozik is egyet-egyet lépni felfelé, rajta kívül álló titok­zatos erők visszalökik, úgy, hogy duplán csúszik vissza, Sorsa — bármily profánul is hangzik — azt a vicchőst jut­tatja eszünkbe, akiről úgy szói a fáma, hogy részegen botor­kál hazafelé. Útközben talál egy oázist a hirdétőoszlop ké­pében. Megkapaszkodik belé kifújja magát, majd elindul, de az oszlopot nem engedi el csak jár körbe-körbe. Ahogy így kering, egyszer csak fel­ordít: Segítség, be vagyok fa­lazva1. De a viccbéli emberünk tra gikomédiájának egyszerű oka és magyarázata a szesz. S hogy mi az oka a filmbeli hős, Fe­renc „körbejárásának?” Azt tessék kitalálni, kedves közön­ggg! Mert. miről .szól a film Mint már mondottuk, Ferenc betegen tér haza.. Otthon, ab­ban a bizonyos sziklák alatti házban is nagy szomorúság fogadja. Az időközben meghalt feleség emléke, s annak pú­pos, vénleány nővére (Psota Irén.) Földet -osztanak, Ferencnek nem kell a „másé.” A púpos vénleány betegesen szerelmes belé, ápolja, jól tartja, s nap­számba jár helyette. Közben felépül Ferenc, s ő is nap­számba jár Füredi úrhoz, aki végül is az egyik szeretőjét, Zsuzsát (Bara Margit) fino­man, diszkréten Ferencnek ajándékozza, illetve kommen- dálja. Hát bizony fehérkenyérhez való nőnek néz ki az új asz- szony. Úgy, hogy az ember szinte az ő oldaláról vama a tragédia kibontakozását. De nem, legalább is közvetlenül nem... Az új asszony megérkeztével három felnőtt él egy kis kuli- pintyó egyetlen szobájában, s mégha mind angyalok volná­nak sem élhetnének boldogan. De itt szó sincs angyalokról. Hiszen Tera, a púpos lány, olyan szerelmes Ferencbe, amilyen csak egy nyomorék vénlány lehet egy egeszseges férfibe, s érzésének fonákja oedig olyan vakgyűlölet az új asszonnyal szemben, amilyen­re szintén csak ő képes. így hát mennyország helyett pokol­Iá válik az élet. Vergődnek mindahányan — s szép szóval, foggal, körömmel harcol mind­egyik a maga boldogságáért, míg végül Bérenc letaszítja Terát a szakadékba. A lány szörnyethal, ő feljelenti magát a rendőrségen, Zsuzsa pedig.. de hát ez nem is fontos — a film lényege, hogy boldog mégsem lesz egyikőjük sem, mert a púpos lány erkölcsileg őket is magával rántotta a szakadékba. Felmerül a kérdés: mindez miért történt? Egy-egv emberi sorsfordulatot jelentő tett rú gója mi volt. Ezekre a kérdésekre a film készítői így válaszoltalak Fe­renccel, aki összebilincselve találkozik barátjával, Jánossal: ,Igy hozta a sorsom”! Hát mással nem is magya rázhatták a film alkotói a sze­replő emberek sorsát, csak a fátummal. S itt merül fel az a kérdés, hogy milyen irányzatot képvi­sel művészi mondanivalójában ez a film? Sokan ismerik azt a techni­kai trükkel gyártott arcképe­ket, melyet bárhonnét néz az ember, úgy érzi, hogy a kép szembe néz vele. Nos, ez a film, ha a falusi, a megváltoztathatatlan elma­radottság és esettség oldaláról nézik — odanéz. Ha átmennek a másik oldalra és a natura­lizmus pozíciójából nézik — odakacsingat. ' S végül, ha szembeállnak vele, s a fata­lizmus talajáról bámulják őt — szeme sem rebben, de kihí­vóan a nézők szemébe néz. Csak az igazság, a valóság szemébe nem akar sehogyan sem nézni ez a kép, mármint az új magyar film. Mert nem igaz, hogy 1945. után ilyen sötét és sivár volt a parasztok élete Magyarorszá­gon. Nem igaz az, hogy az embe­rek, bármily társadalomban, csupán a levegőbe lógva élnek, függetlenül a társadalmi élet­től, még akkor sem, ha 1945- ben, tehát egy erjedő állapot ban játszódik, s még akkor sem, ha ezerszer és milliószor jelentik ki az emberek, ' hogy ők nem politizálnak. ' S különben is 1945-ben nem kis dolgok történtek a magyar ugaron — ezért hat duplán bún ebből mindössze egy meg jegyzést hallani, illetve látni a filmen. Nem igaz, s nem indokolt és nem érthető a gyilkosság. (Mellesleg: már épíijt az új há­zuk, amely megoldotta volna a problémát.) Nem igaz... de talán ebből elég is ennyi. Végül; van-e valami jó is ebben a filmben? Van, Psota Irén élete legnagyobb alakítá­sát nyújtja, megkapóan és visszataszítóan. Figurája hosz- szú ideig felejthetetlen marad Emellett, mint már fentebb is említettük, alkalmazták a filmnél azokat a. komoly érté­keket, amellyel a magyar film alkotói rendelkeznek. Amellett, hogy a film sze­replőinek sorsa, illetve a sor­sukat mozgató i rúgok ismeret­lenek előttünk, találni még egy-két érthetetlenséget is a filmben. Például az erdész sze­repe, aki tulajdonképpen légy a levesben, amolyan- natura­lista lóláb, amely messzire ki­lóg a film meséjéből. Jóllehet, vele reálissá akarták tenni a képet, ehelyett zavarólag ha­tott három ember tragédiájá­ban, az erdei érdekes-amorózó szerepében. S végül, mintha csak érez­ték volna az alkotók, hogy rossz fát tettek a művészi igazság tüzére — a végjelenet­ben is előhozzák Jánost, a boldog parasztot, akinek vi­szont sorsa, szerencséje úgy hozta, hogy kigömbölyödött a képe, van földje, bora, cigaret­tája, szabadsága és boldogsága. Ferenc viszont szegény, va­lószínű, a skorpió jegyében születhetett, mert soványan, összetörtén, esetten megy oda, ahová életútja torkollik, a börtönbe. ( SUHA ANDOR FILM: Üzenet érkezett Jugoszláv film 1959. január 30, péntek: 1584. Arhangelfizik város alapítása. <2 Névnap ^ Ne feledjük, szombaton: VIRGIL IA blTJcll — VISZNEKEN új padlózat­tal látták el a hidat. A mun­kálatok elvégzésére húszezer forintot fordítanak a község­fejlesztési alapból. — A GYÖNGYÖSI Szer­szám- és Készülékgyár szak- szervezeti bizottsága a régi táppénzes betegeknek és a rászorulók között csak egy alkalommal, 3200 forintot osztott s/.et a beteglátogató, szociális bizottság javaslatá­ra. — ATKARON az elmúlt év­ben 27 családi ház építését fe­jezték be. Az idei év elején huszonötén kezdték meg az építkezést. A nagyarányú ház­építésre jellemző, hogy a fel- szabadulás óta 161 házat egy egész új lakótelepet létesítet­tek. — A NAGYJAVÍTÁS al­kalmával egyedi meghajtás­ra szerelik át a Bélapátfalvi Cementgyár kemencéjét. — ZÁRÁNK községben ti­zenötezer forintot fordítottak parkosításra az elmúlt évben a községfejlesztési alapból. A község lakosai 16 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá, hogy minél szebbé tegyék községüket. — A MÁTRAVIDÉKI Fémművekben az utóbbi hó­nap alatt örvendetesen ja­vult, egyre csökkent a bal­esetek száma. Egy gyanúba keveredett fiatalember történetét meséli el a film, hogy áruló-e a szökött hadifogoly. A női főszerepet a szép Tamara Markovics alakítja, akit 1955-ben a legjobb hői alakítás díjával tüntettek ki. A filmet a gyöngyösi Puskin Filmszínház játssza február 2-ig. Társadalmi munkával ebédlő- és kultúrterem épül a gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalatnál A múlt év novemberében fontos épületnek rakták le az alapjait a gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalatnál. Hatvan- háromezer forint hozzájárulás­sal és 17 ezer forint értékű társadalmi munka felajánlás­sal vállalati kultúrtermet és ebédlő helyiséget kezdtek épí­Mosih műsora; EGRI VÖRÖS CSILLAG Ház a sziklák alatt EGRI BRÖDY * Ügyetlen kapus GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A gitáros lány GYÖNGYÖSI PUSKIN Üzenet érkezett HATVANI VÖRÖS CSILLAG Haláltánc HATVANI KOSSUTH ; Régi Idők mozija FÜZESABONY Nincs előadás PÉTERVÁSARA Boszorkány teni az irodaház mellé A meg­kezdett munka szépen haladt. Még a fagyos tél beköszönté­se előtt tető alá húzták az épü­letet, s megkezdhették a bel­ső munkákat. A belső vakolás és a villanyszerelők társadal­mi munkája még hiányzik. Az irodában dolgozó asszonyokra vár a belső meszelés, össze­fogva közösen, gyorsan épül a gyöngyösi Vas- és Fémipar! Vállalat ebédlő- és kultúrter­me. m űsora * ifi KOUJ DAS K U F If: | Egerben este fél 8 őrakar: ' MEGPERZSELT LÁNYOK CVöröemarty-bérlet) (18 éven felülieknek!) SiLSAl PONGRÁC — kiáltotta szigorúan a pa­rancsnok, és elfordult, mert mosolyognia kellett. — Mi-Ha- Lo, a mi híres rádiósunk, csak tréfált! Ezalatt Mi-Ha-Lo. vagy ere­deti nevén, Mihail Limar a „rádiókabinjában” ült — így hívták pálmalevelekkel borí­tott, egyszerű kunyhóját — és idegességében hol az órájára, hol meg az ajtóra nézett. Az utóbbi időben elvesztette a nyugalmát. Amin nem is le­het csodálkozni. Hiszen Green­house közelében őt és Parimát célozták meg a géppuskák. Ezer szerencse, hogy el tud­tak menekülni, különben ott vesztek volna; a titkos erőd védői kitűnő lövészek voltak, s éjjel ugyanolyan jól láttak, mint nappal. Amikor azonban kijutottak a tűzvonalból, Pari­ma kificamította a lábát. S Mihailnak kilométereken át a karjában kellett vinnie. Ebben még nem lett volna semmi rendkívüli; gyakori, hogy a háborúban karon cipe­lik a sebesülteket és a betege­ket. De amikor a lányka át­ölelte Mihail nyakát, hogy könnyebben tarthassa, és arca az arcához ért, a megmentő szédelegni kezdett, s olyan melegség járta át, hogy akár, a világ végéig is elvitte volna ezt a könnyű kis testet... Parima a kunyhójában fek­ve várta a gyógyulást. Mihail gyakran bement hozzá, hogy egészségi állapota felől érdek­lődjék. Később meg Parima já- rogatott be a „rádióskabinba”. Témájuk akadt bőven; Mihail ügyesen élt szerény kínai és angol szókincsével. S ez telje­Mihail kibújt két fatörzs kö­zött, a szűk hasadékon, egy ideig előreküzdötte magát, de aztán bosszúságában szitkokat szórt, mert egy magas és vas­tag bambuszfal állta útját. Hiába, vissza kellett fordulnia. Előbb azonban jól megvizs­gálta magát, hogy útközben nem tapadt-e pióca a testéhez? S akkor az ösvény kanyarula­ta mellett egy kékruhás em­bert pillantott meg. Felbuk­kant, de mindjárt el is tűnt. — Várjon, kérem! — Limar megijedt, hogy végképp elvesz­ti ezt az embert is. Izmáig megfeszítve, utána iramodott hát az ösvényen. De az ismeretlen is derekas futó volt. Távolsági előnye mellett valószínűleg jól tudott tájékozódni is, mert az egyik kanyarulatban úgy nyoma ve­szett, mintha a föld nyelte volna el. Limar mérgében leült az ös­vény szélén, s erősen figyelt. Bármi történjék is, nyakoncsí- pi a szökevényt! Néhány percig teljes csend volt. Aztán jobb kéz felé, egé­szen közel, megzörrent a bo­kor. Limar odarohant. Félrehaj­totta az ágat... és pillantása egy kedves barna kislány te­kintetével találkozott. Csak néhány centiméter választotta el őket egymástól. A lány összekuporodva, ke­zét mellére szorítva, ijedten nézett rá. Kökényszínű, keleti metszé­sű szemét kékesfekete, sűrű szempilla keretezte. Frizurája egészen különös volt: szikrázó sötét haját a feje búbján ak­kurátus kis koszorúba tűzte, de olyan finoman, mint a le­helet. Arcbőre és könyökéig meztelen karja bronzosan fénylett. Ajka üde rózsaszínű volt. Igazi szépség! — Üdvözöllek, kislány! — Limar zavarában oroszul szó­lalt meg. — Ne félj tőlem, nem vagyok ellenség! De a lány félrehúzódotf. Látszott rajta, hogy el akar tűnni; semmitől sem félt any- nyira, mint egy idegen férfi rabságától. — Nem bántalak... Szinga­púrba akarok menni — foly­tatta Limar, most már angolul. A lány hallgatott. Limar er- re kézenfogta, kivezette az ös­vényre és leültette. A kis fo­goly nem ellenkezett. Engedel­messége meglepte, de fel is in­gerelte Limart: erre nem szá­mított. Ha ellenségnek tekinti, akkor legyen büszke, és ne fo­gadjon szót!... Vagy tán meg­érezte, hogy nincs veszély­ben? ... . — Kislány, én: Oroszország: — Limar a kése hegyével tér­képet rajzolt a földre. — Én. tengerész. Haza szeretnék menni. A mi hajónk... érti?... Elsüllyedt... Angol szókincse ezzel ki is merült. De a kislány úgy tett, mintha érdekelné a történet. Kerek szemmel nézett rá, kö­zelebb húzódott... és — ak- kor_ hirtelen felkapta a pisz­tolyt, amely a földbn feküdt. De akármilyen gyorsan is cselekedett is, Limar megra­gadta a lány kezét és kitépte belőle a fegyvert, — Ej, kedves, ez nem rendes dolog!... Én jó szívvel köze­ledem magához, maga pedig... — De nem sikerült befejeznie, mert a kislány most már Li­mar kését is felkapta és félre- ugrott. (Folytatjuk) sen elegendő dőlt. Minden olyan jól kezdődött... Aztán bevágott a baj ... Amikor ’ először sikerült Moszkvát „fogniok”, Mihail annyira megörült, hogy magá­hoz vonta a lányt és olyan ma. gasra feldobta, hogy Parima majdnem nekiütődött a meny- nyezetnek. XJtána meg — merő véíetlenségből — a mellére szorította. Parima persze megharagu­dott, s amikor Mihail vissza­tette a padlóra, egyfajta szo­morkás csodálkozással így szólt: — Mi-Ha-Lo, te olyan vagy, mint egy elefánt! Mihailnak még a füle is el­vörösödött szégyenében: hát tényleg olyan lenne ő, mint az elefánt!? ... Azelőtt mindig büszke volt erejére... Na, most megkapta! Tréfára akarta fordítani a szót. Makakó-majómnak ne­vezte Parimát, — mert olyan ügyes és gyors, mint egy kis majom. De a kislány erre még jobban felhúzta az orrát, és azóta feléje sem nézett. Mi-Ha-Lo a kunyhójában ült, és a pálmaleveleken kopo­gó záporesőt hallgatta. Közben hol az ajtót, hol az óráját les­te, és emlékezett... ... A „rimbát” átszelő, kacs- karingós úton messze eltávolo- iott a harcok helyétől. Ez módfelett bosszantotta, de mást igazán nem tehetett: erő­ien figyelte hát a terepet, hogy szem elől ne tévesszen iemmit, ami a helyes irányba mutat. S egyszercsak... fény villant 'el a bozótban! S A zápor csak néhány perce > eredt meg, de már majdnem S térdig ért a víz. A leányka Inem bánta. Gyorsan a szom­szédos kunyhóhoz szaladt, és > olyan ügyesen mászott fel a [létrán, mint egy kis mókus. > — Az idősebb Csen levele! >— mondta ünnepélyesen, majd tégy gyűrött papírdarabot tett >le az ormótlan faasztalra. — > Látod, milyen nagy hasznát [vesszük a galambjaimnak! > A partizáncsapat parancsno­kká — egy alacsony, zömök mo- lláj férfi — elvette a levelet, s ! bele-beletekintve a rejtjeles írás kulcsába, olvasni kezdett. A leányka aggódó érdeklő­déssel nézte. S amikor a pa­rancsnok arckifejezése elárul­ta, hogy nincs semmi baj, fel­ragyogott az arca: — Minden rendben van? — Igen — felelte szórakozot­tan a parancsnok és újra el­merült az olvasásban... — Cseklou... Mester Cseklou ... Wem emlékszel, Parima, hogy hívta Mi-Ha-Lo? A lány felsóhajtott: — Nem emlékszem. Az orosz neveket olyan nehéz megje­gyezni ... — Na, akkor hívd ide Mi- Ha-lM-t. — Jaj, nem hívhatom! — rémült meg Parima. — Ha­ragszik rám, felém se néz. Egyszer úgy szólítottam, hogy te „elefánt”, mert olyan erős, bölcs és nyugodt... Erre meg­haragudott rám, s azt mondta, hogy én meg egy ugrifüles makakó-majom vagyok... — Ne beszélj butaságokat!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents