Népújság, 1958. december (13. évfolyam, 267-289. szám)
1958-12-25 / 286. szám
2 NÉPCjsag 1958. december 25., csütöri Kívül a bűvös körön Néhány évvel ezelőtt társadalmi és politikai életünk bizonyos krónikus betegségben szenvedett. E betegség tünete: ugyanazok az emberek, ugyanazok az arcok ültek minden rendezvényen akár a DISZ, akár a párt, vagy bármelyik társadalmi tömegszervezet rendezte is azt. Kórokozója: a közömbösség, az érdektelenség. S hatása: szűk volt a köre azoknak az emberelmek, akiknek a vállán a politikai és társadalmi feladatok és tervek megvalósítása nyugodott. Ha valami sürgős problémát kellett megoldani, vagy valamilyen feladat került sorra, akkor mindig az ismert emberek kis csoportja vállalta a munkát. Mi volt ennek a „szűkkörűségnek” az oka? Az egyik, hogy az akkori politikai légkör nem nagyon kedvezett a tömegek aktivizálódásának, a másik, hogy a vezetők, a párttagok nem nagyon keresték a politikai, társadalmi életben részt venni akaró pártonkívüli- ek barátságát, nem mindig fogadták el közeledésüket. Sőt, volt eset, hogy eltaszították maguktól. Ma ezek az okok többé-ke- v^sbé megszűntek. Inkább többe! A politikai légkör kedvez a tömegek aktivizálódásának, a kommunisták és a vezetők keresik a politikai életben részt venni akaró pártonkívü- liek barátságát, s nem, hogy nem fogadnák el közeledésüket, hanem kérik, hívják őket. Igaz, előfordul még egy-két helyen, hogy egyes vezetők, kommunisták magatartásától távol van még ez a szellem. Előfordul, de szórványosan, s egyáltalán nem ez a jellemző. Itt aztán — éppen az előbbiből következik — még nem tudtak kitörni a bűvös körből, kevés az aktív emberek száma. Ma már az a jellemző, hogy a vezetők, a kommunisták úgy akarják a párt, a kormány politikáiét me ff valósítani, hogy minél több cselekvő ember támogassa őket. Megbecsülik és segítik azokat, akik többet vállalnak magukra, akik többet akarnak tenni a társadalom gyorsabb fejlődéséért. A választások előtt a társadalmi és a politikai élet megélénkülése fényesen bizonyította, mennyire meggyarapodott azoknak az egyszerű embereknek a tábora, akik önként vállalták a munkát a dolgozók ügyének előbbrevitelé- ért, a népi hatalom erősítéséért és a szocializmus építéséért. Országosan mintegy 320 ezer ember vett részt azokon a tanfolyamokon, amelyet a választás előkészítésére szerveztek. S ennek 40 százaléka pártonkívüli. Megyénkben 20 ezer ember dolgozott a választás előkészítésén és lebonyolításán, — s ezek közül 7000 pártonkívüli. A választások során 4300 jelölőgvűlést, 120 választási nagygyűlést, ugyanennyi ifjúsági gyűlést, 70 nőgyűlést, 80 munkásgyűlést tartottak a megyében a pártszervezetek és a Hazafias Népfront segítségével. S mennyi új arc, hány olyan ember, aki ekkor jelentkezett, munkát kért, s esőben, sárban szervezte a jelölőgyűlést, kis- gyűűést tartott, vagy házról- házra járva népszerűsítette a párt, a kormány politikáját. S azok a párt, vagy egyéb vezetők, akik régebben kissé bizalmatlanul tekintettem a pártonkívüliekre és személy szerint is egyes emberekre, a választások idején örömmel nyugtázták: mennyi új, szorgos ember jelent meg a politikai élet porondján, mennyire megnőtt a szocializmus pártonkívüli híveinek és harcosainak száma. Azt is hallottuk, hogy sóik olyan pártonkívüli volt, aki többet dolgozott, mint egy-egy párttag, íme, itt van hát a lehetőség, gyógyulunk a régi betegségből, kitörünk a bűvös körből, új emberek, friss vér áramlott a társadalmi, politikai életbe. De mintha egyes helyeken ismét az ismeretlenség homályába tűnnének azok az emberek, akik a választások idején feltűntek, mintha újból elkallódnának azok az emberek, akik jöttének oly annyira örültünk, akiknek segítségét, segíteni akarását oly örömmel üdvözöltük: Ne hagyjuk elkallódni, az ismeretlenség homályába beleolvadni azokat, akik bebizonyították hűségüket, akik maguktól jelentkeztek, vagy jöttek a hívó szóra, amikor szükség volt rájuk. Annál is inkább meg tudjuk ezt tenni, mert ezek az emberek a választás során láthatták, népszerű a párt, a kormány po-> litikája, érezhették, milyen szívesen látják őket, s hogy igénylik munkájukat a tömegek. S ez nem kis dolog. N a kis dolog eljutni addig, hogy míg néhány évvel ezelőtt zárt ajtó fogadta például a népnevelőt, ma sok helyen várják, hívják őket. Ha ezeknek az embereknek megfelelő munkát biztosítanak a pártszervezetek, szívesen végzik azti Munka pedig van bőven, mindenki igényének, képességének megfelelő munkák között választhat. Akinek az ifjúsági munkához van képessége, hajlama, az dolgozhat az ifjúsági szervezetben, aki a szakszervezeti munkát kedveli, azt bízzák meg ott feladattal. Ha valakinek - nevelőmunkához van kedve, és természetesen képessége, legyen népnevelő, előadó, vagy éppen propagandista. Pártszervezeteink az elmúlt évek során felismerték már, hogy milyen hatalmas segítséget jelent munkájukhoz apár- tonkívüliek ezreinek munkája. Ha most úgy bán..ak azokkal az emberekkel, akik dolgozni akarnak a nép ügyéért, mint hatalmas értékkel, akkor nem kallódnak el azok az emberek, akik a választási munka során a nép, a haladás, a párt mellé álltak. Papp János A kormány rendelete a nyugdíjakról Hatszázharminc-millió forinttal emeli meg a kormány 1959-ben a nyugellátás összegét A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala közli: Az 1954-ben kiadott nyugdíj- törvény igen kedvező változást eredményezett az öreg és rokkant dolgozók nyugdíjellátásában. Viszonylag rövid, tízéves szolgálati idővel rendelkező 55 éves nők és 60 éves férfiak fizetésük 50 százalékának megfelelő törzsnyugdíjat kaptak. Ehhez járult a felszabadulás óta munkában töltött minden év után az egyszázalékos nyugdíjkiegészítés. Nem volt elég nagy különbség azonban a hosszabb szolgálati idővel rendelkezők és azok nyugdíja között, akik csak 10 évig álltak munkaviszonyban. Az új nyugdíjtörvény csökkenti az 1954. előtti és az új nyugdíjak közötti aránytalanságot. Ennek megfelelően felemelik a nem dolgozó régi nyugdíjasok nyugdiját 25 százalékkal (legalább 500 forintra és legfeljebb 800 forintig). Ez az emelés egyben a régebbi szolgálati idő elismerését is jelenti. A munkaviszonyban álló régi nyugdíjasok nyugdíját (akik nyugdíjpótlékban nem részesülnek), munkaviszonyuk megszüntetése után pótlékkal egészítik ki és az így emelt nyugdíjhoz kapják a 25 százalékos emelést. Az 1954. előtti jogszabályok alapján özvegyi nyugdíjban részesülők nyugdíját is 25 százalékkal emeli fel az új törvény, legalább 250 és legfeljebb 400 forintig. Az özvegyek nyugdíját abban az esetben is emelik, ha jelenleg dolgoznak. Az 1954. évi nyugdíjtörvény alapján megállapított 500 forintot elérő nyugdíjaknál az 1929.— 1945. év között munkában töltött és igazolt szolgálati idő arányában pótlékot állapítanak meg, legfeljebb 800 forintig. Az 1954-es törvény alapján megállapított özvegyi nyugdíjakat 10 százalékkal emelik fel, legfeljebb 400 forintig. Az új törvény felemeli az árvasági nyugdíj minimumát: félárvák az eddigi havi 100 forint helyett legalább 175 forint, teljes árvák 150 forint helyett legalább 250 forint árvaellátásban részesülnek. A régi, úgynevezett OMB1 mezőgazdasági járadékosok ellátását havi 80 forinttal, az özvegyekét havi 75 forinttal emeli az új törvény. A mező- gazdasági járadékos eddig nem kapott háztartási pótlékot: az új törvény szerint havonta 50 forint házastársi pótlékot kap majd. Az eddigi havi 18 forint helyett 100 forint házastársi pótlék illeti meg azokat a nyugdíjasokat, akiknek a házastársi pótlékkal együtt nyugdíja nem haladja meg a 850 forintot. Az ezután megállapításra kerülő nyugdíjakra is vonatkozik a rendelkezés. Az új nyugdíjtörvény igazságos különbséget teremt a hosszú szolgálati idővel rendelkezők és azok között, akik csak rövidebb ideje állnak munkaviszonyban. Az 1959. január 1. után benyújtott nyugdíjigényeknél már az 1929. január 1-től igazolt minden szolgálati év után jár nyugdíjkiegészítés, vagyis az 50 százalékos törzsnyugdíj évenkénti 1 százaléka. Az új törvény fokozatosan felemeli az eddigi tízévi várományi időt 25 évre. Az 50 százalékos törzsnyugdíj megállapításához 1959-ben 14, 1960-ban 15, 1961-ben 16 éves szolgálati időt kell igazolni. A fokozatos emelkedés 1970-ig tart. A 35 évnél idősebb rokkantak szolgálati ideje hasonló módon változik meg. A szolgálati időtől függetlenül meg kell állapítani a nyugdíjat, ha üzemi baleset okozza a megrokkanást A törvény biztosítja a legalább tízévi szolgálati idővel rendelkezők számára is a nyugdíjat azzal, hogy törzsnyugdíjuk annyiszor 2 százalékkal csökken, ahány év hiányzik a mindenkor szükséges szolgálati időből. így az, aki 1959-ben 10 évi szolgálati idővel rendelkezik, 42 százalék törzsnyugdíjat és ennek 10 százalékát kitevő pótlékot; akinek 12 éve van, 46 százalék törzsnyugdíjat és nyugdíja 12 százalékát kitevő pótlékot kap. Ez a rendelkezés is a hosszabb szolgálati idő fokozott megbecsülését célozza. A nyugdíjak rendezésére 1959-ben a kormány 630 millió forintot bocsát rendelkezésre. A párt és a kormány az élet- színvonal emeléséről szóló határozatot következetesen megvalósítva, biztosítja a nyugdíjasok magasabb színvonalú ellátását. Narancs, füge, datolya Karácsonyra nagyobb meny- nyiségű narancs és citrom érkezett a megyébe. Narancsból 2 vagonnal kaptunk, így sorbaállás nélkül is hozzá lehetett jutni a narancshoz. Mazsola is bőségesen lesz a karácsonyi kalácsba, mindenütt korlátlan mennyiségben kaphatók. A közeli napokban várható kisebb datolya, füge és banán szállítmány. Ez sajnos csak karácsony után érkezik '9g, de remélhetően al kor sem lesz kisebb az érdeklődés e ritkán kapható déligyümölcsök iránt. NEMZETKÖZI SZEMLE! 1958. — külpolitikai krónika helyett... Milyen jó is lenne egy-két évtizeddel feljebb hágni a végtelen idő létráján, onnan a magasból milyen pompásan kirajzolódnának a búcsúzó 1958-as esztendő legjellegzetesebb vonásai. Dehát ez a köny- nyebbség — hogy az idő szűrőjén váljék el a lényeges a lényegtelentől — csupán a történészeknek adatik meg. A világpolitikai események krónikásának meg kell kísérelnie, hogy a történések sodrában érzékelje a fő áramlatokat. A rohanó, egymást kergető események közepette nehéz lenne megmondani, hogy a majdani történelemkönyv az 1958-as év rubrikájában melyik eseménynek biztosítja a legelőkelőbb helyet. Talán az iraki forradalom győzelmének és az amerikai flotta zsarolási kudarcának? Esetleg a Fekete- Afrika megmozdulása viszi el az 58-as események pálmáját? Vagy De Gaulle sikere és a nyugatnémet atomfelfegyver- zés megindulása szánt mélyebb nyomot a történelem lapjaira? Lehet, hogy a tajvani kérdést, vagy a berlini helyzet napirendre tűzését illeti majd a főhely? Remélhetjük-e, hogy a genfi tárgyalásokon megfogan és alakot ölt az atomleszerelés és a nemzetközi biztonság átfogó terve? Vagy tán a gigászi „utolérni és elhagyni!” szovjet program meghirdetése és Kína hatalmas ugrása nyomja majd rá bélyegét a most távozó esztendőre? De meglehet az is, hogy az utánunk jövő nemzedék naptárában az 1958-as év az Universum első esztendejeként fog szerepelni, hiszen a szput- nyikok villámló útja új korszak határmesgyéjét szabta meg. Egy esztendő torlódó eseményei között kell válogatni: régebben, lassúbb folyású korokban, egy egész nemzedéknek elegendő lett volna! S talán éppen ez a legjellegzetesebb vonása ennek az esztendőnek: a világpolitikai történések páratlan felgyorsulása, ami a múltban is az új korszakok előhírnöke volt. Manapság valamiképpen benne van a levegőben, az ideges, nyugtalan világhangulatban, hogy az emberiség a válaszúihoz közeledik. Ha a felszabadított gigantikus természeti erőket kezessé szelídíthetjük, ha nem engedjük, hogy az atomerőt a népek ellen fordítsák, — felvirradhat a rég megálmodott aranykor, a jólét, a határtalan virágzás kora. De ha ma vagy holnap elvétjük a helyes utat — és az imperializmus erői újra és újra megkísérlik, hogy tévútra sodorják a világot —, ez a tévút az atomkatasztrófa felé vezet. Aranykor vagy atomkatasztrófa... ... a két társadalmi rendszer békés versengése, vagy a háború peremén táncolás dul- lesi akrobatikája — ez napjaink nagy sorskérdése, erről kell a népeknek tevőlegesen dönteniök, s ez volt a szocialista, illetve az imperialista világ diplomáciai mérkőzésének nagy tétje az 1958-as esztendőben is. A béke híveinek minden okuk megvan a bizakodásra, mert a dolgok menetét többé már nem az idejét múlta amerikai „erőpolitika” szabja meg. Az év eseményei tapinthatóan érzékeltették azt az új történelmi helyzetet, amelyben a világrendszerré vált szocializmus döntően befolyásolja a világ sorsának alakulását. Az Arab-Kelet izmosodó egysége, a Bagdad nélkül maradt bagdadi paktum messze- mutató jelképe, a felszabadulásért küzdő Fekete-Afrika hangjának erőteljes felcsatta- nása, az indonéziai lázadás kudarca, Algéria és Ciprus népének meg nem alkuvó harca — mindmegannyi bizonyítéka annak, hogy az új történél- mi helyzetben új távlatok nyíltak a gyarmati rendszer viszonylagos gyors felszámolására. A most záruló év tanúja volt annak, hogy a gyarmati uralom fenntartásának hagyományos módszerei sorra-rend- re kudarcot vallottak. A „szputnyik-testvérek” fémjelezte tudományos technikai és katonai előretolódás következtében egyre kevésbé alkalmazható a flotta-zsarolás politikája. „Az amerikai elsőbbség szakasza, amint azt most már megállapíthatjuk, átmeneti időszak volt” — írja Walter Lippmann a New York Herald Tribune augusztus 16-1 számában. „Az elsőbbség ábrándjához való ragaszkodás minden bizonnyal hozzájárul külpolitikai baklövéseinkhez... ez a politika erős az ígéretekben, de gyenge a végrehajtásban ...” — Ekképpen vonta le a tanulságot Lippmann az amerikai fegyveres erők libanoni beavatkozásának kudarcából. A valóságérzéket vesztett hivatalos Amerika azonban kevéssé okult a libanoni kudarcból. Alig csitult valamelyest a közép-keleti válság, máris új válsággóc keletkezett a Távol-Keleten. Washington ismét nehéz helyzetbe került, mert azzal kellett számolnia, hogy Tajvan és a partmenti szigetek kérdésében a kínai nép oldalán van nemcsak a világközvélemény rokonszenve, hanem az egész szocialista tábor ereje is. Hruscsov emlékezetes figyelmeztetése — hogy „támadás Kína ellen, támadás a Szovjetunió ellen is” — megtette hatását. A tajvani válság közepette Kína ENSZ-tag- ságáról lezajlott közgyűlési vita egyszersmind azt is megmutatta, mennyire elszigetelődött az Egyesült Államok irreális kínai politikája. A bölcsesség mindenesetre azt diktálná, hogy annyi kudarc után Washington végre vegye tudomásul a való világ tényeit, és ezek közül is a legnyilvánvalóbbat: a nagy nemzetközi kérdéseket — különösen a távol-keletieket — nem lehet rendezni a Kínai Nép- köztársaság nélkül, s mégke- vésbé ellenére. Párizs-Bonn tengely Nyugtalanító események zajlottak a háború és béke erőinek európai küzdőterén is. De Gaulle s az őt támogató francia szélsőjobboldal hata- Iomrakerülése súlyos csapás Európa kapitalista részének demokratikus erőire. A francia demokratikus erők átmeneti veresége magában rejti ugyan a jövő győzelmének lehetőségét, de máris megmutatkozik, hogy a gaulleista-győ- zelem nemzetközi hatásai semmi jóval sem biztatnak. De Gaulle és Adenauer kézfogása — a Párizs—Bonn-tengely kirajzolódása — csak aláhúzza azt a történelmi tapasztalatot, hogy a demokratikus erőkre mért csapások mindig a nemzetközi helyzet súlyosbodását és a fokozódó háborús veszélyt jelzik. A francia és a nyugatnémet militarizmus aktivizálódása — különösképpen a nyugatnémet atomfegyverkezés megindulása parancsolóvá tette a béke erőinek átcsoportosítását az európai küzdőtérre. Amikor Hruscsov- előterjesztette tervét, hogy demilitarizálják Nyugat- Berlint és nyilvánítsák szabad várossá — Európa legérzékenyebb, legkényesebb pontjára tapintott rá. — A berlini „frontváros” átalakulása a két német állam közeledésének és békés együttélésének városává, kezdete lehetne a német kérdés fokozatos megoldásának. S noha a NATO miniszter- tanács párizsi ülésszaka megint csak adós maradt a józan következtetések levonásával, a Nyugat sokáig már nem halogathatja, hogy a katonai „rendezés” helyett maga is a német kérdés politikai megoldását keresse. A NATO elutasító válasza ellenére is okunk van remélni, hogy az elkövetkezendő félév folyamán ez meg fog történni. A világpolitikai év mérlegének zárásakor tehát azt találjuk, hogy a legfontosabb nemzetközi tételeket át kell vinni a következő év tartozik oldalára. A tömegpusztító fegyverek eltiltását, az általános lec7erp’.-'ccel, a nemzetközi biztonság hatékony rendszerével, a gyarmatosítás maradványainak felszámolásával a nyugati felelősök továbbra is tartoznak a világnak; az emberiség pedig tartozik önmagának, hogy ki- kényszerítse ezek megoldását. A boldogság terve A Szovjetunió előterjesztette a békés versengés impozáns programját. „A boldogság hétr éves terve” — írta róla az Express című tekintélyes francia hetilap. „Ezúttal az Egyesült Államoknak szóló kihívás nem tekinthető pusztán jelképes gesztusnak. Hruscsov megdönthetetlen számadatokkal vázolta az elmúlt évek szovjet gazdasági eredményeit és elmondotta, hogy a következő hét évben miképpen akarja továbbfejleszteni a gigantikus szovjet ipar gépezetét” — állapította meg az Express. A szocialista országok olyan magaslatra érkeztek, hogy már végigtekinthetik a nagy történelmi győzelemhez vivő célegyenes teljes hosszát. Ebben a finisben a Szov'riunió azért küzd, hogy az egy főre jutó termelésben túlszárnyalja az Egyesült Államokat, s a másik szocialista nagyhatalom, a Kínai Népköztársaság pedig Nagy-Britanniát akarja maga mögé utasítani. A két világ mérkőzésének súlypontja lassanként áttevődik arra a frontra, ahol a küzdelem végső soron eldől. „Valamikor a csatatéren hozták meg a történelmi döntéseket, ma azonban az iparban és a gyárakban folyó harc dönti el a világban az elsőbbséget.. Végül is, abba kellene hagyni a struccpolitikát és a veszélyeket ott meglátni, ahol valóban felénk közelednek. A gazdasági hidegháborúban nem zuhannak a bombák, de ennek ellenére a meghozott döntések a világpolitikai helyzet forradalmi megváltoztatásához vezethetnek” — állapította meg a szovjet hétéves tervhez fűzött kommentárjában a Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet lap. A kapitalista világ tehát kezdi felismerni, hogy a két rendszer versenye már régóta nemcsak — s nem is elsősorban — a fegyvergyárakban folyik, hanem az üzemekben, a szántóföldeken, a tudomány fellegváraiban, a laboratóriumokban, az iskolákban, és az egyetemeken is. Ebben a versengésben pedig mind határozottabb vonásokkal rajzolódik fel a holnap horizontjára, hogy a szocializmus gazdasági, technikai és tudományos téren is képes maga mögé utasítani és végső soron legyőzni a kapitalizmust. A béke hívei tehát bízhatnak erejükben. A világot időről-időre megrázkódtató nemzetközi válságok nem az imperializmus erejének, hanem hanyatlásának, térvesztésének kísérő jelenségei. Az 1958-as év eseményeinek fejlődési iránya azt mutatta, hogy a világ- politika legválságosabb pontjain döntés felé érlelődik a helyzet. Ezzel pedig elkerülhetetlenül velejár, hogy időnként kiéleződik a háború és a béke erőinek küzdelme. A béke hívei nem emyed- hetnek, mert csak a teljes készenlét biztosíthatja, hogy a csatatér helyett a tárgyalóteremben rendezzék a vitás nemzetközi kérdéseket. És végtére is, a kemény leckékből okulva, előbb-utóbb talán Washington is ráébred arra, hogy ha fenn, a legmagasabb szinten, a világűr peremén, egymás köreit nem zavarva, békésen keringhet a szovjet szputnyik és amerikai öccse, akkor talán itt lenn, a földön is találhatnak a kormányfők egy kerek asztalt, — amely mellé leülhetnek tárgyalni. Talán ez lesz az 1959-es év, az Universum második esztendejének nagy eseménye?
