Népújság, 1958. október (13. évfolyam, 213-239. szám)

1958-10-16 / 226. szám

1958. október 16., csütörtök

NEPÜJSAG

3

Mit jelent az, ha a hatalom a dolgozó nép kezében van?

„A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé" — az alkotmánynak ez a milliók harcát, munkáját, küzdelmét és célját törvénybe rögzítő mondata 1949 óta a mindennapok valósága lett.

Csak a hatalom birtokában lehet egyrészt a vívmányokat megvédelmezni, s újabbakkal tetézni, a hibákat kijavítani, a szocializmust tovább építeni.

Ma már senki sem csodálkozik azon, hogy minisztereink ezelőtt egyszerű munkásemberek voltak, s egyre kevesebbszer jut eszébe a csányi, vagy a tarnazsadányi parasztnak, amikor a tanácstagot jelölő gyűlésen nyilatkozik, hogy ki is volt hajdan a képviselője.

Természetessé és megszokottá vált, hogy a felső tízezer számára épített luxusüdülőkbe és nyaralóhelyekie ma már traktorosok, bányászok, lakatosok, könyvelők kapnak beutalást.

Ezelőtt 20 évvel szinte elképzelhetetlen volt, hogy üzemeinkben százszámra vásároljanak színházbérieteket, szép- irodalmi és tudományos könyveket, ma pedig, ha beszélünk róla, rendszerint azért tesz- szük. mert nincs belőlük elég...

Ha megkérdeznénk egy francia munkást, hogy mit mondhat magáénak a szép Franciaországból, csak arra a borítékra mutathatna, amiben a munkabéx’ét kapja.

De a mi munkásaink a boríték mellett magukénak mondhatják az erdőket, a mezőket, a vizeket, a bányákat, az ipari üzemeket, a hivatalokat. Miénk az egész haza, a Bükk és a Mátra csodálatos rengetege, a Szalajka- völgy tündéri kis vízesései, aranyló rónák, az iskolák és az egyetemek, miénk a hadsereg, — miénk a jelen és a jövő.

De voltak ennek a hazának más gazdái is, akik kirabolták- földjét.

A munkásosztály nem ilyen birtokos. Pártunk vezetésével az elmaradott agrárállamból viruló ipari—agrár országgá fejlesztette hazánkat. Soha olyan sok és annyiféle terméket nem adtak a magyar gyárak, mint amióta a munkások vezetik őket.

A nemzetközi vásárokon és kiállításokon egyre keresettebb a magyar áru, keresettebb a magyar pavilon, s az érdeklődők tízezreit már nemcsak a világhírű magyar ételek és italok vonzzák.

Az ellenforradalom alatt,

jól emlékszünk, a munkás- osztály rágalmazói azt hirdették, hogy nem fontos a munkásnak a hatalom, fő, hogy tele legyen a hasa.

A munkásosztály nem mond le hatalmáról a „tele has,“ hazug meséjéért. A jobb és szebb élet távlata nem választható el a hatalom jellegétől. Nem igaz, hogy csak az élvezi a hatalom előnyeit, aki tagja a pártnak, s akit vezető pozícióba „kiemeltek.” A népi demokráciában az egész munkásosztály került „magasabb pozícióba,“ s a hatalom gyakorlásába belevonja szövetségesét, a dolgozó parasztságot. Az új hatalom képviselői munkások, parasztok és értelmiségiek. Gondoljunk csak a több mint százezer tanácstagra, a sok tízezer munkásból lett igazgatóra, katonatisztre, állami tisztviselőre ... És sokan csak akkor vették észre, mit jelent ha a hatalom a dolgozó nép kezében van, mikor hűtlenül elhagyták az országot, s a nyugati „kánaánban” ismét jogfosztott proletárokká váltak.

A hatalmon levő osztály vezessen úgy, hogy a helyeslés és a nem helyeslés hullámai egyaránt eljussanak hozzá.

Mert nem állíthatjuk, hogy Magyarországon minden intézkedés helyes és jó. Ha ezt állítanánk, gyengítenénk

rendszerünket.

Ami nem jó, soha sem mondjuk arra, hogy jó, hanem igyekezzünk azt rögtön kijavítani.

Nem- könnyű vezetni, akár országosan, akár helyben. Türelem, határozottság, hozzáértés, nyugodtság és céltudatosság egyaránt szükséges hozzá.

Visszaélni a hatalommal sohasem szabad, de élni kell vele mindig! Éppen ezért nem lehet fontosabb feladat, mint a dolgozókat ezerféle módon bevonni a hatalom mindennapi gyakorlásába. Érdekeltté kell tenni őket mindenben, ami ebben az országban történik.

Eszünkbe jutnak a háborúk, az eltelt évszázadok, amikor a dolgozó emberek véréből is, könnyéből is, verejtékéből is csengő arany lett a földesúr és a gyáros kezében. Eszünkbe jutnak József Attila szavai: „Győzni fogó még annyira meg nem aláztatott, amennyire a csillagok alatt ti megaláztok: a földre sütöttük szemünk ...”

A megalázott nép nem emelhetett szót, ha az ország ügyeiben dönteni kellett — döntöttek mások nélküle és ellene.

Tizenhárom év telt el azóta és népünk dereka kiegyenesedett. Szívéből eltűnt a rettegés, a félelem a bizonytalan holnaptól. A tegnap cselédei ma a hatalom birtokosai, eszerint élnek, cselekszenek. Éberen őrködnek munkahelyükön, a tanácsban, a parlamentben.

Az ország gazdái most büszkén vehetik számba eddigi munkájuk eredményeit, melynek záloga a munkások, parasztok és értelmiségiek szorgalmas munkája volt.

Ezeknek a tetteknek is része van abban, hogy a béke erői szerte a nagyvilágban mindjobban megerősödnek.

Kétségtelenek tehát azok a sikerek, amelyeket a hatalom tényleges birtokosa, a munkásosztály elért. Az elbizako- dásra azonban nincs okunk.

Gazdasági problémáink megoldása, kulturális ' gyengeségeink leküzdése, — olyan feladatok, melyek további szívós munkát, erőfeszítéseket követelnek meg.

SOMODY JÓZSEF

Könyv — as elavult illúziókról

ét amerikai újságíró — Drew Pearson és Jack _ Anderson — könyvet irt az Egyesült Államok politikájáról. A könyv, amelyet több mint 600 amerikai lap közöl, bebizonyítja, hogy az USA politikája nem reális tényekre, hanem elavult illúziókra épül. Csak örvendetes, hogy az Egyesült Államok határain belül is akadnak jónéhányan, akik tisztán látják azt a csőd-politikát, s ennek a politikának az útját, amelyet a jelenlegi amerikai kormány képvisel. Félő azonban, hogy a reálisan józan szavak nem jutnak el azoknak a füleihez, és nem találnak megértést sem, akik éppen ettől a realitástól állnak rendkívül távol.

Pedig nemcsak ez a könyv, hanem a jelenlegi világpolitikai helyzet is láttatja, hogy az Egyesült Álla- > mok jelenlegi politikája csak katasztrófához vezethet.

Vagy Amerika. jelenlegi pezető körei sem nem látnak, sem nem hallanak?

Bizalom, szeretet övezi a mi jelöltünket

Országgyűlési pótképviselőt jelöltek Gyöngyöspatán

Ki lesz?

Ö’

Ahogy az alkonyt elnyelte az est. olyanná vált Gyöngyöspata képe. mint amilyen vasárnap délután szokott lenni. Asszonyok, emberek jöttek- mentek az utcákon, zaj, zsi- bongás töltötte be a falut. Most azonban nem sétáltak, hanem a szüretről igyekeztek haza.

A község vezetői aggódtak is, hogy a nagy szüret elfelejteti az emberekkel a kedd esti nagy, eseményt, az országgyűlési pótképviselő jelölést. Az aggodalom alaptalan volt, mert este fél nyolcra már megtelt a község kultúrterme. Több száz főnyi hallgatóság tapsolt a megnyitó előtti kultúrműsor-, nak. A helyi iskola leányénekkara ifjúsági dalokkal és két úttörő szavalattal szórakoztatta a választó polgárokat.

A jelölőgyűlést Pethes István, a járási tanács elnöke nyitotta meg. maid rövid beszédben szólt a külpolitikai helyzetről. a Szovjetunió békeharcáról, a béketörekvések térhódításáról. Azután ismertette a régi választási törvényeket, amelyek elzárták a dolgozókat a szavazóurnáktól. Majd a fel- szabadulás utáni eredményekről beszélt.

— A felszabadulás előtt hat tanító volt Gyöngyöspatán, most 13 tanítja a község gyermekeit. A boltok forgalma eléri az évi 17 millió forintot, s az elmúlt- években 55 új ház épült. De lehetne még sorolni a megváltozott élet jeleit — mondta beszédében többek között Pethes elvtárs.

Végül rátért a gyűlés céljára és javaslatot tett. hogy a község választópolgárai a közmegbecsülésnek, szeretetnek örvendő Sík Sándorné. iskola- igazgatót jelöljék országgyűlési pótképviselőnek.

Nagy taps, éljenzés fogadta a javaslatot. A hozzászólók egymásután emelték fel szavukat Síkné mellett. Czéh István, a Petőfi Tsz elnöke, Leblancz Zsolt igazgatóhelyettes. Szerencsés Károly, s még többen kifejtették, hogy rászolgált a bizalomra Sík Sándorné, mert eddigi munkájával elégedettek a községbeliek. „Szeretet, bizalom övezi a mi jelöltünket” — mondotta az egyik hozzászóló. tolmácsolva a közvéleményt.

Sík Sándorné meghatódottan mondott beszédet az előlegezett bizalomért. Meghatódása

nem is csoda, mert a múltban még szavazati joga sem volt. Ez a rendszer és választói bizalma lehetővé tette számára, hogy most az országgyűlésben foglaljon helyet.

— Szívem mélyéből köszönöm bizalmukat — mondotta Síkné. — A megbízatás nagy megtiszteltetés számomra, de szívesen vállalom a terhet és úgy akarok dolgozni, hogy méltó legyek választóim bizalmára. Minden tudásommal, eszemmel, szívemmel a nép jólétének emelésén, a köz ügyén fogok munkálkodni.

Szerénykedett Sík Sándorné. amikor a jövőre vonatkozólag tett ígéretet a közért való tevékenységre. Ez az asszony ugyanis már évek óta igazán lelkes harcosa a köznek, a falu, a nép érdekeinek. 1950 óta tagia a tanácsnak, a helyi Nőtanács elnöke, most járási tanácstagnak is i elölték és az előzmények azt mutatják, hogy amilyen lelkesen szavaztak most Síkné jelölése mellett, olyan egységesen adják le szavazatukat a községbeliek november 16-án a Hazafias Népfront ielöltjeire.

)rök nyugalomra helyezték XII. Pius testét. De már előbb, szinte a pápa halálának pillanatától fogva megindult a harc a pápai trónusért. Ki lesz a katolikus egyház világi feje, ki lesz parancsoltja és irányítója a majd másfélmillió papnak, szerzetesnek szerte a világon? Spelmann? Mellette az szól, hogy a Vatikán bevételeinek 70—80 százalékát az Egyesült Államokból kapja, s az anyaszentegyháznak nemcsak kősziklára, de dollárra is szüksége van. Ruffini, palermói érsek? Mellette szál, hogy ő Olaszország egész életét és politikáját az egyház alá akarja rendelni. Esetleg Ogadzsanjan bíboros? ő a Vatikán kémszervezetének egyik vezetője, az „orosz kérdés” szakértője.

Nem lenne véletlen, ha a conclave őt emelné a pápai trónra, már csak aktuális szakértelme miatt is.

(látó)

A hároméves terv időszakában

0 0 0 0

készül

Szigligeti Ede színműve Moszkvában

A moszkvai Cigány Színház műsorra tűzte a múlt század ismert magyar népszínműírójának, a „Liliomfi” szerzőjének, Szigligeti Edének „Cigány” című színművét. A színház felkérésére a színműhöz Sárközi István magyar zeneszerző írt kísérőzenét. Rendezőnek Barta Zsuzsát hívták meg. A színmű bemutatását december második felére tervezik. A színház együttese már megkezdte a próbákat.

A z osztrák-magyar mo- narchia császára és királya 1918 október 16-án nagy fontosságú bejelentésre szánta el magát. Kiáltványban fordult a birodalom népeihez, melyben bejelentette, hogy helyesnek tartja a wilsoni elveket és föderatív alapon kívánja átszervezni Ausztriát. A királyi terv szerint Ausztria szövetséges állammá alakult volna át, melyben minden nép az általa lakott területen önálló államot alkotott volna. Károly úgy számított, hogy bejelentésével nagy hatást vált ki Ausztria népeinél s ugyanakkor a föderatív átszervezéssel megmenti birodalmát. A hatás nem is maradt el, de éppen ellenkező volt, mint amit

IV. Károly remélt. Az osztrák uralkodó osztályok által elnyomott nemzetiségek a királyi nianifesztumban a bukás nyílt beismerését látták s ez meggyorsította a bomlási folyamatot. A császár nyilatkozatát később még a Habsburgokhoz hű politikusok is úgy értékelték, hogy az tulajdonképpen az elpusztult birodalom fölött mondott gyászbeszéd volt. Tekintettel arra, hogy a monarchia pusztulása a magyarságot is közelről érintette, vegyük röviden vizsgálat alá e nyilatkozat előzményeit.

1918. január 8-án Wilson, az U. S. A. elnöke, 14 pontba foglalva, közzé tette azokat az elveket, amelyeknek szerinte a háború utáni fejlődést meg kell határozni. Bár ezek az elvek a háború utáni béketárgyalásokon csak nagyon kevéssé érvényesültek, megjelenésük után igen nagy hatást

gyakoroltak az egész európai közvéleményre. A nyilatkozat egyik pontja kimondotta, hogy a háború után lehetővé kell tenni Ausztria-Magyarország népeinek a szabad, autonóm fejlődését. Ez az elv mintegy hivatalosan is alátámasztotta a monarchia népeinek elszakadási törekvéseit és előrelépést jelentett a nemzeti államok kialakulásának útján.

A monarchiában élő nem- zetiségek elszakadási törekvése nem újkeletű dolog. Már a századforduló idejétől kezdve élt a csehekben és szlovákokban a cseszko-szlovensz- ko jednota, a csehszlovák egység gondolata, a magyarországi szerbek és erdélyi románok pedig a határon kívül élő testvéreik felé tekintettek vágyakozva. A háború előtt a monarchia elég erős volt ahhoz, hogy ezeknek a törekvéseknek elejét vegye, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy a Masaryk vezetésével Svájcban működő Cseh Komité már 1915-ben fel ne vegye a kapcsolatot az antant-hatalmakkal a Csehszlovák köztársaság elismertetése céljából. Bár az antant-vezetők ekkor még elzárkóztak ez elől a követelés elől, a cseh emigráns politikusok elérték, hogy 1918 nyarára az antant-hatalmak egymás után elismerték a csehszlovák állam létjogosultságát. A csehszlovák egység kialakulását a néptömegek megmozdulása is elősegítette. 1918. május elsején a liptószentmiklósi szocialista munkásgyűlés követelte Szlovákia autonómiáját, május 24-én pedig a túrócszent- mártoni szlovák gyűlés köveB monarchia sirbatéteie

telte az egységes, demokratikus csehszlovák köztársaság megteremtését. Október közepén már megalakult a szlovák nemzeti tanács is.

Hasonló forradalmi megmozdulások voltak a többi nemzetiségnél is. A magyar- országi horvátok és szerbek nagy része a háború második felétől kezdve nyíltan hangoztatta azt az óhaját, hogy el kíván szakadni Magyarországtól és a határon kívül élő szerbekkel, dalmátokkal kíván létrehozni egy nagy délszláv államot. Már 1918. október

6-án megalakult Zágrábban a horvát nemzeti tanács, amely azonnal kimondotta elszakadását Magyarországtól. A horvátok és szerbek közt volt egy olyan csoport, amely még 1918. októberében is hajlandónak mutatkozott a magyarsággal való együttműködésre, a teljes egyenjogúság alapján. A velük való egyezkedésre azonban a kormány Tiszát küldte le, aki nem volt hajlandó semmiféle engedményre. Juhász Nagy Sándor így Írja le Tisza és a nemzetiségi képviselők szarajevói találkozását: „Tisza kopott huszárezredesi uniformisában állott a teremben, kezében lovaglópálcával. A belépő képviselőket székkel sem kínálta meg, hanem maga előtt állni hagyta őket, mint a királyi audienciákon szokás. Memorandumukat hülyeségnek nevezte és ezt mondotta: lehet, hogy mi elpusztulunk, de előbb lesz annyi erőnk, hogy titeket szétmorzsoljunk.” Természetesen ilyen alapon nem lehetett megegyezni.

A magyarországi és erdélyi románok szeparatista mozgalma is megerősödött 1918 folyamán. Egyre világosabbá vált a központi hatalmak bukása, s így világos volt az is, hogy Románia veresége és német megszállása csak átmeneti jellegű lehet. Az erdélyi román politikusok már 1918 nyarán — részben Romániában, részben Bécsben — kapcsolatot teremtettek a többi nemzetiség politikusával és egységfrontot- igyekeztek létrehozni. Október 12-én Nagyváradon a román nemzeti párt ülést tartott, amelyen a magyarországi és erdélyi románok teljes nemzeti szabadságát követelte és egy Aradon székelő 6 tagú Komitét alakított az akció vezetésére.

Nyilvánvaló, hogy ilyen előzmények után a királyi kiáltvány csak egy nevetségesen elkésett kísérlet lehetett a monarchia megmentésére és nem is érte el céliát. A sok nemzetiségből összetákolt Habsburg- birodalmat a történelem kérlelhetetlen logikája menthetetlenül pusztulásra ítélte. Teljesen vaknak kellett ahhoz lenni, hogy valaki 1918 őszén ezt ne lássa világosan. A háborúért felelős magyar konzervatív vezetők azonban még ekkor sem láttak tisztán.

Október 16-án, amikor már körös körül forradalmi tüzelt lángoltak és nyaldosták a királyi Magyarország falait is, a magyar képviselőház arról tárgyalt, hogy az Ausztriában bekövetkezett változás hatására Magyarországnak meg kell változtatnia Ausztriához fűződő eddigi kapcsolatát és a pragmatika szankció alapján létre kell hozni a perszonáluniót. Tehát egy 1723-ban elfogadott törvénnyel próbálták átmenteni ingadozó hatalmukat. We- kerle, Tisza s a Ház munkapárti többsége még ekkor is „hazaáruló bitangnak” nevezte Károlyi Mihályt és csoportját, mivel azok azonnali békét és teljes nemzetiségi egyenjogúságot követeltek.

A királyi manifesztum világosan megmondotta, hogy a föderatív átszervezés Magyar- országot és az itt lakó népeket nem érinti. A magyar uralkodó osztályok még ekkor is azt gondolták, hogy kisebb engedményekkel, bizonyos szűkkörű autonómia biztosításával le lehet szerelni a nemzetiségek mozgalmát. Már elfogadott

tény volt Csehszlovákia és Jugoszlávia létrejötte, de ők még mindig területi integritásról álmodoztak és arról, hogy egykét nemzetiségi politikusnak a kormányba való bevonásával megmentik uralmukat.

Ugyanez a korlátolt és szűk- látókörű irányzat jellemezte a szűkebb értelemben vett belpolitikájukat is. A magyar nép éhezett, a cséplőgéptől szállították el a gabonát, de a magyar kormány hűségesen szállította Ausztriának az élelmet, mert az osztrák kormány azzal fenyegetett, hogy ha nem kap élelmet, akkor Bécsben kitör a forradalom. A nép Budapest utcáin már a köztársaságot éltette, de az Országházban még arról folyt a vita, hogy elfogadják-e az általános választójogot, vagy1" nem.

TTtolsó napjait élte ez a kormányzat és nem tudott már egyetlen helyes cselekedetet sem felmutatni. Még olyan cselekedetre sem volt képes, amely végeredményben az uralkodó osztályok érdekét szolgálta volna. Károlyi Mihály és a Függetlenségi Párt már október elején követelték, hogy Wekerle mondjon le és adja át nekik a hatalmat. Ebben az esetben Károlyi és csoportja megkísérelte volna a forradalom megakadályozását. Azonban még ez sem ment. Wekerle és Tisza — aki a háttérből irányította a kormány működését — görcsösen ragaszkodtak hatalmukhoz. Kevés volt az ő megbuktatásukhoz Károlyi ereje. Ahhoz, hogy ezt. a múlt századból itt maradt szemétdombot el lehessen az útból takarítani, az egész nép összefogására volt szükség.