Népújság, 1958. október (13. évfolyam, 213-239. szám)

1958-10-10 / 221. szám

VILACi PROLETÁRJAI EüVESCLJETEK! Több mint SO fokos • • • AZ MSZMP HEVES MEGYEI bizottsága Es a MEGYEI 1 AN ÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 221. szám ARA: 50 FILLÉR 1958. október 10., péntek Előzetes számvetés Serény munka folyik ebekben a napokban a ter­melőszövetkezetekben. Tö­rik a kukoricát, szedik a répát, s a gépállomás trak­torosainak segítségével: szántanak, vetnek. Néhány hét és az őszi munka el­végzésével végére érünk a gazdasági évnek, elérkezik az az idő, amikor a paraszt ember számot vethet azzal, mit ért egész évi munkája, s tervezhet a következő esztendőre. Termelőszövet­kezeteinkben is számot vet­nek majd ezekben a he­tekben azzal, hogyan tud­ták teljesíteni a terveket, hogy an erősödött, szilárdult a közös gazdaság a tagok szorgos munkája, összefo­gása eredményeként. Noha a zárszámadástól még legkevesebb egy hó­nap választ el bennünket, sok termelőszövetkezetben már most elmondhatják, érdemes volt jól dolgozni. A visznek! Béke Termelő- szövetkezet tagjai például már ezekben a napokban arról számolhatnak be, hogy teljesítették, sőt túl is teljesítették árutermelési tervüket. A Béke Termelő- szövetkezet tagjai a terve­zettnél több árut adtak el az államnak. Ez sokat je­lent a termelőszövetkezet­nek, ugyanis a 3004-es kor­mányhatározat értelmében esedékes hitelük egy részét — cserébe a jó munkáért — elengedi az állam. De más termelőszövetke­zetekben is kedvező ered­ményt hoz a számvetés. Több helyen mar teljesítet­ték az állattenyésztés fej­lesztését szolgáló terveket, másutt a kertészetben, a növénytermelésben szület­tek jő eredmények, vagy éppen az állatok takarmá­nyának biztosításában. Ezekkel együtt megerősö­dött, megszilárdult a terme­lőszövetkezetek döntő több­ségének gazdasági ereje, és soha nem tapasztalt mér­tékben megnövekedett von­zóerejük is. Ma már egyre több dol­gozó paraszt látja azt, hogy érdemes közösen, összefog­va dolgozni, s ha nem is dönti el egyből, hogy ter­melőszövetkezetbe lép, so- kan megtelték a szakcso­portba, géphasználati társu­lásba való belépéssel az el­ső lépést a nagyüzemi gaz­dálkodás felé. Amikor az elmúlt eszten­dő eredményét próbáljuk felmérni, nyugodtan állít­hatjuk, nagy lépést tettünk előbbre a mezőgazdaság szocialista átszervezésében, mert ma már sokkal köze­lebb all a szövetkezés gon­dolata az egyénileg dolgo­zó parasztokhoz, mint akár egy esztendővel ezelőtt. S hogy mikor születik meg bennük a végső döntés, azon múlik, hogyan erősítjük to­vább a termelőszövetkeze­teket, bőgj an növeljük eredményeiket az elmúlt gazdasági év tapasztalatai­nak felhasználásával. Vogr építkezések Istenmezején A Mátrai Ásványbánya ke­zeléseben működó istenmezeji bányánál az új bányarészen irodahelyiséget és melegedőt építenek. Megnagyobbították a tároló bunkerokat, így 200 tonnával több anyagot tud­nak raktározni. Az új bányához épített sik­lóban meg tudják oldani a minőségi osztályozást is. A bányatelepen dolgozó bányá­szoknak egy ikerházat építe­nek fel szolgálati lakásként. Az Istenmezején folyó épít­kezések összesen 600 000 fo­rintba kerülnek. Ma: NINCS „LÉGÜRES -TÉR ★ AZ ÖSSZEFOGÁS = ELŐRE­HALADÁSUNK ALAPJA ★ AZ EGERCSEHI BANYASZ- FIATALOK FÉLMILLIÓJA ★ NYÍLT levél... ★ CSELÉDBŐL LETT VEZETŐK ★ A „BÉRV A”-MOPED ÉRDEKÉBEN Több őszi árpát vetettek, mint es előző esztendőben T érmelőszövetkezeteinkben sok helyen van törekvés ar- ra, hogy őszi árpát vessenek, a tavaszi aszályos időjárás miatt bizonytalanabbul termo tavaszi árpa helyett. Az idén október 1-ig összesen 1223 holdon vetettek őszi árpát 100 holddal nagyobb terüle­ten, mint az elmúlt esztendő­ben. 50.2 fokos ez a pálinka, s így elégedett a kis szeszfőzde munkájával Molnár Illés, a gyöngyöshalászi Kossuth Tsz. elnöke, de Szabó Gábor dolgozó paraszt is, aki nyole 1,ek* to'iler szilva-cefrét főzetett ki, s *gy finom szilvapálinkát vitt haza a szeszfőzdéből. (Foto: Márkus/,) ,'íAAá/vWW 'ií*AA,V<AÁ/AAAAAAAAAAéuYAAA>\AAAAAAAAiVoV /VV'SA-^VNAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/NAAA/VVVNA^ Megalakult as Idős Szervezett Munkáaok Tanácsadó Bizottsága Jelentkezzenek az idős szakszervezeti tagok A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa mellett meg- alakult az Idős Szervezett Munkások Tanácsadó Bizott­sága. A bizottság feladatául tűzte ki, hogy. az 1945. előtt is szervezett munkásokat nyil­vántartásba veszik és esetle­ges problémáikat, a nekik járó juttatásokat elintézik. A megalakult bizottság ezúton is kéri azokat az idős szerve­zett munkásokat — fizikai és szellemi dolgozókat -, akik 1945-öt megelőzően tagjai voltak a szakszervezetnek és tagdíjukat rendszeresen fizet­ték — jelentkezzenek. A bi­zottság minden héten • csü­törtökön délután 4—7 óráig tart fogadóórát a Szakszerve­zetek Heves megyei Tanácsá­nál Egerben, a Széchenyi ut­ca IC szám, első emelet 7. szám alatt. A vidéken lakó idős munkások levélben ve­gyék fel a kapcsolatot a bi­zottsággal. Ülést tartott a gyöngyösi városi tanács végrehajtó bizottsága A gyöngyösi városi tanács végrehajtó bizottsága 9-én ülést tartott. Az ülésen Tichi Adorján, az igazgatási osztály vezetője számolt be az állami tulajdonba vett házingatlanok eladásáról, az állami tulajdon­bavétel alól mentesített ház­ingatlanok tulajdonosainak, va­lamint a bérlők viszonyáról. Második napirendi pontként a 1-kásigénylésekkel kapcsola­tos problémákat vitatták meg. Háromnapos kiránduláson vett részt a kápolnai általános iskola A kápolnai általános iskola háromnapos kirándulást rende­zett Budapestre. Első nap szép fővárosunk nevezetesse- geit látogattuk meg. Nagyon régen vártunk már e jy ilyen kirándulásra. Minden nagyon szép volt. Másnap reggel egy külön autóbusz szállított el a me­zőgazdasági kiállításra. Ilyet még sohasem láttunk. Először a tejcsárdába mentünk, utá­na a pavilonokat tekintettük meg. Láttuk a Német Demok­ratikus Köztársaság és az Al­bán Köztársaság pavilonját is. A német pavilonban nagyon tetszett az ország kicsinyített mása. Az albán igen egy­szerű, de szép volt, Magyar- ország élelmiszeripara is ki­tett magáért Megnéztük . a magyar és külföldi állatállo­mány „büszkeségeit.1’ A harmadik nap a város különböző részein sétálgat­tunk. Délután rossz voit el­válni fővárosunktól, de élmé­nyekkel teli tértünk haza, s boldogan meséltük az itt­honiaknak a látottakat. Bencsura Katalin és Bíró Margit, Kápolna. Kétezer annyi rádióelőfizető Egerben. Az elmúlt 13 év alatt meg­kétszereződött a rádióelőfize­tők száma Egerben. Amíg 1944-ben 3676 rádióelőfizető volt, ez a szám 1958. első fe­lére 6960-ra szaporodott. A vezetékes rádiót 2110 házba vezették be. A városban mindezen kívül 16 televíziós készülék is van. Virágkosarak — exportra Az Egri Kötő Háziipari Szövetkezet kosárfonó részle­ge a negyedik negyedév fo­lyamán már exportra is ké­szít kosarakat. A budapesti Népművészeti Vállalat közve­títésével ezer darab nagy és ötszáz darab kis fali virág- kosarat készít. Versenyeznek a Mátrai Ásványbánya üzemei A Mátrai Ásványbánya üze­mei három kerületre vannak osztva: a felnémetire, istenme- zejire és a gyöngyössolymosi körzetre. Az 1956-ban indult folyamatos munkaverseny első szakaszát a felnémetiek nyer­ték és vitték el a vándorzász­lót, amit a mai napig is őriz­nek. A negyedévenként tartott kiértékeléskor 7—8000 forintot oszlanak ki a verseny győz­teseinek. A zászlót csak fél­éves eredmény után lehet el­nyerni. November 7-e előtt fokozódik a munkaverseny és jó eredményekre számítanak a bányaüzemeknél. * 30- ELKÉSZÜLT a kisvasút Szarvaskő—Almár között. A kisvasút átadása e hét végére várható. A vasút átadásával a bányászok munkahelyre való szállítása is könnyebbé válik. Eszperautó találkozó volt Egerben Október 4-én, a Hazafias Népfront és az egri Eszperantó Szakkör rendezésében Orszá­gos Eszperantó Találkozó volt Egerben. A találkozón az or­szág minden részéből részt vettek eszperantisták, több mint kétszázan, de voltak kül­földi vendégek is. A találkozó alkalmából az eszperantó-mozgalom fejlődé­sét bemutató kiállítás is nyílt Egerben. A posta alkalmi pos­tahivatalt állított fel és külön­leges bélyegzőt hasznait. Szombaton tartották meg a nvelvképességi vizsgákat is, amelyek során 19 eszperanti&ta felelt meg siekerrel a követel­ményeknek és kapott okleve­let. Másnap délelőtt a Pedagó­giai Főiskola dísztermében nagygyűlés volt, amelyen Baghy Gyula, az Országos Eszperantó Tanács elnöke tar­tott ünnepi beszédet. Beszédé­ben az eszperantó jelentőségét méltatta a békemozgalom te­kintetében, hangsúlyozván, hogy az eszperantó a béke gondolatának közös nyelvét je­lentheti és jelenti. Beszede után számos hozzászólás hang­zott el, majd felolvasták a ta­lálkozóra érkezett üdvözlete­ket. Igen megható volt az, hogy az egri úttörők mintegy 30 tagú küldöttsége magyar népdalokkal köszöntötte a ta­lálkozó részvevőit. A nagygyűlés után — délután — a találkozó részvevői meg­tekintették Eger nevezetessé­geit. A városnézés után az egyes eszperantó szakcsopor­tok munkaüléseket tartottak, amelyeken a mozgalom közös problémáit vitatták meg. A találkozó délután öt óra­kor zárult. Zakar János Lengyei vendégek jártak as atkári Micsurin Tsz-ben Az atkán Micsurin Terme­lőszövetkezetben is megkezd­ték a bőséges termés szürete­lését. Ebben az évben már az újtelepítésű szőlő terméséből is szüretelnek. A szorgos munka közben vendégei ér­keztek a szövetkezetnek: len­gyel küldöttség tekintette meg a szüreti munkát. A szövetkezetiek szívesen fo­gadták a kedves vendégeket, a látogatásról a Magyar Rádió és Televízió televízió-felvételt is készített. Negyvenhat millió forint a megye takarékbetét állománya Amíg 1954-ben kétmillió­százezer forint volt a megye takarékbetét állománya, ad­dig 1958. júliusában . 4'{J mil­lió forint • takarékbeté tet tar­tottak nyílván a megye taka- rékpénztáraibán. A takarékosság az életszín­vonal emelkedésének megbíz­ható fokmérője. Javul a ke­reset, . növekedik a jövedelmin és az emberek takarékbetét­ben helyezik el pénzük egy részét. A Hazafias Népfront járási titkárainak értekezlete Tegnap a Hazafias Népfront járási titkárai értekezletet tar­tottak Egerben. Az értekezle­ten Páti Jenő elvtárs, a me­gyei népfront-bizottság mun­katársa beszámolt a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak szombati üléséről. Második napirendi pontként a jelölő gyűlések, valamint a választások előkészületeinek tapasztalatait vitatták meg. flz ország hús- és zsfreHátásának további javításáról tárgyaltak a megyei állatforga'mi igazgatók és járási kirendeltségvezetök országos tanácskozásán Az élelmezésügyi miniszté­rium állatforgalmi vállalatai­nak megyei igazgatói, továbbá az állatfelvásárlás megyei és já­rási vezető szakemberei csü­törtökön országos tanácskozás­ra gyűltek egybe az EDOSZ székházában. Mihályi László, az Állatforgalmi Igazgatóság vezetője tartott beszámolót az állatfelvásárlás jelenlegi hely­zetéről, idei eredményeiről, valamint az ország hús- és zsírellátásának további javí­tását célzó tervezett intézke­désekről, soron következő fel­adatokról. Az eredményeket összegezve, elmondotta többek között, hogy a felvásárló vál­lalatok az idei első, második és harmadik hízott sertés és vágómarha-felvásárlási tervü­ket 103 százalékra, vágóborjú tervüket 122, vágóló tervüket 105, süldő- és malac-felvásár­lási tervüket pedig 129 száza­lékra teljesítettek. Az export­ra kerülő állatok felvásárlási tervét, a sertés kivételével. Meghalt a pápa VATIKAN (MTI) Mint a vatikáni rádió jelenti XIX Pius pápa 82 éves korában, október 9-én hajnali 3,52 óra­kor Cartel Gandolfó-i palo­tájában agyvérzés (apoplexia) következtében elhunyt. (MTI) magasan előirányzatuk felett teljesítették a vállalatok or­szágszerte. (MTI) Tegnap reggel a 22. szá­mú személyvonat, mely 6 óra 20 perckor indul Fü­zesabonyból, Nagytályára érve, középen kettészakadt. Mivel Nagytalya csak meg­álló, igy nem volt a hely­színen megfelelő szakem­ber, aki a hibát kijavította volna. Az idő azonban egyre sürgetett, tenni kellett va­lamit, hisz közelgett az el­lenvonat Eger felől és a Budapestre induló gyors is „verve" lett volna, ha sür­gősen nem segítenek a ba­jon. P álf alvi István moz­donyvezető és V i g h Mi­hály jegyvizsgáló gyorsan határozott és neki kezdtek a munkának. Megfeszített iramban hamarosan helyre hozták a hibát és a vonat zavartalanul folytathatta útját. Bátor helytállásukért és leleményességükért di­cséret illeti mindkettőjüket. SZIGETVARY

Next

/
Thumbnails
Contents