Népújság, 1958. október (13. évfolyam, 213-239. szám)

1958-10-05 / 217. szám

1958. október 5., vasárnap N E P C J S A G Pozitív panaszok * Az egyik ismerős mondja: „Érthetetlen egyes emberek állandó panaszködása. Tíz év­vel ezelőtt örültek, ha tudtak maguknak venni egy valami­revaló kabátot, most meg vá­lásainak, kifogásolnak, igé- nyeskednek. Nekik nem kell, csak francia-orrú cipő, francia szabású öltöny... Egyik most vett nemrégen egy használt Skoda-kocsit, . de most eladia és Moszkvicsot szeretne venni. A másiknak Pannónián jár az esze, nem is jó neki egy 125-ös Csepel.... S ha valami nincs ínyükre, nem kapják meg mindjárt, amit akarnak, pa­naszkodnak, szidnak mindent, mindenkit... Meg kell mondani az igazat: e felfogásnak — e helytelen fel­fogásnak — nem csupán isme­rősünk a. híve. Ezek az embe­rek, ha a növekvő emberi igé­nyekkel találkoznak —, ame­lyek egyben éppen a szocializ­mus építésének törvényszerű velejárói — ki is fejtik, s ha módjukban van, a „gyakorlat­ba is átültetik” eme nézeteket. A marxista politikai gazda­ságtan tanítja: az a társadal­mi fonna a fejlettebb, amely — fejlettebb technikai és egyéb körülmények között — az anyagi jávak nagyobb meny- nyiségét állítja elő. A szocia­lizmus — szemben a tőkés tár­sadalmi formával — ezt a fej­lettebb társadalmi formát je­lenti nálunk is. Idézzünk ennek bizonyítá­sára számokat? Ipari termelé­sünk ma már háromszorosa az 1938. évinek; a szocialista ipar termelése is többszöröse a húsz év előtti indexnek. Új gyárak, új városok épültek szerte az országban, az ország arculata teljesen újjáformáló- dott, megváltozott. Ez is, az is sokszor ismertetett, s így tu­dott adat. S világos dolog: ezekkel az óriási külső - anyagi — változásokkal együtt megváltoztak az emberek is; igényeik törvényszerűen ma­gasodtak. S jogosan is, hiszen mindazt, amit ma eredmények­nek könyvelhetünk el életünk minden terű Üdén, azt maguk a dolgozó emberek, munká­sok, parasztok, értelmiségiek — ki-ki a maga munkaterüle­tén. — teremtették meg. A dolgozó emberiek igénynö­vekedése tehát törvényszerű és jogos is. Természetesen itt nem a túlzó, követelőző, a lehetőségeket meghaladó igé­nyekről van szó. Világos dolog, hogy nem lehet. például má- ról-hónapra mindenkinek két­háromszobás, összkomfortos' la­kása, nem utazhatnak az em­berek nyakra-főre a Fekete- tengerre, vagy az olasz ten­gerpartra, s nem lehet senki­nek sem megszerezni — hogy túlozzunk is — mondjuk, az angol koronaékszerek leg­szebb, vagy akár legkisebb darabját... De azon belül, ami nekünk van, amit az ország nyújtani tud polgárainak — lehetnek és szükségesek is az igények. Lehetnek és — talán furcsának is tűnik — szüksé­gesek a panaszok is, ha vala­ki valamit nem saját hibájá­ból nem tud megvalósítani, vagy elérni. Egyet azonban mindjárt tisztáznunk kell itt: ezek a panaszok — pozitív előjelű pa­naszok. Mit jelent ez? Nagyon sokat. Elsősorban azt, hogy az a munkás, paraszt, vagy értel­miségi dolgozó, aki a múltban örült, ha dolgozhatott és ösz- szekuporgatott fillérjeiből, — pengőiből a legszükségesebbet meg tudta szerezni .saját ma­ga és családja fenntartásához — ma már úgy, olyan körül­mények között él, hogy pél­dául neki már nem jó a 125- ös Csepel, hanem Pannónia, vagy éppen a régi Skoda-kocsi helyett Moszkvics kell... És panaszkodik, ha rajta kívül­álló okok miatt igényét nem tudja kielégíteni. S még egyet, de ez már a becsületes, dolgozó fiatalokra vonatkozik: ezeknek a fiata­loknak már nem kellett a múlt rendszerben felnőniük és megismerkedni a nyomorral, a kilátástalan szegénységgel, ök már a szabad világban nőttek fel, sokkal, de sokkal jobb anyagi körülmények kö­zött, más szellemben — s eh­hez igazodott felfogásuk, Igé­nyességük is. Nem jó nekik a régimódi, olcsóbb ruha, hh- nem az új divat szerinti? — Rendben van, ha módjuk is van hozzá. Nos: van módja, de nem kap olyat, amilyet éppen szeretne, vagy egyelőre nincs. Panaszkodik. Joga van hozzá — s az illetékeseknek azt meg is kell hallgatni, s utána — a lehetőségekhez mér­ten — orvosolni is. Mindezek után feltesszük a kérdést: igazuk van-e azoknak, akik minderre értve „túlzott igényességről” beszélnek, amit valamilyen -úton-módon meg kellene szüntetni, mert ilyen, „panaszkodó” emberekkel nem lehet a szocializmust építeni. Bizony nincs igazuk! S ve­lük szemben azoknak kell iga­zat adni, akik rendesen, be­csületesen elvégzett munkájuk gyümölcséből többet, szebbet, s jobbat akarnak maguknak, s panaszkodnak, ha az ismert lehetőségeken belül ezt nem tudják megvalósítani. Mert ezeknek az embereknek a pa­naszai ilyen értelemben jogo­sak — s talán ez is furcsának tűnik: azt az utat dicsérik, amelyen a múlt szegénységé­ből a felszabadulás után ke­zük munkája nyomán és an­nak eredményeként mind má­ig eljutottunk. De álljunk meg egy szóra! — s állapítsuk meg: vannak negatív előjelű panaszok is. Túlzott igények, követelőzé- sek. Egyrészt azok részéről, akiknek igényei — anyagi helyzetük folytán — túlszár­nyalják az adott lehetősége­ket. Másrészt: azok részéről, akiknek egyébként sem jó semmi, amit a népi állam tud nyújtani és biztosítani, akik célzatos rosszindulattal pa­naszkodnak, s próbálják így kifejezésre juttatni „bírálatu­kat”. Akár egyikről, akár má­sikról van itt szó, — megfe­lelő eszközökkel — ezekkel szemben valóban fel kell lép­ni. Azt raondtuk: megfelelő eszközökkel! A túlzott igényű, de nem ellenséges szándékú emberekkel szemben mindig használ a meggyőző, felvilá­gosító szó. Akik pedig rend­zavarásból, ellenséges érzület­tel, ilyen szándékú fondorlat­tal panaszkodnak — nos. ezekkel tudunk mi keményebb hangon is szólni. Látva hároméves tervünket' minden előirányzata, orszá­gunk, népünk, gazdagodását, előrehaladását, életünk továb­bi felemelkedését szolgálja. Nem túlzó, nem szemet káp­ráztató, hanem nagyon is reá­lis alapokon nyugvó terv ez — amely adottságainknak és le­hetőségeinknek megfelelően — sok, ma még élő problémát, gondot old majd meg. közöttük sok-sok ilyen „pozitív” pa­naszt is orvosol. De tudja ezt minden becsületes dolgozó ember, s ez tükröződik a terv eddigi végrehajtásának ered­ményeiben is. Dolgozunk, dolgozni akarunk — s ez azt jelenti, hogy egyre szebben és jobban tudunk és akarunk élni ebben az ország­ban. Mert ez az a munka — amellyel el tudunk majd jutni a napsütötte csúcsokig. DÉR FERENC Az ifjúság ünnepe (íolytatás az 1. oldalról) A kulturális seregszemlén nagv sikerrel szerepeltek a Hevesi Háziipari Szövetkezet táncosai is. Sok ezer em­ber nézte végig a szüreti fel­vonulást. Az if­jú korosztály nagyszerűen szórakozott, s nekik különö­sen ez a sza­márháton lo­vagló vidám ember tetszett legjobban. Ny ere menybe tetkiinyrek sorsolása Egerben 1849.. október 6-án j Aradon Haynau és pribék­jei a magyar nép szent vérét meggyalázva, véres kézzel ol­tották ki a tizenhárom ma­gyar tábornok, a szabadság- harcos, dicsőséges honvéd­sereg tábornokainak az éle­tet. Holnap 109 éve, hogy a tizenhárom feledhetetlen hős katona mártírhalált halt a magyar nép szabadságáért és függetlenségéért. Amíg éltek minden tettük­kel az elnyomó, a magyar nép függetlenségét földre tipró Habsburg-monarchia ellen vezették haláltól nem félő katonáikat, ak'k a haza hívó szavára életüket sem voltak restek feláldozni sza­badságharcuk oltárára. Amíg éllek ezek a tábornokok, em­berek voltak, más és más tu­lajdonsággal, hőmérséklettel bírtak, de a. magyar nép igaz ügyéért vívott harcuk, már­tírhaláluk egy fogalomra forrasztotta össze tizenhár­muk nevét. Török Ignác, Kiss Ernő, Knézich Károly, Dam- ■ janich György és* a többiek, akiknek nevét az emberi ész már majd elfeledte, — kegye­lettel, meghajtott zászlóval és fejjel emlékezünk, amikor ajkunkon kiejtjük: aradi ti­zenhárom hős tábornok. Október 6. a megemlékezés napja, hiszen haláluk óta már több mint száz év telt el, — már egy újabb század köze­pében járunk, — új század lapjai íródnak, de történel­münkben azóta újabb és újabb gyászok születtek, újabb hősök és újabb mártí- rck jegyezték be nevüket tör­ténelmünk sárguló, sok vi­hartól megfakult lapjaira, a Horthy-rendszcr alatt is. Az ő vérük szintén a magyar nép szabadságáért hullt el, akik a magyar nép felemel­kedéséért harcoltak, akikre október 6-án szintén emlé­kezni kell! Nemzetünk, amelynek nap­jait ma a szocializmus fel­építésének munkája tölti be. napi munkája, gondja közt évközben felejt, de minden év október 6-án megkondítja a megemlékezés harangját és a hősökre, a mártírjaira emlékezik...- NOVAJON négy alka­lommal tartottak oktatást a választási munkák lebonyo­lításában részvevő dolgozók­nak. Az oktatáson Milkó István, az egri járási ta­nács művelődésügyi csoport- vezetője tartott előadást. A nyeremény betétkönyv-tu­lajdonosok nagy érdeklődéssel várják a III. negyedévi orszá­ga? sorsolást, melyet az OTP Egerben, a városi tanács nagy­termében, október 8-án, szer­dán délután 5 órakor tart meg. A megyében 13 533, Eger vá­rosban 4614 nyereménybetét­könyv tulajdonos van érdekel­ve a sorsolásban. A sorsolás nyilvános, azon mindenki díjtalanul részt ve­het. A sorsolás alkalmával a je­lenlevők szórakoztatására bu­dapesti művészek nívós műsort adnak. A Nagy Októberi Szocia- ^ lista Forradalom szel­leme 1917. novembere után sem szűnt meg hatni a ma­gyar dolgozó tömegekre, sőt egyre nagyobb hatást váltott ki. Az ipari munkásság mind szélesebb rétegében vált tu­datossá annak a felismerése, hogy a magyarországi szocia­lista vezetők nem Képviselik valóban a munkásság érdeke­it, s legöntudatasabb részük szembefordulva a hivatalos pártvezetéssel, az önálló poli­tikai cselekvés útjára lépett, így jönnek létre a különböző antimilitarista csoportok, ame­lyek főleg háborúellenes röp­lapok segítségével igyekeznek ellenállást kialakítani. Ilyen csoport alakult a Ga- lilei-kör egyes baloldali tagjai­ból Korvin Ottó, Ducinska Ilo_ na, Sallai Imre vezetésével. Tagjai főleg diákok és fiatal értelmiségiek voltak, s ők ala­kulták' először illegális szerve­zetté. Antimilitarista röpirato- kat gyártottak és csempésztek a frontra és a hadikórházak­ba a katonák közé. Megalakult a háború ellenes írók csoport­ja is Kassák Lajossal és Rom­ját Aladárral az élén. Ez a csoport szépirodalmi síkon igyekezett háborúeüenes né­zetéit propagálni, s előbb a „Ma”, majd a „Tett” c. la­pot adták ki. A háborúeüenes munkáscsoport vezetését és szervezését Mosolygó Antal repülőgépgyári munKás végez­te. s később ez a csoport igen nagy jelentőségre tett szert. Még egy jélentős csoportosu­lás volt. az úgynevezett Gyár­közi Bizottság, mely számos üzem munkásait és mérnökeit fogta át. Mindezek a csopor­tok többé-kevésbé Szabó Er­vin’ befolyása és irányítása alatt álltak. A pusztán agitativ munkán túlmenőleg a szocialista for­radalom „kisugárzása“ mutat­kozott a munkásság sztrájK- mozgal mának a fejlődésében is. 1918. elejétől olyan tűz­hányó tetején billeget, az Osztrák—Magyar Monarchia, melynek kitörése bármelyik pillanatban várható volt, s amely már előre remegtette a földet. 1918. január 13-án, számos budapesti nagyüzem­ben népgyűlést hívtak össze. Ezeken a gyűléseken a balol­dali Gyárközi Bizottság ja­vaslatára általában olyan ha­tározati javaslatot fogadtak el a jelenlevők, amely tulaj­donképpen bizalmatlansági in­dítvány volt a szociáldemok­rata párt vezetőséggel szem­ben. A javaslat kimondotta, hogy annak érdekében, hogy „az osztályharc minden lehet­séges eszközét megalkuvás és félelem nélkül felhasználó szocialista pártpolitika váljék végre lehetővé,” azonnal meg­alakítandó a Budapesti Mun­kástanács ... a pártvezetőség minden ténykedéséért a Bu­dapesti Munkástanácsnak fe­lelős legyen és tartozik min­denkor a Munkástanács poli­tikájának megfelelően eljárni. Ez nyílt kihívás volt a párt­vezetőséggel szemben és egye­lőre a tömeghangulatot figye­lembe véve nem is tudta visz- szautasítani. Az események ugyanis csakhamar tovább fejlődtek. A szovjet kormány béke- ^ ajánlata és a magyar dolgozó tömegek békevágya 1917 decemberében tárgyaló asztalhoz kényszerítette a monarchia hadvezetőségét. Az osztrák—magyar imperialisla vezetők azonban újabb zsaro­lásra, területszerzésre akarták felhasználni a szovjet ország szorult helyzetét. A magyar és osztrák dolgozók ezen fel­„Hunniában valami készül“ háborodva január 18-án álta­lános sztrájkba kezdtek, mely­nek jelszavai: „Békét! Ke­nyeret! Éljen az orosz forra­dalom!” voltak. A kormány nagy mennyiségű katonaságot összpontosított Pesten, de a szociáldemokrata vezetőség is mindent megtett, hogy véget vessen az egyre forradalmib­bá váló mozgalomnak. Ekkor Wekerle miniszterelnök, hogy a népmozgalmat leszerelje, a szociáldemokrata vezetők ja­vaslatára nyilatkozatot tett, hogy a magyar kormány a békekötést nem fogja terület- szerzésre felhasználni, a ré­gen vajúdó választójogi tör­vényjavaslatot pedig tető alá hozza. Erre hivatkozva január 21- én a pártvezetőség beszüntet­te a sztrájkot. Ekkor azonban olyan dolog történt, ami a magyar munkásmozgalom tör­ténetében addig még nem for­dult elő. A pártvezetőség ha­tározata ellenére számos bu­dapesti nagyüzem munkássá­ga, a baloldali vezetők hatá­sa alatt tovább folytatta a sztrájkot. Ez végeredményben bizalmatlanságot jelentett a pártvezetőséggel szemben, s a párt vezetőség le is mondott, majd február 9-re, mikor már úgy érezték, hogy némileg is­mét megerősödtek, rendkívüli pártkongresszust hívtak össze. Bár ezen a pártvezetéséinek sikerült a baloldalt eltávolí­tani, mégis azoknak a mun­kásoknak lett igazuk, akik a sztrájk továbbfolytatása mel­lett foglallak: állást,' mert az általános választójogból nem lett semmi, Wekerle az or­szággyűlés Tigza-párti többsé­gére támaszkodva elszabotál­ta. rT' avasszal a sztrájkmoz- 1 galmak tovább folyta­tódtak. Márciusban és május­ban nagy sztrájkharc folyt az Osztrák—Magyar Államvasút­társaság resicabányai gyárai­ban, amelyben mintegy 8009 ember vett részt. A sztrájk azért tört ki, mert az üzem katonai parancsnoka büntetés­ből 35 embert bevonultatott katonának. Június 11-én 4000 tatabányai bányász lépett sztrájkba hasonló okok miatt. A sztrájk annak ellenére, hogy a katonai parancsnokság százával vonultatta be a bá­nyászokat, 11 napig tartott és igen nagy kiesést okozott a széntermelésben. Az 1918-as év háború-elle­nes megmozdulásai között a januári tömegsztrájk mellett a legjelentősebb helyet a MÄV- gépgyárból kiinduló júniusi általános sztrájk foglalja el. A sztrájk kirobbanó oka a következő volt: Június 19-én az öntőműhely segédmunká­sai bérkövetelés miatt sztrájk­ba léptek. Csakhamar csatla­koztak hozzájuk az üzem töb­bi dolgozói is, s az így egybe­gyűlt tömeg a váüala'i iroda elé vonult, hogy követelései­ket az üzem vezelői elé tar­ják. Az üzem területén lev'i csendőrség előbb puskatussal próbálta szétverni az egybe­gyűlteket, majd midőn ez nem sikerült, a tömeg közé lőttek. A sortűz következétben négy munkás azonnal meghalt, 19 pedig súlyosan megsebesült. A MÁV-gépgyári sortüz híre futótűzként ter­jedt" el a pesti üzemek között és délután már a legtöbb üzem munkássága beszüntette a munkát. A kormány azon­nal letiltotta az összes újsá­goknál a hír közzé tételét és fokozott ellenőrzés alá vették a távi ró és távbeszélő forgal­mat is. Ennek ellenére más­nap már számos vidéki üzem munkássága is sztrájkba lé­iéit és kiterjedt a sztrájk az összes vasúti műhelyekre é’s fűtőházakra is. A kormány felhívta a munkásokat a sztrájk azonnali beszüntetésé­re, ellenkező esetben felmon­dással és katonai szolgálatra való behívással fenyegetőzött. Nagyszámú fegyveres erőt összpontosítottak Pesten, és megtorló intézkedéseket foga­natosítottak a munkássajtó és a munkásegyesületek ellen. A sztrájk mindennek elle­nére június 20-tóÍ június 27- ig tartott, és csak erőszakkal, megfélemlítéssel, s a vasuta­sok katonai behívásával sike­rült a sztrájkolok erejét meg­törni. A júniusi általános sztrák lefolytatásával azonban a nyugodt állapotok nem tér­tek vissza, sőt a lázongások, sztrájkok, megmozdulások szinte állandósultak. A dolgo­zó osztályok helyzete már kez­dett elviselhe tétlenné válni, de az uralkodó osztályok ke­zéből is egyre jobban kicsú­szott a vezetés. Kezdtek cső­döt mond api .azok a jól be­vált eszközök, amelyekkel ed­dig a dolgozó oztályokat ural­muk alatt tartották. A kormány a munkásság elégedetlenségének növekedé­sére a terror fokozásával akart válaszolni. A minisztet- tanács 1918. augusztus 31—i ülésén elhatározta a csendőr­ség létszámának több mint 50 százalékos emelését, s ennek a felemelt számú csendőrség- nek nagyarányú, mintegy 70 százalékos fizetésemelését. A tervezet szerint mintegy 300 új, különböző hatáskörű csendőrparancsnokságot állí­tottak volna fel. Természete­sen ez igen nagy újabb ter­heket jelentett a már amúgy is csőd szélén levő államház­tartásnak. Amint azonban Wekerle a minisztertanács ülésén kifejtette, a csendőrség „kellő számra való feleme­lése oly elsőrendű államérdek, hogy azzal szemben minden ál­dozat elenyésző.1’ Nyilvánvaló, hogy a csendőrség ilyen nagy­arányú felemelése a forrada­lom megelőzését kívánta vol­na szolgálni. Ugyanezt céloz­ták a katonai fegyelmet fenn­tartani igyekvő halálos íté­letek is, amelyeket ebben az időszakban egyre gyakrabban osztottak. forradalom megakadá­lyozása céljából nevezi ki a kormány október 26-án a kegyetlenségéről híres Lu- kachich tábornokot Budapest parancsnokává és hasonló célból akarják József főher­ceget diktátorrá kikiáltani. Erre azonban már nem került sor: a forradalom elsöpörte a terveket és a tervezőket is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents