Népújság, 1958. október (13. évfolyam, 213-239. szám)

1958-10-22 / 231. szám

4 NÉPÚJSÁG 1958. október 22., szerda Egy hangverseny margójára... ÖRÖMMEL ÜDVÖZÖLJÜK az egri Nőtanács nagyzenekari hangverseny-sorozatát. Mint a falragaszok is hirdetik, négy hangversenynek lehetünk a té­len hallgatói. Az Országos Filharmónia élvonalbeli művé­szekkel igyekszik valóban mű­vészi élményt nyújtani a ko­moly zene híveinek. Nem ki­sebb nevek szerepelnek a mű­soron. mint Fischer Annie, Má*yás Mária, Garay György szólóművészek, a jóhírű mis­kolci és budapesti Filharmó­niai zenekar kíséretében, Ru- bányi és Lukács Miklós ve­zényletével, Műsoruk minden­kihez szól, mert ad klasszikus zenét, finom csemegét tartogat a romantikusokból, de kielé­gíti az opera-szeretőket is. Első hangversenyük hétfőn este zajlott le, amelynek szép­számú közönsége volt.^ (80—90 százalékos ház). A műsor el­ső számában Erkel: „Ünnepi nyitány”-át hallottuk, a mis­kolci Liszt Ferenc Filharmo­nikus zenekar tolmácsolásá­ban, Rubányi Vilmos vezény­letével. Erkel ezt a művét a Nemzeti Színház 50. éves fenn­állásának évfordulójára írta. Különben egyetlen önálló szim­fonikus műve és a mester érett korának késői alkotása. (1887.) A nyitányban a „Szózat” kez­dőhangjai is megszólalnak, majd idéz a Himnusz dalla­mából, először halkan, majd szenvedélyesen az egész ze­nekaron, míg az érzelmek ha­talmas áradata gyors résszel fejeződik be. Az egyre jobban összekovácsolódó miskolci Fil­harmonikusok egységes és fi­nom hanghatással, a zenei ef­fektusok művészi tolmácsolá­sával, nemkülönben Rubányi határozott, és mégis átélt mu­zikalitástól fűtött vezényleté­vel már az első számban ha­talmas sikert arattak. LISZT: Á-DUR zongoraver­senyét Bodonyi Anikó buda­pesti zongoraművésztől hallot­tuk, akinek teljes mértékben sikerült kontaktust kiépíteni a zenekarral, nemcsak beil­leszkedni, hanem szólamának jellege szerint vezetni és az oroszlánrészt kivívni a mű zenei megoldásában. Lisztnél a zongajg&zólam virtoúz, káp­rázatos csillogású és merészen szárnyaló gondolatok, mélyér­telmű lírai vallomások hordo­zója. A virtuozitás és költőiség Lisztnél szervesen egészítik ki egymást. Az Á-dur koncertet a gyengébb lírai bensőség, a szelíden árnyalt tónusok jel­lemzik. Ebben Liszt befelé, a lélek mélységei felé fordul. A tételek körvonalát csak a hangulati jelleg változása mu­tatja, s itt az egytémájúság még jobban előtérbe lép és a zongoraszóló is szervezetteb­ben épül be a zenekarba. Ezt élte át Bodonyi Anikó is és csillogó művészetével ezt nyúj­totta nekünk, amit a zenekar méltó keretbe foglalt. Külöm ben ez a versenymű megfor­málásában, felépítésében' is tökéletesebb és maga Liszt is többre tartotta első „Esz-dur” hangversenyénél. Schubert dallamaiban tovább élnek az osztrák falvak me­lódiái és a bécsi utca váro­sias népdalai. Előtte világító példaként állanak a nagy klasszikus mesterek, de ő a romantikus művész forradal- miságával új muzsikát keres, amely tovább fejleszti nagy elődeinek alkotásait. A népi muzsika és Schubert dallamvi­lága között a határvonal elmo­sódik és ez a legnagyobb dicső­ség, melyet zeneköltő valaha is elérhet. A ma esti hangverse­nyen Schuberttól a VIII. az úgynevezett Befejezetlen (h- moll) szimfóniát hallottuk. Ez a legnépszerűbb zenekari mű­ve, amely hat évvel halála előtt keletkezett ugyan, de be­mutatására csak 37 évvel a szerző halála után került sor. SCHUBERT KÉT tételt tel­jesen befejezett, s a harmadik tételből azonban csak kilenc taktust vázolt fel. S hogy mi­ért hagyta abba művét, a mai napig sem derült ki. A szerző legmélyebb gondolatát, mint főtémát, mesterien szó­laltatták meg a cselló lágy hangját, szívbemarkoló s schu- berti dallamvezetéssel. Úgy éreztük a miskolci Filharmo­nikusok játékából, hogy a ha- lált-sejtő zeneköltő fájdalma énekelt a melódiában. A má­sodik tételben a gyermekkor hangjai csendülték fel, az el­múlt verőfényes napok, ame­lyeket a szerző most új életre kelt. Mindezeket leheletfinom és tökéletes technikai megala­pozottsággal kaptuk a vonó­soktól. A műsor utolsó számában Weber: „Bűvös vadász” nyitá­nyában a zenekül lő képzelete az é!et regényes tájait keresi fel és zenéjében tovább zeng, él a német népdal, a vadá­szok, a parasztok, mesemondók dala. Weber a nyitányában megeleveníti előttünk a va­dászt, amit a kürtök hangha­tása hűen jellemez. Bemutat­ja a dalmű főszereplőjét, és azokat az alvilági hatalmakat, amelyekkel szövetkezik, hogy kedvesét, Agatát elnyerje. A zenekar jó képességét és ala­pos felkészültségét ügyesen fogta össze az agilis és tem­peramentumos Rubányi Vilmos karnagy és művészi interpre­tálásuk nyomán szinte átéltük az egész Weber-daljáték cse­lekményét. A NAGYSZÁMÚ közönség hatalmas tapssal jutalmazta a nagyzenekari hangversenyt, művészi élményben volt ré­sze és egyben azt is igazolta, hogy szereti a komoly zenét. Korsós Nándor Horváth János nyolcvan éves Ülést tartott as egri járási Hazafias Népfront-bizottság Az egri járás Hazafias N é p f r o n t-bizottság tegnap ülést tartott. Az ülésen Jenei János, a járási népfront-bizott­ság titkára beszámolt az el­nökség eddig végzett munká­járól, s előterjesztette a járási tanácstagokra vonatkozó jelö­lések elfogadását. Az ülésen a bizottság tagjai részéről több hasznos javaslat hangzott el. Valamennyien arról szóltak, hogy a Hazafias Népfront­bizottság tagjai az elkövetke­zendő időben az újonnan vá­lasztott tanácstagoknak na­gyobb segítséget adjanak az állampolgári feladatuk teljesí­tésében. A bizottság egyhangúlag csatlakozott az országoc tanács választási felhívásához. fíC EGRI VÖRÖS CSILLAG Feleségem a sztár EGRI BRÖDY Múló évek GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Csendes Don (I. rész) GYÖNGYÖSI PUSKIN Üjéyi áldozat HATVANI VÖRÖS CSILLAG Till Ulenspiegel HATVANI KOSSUTH özönvíz előtt FÜZESABONY Nyomok a hóban PÉTERVASARA Két színésznő egy szerep HEVES Két anya EGRI BÉKE Llssy műsora: Egerben este tél 8 órakor: Szabad szél (Bérletszünet) Mátranovákon este 7 órakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül Hatvan város anyahőnpvéből Születtek: Rafael János, Balog Ferenc, Mészáros László, Kátai László, Tihanyi Éva, Szabó Szilvia. Nagy Erzsébet, Tóth Zoltán Lász­ló, Tatai Tibor, Fain József, Pilisi Mária, Bakos Ildikó. Házasságot kötöttek: Nagy Lász­ló és Kiss Anna, Berki Antal és Varga Julianna, Dajkó György és Szamosvölgyi Anna, Bártfai la jós András és Korma EteLka, Pesti Mihály és Szalatnai Valéria Ida, Tóth Péter és Kovács Erzsébet. 1958. október 22, szerda: 1883-ban született Jacobi Viktor zeneszerző. 1950-ben voltak az első tanács­választások Magyarországon. 1833-ban született D. Sz. Moor íOrlov) szovjet festőművész. V Névnap C? Ne feledjük, csütörtökön: GYÖNGYIKE Itinsf — SZERDÁN „háziasszony nagygyűlést” rendeznek Pá­rádon, ahol Fehér Istvánná, az egri városi Nőtanács tit­kára tart beszámolót.- NÖGYÜLÉST TARTOT­TAK a Gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyár asszonyai a napokban. A gyűlésen Horváth Nándorné, a Megyei Nőtanács titkára tartott előadást a nők helyzetéről. — PÁRÁDON is befeje­ződtek a választási jelölőgyű­lések. A választók 27 régi és 12 új tanácstagot jelöltek a Hazafias Népfront listájára.- 200 ANYAJUHOT vásá­rolt a napokban a halmajugrai Béke Termelőszövetkezet. A szövetkezet a 3004-es kormány- határozatban biztosított ked­vezménnyel vásárolta meg az állományt. — CSÜTÖRTÖKÖN este 6 órakor a 19. század realista festészetéről tart előadást Gergely Pál festőművész, a Pedagógiai Főiskola II. em. 65. sz. termében.- JÓL SIKERÜLT szüreti bált rendezett a Vámosgyörki Nőtanács. A jövedelemből ren­dezik majd meg a gyermekek részére a télapó-ünnepélyt. — NOVEMBER 7-i ünnep­ségekre a Szovjet Pionír Szö­vetségtől 8 szovjet pionír lá­togat megyénkbe. A szovjet pionírok három napig lesz- nek a Heves megyei úttörők vendégei.- 120 KILÓ MŰTRÁGYÁT használtak fel az idén holdan­ként a kisnánai Hunyadi Ter­melőszövetkezet tagjai. A szö­vetkezet így jelentős visszaté­rítést kap a műtrágya árából. Helyreigazítás. Tegnapi szá­munkban, az 5. oldalon, a „Megyénk fejlődése számok­ban” cím tévesen jelent meg. Helyesen: „Eger fejlődése szá­mokban” értendő. HA VALAKI állandóan fi­gyeli, szemmel tartja iroda­lomtudományunk fejlődését, olvassa az idevonatkozó szak- folyóiratokat — elsősorban az irodalomtörténetet — valami érdekes, szép dologra buk­kanhat. Irodalomtudomá­nyunk legnagyobb élő meste­rét, a 80 éves Horváth Jánost ünnepli az ország valamennyi irodalmi szakembere. Egykori tanítványok, akik ma az ő nyomdokain járva fejlesztik tovább irodalomtudományun­kat — javarészt egyetemi ka­tedrákon — emlékeznek hálá­val, tisztelettel, rajongó sze­retettel egykori mesterükre, az agg tudósra. Arra a tudós­ra, akinek nevét, munkássá­gát meg kell becsülni, mert ezt kívánja a szeretet és tisz­telet. amelyet ő évtizedek so­rán fáradhatatlan munkájával magának kiérdemelt. És né­pünk, államunk meg is be­csüli őt. Sokan ismerik a ma­gyar vers ritmüsáról írott könyvét, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia jelen­tetett meg; 1956-ban megje­lent Tanulmányok című kö­tetét, amely egykori egyete­mi előadásainak gyűjteményét is magában foglalja, s amely­ben csalódtak Barta János szavaival élve „azok, akik benne a húszas évek fogalmai szerinti .szellemtörténészt’ vártak..vagy hatalmas, már a felszabadulás után írott, először 1953-ban, majd később 1957-ben a Gondolat Kiadónál megjelent: A refor­máció jegyében című, rend­szerező munkáját, amelynél nagyobb irodalomtörténeti komplexum az utóbbi évek­ben csak kevés látott napvi­lágot, és amely — mint a mester maga is írja a könyv második kiadásának jegyzetei­ben — közvetlen folytatása korábbi másik nagyszerű mun­kájának, amelyet így ismer az olvasóközönség: Az irodal­mi műveltség megoszlása. DE LÁSSUNK valamit az életpályából is, amelynek je­lentős részét az egyetemi ka­tedrán töltötte, s amely élet­pálya nem volt küzdelem nélküli. 1923-ban került az egye­temre eléggé kemény küzde­lem után, mivel Rledl halála után Császár Elemér került a tanszékre. 1923-ban is csak úgy vált lehetségessé Horváth János egyetemi tanárrá való kinevezése, hogy Beöthy Zsolt halála után Négyesy; önként ment át az esztétikai tanszék­re, s az irodalomtörténeti tan­széken betöltött állásáról le­mondott Horváth János javá­ra. A harc azonban nem szűnt meg ezután sem. Nem szűnt meg, mert Császár Elemér feladatának tartotta küzdeni egy olyan ember ellen, — még ha az maga Horváth Já­nos is, — aki barátja volt egy Négyesjmek, aki 1923-ban az Egyetemes Phüoligiai Köz­lönyben rámutat az addig 1 igyondicsért Pintér-kötetek esztétikai sekélységéré, kon­cepciótlanságára. Az egyetemen halad az idő, egyik év telik a másik után, ;s egymás után távoznak ta­nítványai, akik szétszéledtek az országban, s középiskolai katedráktól igazgatók, főigaz­gatók, felügyelők és érettségi elnökök túljutni nem akaró konoksagával küzdve hirdet­ték, tanították azt, aminek ők a szélesebb nyilvánosságot meg­előzve már részeseivé, tanúi­vá lettek: Horváth János új­szempontú irbdalmj szintézi­sét. S ez a szintézis nemcsak a katedrán, az egyetemi hall­gatóság előtt fejlődik, alakul, hanem könyvalakban, korsza­kokat átfogó munkává széle­sedve kerül az olvasóközönség kezébe. Elég, ha megemlítjük őket: A magyar irodalmi né­piesség Faluditól—Petőfiig. Az irodalmi műveltség meg­oszlása. stb. Folytatása ez az egvkcr nagy viharokat keltett Petőfi tanulmánynak. DE NÉZZÜK, honnan indult el a mester, kik voltak ösz­tönzői, példaképei, akik mun­kásságukkal, személyükkel hatással lehettek az egykori fiatal magyar tudósjelöltre? Pályája akkor kezdődik, amikor már egész Európa kiáb­rándult — filozófia és iroda­lom egyaránt — a pozitiviz­musból. $ egy „emberibb, mé­lyebb. igazibb világképet ke­resnek.” Párizsi tartózkodása alatt (az École Normale Supe- rieurben volt) olyanokat látha­tott. mint Barres, Bergson, Bourget, Francé, Gid, s él még Zola és Verlaine Is. valamint Brunetiere, akinek hadjárata a naturalizmus ellen bizonyá­ra hatással volt rá. De nyomot hagyhatott benne az angolok propagálta eszményítő realiz­mus is. Magyarországon pedig előbb Gyulai Pált hallgatta, akinek köszönhető volt Petőfi, Arany és Kemény Zsigmond életművének eszménnyé, ideál­lá emelése. Mindezeken kívül van mun­kásságának egy-két olyan moz­gatóere je, amelyek nem kis mértékben tették maradandó* vá életművét. így többek kö­zött a tények, a lényeg kutatá­sa, valamint a szintézisre való törekvés, a rendszerezés. Ez ér­vényesült, sőt. több ennél: dia­dalra jut egész életművében, abban az életműben, amelynek — amint Barta János mondja „...ha kidolgozása még nincs lezárva, annyira kerek és ön­magában nyugvó egész, hogy — mint az ilyen életműveket általában — közvetlenül foly­tatni nem lehet.” ÉS MOST befejezésként még néhány szót. Tanítványai nagyrészt ma is élnek, s akti­van dolgoznak. Ki itt. ki ott, az egyetemi katedrákon, vagy középiskolákban, de dolgoznak és az ő tanítványaiként dol­goznak, akik hálával, tisztelet­tel, szeretettel emlékeznek rá, úgy, mint Bsfrta János, aki az én kedves professzorom volt, s akiről én is elmondhatnám, amit ő mond Horváth János­ról. hogy „mégis csak” az ő ta­nítványa vagyok, és ha módom volna még egyszer nekiindulni, kezdeni megint csak őnála sze­retném.” Az Irodalomtörténetben meg- jelent méltatások nyomán: LÖKÜS ISTVÁN tanár, a TIT Irodalmi szakosztályának tagja. felelő ésszerű választék mel­let, a szükséges fehérjemeny- nyiséget amúgy is magához veszi. Egy ideig az volt a felfo­gás, hogy a túlzott fehérje­fogyasztás káros hatású. Tar. Kraut professzor, a dortmun- di „Max Planck” Táplálko« zás-fiziológiai Intézet igazgat tója az 1957. évi nemze köz? egészségügyi kongresszuson tartott előadásában cáfolt! ezt a nézetet A szellemi munkás mindig ügyeljen arra, hogy bőséges fehérjefogyasztás mellett, ke­vés zsiradékot vegyen magá­hoz. Igen fontos, hogy étele­ink tartalmazzák azokat a vitaminokat és ásványi anya­gokat is, amelyek a tápanya­gokat felbontják, s szerveze­tünk számára hasznosítják. De miután a szervezet vita­minszükséglete -em növek­szik arányosan a megnöveke­dett kalóriaszükséglettel, a vi­taminszükséglet szellemi és fi­zikai munkásoknál körülbelül azonos. Mit egyék a szellemi, mit a testi munkás? < A szellemi és a fizikai dolgo­zók fehérjeszükséglete körül- Sbelül azonos. Ennek az ama- <gyarázata, hogy a fehérje, <mint energiaszállító, kevésbé <fontos szerepet tölt be, inkább <a test állományának felépíté­siét, illetőleg fenntartását szol- egálja. Szellemi dolgozóknak <egy testsúly-kilogrammra szá- <mítva naponta 1 gramm, ne- <héz fizikai munkásoknak kb. ti ,2 gramm fehérjére van tszüksége. A fehérjehiány ^csökkenti a teljesítőképessé- sget, ami elsősorban az emlé- skezőtehetség és összpontosító sképesség csökkenésében jut Skifejezésre. Ezért fontos a Sszel lemi munkásnál, hogv > összkalória-szükségletének Mnapi 2400 kalória) fedezése ^során a fehérjedús tápláléko­dat, pl. húst, halat, sajtot, te- >jet, — a zsírral szemben >előnyben részesítse. Az ilyen >étkezés megóvja attól, hogy Sfehérjetartalékait legyen ^kénytelen igénybe venni. Ha fizikai dolgozó az áltaia ^szükségelt napi 3600—4500 ka­lóriát elfogyasztja, úgy meg­,wwwwvwww w vwwww» — — — - ­lenne veled, ha magadra hagy­nálak?! — és fürge ujjakkal percek alatt összerakja a mo­tort. Teheti, — autószerelő Salgó­tarjánban, a férje pedig pék. Nem csoda, ha sütésen járt az esze! ★ Ketten ülnek a sziklán, a kékesi kilátótorony alatt. Már nem a legfiatalabbak, de ar­cukon a későn megtalált igazi boldogság békéje árad. Nem beszélgetnek. Kéz a kézben, nézik a fenséges tájat. Hull az őszi levél, s az őszülő halán- tékú férfi élettől fáradt arcán helyt talált a mosoly, a derű. Nagyon távolról szűrődik a kirándulók lármája. Én moc­canni se merek, annyira meg­indított a két ember — szinte földtől elvált boldogsága. És miritha mondanák: — Szeretlek. S ha rámnézel, látod, hogy ezt nem egy gye­rekember mondja neked, ha­nem valaki, aki végre egy kis jót is szeretne ‘érni az életé­ben — fogja két kezébe az asz- szonya kezét. — Tudom, érzem, és ígérem, valóra váltom a boldogságo­dat. Egy aranyló levél hullt az összefogott két kézre, és szinte egyszerre nyitották ki a te­nyerüket. hogy az ósz késő üzenetét felfogják jövendő éle­tük zálogául. (A, É.) fizetnénk ezt a málnát, mer megy a buszunk! — besöpri a visszajáró aprót, majd komó­tosan elindul — vissza. ★ — Hát ez besült! — állapítja meg a fiatal férj a partoldal­ban leállt motorjáról. — Jaj! Mert még ehhez sem értesz! — kesereg a babaarcú asszonyka. — Hát mi lesz! Mi lenne! Megcsinálom! — Na ne mondd! — húzza a szót az asszony. — Hát alig ér­tesz hozzá. — Menj, ülj le, és ha kész, akkor szólok! — És mire üljek? — teszi csípőre a kezét az asszony. — ... A pokrócra! — Igen? Amit otthonhagy­tál? Tudd meg, hogy hazame­gyek a busszal, te meg csinálj, amit akarsz! — Jó, csak hagyd már abba! — Szegény férj már nyakig ko­szos, olajos, sáros, az asszony­kának meg nem akad el a sza­va, de a legjobb az egészben az, hogy amikor már minden darab az út szélén hevert, hir­telen abbamarad a szidás, az asszony odaugrik, felkapja a gyertyát, és szikrázó, szemmel dörgöli az ura orra alá. — Nem látod, hogy csak a gyertya van beköpve? Mi is sebbet,, aki csendesen pipáz- gatva hallgatja a zsörtölődő embert. Közbe-közbe görcsö- seq köhög, de azért egyszer sem felejti el a mentegetőzést: „Ej, no, hát ez a pipa!” Ez-ez! Mert az ötvenkét éves G. József éppen ezt magyaráz­za 76 éves apjának, aki most utolsót pihen a teraszon, mert a kékesi szanatóriumba utal­ták be. Csökönyös az öreg! — Nem én! Fiam! Nagyon köszönöm, hogy elhoztál, úgy se voltam én még ilyen finom helyen, de be nem megyek! Ha má’ hetvenhat esztendős koromig nem nyúlt hozzám or­vos, most mit gyógyítgassanak a halálomra?! Meg hát mit csinálsz egyedül a szürettel? Hanem hé! — fordul egy fok­kal közelebb — nagyon vigyázz arra az egy csatornára, amit a tavaszon magam metszettem! — Hát akkor úgy-e, megy? Vigyázok hát! Menjünk no, vár a főorvos úr! — Várja ám a nehézséget! — újra köhögni kezd, majd letö­rölve feltörő könnyeit, így folytatja. — Láttá’ má’ te olyan hetven esztendős vénembert, aki nem köhög? Na?! — emeli magasra a pipáját. — Hát... — bizonytalanko­dik a fia. — Nohát!... Kisasszony! Ki­... és aranyló leveleket ka­var az októberi napsütésben. Olyan közel van az égbolt, hogy ha még egy nagyot lép­nénk, talán belemerülnénk a valószínűtlen kékségbe. Mátraháza—Kikeltető. Mi­lyen furcsa az ember termé­szete! Külföldre vágyik, és sokszor saját hazája szépségeit nem ismeri. Hol is találjuk a Kékestetőt? Két helyen is! Az erdők sűrű­jében, a sziklás oldalakon, a zörgő avarban dobog a Mátra öreg szíve, s a mesélő levelek őszről őszre egymásnak suttog­ják Viáróczky híres tetteit. És az üdülők, a szanatórium mo­numentális kőtömegében, ahol fiatal emberi szívek várják a gyógyulást, az újra kitáruló életet, és a Mátra szeretettel, gonddal öleli fenyves-karjaiba azokat, akik hozzá menekül­nek. ★ Vasárnap délelőtt van. A mátraházi autóbuszmegálló te­le van Ikaruszokkal. Egyre érkeznek a vajszínű Skodák, a fekete Opelok, a sokszínű Wartburgok, s többszörösen veri vissza a hegyoldal a mo­torok hangját. Pihenni vágyik mindenki. A sportszálló tera­szén két nagybajuszai bácsi be­szélget. Az egviknek villog a szeme, és nyársalásra készen nyújtogatja hegyes bajszát, de nem tudja meggyőzni az idő­„Fúj, süvölt a Mátra szele...“

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents