Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)

1958-09-14 / 199. szám

1958. szept. 14., vasárnap NÉPCJSAG s Huszonnégy éves öreg — negyvenkét éves fiatal FOKKÓ NYÁRI NAPON, az út porában, csikorgó hideg téli hajnalon a frissen esett mély hóban, az ősz ködös, nyirkos sártengerében viszi- hordja a leveleket, a külön­böző sajtótermékeket, pénzt és a csomagokat — kinek mit — a postás. Gyalogosan, vagy kerékpá­ron, zöldrefestett postakocsin rója az utakat, hogy mindenütt idejében megkapják a messze távolból küldött leveleket, a napi sajtó mindenütt ott le­gyen a reggeli kávé mellett, s minél előbb kézhezkapják a várvavárt pénzküldeményeket és csomagokat. Gömöri János kézbesítő nyolc év óta jár az egri utcá­kon, oldalán jellegzetes, ha- talmas-gycmrú bőrtáskával, sapkáját jól szemébe húzza és mosolyog. Mosolyog, mert tudja, hogy kevés embert várnak úgy, mint éppen a postást. — Postás bácsi, van-e leve­lem? ... Postás bácsi hozza-e a nyugdíjamat? ... Postás bá­csi mit ír az újság? ... zápo­roznak feléje a kérdések és ö barátságosan válaszol min­den kérdésre, megvi gaszta’ ja azokat, akiknek történetesen nem jött aznap levél, de re­ményt önt a pénzre várókba is. Még csak 42 éves, de a legöregebb polgár is postás bácsinak szólítja, mert ez így dukál a postásnak évtizedek óta. Gömöri János szereti a munkáját. Már a negyvenes évek elején postás szeretett volna lenni, de akkor azzal utasították el kérelmét, hogy „öreg” ő már a postássághoz! PEDIG MÉG CSAK a 24. életévét taposta, ereje teljében levő, leszerelt katona volt. Az akkori postaigazgatóság úgy­látszik nem bízott abban, hegy az egyszerű parasztgye­rek a hátralevő éveiben el tudja sajátítani a postásmes­terség csínját-bínját. Hogy lett mégis postás? A felszabadulás után, csak úgy véletlenül megkérdezte tőle egyszer egyik postás ba­rátja: — Komán, akarsz-e postás lenni? Persze, hogy akart. É,s har­madnap már be is öltözött az áhított, sötétkék posztóruhába. Eleinte belső szolgálatot tel­jesített, a beözönlő leveleket szertírozgatta, aztán vonatjá­ratos lett. 1952-be előléptették kézbe­sítőnek és azóta is ebben a beosztásban dolgozik, reggel 5 órakor kel. hat óra után te­lerakja táskáját a legfrissebb sajtótermékekkel, s „nyakába veszi a várost”. Elindul meg­szokott útján. Amerre jár, a dolgozók már korán olvashat­ják kedvenc lapjukat, a Nép- szabadságot, a Népújságot, a Népsportot, s más különböző folyóiratokat. Ha már végzett, újra vissza­tér a postahivatalba, ahol tós­FEHÉR MIKI.ÓS másodikos gimnazista gyilkos! Alább e gyilkosság történetéről, ponto­sabban a gyilkossághoz vezető út történetéről lesz szó. kellő drámai hangvétellel, hűséggel, az igazsághoz és a korhoz, amelyben gyilkos lett egy 12 éves. rövidnadrágos, ijedtsze- mű kisfiú. Mint mindenütt, ebben a történetben is jelentős szerepet kapott a nő. igazolva a fran­cia közmondást: „cherzhez la femme” — azaz: keresd a nőt. A nő, ugyan még nem érde­melte ki teljes egészében a „la femme” nevet, lévén az is nem több tizenkét éves, de vi selkedésében. magatartásában kétségkívül megelőzte korát. Szerelmet tudott ébreszteni egv rövidnadrágos kisfiúban, s e szerelem komolyságát mi sem jellemzi jobban, hogy kettejük viszonyát kimondott hűbériség jellemezte, s mondani sem kell, hogy nem Miklós volt hűfcérúr. Mindenre képes volt a kis­lányért. Felszmászott az iskola udvar hatalmas diófájára, vé­res verekedésbe kezdett, ha osztálytársai tiszteletlen uiial merték illetni a kislány húzo- gatósra ingerlő haját, megcsi­nálta a latin szószedetet, sú­gott óra alatt, s minden dél­ben hazakísérte. hogy aztán loholva fusson hazáig, ezzel is kája ismét megtelik — de ez­úttal már levelekkel, ropogós százasokkal. Viszi az illatos szerelmesle­veleket, a kimérthangú, egy­szerű papírra írt üzleti leve­leket, viszi az örömet, a bá­natot, a féltve őrzött titkokat és nem is tudja talán, hogy az üzemek termelőmunkájá­ban ő is részt vesz közvetve. Marx mondotta: termelési fo­lyamat postaszolgálat, hírköz­lés nélkül egyáltalán nem, vagy csak tökéletlenül mehet végbe. Érdeklődésemre, hogy mi­lyen leveleket várnak a leg­jobban, azt felelte: — A disszidens családtagok leveleit. Vannak szülők, test­vérek, férjek é.s feleségek, akik szinte betegesen várják a nagyvilágból érkező életje­leket ... A MAGYAR POSTA min­dig híres volt jó felderítő munkájáról. Gömöri János szerint ennek főleg az a nyit­ja, hogy a kézbesítő hibás címzés esetén sem teszi „ad acta” a leveleket, hanem ad­dig tudakozódik, addig jár utána, míg a címzett elő nem kerül. Legutóbb is egy Malom ut­cába címzett levél gazdáját a Bethlen utcában találta meg Gömöri „bácsi“, az egyik le- vélcímző pedig összetévesz.etre a Bartók Béla utcát a Somo­gyi Béla utcával. Ezek azon­ban nem veszik el a po' asok kedvét, sőt nagy kedvvel ku­tatnak a címzett után, s örül­nek, ha nyomozásuk sikeres volt. Mire elvégzi napi munkáját, bizony elfárad. Különösen a lába. Nem is csoda, hiszen na­ponta közel C—10 kilométert gyalogol, ami havi 250, évi 3000 kilométernek felel meg. Aki nem hiszi, kísérje el egy­szer útjára Gömöri Jánost.:. Munka után kijut a szóra­kozásból is. Gömöri János szenvedélyes tekéző, tagja az Egri Postás csapatának, amely a területi bajnokságban a negyedik helyen végzett. Az ő átlagos 370—380 fája is hoz­zájárult a jó eredmény eléré­séhez. Aztán meg otthon vár­ja a család. Nagy büszkén mutatja 16 éves lányának a fényképét: — Ö is dolgozik ám, a Dohánygyárban ... — Elégedett-e sorsával — vetem fel végül a kérdést, s gondolkodás nélkül válaszol: — Ha nem lennék elégedett, már nem is volnék postás. Tudja, szép fizetést kapok, meg cipőt, ruhát és ami a leg­fontosabb: nagyon megértjük egymást odabent. A vezetőink egytől-egyig rendes emberek. S valóban, a ma postásai összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között élnek, mint azelőtt. Miért ne volna tehát Gömöri János elégedett? Mielőtt elbúcsúznék tőle, utoljára kirukkolok a kérdés­sel, ami már nagyon fúrja az oldalamat: — Mondja Gömöri bácsi, tényleg igaz az, amit beszél­nek, hogy a postások szeretik a bort? ELMOSOLYODIK. — Hát éppen nem vetik meg. A postás, különösen a hóstyákon sok-sok szőlősgaz­dánál bekopogtat naponta, s bizony itt is, ett is megkínál­ják egy pohár borral. Mit is mondhatnánk mást erre: — Váljék egészségükre, ked­ves postás „bácsik” ... SOMODY JÖZSÉF Hubay Jenő 1858 -1937 Kiváló postások A XIX. SZAZAD végén Európaszerte fellángol a ro­mantika mely a realizmussal, az életnek valószerű ábrázolá­sával szemben az ábrándok, a képzelet világát tükrözi visz- sza. Nálunk is megfigyelhető ez a művészi áramlat minden téren. így a zenében is. Bár a romantika — mivel gyakran az élet való szemléletét tagad­ja — nem mindig válik a kor előnyére, mégis a magyar ze­nére gyakorolt hatásával sok tekintetben hasznosnak bizo­nyult. így elsősorban azzal, hogy — jellemvonásának meg­felelően — a figyelmet ismét a múlt értékeire irányította. Mert a nyugati elveket átvevő művészeink (Mihalovich, Goldmark) szakítva a magyar hagyományokkal, a magyar zenét semmivel sem vezették tovább és bizonyos kozmopo- litizmussal árasztották el ze­nei életünket. Most újra fel­lángol a verbunkos zene. Igaz hogy ez nem tiszta magyar muzsika, újat sem hozhatott, már, de mégis a hagyomá­nyokra épült fel. A századvé­gi romantikának köszönhető végeredményben az is, hogy megindul a népdalkutatás és ezzel megismerjük népzenén­ket. A késő romantika hazai hajtásának talán legtipiku­sabb képviselője Hubay Jenő, aki száz évvel ezelőtt, 1858. szeptember 15-én született Bu­dapesten. Kiváló komponista, de neve mint előadóművész ás zenepedagógus vált halha­tatlanná. Anja híres hegedűs volt és ő is apja pályájára indult. Berlinben, majd Pá­rizsban tanult és itt ismerke­dett meg a francia romanti­IM« Egy évtized a közösben TEGNAP TŰZTÉK fel Ká- c sor Bála tiszanánai tsz-tag mellére a kormánykitüntetést a parlamentben. Ez a nap a kormány megbecsülésének megnyilatkozása, de egy évfor1 dúló is Kácsor Béla életében Egy évtizeddel ezelőtt hatá­rozta el, hogy a közös gaz­dálkodás új, sokat Ígérő, de akkor még járatlan útját vá­lasztja. És azóta is ezt az utat járja. A kékszemű, vidámkedvű, 32 éves ember a nagy csatából hazatért katona derűs kedvé­vel mondja el a harc részle­teit, amelyet az újért vívtak a régivel szemben. Az embe­rek megnyeréséért, a korsze­rű gazdálkodásért folyó küz­delem apró, de ezernyi részle­tei nem is jutnak eszébe. Csak azt mondja: minden nap meg­hozta a maga gondját, baját, de úrrá tudtunk lenni a ne­hézségeken. Ahogy emlékezik az első lé­pésekre, rámutat ruhájára. — Ennyi volt az összes va- gyonom, amikor kezdtünk — mondja. — De a .többieknek, is. A 110 holdhoz egyetlen ló sem volt. Azóta Kácsor Béla tsz-tag házat épített, nincsenek hét­köznapi gondjai. — Tavaly öt hízót adtak át az államnak. Van egy tehe­nem, borjúval, két tinó. Apró­jószág is van az udvarban — a számát nem tartjuk fejben. Csak a tej- és tojáspénz fe­dezi a konyhai kiadásokat. EGY KICSIT gondolkodik a fiatal parasztember és hozzá­fűzi az elobbihefc: — Nem is cserélnék én sem­miféle egyénivel. Még közép­paraszttal sem — mondja meg­győződéssel. •*- Egyszerű „szürke” tag­ként dolgozik az egyik nö­vénytermelő brigádban Kácsor Béla. Felesége a három isko­lás gyermekkel van elfoglalva, de azért ki-kijár segíteni a férjének. Az idén 340 munka­egység értékét viszik kamrá­jukba, s ebből „urasan él” a család. Ahogy gyarapodnak Kácsorék, mindinkább érzik, hogy kicsi a ház, nagyobb, módosabb kellene. És azt is tervezik, hogy Egerbe jönnek majd be évek múltán lakni, hogy a gyermekeket helyben járassák a gimnáziumba. Mert mindnek le kell érettségizni! ARRA A KÉRDÉSRE, hogy ha Egerbe jönnek, itt mit csi­nál majd, Kácsor Béla így vá­laszol: — Van itt is termelőszövet­kezet, a jó dolgos kéz pedig mindenhol elkel. Mert én már szövetkezeti ember maradok az életem végéig. S ha megér­jük, szeretnék tíz év múlva is koccintani a szövetkezetiek egészségére, a magyar Parla­mentben... (Tóth) GYURKÓ GÉZA: ár Miklós története csökkentve az anyai pofonok számát. Ilyen vazallusi viszonyok kö­zepette egy pillanatig sem le­hetett kétséges, hogy Miklós ég alól, föld alól is megterem­ti a krémbombát a kislánynak. A krémbomba csodálatos íze­it hirdetve, szép csokoládé­köntösében ott hevert a pedel­lus ládájában. Ez a láda sok­sok kincset rejtett magában, hogy szünetről-szünetre meg­nyissa ajtaját és izgalomra keltse az ilyen kincsek iránt oly lelkes gyerekeket. A sok kincs közül kétségkívül a krémbomba volt a legcsodála­tosabb és legkívánatosabb, s nem utolsósorban a legdrá­gább. Negyven fillér! HIHETETLEN ÖSSZEG, amelyet Miklós otthonról meg nem kaphatott, amelyet egy­szerűen képtelen volt az egész osztályban összeszedni, lévén, hogy az osztály zöme nem négyszobás lakásban lakott és nem vajas kenyeret hozott tíz­óraira. ha egyáltalán hozott tízórait. Kedvenc Verne köny­ve. csúzlija, nyolc üveggolyója hevert már a felajánlás aszta­lán. — eredménytelenül. S a kislány felháhorcdottan köve­telte a bombát, s azt is kifej­tette. hogy kénytelen lesz He- tényihez fordulni kérésével, mert az minden bizonnyal nemcsak beszél a szerelemről, de hajlandó azt áldozatokkal is igazolni. A háromnapos eredménytelen küzdelem és a kislány fenyegetése nyomán Miklós rettenetes tettre hatá­rozta el magát. Ellopja a krémbombát! A keze már fogta szerelme biztosítékát, amikor a pedellus keze, mint a vércse csapott le Miklós maszatos ujjaira... — Nem szégvelled magad... Na megállj csak... te... te... tolvaj — kiabálta pedellus, aki maga is szegény ember volt és minden megértéstől mentes. — Megállj csak — mondta is­mét és bezárva ládáját, elro­hant. Miklós úgy érezte, hogy megnyíltak fölötte a magassá­gok és mélységek, teljes két­ségbeeséssel vonult be az osz­tályba. hol ki megvetéssel, ki meg ügyetlenségét bírálva kí­sérte útját padjáig. A kislány pedig, mondani sem kell, a kislány csak megvetéssel nyug­tázta Miklós tettét. Hiába, ilyenek a nők. állapította meg hősünk magában, keserűen! Ha sikerült volna, becsülete és nyert szerelme lenne, nem si­került: mindent elvesztett. S A KÖVETKEZŐ pillanat­ban már hivatták is az igaz­gatóiba. Remegő térdekkel vo­nult végig a folyosón, egy pil­lanatra megtorpant a félreeső hely előtt, de aztán erőt vett magán, s bekopogtatott az aj­tón, ámelyen vészesen nagy betűk hirdették: Igazgató. Belépett. Az igazgató, sovány, szikár, szemüveges ember, ki örök büntetésnek érezte, hogy ebben a városszéli gimnáziumban kell dolgoznia, s aki emiatt el­sősorban a városszéliekre ha­ragudott, felnézett... — Loptál? — kérdezte met­sző hangon, egyenest a lényeg­re térve... — Én kéremszépen... és iga­zán csak... — Még hazudsz is... te kis piszkos tolvaj — mondta az igazgató, hogy Miklós rögtön elsírta magát. Soha. soha el nem vett semmit, s ez se tor­kával. Mint hegedűművészbe járta Európát, 28 éves korá-l ban a Zeneakadémia meghív­ta tanárának. Ettől kezdve itt­hon él, 1919-től a Zeneakadé­mia igazgatója. 1937-ben halt meg Budapesten. ÖTVEN ÉVES pedagógiaid munkájával nemzetközi hír­névre jutatta a magyar ne- gedoktatást. A Hubay-iskoiá- ból nagyszerű virtuózak, ka-í marazenészek, kitűnően kép-T zett zenekari vezetőjátékost)k '■ kiváló tanárok, sőt dirigensek £ egész sora került ki a világ minden tájára. Zeneszerzői munkásságában két irány érvényesül. Már if­jú korában megismerkedett a francia romantikával, maid, itthon érte a századvégi késői? romantika hulláma. Hubay' lelkének egyik fele ebben a gondolatban árasztotta muzsi káját. Itthon megismerkede't Erkel zenéjével és a műdallalí is. így alkotta Hubay lelkének^ másik fele, magyaros műveit. A népdalig azonban nem ju­tott el. Érdekes módon for­rongott állandóan Hubayban! a francia romantikus költő ész a magyar verbunkos-muzsikus I Egymással párhuzamosan írtai különböző felfogású műveit, < amelyek felölelik a zenei mű­fajok egész sereg változatát. Színpadi és zenekari műveit a századvégi romantika stílu­sában írta. A színpompás csillogó francia zeríét kitűnően alkalmazta. Nagyszerűen ér-: tette a hatáskeltést is, színpa­don és zenében egyaránt. Ze­nekari felépítése — ez megint romantikus vonás — tobzódó, nagyszabású. Másik énje magyar Hang­szerszólóiban, különösen hege­dűműveiben (4 hegedűverse­nye. csárda jelenetek, stb.) ad­ja önmagának ezt a másik 'él- leikét. Igen iól hozzásimul az akkor már teljesen kialakult, tovább fejlődni képtelen ma­gyaros zenéhez. HUBAY JENŐ újat nem ho­zott, csak megmutatta azt, hogy az ő idejében hová ju­tott a magyar muzsika. Kép­zett, fantáziában dús zeneköl­tő, aki európai romantikus és magvar-verbun l-cos műveivel egyaránt maradandót alko+ott és hidat vert két korszak kö-l zé. A Karenina Anna és Al-> arc című operáival igyekezett! új hangot megütni, megérezte! az úi légkört, de az ekkor? már öregkorába hajló mester nem tudta kialakítani új stí­lusát. Hubay művészeténeké értéke, hogy tökéletesen be-^ mutatta a korabeli magyar^ zene állapotót. Zenéjéből nagyi, hazaszeretet, nemzetének meg­becsülése és használniakarása; árad felénk. Geibinger Sándor, zeneiskolai igazgató. tént volna vele, ha az a kis­lány, aki... — Na, nincs szavad? — dőlt hátra a széken, végigmérve a sovány, nyűtt bakancsú. reme­gő kisfiút. Az igazgató élvezte hatalmát. Élvezte, hogy előtte is remeg valaki, hogy igazságot oszthat, hogy ítélhet egy bűnös felett... Ha csak egyetlen me­leg szót ejt. ha csak azt kérdi: miért tetted fiam, — akkor Miklós beszél, elmond min­dent. őszinte fogadalmat tesz... De az egyetlen meleg szó nem hangzott el. Miklós kétségbe­esett konoksággal hallgatott: hát, szemét a földresütve. s olyan üres volt a lelke, mint a pedellus ládája szokott a hó nap végén. — Jó, hát hallgatsz... Rend­ben van — állt fel az igazgató Lopni akartál. mp«!rnni eev szegény embert, az iskolád pe­dellusát... Megátalkodott gaz­ember vagy... Én már régen fiavéllek... Aki lop. az minden­re képes... Még gyilkolni is — tagolta a szót. — Érted? Még gyilkolni is... S gyilkosnak, tolvajnak semmi helye a be­csületes emberek társadalmá­ban... Semmi helye — csapolt az asztalra. Vedd a holmidat és takarodj haza! —- mutatott az ajtóra az igazgató. ...És Miklós ment! ÍGY LETT FEHÉR Miklós másodikos gimnazista 12 éves korára gyilkos! Tóti? Kálmán segédellenőr Kom­lón. Általános jó munkájáért kap­ta a ..Kiváló dolgozó" kitüntetést. Blaskó Gizella a parádfiirdoi hi­vatal ellenőre. Hivatala egy ■ in már elnyerte a „Kiváló hiva.ul” kitüntetést. Ö maga pedig jelvé- nyes kiváló dolgozó lett. Tarjányi Sándor a parauiui uJi hivatal szakkezelője. Jelvényas Ki­váló dolgozó. A betegek körében közszeretetben áll, O a közkedvelt postásbácsi. Laczik János a hatvani hiVaial kézbesítője. Pontos hírlap- és le­vélkézbesítésével kiérdemelte a közönség megbecsülését is. Ezért lett jelvényes kiváló dolgozó'. Fodor János a hatvani hivatal kézbesítője, lelkiismeretes munká­jáért nyerte el az okleveles kiváló dolgozó címet. Dobos Ferenc segédellenőr a gyöngyösi hivatal hirlapfelelőse. Érdeme, hogy a város területén magas a pártsajtő olvasóinak ira­ma. „Kiváló dolgozó,”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents