Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)
1958-09-10 / 195. szám
1958. szeptember 10., szerda NEPÜJSAG S Fiatal diplomások néhány gondja Sok szó esik mostanában arról, hogy a' különböző egyetemeket, főiskolákat végzett fiatal szakemberek jelentős része idegenkedik; a vidéktől. Kevés kivétellel valamennyien a fővárosban, vagy pedig nagyobb városokban akarnak elhelyezkedni, s ennek érdekében még arra is hajlandók, hogy megszerzett diplomájukat sutba tegyék, s más pályát válasszanak. Nagy gond ez, országos gond — sorába tartozik azoknak az úgynevezett „rázós problémáknak1’, amelyekről nemcsak beszélni kell, hanem mielőbbi megoldásukra kell törekedni. Népi államunk óriási összegeket költ az egyetemekre, főiskolákra, pontosabban: a magasabb színvonalú szakember- képzésre, s joggal számít arra, hogy az ifjú diplomások elfoglalják a rájuk váró posztokat a termelőmunkában, az ország építésében. Mert hely — különösen mezőgazdasági vonatkozásban — van bőven. A megye termelőszövetkezeteiben is akár ebben a pillanatban is el lehetne helyezni, mintegy 20—25 agrárszakembert. Azok az ifjú diplomás szakembereik tehát, akik különböző okokból, — amelyekről később szó lesz majd — nem fogadják el a felkínált, vagy rendelkezésre álló beosztásokat és diplomájukat zsebretéve más területen helyezkednek el, államunknak igen nagy értékű „selejtet“ jelentenek. Két okból is. Egyrészt kárbaveszett taníttatást, hiába eltelt négy-öt egyetemi, vagy főiskolai évet; másrészt pedig kiesést, hátramaradást azokon a területeken, ahol a fiatal szakemberek munkába állása nagyobb, jobb eredményeket biztosíthatott volna. De vegyünk egy konkrét példát. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán az idén végzett hallgatóknak, mintegy 35 százaléka nem képesítésének megfelelően helyezkedett el. Pedig kétszer annyit el tudtak volna helyezni az . országban, mint amennyi az utolsó évfolyam összlétszáma volt. Miért van ez? ,A napokban kint jártunk a Csányi Állami Gazdaságban, ott találkoztunk Fasimon Jánossal és Bessenyei Lászlóval — egy év különbséggel végezték el a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát, s mindketten itt dolgoznak. Hogyan válaszolnak ők a kérdésre? Fasimon János azt mondja: ő eleve azzal végezte el a főiskolát, hogy vidéken vállal munkát, rá ez a probléma nem vonatkozik. Tapasztalta azonban azt, hogy főiskolás társai, különösen az utolsó évben fordultak a város felé. Sokan, akik azelőtt vidékre kívánkoztak, annyira megszokták a fővárost, hogy amikor kézhez kapták a diplomát, már hallani sem akartak arról, hogy állami gazdaságokba, vagy termelőszövetkezetekbe menjenek. Elidegenedtek volna a falutól, ahonnan nagy részük jött? Talán van benne valami... A magasan kultúrált főiskolai — és nem utolsósorban városi — környezet után, visszamenni a poros falvakba — ahol talán még rendes lakás sincs az első időben, s egy szál dróton lóg a pislogó villanykörte, ahol egy nagyobb könyvtár sincs, ahol minden szórakozásuk egy néprádió, vagy egykét újság, s ahonnan messze van a város, — mindez sokakat visszariaszt. De ez csak a dolgok felülete — fűzte tovább gondolatait a fiatal szakember. Ha valaki szereti a hivatását, amelyre felkészült és bízik az általános fejlődésben, annak ez nem jelenthet nagyobb ás hosszantartó problémát. Kiken múlik az, hogy megváltozzék, gazdagabb és szebb legyen a vidék, ha nem azdkon a magasan képzett szakembereken, akik éppen munkájukkal tudják végrehajtani ezeket a szükséges és előbb vagy utóbb bekövetkező változásokat? E probléma megoldását a főiskolán kell elkezdeni. Mégpedig azzal, hogy a hallgatókat — hogy úgy mondjuk — elsősorban „vidékre képezzék ki”; munkakedvvel, tervekkel és elgondolásokkal telve, menjenek le a falvakba, gazdaságokba. De ez csak egyrészt a nevelés kérdése. Nagyon sok múlik azon is: hogyan fogadják, milyen körülmények közé kerül a fiatal szakember első munkahelyén. És még egy probléma, amit nem lehet elhallgatni — mondták mind a ketten, — s Mit szólna ön a következő esethez? Sétál az utcán, találkozik egy barátjával és beszélgetni kezdenek. Barátja megjegyzi, hogy szép az új ruhája. — Tudja, hogy ez a szövet füstből készült? mondja, két újjá között morzsolgatva szakértőén a szövetet. — Ugyan kérem, micsoda ízetlen tréfa — szól ön kissé sértődötten. Pedig barátjának igaza van. A ruha különleges anyagból készült. Alapanyaga nem meri- nói gyapjú. Ezt a „gyapjút” olajmunkások és bányászok „készítették”. Mégpedig a kőolaj, a szén és a földgáz olyan melléktermékeiből, amelyek régebben füstté váltak. A vegyészet a mesébe illő változtatások és átalakítások tudománya. A vegyészet szilárd anyagból cseppfolyós, vagy légnemű anyagot állít elő és megfordítva. Most a kőolaj, a szén és a különböző gázok melléktermékeit szövetté ez: a fizetés. Kevésnek tartják. A gyakornoki fizetés 1100 forinttól 1600 forintig terjed. Bessenyei László már második éve van a gazdaságban, s 1400 forint a fizetése. Huszonhat éves, nősülni szeretne. De mire? Fizetésén, s egynéhány ruhadarabján kívül semmije sincs. Menyasszonya Balaton bogi áron van, ha meg akarja látogatni, csupán az útiköltség 150—200 forintjába kerül... Fasimon János a legnagyobb gyakornoki fizetést kapja, mert kiváló szakember. Ö is nősülne — menyasszonya ugyanitt a gazdaságban dolgozik gyakornokként — de a két ember egyelőre nem meri összekötni sorsát, mert sok minden kellene a házassághoz, ami nincs. Elsősorban egy lakás, vagy egy szoba. Tervezgették, hogy mégis összeházasodnak, s az egy szobából álló mostani legényszállást spanyolfallal választják el, s ott laknak majd. Azután — érthetően — mégis meggondolták. Házat venni, lakást szerezni? — a lehetetlenséggel határos. Kevés a fizetés, kevés a fizetés — visszatérő refrén ez a két fiatalember beszédében. A gazdaság nyereséges — mondják — ők maguk, mind a ketten facsemetések, milliókat állítanak elő, milliókért felelősek, s hogy ezt a felelős munkát elvégezhessék, éveket tanultak főiskolán — s fizetésük kevesebb mint egy facse- meteKerti szakmunkásé, vagy akár egy nyolc órát dolgozó üzemi betanított segédmunkásé. Pedig ők hajnali öt órától este 9—10-ig talpon vannak .. j S ezért — a kevés tudják változtatni. Persze, ez az átváltoztatás nepn olyan egyszerű. A leningrádi műposztó-kom- binát már elég régen híres jóminőségű és szép termékeiről. Nemrégen, először a központi laboratóriumban, maid később a műhelyekben is, új nyersanyag jelent meg: a lavszan. Ezt a nyersanyagot 30—40 milliméter hosszúságú, vékony cérnaszálacska formájában, kisebb rétegekbe csomagolva kapja meg a kombinát. A lav- szanszál nem hasonlít a kop- ronhoz, vagy műanyaghoz, inkább a természetes gyapjúhoz áll közelebb göndörsége és rugalmassága folytán. A lavszan „gyapjú” előállítása a fonóműhelyben kezdődik. A nyersanyagot szállító- szalag viszi a kétemelet magasságú óriási keverőgépbe. A keverőgép elvégzi az első munkafolyamatot, s egy három gépből álló fésűs agregátkezdőfizetós miatt — sem alkar sok végzett főiskolás a szakmájában és vidéken elhelyezkedni. Hosszú volna tárgyalni ar- j ról< hogy jogos-e, vagy jogtalan a fiatal szakemberek panasza a fizetéssel kapcsolatban. Vannak pro- és kontra j érvek. Tény az, hogy a gyakornoki fizetés nem sok, — de az az állítás, hogy a meg- í él heteshez kevés, a meghalás- j hoz pedig több a kelleténél, egyszerűen túlzás. A gyakornoki fizetés arra az időre szól, amíg az ifjú szakember — a tanulás után — bizonyos gyakorlatra tesz szert a konkrét termelő munkában. Mindenki képességei szerint dolgozzék, s mindenki munkája után részesedjék az anyagi javakból — olyan elv ez, amelynek mindenütt érvényesülnie kell, s érvényesül is. Nem ezt mutatja-e például az, hogy Fasimon János — noha még csak az idén került a gazdaságba, a főiskoláról — rövid időn belül a legmagasabb gyakornoki fizetést kapta meg? Az elv érvényesül tehát. Arról esetleg lehet beszélni, hogy az 1100—1600 forintos alap — különösen nagyobb nyereséggel dolgozó gazdaságokban — lehetne magasabb. Ez: bér, pontosabban béralap kérdés. Mindez néhány gondolat csupán az egyetemet, főiskolát végzett fiatal szakemberek probléma-komplexumában. Megoldásuk nem lehetetlen; megoldásuk sok alkotó, teremtő energiát szabadítana fel az országépítő munkában. Tehát feltétlenül szükséges. DÉR FERENC hoz továbbítja a lavszant. Ez az asregát megtisztítja minden idegen anyagtól és szennytől. A lavszan innen végtelen széles szalagként fut a következő berendezéshez. A szalag fehér habos anyag, olyan mint a felhő. A gépsorban utolsó gép keskeny szalagokra vágja és a szalagokat kissé megsodorja Ezután következik a csévélés. Ify nyerik az úgynevezett elő- fonatot, amiből azután a fonalat készítik. A fonógépek az előfonatból vékony szálat sodornak. A fonal annyira hasonlít a gyapjúszálhoz, hogy csak szakember tudja megkülönböztetni. Szilárd, rugalmas és puha, kitűnő anyag. Fonása szinte élvezet. Egyenletesen, folyamatosan jön. s a legritkábban szakad el. Ez a tulajdonsága a fonónők szempontjából rendkívül fontos, mert kevesebbet kell megállniuk a szakadás miatt. Ezért természetesen nagyobb a teljesítmény. Ruha — füstből Lelkiismeret Az iskola udvaráról vadgesztenyefák lombos, ringó ágai bámészkodtak be az osztály ablakain a zsibongó harmadikosokra. A nagy zajba, mint vészes szirénahang hasított bele a tanítás kezdetét jelző csengő. Nyolc óra van. Marosi Jolán, a tanítónő, belépett az osztályba. A kis „hetes”, Szelecki Éva kinyitotta a szekrény ajtaját, s a katedrára tette az osztály kasszáját, egy Ovomaltinos bádogdobozt ... — Tanító néni, összeszedtem a május havi szülői munkaközösségi pénzt — jelentette megszokott, csendes hangján, s a tanítónő a dobozba söpörte az összegyűjtött forintokat. Ebben a pillanatban meglepetés gyű- rőzött az arcán. Jól emlékezett, hogy az 1 és 2 forintos érmék között egy 20 forintos papírpénz is volt, előző nap hozta Dénes Feri. Vagy talán felváltotta volna? Gondolatai ide-oda cikáztak, s ideges, gyors mozdulattal, számvetést csinált; 20 forint hiányzott a befizetett összegből! Csalódott, szomorú szemekkel nézett végig tanítványain, az első pillanatban nem tudta, mitévő legyen. Nem a pénz bántotta, jelentéktelen az öszszeg, visszafizetése nem okoz nehézséget. Az fájt, hogy ez előfordulhatott az ő osztályában. A mag, amit oly szorgalommal, kitartással gyűjtögetett a képzőben, iskolában, terméketlen, szikes földbe hullott ... Lázasan gondolkozott, elmondja-e az esetet a tanulóknak? Aztán saját magát okolta, miért hagyta a teremben a pénzt őrizetlenül a szünetek alatt. A tízpercekben ki-be- járkálnak a nebulók, talán más osztálybeliek is bekukkantanak egy kis tízórai-cserére, miegymásra ... Dehát máskor is ott tartja a dobozt, soha egy fillér sem hiányzott. Csendet kért, s ahogy végignézett a padsorok között, tekintete egy pillanatra Szabó Flórán pihent meg. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy még a télen az egyik gyermeknek a töltőtolla veszett el, s amikor azt mondta, hogy addig senki nem mehet haza, míg a töltőtoll elő nem kerül, Flóri diadalmasan húzta elő az egyik pad alól. A padlón rés volt, csak épp annyi repedés, hogy a töltőtoll nehezen belefért. Véletlenül eshetett bele. Valaki oda dugta ... Aztán a szomorú családlátogatás jutott eszébe, amikor szegény édesanyja ott topogott előtte a konyhában, a nyitott ajtó előtt, hogy be ne lásson a szobába, ahol férje részegen feküdt... Most, hogy az az eset újból megelevenedett előtte, szíve meglágyult, s szánalmat érzett a szegény gyerek iránt. A padokban pedig most szorongó, ijedt tanulók ültek, akik a nagy csendben tudták, érezték, hogy ma valami különös dolog történt az osztályban. Csak akkor engedett fel a fagyos, ideges hangulat, mikor halk hangon elmondta a történteket. Egyszerűen, gyanú- sítgatások nélkül. A gyerekek egymásra néztek, mintha egymástól kérdeznék: vajon ki tehette? Marosi Jolán azonban pedagógus volt, látta, érezte tanítványai lelki tusáit és elébe vágott a dolognak. — Gyerekek, én tudom, nem ti vittétek el a pénzt. Mindnyájatokat jól ismerlek. A szünetben más osztálybeliek jár-', nak be hozzánk, ki tudja, ki', nyúlhatott hozzá. Mától fogva', a tízpercben az osztályt zárva', tartjuk, s nem fordulhat elő< többé ilyen eset. I A nebulók fellélegeztek, lát-' ta rajtuk a megkönnyebbülést.; Itt-ott már sugdolóztak. A\ gyanú sötét árnyát a tanítónő: mint könnyű füstöt fújta el a; fejük felől. ★ Ünnep az iskolában... : Minden gyermek kezében', csokor, cserép virág. Utoljára, hátul Szabó Flóri. Nagy cserép muskátlit nyújt át s szeméből kövér könnycseppek folydogál- nak. Odahajol a tanítónő füléhez, s szipogva, halkan suttogja: — Tanító néni, ne tessék rám haragudni...! S Marosi Jolán, a tanítónő, a rengeteg színes virág között a lelkiismeret győzedelmes fehér virágának örült a legjobban, amíg a hulló könnyek között simogatta a becsületében hozzá visszatért, s csak a kezével megtévedt gyermek kócos fejét... MOLNÁR BÉLA. A bányásznapon (Folytatás az I. oldalról) Egymás után jelennek meg a petőfibányai bányászok a kis ablak előtt, ahol aláírásaikra két-, három-, négy-, ötezer forintot kapnak. A forintok mögött persze becsületesen végzett munka áll. A hűségjutalmak átvétele után kezdődik a vásárlás, ahol nem szabad megfeledkezni a gyerekekről sem. Ez a kép arról árulkodik, hogy egy vagy két kerékpár itt most gazdára talál. Egercsehiben is nagyszabású ünnepség keretében adták át a jutalmakat a bányászoknak. Emberségből elégtelen 1958. augusztus 31-én Egerből Bátorba utaztunk a hevesaranyosi autóbusszal s velünk együtt utazott Antal Béla erdőgazdasági dolgozó is. Amikor az autóbusz az egerbaktai megállóról elindult Bátor felé, Antal Béla, mivel rosszul érezte magát, az autóbusz ablakán kihajolt. Mikor a kalauz ezt meglátta, leállíttatta az autóbuszt és durván leküldte az autóbuszról az említett erdőgazdasági dolgozót. Mi kértük, hogy mivel nem részeg, ne hagyjuk itt éjjel 10 órakor, de a kalauz nem hallgatott az utasokra és Antal Béla Egerbaktán maradt éjjelre, lakóhelyétől 8 kilométer távolságra. Az autóbusz utasai ezt a bánásmódot embertelennek tartották, annál is inkább, mert Antal Béla semmiféle indokot nem szolgáltatott arra, hogy éjnek idején leszállítsák az autóbuszról, melyen szabályos menetjeggyel utazott. Kérjük, hogy a kalauzt figyelmeztessék arra, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. A MÄVAUT intézkedését várjuk. Pallagi Béla, és több aláírás...
