Népújság, 1958. szeptember (13. évfolyam, 188-212. szám)
1958-09-07 / 193. szám
M58. szeptember 7., vasárnap NÉPCJSAG 5 Érdemes volt együtt maradni (Tudósítónktól) AKI KÉT ÉVVEL ezelőtt ismerte a sarudi Kossuth Termelőszövetkezetet, az egy jól fejlett, virágzó kis közösségnek könyvelte el magában ezt a szorgalmas, igyekvő kollektívát. — Bizony, így volt ez — nyugtázza csendes szavakkal a könyvelő, amint az irodában ülve a szövetkezet múltjáról és jelenéről beszélgetünk. — Képzelje el, másfélmillió forintos vagyon felett rendelkeztünk. A taglétszámunk meghaladta a százat, a szövetkezet birtoka pedig beláthatatlan messzeségben terjeszkedett a széles sarudi határban. Ezer hold földet mondhatott magáénak a sarudi Kossuth tagsága, és nem is csoda, ha egy kissé mindenki büszke is volt erre a szépen fejlődő, virágzó gazdaságra, Nehéz lenne felmérni azt a kárt, amelyet az ellenforradalmi események tettek a szövetkezetben. Szétzüllött a vagyon, a tagság jórésze kilépett, egyszóval már ott tartottak, hogy megsemmisül az egész szövetkezet. Az 1956—57-es év tele mintha tetszhalál állapota lett volna a szövetkezetben. Senki sem bízott hozzá, hogy itt valaha még újra virágzó élet és fejlődő gazdaság alakul. Ám voltak emberek, szerencsére voltak olyanok szép számmal, akik a válságos időkben is kitartottak a szövetkezés eszméje mellett. Az alapító tagok közül többen — így Nagy Géza, a jelenlegi elnök, Csontos János, a szövetkezet párttitkára, Szabó József és a többiek — bátran kiálltak és azt mondották: Újra megalakítjuk a szövetkezetei. Nem kötelező, nem kényszer senkinek, de aki akar, az velünk tart. És voltak emberek, akik hallgattak az okos, bátor szóra, bíztak a szövetkezeti eszme győzelmében. Nem tették rosszul, s hogy ez menynyire igaz, azt bizonyítják a mai eredmények. A MÜLT ÉV februárjában láttak hozzá újra a szövetkezet megalakításához. Mindenekelőtt kifizették a meglévő hiteleket, de ezután már nem is maradt semmijük. A huszonkilenc ember, akik újra a közös munkát, a közös életet szavazták meg, bizalommal és reménységgel, . határtalan munkakedvvel vágott neki a közös gazdálkodásnak. Első dolguk volt, hogy a nagynehezen összehozott pénzből és a megmentett közös vagyonból négy lovat vásároltak. Most már legalább megvan az igaerő — mondották. Ezzel már mehetünk valamire. Szerencséjükre a vetést már ez ellenforradalom előtt elvégezték, gabonavetésük igen szépen vészelte át a telet és tavaszra szépen fejlett, dús gabonát ringatott a szél a Kossuth Tsz földjein. — Az volt a célunk, — magyarázza a könyvelő, — hogy valamennyire is talpra tudjunk állni, gyűjtsünk egy kis tőkét és a tagságnak is megfelelő munkaegység-részesedéssel viszonozzuk a fáradozásait. Olyan dolgokhoz kezdtünk hát hozzá, amely pénzt hoz a konyhára. Kertészetet létesítettünk, szerződést kötöttünk sertésre és hízómarhára, egyszóval minden jó kínálkozó alkalmat megragadtunk. Nem restelltük a munka nehezét megfogni és a sok-sok fáradozás meg is hozta a gyümölcsét, az elmúlt év végén 82 forintot tudtunk kifizetni egy munkaegységre. A jó példa ragadós — tartja a közmondás. így volt ez itt is, mert utána nyomban harmincnégyre szaporodott, a taglétszám. Hozzá három új belépő jelentkezett, igy a jövő évben 37 taggal tudunk dolgozni. Ha a múlt év a talpraNemrégen még arról írtunk, hogy már két éve nincs helyisége a kápolnai fiataloknak, ahol szabad idejüket hasznosan eltölthetnék és végre második otthonukra találnának. Mindez azért nem volt lehetséges, mert a MOKÉP nem szerelte át a mozigépet a másik helyiségbe. Most azonban ez a probléma megoldódott, mert a állás, akkor ez az év a gazdasági megerősödés éve volt a sarudi Kossuth-ban. Nézzünk csak széjjel, mennyi mindennel szaporodtak az újjáalakulás óta,, milyen sok minden található már a szövetkezetben. A nagy istállóban 15 törzskönyvezett tehén ropogtatja a szénát. Jól tejelő, sokat jövedelmező jószág valamennyi. Van 24 hízómarhájuk, 10 anyadisznó, 35 hízó, ezenkívül számottevő hasznot jelent a juhászat is. Közel 400 darab juh béget a szövetkezeti nyájban, amelyről az idén kilenc mázsa gyapjút adtak el, közel 50 ezer forint értékben. JÓL JÖVEDELMEZNEK a szerződött növények is. Borsóból pl. az idei gyenge átlagtermés ellenére is 10 mázsás holdankénti átlagot csépeltek el. Előreláthatólag, jól fizet majd a cukorrépa, a kender, és a fekete gyökér. Ez évelő, olajos magot adó, hasznos termésféleség. Ismét virágzik a kertészet, ahol paprikát, paradicsomot, káposztát és több zöldségfélét termelnek eladásra. Most van az ideje a termékek értékesítésének és most folyik be minden oldalról a pénz a szövetkezet kasszájába. A borsóért 150 ezer forintot fizettek, a sőre-hizlalás 100 ezer, a sertés-hizlalás 70 ezer forintot jövedelmez és így bizonyára most is elég szép munkaegységet tudnak majd osztani. De ami a legMOKÉP 3000 forintos költséggel újra szereltette az egész épületben a villanyt és a gépet is áttette. Már csak a festés és a takarítás van hátra, amit a KISZ-szervezet a párt- szervezettel együtt végez el. Köszönetét mondunk érte a MOKÉP-nek, hogy a cikk nyomán ilyen hamar megoldotta ezt a régen vajúdó problémát. fontosabb, az emberek jó ha- gulata, megelégedettsége. Az aratást pl. géppel végezték, ettől a nehéz munkától is mentesült a tagság. Az előlegekből következtetve pedig az látható, hogy jól fizet a termelőszövetkezet. Vegyünk egy példát. Szabó József, aki földhözjuttatott újgazda egymaga a lányával együtt dolgozik itt. Közel 400 munkaegységet teljesített és előlegképpen 14 mázsa 61 kiló gabonát vitt haza a kamrájába. Nyilván sokkal jobban járt, sokkal kifizetőbb így neki, mintha egyénileg bajlódna a néhány hold földjével. Ezért van az, hogy Balogh Mihály, és Rédei Istvánná most kérték felvételüket a szövetkezet tagjai sorába. JELENLEG a szorgalmas betakarítási munka lázában ég az egész tagság. Az egyik csoport a kendert nyüvi, a férfiak az őszi szántások alá műtrágyáznak. Mindenki tudja azt, hogy a jövőben is közös és szorgalmas munkával érnek el újabb sikereket. Fokozott gondot fordítanak a jól jö- vedemező állattenyésztésre, a szerződéses növények, a hagymamag, a cukorrépa területének növelésére. Minden bizonnyal a következő év már a felvirágzás esztendeje lesz a sarudi Kossuth Tsz szorgalmas tagsága számára. Akkor pedig még inkább elmondhatják azt, amit ma is őszintén kijelentenek: Érdemes volt újra a közös úton, ismét együtt maradni. RELATIVITÁS Ahogy a pisai ferdetorony látja i Helyiséget kapott a kápolnai KISZ-sxervezet Cselédéveli emléke keménykötésű ember. Arcát erős barnára égette a nap, néhány hosszú ráncbarázda fut rajta végig: elmúlt évtizedek gondjainak bizonyítékai. Kevés beszédű, csak a szeme van tele barátságos melegséggel. — Lőrinc János vagyok — mutatkozik be, kezet ráz és hellyel kínál a füvön. — Déli pihenő van, ebédszünet. Nekem meg jelenleg nincs sürgős dolgom. A többiek kint vannak a szőlőben — magyaráz és a szokatlanul csendes, szinte lakatlannak tűnő tanyaépületekre mutat. A domoszlói állami gazdaság szőlőtermelő részlege ez itt. Csípős, hideg szél járja a dombokat, magasra kavarja az út porát. — Nyakunkoh az ősz megint, lassan elmúlik az év is. Észre sem veszi az ember, hogy szalad az idő. Én már 10 éve dolgozok itt a gazdaságban — szól csendesen. Lábát keresztbe teszi, ujjaival a fű között babrál. — Az életéről meséljen — kérem tőle. — Mit meséljek róla? Ami megtörtént, az megtörtént, — feleli beletörődést mutatva, pedig hát mégis kikívánkozik belőle a szó. — Maga valamikor cseléd volt itt ugye? — Az én. Még kisgyerek voltam, amikor ideszegődtem félkomencióért. megfontoltan beszél. Szavai nyoidőre életre kel gyermekkora és a hajdani Fleischmann-féle birtok, amely mintegy hatalmas, nyitott harapófogó szája tátongott a falu felé, megfojtani készülve a parányi földek hajlotthátú embereit. Egy pillanatra robaját véli hallani a tovaszáguldó hintónak, amelyen a méltóságos úr „fogdmegjei” ültek, akiknek nevét halkan, de gyűlölettel és alázattal vegyes félelemmel ejtette ki a száj esténkint a fák alatt. — Apa nélkül nevelkedtem. Még féléves sem voltam, amikor szüleim elváltak. Anyám itt volt summás, hármunkra keresett. Rám, az anyjára, meg ‘magára. Se házunk, se földünk nem volt. El lehet képzelni, hogyan éltünk egy asszony munkájából. Beteg is lett bele, nem tudott sokáig dolgozni szegény. A Jancsi gyerek eleinte libákat őrzött, mint annyi más szegény gyerek az országban. Naphosszat égette a nap, éhség gyötörte sokszor, órák- hosszat csatangolt az erdőben, madártojás és szamóca után. Majd iskolába íratták be. Kopott ruhában járt, de szeretett oda menni: érdekelte a könyv, s minden, amit ott hallott. Az iskolában ismerték a család gond i át és segíteni próbáltak. A kis Jancsi fújtató gyerek lett a templomban a kántor mellett. Négy évig járt fel a kórusra, hajtotta a nehéz kereket, s hallgatta a csodálatosan szép orgonaszót. Neki robot volt ez a munka: lisztet, babot, meg egy pár használt csizmát kapott érte egy évben. De ez is nagy segítséget jelentett akkor az édesanyjának. ö pedig tarka, gyerekes álmokat szőtt az orgonasípok mellett, félszegen figyelve a kántor kezejátékát a fehér billentyűkön. Ha vége volt a misének, utoljára maradt, hogy csak megsimogathassa a hangszert, újjaival végigfuthasson a billentyűkön. — Kántor akartam lenni valamikor — neyeti e' magát — persze ha szóltam róla valakinek, csak nevettek rajta és bólogattak hozzá: „Jó, jó, szép is az ...“ — mondták. — Jó hangja volt? — Még van is, — feleli büszkén, — de ahogy múlnak az évek, öregszik az ember, a hangja is megfakul. csalhatta magát az álmaival, elvégezte az elemi iskolát, az anyja egyre többet betegeskedett, s a család még jobban megszorult, s a dalolni vágyó fiú, községi csordás-bojtárnak szegődött. Két évig pattogtatta a karikás ostort, húzta a csordakút vizét, és szaladgált az elkó- dorgó tehenek után. Aztán helyet változtatott: beállt Fle- ischmannhoz tejeskocsisnak, — félkomencióért. — Örültem, hogy munkát kaptam. Meghúztam magam, hangomat sem hallották, mert láttam: aki szólt valamit, annak egy-kettőre tudtára adták: „holnap ne gyere ...” Jelentkező meg akadt helyette öt-hat, hisz rengeteg volt a munkanélküli, s még több az éhes száj. Kerültem mindenféle találkozást az urakkal, 1 mert ebből származott a legtöbb baj. Valamit mindig kifogásoltak, valami miatt mindig veszekedtek, s végül az embert megalázták. Fleischmann Újévkor szokott tartani fogadást, — akkor jártak be hozzá cselédei és akkor mentem én is. Ilyenkor nagy kegyesen megkérdezte: — No kölyök, mit kívánsz? — Én meg nagy alázatosan mondtam: „Maradni szeretnénk, nagyságos úr”. — Négy évig maradtam, aztán még egy évet cselédes- kedtem a községben, egy hentesnél. Azután kitört a háború. Ettől kezdve megváltozott az élete. Először rosszabbra fordult: a Don-kanyarhoz vitték sok halálraítélt magyar katonával együtt. De innen hazakerült, majd újra behívták a páncélosokhoz. Fogságba esett és csak 1947-ben jött haza. minden megváltozott. A feleségem azzal fogadott, hogy földet kaptam, 800 négyszögöl szőlőt, meg házhelyet. Akkor már működött Domoszlón az állami gazdaság, én sem sokáig gondolkoztam, idejöttem dolgozni. És azóta állandó munkása vagyok. Elhallgat. Nyugodt tekintete végigfut a tájon: szőlőkön, gyümölcsösökön, tarlókon. — A volt nagybirtokon, a néhai cselédek munkahelyén. Megvan még a csengő, amely sötétedéskor a munka végét jelezte és a nagy fa is áll a dűlő végén, ahol valamikor pirkadat felé munkára gyülekezett a cseléd nép. Jó né- hányan emlékeznek még rá. — Emlékezni, emlékezünk, de nem nagyon beszélünk róla. Az ember el van foglalva a munkájával, ha hazamegyek, nekem is jobban esik felkapcsolni a rádiót, zenét hallgatni, vagy olvasgatni. Fene se törődik már Fleischmann úrral. Nekem már csak az a gondom, hogy tudjak valamit venni a lányomnak, mert lassan már férjhez megy. Mosolyog, újjai között so- dorgatja a száraz fűszálat, aztán csendesen még hozzáfűzi: volna az én múltam. Most négy gyermekem van, lassan felcseperednek ők is. Másféle élet ez azért, nyugodt, emberi élet. Nekem már csak az a vágyam, hogy felhúzhassam a házam falát, s akkor nagyon meg leszek elégedve mostani életemmel. HANKÖCZI SÁNDOR ALACSONY, LASSAN, mán rövid NEM SOKÁIG — ITT SOK — HÁT EZ (Foto: Kiss) llilliilllllillllllllllllllllllllllllillllllllllillillllíllllilllllllllllllllllll Megvette-e már? a Népújság Napra kibocsátott „Ki lesz a nyertes" tombola-jegyét. Ha nem, még megveheti postahivataloknál, kézbesítőknél! Sorsolás 1958. szeptember 13-án! NYERHET: Danuvia motorkerékpárt Világvevő rádiót Fényképezőgépet Kerékpárt Karórát Vásárlási utalványokat és más egyéb, 50 darab értékes tárgyat. Megkezdődött a tanítási év A II. számú gyakorló iskola ünnepségén Szabó Tamás IV. osztályos tanuló az „Új tanév kezdetén” című verset szavalja.
