Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)

1958-08-16 / 175. szám

1958. augusztus 16. szombat NÉPÚJSÁG 3 Miért és újra miért? Miért akar ön, s mindig csak ön elsőnek bemenni az ajón? Miért nem kaphat más is prémiumot, mint csak ön? Miért nem érdekli, mi a ba­ja munkatársának? Miért akar mindenből töb­bet, mint más és éppen a „más” kárára is? Miért és újra miért? Ezek a kérdések, amelyeket e sorok írója egy képzeletbeli „Önnek” feltett, elhangzott már minden bizonnyal, ha nem is pontosan ezzel a szö­veggel, máshol is, máskor is, sajnos, elég gyakran. Az em­beri önzés nem újkeletű do­log, — s ehhez nem szükséges semmiféle bizonyító eljárás. Együtt született az emberrel, aki életbenmaradása, fajának fenntartása miatt kegyetlen küzdelemben vívta élet-halál harcát, — saját magával. De együtt született az önzetlenség is: mert éi—en a faj fennma­radása megKÖvetelte az egysé­get, a közös munkát, a közös célokért, való egyéni tervek feláldozását. Az osztálytársadalmak, an­nak is csúcsán, a kapitalista társadalom azonban egyenesen törvényerőre emelte, a társa­dalmi berendezkedés alappil­lérévé tette az emberi önzést: a nagy halak kegyetlen igaz­ságát. Ami még érthető és magyarázható volt az ember ősi története kialakulásának idején, az a „kultúra” és a „civilizáció” fejlődése nyomán a kapitalizmusban újra rangot kapott. Formájában: legújabb kor! Tartalmában: őskor. — a javábóL Uj társadalmi rendet épí­tünk, amely nemcsak abban különbözik, hogy a javak mennyiségében, a tudomány és a kultúra minőségében úi, hanem elsősorban is abban, hogy már nem osztály társadalom, hogy nincsenek kizsákmányolok, következés­képpen kizsákmányoltak, hogy az ember nem egyedül áll a milliók között; hanem „mil­liók egy miatt” és egy a mil­liókért. Alapvető és döntő tár­sadalmi változás ez, amely kétségkívül már meghozta az emberi tulajdonság, az embe­rek magatartásának megvál­tozását is, — ha még nem is teljes mértékben. Az önzés: rút örökség! Ahogy a tüdőbajt és a nyomort, a gyermekha­landóságot és a kultúrálatlan- ságot, a mezőgazdaság el­maradottságát. s az ipar rend­kívül alacsony technikai szín­vonalát nekünk kellett orvo­solni, úgy ezt az örökséget is nekünk kell, mert kell! —fel­számolnunk. S ez nem megy egyik nap­ról a másikra. Testvérek vé­Lengyelország kétmillió tonna szenet szállít Argentínának Franczisek Modrzewski, Len­gyelország külkereskedelmi miniszterhelyettese, a közel­múltban Argentínában folyta­tott kereskedelmi megbeszé­lést. A megbeszélések ered­ményeképpen a lengyel külke­reskedelmi képviselők Buenos- Airesben szerződést írtak alá, amelynek értelmében Lengyel- ország kétmillió tonna szenet szállít Argentínának. A je­lentős mennyiségű szenet 1958—1960-as években bizto­sítják Argentína számára. Ez­zel szemben Lengyelország fontos nyersanyagokat és köz­szükségleti cikkeket kap Ar­gentínától. Közlemény A színház megkezdte az 1958/59. évad bérletezését. Ré­gi bérleteseinknek szeretnénk biztosítani a múlt évben vál­tott bérleti helyeiket. Ezért kérjük, hogy f. hó 22-ig Szer­vező Irodánkban személyesen, vagy írásban közöljék, igényt tartanak-e rá. hogy Japánban megindító békedemonstrációm került sor a napokban. Az atom- és hidrogén-fegyverkezés ellen küzdő Japán Béketanács fel­hívására Hirosimától — To­kióig hatalmas béke zarán­doklat vonult végig az or­szágúton. Az 1000 kilométeres menetben 700 000 ember vett részt. Hirosima lakosainak már szomorú tapasztalatai van­nak az atombomba pusztítá­sairól. Ezért álltak a mene­telük soraiba, hogy tiltakoz­zanak a nukleáris fegyverke­zési hajsza ellen. Nem akarnak nyomorék embereket, torzszülötteket látni, ők békében akarnak élni, békében a világ lakosai­val. A tiltakozó táblák, embe­rek százezres felvonuló me­nete ráébreszthetné a hábo­rúra készülődőket, megállni a katasztrófa előtt. Vagy nem tudnak olvasni az atomhalál ellen tiltakozó táblákról? Még van idő, hogy megta­nuljanak! k. j. A LOTTO e heti nyerőszámai: Hajdúszoboszlón tartották meg a 33. játékhét nyerőszá­mainak húzását. A következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 8, 20, 21. 38.- MEGBESZÉLÉSRE gyűl­tek össze pénteken, 15-én a hevesi járás községeinek ta­nácselnökei és szakosztályve­zetői, ahol a 3004-es törvény végrehajtásának hogyanjáról tárgyalnak. Búcsú Meghalt Frederic Joliot- Curie, a világhírű Nobel-dí- jas atomfizikus, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Béke Világtanács elnöke. Súlyos betegség után, 58 éves korá­ban ragadta el a halál, beteg­ségével szemben tehetetlen volt az orvostudomány... Jo- liot-Curie neve elválasztha­tatlanul összeforrott nem­csak a tudománnyal, de a békével is. Élete egyetlen példamutatás: munkájának élt, a békéért, a világ népei­ért harcolt. A helsinki bé­ke-világtalálkozón jelentette ki: „Az emberiségnek ki kell kényszerítenie a tömegpusz­tító fegyverek eltiltását, az atomerő békés célokra való felhasználását!” Stockholmba már nem utazhatott el, de utolsó üze­netében, amely most már a végrendelete, olyan figyel­meztetést küld a világnak, amely egy élet, egy korszak tanulsága, népeket mozgósí­tó béke-program: „A tudo­mány eredményeinek kizáró­lag a békét és az emberi ha­ladást kell szolgálni...” S ez nemcsak utolsó üze­nete, de hitvallása is volt. Joliot-Curie nincs többé. De önfeláldozó élete, fárad­hatatlan munkássága, tudo­mányos eredményei, a béke gondolatának nagyszerű szol­gálata örök és- élő emléket állított minden ember szívé­ben. 3 szovjet Isékeharcosalc mély oyásza MOSZKVA (TASZSZ) A szovjet emberek a világ min­den békeharcosával együtt mély fájdalommal fogadták a hírt, hogy elhunyt Frederic Joliot-Curie professzor, a Bé­ke Világtanács lánglelkű ve­zetője — mondotta Nyikolaj Tyihonov író, a szovjet béke­bizottság elnöke. Joliot-Curie a béke világ­mozgalom lelkiismerete és agya volt. Megfélemlíthetetle- nül folytatta a harcot a béké­ért. Sem az ellenség rágalmai, sem fenyegetőzései nem tud­ták megingatni eltökéltségét. Joliot-Curie kiérdemelte az egész világ békeharcosainak mélységes szeretetét. A nagy tudós az elsők között tanul­mányozta az atomerőt, első­ként szállt síkra az atomerő hadicélokra történő alkalma­zása ellen. Ő volt az első. aki aláírta a stockholmi kiált­ványt, amely követelte az atomfegyver teljes eltiltását. Elsőként lépett a békeharc útjára és a harcosok millióit ragadta magával. Most a békeharcosok meg­hajtják zászlajukat a tanító és barát, a fegyvertárs és hadve­zér. a népek barátsága láng­lelkű hívének koporsója előtt. El készült a cigány—magyar szótár Sztanykovszki Tibor össze­állította az első teljes magyar —cigány, illetve cigány—ma­gyar szótárt és egyúttal nyelv­tant is írt mellé. Sztanykov­szki Tibor nem cigány szárma­zású. de hosszú éveket töltött cigányokkal együtt, s ezt az időt használta fel nyelvük megismerésére és. megtanulá­sára. A Magyar Cigányok Kul­turális Szövetsége tárgyaláso­kat folytat a tankönyvkiadó vállalattal, hogy még az idén kiadják a szótárt és a nyelv­tankönyvet is. lövire is lesz nyereségrészesedés Peliflbáayán Igazgatóság. SOKAN VOLTAK, a Mát­ravidéki Szénbányászati Tröszt dolgozói közül is olya­nok, akik csak kézlegyintéssel kétkedéssel fogadták a kor­mánynak a nyereségrészese­dés visszafizetéséről szóló ha­tározatát. S mégis a határo­zatból valóság lett, mert mint mindenki előtt ismeretes, a nyereséggel záró üzemek visszatérítésben részesültek. Szép „summa” pénz volt az, mert például csak a Mátra- vidéki Szénbányászati Tröszt­nél 4 668 000 forintot osztot­tak szét a dolgozók között, ami 10,7 munkanap átlagnak felel meg. Jól jött ez a „kis pénz” Hatalmas szoba a gyöngyö­si Üjtelep egyik házában. A csupasz falak, a gyalulatlan asztal, a hat vaságy semmi­képp sem kelti a munkások második otthonának benyo­mását. ' Három fiatalember fekszik az ágyakon: egy ol­vas, kettő pedig éppen sem­mit sem csinál. Aki olvas, Ördög Béla betanított segéd­munkás, a másik kettő pedig Varga Lajos és Szerző Lajos szobafestők. Mind a hárman Jászárokszállásra valók, és a 21. számú Építőipari Vállal it dolgozói. Ördög Béla 23, a két Lajos 18 éves. Elmondták, hogy leggyak­rabban moziba járnak. Szinte minden filmet megnéznek. — Mégis milyen filmet sze­retnek legjobban? — Mindegy. Szerelmes, ka­landos, vidám, izgalmas egy­formán tetszik. Színházba nem járnak, mert szombat- vasárnap hazautaznak. Zenés szórakozóhelyekre ritkán, lá­nyokkal. Kocsmában gyakrab­ban megfordulnak, de nem részegeskednek. — Rádiójuk van? Van, de már régen kiégett egy lámpája, a vállalat pedig még nem csináltatta meg. Könyveket szívesen olvas­nának, de nincs. Ez volt az oka előbbi semmitevésüknek is. Néha kapnak kölcsön. Fő­leg ponyvát. Aranyskorpió, Éjféli vendég, Gyors halál bandája — röpködnek a cí­mek. Elolvassák az értéke­sebb műveket is, ha nagyrit­kán hozzájutnak. Szeretik Vernét, Móriczot. — Szerző Két szoba — kétfajta emberek? Mit kaptak? Lajos például megvette Mó­ricz összes novelláinak soro­zatát. Üjságot nem járatnak, de szívesen olvasnak. Szakmai könyvet a szobafestők olvas­nának, de nincs, ördög Béla ott jártamban éppen Hámori: Villanyszerelés című munká­ját tanulta, szeretne felsza­badulni. Amikor a sportra terelődik a szó, csak sóhajtanak. Na­gyon szeretnénk pingpon­gozni, futballozni, atletizálni, de nincs hol. Mire befejezik a munkát, késő van, este hat után már nem mehetnek ki a pályára, így hát marad a totó, meg néha egy kis focizás a téren, ha a lakók nem kiabálnak. Eszenyi Sándor lakószobája egészen más. Igaz, ő csak másodmagával lakik itt, de a falon néhány kép és a vi­rágok lakályossá teszik a szobát. A fiatal, 24 éves kő­műves: a gépkocsi szerkezete című könyvet olvassa. — Talán vizsgázik belőle? — Nem, csak érdekel a könyv. — Szokott szépirodalmat is olvasni? — Igen. Ha hozzájutok. Legutóbb az Egri csillago­kat, a Bel Amit és Jelki András kalandjait olvasta. Ponyvát nem olvas. — „Első oldalon egy. halál, a másodi­kon kettő, minek ezt*’ — mondja. Sokkal jobban szere­ti a történelmi könyveket. Ha hozzájuthat, folyton ezeket bújja. Nagyon szereti ezt a tudományt. Újságot nem já­rat, de gyakran olvassa a Népszabadságot, Népújságot, Élet és Tudományt. Rádiója van, sajnos a vállalat nem ad, ez a sajátja. Mindig szí­vesen hallgatja. Különösen kedveli a tánc- és cigány­zenét, a színdarabokat és a tudományos előadásokat, ezek közül is természetesen leg­jobban a történelmi tárgyú- akat. A hírek, a 'politika szin­tén érdeklik. Nemoda bácsi­val, az idősebb lakótársával mindig megtárgyalják a poli­tikai eseményeket. Moziba gyakran jár, minden jó filmet megnéz. Színházba is sokat látogat, az utóbbi időben Gyöngyösön bemutatott dara­bokat mind látta. Asztalán kis vaskos könyv hever. Az űrhajózás. Ez a címe. Az övé, most vette. Szokott máskor is könyvet venni, mostanában ritkábban, mert nősül és házat akar épí­teni. Amikor a kívánságai után érdeklődöm, csak egyet említ: szeretne minél többet olvasni. És egy panasza van, ami — azt hiszem — szintén kultu­rális probléma: a Kállglattei nyáron nem kapnak tüzelőt, így nem tudnak rendesen me­legvízben megmosdani. Azt hiszem ez könnyen teljesít^ hető kérés, kedves 21. számú Építőipari Vállalat! Búcsúzóul még elmondja, hogy egyik munkatársával a hét végén nagy motortúrára mennek. Szeret kirándulni, most Párád, Eger, Aggtelek szépségeit nézik meg, a kö­vetkező szabadszombaton pe­dig körülmotoroznak a Ba­latonon. Jó mulatást kívánok a szép túrához. Őszintén megvallom, talá­lomra választottam ki a két lakószobát, s nem számítot­tam ekkora különbségre. Ta­lán ez lehet az oka, hogy amíg Eszenyi Sándortól örömmel, megelégedéssel bú­csúztam, a másik otthonból kis szorongással. Igaz, a két Lajos esetéből is látható, hogy a faluról feljött fiatalságnak is van kulturális igénye, csak nem tudja kellőképpen kielé­gíteni, s főleg nem mindig helyesen elégíti ki. S igaz az is, hogy Eszenyi idősebb, meg­fontoltabb, s talán azért Is sokkal műveltebb, mint két szaktársa, de biztosan Eszenyi s^m magától jött rá a maga­sabb műveltség zamatára. Jő lenne tehát, ha a Lajosokkal és hasonló korú szaktársaik­kal valaki törődne, s kézen­fogva a helyes irányba vezet­né őket. Azt hiszem nem mindegy, hogy kultúrált, szé- leslátókörű, vagy pedig fél­művelt az új, fiatal szak- munkásréteg. Rózsa Gyula mindenkinek és akkor fogad­ták meg a dolgozók, hogy jö­vőre úgy dolgoznak, hogy több legyen, mert tényleg ér­demes egy kicsit gondolkod­va, céltudatosan jól dolgoz­nunk és termelnünk. 1958. első negyedévében, — mint ahogy ezt Nagy Istvántól, a Szénbányászati Tröszt üb. el­nökétől megtudtuk — 1 400 000 forint összeg nyereség volt a bankban, de ez sajnos a má­sodik negyedév végére 350 000 forintra leapadt. Ennek okát mindenki abban látja, hogy „plafon-tervvel“ dolgoznak és a tervet túlteljesíteni nem szabad, mert ma már annyi szenet tudnának a felszínre hozni, hogy hirtelen nem is tudnák azt hová tenni. Tönk­re menne a szén. Az elő ne­gyedévben ilyen megkötöttség nem volt, elfogyasztotta az Erőmű. Egy tonna szén fel­színre hozataláért kaptak 148 forintot. Egy nap 444136 fon­na szenet szállítottak el, ami 112,4 százalékos teljesítmény­nek felelt meg. És ez bizto­sította 4965 dolgozó jó fizeté­sét és ebből az összegből még szépen maradt a nyereségre is. A II, negyedév, ezt az összeget jól megnyirbálta. Egy nap ugyanannyi dolgo­zónak kevesebb: 386173 ton­na szenet szabad volt a fel­színre hoznia. Hogy a nyere­ség ne csökkenjen, embereket kellett volna elküldeni, de ők a létszámból nem bocsá­tottak el dolgozókat, mert az ősszel és a télen újra szük­ség van rájuk. Akkor úgyis vissza kellene őket venni. Ezt pedig nem csinálták, ha­nem közösen, bár a nyereség vesztére is, de mégis együtt „vészelik át” a nyári időket. A CSÖKKENTETT TERV a III. negyedévben úgy áll, hogy maradni fog. De hír van ar­ról, hogy emelni fogják a ter­vet, mert lassan már itt az ősz, jön a tél, s többet fo­gyaszt majd a Mátravidéki Erőmű is... Tehát ezek után nem ma­radt más hátra a bányászok­nak, mint a legnagyobb anyag­takarékosság mellett dolgozni, és így megpróbálni az önkölt­séget leszorítani. Erre leg­jobb célravezető út a takaré­kossági terv végrehajtása, a- mely július 15-én készült el a Trösztnél. Az intézkedési terv kidolgozásakor figyelem­be vették a minisztérium által megküldött irányelveket is. Az intézkedési terv határidőkhöz és felelősökhöz van kötve. Az üzemrészek, mint például a Petőfi altáró, szűcsi, gyöngyö­si XII-es akna, stb. saját ta­karékossági tervüket ez év szeptember I-ig kötelesek el­készíteni, amelyen fel kell tüntetni, hogy az üzemek mi­vel akarnak és hogyan taka­rékoskodni. A bányában ma leginkább a bányafával, robbanóanyaggal és energiával tudnak takarékos­kodni a bányászok. S hogy ta­karékoskodnak, azt bizonyítja az is, hogy például a Mátra­vidéki Szénbányászati Tröszt 10.1 %-kal kevesebb bányafát használt fel, míg robbanó­anyagból 12 %-kal kevesebbet fogyasztott el, mint az előző évben. Villamosenergiából — 1957-hez viszonyítva — 8 szá­zalékos megtakarítást tudnak felmutatni. Ha a II. félévben teljesíteni tudják a takarékos- sági intézkedési tervet, akkor egymillió 800 ezer forint meg­takarítás várható. A terv végrehajtásából részt vállalt a KISZ-szervezet is. Boros János, KISZ-titkár mondotta el nekünk, már várják, hogy milyen felada­tokat fognak kapni a fiata­lok. Most leginkább csak a Gépüzemnél mutatható ki fo­rintban eredmény. Ök most legutóbb újításból 108 000 fo­rintot, hulladékanyag felhasz­nálásból 54 000 forint megta­karítást értek el. Szeretnék hasonló mozgalomba bekap­csolni a többi üzem kiszistáit is. TEHAT EBBŐL ÉS hasonló összegekből lesz a nyereség a Mátravidéki Szénbányászati Trösztnél. A kiosztásra kerü­lő összeg nagysága még most alakul ki, ami viszont össze­függ a tervek teljesítésével, a műszaki és a fizikai dolgo­zók áldozatos, szorgalmas munkájával. Még az év kö­zepén járunk, de a tervek és az eredmények arra engedik következtetni a bánya vezető­ik hogy jövőre is lesz miből osztani nyereséget a Mátra­vidéki Szénbán> ászati Tröszt dolgozóinak. FAZEKAS ISTVÁN zony a kapitalizmus „közössé­ge”, más szóval: társadalma. Márpedig mi szocialista tár­sadalmi rendet építünk, a köz és az egyén érdekében, s e tár­sadalmi rend építésének idő­szakában is már az újfajta kö­zösségi szellemnek kell hatnia. Kis ügyekben éppenűgy, mint a nagyobbakban: mert itt nem szabad különbséget tenni. Mindegy, hogy bottal-e, vagy hálóval, de aki a vízpartra ül, az már horgászik! Az önzés ellen nem lehet ha­tározatokkal, rendeletekkel harcolni. Adminisztratív intéz­kedés itt annyi — általában — mint halottnak a szenteltvíz. Az iskolai nevelés, az üzemek­ben, hivatalokban, termelőszö­vetkezetekben a megfelelő közhangulat kialakítása, a kommunisták példamutató ere­je és magatartása: im ezek a „szokványos” és mégis a leg­célravezetőbb módszerek. Utó­végre az aszpirin változatlanul a legnépszerűbb és legbizto­sabb gyógyszer számos beteg­ségnél. Egy kellő időben el- helyzett bíráló megjegyzés, egy határozott figyelmeztetés, vagy éppen sorozatos és következe­tes bírálata egy-egy ember magatartásának, sokat segít­het és segít is az emberi ön­zés elleni harcban. Mert harc ez, nem is egyik napról a másikra, de egyik évről, ha nem évtizedről a másikra. És mégis megéri, s mégis szükséges, mert nem a kapitalizmus farkas-világát hanem a szocializmus legem­beribb, leghumánusabb világát építjük fel ebben az országban is. S azért, hogy, ezt elérjük, s azért, hogy a tiszta búzában ne legyen konkoly, mindent meg kell tennünk, hogy hol­nap kevesebb legyen az önző ember, mint rtja volt. Hogy ne legyen a „miért és újra miért?” GYURKÓ GÉZA rés harca az örökségért, a dió­fán daloló csalogány találóan igaz meséje sok helyen ma is igaz, s ma sem: mese. Remél­jük, majd csak lesz. Az, aki évtizedeken keresztül abban a szellemben nevelkedett, hogy a holnapja attól függ, hogyan sikerül feljebb hágni, akár más hátán, vállán is, az, aki egzisztenciáját csak könyörte­len harc árán tudta kivívni, vagy éppenhogy nem tudta, nos az, nem egykönnyen fe­ledkezik meg a múlt effajta módszereiről. Lehet kisebb és nagyobb önzés, mintahogy ön­zés. ha valaki előre tolakszik, hogy még ő kapjon egy pohár sört, mielőtt elfogy, s az is, ha valaki kész megrágalmazni is munkatársát, hogy előbbre­jusson a hivatali ranglétrán. Jellegénél és formájánál fogva lehet, minthogy van is kü­lönbség a kettő között, de mindkettő közös tőről fakad, — egy anya gyermeke. Első pillanatásra talán nem is tűnik olyan aggasztónak és fontosnak ez a probléma, hogy külön cikket, hasábokat kell­jen szentelni ennek a kérdés­nek. De csak első pillantásra! Azok a célok, amelyekért mi dolgozunk, azok a célok, ame­lyek megvalósításra várnak, közös munkát, sok-sok erőfe­szítést igényelnek. Az egész társadalom. összefogására van szükség, olyan összefogásra, amelyben az egyének megér­tik a közös célt, hajlandók azért szívvel-lélekkel dolgoz­ni. Milyen közösség az, amely­nek tagjai csak egyéni ér­dekeiket hajlandók figyelembe venni, akik csak saját céljai­kat ismerik? Milyen közösség az, ahol az önzés nyomán szembefordulnak az egyének, a közösség tagjai, s ahol ennek nyomán a farkasszellem kap lábra? Az ilyen közösséget a legjobb akarattal sem lehet szocialistának nevezni. Ez bí-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents