Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)
1958-08-13 / 172. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XIII. ÉVFOLYAM. 173. SZÁM Ara 50 FILLÉR. 1958. augusztus 13. szerda Olko’mánvnaoi munkaverseny a mezőgazdaságban Napok óta érkeznek az üzemekből a jelentések arról, hogyan készülnek a dolgozók az immár hagyományossá váló Alkotmánynapi munkaversenyben tett vállalások teljesítésével augusztus 20-ra. A verseny azonban nemcsak az üzemekben él, nemcsak ott mérik össze tudásukat, szorgalmukat az emberek, hanem a mezőgazdaságban is. Bármelyik faluban jár mostanában az ember, — mindenütt azt hallhatja: augusztus 20-ra. az Alkotmány ünnepére készen leszünk a csépléssel, mert a mezőgazdaság dolgozói is vállalásokat tettek ennek a napnak szép eredményekkel való megünneplésére. A cséplőcsapatok derekasan állják mindenütt a szavukat, s úgy igyekeznek, hogy az új kenyér ünnepére zsákban legyen minden termény. a dolgozó parasztság évi munkájának gyümölcse. A jó munkaszervezés, a szorgos igyekvés eredménye, hogy néhány kivételtől eltekintve, minden cséplőgépnél túlteljesítik az előírt normákat, s nem egy esetben kétszer annyit csépelnek naponta, mint a- mennyit a norma előir. Igen sokat jelent az is, hogy ebben az évben jóval kevesebb a probléma a gépekkel. A gépállomási dolgozók alapos munkát végeztek a javításoknál, igen ritka eset volt az, hogy a gépállomások hibájából álltak volna le a gépek. Jobban szervezték meg az idén a javítószolgálatot is. Amint eltörik egy-egy alkatrész — a nagy munkában ez elkerülhetetlen —, máris ott vannak a körzeti szerelők, a legrövidebb idő alatt rendbehozzák a gépet, s már indulhat is tovább a munka. Sokat javult az idén az üzeinanyagellátás is, szinte menetrendszerűen közlekednek az üzemanyagot szállító kocsik. A közös összefogás, a gépállomás helyes irányító munkája, a cséplőmunkacsapatok töretlen szorgalma és munkakedve meghozta már eddig is az eredményeket, s egyben igazolja azt is, hogy a mezőgazdasági dolgozókban is él a versenykedv, ott is folyik nemes vetélkedés az emberek között, hogy a munkát minél előbb és minél jobban elvégezzék. Az eredmények ismeretében már most megállapít- hajuk: a mezőgazdaság dolgozói is derekasan megálltak helyüket az Alkotmány tiszteletére folyó versenyben, nem maradtak el az üzemi dolgozók mögött. Ezt bizonyítja az, hogy munkájuk nyomán augusztus 20- ra már majdnem mindenütt zsákokban lesz az emberek kenyerét jelentő gabona. „.és ez a versenyző kedv érthető, hiszen nem kisebb ünnepe ez a mezőgazdaság dolgozóinak sem. Három hazai győzelem az országrészi tűzoltó versenyen A vasárnap lezajlott ország- ^észi Wzoltó verjKnnven. me- lyet, mint közöltük, Egerben a népkerti futballpályán tartottak meg. több megve önkéntes tűzoltóinak részvételével — igen jól szerepeltek a hazaiak Első helyezést ért el Heves község csapata 800-as kismotor-fecskendővel. a MátrjLvidé- ki Fémművek női csapata 400- as kismotor-fecskendővel és Ivád község női csapata 400-as kismotor-fecskendővel. Máso dik helyezést ért el Boldog község férfi csapata. Hort község csapata, és a Füzesabonyi Gépállomás önkéntes tűzoltói ezenfelül több hazai csapat harmadik helyezést ért el. Ma: Dér Ferenc: A HAZAFIAS NÉPFRONT ÉS TANÁCSAINK ★ Tóth József: JOBB VOLNA TÁLÁN: KÖZÖTTÜK LENNI ★ Ádám Éva: „TÍZÉVES LESZ a FIAM” ★ PETÖFIBÄNYA zöldséges GYÜMÖLCS- ELLÄTÄSÄRÖL ★ A TECHNIKA ÉS A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL ★ HÍREK — SPORT Eredményes volt az első félév A napokban tartották az első félévi közgyűlést a gyöngyösi mezőgazdasági ktsz-nél. Az elnök beszámolójából kitűnt, hogy féléves termelési tervüket 102 százalékra teljesítették, s közel félmillió forint értékű kovács-, kerékgyártó-, karosszériakészítő és festő-munkát végeztek el a gyöngyösi és környékbeli dolgozó parasztság részére. A közgyűlésen az egyes kovácsrészleg dolgozói vállalták, hogy a munkaidő után elkészítenek egy kocsit, hogy a megrendelőnek a szüretre átadhassák. Az üzem műszaki fejlesztését egy új szalagfűrész üzembeállításával segítik elő. Miután a tagság megvitatta az elnöki beszámolót, értékelte az első félév munkáját és döntöttek a legfontosabb feladatok megvalósításának módjában, a gyűlés után még sokáig együttmaradtak, s baráti beszélgetéssel töltötték az az időt a ktsz tagjai. Polgár Miklós Antal Imre főállomáselöljáró, forgalmi szolgálattevő, a füzesabonyi vasútállomás brigádvezetője. Jó munkaszervezéssel biztosította, hogy brigádja ez év első felében a személyvonatok menetrendszerinti indítását 113,9, a tehervonatok menetrendszerinti indítását 111,7 százalékra teljesítette, s ezzel első lett a brigádok közötti versenyben. A vasutasnap alkalmából jutalmat kapott szorgalmas munkájáért. Újabb két községet villamosítanak a megyében A falu villamosítások terén Heves megye országos viszonylatban a harmadik helyen áll, míg például Borsod megyében 136 azoknak a községeknek a száma, ahol nincs villany, — megyénkben jelenleg négy ilyen község van. Sőt: az év végére kettőre csökken. Az Északmagyarországi Áramszolgáltató vállalat szeptemberben kezdi meg Szarvaskő és Egerszólát villamosítását. A munkákat még ez évben befejezik. Reméljük, hogy a jövőben a még hátralévő két község — Mikófalva és Váraszó — is villamosítva lesz. Egyetlen vasárnap több tízezer forint megtakarítás a csehi „társadalmi műszak“ eredménye Egercsehi bányában a vágatok nagy részének biztosítására TH-gyűrűt használnak, amelyet a terület lefejtésekor kiszednek a vágatokból. A kiszedett TH-gyűrűk nagy része újra használható, javítható, nagy része azonban csak hul- ladékanyag. Ez idáig a hulladék elszállításakor nagvmeny- nyiségű éo és javítható ív darab keveredett az ócskavas közé. s ezzel súlyos ezer és tízezer forintok vesztek el. A pártvezetőség javaslatára a KISZ-fiatalok vállalták, hogy társadalmi munkával átválogatják a felhalmozott THgyűrű készletet, s ezzel megakadályozzák, hogy a használható anyagok a hulladékba kerüljenek. Augusztus 10-én Nagy István KISZ-titkár vezetésével Balogh Miklós. Gergely Mihály, Kocsis József, Morva- Miklós. Németi István és Sí lyok Sándor, hozzá is fogtak munkához. 32 munkaóra ala a felhalmozott készletnek a felét — 50 darab négyíves, teljesen használható TH-gyürüt — sikerült kiválogatni, ezenkívül négy teherautónyi használható, de újra hengerlésre váró TH-gyűrűt mentettek ki a hulladékból. Az első társadalmi műszál; alatt több tízezer forintos megtakarítást értek el a KISZ- fiatalok. hiszen az 50 darab TH-gyűrű 37 000 forint értékű. ■ a javítható gyűrűk újra hen- crlésével is jelentékeny kilóstól mentették meg a barát. A következő társadalmi műszakban, augusztus 17-én a észlet második fele kerül ki- 'álogatásra. s ha nem is készülnek el a munkával, a következő vasárnap úira brigádot szerveznek a KISZ-fiata lók. Simon Sándomé Gazdag program A recski Hazafias Népfrontbizottság legutóbbi ülésén három napirendi pontot tárgyal* A nemzetközi helyzet kérdést a máj külpolitika tükrében: a takarékossági albizottság megalakítása: a második félévi munkaterv elkészítése. Munkatervükben igen változatos programot iktattak be a recski Népfront-bizottság tagjai. Augusztus 23-án. szombaton „Űj kenyér” parasztbált rendeznek a bányász kultúrotthon- ban, munkás-paraszt találkozóval egybekötve. A mezőgazdaság szocialista átszervezése érdekében a Népfront-bizottsági tagok felvilágosító munkát végeznek, megszervezik az egyéni gazdák látogatását a iól működő tsz-eknél. A munkatervben a piac-tér fásítása is szerepel. Alka'mas helyen őszi fásítással egy ligetet is létesítenek, amely a Népfrontliget” elnevezését kapja majd. A téli estékre gazdaköröket. Szabad Föld Téli Estéket terveztek. Szövetkezeti nap Poroszlón A füzesabonyi iárásban rövid időn belül a második szövetkezeti napqt tartották meg vasárnap Poroszlón. A szövetkezeti napon rendezett ünnepi gyűlésen hendvai Vilmos elvtárs. a megyei tanács v. b. elnöke tartott beszédet a szövetkezeti mozgalom terén elért eredményekről. A közelmúltban helyeztek üzembe a Csekiang tartományi hvangtankaui vízierőmű első áramfejlesztő gépcsoportját. Az első gépcsoport kapacitása 7500 kilowatt, az erőmű építésének befejezése után a teljes kapacitás 3000 kilowatt lesz. Egy 140 méter hosszú és 44 méter magas duzzasztógát és 230 méter hosszú, 6 méter átmérőjű alagút tartozik a vízlerőmühöz. Az erőmű szolgáltatja majd az áramot a most épülő hszinan- klangi vízierömühöz és kedvező feltételeket teremt a Csekiang tartományi helyi ipar fejlődéséhez. 'AAAA^AAAv^oA/\AAAAAAAAA/VAAAA/^AAA^ySAAAAA^\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA»NAAAAJ Lesz már nagyüzemi baromfitenyésztés a tsz-ekben Az elmúlt évben mindösz- sze 2—3 ezer darab baromfit tartottak a megye termelő- szövetkezetei. Ebben az esztendőben ez a szám ugrásszerűen megnőtt, mert jelenleg a tsz-ek baromfiállománya 46 ezer darab. Több termelőszövetkezet, ahol komolyan foglalkoztak csirkeneveléssel, igen szép összeget kapott csirkéből és ezért még tovább akarja szaporítani' baromfi-törzsállományát. ii —■ ——Egri bortermelők a Nemzetközi Borversenyen A nemrég lezajlott országos borversenyen számos egri termelő is résztvett. A helyezett borokat benevezik az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár keretében megrendezésre kerülő Nemzetközi Borversenyre is, Előzetes értesülések szerint — természetesen a neveket még nem közölhetjük — a Nemzetközi Borversenyen a minőségi vörö6 borok között négy egri termelő bora is szerepel. Viszonteladók csak reggel 7 óra után vásárolhatnak az egri piacon Eger város tanácsa vb. szabályozta a viszonteladók felvásárlását a hetipiacokon. A határozat értelmében viszonteladók (kiskereskedők) termelőktől csak reggel 7 óra után vásárolhatnak árut a piacon. — FEDEM ES KÖZSÉGBEN 80 százalékig elvégezték a cséplési munkákat. A búza cséplésével szombat estig végeztek. Segítettek a gépek Megyénk gépállomásai szép munkát végeztek a nyári idényben. 65 851 normálhold traktormunkát végeztek, ebből talajmunka 8443 normálhold. A gépállomások által összesen learatott terület 10 243 hold. Ebből kombájnTeljesftették Alkotmánynapi vállalásukat A Hatvani Cukorgyár nagyteleki célgazdaságának dolgozói jóval a vállalt határidő i 'ott elvégezték a nagy nyári betakarítási munkákat. Az aratást a vállalt 96 százalék helyett 100 százalékban géppel végezték, s befejezték a cséplést; tarlóhántást is határidő előtt. A célgazdaság dolgozói ezzel készülnek megünnepelni az Alkotmány születésének évfordulóját. Három szovjet turistacsopori látogat megyénkbe Ebben a hónapban három szovjet turistacsoport Iá toga1 el megyénkbe. Itt-tartózkodá- suk ideje alatt a turistacsoport több helyre látogat el. Augusztus 13-án a gyöngyösi Állami Pincegazdaság és az AKriV dolgozóival baráti találkozóra jönnek össze, 15-én a gyöngyösi sütő- és húsipar dolgozóival, majd 17-én Heves községben tesznek baráti látogatást. nal arattak 3644 holdat. Ez- ideig a gépállomások gépei 57 933 tonna gabonát csépeltek el. Tarlóhántást és tarlóvetés alá szántást 4292 holdon végeztek. UT Az egri főpostán már nyolc előtt bent ülnek helyeiken a tisztviselők, hogy a nyolc órakor kezdődő forgalmat lebonyolítsák. Sokan vannak azonban, akik nyolcra munkahelyükre sietnek. postára is szeretnének szaladni küldeményeikkel, de az ajtón nyolc előtt betérni nem lehet, — mert a „szabály, az szabály”. A beérkező panaszoknak az a refrénjük, hogy a posta előbbre hozhatná a nyitvatartási félórával, és akkor sok olyan ember tudná postai ügyeit munkába menés előtt rendezni, aki később csak körülményesen szakíthat időt a délutáni sorbadVáshez. A postát a kért intézkedéssel hátrány nem érné. mert délután annyival rövidíthetné a tisztviselők bent- 1artózkodási idejét. Ha lehet, ezt a kért kedvezményt adják meg a postán a dolgozóknak. (----) Üz embe helyezték a hvangtankaui vízierMvet