Népújság, 1958. augusztus (13. évfolyam, 162-187. szám)

1958-08-10 / 170. szám

1958. augusztus 10., vasárnap REPÜJSÄG 5 U Vonuló" fiatalok — Sarud! helyzetkép — ESŐ SZEMERKÉL, csendes a falu. Valahol a Nyavajkán zúg még egy cséplőgép, de lassan az is leáll a munkával. Megered az eső és az utcán- járó emberek sietve igyekez­nek födél alá jutni. A sarudi tanácsháza előtt — az eresz alá húzódva — két sarudi fiatalember beszélget Az egyik egy új külföldi ke­rékpár kormányát fogja, nem­rég vette. A fiú elegánsan öl­tözött: vasalt nadrág, sima, barna cipő, tengerészing. Cse­pelen dolgozik. A falusiak sze­mében „úri fiú”, városban él. A másik cséplőgépnél dol­gozik, gyűrött, poros szürke ceignadrágban. Nyakát és kar­ját feketére égette a nap. És beszélgetnek. — Meddig maradsz idehaza? — A déli busszal megyek, holnap melózni kell. — Jól keresel, mi? — Megjárja, kétezret, meg egy kicsit — aztán elégedetten nevet. A másik hallgat egy ideig, kicsit ellenségesen, kicsit irigykedve nézi a kerékpáros fiút. Búzaszemet rág, aztán kiköpi, a Tisza-gát felé néz és szinte magának mondja. — Nem éri meg idehaza gürizni. Én is úgy számítok, hogy az ősz végén elmegyek Városba dolgozni. Nyolc óra munkaidő, aztán azt csinálok, amit akarok. De idehaza... Még másról is szó esett. A városi fiú kalandjairól me­sélt. Rögtönzött, szinte hival­kodó kis elbeszélések: nőkről, italról, munkáról, meg a ha­verokról. Élvezte, hogy beszél­het, hogy figyelmesen hall­gathatják és hogy irigylik. Közben egyre jobban meg­eredt az eső, az eget sötét, ha­ragos színű felhő takarta és piszkos víz futott alá a csator­nákon, a háztetőkről. BENN A TANÁCSHÁZÁN az elnöktől érdeklődtem a sa­rudi fiatalokról. — Vonulnak a városba. A legtöbb Pestre megy, lassan már háromszázan is lesznek, akik ott dolgoznak. De más­felé is megtalálni őket: Mis­kolcon, Diósgyőrben, Kazinc­barcikán, Ózdon, sok sarudi fiatal dolgozik. Jól keresnek, szépen öltöznek, szórakoznak. Sajnos, ezt idehaza nem talál­hatják meg. Aztán a KISZ-szervezetről érdeklődöm: hogyan él, ho­gyan dolgozik és milyen té­ELŐSZÖR IS SZERETNÉM előrebocsátani, hogy nem aka­rom elvenni Herbst kollégám kenyerét és a fenti cím alatt nem humoreszket tálalok az olvasó elé. Arról van csupán szó, hogy a napokban egy kis plakátra lettem figyelmes, amelyen pénteken délután hat órára vevő-ankétot hirdettek az arra illetékes egri szervek, s én mint egyszerű vevő meg­jelentem, hogy elmondjam egyéni véleményemet a Keres- delemről, a mellyel van sze­rencsém mindennap, sőt na­ponta többször is találkozni, mert amint mondani szokás: „én is a piacról élek". Egyszóval ott voltam az ér­tekezleten, már előre fentem a fogam, hogy majd én most jól megmondom a véleménye­met. Sajnos ez nem sikerült, mert még fél hétkor is olyan kevesen voltunk, hogy csak az an Rét elhalasztását tudtuk elhatározni. Hát így született meg ez a cikk, mert én valóban azon az ankéton csak azt akartam mondani... Kedves elvtársak, kedves kartársak! Én a magam ré­széről örömmel üdvözlöm a kereskedelmi szervek kezde­ményezését és nagyon helyes­lem az ankét összehívását. Külön örömömre szolgál, hogy az érdeklődők zsúfolásig meg­töltötték ezt a nagy termet és a vásárlókon kívül eljöttek a boltvezetők, s valamennyi kereskedelemmel foglalkozó vállalat, sőt néhány üzem ve­zetősége is. Ebből azt látom, hogy csakugyan érdekli e szerveket a vásárlók vélemé­nye. s a „mindent a vásárló­kért” jelszó nálunk nem üres frázis. HAT valahogy így kezdtem volna a hozzászólást, nyezővé vált a helyi fiatalok életében? — Az a legnagyobb baj — szól újra a tanácselnök, — hogy még helyiséget sem tu­dunk nekik biztosítani. Egy kis szobájuk volt a posta mel­lett, alig fér el benne 15 em­ber. Pedig volnának vagy negyvenen. Kultúrház kellene, az segítene a helyzeten. Nem tudnak hova menni. — Szórakozás? — Vagy mozi, vagy kocs­ma. Először csak két deci, az­tán jön a többi... Egész héten meg a sok dolog: reggeltől- estig. Érthető, hogy elvágynak innen. Meg aztán a lányok is szívesebben mennek a városi fiatalemberhez feleségül. A hídvégi gabona-raktárban találom meg Sápi Istvánt, a KISZ-titkárt. Vele beszélge­tünk, meg Nagy Istvánnal, aki ugyan nem húszéves fiatalem­ber már, de érdekli a fiatalok gondja, baja. O mondja: — Bennünket még iskolából is kivittek szüléink a határba. Most ez nincs meg. Ez jó is. De sok helyen még a 16 éves fiúk is odahaza maradnak — erősödni. Kímélik őket. A lá­nyok között, még olyan is akad, aki úgy megy férjhez, hogy egyszer sem volt a határ­ban. — A tsz-ről hogyan véleked­nek az „itthonmaradottak”? GONDOLKODNAK EGY ideig, latolgatják, hogyan is kellene jól megfogalmazni a mondókát. Végül Nagy István szánja el magát: — Azt tartják: „Ha a maga­méban dolgozhatok, nem me­gyek a máséba.” — Csak így — bizonyítja fejbólíntással a KISZ-titkár is. — Bár van a tsz-ben néhány fiatal, de én tudok olyan ese­tet is: az apa belépett a tsz-be, a fia meg azonnyomban „el­tűnt.” Városra ment. Ez a helyzet ma Sarudon. A sok f.atal szinte menekül a faluból. Ennek több magyará­zata van. Legtöbb szülő is így vélekedik: „Eleget küzdöttem, rongyoskodtam én fiam, te már megteheted, hogy ne dol­gozz annyit, mint az állat.” így aztán egyre szaporodnak a falu „városi fiai”, akik két­hetenként, vagy hosszabb idő­közönként hazajárnak. Ha nem beszélnének is a régi is­merősökkel, cimborákkal, ak­kor is látnák rajtuk: elégedet­tek, van pénzük ruhára, éle­lemre és idejük, meg módjuk a szórakozásra. És ennek erő­sebb vonzóhatása van, mint a mágnesnek. így fészkeli be magát a még idehaza dolgozó fiatalok fejébe is a gondolat: „Városba menni, ott könnyebb és sokszínűbb az élet.” Ha a jelenlegi helyzetből in­dulunk ki, azt a következte­tést lehet levonni: nagyon ke­vés fiatal marad falun. Tény, hogy nem sok képzeli el az életét, mint mezőgazdasági munkás, mert most még csak ezt mondhatja: ....a Pista nem ré gen ment fel, s máris úgy jár, mint egy báró. Én meg...” S aztán fogadkozik, hogy ő is elmegy. Valóságos probléma ez, de meg fog oldódni. Ma még Sa­rudon és sok községben ilyen a helyzet, mert a falusi fia­talok nem akarnak látástól- vakulásig dolgozni mint szü­leik, igényesek, látni, tudni akarnak, emberibb módon él­ni — és ez így van rendjén. De mit látnak ma? A szülők ragaszkodnak kis gazdaságuk­hoz, sok kar feszül még el a ka­szán, sok derék sajog, sok láb fárad el a barázdában nap­hosszat gyalogolva az eke után. És ezt nem akarják sem a gyerekek, sem a szülök. Pedig erősödik az új — egy­re erősödik. Ma már kevesen vonják kétségbe a tényt: a jö­vő a nagyüzemi gazdálkodásé. Csak ez oldhatja meg a ma­gyar falu felemelkedésének problémáját: a gépi munka, az emberibb életmód. Egyre több helyen lesz már a faluban is rendes szórakozóhely: cuk­rászda, vendéglő, kultúrház, mozi, ahova eljárhatnak a fia­talok. És ha kedvük tartja, va­sárnaponként elutazhatnak a közeli városba kirándulni, szó­rakozni. DE EHHEZ KELL MÉG né­hány év, máról-holnapra sem a világ nem változhat meg, sem az emberek gondolkodás- módja. De már mind a kettő, az úi felé halad. És az átala­kulás befejezésével már nem fognak menekülni a faluból á fiatalok sem. Hankóczi Sándor Legelő javítás, legelő bővítés A novaji legeltetési bizott­ság már az idén is jó eredmé­nyeket ért el a legelő javítása terén, jövőre azonban, a ter­vek szerint, még nagyobb te­rületen fogják elvégezni a fej­trágyázást. Napirenden szere­pel a legelő bővítésének terve is, amire igen nagy szükség van a szaporodó állatállomány miatt. Ügy tervezik, hogy az egyéni gazdáknak a legelőbe ékelődő földjét önkéntes cse­rével átveszik, s a község más tartalékterületeiből kártalanít­ják őket. Ezeket a területeket már a közel jövőben szeretnék részben új vetéssel, részben felülvetéssel mielőbb legelővé alakítani. Úi pincéi épít a gyöngyösoroszi Tsz A gyöngyösoroszi Február 24 Termelőszövetkezetben az idén igen komoly gondot okozott, hogy hová teszik a bőségesnek ígérkező termést. A megoldás egy pince átépítése, melyhez már hozzá is fogtak a tagok. A munka befejezéshez közele­dik, s mire beköszönt a bősé­ges termést adó szőlő szürete, meg is lesznek teljesen. Vásá­rolt a termelőszövetkezet 200 hektoliternyi bort befogadó hordókat is. Ilyen felkészülés mellett nem okoz majd nehéz­séget a gazdagnak ígérkező szüret. (Foló: Márkusz) — TOVÄBB NÖVELI sző­lőterületét az atkári Micsurin Tsz. A már betelepített 85 holdas szőlőjét a tervek sze­rint további 15 holddal nö­Asssony dolgok? Hallgatom a rádiót. Megrázó kis írást olvasnak fel egy asz- szonyról, aki nélkülözik gyer­mekeivel együtt, mert a férj munkahelyről munkahelyre vándorol, hogy ne kelljen fi­zetni a tartásdíjat, s egyben felhívja a társadalom figyel­mét: segítsenek az asszonyon. Olvasom az újságot. Meg­rázó történetet közöl egy asz- szonyról, akit elhagyott az ura, s most ott áll a nagyvilág­ban, három gyermekével. Mi­lyen emberfelettien nehéz dol­ga van, hogy egyedül eltartsa őket. Szinte naponta olvas, hall az ember ilyen dolgokról, örül is annak, hogy a mi társadal­munkban így törődnek az em­berekkel, — de nekem hiány­érzetem támad ilyenkor. Mi­kor írnak az újságok, mikor beszél a rádió azokról az asz- szonyokról, akik özvegyen ma­radtak, sokszor három, négy, Csak azt akartam mondani... Hozzászólás egy elmaradt ankéthoz majd megnyugtattam volna az ankét részvevőit, hogy rö­vid leszek, (ezt különben 45 perces hozzászólásom ideje alatt, több ízben is meg akar­tam ismételni.) Ezekután a hozzászólások szabályait be­tartva röviden beszélni akar­tam a kereskedelem fontos­ságáról, eddigi hatalmas fej­lődéséről, s a kereskedelmi dolgozók önzetlen, fáradságos munkájáról és csak ezután következett volna a kétszere­sen aláhúzott és jól kihang­súlyozott, de... Igen, de. Mert azért még vannak hibák a kereskede­lemben. Bár nem égbekiáltó nagy hiányosságok ezek, azért, mégis érdemes velük foglal­kozni, főleg mert kijavíthatok ezek az apró, de mégis bosz- szantó hibák. Mert bosszantó­ak ezek elvtársak, higgyék el! A napokban például az egyik üzletben gyönyörű kör­tét láttam a ládákban. Kérek egy kilót, s meglepetten lá­tom, hogy három rothadt kör­te is került a zacskóba. Visz- szamegyek, de a ládába egyet­len hibás gyümölcs sincsen. Figyelek egy kicsit, egyszer- csak azt látom, hogy alul kissé elrejtve van egy külön láda is és ebből kerül néhány kifogásolható körte a zacskó aljába, úgy, hogy csak odaha­za bosszankodik az ember. Vajon csak a kereskedő a hibás? Nem. Mert képzeljék el, hogy arra a boltvezetőre, akire sok ezer forintos értéket bíznak a felsőbb szervek, nem ruháznak olyan jogot, hogy a néhány forintot kitevő rom­lott gyümölcsöt leírja a kész­letéből. Ilyet csak tanácsi se­gédlettel lehet csinálni. A ta­nácsi szerveket pedig 3—4 kiló gyümölcsért nem hívják ki, így hát. nem marad más hátra, minthogy eladják a romlott gyümölcsöt is. Aki­nek tudják. Nekem nem, mert én visszavittem. És ha már a gyümölcsnél tartunk érdemes megállni egy szóra a dinnyénél is. Köztu­domású, hogy megyénk az ország egyik legjobb dinnye­termő vidéke, s az elmúlt héten mégis alig lehetett gö­rögdinnyét kapni Egerben. KÜLÖNBEN ÉPPEN a dinnyével kapcsolatban jöt­tem rá, hogy a négyforintos dinnye olcsóbb, mint a két­forintos. Látom, hogy most hitetlenkedve néznek rám, de higgyék el, így van. A napok­ban a most megnyílt új pi­aci gyümöcsös pavilonban vettem egy hatkilós dinnyét tizenkét forintért. A dinnyét nem lékelték meg, nem ha­sították fel, úgy vettem meg zsákbamacskaként, sőt még azt sem engedték meg, hogy a kifizetés után felvágjam, hogy egyáltalában érdemes-e hazacipelni. Azt mondták nem lehet hangulatot csinálni az állami szektor előtt. Én most nem akarok üzletrontást el­követni, de ami igaz, az igaz. A dinnyét hazavittem és tel­jesen éretlen volt. így jöttem rá, hogy a pavilon szomszéd­ságában „a maszekoktól” vá­sárolt négyforintos dinnye az mégiscsak olcsóbb, mert azt legalább felhasítják és ha éretlen, nem vagyok köteles átvenni. Különben a dinnyével kap­csolatban jutott eszembe, hogy ezt is csak velünk, vidékié r- kel lehet megcsinálni. Buda­pesten a kereskedelem nem is merne vállalakozni arra, hogy ilyet eladjon. Ott nemcsak felhasítják a dinnyét, hanem elvágják felébe, negyedébe, szeletelik, s úgy rakják a vá­sárlók elé és senkit sem kö­teleznek a rossz dinnye meg­vételére, de még arra sem, hogy fél kiló, vagy egy kiló dinnye helyett hat, vagy nyolc kilósat vásároljon. Va­jon nem lehetne ezt megcsi­nálni itt Egerben is? Dehogy­nem. Csak egy kis akarat kell hozzá és az előbb idézett „mindent a vásárlókért” jel­szót következetesen, minden vonalon meg kell valósítani. IGEN, MINDENT A vásár­lókért. S ha már itt tartunk, hadd beszéljek néhány szót a város húsellátásáról is. Ügy gondolom, a húsüzem vezetői is azért jöttek el erre az an- kétra, mert kíváncsiak a vá­sárlók véleményére. Nos, én a magam véleményét már mon­dom is. A húsüzem bizonyára úgy globálisan teljesíti is a ter­vét és a lehetőséghez képest ellátja a várost. De én még­sem tudok szabadulni attól a látványtól, ami a Heves megye; napok alkalmával rendezett húsipari kiállításon fogadott. Több mint 60 féle töltelékárut mutatott be húsüzemünk, s ezekből most az üzletekben alig találunk a szokásos 4 forintos vagy ennél is több gyermek­kel? Azoknak sem könnyű az életük, és még csak nem is várhatják, hogy a férj egyszer mégis visszatér ... ★ A dolgozó nők. Sok szó esik róluk, cikkek is jelennek meg szép számmal a két műszak néha valóban embertelen ne­hézségeiről. De ha egy kicsit is őszinték vagyunk — magam is családos, dolgozó nő vagyok —, nem is olyan mostoha sors ez. Mert az asszony kikerül a konyha négy fala közül, embe­rekkel beszélget, többet szóra­kozik, tanulhat. Ráadásul teljes joggal követelhet nagyobb megbecsülést, több mosógépet, félkész élelmiszerárut, hogy könnyebb legyen az otthoni munka, nagyobb kapacitást a takarító, stoppoló vállalatok­nak, több napközit a gyerme­keknek. És mindenki igazat ad neki, mert ő a dolgozó nő. De NM/VWWW\AŐA(WVWVWWVWV kolbászon és szalonnán kívül néhány finom falatot. Így ilyen körülmények között ez csak kirakat-politika. Egy-egy alkalommal megmutattok, hocy mit tudunk, s a továbbiakban pedig a negyedrészét sem nyújtjuk a vásárlóknak. Gon­doltak-e már arra a húsüzem vezetői, hogy mi lenne ebben a városban a töltelékhúsáru ellátással, ha hetenként nem állna meg egy-két budapesti autó és nem segítene különbö­ző húsféleségekkel a város el­látásában. Persze itt is a kereskedelem a hibás, a kereskedelem, amely nem követeli meg az ipartól a megfelelő választékot, s amely mindent átvesz, amit eléraknak. Én úgy gondolom, hogy für­gébb, rugalmasabb kereske­delmi munkára lenne szükség, s megfelelő ellenőrzés mel­lett nagyobb önállóságot kel­lene adni a kereskedelmi vállalatoknak, s az egyes bol­tok vezetőinek. Én tudom, hogy még soká­ig lehetne beszélni a keres­kedelem eredményeiről, hiá­nyosságairól. Most nem tér­tem ki a kereskedelem más területeire, mert nem akar­tam húzni az időt, s látom, hogy még mások is hozzá­akarnak szólni ezen az anké­ton. így hát elnézésüket ké­rem azért, hogy egy-két hiá­nyosságra felhívtam a figyel­müket, mentségemre szolgál­jon, hogy ezt azért tettem, mert elvégre az én zsebemről van szó, az önök zsebéről van szó, s mindannviunkáról HAT CSUPÄN EZT AKARTAM mondani azon az elmaradt vevő-ankéton, a bel­kereskedelem kiváló vevője: MARKUSZ LÁSZLÓ mi legyen azokkal az asszo­nyokkal, akik nem dolgoznakj napjaikat csupán a férjem- uram és négy—öt gyermek el­látása, kiszolgálása, mosás, fő­zés, takarítás, kerti munka, jó­szágellátás tölti be? Nem len­ne igazságos őket is a dolgozó nők közé sorolni? ★ Válóperek, válóperek, váló­perek ... Immár országos probléma lett, s érdekes, vala­hányszor lezajlik egy, a köz­vélemény mindig a férjet ítéli el. Nemrég hallottam egy vá­lóperről. A férj, csöndes em­ber, nem iszik, nem dohányzik többet, mint az átlagos embe­rek. Igyekezett jó férj, jó csa­ládapa lenni És az asszony? Egy napon beleszeretett vala­kibe, s addig szekálta az urát, míg az elköltözött hazulról. Lezajlott a válóper, s még meg sem száradt a tinta a végzé­sen, az asszony újra férjhez ment. A volt férj éldegél egye­dül, fizeti a közel 800 forint tartásdíjat és keserűen nyel- desi a megjegyzéseket: „Mond­ja, hogy volt szíve otthagyni azt a két szép gyereket?” ■— békési — Szép az úitelepítésií szüli) Szihalmon Szihalom községben a tavasz folyamán 10 hold szőlőt tele­pítettek az egyénileg dolgozó parasztok. Ebben a községben évtizedek óta nem volt szőlő. A friss telepítés igen szép é3 közel 100 százalékig megfa­kadt. A Füzesabonyi Gépállo­más már felajánlotta, ha szük­séges, az ősz folyamán újabb területeket fordít meg szőlő alá. A faluban ugyanis többen kedvet kaptak az úttörő szőlő- telepítőktől. Szőlőoltvány és gyümölcsfacsemete lerakatot létesítenek Gyöngyösön A gyöngyösi járásban, mint arról már nem egy ízben be is számoltunk lapunkban, igen nagy az érdeklődés a gyü­mölcs- és szőlőtelepítések iránt. A szakemberek számol­tak már az érdeklődés meg­növekedésével, s ezért az igé­nyek kielégítése érdekében szőlőoltvány- és gyümölcsfa- csemete-lerakatot létesítenek Gyöngyösön. Az állami telepe­ken rendelkezésre állnak majd a tájjellegnek legjobban meg­felelő gyümölcs- és szőlőfaj­ták, s a termelőszövetkezetek mellett az egyéniek ellátását is biztosítják.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents