Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)

1958-07-16 / 148. szám

19£í8. július 16., szerda

NEPÜJSAO

3

Tízmillió a milliárdért

A párhuzamos vonalak törvénye nemcsak a geometriában érvényes. A ma történelmének két párhuzamos politikai „vonala”: a háború és a béke politikája sem találkozhat soha egymással, valamiféle megalkuvó és megbékélő elméleti pontban. A háború és a béke antagonisztikus ellentét, mint ahogy örök ellentét a mozgás és a nyugalom, az élet és a halál. Az erősebb győz! S az erő kérdése a háború és béke küzdelmében nemcsak egyszerűen mennyiségi, hanem legalább ugyanannyira a minőség: az igazság problémája is. A béke hívei nemcsak azért erősek, mert számukat ma már csak milliárdban lehet kifejezni, hanem azért is, mert céljaik egyek az Ember örök céljával, az egyetlen és igaz céllal: a teremtő, alkotó békével, a holnap nyugodt magabiztonságával.

S megfordítva: hogy az igazság mellett, a'z örök emberi vágyak megvalósítása mellett ma százmilliók állnak ki, mind az öt földrészen, hogy a háború erőinek felbomló szervezettségével szemben ott áll a béke erőinek egyre acélosabbá kovácsolódó szervezettsége, — ez is az erő, a győzelem kulcsa. Van abban valami hihetetlenül lenyűgöző és fejet hajtató, hogy százféle nyelv gyermekei értenek szót egyben, — a békében; hogy korunk eszmeáramlata különböző társadalmi rendszereket, népeket, rétegeket kovácsol össze; hogy soha az emberiség történetében nem lobogott ilyen messze világító fénnyel a béke fáklyája; hogy a béke ma már nemcsak óhaj, hanem tett, cselekvés, a mindennapi munka gyakorlati -feladata lett.

A békemozgalom újabb, stockholmi állomása, az ott elhangzó felszólalások, a békevilágkongresszus határozatai kétségkívül hozzájárulnak, hogy még egységesebbé váljon a világot átfogó békeharc, hogy újabb győzelmek vezessék az emberiséget, az élni és alkotni akaró emberiséget, a végső győzelemig a háború véres erői felett. Mert szükség van ezekre a győzelmekre! Azok az erők, amelyek lényegében a második világháború kirobbanásának erjesztő gombái voltak, s amelyek 1945. óta is megállás nélkül szervezik az új, a minden eddiginél pusztítóbb háborút, ma is erők és ma is szervezkednek. A sorozatos vereség és kudarc ellenére is. Annak ellenére is, hogy Koreában és Vietnamban, Szueznél és Magyarországon, Közép-Keleten és Afrikában, így, vagy úgy, de vereséget szenvedtek.

A második világháború befejezése óta a szocializmus országai, a béketábor népei óriási fejlődésen mentek keresztül. Ezekben az országokban, elsősorban a Szovjetunióban és a népi Kínában ma már a kapitalista nagyhatalmak gazdasági túlszárnyalása a cél és nem az utolérése. A béke a szocializmus, az emberi haladás számára kedvező, a béke, a gazdasági, kulturális kapcsolatok, a békés verseny a kapitalizmus, az imperializmus fő veszélye. S ezt nemcsak mi, de ők is tudják. Csak azt nem, hogy egy esetleges harmadik világháború az imperializmus teljes és gyors pusztulását jelentené. Vagy nem tudják, vagy nem akarják tudni: egyetlen, amiben még bízni tudnak a Dullesi politika, — a háború szakadéka szélén tartani a világot, szervezni az új háborút, gyújtogatni a tüzet az öt kontinens valamelyikén.

De az eltelt évek, a béketábor ereje és példája, gazdasági, kulturális és nem utolsó sorban politikai ereje hihetetlen ösztönző erőt jelent mindazon népek számára, akik eladdig csak keresték, mígnem a példa nyomán meg is találták nemzeti függetlenségük kivívásának, a gyarmati elnyomás leverésének módját. Közép-kelet arab államainak függetlenségi harca, a legutóbbi iraki győztes felkelés, s ezzel a bagdadi paktum megtorpedózása is ezt példázza. A szabadság és függetlenség, az imperializmus járma alól való felszabadulás a béke kilátásait erősíti, mert a másik oldalt gyengíti. A bagdadi paktum, a NATO „leányvállalatának” megkezdődött szétesése hatalmas csapás a háború erőire, békét, nyugodt munkát, felemelkedést biztosíthat egy olyan területen, amely eddig az imperializmus szabad vadászterülete, a világ ,.forró-sarka” " volt.

Százmillókról beszélünk, az öt világrészről, tízezer kilométeres távolságokról. A földrajz, legalábbis a leíró földrajz kilépett az iskolák keretéből, s a mindennapi élet beszédtémája lett. Algír és Ghana, Alaszka és Bagdad, Colombo

,és Nyugat Irán nem az iskolakönyvek, az utazók és a tudósok szókincsébe tartozik már, hanem lépten-nyomon találkozunk velük az egyszerű emberek mindennapi beszélgetésében is. összeszűkült a világ, ami a fogalmakat illeti és a végtelenség felé tágul, ami a holnap perspektíváját, a teremtő munkát, a népek barátságát jelenti. S ebben a nagy forrongásban — tehetné fel a kérdést bárki — mi szerep jut kilencmilliós népünknek, jut-e egyáltalán szerep, számítanak e rá a haladó erők, van-e tennivalója, s munkájának vannak-e kihatásai a világ holnapjára?

A válasz elöljáróban is tömör és egyértelmű: van! Ma már nincsenek kis és nagy népek, legfeljebb csak ami a lélekszámot jelenti. Vannak nagy országok, s vannak cselekvő, aktív, tenni tudó és akaró népek. Az „Emberiség Holnapja” nevezetű világbankban mindenkinek le kell tenni az obulusát, a holnap építésében, a béke megőrzésében mindenkinek ki kell vennie részét. A mi hároméves tervünk közvetve kihat nemcsak a szocialista tábor erejének növekedésére, hanem példa ás követendő példa számos „kis” nép számára gazdasági, politikai életének építésére. A mi hangunk nem holmi madárcsipogás a ma történelmének egyre tisztuló forgatagában, hanem majd tízmillió ember egységes és határozott állás- foglalása az emberiség közös ügye mellett, amely messze hangzik, amely éppen mert „összeszűkült” a világ, eljut földünk minden pontjára. „Nagy” nép lettünk: mert tettünk, mert szocializmust építünk, mert részt kérünk a békeharcból, mert a proletárin- temacionalizmus talaján állunk.

A mi követeink is ott vannak Stockholmban, a magyar nép hangja, véleménye és akarata is érvényrejut majd a béke-világkongresszuson. Jogos büszkeség, az alkotó, eredményes munka büszkesége tölthet el mindenkit, mert ezzel a 13 év győzelmével, a szocialista haza építésével, a nemzetközi munkásmozgalom becsületének óvásával vívtuk ki helyünket és rangunkat a százmilliók között. „Milliók egy miatt?” A tízmillió a milliárdért, a milliárd a tízmillióért és együtt: a békéért.

GYURKÓ GÉZA

... hogy az iraki hadsereg megdöntötte Fejszal király rendszerét és a felkelők kikiáltották a köztársaságot. A bagdadi rádió rövid bejelentése, hogy „Allah ellenségei és gazdái elestek és az utcán hevernek", a legjobb bizonyítéka annak, hogy az arab nép micsoda gyűlöletet érez elnyomói ellen, akik évek óta rabságban tartják őket ...A középkeleti hírügynökség jelentése szerint a tömeg megölte Abdul lllah trónörököst és Nuri Szaid miniszter- elnököt.

Lázong a Közép-Kelet, az arab nép teljes erejéből küzd a szabadságáért. Libanon után Irak, s lehet, holnap a többi arab országok népei is lerázzák a kül- és belföldi elnyomók igáit. Ez az államcsíny olyan lavinát indított el, amely átalakíthatja a Közép-Kelet térképét egyetlen színes folttá — Nasszer elnök vezetése mellett.

Ez a felkelés is azt bizonyítja, hogy a kapitalizmus, az imperializmus halálra van ítélve. *

Az iraki esemény is fényesen igazolja a marxizmus— leninizmus történelmi igazát: az elnyomókat a saját el- nyomottaik küldik a sírba...

F. 1.

A facimbalom művésze

■ Estéről estére egy ritka hangszer szépen csengő hangja csalogatja be a járókelőket az egri Park-Szálló teraszára.

Estéről estére vastaps fogadja Suha Józsi bácsi játékát, aki saját készítésű kis facimbalom- ján megszólaltatja a már majdnem elfelejtett népdalokat, szép magyar nótákat, de ha kedve tartja, még egy kis régi pesti nóta-összeállí- tással is kedveskedik a vendégeknek.

(Fotó: Márkusz)

Nagyvisnyói jegyzetek

A Bélkőről idehallatszanak a robbantások zajai: az ember ássa a hegyet, kell neki a kő. S a Vizesvölgy országútmenti oldalában már Kisgergely La- josék, Sütő Simonék, őszi árpájukat vágják. Többfelé állnak a keresztek... keskeny, nadrágszíjnyi földek. Egybeszabott tábláknak, a közös gazdálkodásnak fellelhető nyomát sem találni.

A TSZ-RÖL

idős Patkó Béla bácsival, az öreg falugazdával beszélgetünk.

— Volt itt kérem szépen .— mondja —, aztán októberben, mikor az a nyavaja volt, szétmentek az emberek.

Miért? Ez után a gyökér után kutatunk.

Kevesen voltak a földre. Meg aztán azok álltak öszsze, akikre azt mondták a I tatja a földeket, most nézzük

nagyvisnyói egyéniek: „nem szokta a cigány a szántást”. Az elnökük nap nap után a kocsmában poharazgatott, nem törődött a tsz-el, az emberekkel. így aztán a munka is maradt. Hiába mentek ki a földre a tagság dolgosabbjai, nem tudták, mit csináljanak, az egyik jobbra, a másik balra húzott. Mikor végre nagy- nehezen beszántottak a búza, gabona alá, utána a vetéssel sem törődtek.

— Csupa gordon volt a bú zájuk, fájt az ember szíve, mikor mellette elhaladt. Ki törődött volna vele? Az emberek csak civakodtak, nem tudták megérteni egymást. — Persze hogy haladatlanság volt, amit tettek.

Ezt mondja, így látja egy kívülálló egyéni gazda. MuA falut fülledt, rekkenő hőség ülte meg. Vihar készült. A Farkas portán is, mint az egész faluban — mélységes csend volt. Csak az öregasz- szony tett-vett, de inkább 90 esztendeje terhével bajlódott, mint hasznot hozott volna.

— Hiss te! — riadt rá az aprójószágra — má‘ megin’ a disznók közt vannak!

Riogatta őket a bottal, aztán a kapuhoz tipegett, mintha várna valakit. Az alvég felől nagyokat villant az ég, tompa dörejjel közeledett a vihar. A porban verebek fürödtek, az akác fáradtan tűrte ágai közt a fészket bogarászó gyerekeket. Az utcácska végén szekér fordult be. Nana meghallotta a kocsi zörgését, de hiába árnyékolta homályosodó szemét, nem látta, ki közeledik ilyen szokatlan időben. A kapu előtt megállt a kocsi. Ismeretlen ember kászálódott le róla.

— Adjonisten! Oreganyám! Ez a Farkas porta?

— Ez, ez fiam! Mi jót hoztál?

Az ember megvakarta a tarkóját, előrelökte zsíros kalapját és akadozva válaszolt:

— Hát... hozni hoztam, de nem jót. Itt a jányuk, a Magdolna a kocsin. Hazaküldte az Intéző Űr, merhogy valamije tört.

— Szentsége® Szűzanyám! *— sopánkodott az öregasz- szony. — Ap onokám ő nekem! Most ment először sommásnak! Magda! Magdolna! — szólogatta —, de még most se mozdult a kapu mellől.

Ezalatt a zsíroskalapos fel- nyalábolta az ájult lányt, és topogva állt a csukott kapu előtt. Ebben a pillanatban fordult be lélekszakadva az anyja a sövény kerítés mellől. Zilált haja, feltűrt szoknyája nem tűnt fel senkinek,

A KÉT MAGDOLNA

dós kórházi orvosok hajolnak a gyerek fölé. A tanítás kicsit akadozik, mindenki a szerencsétlenség részleteit taglalja. Két kisebb testvére az iskola középpontja, ők mesélik, hogy korán kiment tehenet legeltetni, és bögölyt akart a pihenő tehén nyakáról elhajtani, mikor az megcsapta a szarvával;

Az összefoglalókon üres volt a helye. Az I. számú megyei kórházban hajoltak fölé az orvosok, hogy megmentsék a nagylányságnak. És néhány nappal a vizsgák után kivették a sérült szemet, mert vészé lyeztette a másikat;

Sokgyerekes család a Magdolnáéit; Szegény anyjuk azt se tudta, hogy mihez kezdjen, mikor elüzent érte az iskola igazgatója, hogy hozza be a gyerek iskolai biztosítási céduláját.

A napok teltek, egészsége helyreállt. A kislány ma már vígan biciklizik a pajtásaival, akik csodálattal és gyerekes irigységgel nézik a sokat megért Magdit. Hiszen csak egy szeme van! Nem baj, majd kerül a helyébe másik, hogy arcát ne csúfítsa kötés. És a bajbajutott családnak 3500 forintot fizetett ki az Állami Biztosító;

Hogy nem nagy összeg? Valóban nem nagy egy fél szemért. De ki tudna olyan csillagászati számú forintot mondani, ami felér egy ragyogó kék szemmel? Senki!

A két Magdolna szerencsétlen sorsa között ott tátong a 45-ös év felejthetetlen, megváltó mélysége. Farkasék Magdolnája elveszett az embertelen taposómalomban.

Kerékgyártó Magdolna élete összeforrott a segíteni kész közösség életévéi. Ezért jó ma i élni! i CS. ÄDÄM ÉVA

hisz csak maguk voltak a nagy bajjal.

•— Magdolna! Élsz-e még? — sikoltotta. A határban hallotta, hogy a portáját keresik, s ahogy meglátta félholt lányát, minden ereje elhagyta. Fejvesztetten kapkodott, végre lefektették a lányt, és az egész házra tehetetlen csend borult. Megdördült az ég, és hatalmas zuhogással megindult az eső. Végre az ember törte meg a csendet:

— Van-e a faluban orvos?

Van — lehelte az öregasszony.

Nem mozdult a betegszobába semmi sem. Az előbbi fejvesztettség fásult csenddé változott. Még arra sem nézett fel a két asszony, hogy belépett az orvos, és munkához látott. Gyötrötten álltak a dikó fejénél. A vizsgálat után némán állt fel az orvos. Megmosta a kezét az ereszről csurgó vízben, ősz hajából nedves esőcseppek kop- pantak kopott gallérjára és a kocsishoz fordult:

— Tönkretették.

—* Doktor Űr! Az isten áldja meg! Mi baja a lányomnak? — riadt fel az anyja.

— Eltörött a hátgerince. A szerencsétlenség után azonnal a kórházba kellett volna vinni, nem kocsin, szalmán rázatni ötven kilométert! — most már ordított a zavartan álló emberre. — Ki volt az a marha, aki kocsira tetette??

—1 Az Intéző Űr! — sütötte le szemét még jobban az ember.

A kis summáslány halottfehéren feküdt. Az orvos az asztalhoz ült, írt valamit, majd a kocsis kezébe nyomta:

— Ezt beviszi Egerbe, majc erre küldenek mentőt! Én fizetem! Megértette! Na menjen! — tuszkolta is kifelé as embert, de a kapuban utánakiáltott — hogy történt?

— Leesett a kazalról *— volt a kurta válasz. A kocsi elindult. Az öreg orvos, aki negyven éve mentette már a falu apraja-nagyját erre a rettenetes szegény életre, felemelt ököllel fenyegetett a távolba:

— A kazalról! Verjen meg az isten Nagyságosúr! Lányt küld a kazalra! Alig fogad férfi embert, hogy kevesebbet kelljen fizetni! Hogy az a magasságos Isten hogy nézi ezt el?! — és befordult a szobába. Nézte a mozdulatlan lányt, akit 16 évvel ezelőtt ő mentett meg szülés közben a haláltól. Hát erre mentette meg! Sóhajtott. Magdolna eszmélete nem tért visz- sza. A mentőautó után csak nagy por, és reménytelen csend maradt vissza. Estefelé befogott az öreg doktor, és bement a kórházba. Igen — látta előre, amit kollégái mondtak —1 Magdolna megmaradt, de örök életére feküdni fog.

...Először elment a tehén...

...Aztán az ólakból halt ki a röfögés...

...Sor került minden jószágra, mert kellett a pénz, nem adtak mindent szegénységire. Közben meghalt az öregasz- szony, a legkisebbet is elvitte valami kólika. Újra bontogatta levelét az akác, és Magdolna még mindig csak a kórterem plafonját nézegette. Mire virágba borult a határ — kiadták a kórházból. Nincs pénz — vége a kezelésnek.

meg, mióta állami bérletbe mentek át, szinte roskad a kövér tehertől a föld.

Nagyvisnyón van talaja a közös gazdálkodásnak! Igaz, a gyökér első ízben fattyúhajtást hozott, a kívülállók ezért idegenkednek most a szövetkezés gondolatától is. Pedig a szorgos gazdákban megvan a hajlandóság. De nincs ember, senki, aki beszélne velük, s meggyőző, okos szóval eloszlatná kételyeiket, hogy ők feledtessék el a „virágzó gordont” mindenkivel. ?

AZ ISKOLÁBAN

Likay László igazgató-helyettest találtuk, ő beszélt a falu kulturális problémáiról, eseményeiről.

A most végzett nyolcadikosok — többségük lány — közül öten folytatják tovább a tanulást. Négyen, fiúk, szakmát tanulnak az Ózdi MTH Intézetben, Csikász Erzsi az Egri Tanítóképzőbe megy.

Az úttörő-csapat egyhetes táborozáshoz készül a Balaton mellé. A táborozás költségeit, mintegy 7000 forintot a diákok maguk gyűjtötték össze. Selyemhernyót tenyésztettek, az erdészeknél facsemetéket ápoltak, színdarabokat tanultak be, s adtak elő.

A KULTÜRHÄZAT

régóta hiányolja Nagyvisnyó. Az építkezés megkezdése most már napok kérdése csupán, a tervdokumentációt várják. Az építkezés költsége körülbelül 600 000 forintot tesz ki. Erre megy rá most az egész községfejlesztési keret, 120,000 forint A többit társadalmi munkával oldják meg — a helybeli kőművesek egyheti munkát ajánlottak fel — és téglajegyek kibocsátásával. Még ez évben szeretnék tető alá hozni az épületet.

AZ UTAK

Erre panaszkodott a legtöbb gazda. Kátyusak, döcögősek, rosszak. Hiába tömik be a mélyedéseket, mert az arra járó autók az út szélére hányják mind a köveket. Ejteni kellene az emelkedőket, simítani az utat.

— 1943-ban hengerelték utoljára, azóta nem! — mondta Simon Lajos bácsi, akkoriban ő volt ezen az útszakaszon az útőr.

öt autó viszi nap mint nap műszakba Nagyvisnyóról a bányászokat, munkásokat Ki- ráldra, Bélapátfalvára. Farkaslyukba, Ózdra. Vizsgálja meg jobban a tanács a községfejlesztési keret hovafordítását, mert bármilyen szükséges is a kultúrház megépítése, az utak gondozása mindennél előbbre való.

—fcy—

— Meg aztán mást nem is igen tudunk vele csinálni — tárta szét a kezét az irgalmas- rendi orvos-pap.

Az öreg orvos mindennap eljött, de még az ő kedves szavai sem tudták szórabírni a teljes apátiába merült lányt. Ekkor tollat fogott és írt az uradalomba, ahol a szerencsétlenség történt. Irt. Kárpótlást kért a családnak. Aztán nap mint náp várta a választ. Meg is jött, melyben sajnálkozását fejezi ki az úr a történtek felett, de ha minden ügyetlen cseléd után fizetnie kellene, elhiheti, Doktor Uram, rámenne a vagyo- nom...” szólt a bizalmaskodó levél. Magdolna némán nézte, majd a szederjesedő arc láttán nem kérdezett semmit; Már egy éve nem beszélt. Ezen az estén végre hangosan köszöntötte a családot, mielőtt nyugovóra tértek:

— Jóéjszakát! Isten áldja magukat, édesanyám! — és az éjszaka megitta a marószódát, amit testvérétől kért a mosó- teknő mellől.

::: Régen volt. De még ma sem feledték el Magdolnát a faluban, aki élve is, halva is koporsóban feküdt..;

S most egy másik Magdolnán a sor;

1958. június 6. Még csak hét óra, most jött meg a busz, de az egerszóláti gyerekek már megtöltötték az iskolaudvart.

— Tanítónéni! Kiütötték a Kerékgyártó Magdolna szemét, most kísérik hazafelé! — rontott be a nevelőszobába Nagy Pista. Bárány tanárnő felkapja a mentőládát, siet a gyerek után, elsősegélyben részesíti, telefonál a mentőállomásra, és félóra múlva gon-