Népújság, 1958. július (13. évfolyam, 135-161. szám)
1958-07-06 / 140. szám
NGPDJSAO 1958. július 6.. vasamat' fiz elmúlt évi pártoktatás néhány tapasztalata — és az 1958—1959-es pártoktatás szervezeti formái Nemzetközi szemle Talán nem maguk voltak azok. akik évek óta meglepetésszerű támadásra spekuláltak? Nem maga mondta nekem minden alkalommal: „Előbb kell támadni barátom, ez a siker titka!" Hát most itt a siker, egyék meg ... ★ A szovjet javaslat Hagyjuk tovább veszekedni a képzeletbeli tábornokot a fantáziabeli államelnökkel, hiszen ez a kis kitalált történet csak azt a célt szolgálta, hogy szemléltetően bemutassa ' a meglepetésszerű támadásnak a haditechnika mai fejlettségi fokával való összefüggését és az ennek folytán fennálló lehetőségeket. Ki tudja, nem akad-e olyan eszeveszett államelnök, aki elfogadja. vagy olyan, minden józan ítélőképességét elveszített tábornok, aki ostoba gőgjében lebecsülve az ellenfelet, jelenti, a „tökéletes, meglepetésszerű támadás” lehetőségét. Ezt a fenyegető veszélyt kívánja elhárítani az emberiség feie felől a Szovjetunió legújabb javaslata, melyben a meglepetésszerű támadás lehetőségének kiküszöbölési módjáról beszélt. így elsősorban szakértők összehívását ajánlja, akik közösen tanulmányoznák a kérdés gyakorlati megoldását, s a szakértők megállapításait felhasználhatnák a kormányfői szinten folytatott vita során. További perspektívák Anélkül, hogy túlzott derűlátás áldozataivá válnánk, meg kell állapítanunk, hogy a javaslat nehezen részesülhet merev elutasításban. És ha ezt összekapcsoljuk azzal, hogy Genfben szakértő tudósok már tárgyalnak az atomrobbantások ellenőrzési lehetőségének kérdéseiről, azaz arról, hogy ha megegyeznének a nagyhatalmak az atomrobbantások megszüntetésében, milyen lehetőség adódnék az egyezmény betartásának ellenőrzésére, akkor azt mondhatjuk, hogy az emberiséget fenyegető másik nagy veszély elhárításának kérdését már szinte napirendre tűzték. A meglepetésszerű atomtámadás embermilliók azonnali halálát okozza, s az ennek nyomán előálló sugárfertőzés rányomja bélyegét a késői utódokra is. Az atomkísérletek során Meglepetéssxerü támadás Az államelnök szobájában öten ültek. Négy férfi civilben, az ötödik egyenruhában, tábornoki rangjelzéssel. — Tehát minden készen áll? fordult az államelnök a tábornok felé. — A megbeszélt időben gombnyomásra megindul az egész gépezet. A levegőben levő szuperbombázók hidrogénbombákkal a kijelölt terület fölé repülnek és elpusztítják a fő stratégiai pontokat, nagyobb városokat, ipartelepeket, katonai támaszpontokat. Ezzel egyidejűleg a rakétatámaszpontokról is elkezdődik a kijelölt területek lövetése. Ismét az államelnök vette át a szót. — Ön tehát biztos abban tábornok, hogy a meglepetésszerű támadás kizárja a visszaütést? — A tábornok széttárta karjait. — A tervet alaposan kidolgoztuk. Az ellenséges ország valamennyi lényeges létesítménye elpusztul. Ez valóban villámháború. Sem anyagi, sem morális erejük nem lesz. bármiféle érezhető visszacsa- pásra. Az államelnök órájára nézett. — Még öt perc. Ha megnyomjuk a gombot, nincs megállás! A tábornok öntelten mosolygott. Az államelnök a többiek felé fordult, azok bólintottak, s az államelnök lassan, megfontoltan aláírta nevét egy papirosra. A tábornok füléhez emelte az egyik különvonalú telefonkészülék kagylóját... XXX Az államelnök zsebkendővel törölgette izzadó homlokát. — ön rászedett tábornok — szólalt meg hosszabb szünet után. — Nem tudom mit nevezne érezhető visszacsapásnak? Fővárosunk nincs, nagyvárosaink helyén sivatag, legfontosabb iparvidékeink megszűntek létezni! A tábornok alig tudta kinyögni a választ. — Úgy látszik, bizonyos hiba csúszott az előzetes számításokba... ha ezt előre tudtuk volna... bár meg kell jegyeznem, hogy a kijelölt célpontok többségét sikerült elérnünk... — És mi haszna van belőle tábornok? Az államelnök szinte rikácsolt. Megmondottuk, hogy tökéletes munkát akarunk! Maga közönséges kontár, nem katona! A tábornok arca eltorzult, most már ő is magából kikelve kiáltozott: Engem hibáztatnak? PAGONY LAJOS: Qxilntöiii Lejielek ív. A vendéglátás tanulságai a legkisebb visszaéléseket súlyos fegyelmi büntetésekkel torolták meg. Az egyik siófoki bárban előfordult, hoey a pincér 2 pohár sört ivott m"oka- idő alatt az egyik asztalnál Másnap már alacsonyabb munkakörben dolgozott büntetésből. Néhány filléres „vágásért” azonnal elbocsátottak pincéreket, a közért-boltokhoz, gombákba, stb. inteligens, előzékeny és általában jó megjelenésű elárusítónőket szerződtettek, a zenekarok munkaidejét kezdettől fogva állandóan ellenőrzik, ugyanígy a konyhák, ételek, s az italokét is. A belkereskedelem ellenőrei nap. mint nap észrevétlenül cirkálnak a hullámzó közönség sorai közt, s lecsapnak a visszaélésekre. FIGYELEMREMÉLTÓ az üzletvezetők, szállodai, vendéglátóipari alkalmazottak viselkedése a közönséggel szemben. A Balaton környékén nem divat a közönség „fegyelmezése”, ha záróra felé az asztalok mellett a jó hangulatú vendégek az éttermekben énekelgetnek, sohasem, vagy csak a legkirívóbb esetben szólnak a vendégre, nem avatkoznak a táncolás módjába és az üzletvezető sohsem lép fel kimérten, vagy pláne pökhendien, mint az Egerben egy-két helyen tapasztalható. A szóraegyre fertőzöttebbé váló légrétegek, ha nem is okoznak azonnali halált, nem sokkal kisebb veszélyt jelentenek a jelenlegi és a későbbi generációk számára, mint az atomtámadás. Ma még nem láthatjuk, hogy a genfi tárgyalásoknak lesz-e egyáltalán valami eredménye. Hajlandók-e az imperialisták figyelembe venni az emberiség minimális érdekeit, vagy tekintet nélkül minderre, folytatják gyilkos kísérleteiket? Minden esetre a csúcsértekezlet felé tett kedvező lépésként kell elkönyvelnünk a genfi megbeszélések megkezdését is. Az ENSZ Libanonban A harmadik olyan tényező, amely az elmúlt héten kedvezően érinthette a békére vágyó embermilliókat, a libanoni kérdés alakulása volt. Amíg az előző időszakban az amerikaiak és angolok állandó beavatkozással való fenyegetése egy ú’abb Szuez és ezzel egyideiű- 1 eg egy esetleges világégés lehetőségét rejtette magában-, addig most az ENSZ megfigyelők csoportjának jelentése után, mely szerint nem állapítható meg, hogy az Egyesült Arab Köztársaságból átszivár- gás történt volna Libanonba, kihúzták a propagandatalajt a nagyhangú beavatkozók lába alól. Mi a helyzet ma? Cikkünk összefoglalta a nemzetközi helyzet legutolsó alakulasanak néhány előnyö vonását. Annak ellenére azonban, hogy az utóbbi napokban a szovjet békekezdeményezések dominálnak a világpolitikában, tisztában kell lennünk azzal is, hogy a békekezdeményezések nem jelentenek gyengeséget és nem jelenthetnek megalkuvást. A meglepetésszerű támadás lehetőségének kiküszöbölése nem biztosíthat egyoldalú előnyt az imperialistáknak, azaz, csak valóban hatékony, kétoldalú ellenőrzés felállításáról lehet szó. A libanoni kérdésben az ENSZ bizottság jelentése ellenére történő imperialista beavatkozás ismét súlyosabb helyzetet eredményezhet. A tény azonban az, hogy < pillanatban a kedvező jelek szaporodása — a nagyszámú negatív jelenséget is figyelembe véve — újabb reménnyel töltheti el a békére vágyó emberiséget. részkedni vágyó „maszek” legtöbbször ki is használja ezt a lehetőséget. A siófoki hajóállo- n-óc közelében áll a hajdani futballkirály. Drucker Pici kis „maszek” vendéglője. Sokáig ott ettük a sült keszeget, 6—7 forintért, míg rájöttünk, hogy az állami sütődében, benn a faluban csaknem féláron kapjuk. Az 50 fokos pálinka a maszeknál 6 forintba kerül, a hajóállomás büféjében 3.50-be. De így van ez Füreden, Zamár- diban. Almádiban, vagy Szabadiban is. Persze a közönség erre is hamar rájön, s a pénzéhes tulajdonos sopánkodva marad hoppon. AZ EGRI VENDÉGLÁTÓIPAR és üdülőgazdálkodás számára levonható tanulságok körülbelül ezek: jobban kedvébe kell járni a közönségnek, módot adni számukra a fesztelen, gondtalan szórakozásra, magatartásukba csak akkor beavatkozni, ha okvetlenül szükséges. Mindenüvé a lehetőségek szerint képzett és sokoldalú munkaerőket állítani, akik jókedvűen, előzékenyen bánnak a közönséggel. A fölényeskedás. „megjátszás'1 nálunk is kiirtandó. Még szélesebb körben tanácsos lenne megszervezni az IBUSZ fizetővendég szolgála ot, mert a felsorolt példákból is látható, hogy a lakástulajdonosok jól járnak, ha otthonuk egy részét nyáron rendelkezésre bocsátják. S amit a legnyomatékosabban figyelmébe ajánlhatunk az egri üdülővendéglátásnak: „mi vagyunk a közönségért, s nem fordítva”, AZ 1957 58-AS pártoktatási évet eredményesnek lehet mondani. Abban állt a pártoktatási év jelentősége, hogy komoly mértékben hozzájárult az ellenforradalom jellegével, okaival kapcsolatos problémák tisztázásához. A helytelen nézetek leküzdésében a párt politikájának megértetésében és az eszmei politikai egység megszilárdulásában is komoly része volt a pártoktatásnak. Megyénk párttagságának 30 —40 százaléka vett részt a szervezett pártoktatásban. Ennél magasabb az arány a hatvani és a pétervásári járásban, melynek az az oka, hogy az üzemi pártszervezeteknél csekély volt a lemorzsolódás. Az üzemi pártszervezetek tagságának 50 százaléka tanult a tél folyamán rendszeresen. Az elmúlt oktatási év eredményeit elősegítette az oktatásban való részvétel önkéntessége. Az előző évek kényszerű tanulása nem volt tapasztalható a múlt évi pártoktatásnál. Legtöbb helyen a szemináriumok éppen ezért élénkek, vitatkozók voltak. Az eredményeket hibák is kísérték. A pártfunkcióban levő elvtá k közül többen „lemorzsolódtak" az 1957/58-as pártoktatási év alatt. Ezen az állapoton az új pártoktatási évnek változtatni kell. Másik gyengéje volt az oktatási évnek, hogy nem volt rendszeres az oktatás ellenőrzése és a propagandisták segítése. A pártvezetőségek nem tudták megoldani az ellenőrzést és ezen a téren a járási pártbizottságok sem végeztek kielégítő munkát. Ez magyarázható azzal is, hogy az elmúlt évben a járási pártbizottságok területi átszervezésére került sor és a területi elv szerint történő munkabeosztás miatt a terület-felelős instruktorok nem tudtak kellő segítséget adni az oktatáshoz. Előfordult, hogy az oktatás állásáról nem volt tiszta képe a pártbizottságnak. A hallgatóknak és a propagandisták többségének az a véleménye, hogy a két alsófokú tanfolyam: az időszerű kérdések és a marxizmus— leninizmus tanfolyama igen eredményes volt és a következő oktatási évben is meg kell tartani, mint oktatási formát. Kevesebb az eredmény az önálló tanulási formánál, mert nem minden hallgató volt képes az önálló tanulásra. Bár az előadásos propaganda az elmúlt oktatási évben nem töltötte be egészen feladatát, — mert a kijelölt pártszervezetek egy részében nem tartották meg ezeket az előadásokat —, mégis hasznos ezt az oktatási formát megtartani. Jobb szervezésre van ezen a téren szükség. A pártonkívüliek létszáma, akik részt vettek az oktatás-; ban, elenyésző volt. Megálla- pítható, hogy az oktatás iránt; egyes helyeken nagy az érdek-; lődés a pártonkívüliek részé-: ről. Ezért helyes a következő: oktatási évben — ahol meg- j felelő propagandista van — i több pártonkívülit bevonni az < oktatásba. ; A marxista-leninista esti; egyetem, mint oktatási forma; bevált. A 81 felvett hallgató- • bál 70 letette a vizsgát. A; vizsgák átlageredménye 3.39; százalék volt. Ez az átlagered-; mény reális, mert az eredmé-; nyék általában a tényleges tu-; dást tükrözik. AZ 1958—59-ES oktatási év-: ben bővülnek a szervezett pártoktatás formái. A párt- szervezetek a következő oktatási formákon biztosíthatják a párttagok és pártonkívüliek elméleti képzését. Az időszerű kérdések tanfolyama. Ez nem külön lépcsőfoka az oktatásnak, mert. időszerű politikai és gazdasági kérdéseket beszélnek meg a hallgatókkal az oktatási formán részvevők felkészültségének megfelelően. Párttagok és pártonkívüliek egyaránt részt vehetnek ezen az oktatási formán. Az időEGER ÜDÜLÖVÁROS, és idegenforgalma állandóan növekedőben van. Bizonyára nem érdektelen, ha bizonyos vonatkozásokban összehasonlításokat teszünk a balatonkörnyéki nyári idényre berendezkedett üzletek, s az év minden szakában csaknem egyformán látogatott, habár összességében kisebb forgalmú egri üzletek problémái között. Előre kell bocsátani, hogy az idei balatoni idény — főként az időjárás miatt — a szakértők szerint kivételesen rossz. Persze nem tudni, később hogyan alakul, de ma még — a menet- rendszerű beutalásokat nem számítva — a feltöltésre váró IBUSZ-lakások, szállodák, panziók üresek, vagy csak félig teltek. Mindez kihatással van a szórakozóhelyek, stb. forgalmára is. A Balaton környéke hazánk legforgalmasabb idényiellegű üdülőkomplexuma, érthető tehát hogy a vendéglátóipar, az üdü őket ellátó kereskedelmi vállalatok, de mondhatni, egész kereskedelmünk azon van, hogy ezt a vidéket a legelőnyösebben lássa el, óriási árubőség és a választékok teljessége jellemzi itt az áruellátást. És mert a nemzetközi idegenforgalom tekintetében is számottevő a Balaton, arra törekszenek, hogy mindenütt csinos, korszerű környezet és ió szakemberek lássák el a szórakozni, üdülni vágyókat. E cél érdekében nagy szelektálás folyik: a munkavállalók, s munkaadók egyaránt azon vannak, hogy minőségileg jót nyújtsanak. Ezért e vállalatoknál fokozottabb a munkafegyelem is. kozóhelyek vezetői viselkedésükkel is igyekeznek éreztetni, hogy ők vannak a közönségért, s nem fordítva, s például általában mindaddig nem szólnak bele semmibe, amíg az illető magatartása a közönség érdekeit egészen komolyan nem veszélyezteti. Vonatkozik ez sok egyéb közt a zeneszolgáltatásra is. A bárok együttesei magyar nótákat is játszanak az éj bármely időpontjában, ha valamelyik vendég kéri. Ez kellemesebb is, nem duhog örökké a dob. a közönség kellemes szalon és magyar muzsika mellett beszélget. Az igazgató, s a vezetők a közönség közé vegyülve magánemberként beszélgetnek el a vendégekkel, s nemhivatalos formában igyekeznek kipuhatolni a szórakozók igényeit, vágyait, elképzeléseit. A női munkaerők viselkedése általában mindenütt példás, bárokban és más, reprezentatív szórakozóhelyeken csak több nyelven beszélő, független és tartózkodó magatartási! nőket alkalmaznak, a régi ..félvilági” nők típusa még az un. mondain helyeken is kiveszőben van. Persze, hiba lenne azt hinni, hogy minden fenékig tejfel a balatoni üzletekben. Akad sok kifogásolni való is. Ilyen például az üzletek kétes tisztasága, az épületek belső és külső folytonossági hiányai, melyek mind arról tanúskodnak, hogy a vállalatok a karbantartási munkákra nem helyeznek komolyan súlyt, épp az idényjelleg miatt. Az is tény, hogy — különösen a magánosok IBUSZ-lakásaiban — a szezonra való tekintettel igyekeznek a tulajdonosok minél nagyobb pénzeket zsebretenni a bérbeadott szobákért. E téren a pénzéhség kevés gátat ismer Padlásfeliárókat, kamrákat, s más mellékhelyiségeket rendeznek be ideiglenes szállás gyanánt, hogy aztán bérbeadják őket 6—700 forintért. A lakályosabb szobák havi bére 1000 forint körül mozog. (2 ágyasok). A MINDENÁRON keresni akarás szelleme sem veszett ki teljesen a balatonkörnyéki üzletekből. Bár — mint említettem, a belkereskedelmi ellenőrzés kitűnően működik, s nagy kirívóságok nincsenek, mégis itt-ott érezhető bizonyos „rámenőség” a vendégekkel szemben. Érdekes például, hogy kormányzatunk a magánkifőzdéseknek, vendéglősöknek (ilyen még elég szén számmal akad a balatoni partvidéken) nagyobb kalkulációs szabadságot engedélyez, mint az állami kereskedelemnek Mármost a mindenáron nyeszerű kérdések tanfolyama azok számára is ajánlatos, akik még nem voltak bevonva szervezett oktatásba. Marxizmus—leninizmus kérdései tanfolyam. Ez szemináriumi módszerű, ahol kijelölt irodalom alapján elméleti kérdéseket beszélnek meg. A hallgatók megvitatják az olyan kérdéseket, mint például az osztályharc alakulása, az átmeneti időszakban, vagy az állam szerepe a szocializmus építésében, stb. Erre a tanfolyamra azokat érdemes bevonni, akiknek már van előképzettségük a klasszikus irodalom alapján való tanuláshoz. Gazdaságpolitikai kérdések tanfolyama. Űj formája a szervezett pártoktatásnak. Néhány üzemben és néhány termelőszövetkezetben szervezik meg, ahol jól képzett gazdasági vezetők lesznek a propagandisták. Önálló tanulók tanfolyama. A szakszervize Lassan közeledik a szak- szervezeti nap is. A gyöngyösi XII-es akna szakszervezeti dolgozói sportrendezvényekkel akarják színessé, és feledhetetlenné tenni az ünnepnapot. A szakszervezeti nap tiszteletére nyolc bene„Kiváló dolgozó és újító ankét“ Egerben A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei Bizottsága, a megyei tanács ipari osztálya, valamint az építő és közlekedési osztálya július 12- én, 9 órakor a Park Szálló fehértermében tartja a „Kiváló dolgozó és újító“ ankétjét. Megnyitó beszédet mond Szajlai János, majd Kiss Jenő az újítómozgalom fejlődéséről tart beszámolót. A beszédeket követő vitában felszólal Mucsi Sándor elvtárs, az ipari osztály vezetője is. 20 literes A hatvani Kossuth Termelő- szövetkezetben az idén vásároltak először szarvasmarhákat, egyelőre hat tehenet és vemhesüszőt. Most már az üszők is leellettek. A jó _ takarmányozás és a helyes gonEzt az oktatási formát kevés létszámmal, két változatban szervezik meg. A hároméves tanfolyam során az önállóan tanulók és a szemináriumi rendszerrel tanulók részére szervezik meg a tanfolyamot. Előadásos propaganda: előadássorozat. A járási pártbizottságok kijelölése alapján, olyan helyeken szervezik meg ezt az oktatási formát, ahol nincs szervezett pártoktatás. A propagandisták a dolgozókat érintő kérdésekről és a különböző aktuális problémákról tartanak előadásokat. Marxista-leninista esti egyetem. Hároméves időtartamú, amely a megyei pártbizottság közvetlen irányítása alá tartozik. Az egyetemre július 15-ig lehet még jelentkezni. Egyetemi képzettséget ad és ezen az oktatási formán elsősorban a párttagnak és pártonkívüli értelmiségnek érdemes részt venni. •»——II íti nap sikeréért vezett csapattal elindították a szakszervezeti labdarúgó bajnokságot, de emellett többek között sakk és asztalitenisz mérkőzéseket is vívna-:. A csoportok első három helyezettjei igen értékes ajándékokat kapnak. Befejezték Nagyrétjén a falu villamosítását Nagyrédén az idén már csak egy utca volt villanyvezeték nélkül. Az idén a községfejlesztési alapból ennek az utcának a villamosítását is elvégezték, teljesítve ezzel az ott lakók régi kívánságát. A villanyhálózat bővítésére 34 ezer forintot fordítottak a községfejlesztési alapból, s a lakosok társadalmi munkával is hozzájárultak. Ezzel a beruházással be is fejeződött a falu villamosítása, most már valóban csak egy-két ház van, ahol nem gyúlt még ki a fény. fejési átlag dozás eredménye, hogy mind a hat tehén napi tejhozama 20 literen felül van. Ez a fejési átlag bármelyik régi szarvasmarhatenyésztő szövetkezetnek is dicséretére válna.